Népszabadság, 1974. december (32. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-05 / 284. szám

Az iskolai testnevelésért TORNATERMI LEHETŐSÉGEK Borsod megyében az ózdi járásban 7225 általános is­kolás gyermek tanul. A já­rás 49 általános iskolája közül csak négynek van tornaterme, s ez a tanulók mindössze 35 százalékának teszi lehetővé, hogy test­nevelő órákon, sportköri foglalkozásokon igénybe vegye. Ilyen körülmények között érthető örömet szer­zett amikor a megyei érte­kezleten — ahol az Orszá­gos Testnevelési és Sport­­hivatal atlétikával kapcso­latos állásfoglalását tár­gyaltuk — a megyei tanács­ok ózdi járási hivatalának elnöke bejelentette: rövid idő alatt 12 tornateremmel bővítik a járásban a test­nevelési lehetőségeket. Többen akkor még hitet­lenkedtünk, hiszen közis­mertek a tornaterem-építés nehézségei, az építőipar ka­pacitáshiánya. De október 30-án hivatalos levélben is hírt kaptunk a vállalásról és az addig tett intézkedé­sekről. Örömmel állapítot­tuk meg, hogy bízhatunk a vállalás teljesítésében; le­hetséges egy hónap lefor­gása alatt 12 tornatermet létesíteni, ha a helyi erő­forrásokat és lehetőségeket kellőképpen kihasználják. A járási hivatal például megvizsgálta, hogyan hasz­nálják ki a községi műve­lődési házak nagytermeit. Megállapította: ezeket jó­részt csak szombat-vasár­nap veszik igénybe. A he­lyi tanácsok vezetőivel és az általános iskolák igaz­gatóival megállapodtak a nagytermek hét közbeni kö­zös használatba vételére, illetőleg tornatermeknek való átrendezésére. A köz­ségi tanácsok vállalták, hogy költségvetési megta­karításból és többletbevé­telből fedezik a testneve­lési órák megtartásához szükséges felszereléseket, bordásfalakat, ugrózsámo­lyokat, szekrényeket, má­­szórudakat, ugrószőnyege­ket, labdákat stb. Ahol ar­ra szükség van, melegpad­lót is készíttetnek. Gondos­kodnak a fűtésről és a ta­karításról. November közepén már négy községben (Hangony, Hódoscsépány, Dédestapol­­csány, Borsodbóta) készen álltak a tornatermek, s azóta a többi nyolc is elké­szült. A 12 tornateremmel 67 százalékra emelkedett az ózdi járás tornateremmel való ellátottsága, s ez az arány az 1975-ben létesülő újabb­­három tornaterem­mel tovább javul. Szeretnénk, ha ez a moz­galom járásunkon, megyén­ken kívül is elterjedne. A mi 12 községünkben körül­belül 500 000 forintba kerül a modern felszerelésekkel berendezett összes tornate­rem. Ha új beruházásra vártak volna, a szükséges összeg meghaladná a 15 milliót, és csak lassan ja­vultak volna a lehetőségek. Szilágyi Dezső a Borsod megyei Testnevelési és Sporthivatal csoportvezetője, Miskolc Társadalmi segítség­ eű, 70 centiméter mélységű árkot társadalmi munká­ban ásták ki a szeghal­miak. A községi tanács kezdeményezte, s a lakos­ság szívesen vállalta, hogy szabad szombaton kiássák a földkábel ágyát. Hatszáz­­ötvenhárom szeghalmi dol­gozó és diák vett részt eb­ben a munkában. Reggel hét órakor láttak hozzá a munkához és délig kicsá­kányozták, kilapátolták a temérdek földet. Munká­jukkal hozzájárultak ah­hoz, hogy a TITÁSZ mi­előbb elvégezhesse a föld­kábelek lefektetését. Az árak kiásásának ellenérté­két, a számítások szerint mintegy 200 000 forintot, az „Egy nap az iskolákért, óvodákért” mozgalom ja­vára fordítják. Nátor János Szeghalom Szeghalom nagyközség­ben korszerűsítik a villany­­hálózatot. Az új kábelek lefektetéséhez szükséges 3200 folyóméter hosszúsá­ LEVELESNÉ NEM ISMER FÉLELMET — Ne idegeskedj, fiacskám­, egy óra múlva itt vagyok! (Mészáros András rajza.) Fél létszámmal Szlovákiában Nyitrán jár­tunk. Magányos esténket sétálással töltöttük el. Este nyolc óra felé járt az idő, amikor a hideg őszi utca csendjét leánykórus éneke törte meg. „Hej halászok, halászok, mit fogott a há­lótok ...” Meglepődtünk kissé, s miután meggyőződ­tünk, hogy nem rádióból halljuk a dalt, és nem is képzelődünk, a hang irá­nyába indultunk el. Nagy­szerű élményben volt ré­szünk. A szlovák agrártu­dományi egyetem színpa­dán magyar népi táncot és szép magyar népdalokat hallottunk, láttunk igen lelkes kis csoport előadá­sában. A siker nagy volt, a „telt­ház” többször visszatapsol­ta a szereplőket, akik a Debreceni Agrártudományi Egyetem hallgatói és az it­teni egyetem meghívására jöttek vendégszereplésre. Megjegyeztük, hogy nagyon kevesen vannak. A zenekar két hegedűs, egy bőgős, a női tánccsoport hat fő volt, ennyi volt a fiútánccsoport is. A karének is csak a szé­pen csengő, lelkesen elő­adott népdalokkal tudta el­lensúlyozni a hiányzó lét­számot. — Igen — mond­ták —, de sajnos a csoport fele otthon maradt, mert csak kis buszt kaptunk az egyetemtől. Ezen múlott, hogy még nagyobb sikert nem arattak és még mara­dandóbb művészi emléke­ket nem hagytak maguk után Dr. Szöllősi Gusztáv 1026 Budapest II., Pasaréti u. 50. ÜZENETEK Kovács Gusztáv, Nyírmegy­­gyes: A gépjárművezetésre való alkalmasságot másodfo­kon elbíráló orvosi bizottság szakvéleménye ellen nincs jog­­orvoslati lehetőség. Akit a má­sodfokú orvosi bizottság gép­járművezetésre alkalmatlan­nak minősít, az újabb alkal­massági orvosi vizsgálatot csak az előző vizsgálatot követő há­rom hónap múltán, s akkor kérhet, ha­­ orvosi bizonyít­vánnyal igazolja, hogy egész­ségi állapotában megfelelő ja­vulás történt. Maczó Tihamér, Lajosmizse: A haszonélvezeti jogról a Ma­gyar Közlöny 1959. augusztus 11-i számában megjelent Pol­gári Törvénykönyv intézkedik. Eszerint a haszonélvezeti jog — a tulajdonos személyében beállott változásra tekintet nélkül — korlátozott időre és legfeljebb a jogosult élete vé­géig állhat fenn. A haszonél­vező a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át, de gyakor­lását átengedheti. Fehér András, Járdánháza: A postai küldemények mérlege­lésénél és­ a díj megállapítá­sánál mindig a postai mérleg által megállapított súly az Irányadó. A küldeményért fi­zetendő díj kiszabásakor a megállapított súlyhatárok leg­kisebb túllépését is figyelem­be kell venni. A pontos mérle-­ gelés érdekében a postai mér­legeket kétévenként hitelesítik. Nagy Ferencné, Budapest: A tanácsi bérlakásokra vonatkozó lakáscsere-szerződést — a hozzájárulás megadása és a lakások kiutalása céljából — ahhoz az elsőfokú lakásügyi hatósághoz kell benyújtani, amelynek területén a lakások vannak. Ha a cserélni kívánt lakások különböző lakásügyi hatóság területén vannak, ez esetben a csereszerződés bár­melyik érintett lakásügyi ható­sághoz benyújtható. Pliska Miklósné, Szikszó: A szaporításra engedélyezett sző­lő- és gyümölcsfajtákról az idén is jegyzék készült. A ki­adványt — kérelemre — bárki­nek megküldi az Országos Me­zőgazdasági Fajtakísérleti Inté­zet (1025 Budapest II., Keleti Károly u. 24.), s a fajtákra vonatkozóan részletes felvilá­gosítást, szaktanácsot is adhat. Varga András, Budapest: A polgári védelmi kötelezettség alatt állókat évenként 60, a légoltalmi szakszolgálatra ki­jelölt személyeket pedig 120 órát meg nem haladó időtarta­mú kiképzésben, illetőleg to­vábbképzésben való részvételre kötelezhetik. A kiképzés és a továbbképzés munkaidőn kí­vül, a lakóhelyen vagy a mun­kahelyen történik. Csontos Lajos, Szolnok: Me­zőgazdasági termelési hitelt a lakóhely szerint illetékes OTP- fióktól igényelhetnek mind­azok, akik háztáji földjüket, a kertet vagy udvart mezőgazda­­sági termeléssel, illetőleg ál­lattartással kívánják hasznosí­tani. Kölcsön folyósítható sző­lőtelepítésre, gyümölcs- és zöldségtermesztésre, állatte­nyésztésre, gazdasági épületek felújítására, mezőgazdasági kisgépek és méhészeti felszere­lés vásárlására, továbbá egyéb mezőgazdasági célra. KÉRDÉS - VÁLASZ A nyugdíjas kisiparosok adófizetéséről­­ Molnár József pétfürdői olvasónk kérdése: Nyugdíjas vagyok. Még jól bírom magam, egészséges vagyok. Ezért ez év júniusában kiváltottam a lakatos kisipari engedélyt. Rendszeresen van munkám, s az ebből származó jövedelemmel szépen kiegészíthetem a nyugdíjamat. Az idevonatkozó rendeletekkel azonban nem vagyok tisztában. Eddig még adót nem kértek tőlem, s rendszeresen kaptam a nyugdíjamat is, félek, hogy a kisipari tevékenység miatt elveszítem a nyugdí­jamat. Már hallottam ilyesféle megjegyzéseket. Sze­retném tudni, hogy nyugdíjas kisiparosok folytathat­nak-e kisipari tevékenységet anélkül, hogy megvonnák nyugdíjukat? Mennyi lehet a jövedelmük, hogy még a nyugdíjukat is tovább kapják? Szeretném tudni azt is, hogy kaphatnak-e adókedvezményt, s kötelesek-e jö­vedelmükről bevallást készíteni? Berner Miklósnénak, a Kisiparosok Országos Köz­pontja adófőosztály-vezetőjének válasza: A nyugdíj változatlan folyósítása mellett folytathatja tevékenységét az a kisiparos, akinél az áruelőállítás nem lépi túl bevételének 40 százalékát, legfeljebb az évi 50 000 forintot, és a közületektől származó bevétele nem haladja meg összes bevételének 20 százalékát. Megjegyzem, hogy ebből a szempontból nem számít közületi munkának a költségvetési szervnek (tanácsok, iskolák, kórházak stb.) végzett munka. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a nyugdíj változatlan folyósítása mellett a kisiparos nem tarthat alkalmazottat. Ez is egyik feltétele a jövedelemadó alóli mentességnek. Ellenben segítő családtagot foglal­koztathat, de a bevalláson ezt fel kell tüntetnie. A levélíró, amint kérdéséből kiderül, ipari tevékeny­ségét ez év júniusában kezdte. Idős korára való tekin­tettel adóelőleget nem állapítottak meg neki, tehát jö­vedelemadót egyelőre nem kell fizetnie. Mivel az adót nyilvántartó szerv előleg megállapításáról értesítést nem kapott, ilyen címen adóigazolására adótartozást nem vethet rá. 1975. január 15-ig azonban az 1974- ben elért jövedelméről két példányban bevallást kell adnia. Amennyiben az adómentesség feltételeinek megfelel, az adóközösség által közszemlére tett adó­lajstromon a mentesek között fog szerepelni, illetve az illetékhivataltól nemleges fizetési értesítést fog kapni. Kulcs a lábtörlő alatt? Érdekes újsághirdetésre buk­kantam a minap. Szövege a következő: „Praktikus, tartós a gumi lábtörlő.” Közük, hogy hol és milyen színben, méretben le­het kapni. A hirdetés melletti ábra el­gondolkoztatott. A képen fel­­tételezhetőleg férfikezet lát az olvasó, amint éppen felemeli a praktikus és tartós gumi láb­törlő szélét. S a lábtörlő alatt egy kulcs fekszik, feltehetőleg a lakás kulcsa. Foglalkozásom folytán sok olyan esetről tu­dok, amikor a bűnözők éppen ezt, a rajzon is megörökített könnyelműséget használták ki, hogy minden akadály nélkül besétálhassanak a lakásokba. „Kulcs a lábtörlő alatt” — a károsultak és a bűnügyi hely­színelők nagyon jól ismerik en­nek a rossz szokásnak a kö­vetkezményeit. Minek ezt rek­lámozni? V. J. Budapest Egy-két mondásban SZABÓ KÁROLY (Nyíregy­háza, Korányi u. 56. 3/14.) le­vele így hangzik: „Nagyon szépek nálunk a lakótelepek beépített konyhái, azonban hiányzik belőlük az asztal. Úgy látszik, az építőipari ter­vezők és a bútoripar illetéke­sei között nincs meg a kellő együttműködés. Jó lenne, ha a bútorgyárak készítenének a lakótelepieknek is konyhaasz­talt.” DOMBÓVÁR állomáson a szocialista brigádok a kong­resszusi és a felszabadulási verseny keretében vállalták, hogy egynapi keresetüket a városi óvoda bővítésére ajánl­ják fel — írja Bódog Mi­hály Dombóvárról. A Tizenhá­rom brigád százhatvan tagja a szabadnapokon végzett munká­ján ellenértékével, 22 600 fo­rinttal segíti az óvoda épí­tését. HELYES VOLT SZÓVÁ TENNI Új gépek a fogorvosi rendelőnek Frei Józsefné (Mezőbe­­rény) a helyi fogorvosi ren­delő elavult felszereltségét tette szóvá. A fogorvosok — írta levelében — mindent elkövetnek, hogy lelkiisme­retesen végezzék munkáju­kat, de a korszerűtlen, régi fúrógépekkel, berendezési tárgyakkal ez szinte lehe­tetlen. Dr. Gelegonya Katalin városi főorvos Békés Vá­ros Tanácsa vb egészség­ügyi osztálya nevében a kö­vetkezőket válaszolta: „A mezőberényi fogászat gépei­nek rossz állapotáról régen tudunk. A gépek oly öre­gek, hogy felújításuk nem lenne gazdaságos. Tehát na­gyon sürgető teendőnk az új fogászati berendezések beszerzése. Bár mindenkor elrendeljük a meglevő gé­pek javítását, eljártunk az OMKER-nél, hogy a mező­­berényi rendelőt mielőbb szereljék fel új fúrógépek­kel. Régebben azt ígérték, hogy még az idén megér­keznek a fontos berendezé­si tárgyak, újabban azon­ban azt a hírt kaptuk, hogy csak az új esztendőben tel­jesíthetik megrendelésün­ket. 1975-ben viszont az el­sők között küldik a mező­­berényi rendelő gépeit.” Menetrend szerint Pecz Pálné (Mány, Deák Ferenc u. 5.) többek nevé­ben panaszolta, hogy Nán­­dorpuszta és Bicske között rendszertelenül közleked­nek az autóbuszok. Emiatt a Bicskére járó dolgozók el­késnek a munkából, a gyer­mekes anyák, akik a járási székhelyre járnak gyerme­kükkel orvosi vizsgálatra vagy kezelésre, sokszor kénytelenek gyalog vinni beteg gyermekeiket. Nehéz az idősek bejárása is az or­vosi rendelőbe. Fornai Miklós, a Volán 14. számú Vállalat (Székes­­fehérvár) igazgatóhelyette­se a következőket válaszol­ta: „A vizsgálatot követően utasítottuk a forgalmat le­bonyolító bicskei kirendelt­ség vezetőjét, hogy hala­déktalanul teremtsen ren­det, gondoskodjék róla, hogy Nándorpuszta és Bics­ke között menetrendsze­rűen, kimaradások nélkül közlekedjenek a járatok. Intézkedtünk, hogy a tarta­lék buszt mentesítsék min­den feladat alól, hogy azt bármikor a hibás autóbusz helyére állíthassák. A já­ratkésésekért és kimaradá­sokért felelős személyeket fegyelmileg , felelősségre vonjuk, az utasoknak pedig köszönetet mondunk a fi­gyelmeztetésért.” Kabinügyben Varjas Gyula (Budapest VIII., Kisfaludy u. 10/12.) így írt levelében: gyakori vendég vagyok a Széchenyi gyógyfürdőben. Igazságér­zetemet bántja, hogy noha mindig látok üres kabint, mégsem kapom meg. Az ott­ dolgozók nyíltan a sze­membe mondják: vannak egykulcsos kabinjaik, de ezeket csak az ismerőseik­nek adják ki. Dr. Vitéz András, a Fő­városi Fürdőigazgatóság igazgatója válaszolt a pa­naszra: „A vendégek hibá­jából eltörött, elveszett kul­csokat csak nehezen tudják pótolni. Így a férfigőzfür­dőben kialakult az a gya­korlat, hogy az egykulcsos vetkőzőhelyeket csak ismert vendégeknek adták oda, nem gondolva arra, hogy ezzel megsértik azt, akit­ elutasítanak. A vizsgálatot követően utasítást adtak az érdekelt fürdőosztály cso­portvezetőinek és dolgozói­nak, hogy a kulcshiány el­lenére érkezési sorrendben, ellenőrző biléták használa­tával adják ki a kabinokat. Amennyiben nem így tör­ténik, a szabályzat megsér­tői ellen fegyelmileg járnak el.” Többit számláztak Gerencsér Magda (Buda­pest, XIV., Besnyői u. 4.) személyesen mondta el ta­nácsadó irodánkban, nem­rég tv-készüléket, mosógé­pet és centrifugát vett a Lenin körúti Lakberende­zési Áruházban. Az eladó készségesen elintézte, hogy a gépek fél órán belül a la­kására kerüljenek. A szál­lítók 145 forintot kértek a szállításért. Másnap még dolga volt a jelzett áruház­ban és megtudta, hogy csu­pán a tv szállításáért kel­lett volna fizetnie 50 forin­tot. A szállítók tehát sza­bálytalanul kérték a maga­sabb összeget. Nyomban megkereste az üzlet veze­tőit, kérte, rendezzék a dol­gát, fizessék ki a differen­ciát, de kérését ők nem tel­jesíthették. Panaszának jogosságát a Fősped I. sz. üzemegy­ségének illetékesei elismer­ték, minthogy a vásárlótól szabálytalanul kértek ma­gasabb fuvardíjat, a 95 fo­­rinntot vissza kell kapnia. A vállalat intézkedett az ösz­­szeg visszafizetéséről, a vá­sárló azóta felvette a pénzt. A szállítókat a szabályta­lanságért felelősségre von­ták.

Next