Népszabadság, 1975. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-18 / 90. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér NÉPSZABADSÁG 1975. április 18., péntek AZ MSZMP KO­POMI LAPJA XXXIII. évfolyam 90. szám A kambodzsai győzelem Indokínai szennyes háborúinak sorában a Pentagon utoljára rob­bantotta ki a Kambodzsa elleni agressziót. Most ezen a hadszín­téren szenvedték el az első teljes vereséget. Thieu bukása még hát­ravan, Lon Nol és háborús fő­­bűnös társai már elmenekültek véres tetteik színhelyéről. A khmer hazafiak öt esztendőn át önfeláldozóan, szívósan és bát­ran harcoltak azért a győzele­mért, amit tegnap óta hazájuk fővárosában az egész néppel együtt ünnepelhetnek. Kambodzsa egész történelme, jelene és jövője kitéphetetlenül beágyazódik Indokína népeinek, országainak a sorsába. Már a francia gyarmatosítók ellen is azért és úgy győzhetett a khmer nép, hogy vállvetve harcolt a vietnamiakkal és a laosziakkal. A khmer hazafiak mostani győzel­mének is az a tény a kulcsa, hogy politikai és katonai küzdelmüket a társadalmi haladásért és a nem­zeti felemelkedésért, az imperia­lizmus ellen, összehangolták Indo­kína többi népével. Az amerikai beavatkozók öt esztendővel ezelőtt, katonai be­hatolásukkal egyidejűleg, egy­másra akarták uszítani a khme­reket és a vietnamiakat is. Thieu ehhez segédkezet nyújtott, a né­pek és hivatott vezetőik azonban éppen ellenkezőleg cselekedtek: a függetlenségért, a demokrá­ciáért vállvetve harcoltak. A khmer hazafias erők győzel­me ezért nemcsak Kambodzsa felszabadulásának napja, hanem felbecsülhetetlen értékű hozzájá­rulás Indokína valamennyi népé­nek törvényszerűen bekövetkező igazságos győzelméhez is. Phnom Penh és az ország népe ma a kívülről rákényszerített vé­res és szörnyű háború közeli vé­gét ünnepli. Azok pedig, akik e nemzeti felszabadító háború poli­tikai és katonai parancsnoki posztjain állnak, elégtétellel álla­píthatják meg, hogy a győzelem egyik kulcsa a Vietnammal való harci szolidaritás, a szocialista közösség önzetlen és hatékony se­gítsége, a világ haladó erőinek a támogatása volt. Nem ma, nem most vált legen­dássá annak a nemzeti felszaba­dító politikának, és ha szükség volt rá, fegyveres harcnak is a legyőzhetetlensége, amelyet olyan férfiak neve fémjelez, mint Ho Si Minhé, Szufanuvongé és Szi­­hanuké. Sikereiknek, győzelmeik­nek a titka — imperialista poli­tikusok és tábornokaik számá­ra máig érthetetlen titka — az, hogy mindig együtt és mindig azok ellen harcoltak, akik népeik legalapvetőbb érdekeire törtek. A gyarmatosítás és a neokolonializ­­mus elleni küzdelemnek rendel­tek alá minden más olyan prob­lémát, amelyről amúgy is tud­ták, hogy csak békében, szabad­ságban, a társadalmi haladás fel­tételei között oldható meg. Kambodzsa történelmében most új fejezet kezdődik. A nemzeti függetlenség megszilárdításának, az újjáépítésnek és egy új társa­dalom felépítésének a korszaka. Új és más feladatok lesznek ezek, mint amelyekkel a háború évei­ben kellett megbirkózni. Sok min­den megváltozik, csak az a tör­vény marad sérthetetlen, amely az antiimperialista harcban is a siker előfeltétele, záloga volt: In­dokína minden népének cselekvő szolidaritása, a hűség a felszaba­dult és még felszabadulásukért küzdő népek közös ügyéhez, a szocialista országok és a többi antiimperialista erő egységfront­jának a védelme, szilárdítása. Hajdú János Phnom Penh felszabadult A fővárosban nyugalom van — A lakosság tömeggyűléseken köszönti a népi erők katonáit — Thaiföldre menekültek a bukott rezsim vezetői Csütörtök reggel felszabadult Phnom Penh, Kambodzsa főváro­sa. A katonai junta és csapatai megadták magukat a népi felsza­badító erők fegyveres alakulatai­nak. A TASZSZ erről szóló jelentése így hangzik: „Csütörtökön kora reggel Phnom Penhben felszá­molták az utolsó ellenállói fész­keket. Az ellenség körülzárt cso­portjai megadták magukat. A vá­rosba a kambodzsai hazafiak se­regei vonultak be.” Phnom Penh lakosai csütörtö­kön lelkesen fogadták a népi fel­szabadító fegyveres erők egysé­geit. Bevonulásukat a kambod­zsai fővárosba annak jeleként ér­tékelik, hogy véget ért a népelle­nes rezsim által kirobbantott, öt éve folyó testvérháború. A hírügynökségek Phnom Penhből keltezett jelentései sze­rint, nyomban a hazafias erők bevonulása után, a városban hely­reállt a nyugalom. A város lakossága zászlókkal és plakátokkal köszönti a hazafias erőket. A bukott rezsim számos katonája a megadás jeléül fehér zászlót tart a kezében. A hazafias fegyveres erők kép­viselője a Phnom Penh-i rádió útján felszólította a lakosságot, hogy őrizze meg a nyugalmát, és minden lehető módon támogassa a felszabadító erőket. Felszólítot­ta a bukott, népellenes rezsim katonáit, hogy haladéktalanul szüntessék be az ellenállást, és tegyék le a fegyvert. A volt re­zsim valamennyi vezetőjének ja­vasolta, hogy fehér zászlókkal vonuljon az utcára, és adja meg magát. A kambodzsai királyi nemzeti egységkormánynak azok a hívei, akik a körülzárt Phnom Penh­ben föld alatti harcot vívtak, a kambodzsai nép győzelmének megünneplésére tömeggyűléseket szerveznek. A Kyodo japán hírügynökség Phnom Penh-i tudósítója azt je­lentette, hogy Long Boret, a bu­kott rendszer miniszterelnöke és Sak Sutsakhan vezérkari főnök csütörtökön reggel helikopteren elmenekült Phnom Penhből. Az AFP francia hírügynökség bangkoki diplomáciai forrásokra hivatkozó jelentésében hírül ad­ta, hogy Long Boret csütörtökön délelőtt Thaiföldre érkezett. Norodom Szihanuk államfő, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront elnöke csütörtökön Pekingben adott nyilatkozatában azt mon­dotta, hogy néhány héten, esetleg már néhány napon belül vissza­tér Phnom Penhbe. Hangsúlyoz­ta, hogy teljes egészében a khmer hazafiakra bízza a kormányzást, s ő lesz a nemzeti egység és a nemzeti egyetértés jelképe, meg­tartván államfői tisztségét. Chau Seng, a Kambodzsai Nem­zeti Egységfront Politikai Bizott­ságának tagja, Szihanuk államfő különleges európai megbízottja csütörtökön Párizsban sajtóérte­kezleten bejelentette, hogy Noro­dom Szihanuk, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront elnöke ha­marosan visszatér a felszabadított fővárosba. Mint mondotta, a ha­zafias erők irányítása alatt az élet gyorsan visszatér a rendes kerékvágásba. A Kambodzsai Nemzeti Egység­front és a kambodzsai királyi nemzeti egységkormány az egy­ségfront februárban megtartott második országos kongresszusán hozott döntésekkel összhangban fogja kialakítani Kambodzsa po­litikáját —, mondotta Chau Seng. — Belpolitikai síkon az egész nemzet és az egész nép széles kö­rű szövetségének politikáját kö­veti, társadalmi osztályokra, po­litikai irányzatokra és vallási meggyőződésre való tekintet nél­kül. Kivéve a Lon Nol-rezsim hét legfőbb vezetőjét, nem veszik majd tekintetbe senkinek sem a múltbeli tevékenységét. A kam­bodzsai politikus hangsúlyozta, hogy a nép hős imperialistaelle­nes ellenálló mozgalmának kö­szönhetően, természetszerűen új társadalom fog kialakulni, más, mint amilyen az 1970. március 18-i fasiszta államcsíny előtti­­ társadalom volt. (Folytatás a 2. oldalon.) MAI SZÁMUNKBAN: Gyorsabban, szervezettebben (3. oldal.) Portugália Az államosítások után (4. oldal.) Szabó József tizenkilenc kilométere (4. oldal.) A szocialista brigádok a pártmunka tükrében (5. oldal.) A második világháború történetéből it a győzelemhez 1. Hogyan lett Hitler Európa ura? (0. oldal.) Gromikót meghívták Nagy-Britanniába James Callaghan angol külügy­miniszter csütörtökön meghívta Andrej Gromiko szovjet külügy­minisztert, hogy­ még ez évben látogasson el Londonba. Calla­ghan Nyikolaj Lunykov szovjet nagykövetnek adta át a meghí­vást. A látogatás időpontját ké­sőbb rögzítik — közölte a brit külügyminisztérium szóvivője. (MTI) Tömegtüntetések a portugál fővárosban a haladó intézkedések támogatására Lisszabonban szerda este több tízezren tüntettek a miniszterel­nökségi palota előtt, hogy támo­gatásukról biztosítsák az újabb államosításokat, a földreformot és a dolgozók érdekében hozott egyéb gazdasági intézkedéseket. A megmozdulást a Portugál Kommunista Párt és a Portugál Demokratikus Mozgalom (MDP— CDE) kezdeményezte és csatlako­zott hozzá a Baloldali Szocialista Mozgalom (MES), valamint a Szo­cialista Népfront (FSP) is. Tünte­tően távolmaradt a Soares-féle Szocialista Párt és a Demokrati­kus Néppárt (PPD). Mindketten tagjai a kormánykoalíciónak. A választási kampány legújabb fejleménye, hogy az egyház is el­kötelezte magát a jobboldal mel­lett . Braga érseke egy egyházi lap hasábjain annak a véleményének adott hangot, hogy csak a nagy­tőke támogatását élvező Demok­rata Szociális Centrum (CDS) és a Kereszténydemokrata Párt poli­tikája „áll tökéletesen összhang­ban” az egyház ideológiájával. Mint ismeretes, a Keresztény­­demokrata Pártnak azért nem engedték meg, hogy induljon az alkotmányozó nemzetgyűlési vá­lasztáson, mert aktívan közremű­ködött a március 11-i ellenforra­dalmi puccskísérlet megszervezé­sében. Főtitkára, Osorio őrnagy — Spinola híve — Spanyolországba menekült a felelősségrevonás elől. A portugál hatóságok szerdán további fasiszta titkosrendőröket tartóztattak le. Három katolikus pap is van közöttük, akiket annak idején azzal a céllal szerveztek be, hogy a fasiszta rendőrséget tájé­­koztassák egyes „érdekesebb” gyónásokról és a hívőkről. A hatóságok Bragancában le­tartóztattak négy jobboldali sze­mélyt, akik megpróbáltak beha­tolni a Portugál Demokratikus Mozgalom helyiségébe és vereke­dést provokáltak. Az észak-portugáliai Vila Real­ban és Marco de Canavesesben a Demokratikus Néppárt szélső­­jobboldali aktivistái megtámadták a Portugál Szocialista Párt vá­lasztási gyűlésének részvevőit. Az államosítást és a földreformot támogató tüntetők a portugál nemzetgyűlés épülete előtt. Újfasiszta gyilkosság Milánóban Újabb politikai gyilkosság tör­tént szerda este Milánóban. Egy szélsőbaloldali diáktüntetés után a belvárosban összetűzés zajlott le az újfasiszta egyetemi diák­­szervezet (FUAN) néhány tagja és a tüntetésről távozók között. Az összetűzés során az újfasiszta An­­tonio Bragion (akit a rendőrség már ismert korábbi terrorakciók­ban való részvétele kapcsán) több revolverlövéssel meggyilkolt egy 17 éves diákot, a baloldali diák­­szervezet tagját. A gyilkosság egy főútvonal kellős közepén, számos tanú szeme láttára történt. A gyilkos szándékhoz nem fér két­ség: az újfasiszta közvetlen kö­zelről a diák fejére célzott, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrség és az ügyészség el­fogató parancsot adott ki Anto­­nio Bragion ellen. Az összetűzés­ben részt vett újfasiszta csoport másik két tagját, akiknél provo­katív tartalmú röpiratokat és rob­banószereket találtak, letartóz­tatták. A gyilkosnak egyelőre nyo­ma veszett. Véres összecsapássá fajult csü­törtökön Milánóban az a tömeg­tüntetés, amelyen több ezer mi­lánói lakos tiltakozott az újfasisz­ta gyilkosság miatt. A kivezé­nyelt rendőrök és csendőrök a tüntető tömegbe lőttek. Jelenté­sek szerint egy személy életét vesztette, több mint 30-an meg­sebesültek. A súlyos összetűzések délután is folytatódtak, Milánó egyes ne­gyedei csatatérhez hasonlítottak. A tüntetők a város központjában több helyütt barikádokat emel­tek, számos üzlet kirakatát be­zúzták és több rendőrségi jármű­vet felgyújtottak. Az ANSA olasz hírügynökség közlése szerint Z­amberletti belügyi államtitkár és Parlato, az olasz rendőrség helyettes vezetője — tekintettel a súlyos helyzetre — Milánóba uta­zott. A legnagyobb olasz szakszerve­zeti szövetségek a milánói újfa­siszta merénylet elleni tiltakozá­sul pénteken egyórás általános sztrájkra szólították fel Olaszor­szág dolgozóit. (MTI) Diákmegmozdulások Spanyolországban Rendőrök szállták meg a madridi egyetemeket Rendőri egységek szállták meg a madridi egyetemeket, ahol a jo­gi és orvostudományi karon de­mokratikus átalakítás megvalósí­tását követelve, tanárok és diá­kok­­ tüntettek. Húsz diákot és négy tanárt tartóztattak le, né­hány diákot a tüntetéseken való részvételért a Carabanchell mad­ridi politikai börtönbe vetettek. Az Európa Press spanyol hír­­ügynökség szerint az egyetem elő­adói nyilatkozatot tettek közzé. Ebben élesen elítélték a rendőr­ség közbelépését, és szabadságot követeltek a bebörtönzötteknek, követelték az alapvető emberi jo­gok biztosítását minden spanyol polgárnak. A hatóságok elrendelték a mad­ridi műszaki egyetem bányászati fakultásának meghatározatlan időre szóló bezárását. A fakultás diákjai támogatták a jobb mun­kakörülményekért és a bányák biztonsági feltételeinek megjaví­tásáért harcoló bányászokat. Diáktüntetésekről érkeztek hí­rek az utóbbi napokban Malaga, Barcelona, Sevilla és más spanyol városok egyetemeiről is. (TASZSZ)

Next