Népszabadság, 1974. augusztus (32. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-01 / 178. szám
1914. augusztus 1., csütörtök NÉPSZABADSÁG Vendégünk, Siaka Stevens Siaka Probyn Stevens 1905. augusztus 24-én született az ország déli tartományában fekvő Moyambában. Tanulmányait a fővárosban, Freetownban végezte, majd 1947—48- ban Angliában, az oxfordi Ruskin College-ben folytatta. Egyike az Egyesült Bányászok Szövetsége megalapítóinak, és 15 évig volt a szakszervezet függetlenített főtitkára. 1948-tól 1950-ig az országos szakszervezeti kongreszszus főtitkára volt. Hét évig a moyambai kerületi tanácsban, majd hat évig a fővárosi tanácsban dolgozott. A második világháború után kibontakozott függetlenségi mozgalom eredményeként Nagy-Britannia arra kényszerült, hogy önkormányzatot adjon az országnak. Dr. Sinka P. Stevenst ekkor választották meg a törvényhozó tanács tagjának. A kormányban ő töltötte be a föld-, bánya- és munkaügyi miniszteri posztot. A haladó erők összefogásával megalakult Össznépi Kongresszus — amelynek vezetője Sinka Stevens — az ország azonnali önállóságáért indított küzdelmet. Az 1960. évi londoni alkotmányozó konferencián a volt gyarmatosítók igyekeztek befolyásukat a törzsfőnökökre támaszkodva megőrizni és katonai támaszpontokat biztosítani Sierra Leone területén. Sinka Stevens nem volt hajlandó aláírni az ország szuverenitását korlátozó, Angliával kötendő védelmi egyezményt és meghirdette a „Választásokat, még a függetlenség előtt!” mozgalmat. Ebből született meg az össznépi Kongresszus Párt (APC).Az 1962-es választások után Stevens lett az ellenzék vezére. Az 1964-es helyhatósági választásokon az APC szerezte meg a többséget a fővárosban. Stevens Freetown polgármestere lett. Az 1967. évi általános választásokon az Össznépi Kongresszus Párt győzött, Stevenst nevezték ki kormányfővé. A hadsereg főparancsnoka azonban letartóztatta az új miniszterelnököt és kormányát. Amikor az ország 1968 áprilisában újra visszatért a polgári kormányzáshoz, ismét Stevenst választották meg miniszterelnöknek. Az országban érdekelt külföldi részvényesek és az őket támogató nyugati politikai körök az ország gazdaságát erősítő, haladó intézkedésektől félve 1971 márciusában ismét katonai puccsal próbálkoztak megdönteni a kormányt. Ebben a helyzetben Sierra Leone kormánya Sékou Touré guineai elnökhöz fordult segítségért, majd ezután a két ország védelmi szerződést kötött egymással. 1971 áprilisában Sierra Leone köztársasággá vált, köztársasági elnökké Stevenst választották meg. Megbukott a szakszervezetellenes törvény Októberi választásra számítanak Nagy-Britanniában LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL________ Szerdán a konzervatív liberális ellenzék minden gáncsoskodása ellenére törvényerőre emelkedett a munkáspárti kormány által javasolt „a szakszervezetek és a munkaviszonyok” elnevezésű javaslat. Ezzel érvényét vesztette a konzervatívok 1971-ben keresztülhajszolt munkásellenes és szakszervezetellenes „ipari viszonyok törvénye”, amely Robert Carr volt munkaügyi miniszter nevéhez fűződött. A Carr-féle törvény érvénytelenítésével a kisebbségi munkáspárti kormány a szakszervezeteknek a februári választás alkalmával tett egyik legfontosabb ígéretét teljesítette, gyakorlatilag a 24. órában, vagyis a parlament tavaszi-nyári ülésszakának utolsó napján. A késedelem oka a jobboldal kétségbeesett ellenállása volt. A konzervatívok és a liberálisok hallgatólagos parlamenti koalíciója nem vállalkozott nyíltan a Carrtörvénymegmentésének népszerűtlen feladatára, hanem olyan kiegészítő javaslatokat ragasztott az új törvényhez, amelyek egyike-másika még az évszázad elején kiharcolt szakszervezeti jogokat is kétségbevonja. Michael Foot munkaügyi miniszter a vitazáró beszédében méltán állapította meg, hogy bár az új törvény megsemmisítette az 1971-es toryjogszabályok kirívó szakszervezetellenes vonásait, de a félmegoldások miatt „a munkavállalók védelmében” elnevezéssel újabb törvényjavaslatot fog a későbbiekben a Ház elé terjeszteni. — A kiegészítésekért az ellenzék a választók előtt fog felelni, — hangoztatta Michael Foot. Hasonló szellemben mondott beszédet Harold Wilson miniszterelnök a munkáspárti képviselőknek a parlamenti szünet kezdete alkalmából tartott ülésén. A választás napjának megnevezése nélkül a képviselők értésére adta, hogy a kormány nem szándékszik a parlamentben fenntartani kisebbségi helyzetét. A beszédet elemezve valamennyi londoni megfigyelő arra a következtetésre jutott, hogy Harold Wilson elszánta magát a rendkívüli választások megtartására, legkésőbb október hónapban. — A következő választásra — mondotta Wilson — olyan gazdasági helyzetben kerül sor, amely a legsúlyosabb az ország háború utáni történetében s amelyre mi felhívtuk az ország figyelmét az utolsó választás előtt is, alatt is, és azóta is. Ez lesz pártunk választási kiáltványának kiindulópontja — hangoztatta a brit miniszterelnök. Sz. L. I. A hét végén hozzák nyilvánosságra az új etióp kormány névsorát Michael Imru etióp miniszterelnök Addisiz Abebában nyilatkozott az etióp televízió riporterének és elmondotta: a most hatalmon levő kormányban nem lesznek lényeges változások. A kabinet tagjainak többsége megtartja pozícióját. Az új kormány teljes névsorát a hét végén hozzák nyilvánosságra. A miniszterelnök kijelentette, hogy meg kell újítani az ország adminisztratív apparátusát. Megengedhetetlen — mondotta —, hogy valaki hivatali pozícióját saját meggazdagodása szolgálatába állítsa. (TASZSZ) JMoralisálás helyett Elgondolkodtató megjegyzéseket vetett papírra a kispolgáriságról, az ellene folytatott harcról Czetter Ferenc budapesti olvasónk. Szerinte a „fogyasztói szemlélet” térhódításának „egyebek között az az oka, hogy az erkölcsből magyarázzuk a társadalmat, nem pedig fordítva”. Nem kevesebbet mond tehát, mint azt, hogy a kispolgáriság okát az emberek gondolkodásmódjában, erkölcseiben keressük, ahelyett, hogy azokra a társadalmi, anyagi körülményekre irányítanánk a figyelmet, amelyek segítik a kispolgáriság továbbélését, sőt helyenként még az erősödését is. Ha az első hallásra túlzónak, kategorikusnak is tűnik ez az ítélet, érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen tapasztalatok vezették olvasónkat erre a következtetésre, annak ellenére, hogy az utóbbi években több olyan intézkedés történt, amelyek éppen a tulajdonviszonyok, a termelés szférájában szűkítették a kispolgáriság bázisát, újjáéledésének lehetőségeit. Nyilván az a felismerés, hogy az említett gyakorlati intézkedések mellett még mindig tapasztalható az a jelenség, amelyet olvasónk „elvont moralizálás”-nak nevez i Jiinerlt és az okok Senki sem tagadhatja, hogy a kispolgári jelenségeket bírálva, a morális megnyilvánulásokat, ha úgy tetszik, az emberi, a jellembeli és magatartásbeli gyengeségeket is ostoroznunk kell. Az olvasónk által „elvont moralizálásnak” minősített vád azonban jogos minden esetben, amikor itt megállunk. Ez esetben ugyanis nem teszünk többet, mint magában az emberben keressük a negatív jelenségek okát. Így egyfelől valamiféle, az emberi természetben rejlő sajátosságnak tűnik a kispolgáriság a maga negatív megnyilatkozásaival, másfelől azt az illúziót keltjük, hogy nincs más dolgunk, mint megváltoztatni az embert és ezzel eltűnik a kispolgáriságnak az alapja, az oka is. Olvasónknak tehát igaza van akkor, amikor a kispolgáriság elleni harcban azokra a tényezőkre, körülményekre irányítja a figyelmet, amelyek nem az ember erkölcseiben, hajlamaiban, hanem a társadalom anyagi szférájában lelhetők fel. De hogyan képzeli el ezt a harcot olvasónk a gyakorlatban? Amit erről mond, azzal vitatkoznunk kell. A szemünkre veti ugyanis, hogy „túlságosan tiszteljük a valóságot”, amin azt érti, hogy túlságosan is figyelembe vesszük politikánkban társadalmunk átmeneti jellegét. És emlékeztet bennünket arra, hogy „mi nemcsak magyarázni, hanem megváltoztatni akarjuk a világot”. Olvasónk szerint tehát a valóság „tisztelete”, vagyis figyelembe vétele s a világ megváltoztatásának szándéka ellentétben állnak egymással. Ezzel szemben mi azt valljuk — és politikánk a gyakorlatban igazolja ennek helyességét —, hogy a realitások figyelembe vétele és a társadalom megváltoztatásának szándéka nemhogy ellentétben állnának, de feltételezik egymást. A valóság alapos ismerete, mérlegelése kiindulópontja, alapja a társadalom megváltoztatására hivatott politikának. Ha nem „tiszteljük”, azaz figyelmen kívül hagyjuk a valóságot, súlyosan hibázhatunk, tévedhetünk. Szocialista követe Intényrki isézert Mit jelent politikánkban a valóság figyelembe vétele a kispolgáriság elleni harcot illetően? Azt, hogy abból indulunk ki, ma még átmeneti társadalomban élünk. Jelen vannak benne a múlt visszahúzó erői, közte a kispolgáriság is, nemcsak mint ideológiai, morális tényező, hanem jelen van annak anyagi, a tulajdonviszonyokban gyökerező alapja, a kisárutermelés is. A hibát nem akkor követjük el, ha ezt figyelembe vesszük politikánkban — sőt ez a helyes és törvényszerű —, hanem ha megengedjük, hogy ez az átmenetiség egyeseknek ürügy legyen a megbékélésre, a megalkuvásra, az elvtelen türelemre, arra, hogy konzerválják, állandósítsák az átmenetiséget az emberek gondolkodásmódjában, magatartásában, erkölcseiben. Az ilyen törekvések, magatartás elleni harcban valóban szükség van az olvasónk által hiányolt egészséges türelmetlenségre, forradalmiságra. Arra, hogy az átmenetiség unos-untalan hangoztatása helyett — amely egyeseknek menlevélként, felmentésként szolgál — nap nap után állítsuk szembe a kispolgárisággal azt, amivé formálni akarjuk társadalmunkat. De ha csak beszélünk ■erről, ismét csak elvontan moralizálunk. Ezért az szükséges, hogy a gyakorlatban, a mindennapi munkában és a társadalmi, a közéleti szférában egy, a szocialista társadalom emberére kötelező határozott követelményrendszert állítsunk fel, és ellenőrizzük, kérjük számon ennek betartását, ezt tegyük az emberek megítélésének mércéjévé a munkahelyeken és azokon kívül is. Ami pedig a kispolgáriságnak a társadalmi, anyagi viszonyainkban meglevő alapjait, forrásait illeti, óvakodnunk kell mindenfajta egyoldalúságtól. Egyesek a kispolgáriság anyagi-társadalmi bázisát csak a kisárutermelő szektorban vélik megtalálni. Zavarba akkor jönnek, amikor eléjük teszik a statisztikát, és kiderül: népgazdasági méreteit tekintve, jelentéktelen a magánszektoraránya a nemzeti jövedelem termelésében 1,8 százalék), mi több, jóval szőkébb annál, mint amilyen mértékben jelen vannak a kispolgáriság megnyilvánulásai. Ilyenkor találkozni olyan magyarázatokkal, hogy a kisárutermelői mentalitás megfertőzi az addig becsületes, szerény embereket is, hiszen a példák hatására előbbutóbb mindenki rájön, hogy szerezhet többet, és könnyebb úton élhet jobban is. A kispolgáriság ebben a felfogásban úgy jelenik meg, mint az ember természetében eredendően meglevő hajlam, s innét már csak egy lépés azokhoz az idealista elméletekhez, amelyek az emberi önzést tekintik a társadalmi átalakulások indítékának, rugójának. Viszony a szocialista tulajdonhoz. A kisárutermelő szektor szükségszerűen létezik társadalmunkban, népgazdasági szerepe általában pozitív, hiszen hiányokat pótol, lakossági szükségleteket elégít ki. A kisiparosok, kiskereskedők többsége tisztességes munkájából él, de ismerünk olyanokat is, akik kijátsszák az állami rendelkezéseket, adócsalásokat követnek el, a megengedettnél nagyobb számú alkalmazottat foglalkoztatnak stb. De nemcsak a kisárutermelők számára válhatnak haszon forrásaivá a szocialista szektor hiányai, tökéletlenségei, a szervezetlenség, az ellenőrzés hiánya. Kihasználják ezt olyanok is, akik bár a szocialista vállalat alkalmazottai, a szocialista tulajdonhoz ma még nem szocialista, hanem kispolgári, kistulajdonosi módon viszonyulnak. Szerzési vágyukat a legkülönbözőbb módon elégítik ki: manipulálnak a hiánycikkekkel, árut kapcsolnak, hasznot húznak közvetítő tevékenységükből, a korrupció különböző formáit alkalmazzák, kijátsszák a törvényeket. Bármily sokféle is a szerzés módja, mindegyikükben fellelhetők a kispolgári magatartás jegyei: a magánérdek hajszolása, mások munkája gyümölcseinek elsajátítása. S a mások munkája ez esetben a szocialista tulajdon. Lényegében tehát a szocialista termelésben vállalt szerepét, feladatát privatizálja ez a típus a maga egyéni hasznára, a közösség pénzén, a közösség kárára. Veszélyessége azonban ennél is nagyobb. Az említett manipulációk tudniillik aligha hajthatók végre mások közreműködése vagy legalábbis elnézése nélkül. Így aztán magatartásuk egy-egy csoport magatartásává válhat, a Csoportnak a termelésben betöltött szerepe, feladata privatizálódik és szembekerül a közösségi, a népgazdasági érdekkel. Ha már most az elmondottakat figyelembe véve vesszük fontolóra mindazt, amit a kispolgáriság elleni harcról mondott olvasónk, el kell ismernünk, hogy igaza van, amikor az „elvont moralizálást” kifogásolja. A kispolgáriságot ugyanis sokan még ma is főként mint fogyasztói magatartást bírálják, mi több, nem is tartják azt többnek, másnak, így azonban könnyen a kispolgáriság vádjával illethetnek mindenkit, aki az átlagosnál többet fogyaszt. Holott a kispolgáriság nem definiálható az életszínvonal egy bizonyos szintjével. Azt szoktuk mondani — és a gyakorlat ezt sok példával igazolja —, hogy a legszerényebb anyagi körülmények között élő ember is élhet, gondolkodhat kispolgári módon, és megfordítva, az átlagos életnívót jóval meghaladó egyén is élhet, gondolkodhat szocialista módon. Óvakodnunk kell tehát, hogy jó szándéktól vezérelve ugyan, az igazságtalan általánosítás hibájába essünk. Télten érni a szerzésnél Ettől óv meg bennünket, ha figyelmünket nemcsak a fogyasztás mennyiségére, módjára összpontosítjuk, hanem a fogyasztási javak megszerzésének forrására, ha nemcsak a kispolgári fogyasztási mentalitást bíráljuk, hanem elsősorban a kispolgári szerzés módját. A kispolgáriság anyagi alapja, eredője ugyanis a javak megszerzésének nem szocialista módja. Nagyon fontos hangsúlyozni ezt azért is, mert a fogyasztói magatartás egyoldalú bírálata már csak a következményekre irányítja a figyelmet és nem a fontosabbra, az előzményekre, az okokra. A megelőzés a feladatunk, ott kell tetten érnünk az egyént, ahol kispolgári módon szerezhet és még mielőtt szerzett. Ha végiggondoljuk azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány hozott az utóbbi években, világosan látni, hogy ezek két irányban hatnak. Az egyik, az egészségtelen jövedelmi, vagyoni aránytalanságok meggátlása. A másik, rendelkezések, amelyeknek az a célja, hogy a kisárutermelésben és a szocialista tulajdonon belül, a termelés szférájában gátoljuk meg az egyéni vagy a csoportérdekek jogtalan, a népgazdaság kárára történő érvényesítését. De ezekkel együtt egy igen hatásos eszköz van a kezünkben a kispolgáriság elleni harcban: a népgazdaság mindenoldalú fejlesztése, erősítése, amely előbb-utóbb felszámolhatja a kispolgáriságnak ma még kedvező hiányokat, szervezetlenséget, tökéletlenségeket. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell harcolnunk a kispolgári erkölcs, gondolkodásmód, életvitel, magatartás ellen. Hiszen mint mondottuk, a kispolgáriság hatósugara lényegesen szélesebb, mint anyagi bázisa, a kisárutermelés. Azonkívül a kispolgáriság nemcsak az önzésben, az anyagiak mértéktelen hajszolásában nyilvánul meg, hanem a közügyektől való elfordulásban, a közösség ügyeivel szembeni nemtörődömségben, a cinizmusban, a hibák, a tökéletlenségek kívülállóként történő bírálgatásában és sok egyébben. A kispolgáriság ellen folytatott harc igen bonyolult, sokoldalú, nagy felkészülést igénylő feladat, amelyben hatásos fegyvernek számítanak a gazdasági, az adminisztratív intézkedések, de fontos szerepe van az ideológiai, az eszmei harcnak, a türelmes meggyőzésnek, a nevelésnek is. Faragó Jenő 3