Népszabadság, 1976. február (34. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-03 / 28. szám

1996. február 3., kedd NÉPSZABADSÁG Erős forgalommal indult a téli ruházati vásár Nagy készletek, bőséges választék Az utóbbi évek leghidegebb, leghavasabb telében kezdődött a ruházati kereskedelem hagyomá­nyos, ezúttal azonban szezon végi­nek még nem mondható kedvez­ményes vására. Az első nap ta­pasztalatai azt mutatják, hogy a várt érdeklődés nem is maradt el. A fővárosi áruházak, szaküzletek hétfőn a nyitás perceiben megtel­tek, a zsúfoltság pedig délután­­csak fokozódott. A Corvin Áruház 60 millió fo­rintos kedvezményes készletének több mint 10 százaléka elfogyott az első napon. Az áruházban min­den olyan holmi kelendő volt, ami melegít, ezen belül a legnagyobb forgalmat a konfekció- és a cipő­osztályon bonyolították, százszám­ra adtak el női és férfikabátot, bundacipőt, csizmát. Jóllehet az áruház a személyi feltételeket is megteremtette a vásár zavartalan lebonyolításához, az első napi tö­meg kiszolgálásához kevés volt az eladó. A többi áruházba is alig fértek be az érdeklődők. Másutt is a női, férfi és gyermek felső­­konfekció vezette a sort, utána a ruha és a pantalló, a csizma és a meleg fehérnemű volt a legkelen­dőbb. A Ruházati Bolt Vállalat üzletei többségében 40 százalék­kal olcsóbban kínálják a mintegy 25 millió forintos vásári készletet, amelyben igen sok a télikabát, a műszőrme­géléses, divatos kabát. Ezek — ellentétben az előző évi vásárokkal — ezúttal igencsak ke­lendők voltak. A legnagyobb for­galmat az Erkel és a Royal férfi­­ruhaház, a Júlia és az Aida női szaküzlet bonyolította le. Az 50 Szivárvány-áruház és mé­­teráru-szaküzlet közül mindössze négy nem vesz részt a téli vásári akcióban. A többi boltban — akár a belső, akár a külső kerületek­ben — alig győzték kiszolgálni a vevőket. Az indulás első óráiban a 40 százalékkal olcsóbb tiszta gyapjú szövetnek és az ugyan­csak 40 százalékos engedménnyel kínált női csizmáknak volt a leg­­nagyobb sikerük. A Cipőbolt Vál­lalat üzleteiben 34 millió forint értékű lábbeli vár vevőre,, jóval több a tavalyinál. Különösen sok közöttük a bundacipő, a téieleg csizma, amelyek iránt már a vá­sár első napján is élénk volt a ke­reslet. A tavalyinál több Arany­pók szaküzlet nagyobb készlettel, bőséges választékkal várja a vevő­ket, akik, eltérően a korábbiaktól, ezúttal a meleg divatholmikat, pu­lóvereket, kardigánokat, sálakat, kesztyűket is keresték, vásárolták. A Röltex zsúfolt boltjaiban is el­sősorban ezek a cikkek, valamint a különféle kötöttáruk a legke­lendőbbek; a lakástextil-szaküzle­­tekben a szezon végi vásárba most először bevont bútorszöveteknek volt a legnagyobb sikerük. Nagy az érdeklődés a téli vásár első napján a Csillag Áruházban. A szokott rendben termel ismét a szászvári bánya Hétfőn a szokott rendben meg­indult a termelés a Mecseki Szén­bányák szászvári bányaüzemében, ahol péntek éjszaka a négy ember halálát okozó gázkitörés történt. A váratlan természeti csapás négy előkészítő­ munkahelyet sújtott. Jól szervezett munkával, gyors ütemben távolítják el a metán által kidobott, mintegy 600—700 csille szenet és kőzetet, hogy mi­előbb szabaddá váljon az út a gázkitörés helyéig. A balesetet vizsgáló bizottság ugyanis a hely­színi szemle alapján tisztázza véglegesen a váratlan gázkitörés okait, körülményeit. Új kollégiumba költöznek a kecskeméti óvónőképző hallgatói (Tudósítónktól.) Az ország négy óvónőképző fő­iskolája közül a kecskemétiben tanulnak a legtöbben. Bács, Pest, Nógrád, Baranya, Tolna és Fejér megyéből érkeznek ide minden évben az óvónői tudnivalók elsa­játítására a lányok. A 300 személyes hétemeletes diákszálló — amelynek építésére és berendezésére csaknem 50 mil­lió forintot költöttek — három felső emeletének szobáiba 117 lány költözik be. A földszinten még dolgoznak a szerelők, a pad­ló- és falburkolók, ám azt ígérik, hogy április elejére teljesen elké­szülnek a munkával. A kollégiu­mot az eredeti terv szerint már szeptemberben át kellett volna adni, de a mostani részleges „hon­foglalásnak” is örülnek a főisko­la vezetői, ugyanis a régi kollé­gium — amely az óvónőképző mellett van — helyiségeinek ok­tatási célokra történő átalakítása elkezdődhet. Így ezt követően le­hetőség nyílik arra, hogy az idén kétszáz lányt vegyenek fel első­éves hallgatónak. A levelező ok­tatásban részt vevők számát is csaknem megduplázzák. A kollégiumban háromágyas szobák, klubhelyiség, olvasóterem és barkácsműhely nyújt lehetőség­­­get a pihenésre, a tanulásra és a hasznos időtöltésre. Bács-Kiskun megyében 1970 óta már két ha­sonló diákotthon épült — Baján, illetve Kecskeméten —, s az et­től régebben, valamint a most el­készültet is figyelembe véve, a megye felsőoktatási intézeteiben tanuló főiskolások mintegy há­romnegyede kapott ezekben elhe­lyezést. 119 Picasso-képet raboltak el a Pápák Palotájából Mint párizsi tudósítónk jelenti, a francia közvéleményt újabb képrablás döbbentette meg: a va­sárnapra virradó éjszaka három álarcos fegyveres bandita beha­tolt az avignoni Pápák Palotájá­nak múzeumként használt kápol­nájába, ahol Picasso legutolsó festményeit állították ki. A rab­lók megverték és megkötözték a három idős teremőrt (kettőjüket olyan súlyosan megsebesítették, hogy kórházba kellett szállítani őket). A több mint 200 kiállított kép közül csak azokat hagyták a falakon, amelyeket számukra túl magasan függesztettek ki, az el­érhető festményeket sorra leszed­ték, az udvaron várakozó teher­autóra rakták, majd elmenekül­tek. Feltehetőleg megzavarták őket, mert 17 képet a múzeum lépcsőjén elhagytak, összesen 119 festményt vittek magukkal. A budapesti színházak mai műsora Operaház: Giselle (A. bérlet, 5. ed., 7). Erkel Színház: Don Carlos (7). Zeneakadémia: A Tátrai Vonósné­gyes hangversenye (a Tátrai Vn. három hangversenye 2., fél 8). Nem­zeti Színház: Mózes (7). Madách Szín­ház: Királyidillek (7). Madách Kama­raszínház: Egy szerelem három éjsza­kája (7). Vígszínház: Harmincéves vagyok (7). Pesti Színház: Eredeti helyszín (X. bérlet, 2. ea., 7). Fővá­rosi Operettszínház Cirkuszhercegnő (7). József Attila Színház: Sok hűhó semmiért (7). Thália Színház: Próba­­babák (a leningrádi Miniatűr Színház vendégjátéka, 7). Vidám Színpad: Aki mer, az nyer (fél 8). Mikroszkóp Színpad: Magától nem megy . . . (fél 9) . Irodalmi Színpad: Négy monológ (8). Egyetemi Színpad: Premier előtti vetítés (6). Budapesti Gyermekszín­ház: Az aranyember (du. 3). Pro Urbe (Ifjúsági ea., 7). Állami Bábszínház: Az elvarázsolt egérkisasszony (de. 10) . Népi komédiák (du. 3). Kamara Varieté: őfelsége, a nő (fél 6 és 8). Mighsilt Wern­­r­ll­isen In­ r** Werner Heisenberg német No­­bel-díjas fizikus 75 éves korában Münchenben elhunyt. A professzor, akit korunk leg­nagyobb elméleti fizikusaként tar­tanak számon, müncheni és göt­­tingeni tanulmányainak befejez­tével kutatómunkája mellett kü­lönböző egyetemeken adott elő el­méleti fizikát. 1925-ben publikálta első — az elméleti fizika szem­pontjából korszakalkotó — mun­káját, amellyel­, megvetette a kvantummechanika alapját. 1927- ből származik a róla elnevezett határozatlansági reláció. E mun­kájáért 1932-ben Nobel-díjjal tün­tették ki. Jelentősek az elemi ré­szecskék fizikájára vonatkozó ku­tatásai, amelyek nagymértékben hozzájárultak az atomtudomány fejlődéséhez. Nagy tudományos eredményeket ért el a kvantum­­elmélet, a magfizika, a ferromág­­nesesség, a szupravezetés és a tur­bulencia elmélete terén is. Tudományos munkásságával je­lentős mértékben hozzájárult ugyan az atombomba kifejleszté­séhez, de a két német állam meg­alakulása után fellépett az NSZK atomfegyverkezése ellen. Valamennyi közút járható A KPM útügyeletének tájékoztatója A KPM Központi Ütügyeleté­­nek hétfői jelentése szerint vala­mennyi közút járható, sehol sin­csen hóakadály. Még a korábbi hófúvások során keletkezett út­szűkületeket is sikerült kiszélesí­teni. A központi szolgálat ügyele­tesei azonban arra figyelmeztetik a gépkocsivezetőket, hogy a sza­baddá tett utakon továbbra is óvatosan kell közlekedniük, to­vábbra sem szabad növelni a se­bességet, mert bár az utakat min­denütt megfelelően kiszélesítették, sok helyen találni jeges útfelüle­teket. Bács-Kiskun megyében az 51-es, az 52-es, az 53-as, az 54-es, az­ 55-ös útvonalak síkosak. Zala megyében szintén fokozott óva­tosságra van szükség az ország­utakon. Győr-Sopron megyében a hajnali órákban ködszitálás volt, emiatt romlottak az útviszonyok. Az M 7-es útvonal Székesfehér­várnál eléggé síkos, másutt azon­ban kifogástalan a pálya. A fő­városban hétfőn sok gépkocsi dolgozott az útvonalak sózásán és a hó eltávolításán. február 2-től 14-ig, 30-40 %-OS ÁRENGEDMÉNNYEL FÉRFI-, NŐI ÉS GYERMEKCIPŐK CORSO CIPŐÁRUHÁZ: Baross tér 20—21. CORSO CIPŐÜZLETEK: Lenin krt. 5. Lenin krt. 38. Kossuth Lajos u. 4. Rákóczi út 32. IMJktéti vásár- W&cipővásár m 1MJS CORSO CtrÓBKN^D&^y CORSO CIPŐVEL J&L JÁR 0 (Tudósítónktól.) Hazánk a világ gyógyszerexpor­tőrei sorában a hetedik-nyolcadik helyen áll. A Medimpex, amely a hazai készítmények és hatóanya­gok forgalmazásával foglalkozik, méltán számít az egyik legtekin­télyesebb vállalatnak a gyógysze­rek világpiacán. A vállalat a ha­zai gyógyszertermelés 75—80 szá­zalékát értékesíti külföldön, s ez­zel 3,5—4 százalékkal részesedik külkereskedelmi forgalmunkban. Noha kézenfekvő a feltevés, hogy a gyógyszert más termékek­nél kevésbé sújtja a tőkésvilágban tapasztalható gazdasági vissza­esés, a valóság az, hogy miközben a gyógyszerfogyasztás évről évre emelkedik, az alapanyagok, a ha­tóanyagok piacán meglehetősen nagy szerepet játszik a spekulá­ció. Emiatt is estek tavaly nagy­mértékben az árak, s emiatt zárt meglehetősen nehéz évet a Me­dimpex. Az idén azonban a piaci helyzet javulására számítanak, s ennek megfelelően állították ösz­­sze 1976-os tervüket. A Medimpex éves terve a kivi­tel arányait változatlanul hagyja: az export kétharmada irányul a szocialista, egyharmada pedig a nem szocialista országokba. El­adásaikat a szocialista országokba az idén mintegy két-három száza­lékkal növelik. Legnagyobb vá­sárlójuk 1976-ban is a Szovjetunió — a rubel elszámolású kivitel há­romnegyedét ide szállítják. Ám nemcsak a kivitelünk növekszik, a mind több területen megvaló­suló szakosítás eredményeképpen bővül importunk is — az idei terv a tavalyihoz képest 12—15 száza­lékos emelkedéssel számol. Ami a nem szocialista kivitelt illeti, a gyógyszeripar hosszú évek óta átlagosan 10 százalékkal emel­te exportját, az idei tervben azon­ban a külkereskedelemmel egyez­tetve ennél is nagyobbat, mintegy 20 százalékos növekedést irányzott elő. Legnagyobb tőkés vásárlónk 1976-ban is az NSZK — a dollár elszámolású kivitel 12—13 száza­lékát veszik meg a nyugatnémet vevők. A fejlődő országok közül India a legfontosabb partnerünk — mintegy tíz százalékkal része­sedik tőkés exportunkból. Ám kedveltek a magyar gyógyszerek Svájcban, Dániában, Angliában, Olaszországban és még vagy het­ven országban is. A tőkés export húszszázalékos fokozása nem kis feladat, meg­valósítása a kereskedelem és az ipar széles körű összefogását igényli. Az együttműködésben sok hárul az iparra abban, hogy az idén tovább javuljon a kivitel szerkezete. Elsősorban az a cél, hogy növekedjék az exportban a kész gyógyszerek aránya Ezért a tavalyi 12—13 százalékkal szem­ben az idén 14—15 százalékra emelik az exportban a késztermé­kek arányát. Az exportszerkezet javítása mellett a Medimpex évről évre korszerűsíti piaci szervezetét is. Fokozatosan megváltoztatják a hagyományos képviselői, ügynöki rendszert, s ahol lehet, saját ügy­nöki vagy közös vállalattal igye­keznek elősegíteni az export fo­kozását. Saját ügynöki vállalatuk működik már az NSZK-ban, Ni­gériában, és Indiában pedig kö­zös vállalataik vannak — ezek sorát az elképzelések szerint az idén tovább bővítik. A Medim­­pexnek emellett valamennyi szo­cialista országban működik tudo­mányos irodája. A külkereskedelmi vállalat és a gyártók között, a szokásos bizomá­nyosi kapcsolattal szemben, tár­sasági szerződés van érvényben. E kapcsolat előnye, hogy gyártó, külkereskedő egyformán érdekelt a nagyobb forgalomban, a maga­sabb árak elérésében, vagy az ön­költség csökkentésében, hiszen az ipar és a külkereskedelem nye­resége egymástól függően, párhu­zamosan növekedhet. A Medim­­pexnél úgy látják, hogy bár min­den piacon a korábbinál nagyobb erőfeszítésekre van szükség, az idei tervük minden tekintetben megalapozott. JAVULÓ EXPORTSZERKEZET Tovább növekszik a gyógyszerexport Életmentő kaposvári nyugdíjas Hegedűs János 66 esztendős ka­posvári lakos, a Bőripari Ktsz nyugdíjas cipésze december 12-én a déli órákban a szomszédos Ga­­ges Istvánné lakásából segélykiál­tásokat hallott. Egy gázpalack égő lángjától meggyulladt a konyha berendezése; az asszony 16 hóna­pos kislányával a lakásból kime­nekült, majd vissza akart térni, hogy a heverőn alvó 3 éves Mó­nikát is kimentse. A füsttől és a rohamosan terjedő lángoktól azon­ban nem tudott a lakásba bejut­ni. A segélykiáltásra rohant át a szomszédból Hegedűs János, aki élete kockáztatásával kihozta Ga­­ges Mónikát a lángok közül. Hegedűs Jánosnak hétfőn Ka­posvárott, ünnepélyes keretek kö­zött nyújtották át az életmentő emlékérmet. Füstmentes éttermek Miskolcon Az ország több más városa után most a Miskolci Vendéglátóipari Vál­lalat nyolc éttermében és a belváros­ban levő Déryné preszójában is fel­kerültek a falra a „Dohányozni ti­los!” jelzések. A vállalat abban a nyolc étteremben szüntette meg a dohányzást — igaz, egyelőre csupán 12-től délután 3-ig —, ahol nagyobbrészt a gyermek- és üzemi étkeztetésben részt vevők ebé­delnek. A Déryné presszóban viszont már egész napos a dohányzási tila­lom.

Next