Népszabadság, 1974. november (32. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-19 / 270. szám
1974. november 19., kedd NÉPSZABADSÁG Kedvező az időjárás, jól halad az őszi munka SÍIRADAS ÚT MEGYÉBŐL A november második felére visszatért kellemes őszi időjárásban vasárnap már az utolsó nagy vetési és betakarítási műszakot tartották Szolnok megye mezőgazdasági üzemei. Estére befejeződött a jövő évi kenyérnek való, az őszi búza vetése. A tsz-ek és az állami gazdaságok a rendkívüli időjárási nehézségek ellenére 133 500 hektáron tették földbe a magot. A gazdaságok számoltak azzal, hogy több üzem vizes földjein nem lehetett vetni, ezért — ahol lehetett — megtoldották vetési tervüket. A túrkevei tsz-ek mintegy, száz hektár búzát, a mezőhéki Táncsics Tsz 250 hektár gabonát, a nagyrévi Tiszazug Tsz a Tisza áradása miatt 170 hektár pótvetést végzett. A közös összefogással végül is túlteljesítették a tervben előirányzott őszi vetést. Ezen a hétvégén is jelentős erőket mozgósítottak a betakarítás gyorsítására a Körösök vidékén. Vasárnap mintegy 15 ezer ipari munkás, intézményi dolgozó és diák segítette a termelőszövetkezeti tagokat és az állami gazdasági dolgozókat. A megyében a termelőszövetkezetek 80 százaléka fejezte be a kenyérgabona vetését, összesen 95 000 hektáron. Még 15 000 hektár vár bevetésre. A vasárnapi napsütéses időjárást Csongrádban is jól kihasználták. A megye hatvan nagyüzemi gazdaságában már teljesítették az őszi vetéstervet. Ezzel az egész terület 97 százalékán, több mint 73 000 hektáron került földbe a kenyérgabona vetőmagja. Győr-Sopron megye termelőszövetkezeteiben a nyolcadik őszi vasárnap telt el munkával. Az előző hétvégén a tervezett területen a vetést, a mostanin pedig a cukorrépa szedését fejezték be. Teljes lendülettel folyt a kukorica szedése és szárítása is. A Lajtahansági Állami Gazdaságban befejezték 1600 hektáron a hibridkukorica-vetőmag betakarítását. Szervezetten, minden erőt mozgósítva dolgoztak vasárnap is a vasi földeken. Az erőfeszítések eredményeként az utolsó holdakat szántották vetés alá a traktorok. Újabb ezer holdakkal nőtt a búzával bevetett terület, s a közös gazdaságoknak több mint a fele végzett ezzel a munkával... A vetés a körmendi járásban elsősorban az őrségi tájegységen okoz gondot, ahol a legtöbb csapadék hullott. Az összetorlódott munkákban példásan segítik egymást a nagyüzemek. A simasági tsz cukorrépaszedő gépsora például a sárvári Kossuth Tsz-ben, a Sárvári Állami Gazdaság gépei a hosszúperesztegi tsz-ben dolgoznak. A répcelaki tsz, ahol már végeztek a vetéssel és a betakarítással is, teljes gépparkját átirányította a csehimindszenti és a hegyfalui közös gazdaságba. Magyar színházi napok az NDK-ban Ünnepélyes megnyitó Drezdában Klasszikus és mai magyar drámaírók 30 művét 49 rendezésben adják elő az NDK-ban a november 17-től 27-ig tartó magyar színházművészeti napok során. Az ünnepélyes megnyitótvasárnap este tartották a drezdai Állami Színházban. Előzetesen a színház előcsarnokában Színházművészet a Magyar Népköztársaságban címmel kiállítás nyílt. A megnyitóesten Werner Ragwitz, az NDK kulturálisügyi miniszterhelyettese mondott ünnepi beszédet. Jelen volt dr. Molnár Ferenc kulturális minisztériumi államtitkár, a magyar kulturális küldöttség vezetője, és ott volt Gyenes András, hazánk NDK-beli nagykövete is. Az ünnepi műsoron Beethoven Egmont-nyitányának elhangzása után Kodály Galántsai táncok és Bartók A kékszakállú herceg vára című alkotása szerepelt. A következő napokon Berlin, Cottbus, Karl-Marx-Stadt és az NDK több más városának színházában rendeznek magyar bemutatókat. Berlinben csütörtök este a Komische Operben Felsensteinnek, a világhírű rendezőnek, a színház igazgatójának rendezésében Kodály Háry Jánosát mutatják be, az Állami Operaházban pedig vezető magyar szólisták szerepelnek. Párás, enyhe idő Európa délkeleti részén, kb. a Barcelona— Berlin—Riga—Moszkva vonaltól délkeletre fekvő területen kevés a felhő, többfelé párás, főképp hajnalban és reggel ködös, de ettől eltekintve száraz az idő. Európának az említett vonaltól nyugatra, illetve északra fekvő részein változékony, erősen felhős, sokfelé szeles, csapadékos az időjárás. A hőmérséklet — Európa peremrészeitől eltekintve — mindenütt magasabb, mint az évszaknak megfelelő átlag. Közép-Európában többfelé 6—7 fokkal is meghaladja az átlagot. Hazánkban hétfőn változóan felhős, többfelé napközben is párás, enyhe idő volt. Esőt délutánig sehonnan sem jelentettek. A Dunántúlon többfelé élénk, néhány helyen időnként megerősödő déli, délnyugati szél fújt. A hőmérséklet 14 órakor 11 és 17 fok között volt. Időjárásunk kedden is enyhe marad,számottevő csapadék nélkül. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Időnként megnövekvő felhőzet, főként az időszak második felében kisebb esők. A nappali felmelegedés fokozatosan gyengül. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között; a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 11—15, később 8—12 fok között alakul. Jelentős menynyiségű csapadék (legalább 5 milliméter) az ország területének 20 százalékán várható. Várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt, napközben megélénkülő, helyenként megerősödő déli, délnyugati szél. A hajnali órákban többlete köd. A legmagasabb hőmérséklet 13—18 fok között. A Duna vízállása hétfőn Budapestnél 239 centiméter volt, mára 235 centiméter várható. 1974é novalxr 180 13 Sré hideg áramlás ♦ meleg áramlás «kt a hideg és a meleg levegő választóvonala (front) hó, z köd, zápor, zivatar* GYÁRTÓ KERESTETIK Évente ötmilliárd forint értékű járműalkatrészre van szükség Hazánkban 500 ezer személygépkocsi, 110 ezer teherautó, 30 ezer munkagép és sok tízezer traktor van forgalomban, s ezekhez évente körülbelül ötmilliárd forint értékű alkatrészre van szükség — mondták el az Autóker hétfői sajtótájékoztatóján. A sajtó munkatársait a Népköztársaság útja 14. szám alatt különleges kiállításra invitálták meg. A bemutatott termékek minden darabja hiánycikk; a kiállításon láthatók, az üzletben azonban nem kaphatók. Lendér Jenő, az Autóker kereskedelmi igazgatója elmondotta, hogy sok gonddal küszködnek, s csupán ez a vállalat 80—100 ezer fajta alkatrészt kellene hogy raktáron tartson. Sajnos, mindig hiányzik valami. A gépjárműalkatrész- és -felszerelésicikk-hiány több okkal magyarázható. Az importált gépjárművekhez szükséges alkatrészek nehezen szerezhetők be, sok hiányzik azonban a hazai gyártmányú járművek alkatrészei közül is. A hétfőn megnyílt kiállítással az a cél, hogy felkeltsék a vállalatok, a szövetkezetek és a magánkisiparosok érdeklődését a fontos és nélkülözhetetlen alkatrészek gyártására. A hazai alkatrészigény és a gyártókapacitás ésszerű koordinálására, a hiányzó alkatrészek pótlására a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium négy nagyvállalata, az Auras, az AFIT és az Autóker 1975. január 1-től közös alkatrészgyártó irodát hoz létre. Az iroda az Autóker segítségével felméri a gépjárműalkatrész-igényeket, és megkeresi a szabad gyártási kapacitással rendelkező vállalatokat, hogy szerződést kössön velük. A Népköztársaság útjai állandó bemutatón szakmai napokat rendeznek, és ott kérik fel a vállalatokat, a szövetkezetieket a hiánycikkek gyártására. A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy az Autófenntartó Ipari Tröszt és az Autóker hétfőn megállapodást írt alá egy országos fődarab-forgalmazó iroda létesítésére. A teherautók rekonstrukciójára vonatkozó rendelet végrehajtása során lehetővé vált, hogy a teherautókat főjavítás nélkül üzemeltethessék. A különböző fődarabok cseréjére azonban szükség lesz. A fődarabcserés javítási rendszer fokozatos elterjesztése kötelezően írja elő, hogy a legkülönbözőbb gyártmányú járművekhez új vagy felújított fődarabok álljanak rendelkezésre. Az országos iroda feladata, hogy ésszerűen gazdálkodjék a szükséges anyagokkal, és a termelővállalatoktól beszerezze az alkatrészeket. K. I. Elfogták a körözött Barassó Istvánt A november 15-i napilapokban a rendőrség fényképes körözést jelentetett meg Barassó István 42 éves büntetett előéletű segédmunkás, süttőbikospusztai lakosról, több ember sérelmére elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt. A súlyos bűncselekménnyel gyanúsított személyt — a lakosság bejelentése során — hétfő reggel Dunaszentmiklós határában a rendőrség elfogta. A Komárom megyei Rendőr-főkapitányság előzetes letartóztatásba helyezés mellett megkezdte Balassó István bűnügyének vizsgálatát. VOLÁN-NETVEGE : Kimagasló teljesítmények a rendkívüli műszakon Vasárnap országszerte folytatódott a Volán Tröszt hétvégi rendkívüli teherfuvarozási műszakja, s két nap alatt — szombaton is kommunista műszakok voltak az országban — 20 826 Volán tehergépkocsi bonyolította le a szállításokat, s több mint ötvenezer szerelő, rakodó, irányító és irodai dolgozó segítette az ugrásszerűen megnőtt szállítási feladatok teljesítését. A szállíttató vállalatok és a Volán összefogásával félmillió tonna anyagot, árut, terméket mozgattak meg, kétszer annyit, mint amennyivel a Volán vezetői eredetileg számoltak. A fuvarok 30—40 százaléka mezőgazdasági termék volt. Jól kivette részét a hétvégi műszakból a többi között a szegedi 10-es Volán is: több mint 500 tehergépkocsival és 50 rakodógéppel 35 ezer tonna árut mozgattak meg. A sokféle áru között vasárnap 400 ezer borospalack is szerepelt. Ezt a küldeményt a Közép-magyarországi Pincegazdaságnak szállították. A rendkívüli hétvégi fuvarozás során Borsod megyében 600 tehergépkocsival dolgozott a 3-as számú miskolci Volán. Elsődlegesen a mezőgazdasági termékek továbbítását szervezték meg, s ennek során a Szerencsi Cukorgyártól távol fekvő táblákról fuvarozták a cukorrépát az átvevőhelyekre. Jól szervezték meg a vasúti kocsik kirakását a miskolci Gömöri pályaudvaron, valamint Sátoraljaújhelyen, Bánrévén és Leninvárosban is. Miskolcon a többi között amegyei iparcikk-kiskereskedelmi vállalat részére szállítottak ki 10 vagon bútort. A nyíregyházi 5-ös számú Volán vállalatnak szombaton 373 tehergépkocsija, vasárnap 310 autója vett részt az akcióban. A járművek közül több mint kétszáz mezőgazdasági terméket, konzerv-alapanyagot, gyümölcsöt, cukorrépát szállított. A forgalom zavartalan lebonyolítását a műszaki dolgozók váltott műszakban, támogatták, s megszervezték a gépjárművek részére a munkahelyi segélyszolgálatot. A szombathelyi 17-es számú Volán 2300 dolgozója vett részt a hétvégi pihenőnapokon ,a rendkívüli szállítási és rakodási műszakban. Kijutott az autóbuszok személyzetének is, hiszen 40 busz szállította a mezőgazdasági munkákban részt vevő társadalmi munkásokat. Eredményesen dolgoztak a kaposvári és a székesfehérvári Volán vállalat dolgozói is. Egy évvel az alapkőletétel után megkezdték a berlini Köztársaság Palotája belső építését (Berlini tudósítónktól.) A berlini Köztársaság Palotája építői hétfőn ünnepségre gyűltek össze abból az alkalomból, hogy a hatalmas, 180 méter hosszú, 90 méter széles és 32 méter magas épület elnyerte végleges külső képét. Az ünnepségen — amelyen megjelent Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára is — kitüntetéseket adtak át azoknak a munkásoknak, mérnököknek, akik a legtöbbet tettek azért, hogy a nagyszabású építkezés ütemtervét minden nehézség ellenére percnyi pontossággal betartsák. A Köztársaság Palotája, amely a Marx—Engels téren épül, nem csupán a népi kamarának, valamint kongresszusoknak és egyéb nagyszabású politikai, közéleti rendezvényeknek ad otthont, hanem egyben az NDK fővárosának lakói számára sok szórakozási és kulturálódási lehetőséget is kínál. Az ötezer embert befogadó nagyterem hat változatban alakítható át színházteremmé; éttermek és kávéházak létesülnek az épületben, ahol a többi között ifjúsági lemezlovasklub is létesül. Az ilyesfajta középület megfelel a régi német középületek hagyományainak; minden régi városházában volt étterem, söröző, kávéház. A tervek szerint a Köztársaság Palotája 1976 elején nyitja meg kapuit a látogatók előtt. DEBRECENBEN IS. Segítenek a magánépítkezőknek (Tudósítónktól.) Az Építésügyi Tájékoztatási Központ debreceni magánházépítési állandó bemutatóját és tanácsadó szolgálatát tegnap nyitotta meg Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes. Ez az ÉTK második ilyen vidéki létesítménye, az elsőt a nyáron adták át Pécsett. Az országban tavaly elkészült több mint 85 ezer lakás mintegy kétharmada magánerőből épült fel. Ismeretes, hogy az építkezőknek nemritkán okoz bosszúságot a terveztetés, az építési engedély megszerzése. Mindez általában hosszadalmas és olcsónak nem mondható eljárás. Egyebek között ezeken a gondokon hivatott segíteni majd a tájékoztatási központ debreceni állandó szolgálata. Fontos szolgáltatás lesz a lakó- és hétvégi házak típusterveinek árusítása, mert ezeket a terveket (csaknem háromszázfélét) a magántervezői díj 25—30 százalékáért lehet itt megkapni. A szolgálat díjtalan tanácsadással is segíti majd az építkezőket. A bemutatón a kereskedelemben kapható építőanyagokat, szerelvényeket is felsorakoztatják. November 21—27. Úttörőparlament Szegeden (Tudósítónktól.) Budapest, Csillebérc, Nagykőrös és Székesfehérvár után Szegeden rendezik az V. országos úttörőparlamentet. Ebből az alkalomból csaknem négyszáz vendég érkezik s a városba, közöttük 250 megyei és fővárosi úttörőküldött, aztán a különböző pályázatok nyertesei, úttörőújságok tudósítói, riporterőrsök tagjai, az úttörőmozgalom vezetői. A november 24—27 között tartandó úttörőparlament előkészületeiről hétfőn Szegeden Baló Ilona, a KISZ szegedi bizottságának titkára tartott tájékoztatót. Hat szekcióban rendeznek üléseket, amelyeken a küldöttek az iskolai és a lakóhelyi úttörőéletről, a nyári programról, az úttörőtörvényről, a szórakozásról, játékról és az úttörő- és KISZ-es életre való felkészülésről tárgyalnak. A páriamért idején nyitják meg az országos expedíciós kiállítást, amelyen a gyermekek megyénként egymással versengve mutatják be kétévi helytörténeti nyomozásaik eredményeit. A tanácskozásokon, fogadásokon és üzemlátogatásokon kívül mara idő a vidám vetélkedőkre, műsorokra, Szegedet megismerő portyázásra, gyermekszínházra, táncra is. A tanácskozás idején alkalmi bélyegzőt használ a szegedi posta. 9 KÖZLEMENTEK A PETŐFI IRODALMI MÚZEUM közli, hogy a Csokonai Vitéz Mihályemlékkiállítást technikai okok miatt — a kiadott közleménytől eltérően — december vége helyett 1974. november 19-én bezárja. A PEST MEGYEI KISHAJÓZÁSI ÉS JAVÍTÓ VÁLLALAT közli, hogy a Taksony—Szigetszentmiklós, Majosháza—Szigetcsép és Dömsöd—Makád révátkeléseken november 20-tól a teherforgalmat újra megindítja. A SZOT FELSŐFOKÚ MUNKAVÉDELMI TANFOLYAMÁRA az 1975— 76-os tanévre felvételi előkészítő tanfolyamot indítanak a budapesti ágazatra jelentkezni kívánó technikusoknak. Az előkészítő tanfolyamon matematikából és fizikából készítik fel a részvevőket a felvételire. Foglalkozások kedden és csütörtökön 17 órai kezdettel, összesen 150 órában. Jelentkezési határidő: 1974. december 21, beiratkozási díj 300 forint. Érdeklődni és jelentkezni a SZOT felsőfokú munkavédelmi tanfolyamának tanulmányi irodáján lehet (Budapest, V., Guszev u. 12. I. em. 105.; telefon: 314—750, 152-es mellékáll.).