Népszabadság, 1975. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-02 / 77. szám

53QQS ' !! VILÁG.­PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára. so fillér NÉPSZABADSÁG 1973. április 2., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXXIII. évfolyam 77. szám ÁPRILIS 4. ELŐESTÉJÉN Újabb létesítményeket adtak át Felavatták a Lenin Kohászati Művek új nemesacél-hengerművet A felszabadulás 30. évfordulójá­nak előestéjén újabb létesítmé­nyeket adtak át. Kedden ünnepélyes munkás­­osslyf gyűlés keretében avatták fel Miskolcon a Lenin Kohászati Művek új nemesacél-hengermű­vét. A nagygyűlésen megjelent dr. Horgos Gyula kohó- és gép­ipari miniszter, dr. Bodnár Fe­renc, az MSZMP KB tagja, a Borsod megyei pártbizottság el­ső titkára, ott volt J. F. Karpova, az OSZSZSZK miniszterelnök­­helyettese, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság alelnöke, ott voltak Borsod testvérmegyéinek, illetve Miskolc testvérvárosainak küldöttségei, a hengermű beruhá­zásában részt vevő NDK-beli Ern­st Thalimann Művek­ küldött­sége. • A gyűlésen dr. Bodnár Ferenc mondott ünnepi beszédet, amely­ben méltatta a hazánk felszaba­dulása óta lezajlott fejlődést, majd dr. Horgos Gyula ünnepé­lyesen átadta az üzemet Csépá­­nyi Sándornak, az MSZMP KB tagjának, a Lenin Kohászati Mű­vek vezérigazgatójának, aki rövid beszédben méltatta a hengermű felépítésének jelentőségét. Az LKM nemesacél-hengerművének építését 1969-ben határozták el. A 3,2 milliárd forintos beruhá­zás két lépcsőben készült el: 1974 januárjában kezdte meg a termelést az úgynevezett közép­sor, majd az idén januárban a finomsor. A hatalmas — 60 ezer négyzetméter alapterületű — hat részből álló csarnokban évente 330 ezer tonna hengerelt acélt készítenek. Az üzem nagymérték­ben automatizált, modern be­rendezései teljesen megszüntetik a hengerészek korábbi megeről­tető fizikai munkáját, s ugyan­csak kiküszöbölik a hő- és zaj­ártalmat. A hengermű a negye­dik ötéves terv egyik legnagyobb ipari beruházása. Az ünnepségen dr. Horgos Gyu­la kitüntetéseket adott át a hen­germű építésében kimagasló si­kereket elért dolgozóknak. A Munka Érdemrend arany fokoza­tát kapta Dévényi György, a Ma­gyar Vas- és Acélipari Egyesülés műszaki igazgatója, a beruházás kormánybiztosa, valamint Farkas András, az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat áes­brigádvezetője. Hárman a Munka Érdemrend ezüst, négyen pedig bronz fokozatát kapták meg. Ezen­kívül a KGM és az ÉVM har­minchat dolgozója miniszteri, a Lenin Kohászati Művek ötven dolgozója vállalati kitüntetésben részesült. Vásárosnaményban tegnap avat­ták fel a járás új művelődési köz­pontját; a 20 millió forint költség­gel épült, korszerűen berendezett művelődési intézményben 75 he­lyiséget alakítottak ki, s többek közt 400 személyes színháztermet, ifjúsági klubot, szakköri szobákat is berendeztek. Több hétig tartó próbaüzemelés után kedden helyezték üzembe a zalaegerszegi tejporgyárat. A Zala megyei Tejipari Vállalat központi telepén kilenc hónap alatt meg­épített gyár naponta 200 ezer liter sovány, fölözött tejet és a sajt­gyártás melléktermékeként jelent­kező savat dolgoz fel. A napon­ként feldolgozásra kerülő folya­dékból mintegy 175 mázsa nagy értékű tejport nyernek. A soproni hegyvidék egyik fes­tői pontján, Kövesháton, a ten­gerszint fölött 463 méter, magas­ságban új kilátót avattak; a 21 méter magasból festői panoráma nyílik a környező hegyekre, völ­gyekre, valamint az Alpok távo­labbi, hófödte csúcsaira. Hódmezővásárhelyen új vízmű­vet avattak. A hozzá kapcsolt ar­­tézi kútcsoportok, a vasbeton víz­torony, illetve az ezer köbméteres tárolómedence segítségével ez na­ponta tízezer köbméter vizet szol­gáltat a városnak. A több mint 30 millió forint költséggel létesített vízmű automatizáltan működik, csupán a berendezések ellenőrzé­sét látja el néhány dolgozó. Tegnap kaptunk hírt arról is, hogy a Beremendi Cementmű dol­gozói első negyedévi tervüket 24 028 tonna cementtel túlteljesí­tették, vagyis január­­ óta össze­sen 287 028 tonnát állítottal­ elő, amire a fiatal gyár működése alatt az év első három hónapjá­ban még nem volt példa. A szép eredményben nagy szerepük volt a szocialista brigádoknak, az ün­nepeket is feláldozó csomagoló­üzemi dolgozóknak és a MÁV se­gítőkészségének, amely gondosko­dott az építőanyag elszállításáról. Az új diósgyőri üzem középsora. (Erezi K. Gyula felvétele / MTI Fotó.) ii­­­i­s/ Aii\m i \s ;t«. Játok im­­­ojá­n a k i .\\i;i,si­.i;i«i: Küldöttségek utaztak a Szovjetunióba és érkeztek Magyarországra Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából nagysza­­­­­­bású ünnepségek lesznek hazánkban és megemlékeznek az évfordul­­­­­lóról a baráti szocialista országokban is. Apró Antalnak, az MSZMP Po­­­litikai Bizottsága tagjának, az or­­­­szággyűlési, valamint a Magyar Ú­s Szovjet Baráti Társaság elnöke­­i­nek vezetésével kedden Moszkvá­­­­ba utazott a baráti társaság kül­­­­döttsége, amely részt vesz a ha­­­­zánk felszabadulása 30. évfordu­­­­lója tiszteletére rendezendő iii- s népségsorozaton. A delegációval­­ utazott Marjai József külügyi ál­­­­lamtitkár és Duschek Lajosné,­­az­­ MSZMP KB tagja, a SZOT titká­­­­ra. A küldöttség búcsúztatására a­­ Ferihegyi repülőtéren megjelent : Faluvégi Lajos pénzügyminiszter,­­ Nagy Mária, az MSZBT főtitkára,­­ dr. Csendes Lajos, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályá­­nak helyettes vezetője, Roska Ist­ván külügyminiszter-helyettes és dr. Marczali László kulturális mi­niszterhelyettes. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A Seremetyevói repülőtéren Apró Antalt és a magyar küldött­ség tagjait Pjotr Gyemicsev, az SZKP­­ Politikai Bizottságának póttagja, a Szovjetunió kulturális minisztere, Nyikolaj Rogyionoov szovjet külügyminiszter-helyet­tes, Nyina Popova, a Szovjet Ba­ráti Társaságok Szövetsége elnök­ségének elnöke, Pjotr Fedoszejev, a Szovjet—Magyar Baráti Társa­ság elnöke fogadta. Pjotr Gyemi­­csev délután fogadta Apró Antalt és a küldöttség tagjait s meleg­­hangulatú, baráti beszélgetést folytattak a szovjet kulturális minisztériumban. A repülőtéri fo­gadtatáson,­valamint a baráti esz­mecserén jelen volt Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete is. Dr. Orbán László kulturális mi­niszter vezetésével kulturális de­legáció is utazott Moszkvába, a magyar kultúra napjainak ren­dezvényeire.­­ Egymás után érkeznek a dele­­­­gációk a budapesti és a vidéki­e­s felszabadulási ünnepségekre. A Szovjet—Magyar Baráti Tár­­­­­­saság Budapestre érkezett kül­­­­döttségét J. F. Karpova, az SZKP­­ Központi Bizottságának póttagja, s­­ az OSZSZSZK Minisztertanácsa- j­­­nak elnökhelyettese, a Szovjet é­s Magyar Baráti Társaság alelnöke ] vezeti. A delegáció tagjai között­­ van G. Ty. Beregovoj űrhajós ve­­­­zérőrn­agy is. A küldöttséget a­­Ferihegyi repülőtéren Nagy Má­ria, az MSZBT főtitkára, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, az­ MSZMP KB tagja, Grósz Ká-­­­roly, a KB osztályvezetője és­­ Stock János vezérőrnagy fogadta:­ ott volt Vlagyimir Pavlov szovjet­­ nagykövet is. A SZOT elnökségének meghív­­­vására háromszáz tagú szovjet szakszervezeti delegáció érkezett kedden Budapestre. A Szovjet­unió különböző területeiről érke­zett vendégeket, köztük a hazánk­­ felszabadításában részt vett egy-­­­kori katonákat, a szocialista­­ munka hőseit és a Legfelsőbb Tan­­ nács tagjait Földvári Aladár, a­­ SZOT elnöke köszöntötte. A­­ szovjet delegáció nevében Vla-­­­gyimir Bogatyikov, a Szovjet­­ Szakszervezetek Központi Taná­­­­csának titkára, a küldöttség vez­­­zetője köszönte meg a baráti fo­­­ gad­tatást. Sz. P. Ivanov hadseregtábor- s nők vezetésével katonai küldött­ség is érkezett hazánkba. Fogadd- I sára a Ferihegyi repülőtéren meg-­­ jelent Csémi Károly altábornagy,­­ honvédelmi államtitkár, ott volt­­ V. K. Andrjuscsenko altábor-­­ nagy, a Varsói Szerződés egyesí­­­­tett fegyveres erői főparancsno­kának magyarországi képvise­lője, J. A. Gugniak altábornagy, az ideiglenesen hazánkban állo­másozó szovjet déli hadseregcso­port képviselője, D. I. Oszadcsij vezérőrnagy, a budapesti szovjet nagykövetség katonai és légügyi attaséja. Az MSZBT meghívásá­ra J. F. Kuc nyugalmazott vezér­őrnagynak, az SZMBT elnöksé­gi tagjának vezetésével az egyko­ri felszabadító harcokban részt vett sz­ovjeet katonák negyven ta­gú küldöttsége is hazánkba láto­gatott; közülük huszonegyen a Szovjetunió Hőse címet viselik. A felszabadulási ünnepségekre­ román párt- és kormányküldött-­ ség érkezett Budapestre, Paul Ni­­culescu-Mizilnek, a Román Kom­munista Párt KB Politikai Vég­rehajtó Bizottsága tagjának, az első miniszter­helyettesének, ok­tatás- és nevelésügyi miniszter­nek a vezetésével. A küldöttsé­get a Ferihegyi repülőtéren Ne­mes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, dr. Garam­­völgyi Károly oktatási miniszter­helyettes és Varga István, a KB külügyi osztályának helyettes ve­zetője fogadta; ott volt Ioan Co­­toi román nagykövet is. A Komárom megyei felszaba­dulási ünnepségekre a szovjet küldöttségen kívül,­ amelyet H. H. Bokor, a Csecsen-Ingus ASZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezet, delegáció érkezett Tatabányára Csehszlovákiából is, dr. Jaroslav Srejna, a Cseh KP területi bizottsága első titkárá­nak vezetésével. Somogy megye szovjet testvérterületéről, Kali­­nyinból érkezett küldöttség ked­den Kaposvárra; a delegációt Nyikolaj Szobalja­v, a területi pártbizottság titkára vezeti. A Békés megye szovjet testvérterü­­letéről, Penzából érkezett delegá­ció vezetője V. F. Ogarjov, az SZKP Penza megyei bizottságá­nak titkára, az Egerbe látogatott bulgáriai testvérmegyei küldött­ségé pedig Iván Micsev, a Bol­gár Kommunista Párt Targoviste megyei bizottságának titkára. Lón Nol elmenekült Kambodzsából Megszöknek a rezsim más vezetői is • A hazafiak újabb sikereket értek el Lón Nol tábornok a Phnom Penh-i rendszer elnöke, aki J­ong Borét miniszterelnök és további 39 személy kíséretében elmene­kült Kambodzsából, kedden Indo­néziába, Bali­ szigetére érkezett. Adam Malik indonéz külügy­miniszter, aki az ostromlott Phnom Penh-ből elmenekült Lón Noit üdvözölte, közölte, hogy a­­ vendég mintegy tíz napot fog In­donéziában tölteni, majd tovább utazik Washingtonba. Az ameri­kai külügyminisztérium szóvivője hétfőn este bejelentette: Lan Nol az Egyesült Államokban „szívesen látott” vendég. A kambodzsai fővárosban befe­jezett tényként vették tudomásul és véglegesnek tekintik a csőd szélére jutott rendszer vezetőinek távozását és kormányforrások közlése szerint a szenátus elnöke ,fogja ellátni az ügyvezető elnöki teendőket. A menekülő elnökhöz hason­lóan „egészségi okokra” hivat­kozva kedden Párizsba érkezett Cheng Fieng, aki a Szihanuk­­kormány megdöntése után 1970— 1972 között Kambodzsa ideiglenes köztársasági elnöke volt. Két hé­ten belül ő a második magas ran­gú kambodzsai politikus, aki Franciaországba távozott. Koráb­ban Sosthene Fernandez vezérőr­nagy, a Lon Nol-csapatok volt ve­zérkari főnöke is Franciaországot választotta „ideiglenes tartózko­dása helyéül”. Újabb sikereket értek el a kam­bodzsai hazafiak a Prek Neak Luong, Mekong menti kikötő bir­toklásáért vívott harcban. Hír­­ügynökségi jelentések szerint a népi felszabadító fegyveres erők kedden további negyedek feladá­­sára kényszerítették a Phnom Penh-i rezsim alakulatait, ame­lyek már csak a város piacterét tartják ellenőrzésük alatt. Prek Neak Luong, most már csaknem teljes felszabadításával a hazafiak egyszer s mindenkorra szertefoszlatják a Phnom Penh-i rezsim minden ahhoz fűzött re­ményét, hogy a Mekong-folyón si­kerül ismét helyreállítaniuk az összeköttetést a fővárossal. (ADN) Szovjet levél az ENSZ főtitkárához a leszerelési világkonferenciáról A Szovjetunió állandó EN­SZ- képviselője Waldheim főtitkár­hoz intézett a leszerelési világ­­konferencia összehívásával fog­lalkozó levelét a világszervezet hivatalos dokumentumaként köz­zétették. A Szovjetunió kormánya a le­vélben következetesen síkraszáll a leszerelési világkonferencia mi­előbbi összehívásáért, s hangsú­lyozza, hogy a tanácskozás lé­nyeges hozzájárulást jelentene a leszerelés problémájának megol­dásához. A nemzetközi helyzet­ben jelenleg végbemenő kedvező változások­ — mutat rá a levél — mind sürgősebbé teszik a konfe­rencia összehívását. A leszerelés területén tett újabb, sokoldalú lépések erősítik azt a kedvező tendenciát, amely az utóbbi évek­ben alakult ki számos fontos, bi­zonyos fegyverzetfajtákat korlá­tozó, illetve felszámoló, a nukleá­ris háború veszélyét csökkentő nemzetközi megállapodások ered­ményeként. A levél leszögezi, hogy a Szov­jetunió kész aktívan együttmű­ködni minden állammal a konfe­rencia előkészítésében, mielőbbi összehívásában és feladatainak sikeres megoldásában. (TASZSZ)

Next