Népszabadság, 1975. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-23 / 94. szám
8 Részvétét fejezte ki dr. S. Radhakrisnan, India volt elnöke elhunyta alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Fakhruddin Ali Ahmedhez, India elnökéhez intézett táviratában. Dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács tagja és Rácz Pál külügyminiszter-helyettes kedden látogatást tett az Indiai Köztársaság budapesti nagykövetségén és részvétüket nyilvánították a volt indiai elnök elhunyta alkalmából. — Magyar—lengyel barátsági nagygyűlést tartottak kedden Szombathelyen. A nagygyűlésen felszólalt dr. Stefan Jedrychowski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. — Kitüntették kedden azokat az élelmiszeripari dolgozókat, akik a feltalálói és újítói versenyekben tavaly a legjobb eredményt érték el. — Hazánkba érkezett a Magyar Vöröskereszt meghívására prof. dr. Mahmud Mahfuz, az Egyiptomi Vörös Félhold Társaság elnöke és Husszein A. Aszfahani főtitkár. A vendégek megismerkednek a Magyar Vöröskereszt tevékenységével, tárgyalásokat folytatnak a kétoldalú együttműködés távlatairól., , Nemzetközi újságíró-tanácskozás kezdődött kedden Minszkben a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulója alkalmából. Az európai szocialista országok, valamint a VDK, Kuba és Mongólia képviselői vesznek részt rajta. — BARÁTI TALÁLKOZÓRA került sor kedden a hazánkban tartózkodó Jaromir Tomecek íróval a Rózsa Ferenc utcai Csehszlovák Klubban. — írt ABC-ÜZLETET nyitott az Északbudai Afész a III., Miklós utca 8. szám alatt. A 630 négyzetméter területű üzlet 3 milliós árukészlettel várja az óbudai lakótelep háziasszonyait. — Budapesten tartja ülését a Közlekedési, Szállítási és Halászatipari Dolgozók Szakszervezetei Nemzetközi Szövetségének vasúti ágazati albizottsága. A kétnapos tanácskozás — amelyen a vasutasok munkabiztonságával és egészségvédelmével kapcsolatos kérdéseket vitatják meg — kedden megkezdődött. A NEMENYI LILI ELŐADÓESTJÉT csütörtökön rendezik mega Fészek Művészklubban. Közreműködik Gál György Sándor és Maros Gábor. Zongorán kísér Hajdú Júlia és Reményi József. Az 1975. éviinkler Lajos-emlékérmet és -jutalomdíjat dr. Clauder Ottó kandidátus, egyetemi tanárnak ítélte oda a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanácsa az alkaloidkutatásban elért kiváló eredményeiért. ■— Családi vita közben karóval támadt élettársára, Heinrich Katalin 34 éves fonónőre kadarkúti lakása udvarán Nemes Tibor 38 éves kovács. Az asszony baltával agyonütötte Nemes Tibort. Heinrich Katalint őrizetbe vették. — TIZENKÉT HALOTT ÉS 52 SEBESÜLT áldozata van a vasárnap a Nápoly és Caserta közötti autóúton történt tömegszerencsétlenségnek. A rossz látási viszonyok következtében rohant egymásba több gépkocsi. CSILLAG ISTVÁN, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje elhunyt. Temetése csütörtök délután 3 órakor lesz az újpesti Megyeri úti temetőben. — Az MSZMP IV. kerületi Bizottsága. ÖZV. HAMBURGER SÁNDORNÉ, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje elhunyt. Temetése április 24-én 15 órakor lesz a Kozma utca 6. szám alatti temetőben. — Az MSZMP VIII. kerületi Bizottsága. — Elhunyt Pál Mihályné Szabó Edit szobrászművész 37 éves korában. Temetése április 28-án 14 órakor lesz az Óbudai temetőben. — Aktívaülést tartottak kedden a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium pártbizottsága szervezésében a minisztériumban. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára tartott tájékoztatót az indokínai helyzetről, a magyar békemozgalom vietnami szolidaritási tevékenységéről. — Gerhard Henniger, az NDK írószövetségének első titkára a Magyar Írók Szövetségének meghívására néhány napos tartózkodásra hazánkba érkezett, a két szövetség közötti együttműködés megtárgyalására. — AUSZTRIAI ÉS SVÁJCI KONCERTKÖRÚTRA utazott kedden a Magyar Állami Hangversenyzenekar. Ferencsik János vezényletével Genfben, Bázelban, Zürichben, Lausanne-ban, Salzburgban és Klagenfurtban lépnek fel. — MEGSZŰNIK A SÁRVÁR—ZALABÉRI VASÚTVONAL május végén, az új menetrend életbeléptetésekor. Az érintett mintegy 40 község személy- és áruforgalmát közútra terelik. — Szakmunkások akadémiáját nyitották meg kedden Tatabányán. A továbbképző tanfolyamon a munkahelyükön jól hasznosítható ismereteket nyújtanak a bányászoknak. — A SVÉD HASSELBLAD-CÉG TERMÉKEIBŐL rendezett kiállítást Asbóth utcai bemutatótermében az Ofotért. A kedden megnyílt és április 24-ig megtekinthető kiállításon főképp riporterek, szakfényképészek találhatnak sok újdonságot, nagy teljesítményű fényképezőgépeket. — Ünnepélyesen üzembe helyezték kedden az abádszalóki Lenin Tsz határában a Tisza—II vízlépcső öntözőrendszerének első öntözőfürtjét. — A szovjet tudományos-műszaki információs rendszerről kiállítás nyílt meg kedden a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A tárlat május 11-ig tart nyitva. — Halálra gázolta a személyvonat Tar község határában özv. Bozsár Istvánné 73 éves nyugdíjast, aki figyelmetlenül közlekedett a sínek között. KÖZLEMÉNYEK AZ ÁLLAMI BALETT INTÉZET felvételt hirdet olyan 10—12 éves leány- és 10—14 éves fiúgyermekek részére, akik a tánchoz kedvet éreznek és elvégezték az általános iskola első négy osztályát. Az intézet keretében általános és középiskola működik, amelynek elvégzése után a tanulók érettségi vizsgát tesznek. A felvételi vizsgára május 2-től 15-ig lehet jelentkezni. A vidékiek írásban — szülői hozzájárulás, válaszboríték és bélyeg mellékelésével —, a budapestiek személyesen jelentkezzenek az Állami Balett Intézetnél (Budapest 1061, Népköztársaság útja 25.). A felvételi vizsgára jelentkezők budapesti elhelyezéséről a szülőknek kell gondoskodniuk. Az újonnan felvett növendékek számára az intézet diákotthoni elhelyezést csak korlátozott számban tud adni. A jelentkezőket a felvételi vizsga időpontjáról értesítik. A FŐVÁROSI FÜRDŐIGAZGATÓSÁG közli, hogy a Lukács, a Rudas, az Újpesti gyógyfürdő uszodáját, napozóját, valamint a Gellért fürdő tetőnapozóit április 19-től megnyitották. A budapesti színházak mai műsora Operaházi Szöktetés a szerájból (H. bérlet, 7. ea., 7). Erkel Színház: Otelló (Főiskolai bérlet, XI. sorozat, 5. ea . 7) . Zeneakadémia: A Postás Szimfonikus Zenekar hangversenye (Remekművek 9., fél 8). Zeneakadémia Kisterem: Szabó Andrea zongoraestje (A kamarazene-irodalom remekei 2., fél 8) . Nemzeti Színház: Kedves hazug (7). Madách Színház: Othello (7). Madách Kamaraszínház: Egy, kettő, három (7). Vígszínház: Harmincéves vagyok (L. bérlet, 4. ea., 7). Pesti Színház: A hirdetés (7). Fővárosi Operettszínház: Piros karaván (7). József Attila Színház: Ma éjjel megnősülök (7). Thália Színház: Fecsegő ékszerek (7). Vidám Színpad: Dollárpapa (fél 8). Irodalmi Színpad Pódium (a Korona cukrászdában): Felszabadult nevetés (7). Mikroszkóp Színpad: A versenyló halála (7). Egyetemi Színpad: Jean Vigo Filmklub (8). Budapesti Gyermekszínház: Csudakankás (du. 3); Pro Urbe (Ifj. ea., 7). Állami Bábszínház: Gidaház az erdőszélen (de. 10); A manók ajándéka (du. 3). Kamara Varieté: Pesti esti műsor (fél 6 és 8). Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszok csillagai (fél 8). NÉPSZABADSÁG 1975. április 33., szerda Kitüntetsék Kubátérn Martithy I.úuót A Kubai Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága dr. Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának a legmagasabb ifjúsági kitüntetést, a Pablo de la Terre Brau érdemrendet adományozta. A KISZ KB első titkára magyar ifjúsági delegáció élén hétfő délelőtt óta tartózkodik Kubában. Kubában megkülönböztetett figyelem kíséri a magyar KISZ-delegáció útját. Hétfőn a magyar fiatalok képviselői megkoszorúzták José Martinak, a kubai nép szabadsághősének emlékművét, kedden pedig a Lenin nevét viselő havannai középiskolába látogattak. Győr: A szép magyar beszéd országos versenye (Tudósítónktól.) Ismét Győr lesz a színhelye, április 25. és 27. között a szép magyar beszéd országos versenye döntőjének. Az ország tizenkilenc megyéjét csaknem nyolcvan középiskolás képviseli a döntőben, amelynek zsűritagjai között a versenyt alapító Péchy Blankán kívül dr. Deme László egyetemi tanár, a nyelvtudományok doktora, dr. Bencédy József, az Oktatási Minisztérium főtanácsosa és dr. Lőrincze Lajos címzetes egyetemi tanár is jelen lesz. — A szocialista országok utazási irodáinak képviselői Poznanban és Varsóban tartották konferenciájukat. A soron következő konferenciát 1976-ban Jugoszláviában rendezik meg. — A magyar—jugoszláv urbanisztikai és területrendezési állandó albizottság ülésére kedden Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes vezetésével küldöttség utazott Jugoszláviába. A négynapos tanácskozáson értékelik a legutóbbi kétéves munkaterv megvalósítását és meghatározzák az együttműködés legközelebbi feladatait. — ÚJ MARÓTARCSÁS kotrógépet készítettek Ukrajna donyecki területének egyik mezőgazdasági gépgyárában. A gép külszíni fejtéssel évenként mintegy 15 millió tonna szenet termel ki. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAS MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Kozmosz. 8.46: A Tene partján. 9.00: Emlékezés Keszi Imrére. 9.33: Operettfelvételek. 10.03: Nyitnikék. 10.40: Rimszkij-Korszakov: Seherezádér szvit. 11.30 : Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.40: Népi zene. 14.10: Kamarazene. 14.19: Epizódok a musical történetéből, I. rész. 14.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.43: Két Suppé-nyitány. 16.05: Diáktarisznya. 16.35: Kóruspódium. 16.45: Muszorgszkij: Hovanscsina. Részletek. 17.20: Egy rádiós naplójából. 18.07: Crvena Zvezda—FTC KEK-labdarúgó-mérk. 19.50: Gondolat. 20.31: Haydn: D-dúr vonósnégyes. 21.00: Kodály: Háry János. Daljáték. 23.30: Beethoven-művek. 0.10: Zenésjáték-részletek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Barokk muzsika. 9.50: A szakszervezet tárgyalta. 10.00—11.55: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Dvorzsák műveiből. 13.03: Gounod operáiból. 13.40: Orvosok a mikrofonnál. Kettőtől hatig ... Zenés délután. 11.00: Goar Gáspárján énekel. 14.15: Virágkedvelők öt perce. 14.40: Partizándalok. 14.33: Majláth Júlia szerzeményeiből. 15.12: Egy kis figyelmet kérek. 15.22: Muharov: Kantáta a pártról. 15.33: Népdalfeldolgozások. 15.48: Ifjúsági Krónika. 16.00: Mozart: Serenata notturna. 16.15: Tudományos könyvespolc. 16.20: Gatti Sebestyén: Trombitakettős. 16.36: Julie Andrews énekel. 16.51: Somlyó György versei. 16.59: Varsányi László zongorázik. 17.14: Közönségszolgálat. 17.20: Kész, nincs tovább, elfogyott. 17.35: Negyedóra orgonamuzsika. 17.59: Népdalkórusok. 18.20: A rádió országos hegedűversenye. Elődöntő, II. 19.55: Kis magyar néprajz. 20.25—22.00: Fiatalok hullámhosszán. 22.00: Halló, Berlin! Halló, Budapest! 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 18.05: Angol társalgás ki-haladóknak. 18.23: A költő az életért beszél. 19.25: A Szodola Bigband játszik (szt.). 19.54: Mahler: V. szimfónia (szt.). 21.13: Sztereozók klubja (szt.). 21.43: Claude Coppens Schünberg zongorasetje (szt.). TELEVÍZIÓ 8.05: Magyar irodalom (ált. isk. 7. o.). Jókai Mór élete (ism. 13.35). 9.55: Német nyelv középiskolásoknak. 10.20: Delta (ism.). 10.45: Francis. Mb. amerikai film (ism.). 12.10: Játék a betűkkel (ism.). 17.23: Műsorismertetés. 17.25: Hírek. 17.30: Postafiók 250. Takács Mária műsora. 17.50: Közönségszolgálat. 17.53: Crvena Zvezda—FTC, KEK-labdarúgó-mérkőzés. A szünetben: Esti mese. 20.00: TV Híradó. 20.30: Szellemes nyomozó. Mb. angol bűnügyi tv-filmsorozat. Gyilkosságlavina. (Ez a műsor, ha a labdarúgó-mérkőzést meghoszszabbítják, elmarad!) 21.20: Munkások, vezetők egymás közt 22.10: TV Híradó 3. 22.20: Kézfogás. 2. MŰSOR 20.00: TV Híradó. 20.30: Századunk zenéje. Mihály András műsora a dallamokról. 21.10: Dave Cash műsora. Zenés film (színes). 21.40: Ki a legjobb barátod? Mb. olasz tv-film (színes). Lukács György-emlékülés a Magyar Tudományos Akadémián Lukács György születésének 90. évfordulója alkalmából tudományos emlékülést rendeztek a Magyar Tudományos Akadémia filozófiai és történettudományi osztálya, valamint nyelv- és irodalomtudományok osztálya közös rendezésében. Az ülést — amelyen részt vett Korcsog András, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese — Mátrai László akadémikus nyitotta meg, majd Szabolcsi Miklós akadémikus mondott beszédet. — Lukács György születésének 90. évfordulója alkalmából a nyelv- és irodalomtudományok osztálya is megtisztelő kötelességének érzi, hogy részt vegyen a a megemlékezésben — mondotta. Feladatunk most és a közeljövőben is: Lukács György életművének értékelése, elemzése, helyének valós kijelölése. Ugyanis ilyen tekintetben szélsőségek kezdenek kialakulni: a műve alapját kérdésessé tevő, marxista voltát kikezdő, mondataiba belekapaszkodó, értékeit lebecsülő támadásoknak éppúgy tanúi vagyunk, mint szavai, mondatai fetisizálásának. Az ő szellemében akkor járunk el — hangoztatta —, ha nem elvetjük vagy megmerevítjük, hanem vitatkozva tovább fejlesztjük művét — mondotta befejezésül. Tízéves az Agromas Az igazgató tanács jubileumi ülése Az Agromas Nemzetközi Társaság igazgató tanácsa a nemzetközi társaság megalakulásának tízéves évfordulója alkalmából kedden a Gellért Szállóban ülést tartott. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes megnyitójában elmondotta: az Agromas a mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazatának, a kertészetnek komplex gépesítésére alakult a magyar és a bolgár kormány közötti megállapodás alapján. Később a Szovjetunió, majd az NDK is csatlakozott a nemzetközi szervezethez, s a szélesebb körű nemzetközi együttműködés még inkább elősegíti a szocialista integráció megvalósulását. A kölcsönös gépvizsgálatok bevezetésével megkezdett fejlesztés eredményeként jelenleg már 80 különböző gépet szállítanak egymásnak a szervezet tagjai, s a gyártásszakosítás nyomán megjelentek a földeken a paradicsom, az uborka, a zöldbab, a gyümölcs és a szőlő termését betakarító kombájnok. Dr. Bánházi Gyula, az Agromas igazgatótanácsának elnöke a szervezet tízéves munkáját összegezve hangoztatta: különösen a legutóbbi öt évben volt sikeres az együttműködés, ez idő alatt tíz kutatási, fejlesztési feladatot oldottak meg sikeresen. Idén 26 új gép közös vizsgálatát tervezik, többek között a bolgár fűszerpaprika-betakarító gépet, a magyar tervezésű paprikatisztító és -osztályozó gépsort, és a szintén magyar gyártmányú vontatott, zöldborsó-betakarító kombájnt. Dr. Bánházi Gyula után az Agromas igazgató tanácsának bolgár, szovjet, és NDSZ-beli elnökhelyettese szólalt fel. (MTI) Korszerűbb Wartburg a magasabb áron A Merkúr tájékoztatása szerint a Wartburg-gyár az eddigi 353-as típusú személyautóját műszakilag továbbfejlesztette. Az új Wartburg 353 W típusú kocsi legfontosabb változásai, hogy biztonsági kormányoszloppal, mellső tárcsafékkel, kétkörös fékrendszerrel, váltóáramú generátorral és modern szerelvényfallal készül. A technikai módosításokkal növelték a kocsi használati értékét. Ezáltal emelkedtek az importárak, s ennek következtében változtak a belföldi eladási árak is. Az új fogyasztói árak: Wartburg 353 W Limousine 74 300 Ft Wartburg 353 W de Luxé 80 700 Ft Wartburg 353 W de Luxé, tolótetős 85 200 Ft Wartburg 353 W Tourist 85 300 Ft — átlagosan mintegy 7000 forinttal magasabbak a régieknél. A Wartburg üzemeiben már csak ezt a továbbfejlesztett típust gyártják. Az új típusú Wartburgokkal — amelyekre egyelőre előjegyzéseket nem fogadnak el — csakis a régire felvett megrendeléseket teljesítik. Amennyiben valaki az új kivitelű gépkocsira nem tart igényt — Trabant kivételével — bármely szocialista gyártmányú személygépkocsira módosíthatja megrendelését, amit a készletektől függően egy hónap alatt kielégít a Merkúr. Az érvényes vásárlási feltételek értelmében mód van arra is, hogy bárki elálljon a megrendeléstől. Ilyen esetben a befizetett előleget és kamatait az Országos Takarékpénztár a kezelési költség levonása nélkül viszszafizeti. Tűz két vidéki üzemben Hétfőn eddig ismeretlen okból tűz keletkezett a MOM dunaújvárosi óragyárában. A háromemeletes üzemi épület alagsori raktárában több mázsa műanyag, göngyöleg, valamint óratokok égtek. A veszélyes tüzet a nagy erőkkel kivonult dunaújvárosi állami, és a vasmű létesítményi tűzoltói csaknem kétórás megfeszített munkával oltották el. A nagy füst elárasztotta az egész épületet, ezért a tűzoltók a bennrekedt 23 dolgozót létrák segítségével mentették ki. öten füstmérgezést szenvedtek, őket a mentők kórházba szállították. A keletkezett anyagi kár nem jelentős. A tűz keletkezési okát bizottság vizsgálja. Ugyancsak hétfőn eddig ismeretlen okból tűz keletkezett a Kiskunsági Ruhaipari Vállalat kiskunfélegyházi tmk szerelőműhelyében. Égett a szerelőműhely tetőzete és nádpallóval borított födéme, valamint a szerelőműhelyben elhelyezett különböző berendezések. A tüzet a kiskunfélegyházi és a kecskeméti állami tűzoltók több órás megfeszített munkával megfékezték és eloltották. Az anyagi kár jelentős. A tűz keletkezési okát bizottság vizsgálja.