Népszabadság, 1976. február (34. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

4 A Társadalmi Szemle évfordulójára FELSZABADULÁS UTÁNI megjelenésének három évtizedes jubileumát ünnepli pártunk elméleti-politikai folyóirata, a Társadalmi Szemle. A lap e harminc év során rangos helyet vívott ki magának. Nemcsak azzal, hogy a párt orgánuma — bár ez a tény is mindig súlyt adott a benne megjelent másoknak —, hanem saját fejlődésével, tartalmasságával, a szellemi életben vállalt kezdeményező és tisztázó szerepével. Amikor 1946 elején megkezdte felszabadulás utáni pályafutását, bonyolult helyzetben, sokrétű feladatokkal kellett megbirkóznia. Mind az építésből és a politikai küzdelemből ki kellett vennie a részét, mind annak a reakciós szellemi hagyatéknak a felszámolásából, amelyet az egykori uralkodó osztályok igyekeztek átmenteni és amely a hatalom sáncain belül levők tudatában is éreztette hatását. Az ellenforradalmi Horthyrendszer minden eszközt megragadott arra, hogy megakadályozza a kommunista eszmék terjedését A Társadalmi Szemlének fel kellett ébresztenie az érdeklődést a marxizmus—leninizmus iránt, le kellett lepleznie az antikommunista és a szovjetellenes irányzatokat, be kellett bizonyítania, hogy a kommunista párt nemzetközisége mintegy a másik oldala, s egyben biztosítéka patriotizmusának. Meg kellett győznie olvasóit a munkásosztály történelmi hivatásáról, a munkásegység jelentőségéről, tisztáznia a munkásosztály és szövetségesei közötti viszonyt, fel kellett vérteznie érvekkel a kommunistákat, a demokrácia őszinte híveit, akik a társadalmi vívmányokért, a szocialista átalakulásért küzdöttek. A FOLYÓIRAT tekintélyes erőt képviselt a politika és az ideológia küzdőterén, szerzői, részben szerkesztői közé tartoztak olyan teoretikusok, mint Bolgár Elek, Fogarasi Béla, Lukács György, Molnár Erik, Révai József, Varga Jenő. A szektás dogmatizmus, majd a revizionizmus előretörése éreztette hatását a lap tevékenységében is. Az 1956-os ellenforradalom leverése után, mint a Magyar Szocialista Munkáspárt elméleti folyóirata igen tevékenyen működött közre az eszmei-politikai harcban és fontos szerepet töltött be a proletárdiktatúra konszolidációjában, az ellenforradalom szellemi hatásának felszámolásában, az eszmei tisztázásban. Az újrameginduláskor megjelent első számában Kádár János elvtárs levele arra ösztönözte a Társadalmi Szemlét, hogy vegye ki részét az ideológiai elmaradás felszámolásából, küzdjön a marxizmustól idegen szubjektivizmus minden formája ellen, leplezze le az ellenséges és a félrevezető nézeteket, járuljon hozzá a politika tudományos megalapozásához, adjon teret a problémák megvitatásának, védelmezze a párt egységét, a viták pártszerűségét és tudományosságát, közvetítse olvasóihoz a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatait, neveljen fegyelemre, párthűségre. A Társadalmi Szemle eleget tett a felhívásnak, mind magasabb színvonalon teljesítette és teljesíti hivatását. Az utóbbi másfél évtizedben egyre következetesebben él azokkal a lehetőségekkel, amelyek abból adódnak, hogy a párt nem pillanatnyi gyakorlati meggondolásokhoz „igazítja” a teoretikus munkát, hanem érdemben igényli a társadalomtudományok segítségét, a fontos döntések kialakításában is. A párt igényes és bátor elméleti munkára ösztönözte a lapot és arra, hogy a szocialista építés legfontosabb kérdéseire összpontosítsa figyelmét. Olykor nehezebb tanulmányokban, de többnyire elméleti igényű és mégis olvasmányos cikkekben, esszékben, eszmecserékben, interjúkban foglalkozik a pártot és a közvéleményt leginkább érintő problémákkal. A PÁRT ÉS A MUNKÁSOSZTÁLY vezető szerepe, a szövetségi politika, a gazdaságpolitika, az irányítási rendszer, az érdekviszonyok és az elosztási viszonyok, a tudományos-technikai forradalom, a közművelődés és a népesedéspolitika, a testvérpártok tapasztalatai, a szocialista gazdasági integráció, a nemzetközi viszonyokban végbemenő változások — szinte lehetetlen felsorolni mindazokat a témaköröket, amelyekkel rendszeresen foglalkozik. A lap serkenti a valóság tanulmányozásából kiinduló, a marxizmus szellemében fogant termékeny eszmecseréket, vitákat, vállalva a tévedés kockázatát, különböző nézeteket konfrontál, ami különösen olyan nagy horderejű kérdések tárgyalásánál elkerülhetetlen, amelyekben az egységes és elméletileg megalapozott állásfoglalás kialakítása életbevágóan fontos. Ez azonban nem jelent semmiféle bizonytalankodást a helytelen nézetekkel szemben. Ellenkezőleg, a Társadalmi Szemle következetesen kiáll a tudományos szocializmus érvényes igazságainak védelmében, alkotó alkalmazásában védelmezi a marxizmus—leninizmus alkotórészeinek rendszerét, nemcsak a nyílt burzsoá kispolgári ideológiákkal, hanem a forradalmi elmélettel kacérkodó, de annak lényegét eltorzító irányzatok ellenében is — főként a valósággal való egybevetésükkel és a marxista ideológia nemzetközi eredményeinek felhasználásával. Ez utóbbit azért is érdemes hangsúlyozni, mert az SZKP XXIV. kongresszusán Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs joggal hangsúlyozta, hogy a közös ideológiai munka valamennyi kommunista párt internacionalista kötelességének fontos eleme. A TÁRSADALMI SZEMLE hatékonyan részt vesz a szocialista közgondolkodás terjesztésében. Jellegénél fogva nem szól közvetlenül a nagy tömegekhez. Olvasói azonban — főként pártmunkások, párt-, állami, gazdasági és közművelődési tisztségviselők, kommunista és párton kívüli értelmiségiek — munkájukban, önművelésükben és a közvélemény tudatának formálásában nagyon is hasznosíthatják a folyóiratból szerzett ideológiai-politikai ismereteket. A lap segíti olvasóit a problémák reális megítélésében, arra ösztönöz, hogy a jelenségek megítélésében mondjunk le mind a lelkendező apologetikáról, mind azoknak egy, csak a képzeletünkben élő ideális társadalomképhez való viszonyításáról, ami törvényszerűen moralizáláshoz, kívülről való bíráláshoz vagy tétlenséghez vezet. A lap arra serkent, hogy feladatainkat, cselekedeteinket egyrészt nemzeti és nemzetközi összefüggésben vizsgáljuk, másrészt vegyük figyelembe a holnap a jövő szempontjait is, s hogy mélyen megértve azokat, fegyelmezetten hajtsuk végre a kollektíven kimunkált határozatokat, időben jelezzük a végrehajtásban észlelhető problémákat. Jelenleg, amikor nemzetközi méretekben is fokozódik az ideológiai harc jelentősége és amikor hazai építőmunkánkban is nő a tudati tényezők szerepe, a folyóiratra még az eddiginél is nagyobb feladatok hárulnak. A tudományok mai nagymérvű szakosodása mellett a lapnak fontos szerepe lehet a tudományágak eredményeinek szintetizálásában, az új tudományos felismerések közvetítésében, a tájékoztatás, a propaganda, a nevelés eszmei megalapozásában. Jelentősen hozzájárulhat a marxizmus a leninizmus uralkodóvá válásához, mindenekelőtt a társadalomtudományok és az oktatás területén, és ahhoz, hogy a marxizmus eszméi mindjobban behatoljanak a tömegek gondolkodásába. Nagy és érdemi teendők várnak a folyóiratra a XI. kongreszszus határozatainak megvalósításában, a fejlett szocialista társadalom építése során felmerülő elméleti kérdések megválaszolásában. Ehhez a munkához kívánunk a mostani évfordulón további sikereket a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának és szerkesztőségének. NÉPSZABADSÁG 1976. február 1., vasárnap Sarlós István az NDK Nemzeti Frontjának munkájával ismerkedik A Hazafias Népfront küldöttsége, amely Sarlós István főtitkár vezetésével az NDK-ban tartózkodik, szombaton Suhl megyében az NDK Nemzeti Frontja helyi szerveinek munkáját tanulmányozta, majd a Nemzeti Front által szervezett véleménycserén vett részt, amelyen arról volt szó, milyen szerepet játszik a tudomány és a technika a szocialista személyiség fejlődésében. Végül a magyar küldöttség szociális intézményeket látogatott meg. Záhonyiak sejlik a szovjet határ menti vasutasok munkaversenyét A Szovjetunió Kommunista Pártja közelgő XXV. kongresszusa tiszteletére jelentős felajánlásokat tettek, munkaversenyt hirdettek meg a szovjet határ menti körzetben a csapi és a bátyúi csomópont vasutasai. A három évtizedre visszatekintő kölcsönös segítség és együttműködés szellemében a Magyar Államvasutak záhonyi átrakókörzetének hat és fél ezres munkáskollektívája vállalta, hogy munkájával segíti, támogatja szovjet társszervének dolgozóit céljaik elérésében. Ezért, a munkaverseny ideje alatt, február 15-e és március 15-e között a záhonyi MÁV átrakókörzetében is munkaversenyt hirdetnek, amelyben elhatározták a határforgalom további javítását, a vasúti kocsifordulók meggyorsítását, az áruszállítás és -átrakás zavartalanságát. Ezzel viszonozzák azt a támogatást, melyet a szovjet vasutasok nyújtottak nekik a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben. Február első hetében a magyar munkabrigádok és csoportok termelési megbeszéléseken, műszaki tanácskozásokon vitatják meg a közösen végzett munka további feladatait, a segítségadás módozatait, amellyel amellett, hogy jelentősen hozzájárulnak a szovjet kollégáik vállalásainak sikeréhez, egyúttal számottevően segítik az MSZMP XI. kongresszusának, a vasúti forgalom és áruszállítás meggyorsítását, fejlesztését szolgáló határozatainak végrehajtását is. MIT HOZ A METRÓ? Míg három éve nyitották meg a kelet-nyugati metró teljes vonalát, s ha minden a terv szerint halad, akkor az idén újabb metrószakasz avatására kerül sor. Az év végén megindul a földalatti gyorsvasút a Deák tér és a Nagyvárad tér között. Hogy milyen nagy segítséget jelent Budapest közlekedésében a metró, azt mindenki érzi, aki naponta, a legnagyobb csúcsforgalomban is, percek alatt eljut a város egyik feléből a másikba. És hogy a földalatti gyorsvasutat minden túlzás nélkül a nagyvárosi közlekedés jövőjének tekintjük, azt világosan jelzi az a megkülönböztetett figyelem, amely az állami vezetés részéről a metróépítést kíséri. Olvasóink emlékezetébe idézzük, hogy nem is olyan régen, 1973-ban, a Minisztertanács már határozatot hozott az építkezés ütemének gyorsítására, majd a téma ezen a héten ismét a kormány ülésének napirendjére került. A népgazdaság által nehezen előteremtett milliárdokról határozott úgy a kormány, hogy azokat a tömegközlekedést szolgáló metróépítésre költjük. Ebben az ötéves tervben 11 milliárd forint jut az észak-déli vonal építésére, és a kapcsolódó felszíni építkezésekre, csaknem feleannyi, mint az ország egész úthálózatának fejlesztésére és fenntartására. És ebből a hatalmas összegből még nem is lehet megépíteni a teljes vonalat, amelynek befejezése csak 1985-re várható. Fel sem vetődhet a kérdés, hogy vajon megéri-e ezt a hatalmas anyagi áldozatot a metró. Hiszen sok külföldi példa ismeretében ma már egyetlen hozzáértő számára sem kétséges, hogy ha fővárosunkban 15—20 év múlva is elviselhető közlekedési körülményeket óhajtunk, akkor a tömegközlekedés nagyobbik hányadát egy nagyon korszerű, a felszíni forgalomtól független, gyorsvasúti hálózaton kell lebonyolítani. Ennek megvalósításában csupán az egyik lépés a most épülő észak-déli metróvonal. De hogy milyen fontos lépés, azt egy adattal érzékeltethetjük: 1985-ben a budapesti tömegközlekedés 35 százalékát a metró vállalja. És ne feledjük, hogy addigra javában épül majd a harmadik metróvonal is, amely Dél-Budát köti össze Rákospalotával. Végül terveznek egy negyedik vonalat is: ez valamennyi metróvonalat keresztezi majd, csökkentve a kényszerkerülők számát. Az ezredfordulóig kialakuló 120 kilométernyi gyorsvasúti hálózatra — ebben már a kapcsolódó HÉV-vonalak is benne vannak — jut majd az utasok 70 százaléka. Amit eddig említettünk, az csupán a föld alatt vagy külön, zárt pályán kialakuló közlekedés. Ám a metró, mint tapasztalhatjuk, azért is áldásos, mert amerre elhalad, egyszeriben rendet teremt a felszínen, a közúti forgalomban is. Itt-ott feleslegessé válik az útfelületből sok helyet elfoglaló, de nehezen haladó villamos, a kereszteződésekben pedig olyan korszerű csomópontok alakulnak ki, amelyek jelentékeny mértékben növelik szűk útjaink átbocsátóképességét, ugyanakkor — a gyalogos-aluljárók révén — csökkentik a balesetveszélyt. Nyilván a kormány is mindezt fontos körülménynek tekintette, amikor a héten jóváhagyta az észak—déli metró végleges beruházási programját. Medveczky László Magyarországon rendezik meg az 1 nemzetközi tudományos diákköri konferenciát A szocialista országok ifjúsági szövetségei egyetemi osztályainak vezetői január 30-án és 31-én konzultációt tartottak Budapesten. Az ifjúsági vezetők megbeszélést folytattak az 1976 őszén Magyarországon megrendezendő I. nemzetközi tudományos diákköri konferenciáról, s megvitatták a szocialista országok egyetemi hallgatói közti tudományos együttműködés fejlesztésének néhány tennivalóját. A tanácskozás részvevőit fogadta dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos közoktatási és kulturális osztályának vezetője, valamint dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. Megkötni vagy megtartani? Az egyiknek az erkölcs a fon--------—-------- tosabb, a másiknak a munkaerő. Ezt a megjegyzést egy értekezleten hallottam a szomszédomtól, aki az elhangzottakat kommentálta. A vita, amely két vállalat gazdasági vezetője közt alakult ki, valóban okot adott némi iróniára. Az egyik vezető — nevezzük Kiss elvtársnak — felháborodottan kikelt a munkaerő-csábítók ellen, akik legutóbb vállalatának egy teljes részlegét késztették kilépésre 500 forinttal nagyobb bér ígéretével. Az ilyen erkölcstelen magatartás megakadályozására központi intézkedések szükségesek — fejtegette az illető vezető, a jelenlevők többségének helyeslő morajától kísérve —, mert a csábítástól szenvedő félnek nincsenek eszközei a munkaerő-vándorlás megakadályozására. Több hasonló tartalmú felszólalás után szót kért egy másik vállalati gazdasági vezető, Nagy elvtárs. Nem ért egyet azokkal, akik központi beavatkozást sürgetnek — mondotta. Ez a szűk látókörű konzervatív felfogás sérti a szabad munkavállalás jogát, a hatékony mobilitást, akadályozza a munkaerő átáramlását a korszerűtlen, nem gazdaságos vállalattól a dinamikusan fejlődőhöz. Amikor érvelését befejezve körülnézett és várta a hatást, Kiss elvtárs csendesen megszólalt: — Mondja, Nagy elvtárs, még nem találkozott a vállalata házatáján azzal a részleggel, amely tőlünk az 500 forinttal magasabb bér miatt áramlott el? Nem tudom, hogy a feje búbjáig elvörösödött Nagy elvtárs az értekezlet után kimagyarázta-e magát Kiss elvtársnál. Az eset tanulsága szempontjából ez nem is lényeges. S azt sem érzem indokoltnak, hogy Nagy elvtársat mint erkölcstelent marasztaljam most el, Kiss elvtársat pedig felmagasztaljam, mint az erkölcs védelmében szenvedő áldozatot. Mindkettőjüket ismerem, s tudom, hogy könnyen kerülhettek volna — sőt, egészen biztos kerültek is már — a jelenlegivel homlokegyenest ellentétes helyzetbe. Vagyis Kiss elvtárs is volt már munkaerő-csábító és Nagy elvtársat is érték már érzékeny veszteségek a munkaerő-gazdálkodásban. Ez a kettősség, hogy szinte --------------------— minden vállalat csábító és kárvallott is, a közvéleményben alig vagy egyáltalán nem érzékelhető. Mert értekezletről értekezletre rengeteg kifakadást hallani, hogy már megint ennyien és ennyien léptek ki a vállalattól, jómagam azonban olyan felszólalást még soha nem hallottam, hogy hozzánk ennyien és ennyien léptek be azok közül, akik máshonnan kiléptek. Pedig ha csupán kárvallottai lennének a vándorlásnak, akkor tulajdonképpen nem is lehetne vándorlásról beszélni. „Amíg a másik, a harmadik, a többi vállalat nem hagy fel a munkaerő-csábítással, addig mi sem tehetünk mást.” Hányszor hallottam ilyen érvelést munkaügyisektől, gazdasági vezetőktől. S hányszor tapasztaltam, hogy egy-egy vállalat hogyan összpontosítja a „szent feladatra”, azaz az új dolgozók megszerzésére minden a csábításra alkalmas eszközét: bért, lakást, juttatást, kedvező beosztást stb. Gondolkodtam is rajta, hogy a mindig kevesellt, szűkös bérfejlesztési lehetőségek ellenére honnan, milyen forrásból jut pénzük erre. Honnan volt pénze például Nagy elvtárs vállalatának arra, hogy 500 forintos felülfizetésekkel szerezzen magának új dolgozókat? Azt is kérdezhetném persze, hogy hogyan volt mersze ennyivel felülfizetni, amikor a rendeletek kifejezetten tiltják, hogy az új munkahely az előző fizetésnél többet adjon, illetve annál többet, amennyi az adott munkakörben az átlagos kereset. S végül azt is jó lenne tudni, hogy hányan bántódtak meg Nagy elvtárs vállalatánál amiatt, mert több éven át összesen nem kaptak akkora béremelést, amennyit most az új embereknek egyszerre odaadtak? (Hogy ez utóbbinak milyen szerepe van a kilépésekben, arról később még szólnék.) Néhány hónapja nem kis port ----------------------— vert fel a tvben bemutatott riport a maszek munkaerő-toborzókról. A felháborodás tüze — joggal — a toborzókra összpontosult, s így homályban maradhatott az, hogy a toborzókkal üzletelő vállalati vezetők sem makulátlan angyalkák.