Népszabadság, 1974. augusztus (32. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-13 / 188. szám

8 — Gerald R. Fordot, az Amerikai Egyesült Államok elnökévé tör­tént beiktatása alkalmából Lo­soncai Pál, az Elnöki Tanács el­nöke táviratban üdvözölte.­­— Hazaérkezett Bejrútból a Ma­­­­gyar Nők Országos Tanácsának delegációja, amely részt vett a Palesztin Nők Általános Szö­vetsége II. kongresszusán. — A SZEGEDI NYÁRI ÜNNEPI HETEK idei utolsó nyilvános or­gonahangversenyét a Fogadalmi templomban hétfőn tartották meg. A dóm orgonáját Kovács Endre szólaltatta meg. Műsorán Bach, Liszt, C. Franck, Schubert művei szerepeltek; közreműkö­dött Mészöly Katalin. — BARATSÁG KÜLÖNVONAT indul augusztus 17-én az Express Utazási Iroda szervezésében a Német De­mokratikus Köztársaságba. A rész­vevők közül háromszáz diák a nyári önkéntes ifjúsági építőtáborozás so­rán kifejtett eredményes munkájáért kapta a jutalomutazást. •— A szovjet légiflotta hete hét­főn kezdődött meg. A repülő- és sportünnepség-sorozat keretében a következő napokban a Szov­jetunióban látványos légibemu­tatókat tartanak. — SZABÓ ISTVÁN TŰZOLTÓ UTCA 25. című filmje nyerte az első díjat — az Arany Leopár­dot — a locarnói nemzetközi filmfesztiválon.­i- európa-járó bolgár kerék­párosok érkeztek Budapestre. A 67 éves Jordan Dragnev és a 63 é­ves Pavel Mrekjov április 26-án indult el Szófiából, hogy körülutazza a kon­tinenst. Többek között Moszkván, Leningrádon, Helsinkin, Stockhol­mon, Oslón, Berlinen, Prágán és Bé­­csen haladtak át.­Tőlünk Belgrádon és Bukaresten keresztül szeptember 9-én, a Bolgár Népköztársaság fel­­szabadulásának 30. évfordulóján ér­nek haza Plevenbe, 14 ezer kilomé­ter kerekezés után. — FRANCIA VENDÉGEKET, — az egri nyári egyetem filmmű­vészeti tagozatának részvevőit — köszöntötték vasárnap Egerben. A francia vendégek, hazájuk filmklubjainak­ vezetői, egy hé­tig ismerkednek a magyar film­­művészettel, több előadást hall­gatnak meg a magyar társadal­mi és kulturális életről. — MEGNYITJÁK A DÁMSZARVA­SAIRÓL VILÁGHÍRŰ gyulaji vadá­szati rezervátum egy részét a nagy­közönség részére is. SZOLNOKRA ÉRKEZETT ANGLIÁBÓL a doncasteri leány­kórus. A vendégek hétfőn a me­gyei művelődési házban adtak ünnepi hangversenyt. A Monszuneső okozta árvízka­tasztrófa sújtja India északi ré­szét és a szomszéd Banglades több térségét. Indiában a termé­szeti csapás következtében ed­dig 260 ember vesztette életét, több mint 12 millió lakos vált hajléktalanná, s elpusztult a ter­més nagy része. Bangladesben több mint ezer ember lelte ha­­­lálát hullámsírban, 300 ezren váltak hajléktalanná.­­ Hatvan emberrel a fedélzetén vasárnap a felső-voltai Ouaga­­dobugoutól 60 kilométerre kény­szerleszállás közben lezuhant az Air Mali légitársaság utasszállí­tó gépe. A szerencsétlenségnek negyvenhat halálos és tizennégy sebesült áldozata van. — MEGKEZDŐDÖTT A VADKACSÁ­­ZÁS a Nagy-Alföldön. A lelőtt vad­kacsákat a Mavad kecskeméti üze­mébe szállítják, ormán konyhaké­szen továbbítják a külföldi megren­delőknek. *— Ittas állapotban késsel mellbe­szúrta a nagyecsedi kisvendég­lőben Bujáki Imre 43 éves se­gédmunkás Kósa Károly 23 éves helybeli tsz-tagot, aki olyan sú­lyosan megsérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt. — Most jelent meg: Pintér Ist­ván: így lett végre rend! —Szi­lágyi Éva: Aphrodité szigetén. Útikalandok, 121. (Táncsics). — Pálfy József—Novák Zoltán: At­lanti Paktum. 1949—1974. — Poór István: Páncélban a gya­logság. Haditechnika fiatalok­nak (Zrínyi). — Frank Kálmán: A körzeti orvos gyermekgyógyá­szati teendői. A gyakorló orvos könyvtára, 171. — Tápanyagtáb­lázat. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet munkássága alapján összeáll. Tarján Róbert, Lindner Károly. 8. kiad. (Medicina). PUSZTAI GYULA, a mun­kásimozgalo­m régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje elhunyt Búcsúz­tatása és hamvainak elhelye­zése augusztus 16-án, 15 óra­kor lesz a Pesterzsébeti teme­tőben. — Az MSZMP IX. ke­rületi Bizottsága, a MÁV Ve­zérigazgatósága.­­ A hazánkban tartózkodó J. P Lebegyinszkaja, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége leningrá­­di tagozatának elnöke hétfőn az MSZBT székházába látogatott, ahol Alpári Pál, az MSZBT al­­elnöke fogadta. A baráti beszél­getésen jelen volt a Szovjetunió magyarországi nagykövetségé­nek képviselője is. — BULGÁRIA FELSZABADU­LÁSA, a szocialista forradalom győzelmének 30. évfordulója tiszteletére hétfőn jubileumi bé­­lyegkiállítás nyílt meg a Bolgár Kulturális Központban. — Tíznapos továbbképzés kez­dődött hétfőn a békéscsabai KISZ-iskolán a Német Demok­ratikus Köztársaságban dolgozó magyarok KISZ-vezetői számá­ra. — AZ ORSZÁGOS IFJÚSÁGI KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁBORO­ZÁSON részt vevő hetven — kö­zöttük tíz jugoszláv — ifjú ama­tőr munkáiból Hódmezővásár­helyen vasárnap kiállítás nyílt meg. — MEGNYÍLT A NEMZETKÖZI ÚT­­TÖRŐTÁBOR a kubai Varaderóban. Tizenhat ország pajtásai gyűltek egybe, s részükre vasárnap tartot­ták meg a magyar nemzeti napot. — HANGVERSENYT RENDEZ­TEK hétfőn Veszprémben, Keszt­helyen és Tihanyban. Veszprém­ben a város vegyeskara és szim­fonikus zenekara, Keszthelyen a budapesti MÁV Szimfonikus Ze­nekar adott koncertet, Tihany­ban Lehotka Gábor és Sziklay Erika orgonahangversenyét hall­hatták a zenekedvelők.­­ FÖLDLÖKÉSEKET ÉSZLELTEK vasárnap és hétfőn Taskent, Ferga­­na, Szamarkand és Frunze térségé­ben. A földrengés sem emberéletben, sem anyagi javakban nem­ okozott kárt. — LENGYEL KÉPZŐMŰVÉSZE­TI KIÁLLÍTÁS zárult vasárnap Szekszárdon. Tizenhét napon át mutatták be négy opolei képző­művész félszáznál több festmé­nyét és grafikáját. — Hátitáskájával szállt fel a te­hervonatot Nyíregyházán Ádám Ferenc 44 éves vonatvezető. Fel­szállás közben a mellette elha­ladó személyvonat a csomagjá­ba akadt, és lerántotta. Ádám olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás közben meg­halt. NÉPSZABADSÁG 1974. augusztus 13., kedd Hatszáz általános iskolás, 1500 középiskolás kap helyet a Tolna megyei diákotthonokban és kollégiumokban (Tudósítónktól.) Vége felé közeledik az iskolai szünidő. Az illetékes szervek mind nagyobb figyelmet fordíta­nak a tanévkezdéssel kapcsolatos feladatokra. A napokban a Tolna megyei tanács végrehajtó bizott­sága tárgyalt a megyei kollégiu­mok és diákotthonok helyzetéről, működéséről. Tolna megyében pontosan tíz évvel ezelőtt nyitották meg az el­ső általános iskolai diákotthont. Az idén már nyolc ilyen intézet­ben több mint 600 alsó és felső tagozatos kisdiáknak biztosítanak otthont, így az addig többségük­ben még a nyolc osztály befejezé­se előtt „lemorzsolódó” pusztai gyerekek most elvégezhetik az ál­talános iskolát, hiszen lehetősé­gük van a mindennapos nyugodt tanulásra, az indulás hátrányai­nak leküzdésére. A megye tíz középiskolai kollé­giumában csaknem 1500 tanulót tudnak elhelyezni, a szakmunkás­tanulók diákotthonaiban pedig több mint 500-an laknak. Gazdagodott, korszerűsödött az elmúlt években az intézetek be­rendezése, növekedett a könyvtá­ri állomány. Elsősorban a tanyai gyerekeknek jelentenek nagy se­gítséget a most már mindenhol megtalálható magnetofonok, rá­diók, televíziók és lemezjátszók. A legtöbb iskolában a kollégiumi és diákotthoni közösségek jelen­tik a mozgalmi munka bázisát is. Az általános iskolai diákotthonok és a szakmunkástanuló-otthonok lakóinak több mint 90, a közép­iskolai kollégiumok lakóinak pe­dig több mint 70 százaléka fizikai dolgozók gyermeke. — Emlékünnepséget tartanak Szigetvárott szeptember 8-án az 1566-os hősies várvédelem év­fordulója alkalmából. Az ünnep­ség során látványos zászlójáté­kot rendeznek a belső vár terü­letén. — A BAROMFI-VILÁGKIÁLLÍTÁST a louisiana-i New Orleansban vasár­nap megnyitották. A kiállításon négy magyar mezőgazdasági vállalat is részt vesz.­­ Családi verekedés közben he­vesi lakásán Dányi József 19 éves hegesztő agyonszúrta neve­lőapját, Faragó Béla József 56 éves rakodómunkást Tűz a Növényolajipari Vállalatnál Hétfő kora délután tűz ütött ki a Növényolajipari Vállalat kőbá­nyai növényolajgyárában, a Maglódi úton. A tüzet a tűzoltó­ság megérkezése előtt eloltották. Két dolgozót azonban a mentők súlyos állapotban, harmadfokú égési sérülésekkel kórházba szál­lítottak. A vizsgálat megindult. Értesítjük tisztelt vevőinket és szállítóinkat! hogy IV. ÉS V. NAGYKERESKEDELMI OSZTÁLYUNKON (Budapest VI.,­­ u. 44.) augusztus 15-től augusztus 31 -ig leltározás miatt szünetel az áruátvétel és az árukiadás Szeptember 2-ától kezdődően állunk ismét rendelkezésükre. ORVOSI MŰSZERKERESKEDELMI VÁLLALAT csa­pa­t­ ba a vendéglátóipar a főszereplő. A nagy hőségben mindenkinek jólesik a lehűtött frissítő ital. Azok, akik az üzletektől távolabb laknak, kosarakban, szatyrokban cipekedve viszik haza a Colával, Traubisodával, Toniccal teli üve­geket. A cipekedések megszünte­tésére dicséretes kezdeményezés született a Miskolci Vendéglátó Vállalatnál. Mindig azonos idő­pontban, hűsítővel megrakott te­herautók állnak meg az új lakó­telepeken, s akárcsak régen a szódás, a vendéglátók végigjárják a környéket, és hangszórón je­lentik be érkezésüket. A lakosság elismerése és egyetértése a sok­ezer forintos forgalomban köny­­nyen lemérhető.* Mindenki lazít. Hiába, ilyen a nyá­­ri szezon. Azonban a lazaság, a fe­gyelmezetlenség mentségként még a hőség számlájára sem írható. Sok he­lyen a felszolgálóik kultúrálatlanul, modortalanul viselkednek, s ha fele­lősségre vonják őket, azt mondják, a meleg miatt van. A Majakovszkij ut­cai Debrecen étteremben például a napokban a felszolgáló sértő módon utasította ki a jól öltözött, csendesen viselkedő vendégeket, mert éppen ilyen volt a hangulata. Talán a válla­lat központja megmagyarázza az ille­tőnek, hogy mi a munkaköri köteles­sége. Nagy a keletje a fagylaltnak. Sorok állnak a jégkrémárusok előtt is. Boldog az, akinek akad a zsebében kétforintosa. Akinek nincs, az már nehezebben juthat fagylalthoz. A legtöbb helyen ugyanis, nem váltanak pénzt, a fagylalt- vagy jégkrémárusoknál elhelyezett perselybe pedig csak egy- vagy kétforintos dobható. Ilyenkor a vendéget küldözgetik a szomszédos üzletekbe, hogy váltsa fel a papírpénzét. Talán nem is kell ahhoz igazgatói uta­sítás, hogy a pultnál váltópénzt tartsanak. A nagyobb forgalom és az illető üzlet jó hírneve érdeké­ben a boltvezető maga is beve­zetheti a pénzváltás gyakorlatát. * Meglepő dolgok érhetik az embert, ha a vendéglátás, vagy a szállodaipar területére téved. Ki gondolná például, hogy az egyik legelőkelőbbnek mon­dott és hitt szállodában hajnal felé kocsmai hangulat uralkodik, amely zavarja az éjszakai vendégek nyugal­mát? A szombathelyi Claudius Szálló bárjában a zenekar még a hajnali órákban is hangosító berendezéssel dolgozik, s a már nem egészen józan vendégek forintos megrendelései alap­ján a legútszélibb dalokat is eljátsz­­sza. Mindezt nyitott ajtók mellett, hogy lehetőleg az aludni vágyó ven­dégek is élvezhessék. Senki sincs, aki csendre intse a zenekart és a vendé­get. Nem ezt nevezik kulturált szál­lodai szolgáltatásnak.­­ Az országot járó emberek meg­jegyzik az útvonalak menti leg­kellemesebb vendéglőket, étter­meket vagy eszpresszóitat és ha arra utaznak, ott tartanak pihe­nőt. A lista a hatvani Zöldfa esz­presszóval gazdagodott. A megyei vendéglátó vállalat olyan üzletet hozott létre, ahol mindig van friss harapnivaló, cukrászsüte­mény, s mindig udvarias, kedves a kiszolgálás. A dolgozók ízléses egyenruhát kaptak. Sok ilyen pi­henőhely kellene az országban. K. I. Felújított vízibuszok a Dunán (Tudósítónktól.) Az idei nyáron, is népszerűek a fővárosban a dunai „mesevízi­buszok”. A Szundi, a Kuka, a Hüvelyk Matyi és a többiek a Római-partra, a Palatínus és Sza­badság strandra, Pünkösdfürdőre és Budafokra szállítják az utaso­kat. A munkába igyekvők közül sokan kishajóval kelnek át a Csepel-szigetre is. A vízibuszokat a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemelteti. Telente általában három-négy hajót fel kell újítani. Az idei sze­zonra a Jancsi, a Morgó és a Vi­dtor kapott új motort és új padlót a fedélzetére. A kishajókon az elmúlt két hó­napban több mint 700 ezren utaz­tak. Júliusban kevés híján 50 ezerrel többen választották a vízibuszt a fülledt autóbusz he­lyett, mint júniusban. Hétköznap a Jászai Mari térről 30 percen­ként indulnak a kishajók. Hét­végeken sűrítik a járatokat. Nyár végén a vízibuszok közül négyet ismét felújítanak, a többin pedig elvégzik a szükséges javí­tásokat és így jövőre mind a 14-en „megfiatalodva” várják majd az utasokat. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Népi zene. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Beethoven: F-dúr Tavaszi szo­náta. 10.05: Iskolarádió. Hangjáték. 10.25: Zenekari muzsika. 11.07: A magyar népköltészet hete. 11.22: Pergolesi: Az úrhatnám szol­gáló. 12.20: Ki nyer ma­­ Szegeden. 12.35: Melódiakoktél. 13.48: Törvénykönyv. 14.03: Krinolin és Kiflíkandúr. Mese­játék. (Ism.) 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.10: Külföldről érkezett... Népzenei műsor. 15.30: Az olasz ellenállás dalai. 15.42: Lehár-operettdalok. 16.05: Magyar előadóművészeik felv. 16.21: Krúdy: Hét bagoly. XI. rész. 16.47: Dávid: Színházi zene. 17.15: ÚTI operalemezeinkből. 17.30: Óriások a mikroszkóp alatt. 18.00: Népdalok. 18.30: A Szabó család. 19.25: A Rádió lemezalbuma. Közben: 20.12: Óda a kispolgárhoz. 20.17: A Rádió lemezalbuma. 21.20: Etika és orvostudomány. 21.45: Régi magyar dalok és táncok. 22.30: Egy óra dzsessz. 23.20—0.25: Rettegett Iván: Operarészt. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Hacsaturján: H. szimfónia. 9.03: Kórusmuzsika. 9.20: Wolf Péter szerzeményeiből. 9.52:Kautzky Norbert versei. 10.00—12.03: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Brahms-művek. 13.03: Werther. Operarészt. Kettőtől hatig .. . Zenés délután. 14.00: Tánczenei koktél. 14.50:­ Találkozás a stúdióban. 16.00: Könnyűzenei híradó. 16.36: Csúcsforgalom. 18.10: Gondolatok filmekről. 18.24: Romantika pedig nincs. Zenés játék. 20.28: Szabó Magda: Arab. Hang­játék. 21.35: Spirituálék. 21.45: A közgazdász-világkongresszus témáiból. I. rész. 22.00: Hangverseny századunk zenéjé­ből. 23.00: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR 18.10: Haydn: G-dúr, Üstdobszimfó­nia (szt.). 18.34: Soproni József műveiből. 19.00: Előadás Madáchról. IX. rész. 19.18: Liszt-kórusok (szt.). 19.35: Simone Boccanegra. Operarészt. 20.33: Tánczene. 21.13: Bruckner összes szimfóniái 1. rész (szt.). TELEVÍZIÓ 17.23: Hírek. 17.30: Dzsessz Amerikában (sz.). Amerikai rövidfilm. 18.00: Kuckó. 18.30: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 18.45: Játék a betűkkel. 19.15: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 20.00: Az éhes hajó. Tévéjáték. 21.00: Eric Charden és Stone a párizsi Olympia színpadán (sz.). 21.40: Alkohol. A sorozat­ n. részének címe: Detonáció. Arra a robba­násra utal, amely gyakran egész családokat vet szét, derékba törve fiatal életeket is. A mű­sorban egyebek között megszó­lalnak a nevelőintézetben élő lá­nyok is, visszaemlékezéseik nyo­mán elrettentő kép tárul fel ar­ról az útról, amely a családi ott­honból a zárt intézetig vezetett. 22.10: TV Híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: A REYKJAVÍKI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL 20.01: Izlandi történet. Kisfilm.­­ 20.25: A heimaey-i vulkánkatasztrófa. Do­k­um­ent­u­mf­ilm. 20.55: TV Híradó 2. 21.15: A két fivér. Izlandi tévéfilm. 22.30: Verőfényes égbolt alatt. Izlandi kórusdalok. MŰSOROK Városmajori Színpad: Bolond va­sárnap (8). Irodalmi Színpad Pódium (a Korona Cukrászdában): Két jubi­leum, orosz—magyar nyelvű est (fél 8). Margitszigeti Színpad: Húzd rá, cigány...! Prímásverseny (TV. soro­zat, 4.), a vasárnapról elmaradt ea. 8.). Budai Parkszínpad: Luxemburg grófja (a vasárnapról elmaradt ea. 8).

Next