Népszabadság, 1975. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-01 / 152. szám

59006 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér NEPSZABADSÁG 1975. július 1,­ kedd AZ MSZMP KOM.POI­T­ T­APJA XXXIII. évfolyam 152. szám Országjáró diákok Befejeződött a Miskolc melletti Csanyik-völgyben az országjáró diákok országos találkozója , az ODOT. A legnépszerűbb és — ami egyáltalán nem mellékes — legol­csóbb tömegsport ifjú rajongói ez­úttal jubileumot is ünnepeltek: kedvelt , rendezvényüket ezúttal tizedszer tartották meg. Az utazások, a túrák kedvelői már évekkel ezelőtt felfedezték, hogy idegenforgalom a belföldi turizmus is, a hazai tájak megis­merése, egy-egy vidék életének a felfedezése. Mindez a diákpénztár­cához méretezett költségvetést igényel csupán, hiszen éppen a ki­rándulásokon érvényesülhet leg­inkább a jól ismert és sokszor emlegetett­ mondás: a láb mindig kéznél van. Az ODOT tíz év alatt a KISZ-es fiatalok egyik legnépszerűbb ak­ciója lett, sokan éppen ennek ré­vén szerették meg a természetet. Az idén legalább százezer lány és fiú vett részt a mozgalomban. Ugyanis a nagy találkozót iskolai és megyei túrák sorozata előzi meg, végül pedig a legügyesebb és legrátermettebb ifjak találkoz­nak több napos táborozásokon, ki­rándulásokon az ország valame­lyik szép vidékén. Az országjáró diákok e mozgalmának jótékony és testedző hatása legfőképp a rendszerességben rejlik. Nem al­kalmanként „összetrombitált” por­tyák ezek a megmozdulások, ha­nem pontosan megtervezett, ki­dolgozott programok. A KISZ-es rendezők azt is jól tudják, hogy — bármennyire is kedvelt az országjárás — egy-egy összejövetel csak akkor marad emlékezetes, és toboroz újabb hí­reket, ha van valami fesztivál­jellege. Tehát olyan műsort kell komponálniuk a szervezőknek, hogy valamennyi fiatal jól érezze magát. Ráadásul gondoskodni kell a legkülönbözőbb szórakozási igé­nyek kielégítéséről is. A Csanyik­­völgyi találkozás minden bi­zonnyal éppen változatosságával nyújtott maradandó élményt. A jubileumi összejövetel programjá­ban ugyanis szerepelt ifjúsági nagygyűlés, nemzetközi diáktu­risztikai tanácskozás, szellemi ve­télkedő, változatos és fiatalos kul­túrműsor és többféle sportviadal is. A nem hivatalos jelszó — az unalom mellőzhető — megfelelően jellemezte a hangulatot. Az ezer­­hatoszáz természetbarát tájékozó­dási futóversenyen mérte össze erejét, környezetismereti vetélke­dőkön adott számot képességeiről, a honvédelmi rajversenyen és ter­mészetjáró akadályversenyen fizi­kai felkészültségéről. A kedvező időjárás, a különle­gesen szép környezet csak emelte a hangulatot, ráadásul a borsodi házigazdák szívélyes és gondos há­zigazdáknak bizonyultak. A me­gyei vállalatok és üzemek fiatal­jai, szocialista brigádok tagjai alig húsz nap alatt pompás túraköz­pontot hoztak létre. Olyannyira, hogy a hivatalos táborozás után sok diákturista megfogadta, hogy más alkalommal is felkeresi ezt a vidéket, a természetjáró szakem­berek pedig hivatalosan is úgy vélekedtek, hogy a Csanyik-völgy mindenképpen bekerül a belföldi idegenforgalom centrumai közé. Mivel mostanában sok szó esik a tömegsportról, a testedzés egész­ségmegőrző, üdítő hatásairól , örömmel volt tapasztalható, hogy a diákok már régóta felismerték: mindez nem szólam. És már elkezdték szervezni a kö­vetkező országjáró-találkozókat. Szabó Ferenc EURÓPAI BIZTONSÁGI ÉRTEKEZLET Folytatódik a vita a koordinációs bizottságban a zárószakasz időpontjáról Szovjet indítvány a munka meggyorsítására Nagy várakozás előzte meg hétfőn Genfben az európai biz­tonsági és együttműködési érte­kezlet koordinációs bizottságának rendkívüli ülését, amelyen tovább folyt, de nem hozott eredményt a vita a záróértekezlet időpont­jának kitűzéséről. A koordinációs bizottság vitá­ja rendkívül mozgalmas volt. Az angol elnöklettel rendezett ta­nácskozás a szokásosnál 40 perc­cel tovább tartott és ennek oka az volt, hogy a részt vevő nyu­gati országok képviselőinek egy része megtagadta a hozzájárulá­sát ahhoz, hogy a záróértekezlet időpontját a hétfői tanácskozá­son mondják ki. Saj­tökösökben már az ülés kezdete előtt isme­retessé vált: a tanácskozást meg­előzően a reggeli órákban a Kö­zös Piachoz tartozó országok de­legációinak vezetői megbeszélés­re ültek össze abból a célból, hogy kialakítsák a kilencek közös­­ állásfoglalását a koordinációs bi­­i­zottság rendkívüli ülésére. A megbeszélés álláspontjára fény derült, amikor a koordinációs bi­zottság fóruma előtt az első fel­szólalók egyikeként a kilencek képviseletében az ír delegáció ve­zetője bejelentette: az ír küldött­­­­ség és más nyugati delegációk véleménye szerint hétfőn nem lehet megállapodni a záróérte­kezlet időpontjáról, mert néme­lyik függőben levő kérdés meg­oldásában még bizonytalanság tapasztalható. Ez az állásfoglalás negatív vá­lasz volt az ülés elején a svéd és finn küldöttség által tett felhí­vásra, amely azt indítványozta, hogy még ezen a tanácskozáson mondja ki a testület a döntést az időpontvitában. A két delegáció azzal indokolta felhívását, hogy a finn kormánynak az általa igé­nyelt négy hétre szüksége van az előkészületekre, s ilyen értelem­ben rendkívül sürget az idő. A svéd javaslat július 28-át jelölte meg a helsinki záróértekezlet kezdő napjaként, s ezt a Varsói Szerződés tagállamainak képvise­lői határozott formában támogat­ták. A vita során 47 felszólalás hangzott el, egyes delegációk ve­zetői többször is szólásra emelked­tek. Az előállott helyzetre való te­kintettel a szovjet küldöttség ve­zetője, Kovaljov külügyminiszter­­helyettes, arra az álláspontra he­lyezkedett felszólalásában, hogy azoknak a delegációknak a veze­tői, amelyek nem tudnak az idő­pont kitűzésének kérdésében vá­laszt adni, haladéktalanul lépje­nek érintkezésbe kormányukkal és kérjenek felhatalmazást állás­pontjuk módosítására. Ezzel az igénnyel összefüggésben Kovaljov azt javasolta, hogy a koordinációs bizottság rendkívüli ülését hiva­talosan ne zárják le, csak füg­gesszék fel, és hétfő este fél ki­lenckor folytassák. A szovjet ja­vaslatot több delegáció, köztük a magyar küldöttség is támogatta. Végül a francia javaslat alap­ján olyan kompromisszum ala­kult ki, hogy a koordinációs bi­zottság ugyanebben a témában ma délben újabb rendkívüli ülést tartson. A vita során kitűnt, hogy a szo­cialista országok álláspontját az időpontkérdésben számos más or­szág őszintén támogatja. Sajtókö­rökben úgy hírlik, a kilenceken belül nincs teljes egység. Az ír de­legáció vezetőjének az ülésen el­hangzott felszólalása ugyanis még nem feltétlenül jelenti, hogy a Közös Piac valamennyi tagálla-­­ma azonos véleményen volt. (MTI) Az egység jegyében fejezte be munkáját amerikai testvérpárunk kongresszusa Újraválasztották a párt elnökét és főtitkárát (Tudósítónk telefonjelentése Chicagóból.) Az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának XXI. kongresz­­szusa négynapos tanácskozás után vasárnap este befejezte munkáját Chicagóban. A kong­resszus utolsó munkanapján megválasztotta a 68 tagú közpon­ti bizottságot, a 136 tagú orszá­gos tanácsot, újraválasztotta párt­elnöki tisztében Henry Winstont, és főtitkári tisztében Gus Hallt. A kongresszus forró lelkesedés­sel köszöntötte a párt újraválasz­tott vezetőit és vezető testületeit. A kongresszus utolsó napi ta­nácskozása előtt felolvasták a testvérpártok , köztük a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának üdvözlő táviratait, amelyeket a k­ongresz­­szusi küldöttek nagy tapssal és lelkesedéssel fogadtak. Gus Hall főtitkár kongresszusi záróbeszédében történelmi jelen­tőségűnek nevezte a kongresz­­szust a párt és az amerikai mun­kásmozgalom életében, a párt és a tömegek kapcsolatának erősö­désében. A kongresszus egyik legfontosabb jellemzőjeként emelte ki, hogy az új hangsúlyt helyezett az egységfrontra. Biza­kodását fejezte ki a jövő sikere­ket illetően, mert a párt ideoló­giailag, politikailag egységes, gyorsan növekvő erőt mutat s képes betölteni vezető szerepét az elnyomottak szélesedő egység­­mozgalmának szervezésében. A kongresszus Henry Winston egységre hívó zárszavával és az Internacionálé eléneklésével ért véget. Közvetlenül a kongresszus be­fejezése után hatezer részvevővel megkezdődött a párt által szer­vezett, az Egyesült Államok megalakulásának 200. évforduló­jára emlékező tömeggyűlés. SZÖVET SZŐNYEGNEK A Kender-, Juta- és Textilipar új üzemében az első félévben egy­millió négyzetméter széles szőnyegalapszövetet gyártottak. A korszerű gépekkel felszerelt üzemben készült szövet minőségben is vetekszik a legjobb hasonló termékekkel, így jelentős importot takarít meg a textilipar. MAI SZÁMUNKBAN: Példával és meggyőzéssel (3. oldal.) Német Demokratikus Köztársaság Hosszú távú energe­tikai tervezés (4. oldal) Ha megbetegszik az ember orvoshoz — állampolgári jogon (5. oldal.) Munkatársaink cikksorozata Bulgáriai hétköznapok 2. Gazdaságfejlesztés új feltételek között (6. oldal.) Könyvekről (7. oldal.) Tudomány és technika Állatok navigációja (10. oldal.) Moszkvába érkezett a lengyel államtanács elnöke A Kremlben hétfőn megbeszé­lést tartott Nyikolaj Podgornij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Henryk Jablonski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottságának tagja, a lengyel ál­lamtanács elnöke. Jablonski hét­főn érkezett Moszkvába, úton a Mongol Népköztársaságba. Podgornij és Jablonski megvi­tatta a nemzetközi helyzet idő­szerű problémáit. Kifejezték azt a véleményüket, hogy az európai biztonsági és együttműködési ér­tekezlet záró szakaszának legma­gasabb szinten való mielőbbi meg­tartása elősegíti majd a további enyhülést és világszerte a béke erősödését. Valamennyi megvita­tott kérdésben megnyilvánult a nézetek teljes azonossága. Podgornij a Kremlben átnyúj­totta a Népek Barátsága Érdem­rendet a lengyel államtanács el­nökének „a Lengyel Népköztár­saság és a Szovjetunió testvéri barátságának és sokoldalú együtt­működésének fejlesztésében szer­zett érdemeiért”. (TASZSZ) Az indiai külügyminiszter nyilatkozata A rendkívüli állapot nem befolyásolja az ország hagyományos külpolitikáját Fakhruddin Ali Ahmed indiai elnök hétfőn különleges rendelet­tel szigorította a múlt héten ki­hirdetett rendkívüli állapot elő­írásait. Az új rendelet alapján a biztonsági szervek külön indoko­lás nélkül is őrizetbe vehetnek olyan személyeket, akiknek tevé­kenységét veszedelmesnek ítélik az ország belső rendjére nézve. Ha a letartóztatást a helyi ható­ságok hajtják végre, a szövetsé­gi állam elöljáróinak 15 napon belül felül kell vizsgálni az ügyet. A rendkívüli állapot kihirdeté­se óta mintegy ezer embert tar­tóztattak le, de a kormány szó­vivője szerint csupán 15 százalé­kukat vették őrizetbe az állam­biztonsági­ törvény alapján. Egy kormányszóvivő sajtóérte­kezleten közölte, hogy az elsősor­ban Bihar és Gujarat államok­ban tapasztalható kisebb inciden­sektől eltekintve az országban nyugodt a helyzet a rendkívüli állapot bevezetése után. Rendre kudarcot vallottak a reakciónak azok a kísérletei, hogy Bihar és Gujarat, továbbá Uttar Pradesh és Kerala államban zavargásokat idézzenek elő és politikai sztráj­kokat provokáljanak. Indiai lapjelentések szerint az ország tömegszervezetei nyilatko­zatokban biztosítják támogatá­sukról a jobboldali veszély elhá­rítását szolgáló kormányintézke­déseket. Az Indiai Szakszerveze­ti Kongresszus országos vezető­sége például hangoztatja, hogy a dolgozó tömegek ebben a feszült időszakban határozottan fellép­nek a reakció ellen. A haladó nemzetközi közvéle­mény megértést tanúsít Indira Gandhi kormányának intézkedé­sei iránt. A Zsemnin Zsipao és az Új Kína hírügynökség viszont — beavatkozva India belügyeibe — heves kirohanásokat intéz In­dira Gandhi ellen és nyíltan a kormány elleni harcokra uszítja a reakciós elemeket. A. R. Radzsi, az indiai kor­mány mellett működő új tájékoz­tató hivatal vezetője vasárnap bejelentette, hogy Indira Gandhi miniszterelnök szigorú árellenőr­zést rendelt el az országban. A rendkívüli állapot kihirde­tése Indiában nincs hatással az ország külpolitikájára — jelen­tette ki az indiai rádió adásában J. B. Csáván külügyminiszter. Csáván hangsúlyozta, hogy India hű marad külpolitikai elveihez, amelyeket a függetlenség kivívá­sa óta követ, azaz a béke, a füg­getlenség és a valamennyi or­szággal kialakítandó barátság és aktív együttműködés elvéhez. Az el nem kötelezettség az ország külpolitikájának fő iránya ma­rad. (MTI)

Next