Népszabadság, 1976. február (34. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-25 / 47. szám

li Lato­na-Taflián] Küszöbön az új szezon MNK-visszavágók Újpesten, Kispesten és az Üllői úton Utazik az utánpótlás Még néhány nap és kezdődik a legnépszerűbb sportág, a labdarú­gás tavaszi szezonja. Addig is ma két tornán pályára lép több első osztályú csapat, majd újabb (rö­vid) túrán vesz részt a váloga­tott. Az NB II. és az NB III-ban vasárnap, az NB I-ben március 6-án folytatódik a pontvadászat. Kicsik a nagyoknál Ma délután az Üllői úton, Új­pesten és Kispesten a második 90 perc következik az MNK tizenha­tod fordulójából elhalasztott há­rom találkozón. Az V. Dózsa 4:1-es előnnyel várja a Kossuth KFSE csapatát, a Ferencváros 1:1-gyel a Volánt, a Bp. Honvéd 0:1 után egy gólos hátránnyal a Szolnoki MÁV-ot. Tizenhat mérkőzést játszanak ma a Felszabadulási Kupáért is. Itt hat NB I-es csapat lép pályá­ra. A párosítás: Nyíregyháza— DVTK, Kecskeméti TE—Vasas, Pénzügyőr—MTK-VM, PVSK— Kaposvári Rákóczi, Várpalota— Videoton, Máza-Szászvár—Zala­egerszeg. Ezen a tornán a 16 cso­portelső jut tovább. Már végleges a Dorog (a Tatabánya előtt) és a Csepel első helyezése. Cserék hat poszton Ma este újra gyülekeznek és csütörtök reggel útra kelnek a vá­logatott labdarúgók. A 23 napos latin-amerikai túra után most az ázsiai földrészt keresik fel: szom­baton Kuvait válogatottja az el­lenfél. A 15-ös keretben Rother­­mel, Nagy III., Kovács J., Tóth A., Fazekas és Izsó helyett Gáspár, Kerekes (Békéscsaba), Zombori, Csapó, Magyar és Szabó kapott meghívást. A változás oka az utánpótlás EB negyeddöntőjében szereplő csapat kialakítása. Az utazók névsora: Gujdár, Gáspár (kapusok), Paróczai, Bálint, Rab, Lukács, Kerekes (védők), Nyilasi, Ebedli, Zombori, Csapó (középpá­lyások), Pusztai, Váradi, Magyar, Szabó (csatárok). A kiírás szerint az utánpótlás válogatottakban két 23 évesnél idősebb játékos is sze­repelhet A szombat délutáni mérkőzés után az együttes vasárnap este ér­kezik vissza. A küldöttséget Pusz­tai László, a szövetség intéző bi­zottságának tagja vezeti. A játé­kosokon kívül még Baráti Lajos, dr. Juhász József orvos és Vinko­­vics Lajos gyúró tart a csapattal. Nem játsszák újra a rangadót Tizedszer bajnok az FTC A jégsport szövetség elnöksége foglalkozott az FTC—17. Dózsa (5:3) mérkőzésen történtekkel. A találkozót — mint ismeretes — az újpestiek bírói műhiba címén megóvták, s a versenybíróság a rangadó újrajátszását rendelte el. Az elnökség megsemmisítette a versenybíróság ítéletét, mivel a szabályok értelmében alkalmazott játékvezetői döntés (Kereszty buk­tatásáért büntetőt ítéltek az FTC javára) nem teszi indokolttá az újrajátszást. Az FTC az így „visz­­szakapott” két ponttal tizedszer, megszakítás nélkül hatodszor nyerte meg a bajnokságot. A bajnokság végeredménye: 1. FTC 18 14 2 2 123- 49 30 2. 2. Dózsa 18 11 4 3 84- 54 20 3. BVSC 18 3 3 12 48- 95 9 4. Volán 18 3 1 14 54-110 7 Póth János (FTC), akit a Volán elleni mérkőzésen tanúsított tisz­teletlen magatartása miatt egy év­re mindennemű sporttevékenység­től és a mérkőzések látogatásától is eltiltottak, enyhítésért felleb­bezett. Az elnökség elutasította a játékos kérelmét. 1:6 Prágában Prága, február 24. Nem okozott különösebben ne­héz akadályt az asztalitenisz Európa Ligában eddig veretlenül vezető csehszlovákoknak a tarta­lékos magyar csapat legyőzése. Kedd délután a Sparta-csarnok­­ban lejátszott mérkőzésen a cseh­szlovák együttes 6:1 arányban győzött. Részletes eredmények: Orlovs­­ki—Horváth 2:1 (—17, 16, 8),Kunz —Börzsey 2:0 (12, 16), Uhliková— Lotaller 2:0 (13, 15), Kunz, Or­­lovski—Tímár, Horváth 2:1 (8, —19, 17), Orlovski, Uhliková—Tí­már, Lotaller 1:2 (—19, 16, —18), Orlovski—Börzsey 2:0 (8, 11), Kunz—Horváth 2:0 (11, 13). H ESSEN: Utolsó EB-selejtező mérkő­zését játssza szombaton Málta ellen az NSZK labdarúgó-válogatottja. Hel­mut Schön csapata ma az olasz B válogatottal játszik előkészületi mér­kőzést. TULA: Három világrekordot javí­tottak idei első versenyükön a szov­jet súlyemelők. A váltósúlyú szakí­tásban Liszenko (154), a középsúly­ban Sarij a lökésben (205) és az ösz­­szetettben (367,5) iratkozott fel a vi­lágrekorderek listájára. GRAZ: Nemzetközi kardversenyen Tordai Kálmán győzött Kovács At­tila előtt. t­k J PÁRIZS: Befejeződött a légfegyve­res Európa-bajnokság. A nyolc szám közül ötöt szovjet, kettőt román, egyet NDK-beli sportoló nyert. NÉPSZABADSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Katona István Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Előfizetési díj egy hóra 20.— Ft Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100, 142—220 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Oberon. 9.14: Az építész iskolája. 9.29: Zenés képeskönyv. 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.05: Nyitnikék. 10.40: Britten: Péntek délután. 11.00: Hét bagoly. XI. 11.25: Goldmark: Hegedűverseny. 12.00: Déli Krónika. Hangképek, tudó­sítások az SZKP XXV. kong­resszusáról. 12.35: Tánczene. 13.20: Tejgyár a legelőkön. 13.40: Népi zene. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Kantáta. 14.37: Wagner-operákból 15.10: Iskolarádió. 15.50: Nagy mesterek indulói. 16.10: Előadás II. Rákóczi Ferencről. 16.30: Az élő népdal. 16.40: Operettdalok. 17.05: Egy asztal mellett... 17.30: Bartók: II. zongoraverseny. 18.01: Magyar dalok. 18.15: Könyvszemle. 18.30: Esti Magazin. Hangképek, tudó­sítások az SZKP XXV. kong­resszusáról. 19.15: Az örökéletes virágok. Ter­­sánszky Józsi Jenőnek egy ke­vésbé ismert írását mutatja be a rádió, egy felnőtteknek szóló mesejátékot, a pénz és a bol­dogság összefüggéseiről. 20.10: Mozart: g-moll zongoranégyes. 20.36: Kis magyar néprajz. 20.46: Csajkovszkij: Anyegin. Opera. 23.49 20.25: Népdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalok. 8.33: Könnyűzene, tánczene. 9.33: Boci-boci tarka. 10.00—11.30: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: Szomszédaink dalaiból 12.33: Kamarazene. 12.58: Helyrajzi szám nincs. Hangjáték. 13.33: Zene gyermekeknek. Kettőtől ötig ... Zenés délután. 14.00: Gulyás: Kisbojtár. 14.15: Buss Gyula­­ énekel. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.35: Örökzöld dallamok. 15.36: Vivaldi: C-dúr fagottverseny. 15.50: Operettrészletek. 16.15: Wapke-Szendrey énekel. 16.33: Munkásmozgalmi dalok. 16.40: Táncdalok. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Közgazdasági ismeretek. 18.10: Zenekari muzsika. 18.33: Nótacsokor. 19.30: Könnyűzenei Híradó. 20.33: Ez is, az is . . . 22.33: Beát Lengyelországból. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. Szt. 15.30: Bellini-áriák. 16.03: Jókai: A cigánybáró, II. rész. 16.46: Kamarazene. Szt. 18.03: Könnyűzene. Szt. 18.30: Massenet: Werther. Operarészl. 19.15: Angol újságnyelvlecke. 19.33: Kamarazenei hangverseny. Szt. 20.29: Külföldi tudósoké a szó. 20.44: Dzsesszfelvételek. 21.29: Világhírű előadók. Szt. 22.35: Károlyi Pál művei. Szt. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.05: Magyar irodalom 6. o. (ism. 13.05). 9.55: Német nyelv I—IV. o. 10.20: Delta (ism.). 10.45: A változó Ázsia, 4.­­rész (ism.). 11.30: Aznavour az Olympia színpadán. 12.20: Játék a betűkkel (ism.). 12.45: Veszély­keresők (ism.). 17.23: Hírek. 17.30: A világ nagy cirkuszai (sz.). 17.50: Képek Indonéziából (sz.). 18.20: A Szovjetunió képekben c. TASZSZ fotókiállításon (ism.). 18.30: Magyar mártír költők művei. 19.10: Esti mese (sz.). 19.30: TV Híradó. 20.00: Tévétorna. 20.05: A felügyelő . . . Látogató Alber­tinél. 21.05: Magyar tájak (sz.). 21.45: Az M SZKP XXV. kongresszusáról. A TV Híradó különkiadása (sz.). 22.03: Gilgames. Tv-játék (sz.). 22.55: TV Híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Petrovics: C'est la guerre. Tv­­operafilm. 21.05: TV Híradó 2. n.30: Tarasconi Tartarin, 2. rész. Dobogóközelben a teniszezők A tenisz Európa Kupa tizedik fordulója után a magyar váloga­tott továbbra is a táblázat élén áll, s közel került a dobogós he­lyezéshez. Az elsőségért Nagy-Bri­­tannia együttesével tart a ver­senyfutás és mivel a magyar te­niszezők a visszavágót Angliában játsszák, valószínű, hogy a két együttes azonos pontszámmal vé­gez, s ebben az esetben a mérkő­zésarány dönt, melyik csapat ke­rül előbbre. A jelenleg harmadik NSZK-nak három pont a hátrá­nya, így a magyar együttes csak akkor kerülne mögéje, ha a hát­ralevő mérkőzéseit elvesztené, a nyugatnémetek pedig megnyernék. A torna állása: A torna állása: 1. Magyarország 109 120:109 2. Nagy-Britannia 108 221: 98 1. NSZK 106 417:136 4. Franciaország 105 514:165 5. Svédország 105 514:165 6. Jugoszlávia 103 714:163 7. Olaszország 103 711:193 8. Spanyolország 101 9­9:211 S P© PTafru­lf^fHÍS,! HAZAÉRKEZETT a müncheni fe­dettpályás Európa-bajnokságról a ma­gyar atlétaküldöttség. MEGJELENT az Olimpiai Rejtvény­magazin idei első száma, amelyben az eddiginél is több a rejtvény, s a hagyományokhoz híven ezúttal is fog­lalkozik az olimpiák magyar hőseivel. A rejtvénysorozat fődíjának nyertese a Sportpropaganda Vállalat vendége­ként megtekintheti a montreali olim­piát, vagy választhat 50 000 forint ér­tékű családi utazás között. A mostani szám helyes megfejtői 50 000 forint értékű nyereményben részesülnek. A rejtvényfüzet megvásárolható minden hírlapárusnál. A Bp. HONVÉD baráti köre már­cius 6-án, szombaton különautóbu­­szokat indít Zalaegerszegre a ZTE— Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mér­kőzésre. A részvételi díj 70 forint. Je­lentkezni lehet szerdán, pénteken és vasárnap az Ifjú Gárda Művelődési Házban (Budapest, XIX. kerület, Gá­bor Andor út 22.). A fővárosi mozik műsora február 20-tól március 3-ign A szövegben a gyártó országot csak kezdőbetűvel, vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rövidítések: mb: magyarul be­szélő; **: 16 éven felüli; ***: 18 éven felüli A budapesti mozik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra elő­re. Csak délután működő moziknál pénztárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három nap­ra előre. PRÓBAIDŐSÖK (mb. sz.) Bástya 4, 6, 8. Május 1. nl0, fl2, h2. KAMIL­LA, TE VAGY A SORSOM! (mb. cseh) Bartók 14, h6. 8. Vör­ös Csillag 9, nl2, 12. ARANYVADÁSZOK (Ol.) Alfa 4, n7, f9, Uránia h9, 11, n2. Bar­tók h9, 11, ni. Dózsa f4, h6. 8. Alkot­mány 3, n6, f8. Kölcsey 3, n6, f8, Bás­tya minden este 10. * A STUDIOPROGRAM KERETÉBEN: homokvár (lap.) Toldi Stúdiómo­zi £4, 6. f9. EGYSZERŰ TÖRTÉNET (m.) Fény 26-án 4, 6, 8. Pest-Buda 27- én h6, 8, Palota 28-án 5, 18. Felsza­badulás 2-án 3, 5, 7. Ugocsa :1-án f4, h1, 8. DRAGA JOHN (svéd***) Ugo­­csa 26—2, 14, 6, £9. ★ MAGYAR FILMEK MOZIJA (Mát­ra) : Férjhez menni tilos nl0. nl2, n2. Hugó, a víziló n4. 5. Pannónia *75 (rajzfilmek felnőtteknek) h7, n9. * SZOVJET FILMNAPOK február 29- ig (Gorkij mozi): Emberi sors (mb.) 25- án 14, h6. Érett szőlőfürtök 26-án 8-kor, Belorusz pályaudvar (mb.) 27- én 14, h6. Anna Karenina (mb.) 27-én 8-kor, Hétköznapi fasizmus (mb.) 28- án 14. Szerelmesek románca I—II. 28- án 7-kor, Fekete tollú fehér madár 29- én 14, A cél kiválasztása I—II. 29-én 7-kor, HÍRADÓ: Magyar Híradó; Az Uráltól a Kamcsatkáig; BAM; Csak felnőtteknek; Be nem nyújtott szám­lák. 26—29. E.: reggel 9-től este 11-ig folytatólag.* SZOVJET FILMEK MOZIJA (Gor­kij) : Kard és kereszt (mb.) III. 1—3, 3, h6, f9.* MATRA MESE- ÉS IFJÚSÁGI MO­ZI: A kertészkedő, meg a várúr £10. £11, £12, fi, £2, £3, £4, £5. Olaszok hi­hetetlen kalandjai Leningrádban (mb. sz.—dl.).* APACSOK (mb. NDK) Budafok vas. hu. 3, Akadémia 3-án £4, h6, 8, EGY KIRÁLY NEW YORKBAN (am.) Urá­nia £4, h6, 8, Tátra 26—29, h4, 6, n9, Madách 1—3, 5, n8, ELSZAKADÁS (am.**) Corvin £4, h6, 8, Puskin 9, nl2, £2, Budafok n6, £8, Madách 26—29 , 5, n8, Palota 1—3, 5, £8, A FEKETE FARKASOK ÜVÖLTÉSE (NSZK) Cso­konai f4, h6, 8, Bástya 9, nl2, f2. Vi­lág £6, h8, ünnepnap n4-kor is, FOLY­TASSA, COWBOY (ang.) Sport 4, 6, 8, Csokonai h9, 11, n2, Felszabadulás 26— 1 és 3-án 3, 5, 7, Táncsics 26—29, £4, h6, 8, FORRÓFEJ (jug.) Felszaba­dulás vas. de. 9, 11, 1, KERESZTESEK I—n. (1.) Fény 9, f1, A KENGURU (m.) Vörös Csillag 4, n7, £9, Balassi 26—29, 5, n8, ünnepnap h3-kor is, Bem 26— 28 és 1—3, nl0, nl2, n2, Maros 1—3, h6, h8, Tétény 27—29, f6, h8, ünnepnap n4-kor is. Világosság 1—2, n6, f8. KESERŰ CSOKOLÁDÉ (mb. ol.) Duna £4, 6, £9. Haladás este 8, A KÉT ARANYÁSÓ (mb. NDK) Kos­suth XIII. f4, h6, 8. Művész 9. nl2, £2, Rideg Sándor Műv. Ház 1—3, h5, 7, Palota 26—27 és 29-én 5, £8. A LONDONI FÉRFI (cseh) Művész 4, 6, 8, Széchenyi 26—29, n4, £6. h8, Óbuda 1—3, este 8, MI VAN, DOKI? (am.) Madách vas. du. h3, NE FÉLJETEK A SZERELEMTŐL (mb. sz.) Fény 27 —3, este 8, Széchenyi 1—3, n4, £6. h8, AZ OLSEN BANDA NAGY FOGA­SA (mb. dán) Palota vas. du. h3, A SAKÁL NAPJA (ang.—fr.) Tinódi 3. h6, £9, Kinizsi £3, n6. 8, Ady 26—29, h5, £8, ünnepnap 2-kor is. Csillag 1-3, £5, n8, SZELÍD MOTOROSOK (am.**) Pest-Buda vas. hu. h4. A VADON KIÁLTÁSA (kanadai) Fény 27— 3, 4, 6, Pest-Buda 26-án és 28—3, 6, 8, Táncsics 1—3, 3, 5, 7. VÖRÖS REKVIEM (m.) Puskin 4, 6, 8, Má­jus 1, 4, 6, 8, Rideg Sándor Műv. Ház 27—29, h5, 7, ünnepnap 13-kor is, Tát­ra 1—3, h4, 6, n9. AZ ÉJSZAKAI ELŐADÁSOK MŰSORA: BÁSTYA: Aranyvadászok (pl.) min­den este 10, ALKOTMÁNY: Üvegh­áz (am.***) szombaton 10, BETHLEN: Sötét Torino (ol.—fr.) szombaton 10, BUDAFOK: Egy tiszt nem adja meg magát (pl.) szombaton 10. FÉNY: Az utolsó mozielőadás (am.**) pénteken 10. TOLDI: Mackenna aranya (am.) szombaton 11. UGOCSA: Aranyvadá­szok (pl.) szombaton 11. ÁRVÁCSKA (m.). Budapesti Film­­fórum: Nyilvános vita az alkotókkal. Fővárosi Művelődési Ház XI., Fehér­vári út 45., március 3-án 17 órakor. * N­ÍRADÓ: I. 26—29. Magyar Hír­adó; Az Uráltól Kamcsatkáig; BAM; Csak felnőtteknek; Be nem nyújtott számlák. Reggel 9-től este ll-ig foly­tatólag. III. 1—3. Magyar Híradó; Lakások és otthonok II.; Ők hatan és a többiek; Divat 75—76, ősz-tél. Reggel 9-től este ll-ig folytatólag. * GYERMEKMŰSOROK: HUGÓ, A VÍZILÓ (szín. m.—am.) Bányász 14, 5, Tanács 28—29, flo, fl2, f2, Haladás 26—29, 4, 6. Óbuda 1—3, 4, 6. A KERTÉSZKEDŐ, MEG A VAR­ŰR (mesesorozat) Mátra flO, fli. f12, fi, f2, f3, 14, 15. ROBINSON ÉS A KANNIBÁLOK (szín. fl.) Bem 14, ünnepnap fl0, fl2. f2-kor is, Béke XV. 3-án n6. f8, Otthon 26—2. nb­ i8, ünnepnap 3-kor is, HUCKLEBERRY FINN ÉS A CSIRKEFOGÓK (szín. sz.) Kultúra 28—29, r.6. f8, ünnepnap 3-kor is, ROBOTDIREKTOR (mese­sorozat) Alkotás 23—29, f 10-től f5-ig folytatólag. JÁNOS VITÉZ (szín. m.) Rákóczi 26—27, 4, 6, 8. # AKKOR HÁT, SZIA! (cseh**) Ta­nács 1—3, 14. h6, 8. AZ ATAMÁN HA­LÁLA I—II. (mb. sz.) Tétény 3-án f6. BABAN­AZ (mb. ang.) Rege 23— 29. h6, 8. ünnepnap f4-kor is. Tétény 1—2, f6. h8. BALLAGÓ IDŐ (m.) Al­kotás f5-től 8-ig folytatólag. Liget 1—2, n6, fS. Maros 27—29. h6, h8. ün­nepnap f4-kor is. A BETÖRÉS (fr.) Ipoly 1—3. f6. 8. BOB HERCEG (m.) Akadémia 2-án f4. h6. 8. A BRI­LIÁNSKIRÁLYNŐ bukása (mb. sz.) Béke XV. 2-án n6. f8. A CHARLOT-K BEJÁRJÁK SPANYOLORSZÁGOT (fr.) Kossuth XX. 1—3. f4, h6. 8. CSEMPÉSZEK NYOMÁBÁN (sz.) Óbuda 26—29. f4. h6. 8. Rákóczi 1—3, f4, h6, 8. A DERVIS ÉS A HALÁL (jug.) Bocskai 27—29, n6, f8, ünnep­nap 3-kor is. Kultúra 1—2, n6, f8. DÉRYNÉ HOL VAN? (m.) Balassi 1—3. 5-kor, Újvilág, Dózsa 29-én n4, f6. 8. ELÁTKOZOTTAK (mb. pl.— NSZK***) Honvéd f3-tól 8-ig folytató­lag. AZ ELFELEJTETT VÁROS (NDK) Liget 26—29. n6, f8, ünnepnap 3-kor is. ERESZD EL A SZAKÁLLA­­MAT! (m.) Akadémia 1-én 14, h6. 8, Kelen 28—29, 5, n8, ESŐS VASÁRNAP (m.) Tündér 26-án n6. 18, ÉN ÉS A TÁBORNOK (ang.) Balaton h9, 11, n2, Bethlen 1—3, n4, h6. 8, Rege 1—3, h6. 8, Világosság 28—29, n6, f8, ün­­nepnap 3-kor is. FELSZALLASI EN­GEDÉLYT KÉREK (sz.) Bocskai 1—3, n6. 18. FIUK A TÉRRŐL (m.) Cin­­kota 1-én n6. 13. FOLYTASSA, KLEON (ang.) Ady 1—3, h6. 8. Ipoly 26—29, n4. f6. 8. HA MEGJÖN JÓZSEF (m.**) Zrínyi h2. 4. A HALÁL ERŐD­JE (jap.**) Béke XHII 26—27, n6. 18. HALHATATLANOK (rom.) Szabadság 5. ünnepnap h3-kor is, Zrínyi nló, fl2, HARC RÓMÁÉRT I—II. (mb. rom. —NSZK) Akadémia 26-án 14, 7, HEL­GA ÉS MICH­AEL (mb. NSZK**) Sza­badság este 18, HINTÓN JÁRÓ SZE­RELEM (m.) Tündér 28-án n6. f8, HUCKLEBERRY FINN ÉS A CSIR­KEFOGÓK (mb. sz.) Kultúra 28—29, no. f8, ünnepnap 3-kor is, N­AGÓ, A VÍZILÓ (m.—am.. rajzfilm), Haladás 26—29, 4, 6, Óbuda 1—3, 4, 6, Tanács 28—29. 110, 112, 12, AZ IDŐK KEZDE­TÉN (m.) Akadémia 27-én 14, h6, 8, Fórum 1—2, 5, 18, Rákóczi 28— 29, 14. h6, 8, JÁNOS VITÉZ (m.) Rá­kóczi 26—27, 4, 6, 8, KABARÉ (am.**) Bem 16, 8. A KIRÁLYNŐ NEHÉZ NAPJA (mb. fr.—svájci) Újvilág, Dó­zsa 1—2, f6, 8, A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI I—II. (m.) Béke XV. 29-én 3, n7. KÖVETEM A KIJELÖLT IRÁNYT (sz.) Csillag 27—29, 5, n8, ünnepnap h3-kor is. Haladás 1—3, 14, h6, A LÁ­TOGATOK (am.**) Tündér 27-én n6, f8, LÁZADÁS a bountyn i—il (am.) Bethlen 26—29, f4, 7, LEGENDA A NYÚLPAPRIKÁSRÓL (m.) Béke Xvi. 28—29. n6. f8. ünnepnap 3-kor is, LÉPJ OLAJBA! (fr.—ol.) Tanács 26—27 és 1—3. hó, 11. n2, A LOPA­KODÓ HOLD (am.) Béke XV. 27-én n6. f8. Tündér 29-én 3, n6, f8, MA­­DARIJESZTŐ (am.**) Balaton f4. h6, 8, MAGÁNBESZÉLGETÉS (am.) Nap 1—3. f4. h6, 8, MONSIEUR VERDOUX (am.) Világosság 26—27, 5, f8. MUS­SOLINI VÉGNAPJAI (mb. ol.) Aka­démia 28-án 3, f6, 8. Kelen 1-én h5, n8. A NAGY ATTRAKCIÓ (sz.) Aka­démia 29-én 14, h6, 8. NAPPALI FÉNY (mb. belg.) Jókai 1—2, n6, h8. A NÉGY MUSKÉTÁS (fr.) Tündér 1- én n6, f8. A NÉGY MUSKÉTÁS ÚJABB KALANDJAI (fr.) Tündér 2- án n6, 18, NYOMORULTAK I—II. (mb. NDK—fr.—ol.) Cinkota 27—29, f6. ünnepnap 2, 6. OLASZOK HIHE­TETLEN KALANDJAI LENINGRÁD­­BAN (mb. sz.—pl.) Fórum 26—29, 5, n8. ünnepnap h3-kor is. Mátra h6, 8, Petőfi 1—3, n6, f8. OSTROMÁLLA­POT (n­b. fr.) Béke XV. 1-én 5, f8, A PAP FELESÉGE (pl ) Kultúra 26— 27. n6. f8. PARTIZÁNOK (jug.—am.) Jókai 26—29. n6. h8. ünnepnap h3-kor is. PIEDONE, A ZSARU (ol.) Kossuth XX. 26—29, 14, h6, 8. RABSZOLGÁK (am.) Rege 27-én 1­6, 8. A REJTEL­MES SZIGET (mb. fr.—sp.—ol.) Alko­tás 26—27 és 1—3. f9-től f3-ig folytató­lag. Zuglói f4. h6, 8. ROBINSON ÉS A KANNIBÁLOK (mb. ol.) Bem 14, ünnepnap fl0. fl2. 12. Béke XV. 3-án n6. 13. Otthon XX. 26—2. n5, 18. ün­nepnap 3-kor is. ROBOTDIREKTOR (mesesorozat) Alkotás 28—29, fl0-től f5-ig folytatólag. SZENVEDÉLY (svéd) Tanács 26—29, 14. h6, 8. SZERELMI BŰNTÉNY (pl.) Balassi 1—3, este n3. A TUDÓS MAGÁNÉLETE (sz.) Béke XIII. 1—2, n6. f8. Petőfi 27—29, n6, f8, ünnepnap 3-kor is. A TÜSZ (mb. sz.) Béke XV. 28-án n6. f8. VÁLTSÁG­DÍJ EGY HALOTTÉRT (mb. am.) Honvéd nl0-től hl-ig folytatólag. Zrí­nyi este n7. 19. VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT I—II. (am.—ol.) Tisza 9. ni. f4, h7, VÖRÖS KANYAF­ (mb. sz.) Nap 26—29, f4, h0, 8. FILMSOROZAT KÖZKÍVÁNATRA: DIADAL 14. h6, 8, 26-án 3. f6, 8. 26-án Mussolini végnapjai, 27-én A négy muskétás, 28-án Dzsamilla sze­relme, 29-én Napsugaras szemek, 1-én Vörös kanyafa, 2-án A négy muskétás újabb kalandjai, 3-án A kétéltű ember. FILMMÚZEUM (VII., Tanács krt. 3.). A NAP SZÉPE (olasz—fr. sz., készült 1967-ben, rendezte Louis Bunuel, 16 éven felülieknek) II. 26—27—28—29; III. 1—2—3-án; de. 10, 12, 2. AGÓ­NIA ÉS EXTÁZIS (sz. am.—olasz, fő­szerepben: Rex Harrison) II. 28—29-ig; du. 4, 6, 8. FILMKÖRKÉP: LENIN OKTÓBERE (szovjet) II. 26-án: du. 4-kor, A NEGYVENEGYE­DIK (szovjet) II. 27-én: du. 4-kor, TAVALY NYÁRON (sz. olasz, ké­szült 1972-ben, rendezte: Ermanno Olmi) III. 2­3-án: du. 4 órakor. (Jegy­­elővétel 2 napra előre.) Gutenberg Művelődési Otthon (VIII., Kölcsey U. 2.). A CHARLOT-K BE­JÁRJÁK SPANYOLORSZÁGOT (ze­­nés fr. film) u. 26—III. 2-ig: 25, 7.

Next