Népszabadság, 1974. november (32. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-01 / 256. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér NÉPSZABADSÁG 1974. november 1., péntek AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXII. évfolyam 256. szám Vélni, de jól elmúlt október s még nincs el­vetve a búza. Pedig a búzavetésre legkedvezőbb időszakként októ­bert tartják számon a gazdaságok zömében. Novemberre más évek­ben is maradt egy kis vetnivaló. De az idén sajnos sok maradt. Az előirányzatok szerint egymillió 313 ezer hektár búzavetéssel kell az idei őszön mezőgazdaságunkban végezni. A hét elején a számítá­sok szerint a tervezett területnek mintegy 30 százalékán, nagyjából 400 ezer hektáron került földbe a mag. Az elmúlt napok szintén sokfelé hoztak csapadékot, így a bevetett terület máig nem sokkal nőtt. Ezért novemberben nagy te­rületen kell búzát vetni. A vetés, a vetésben részt vevő brigádok kilátásai nem rózsásak. Az esőzések, amelyek a munkát eddig is fékezték, legalábbis egye­lőre nem szűntek meg. Bár a ve­tésre előkészített terület elég nagy, mégis lassú a munka üteme. Igaz, vannak olyan területek, amelye­ken lazább a talaj, s pár óra alatt felszikkadnak. Ezeken lehet vetni, vetnek is. De sok gazdaságban már víz áll, vagy vízióitok tarkál­­lanak a búzavetésre előkészített táblákon, s jó néhány száraz nap kell ahhoz, hogy vethessenek. A gazdaságok szívesen termelik a búzát, amely esztendei kenye­rünket adja, s az utóbbi időbeli a kivitelben is számottevő értéket képvisel. Az idén a búza hektá­ronként országos átlagban 37 má­zsán felüli terméssel fizetett. A gazdag termés nagy pénzbevételt hozott s jelentős nyereséget. A búzatermesztésben rejlő lehetősé­gek arra ösztönzik a gazdasá­gokat, hogy nagy területen vesse­nek búzát és növeljék e növény területegységre jutó hozamát. A gazdag termés első számú felté­tele a jó vetés. Ezen értendő a ve­tés ide­je is, a vetőmag, a vetés­előkészítő talajmunka, a műtrá­gyázás, a vetés minősége is. A legkedvezőbb vetésidő el­múlt. A jó vetés egyik elemét te­hát már nem lehet betartani. Ez is azt követeli, hogy nagy figyel­met fordítsanak a munka minő­ségére. A szükséges műtrágya ál­talában megvan, a vetőmag mi­nősége jó. A vetés körülményei azonban rosszak. Mindenképpen óvakodni kell tehát a minőség­rontó megoldásoktól, hiszen azért vetünk, hogy jövőre arassunk. Úgy vetni, hogy már most tudjuk róla: ez a tábla nem ad tisztessé­ges termést, értelmetlenség. Tavaly az őszi vetések jelentős hányada december második felé­ben, januárban kelt ki, mert a ve­tés idején nagy volt a szárazság. Jó termést arattunk a kései kelés ellenére, de a vetés minősége is jó volt. Igaz, a mostani őszön ne­héz helyzet alakult ki, de ez sem ok a riadalomra. Az országban több mint 11 ezer vetőgépet használhatnak. Sok trak­tort felszereltek az éjszakai vetés­re is. Naponta legalább százezer hektárt lehet bevetni, ha az idő, a talaj állapota mindenütt meg­engedi. A vetés-előkészítő munkák gyors befejezésére, a vetésre al­kalmas órák azonnali és teljes ki­használására kell törekedni. He­lyes azoknak a gazdaságoknak az elhatározása, amelyek lazább ta­lajokon dolgoznak: közülük sok vállalta, hogy a tervezettnél 5—10 százalékkal több búzát vet. Má­sok vetőgépeiket s az azokat von­tató traktorokat — miután a mun­kát befejezi­éle — kölcsönadják a társgazdaságoknak. Mindenütt mindent meg kell tenni azért, hogy a búzavetést a tervezett te­rületen, a lehető legjobb minőség­ben, minél előbb befejezzék. Ezt követeli a jövő évi jó aratás, ami mindnyájunk érdeke. Almási István Losonczi Pál hazaérkezett a Lengyel Népköztársaságból Közlemény a látogatásról­­ Az Elnöki Tanács elnökének nyilatkozata Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki Henryk Jablonskinak, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa el­nökének meghívására hivatalos, baráti látogatást tett a Lengyel Népköztársaságban, csütörtökön — feleségével és kíséretével együtt — hazaérkezett Budapestre. Kísé­retében volt dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, Bodonyi Pálné, az Elnöki Tanács tagja, a Haza­fias Népfront budapesti bizottsá­gának titkára, Roska István kül­­ügym­iniszter-helyettes, Tordai Je­nő külkereskedelmi miniszterhe-­­lyettes és Nagy Lajos, a Külügy­minisztérium protokollosztályá­­nak vezetője. A fogadtatásra a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnö­ke, Cseterki Lajos, az Elnöki Ta­nács titkára, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Keserű Jánosné köny­­nyűipari miniszter és Pója Fri­gyes külügyminiszter. Jelen volt Jerzi Zielinski, a Lengyel Nép­­köztársaság budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivője. A varsói katonai repülőtéren ünnepélyesen elbúcsúztatták az Elnöki Tanács elnökét, feleségét és kíséretét. A repülőtéren megje­lent Henryk Jablonski, a lengyel államtanács elnöke és felesége, Stefan Olszowski külügyminisz­ter, Stanislaw Gucwa, a szejm elnöke, Janusz Groszkowski, a Lengyel Nemzeti Egységfront or­szágos bizottságának elnöke, Lu­­domir Stasiak, az államtanács tit­kára és más lengyel állami és társadalmi vezetők, valamint a varsói diplomáciai testület képvi­selői. Jelen volt Németi József hazánk varsói és Tadeusz Hanu­­szek Lengyelország budapesti nagykövete. A magyar és a len­gyel himnusz hangjai után Lo­sonczi Pál és Henryk Jablonski ellépett a varsói helyőrség felso­rakozott díszszázada előtt, majd a magyar küldöttség szívélyes, ba­ráti búcsút vett a lengyel ven­déglátóktól. A különgép a magasba emelke­dett, s ezzel véget ért az Elnöki Tanács elnökének hivatalos, ba­ráti látogatása a Lengyel Népköz­­társaságban. •­ (A látogatás utolsó napjának eseményeiről szóló tudósításunkat, a kiadott közleményt és Losonczi Pál nyilatkozatát a 3. oldalon kö­zöljük.) Elutazás előtt a varsói repülőtéren. Thieu-ellenes tömegtüntetések Saigonban Bezártak a bankok, az üzletek és a hivatalok Több ezres tömegtüntetés zaj­lott le csütörtök reggel Saigonban a Thieu-rendszer ellen. A meg­mozdulás a bábkormány hatalom­ra kerülése óta a legnagyobb volt. A felvonulók közül többen meg­sebesültek, amikor fegyveres rend­őregységek támadtak a menetre. A tüntetés azután kezdődött, hogy hajnalban a rendőrség behatolt a saigoni sajtóközpontba, és heves összecsapások után letartóztatott mintegy ötven dél-vietnami és külföldi újságírót. A dulakodás közben több újságíró és több, a támogatásukra érkezett parla­menti képviselő is sebesüléseket szenvedett. Két személyt kórháziba szállítottak. Csütörtökre virradóra Saigon egyik munkáskerületének templo­mában tartott gyűlést a korrup­cióellenes mozgalom, élén Tran Huu Tranh katolikus lelkésszel. A gyűlés részvevői Thieu elnök lemondását követelték. A szónok rámutatott, hogy az elnök a rend­őrség akcióival próbálja „elfojta­ni azokat a mozgalmakat és tün­tetéseket, amelyek a nép egyedüli kifejezési eszközei maradtak”. A templomból a városközpont felé indult a tüntető tömeg. A nagy­szabású akció következtében, melyben részt vettek Saigon mun­kásai, diákjai s egyházi személyi­ségei is, a város élete megbénult. A Saigonból érkezett jelentések szerint bezártak a bank­ok, az üzle­tek, a hivatalok. A rendőrség és a biztonság­i szolgálat lezárta a városhoz vezető utakat. A Thieu­­rendszer elleni megmozdulások folytatódnak. (TASZSZ) A francia baloldali pártok vezetői nem fogadták el az elnök meghívását A PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNKTÓL­­ Giscard d’Estaing elnök sorra konzultál a kormánytöbbséghez tartozó pártok képviselőivel, de egyetlen baloldali párt sem haj­landó látogatást tenni az Elysée- palotában. Az FKP legutóbbi rendkívüli kongresszusán Mar­­chais főtitkár közölte, hogy nem vállal látszatkezességet az elnöki politikáért, nyomban ezután a baloldali radikálisok is jelezték, hogy elutasítanák az államfő meghívását. A szocialista párt sem törhette meg a baloldali egy­séget és Mitterrand közölte: az elnökkel való konzultáció a jelen­legi helyzetben tárgytalan. Mitterrand, mint a Le Figaro írja, nem vállalhatta a résnyitó szerepet a baloldalon, de nem akarta azt a látszatot sem, hogy „igazodik” az FKP-hoz. Ezért némileg elhatárolta magát part­nereitől, mert utalt arra, hogy a konzultáció elvét tá­mogatja. Mitterrand arra hivat­kozott, hogy a véleményszabad­ságot sértő kormányintézkedések „az egész demokratikus életmód ellen” irányulnak, ezért nem me­het az Elysée-be. Franciaországban a sztrájkhar­cok napról napra mindinkább ki­éleződnek. A nagy postássztrájk tovább tart, mert a kormány en­gedményei nem elégítik ki a szak­­szervezeteket. Lorraine bányame­dencéjében a bányászok 85 szá­zaléka sztrájkba lépett. A szak­­szervezetek közös felhívására in­dított akció követeli, hogy a be­zárásra ítélt, vagy már bezárt bá­nyákban folytassák a termelést, így a széntermelést a jelenlegi 10 millióról 12 millió tonnára lehet­ne felemelni. MAI SZÁMUNKBAN: Közlemény a Német KP küldöttségének látogatásáról (3. oldal.) Gagarin Hőerőmű Hősies küzdelem a vízzel, a szénért (4. oldal.) A MUOSZ közgyűlése (5. oldal.) Tanácskozás a munkaügyi döntőbizottságok munkájáról (6. oldal.) Könyvszemle (7. oldal.) Jövő heti rádió- és tv-műsor (10. oldal.) Bécsi plenáris ülés a haderőcsökkentésről A közép-európ­ai haderőcsök­kentési tárgyalások részvevői csü­törtökön az osztrák fővárosban teljes ülést tartottak. Az ülésen felszólalt O. Hlesz­­tov, a szovjet delegáció vezetője, aki a kialakult helyzetet ele­mezte. A szovjet delegáció veze­tője előterjesztette a szocialista országok néhány javaslatát azzal a meggondolással, hogy e javas­latok elfogadásával sikerül előbb­re vinni a tárgyalások menetét. A javaslatok kezdeti konkrét lépé­seket tartalmaznak a közép-euró­pai haderőcsökkentéssel­­ kapcso­latban és számításba vésik a nyugati fél álláspontjának több mozzanatát. A javasolt lépéseket könnyen végre lehet hajtani és ezek a lé­pések lehetővé teszik a tárgyalé­­­sok előbbre vitelét, valamint azt, hogy már a következő esztendő­ben elérjék az első gyakorlati eredményeket. (TASZSZ) Szovjet—portugál tárgyalások Moszkvában Csütörtökön Moszkvában Nyi­­kolaj Patolicsev szovjet külkeres­kedelmi miniszter és Alvaro Cunhal portugál tárca nélküli mi­niszter folytatta megbeszéléseit a Szovjetunió és a Portugál Köztár­saság közötti együttműködés fej­lesztésének lehetőségeiről. A por­tugál kormányküldöttség a nap folyamán látogatást tett a szovjet tudományos és műszaki állami bizottságnál. Ezt követően Alvaro Cunhal ebéden látta vendégül Nyikolaj Patolicsevet és más szov­jet hivatalos személyiségeket, vi­szonozva a portugál kormánykül­döttség tiszteletére rendezett szer­dai hivatalos ebédet. A portugál küldöttség vezetője megjegyezte, hogy a kormány őszintén kívánja a kulturális, a tudományos, a műszaki és a ke­reskedelmi kapcsolatok fejleszté­sét a Szovjetunióval. Meggyőződé­sét fejezte ki, hogy a moszkvai tárgyalások eredményesek lesz­nek. Az Alvaro Cunhal tárca nél­küli miniszter vezette portugál kormányküldöttség csütörtökön a Kreml falánál megkoszorúzta az Ismeretlen Katona sírját. (TASZSZ) Ma kezdi meg munkáját Caracasban a Venezuelai KP V. kongresszusa (Tudósítónktól.) Ma, november elsején magyar idő szerint a késő esti órákban a venezuelai fővároshoz közeli, fes­tői szépségű Los Caracas üdülő­helyen megkezdi munkáját a Ve­nezuelai Kommunista Párt V. kongresszusa. A jelentősnek ígér­kező tanácskozáson 300 kongresz­­szusi küldött vesz részt. A köz­ponti bizottság beszámolóját Je­sus Faria, a párt főtitkára terjesz­ti elő. A kongresszusra folyamatosan érkeznek a külföldi testvérpártok küldöttségei. A venezuelai fővá­rosban tartózkodik már — többek között — az SZKP, a lengyel, a bolgár, a jugoszláv, a koreai és más testvérpártok küldöttsége. Megérkezett az MSZMP KB kül­döttsége is, melyet dr. Márta Fe­renc, a KB tagja vezet

Next