Népszabadság, 1976. február (34. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-03 / 28. szám
1978. február 3., kedd NÉPSZABADSÁG A MŰSZAKI EGYETEM ÚJ KOLLÉGIUMA Új kollégiummal lesz gazdagabb a következő tanév kezdetére a Budapesti Műszaki Egyetem. A XI., Stoczek utcában befejezéshez közeledik a 839 személyes kollégium építése. Hazaérkezett az Állami Hangversenyzenekar Csaknem egyhónapos nyugateurópai turnéról érkezett haza a Magyar Állami Hangversenyzenekar. Ausztriában és Nyugat- Németországban 24 hangversenyt adtak Ferencsik János Kossuthdíjas karmester, főzeneigazgató vezényletével. A koncertsorozaton szólistaként működött közre Perényi Miklós csellista és Bársony László mélyhegedűs. (MTI) Az év első hanglemeznagydíja Újabb szép magyar hanglemezsiker született Párizsban: Kovács Dénes hegedűművész, a Zeneművészeti Főiskola rektora február 5-én veszi át Párizsban a Francia Nemzeti Hanglemez Akadémia nagydíját. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nagydíjas lemezei családjának legfiatalabb tagja Mozart Esz-dúr trio-divertimentója. A felvétel Kovács Dénessel készült, közreműködött Németh Géza brácsa- és Banda Ede gordonkaművész. 11. ZENEI KRÓNIKA II AZ ÚJ MAGYAR ZENE SEREGSZEMLÉJÉT öt esztendeje rendezi meg immár a Rádió. Különböző foglalkozású zenekedvelők, valamint kritikusok kettős zsűrije elé bocsátja mindazokat az új felvételeit, amelyeket méltónak találtak ismételt, rendszeres sugárzásra. Mennyiségét, minőségét, műfaji összetételét tekintve a szemle anyaga évről évre meglehetősen változik, s a két zsűri tevékenységét végül is a hallott művek határozzák meg. Arra azonban, ami idén történt, eddig nem volt még példa: a közönség és a kritika egyazon műre voksolt. Durkó Zsolt oratóriumának, a Halotti beszédnek ítélte oda az első helyet. Szinte várható volt, hogy így történik, hiszen ez a döbbenetes erejű alkotás nemcsak a zeneszerző eddigi legértékesebb műve, hanem egyúttal a kortárs magyar zeneszerzés legjelentősebb vállalkozásai közé is tartozik. Szubjektív értékmérője a Halotti beszédnek, hogy mennél többször halljuk, annál több szépsége tárulkozik fel. Durkó hagyományőrző és hagyományt teremtő oratóriuma szerves folytatója zenénk humanista fő vonulatának. Újat mond, s új eszközöket alkalmaz ez a zene, mégis ott érezzük benne Liszt, Bartók, Kodály hangját csakúgy, mint a magyar népzenéét. Az oratóriumnak a seregszemle anyagában jóformán nem is akadt versenytársa, bár a műsorban egyebek között Lendvay Kamilló, Sárai Tibor szép és jelentékeny kompozíciói is elhangzottak. De mintha alábbhagyott volna a kompozíciós kedv. A művészetet ugyan nem mérhetjük stopperórával, mégis feltűnt, hogy a megelőző évben mintegy három órányival több felvétel készült új magyar alkotásokról. Ezúttal a szó valódi értelmében hiányzott Balassa Sándor, Soproni József, Sugár Rezső, Szöllősy András, nagyobb művel nem szerepelt Láng István, Petrovics Emil. Akitől pedig nagyobb szabású, terjedelmesebb alkotást rögzítettek hangszalagra — Sárközy István Sok gondom közt című, 21 dalt sorakoztató József Attila-ciklusára gondolok — annak teljes kompozíciója helyett, alighanem valami szervezési tévedés folytán, néhány, összefüggéseiből kiragadott, jelentésétől ily módon megfosztott dala hangzott el csupán. Örvendetes, hogy mennyire megszaporodott az amatőr kórusok által is előadható, egyúttal igényes énekkari művek száma. Ám arra feltétlenül gondolni kell, hogy ezek a darabok a seregszemlén minden évben szükségszerűen hátrányos helyzetbe kerülnek. Műfaji probléma, hogy a 2—3 perces kórusok nincsenek a díjért versenyben, mert egyszerűen nem hasonlíthatók oratóriumhoz, nem vethetők egybe zenekari kompozíciókkal. Érdemes lenne fontolóra venni esetleg új díj alapítását, a közművelődés szempontjából oly fontos kórusirodalom legjobb teljesítményeinek a jutalmazására. A SZOMBATHELYI SZIMFONIKUS ZEnEKAR legifjabb állandó vidéki együttesünk, két éve nyerte el a munkaviszonyokat ugrásszerűen megjavító hivatásos státuszt. Petró János, a zenekar karnagya vezényletével a Zeneakadémián szerepeltek nemrég. Koncertjük legfontosabb műsorszáma, mondhatnám „vizsgadarabja” Brahms II. szimfóniája volt. Az együttes sok szép megoldással örvendeztetett meg, bár ígéretes fejlődésének nyilván a kezdetén tart még. Feltűnt fafúvóinak szép, tiszta játéka, vonóskarának nemes hangzása és fegyelme. Kár, hogy Petró vezénylése a Brahmsműből inkább csak pillanatképek sorozatát tárta fel; a részletek jelentését, formai, dramaturgiai helyét ezúttal nem sikerült teljesen egységes zenei folyamattá szerveznie. SCHIFF ANDRÁS hatalmas feladatra vállalkozott, amikor Bach Goldberg-variációit választotta nyilvános, bérleti hangversenyként megrendezett diplomakoncertjének műsorául. A vállalkozás már csak zongorásteljesítményként is tiszteletet parancsol, hiszen Schiff egyvégtében, szünet nélkül, mintegy másfél órát játszott , pontosabban fogalmazva: maximális szellemi koncentrációval muzsikált. Ebben a produkcióban ugyanis éppen az volt a figyelemre méltó, hogy a fiatal művész szinte észre sem vétette, hogy az előadásnak hangszer az eszköze. Technikai gondjai nincsenek, az elképzelésének megvalósításához szükséges eszközök birtokában nem is lehetnek. A zenei elképzelés intenzitása és költőisége mindvégig megkapó volt. Schiff intellektuális, elemző alkat, legalábbis a produkció előkészületi stádiumában minden megoldása életkorát cáfoló megfontolt érettségre utal, ám az elemzésre törekvés nem köti gúzsba, hanem éppen felszabadítja a képzeletét. Játékának zártsága és fegyelme végül is gazdag fantáziájú előadóművész szárnyalását segíti. Schiff igazi, eleven muzsikálás ,örömében részesítette hálás közönségét. Bach zárkózott, látszatra elvont zenei világát kellő szigorral és önmérséklettel, egyszersmind felszabadultan keltette életre. Meggyőző biztonsággal és rokonszenves arányérzékkel határozta meg a részletek helyét a nagy formában, és szuggesztíven rajzolta meg a teljes mű dramaturgiai ívét. Breuer János Magyar tv-produkció sikere Barcelonában A napokban adták át a Magyar Televízió alkotócsoportjának — a Dante-mű nyomán készült Pokol című produkciójáért — az 1975. évi barcelonai Ondas tévéfesztivál fődíját, a Prix Ondast. A zsűri a díj átadásakor hangsúlyozta, hogy a művet — többek között — az elektronika sajátos alkalmazásáért és felhasználásáért jutalmazták a tekintélyes nemzetközi elismeréssel. Mint ismeretes, a klasszikus alkotást Weöres Sándor alkalmazta a képernyő követelményeihez. A rendező Rajnai Antal volt. A Sinkovits Imrével, Bánffy Györgygyel, Káldy Nórával, Darvas Ivánnal és Torday Terivel a főbb szerepekben forgatott filmet a fődíj elnyerése alkalmából a televízió a közeljövőben ismét műsorára tűzi. Tanácskozás a jövő iskolájáról A Magyar Tudományos Akadémia elnökségének közoktatási bizottsága és az Oktatási Minisztérium négynapos tanácskozást rendezett a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. A harmadik alkalommal itt megtartott ülésszakon csaknem nyolcvan szakember vitatta meg a bizottságnak a távlati — az évszázad végére szükségesnek tartott — műveltségkép közoktatási tartalmáról szóló koncepcióját. A négynapos ülésszakon részt vett Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Szentágothai János, az MTA alelnöke és Hanga Mária oktatási miniszterhelyettes is. 7 KÖNYVSZEMLE A nemzet életében csak egy pillanatnak számít tíz esztendő, de a saját magunkéban kínosan soknak. A folyamatosan végzett munka színvonala és stílusa is változik egy évtized során — bizonyára az ennyi idős könyvszemlék esetében is. Hiszem, hogy nem volt haszontalan fáradság, leginkább mégis egy-egy szarvashibára, nem kevés fogalmazási vétségre és tengerikígyó-mondatra emlékszem. Talán balszerencsésen dolgozik a memóriám, mégis szerencsésebben azokénál, akik — bármiről szóljanak is — egyre csak a lelkük és tollak mütyürkéit fitogtatják ... Takarékoskodjunk azonban a papírral és a tömjénnel, s térjünk a dolgunkra, bár ezt is személyes mozzanattal kell kezdenem. Akár esztétikai, akár ízlésbeli okokból, végül pedig gyanakvássá ridegült nem-tetszésből, sok olyan könyv kiadásán és közönségsikerén háborogtam, amely — mások szerint — türelmesebb méltánylást érdemelt volna. Ezek közé tartozik az ismeretterjesztési szempontból is jó lehetőségű, nagy példányszámú és gyorsan fogyó SZÁZADOK - EMBEREK sorozat, amelyben több kilónyi királyhistória és hol véres, hol vizenyős kalandsorozat bágyasztotta a kedvemet. Sommásan azonban egyetlen sorozatot sem szabad megítélni. Hogy mennyire nem, azt két ókori témájú regényújdonságon mérhetjük le. Gérard Walter francia történész aprólékos biztonsággal, de ma már avultnak minősítendő szemlélettel írta meg Brutus és a köztársaság végnapjai című regényét. Méltán szállt perbe a bismarcki idők reakciós történetfelfogásával, de csak a polgári forradalom ókorszemléletéig jutott el, amely Brutusék szubjektív hősiességét a zsarnokellenesség példájaként dicsőítette — figyelmen kívül hagyva a történeti lényeget, azt, hogy miért volt szükségszerű a maradi és bomló köztársaság bukása. Irodalmilag sem egységes az ábrázolás. A regény első fejezetei tyúkászok és csibészek torzsalkodásának mutatják a politika felszínét, s csak a Caesar meggyilkolását követő évek rajzában érződik a korforduló súlya. (Európa) A nálunk is több regényével sikeres finn Mika Waltari csaknem ezer oldalon írta meg az első keresztény közösségek útkeresését, azokat a politikai és magánemberi drámákat, amelyek Néró korában gyötörték a gyakorlati megváltásra és békés boldogságra szomjazó polgárokat (Az emberiség ellenségei). Akit eleve nem riaszt a regény vaskossága, igen jó olvasmányra talál. Nem csupán érdekes, de igaz is a közéleti s erkölcsi hullámtorlódások moraja, még ha a szenátor főhős első szentélyű naplójának a formája valószínűtlen, anyaga pedig túlcifrázott is. (Európa) A történelmi regény és novella magyar mesterei szólnak az ifjú olvasókhoz is a MÓRA KÖNYVKIADÓ több újdonságában is. Krúdy Gyula kevéssé ismert elbeszéléseinek csoportját tartalmazza a Rákóczi harangja című összeállítás. Mohács, a Rákóczi-kor és a Martinovics-összeesküvés a témája a három legszebb ciklusnak: a művészi ábrándozásba és játékba menekülő szomorúság, a búsan zengő stílus s az illúziókat foszlató valóságsejtés határozza meg az olvasói élményt. A másik két fejezet darabjai erőtlenebbek, bár a századforduló kesernyésen realisztikus felvillantása sokat megértetne Krúdy életútjából, ha az elbeszélések megírási dátumát mindenhol ott találnánk. Ez azonban maximalista óhaj: elmondtuk százszor, elismételhetjük ezerszer, ha a kiadók nem látják be a javaslat értelmét. A másfél évtizede elhunyt Szántó György hagyatékát tolmácsolja két kötet, második kiadásban A három vaskorona, amelyben a szomszéd népek közös mondáit dolgozta fel, és a kötetben jórészt most először megjelenő elbeszélések gyűjteménye A tibeti biblia. Ismertetnünk ez utóbbit szükséges, indokolt tisztelettel. Az első rész Husz János, Mányoki Ádám és Munkácsy Mihály szellemi bátorságát foglalja aranyfüstű novellákba, a haladás lelkes hevületével. A másodiknak két ciklusa (Jászai Mari pályakezdéséről és Petőfi emlékéről) közvetlenül csatlakozik az előzőkhöz, tárgyi, műfaji, stiláris tekintetben egyaránt; a folytatásból az önéletrajzi ihletésű elbeszélések mutatkoznak markánsnak, egységet azonban nem alkotnak, az ifjúsági jellegük is kétséges. ~ MŰVÉSZETTÖRTÉNETI könyvkiadásunk elvi és szakmai egyenetlenségeit ritkán teszi szóvá egy-egy kritikus, a vajon nem pusztába kiált-e? Legtöbbünket — mi tagadás — elsősorban a képek szoktak foglalkoztatni és gyönyörködtetni, az értelmező s értékelő szövegek közül pedig a leírások. Ez alkalommal mégis a tanulmányok kívánnak hozzászólást. A Képzőművészeti Kiadó igen fontos „Műelemzés” sorozatában jelent meg Bojár Iván kötete: Vallomás egy műalkotásról, Barcsay Jenő szentendrei mozaikjáról. Nem éppen tudományos fogás vallomássá oldani a műelemzés feladatát! Szépek az illusztrációk, megkapó a művész visszatekintése is. Hatalmas mozaikjának jelentőségét sokan méltatták, de kívánatos, hogy még többen értsék és becsüljék — ezt kellett volna Bojárnak segítenie. Ő azonban elpöttyent néhány kidolgozandó ötletet, majd a „parttalan realizmus” szellemében és duzzasztott stílusban adja elő keveset mondó himnuszát. A szocialista képzőművészet nyomában címmel tette közzé cikkeinek és katalógusszövegeinek javát Oelmacher Anna. Érdeklődése, világnézete és vitakészsége pontosan egybevág tudományos és publicisztikai vállalásaival. Adatokkal körülbástyázott szakszerűség társul mindehhez, s kiváltképp ott meggyőző, ahol kismonográfiákká tömörülnek cikkei egy-egy művészről (Beck ö. Fülöpről, Pór Bertalanról, Dési Huber Istvánról, mindenekelőtt pedig Derkovitsról). A művészet, elsősorban is a festészet megszerettetése határozza meg a témákat és az érvelési módot. Eszmei tartalom és forma dialektikájának tömör megmutatásával jellemzi sok-sok életmű sajátságait. Az arányok és a hangerő némely eltolódása a cikkek alkalomszerűségéből fakadt. Fontosabb, hogy pozitív kifejtéssel szolgálja a szocialista esztétikát és közművelést — közvetlen vita nélkül is cáfolva az apolitikus és dezideologizáló szemléletet. (Kossuth) Falus Róbert