Népszabadság, 1976. március (34. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-30 / 76. szám

Asgfifapro®ircn®ai Jónyerék hiányoznak Ma a magyar együttesek az 5-8. helyért játszanak Prága, március 29. (Kiküldött munkatársunk tele­fonjelentése.) Az asztalitenisz Európa-bajnok­­ságon a 26 ország válogatott együttesei különösebb meglepetés nélkül végeztek csoportjukban. Az első osztályba sorolt együttesek közül kiemelkedett a svéd és a jugoszláv férficsapat, olyannyira, hogy ellenfeleik még csak meg sem tudták szorítani őket. Álta­lános a vélemény, hogy az Euró­­pa-bajnokság valamennyi együt­tese közül egy klasszissal a töb­biek előtt járnak. Rajtuk kívül a szovjet és a francia, a nőknél pe­dig a csehszlovák, a jugoszláv, az angol és a szovjet válogatottak kerültek az első, illetve a máso­dik helyre, és vívják kedden az elődöntőt, majd a győztesek szer­dán az első, a vesztesek pedig a harmadik helyért mérkőznek. A többiek helyosztót játszanak, így látják Az eddigi három napból már bizonyos következtetéseket lehet levonni. Íme három volt világ­bajnok véleménye: Iván Andreadis (csehszlovák): — A színvonal sem nem maga­sabb, sem­, nem alacsonyabb, mint két éve Újvidéken volt. Biztos, hogy a magyarok nélkül szegé­nyebb ez az Európa-bajnokság. A nőknél némi javulás tapasztalha­tó, néhány tehetség, az­ angolok, a jugoszlávok és a magyar Szabó tetszettek. Új női generáció van kialakulóban, de ehhez két-három év szükséges. Johny Leach (angol): — Ilyen magas fokon, ahogyan elsősor­ban a svédek, de a jugoszlávok is most játszanak, már nemcsak elő­relépni, hanem megmaradni is nehéz. S hogy Európa meddig ju­tott, arra példák a legutóbbi vi­lágbajnokságok, ahol kontinen­sünk több számban megelőzte az ázsiaiakat. Most bizonyos stagná­lás időszak­a van, ennek oka az, hogy a csapatokba új játékosok kerültek. Sidó Ferenc: — Eddig minden a reális erőviszonyoknak megfele­lően történt. Kiemelkedtek a své­dek és a jugoszlávok. A szovjet csapat kezdeti gyengélkedés után javult, a franciák átvették a ma­gyarok helyét, ők az esélyesek mumusai. Az angol nők kiugrot­tak a különben egyforma erejű és színvonalú élcsoportban. Sajnálnak... A magyar asztaliteniszezőknek nem voltak nagy reményeik, de a női együttes kétségtelenül a leg­­balszerencsésebb valamennyi részvevő közül. Kezdődött azzal, hogy vasárnap a csehszlovákok ellen 0:2-ről sikerült egyenlíteni, s aztán az újonc Szabónak mér­kőzéslabdája volt,, mégis kikapott 26—24-re Vostovától, s ezzel 3:2- re elveszett a találkozó. Folytató­dott fordított állással a jugoszlá­­vokkal szemben: 2:0-ás magyar vezetés után 2:3-as vereség. Így csak az 5—8. helyért játszhatnak. Akárcsak a férfiak, akik megnyer­ték a kiesési rangadót az osztrá­kok ellen és nagy bravúrral az angolokat is legyőzték 5:4-re, bennmaradtak ugyan az első osz­tályban, de a „nagyoknak” mégis csak edzőpartnereik. — Voltunk már úgy, hogy min­denki nekünk gratulált, most vi­szont sajnálnak bennünket, hogy tartalékos csapatunkkal nem az élvonalban vagyunk — nyilatkoz­ta Horváth Tibor főtitkár. —Nem esünk kétségbe, legközelebb újra elfoglaljuk helyünket a legjobbak között. Jó is lesz újra felzárkózni, mert az európai unió döntése alapján Duisburg (1973) után 1980-ban Budapest az EB színhelye. Muha József FÉRFIAK A csoport végeredménye: 1. Svéd­ország 8, 2. Szovjetunió 6, 3. Cseh­szlovákia 4, 4. NSZK 2, 5. Bulgária 0 pont, 8. Románia törölve. B csoport: 1. Jugoszlávia 10, 2. Fran­ciaország 8, 3. Magyarország 6, 4. Ang­lia 4, 5. Lengyelország 2, 6. Ausztria 6. NDK A csoport: 1. Anglia 10, 2. Szovjet­unió 8, 3. Románia 6, 4. Svédország 4, 5. Hollandia 2, 6. Lengyelország 0. B csoport: 1. Csehszlovákia 8, 2. Ju­goszlávia 8, 3. Magyarország 6, 4. NSZK 6, 5. Luxemburg 2, 6. Bulgá­ria 0. A keddi párosítás: Férfiak: Az 1—4. helyért: Svédor­szág—Franciaország, Jugoszlávia— Szovjetunió. Az 5—8. helyért: Cseh­szlovákia—Anglia, Magyarország— NSZK. Nők: Az 1—4. helyért: Csehszlová­kia—Szovjetunió, Jugoszlávia—Anglia. Az 5—8. helyért: Magyarország—Svéd­ország, NSZK—Románia. Sportolók könyvespolca , Montreal ebben az esztendőben a nyári olimpiai játékok házigaz­dájaként a sportvilág fővárosa. Érthető tehát, ha érdeklődésre számíthat a nagy metropolist be­mutató útikönyv, amely Fehérdy Iván munkája. Európa városaihoz viszonyítva meglehetősen fiatal ez a gomba módra növekedő telepü­lés. Jacques Cartier tengerészka­pitány 1535-ben vette birtokba te­rületét az akkori francia király nevében. Neve állítólag hódítója elragadtatott mondatából ered. A tengerészkapitány ugyanis, ami­kor megpillantotta a tájat, elis­merően felkiáltott: „Quel mont real!” Vagyis „Milyen királyi hegy!” A vidék őslakói, az indiá­nok azonban az utolsó kiröpíthe­tő nyílvesszőig ragaszkodtak szü­lőföldjükhöz. Sok minden emlékeztet a tele­pesek és az irokézek kíméletlen küzdelemsorozatára, így például Maisonneuve óvárosi emlékmű­vén látható felírás, amely Mont­real első kormányzójának híres mondását rögzíti, amely szerint ő akkor is teljesíti küldetését, ha minden fa indián harcossá változ­nék. Ahol ma egy híres bronzszo­borcsoport áll, ott is hajdan vér folyt. Maisonneuve ezen helyen kézitusában ölt meg egy indián főnököt. Külön fejezet foglalkozik az olimpiai játékok színhelyével. Ki­derül, hogy földalattival 15 perc alatt el lehet jutni a belvárosból a Maisonneuve parkba, ahol a lé­tesítmények legnagyobb része épül, és ahol a sporttalálkozó köz­pontja lesz. Aki elolvassa a könyvet, az gyakorlati útbaigazítást kap, de a képzeletet elindító fejezetek arra is jók, hogy minden olimpia iránti érdeklődő fogalmat nyerjen, mi­lyen alapvető légkört és keretet adhat a nagy sporteseményhez az a város, amely sajátosan egyedi színt képvisel a nagyvárosok kö­zött.­ Sokan indulnak el úgy túrázni, hogy a végcél valamelyik vár. Különösen az idén történik ez így, amikor számtalan természetbarát­csoport keresi fel azokat a törté­nelmi színhelyeket, amelyek II. Rákóczi Ferenc életével kapcsola­tosak. Ezért mindenképpen hasz­nos a Vártúrák kalauza című kö­tet. A turisták számtalan gyakorlati tanácsot kapnak a kötetből, a szakavatott szerzők felhívják fi­gyelmüket arra, hogy milyen köz­érdekű feladatok hárulnak rájuk kirándulás közben. Először is a meglevő várakat óvni kell a pusz­tulástól, másodszor pedig lehetsé­ges még rejtőző leletek, romok felfedezése. Mindkettő szakértel­met, óvatosságot kíván. A turis­ták tennivalói ezen a téren korlá­tozottak, és amint a könyv szer­zői felhívják a figyelmüket, csak a várak környezetével foglalkoz­zanak, például távolítsák el köze­lükből a vad növényzetet, tegyék járhatóvá a hozzájuk vezető gya­logösvényeket. Ennél nyilván még regénye­sebb, izgalmasabb a felfedezés öröme. Ezt azonban nem lehet csak a véletlen szerencsére bízni. Hosszú előtanulmányok, alapos történeti ismeretek vagy a helybe­liek elbeszélése segíthetnek. Min­denekelőtt azonban ajánlatos meg­ismerkedni a magyar várépítés sok évszázados múltjával, a különbö­ző módokkal, mint például a föld­várakkal, a torony nélküli védő­­övek­kel, a lakótornyokkal, a bel­ső és a külső tornyos várakkal, valamint a bástyás erősségekkel.­ ­ Aránylag keveset tud a nagy­­közönség a gyógytestnevelésben rejlő lehetőségekről. Milyen jó lenne pedig, ha az­ érdekelt szü­lőknek a jelenleginél több isme­retanyaguk lenne erről az okta­tási-nevelési folyamatról, amely kettős feladatot oldhat meg, elő­ször is hozzájárul az egészség helyreállításához, másodszor fej­leszti a testi képességeket, fel­kelti a mozgásműveltség fejlesz­tésének és a sportolásnak az igé­nyét. Mi tehát a gyógytestnevelés, amely Gárdos Magda és dr. Mó­­nus András könyvének a témája? Rendszerbe foglalja azokat az is­mereteket, amelyek az egészségi állapotnak a testnevelés és a sport eszközeivel, módszereivel való helyreállítását szolgálják. A gyógytestnevelés gyakorlati alkal­mazása egyre terjed, és az eddigi eredmények biztatóak. Megszűnik a tanulók betegségtudata, félénk­sége, bátortalansága, és ezt a saját testi-lelki erejükbe vetett hit váltja fel Foglalkoznak a szerzők az elhízott gyermekek gyógytest­­nevelésével is. Rámutatnak a súlyfölösleg okaira, arra, hogy a plusz kilók általában a mozgás­­szegény életforma és a rossz táp­lálkozási szokások révén halmo­zódnak fel M. K. A TOTÓBAN a héten sem 13 plusz 1-es, sem 13 találatos szelvény nem akadt. A nyeremények: 12 találatos 30 (04 953 forint), tizenegyes 381 (2046 forint), tizes 4121 (284 forint) volt. A szelvény: x, 1, 2, 1, 1, 1, x, 2, 2, 2, 2, x, 1, 1. t©fc^] Itthon és külföldön Telt ház előtt rendezték Buda­pest tornászbajnokságának dön­tőit a Körcsarnokban. A nőknél lóugrásban és talajon Egervári volt a legjobb, gerendán és külö­nösen felemás korláton Óvári Éva győzött. A férfiaknál talajon, gyűrűn és nyújtón a japán Okamura kapta a legtöbb pontot, lólengésben Ma­gyar Zoltán, ugrásban Magyar, korláton Molnár az első. A hét végén a New York-i Ma­­dison Square stadionban 12 or­szág 18 tornászának részvételével rendezték meg az első Amerika Kupa nemzetközi egyéni viadalt. A férfiaknál a mintegy 13 ezer amerikai néző nagy örömére a még csak 18 esztendős Burt Con­­ner megszerezte az elsőséget. A magyar színeket képviselő Bánrél­ Imre 55,15 ponttal hatodik lett. A nőknél a papírforma érvé­nyesült, a román Comaneci 39,70 pontos összteljesítménnyel győ­zött, s a 4—5. helyen holtverseny­ben végzett a magyar Nagy Zsuzsa. M N K- N E GYED D O NTO (Laibdlaiirsűip^i^l Egyre ötöt... Ú. Dózsa-Bp. Honvéd 5:1 (2:1) A Megyeri úton hétfőn az Ú. Dózsa és a Bp. Honvéd labdarú­gó-csapata MNK-mérkőzésen ta­lálkozott, az első 90 percet ját­szották­­a négy közé jutásért. A lila-fehérek meglepően biztos győ­zelmet arattak, a Bp. Honvéd a vezetés megszerzése után vissza­esett, és 5:1 (2:1) arányban ka­pott ki. Már az 5. percben Kocsis meg­szerezte a Honvédnak a vezetést, (0:1), de azután fordult a kocka. A 13. percben Fazekas—Zámbó volt a labda útja, a középpályás beadását Nagy öt méterről a ka­pu jobb oldalába fejelte (1:1). A 16. percben Fazekas átadását újra Nagy küldte laposan a jobb sa­rokba (2:1). Szünet után Bíró növelte az előnyt, majd tovább tartott Nagy László góllövő formája: a 75. és a 81. percben talált a hálóba s így alakult ki az 5:1. Szinte az első perctől kezdve az Ü. Dózsa irányította a játékot, öt­letesebben, gyorsabban, gólra tö­­rőbben játszott. A Bp. Honvéd tétmérkőzésen ilyen rosszul régen játszott. A jövő heti visszavágóra az Ü. Dózsa szinte behozhatat­lan előnyt szerzett. Ü. Dózsa: Rothermel — Kellner, Du­nai m­., Juhász (Sarlós, 24. p.), Tóth J. — Zámbó, Bene, Tóth A. — Faze­kas, Bíró, Nagy. Bp. Honvéd: Gujdár — Kelemen, Kocsis I., Szűcs, Lukács — Pál, Ko­csis L. Egervári (Fehérvári, 30. p.) — Bartos (Máté, 58. p.), Weimper Kozma. Budafok bravúrja A labdarúgó NB II. 25. fordu­lója nagy meglepetéseket hozott. A kiesés ellen harcoló és sokáig sereghajtó Bábolna Pécsett győ­zött az elmúlt évben még NB I-es PMSC ellen. A Dunaújvárost ül­döző Dorog és Budafok dorogi rangadóját a vendégek nyerték. Eredmények: Kossuth KFSE— BVSC 4:2, Olajbányász—Nagybá­­tony 3:0, Bp. Spartacus—Fősped Szállítók 2:0, Budafok—Dorog 3:2, Várpalota—Oroszlány 1:0, Bábol­na—Pécs 1:0, DVSC—Szolnoki MTE 0:0, Vasas Izzó—MÁV DAC 1:0, Volán SC—Szekszárdi Dózsa 1:0, Dunaújváros—Komlói Bá­nyász 3:0. 1.Dunaújváros 25 167 257-19 SS 2. 3. Budafok Dorog 25 25 15 145 6 5 5 59-34 45-23 35 34 4.Volán 25119 538-2631 5.Kossuth 25134 843-3030 6.BVSC 25­117 742-3129 7.Debrecen 25108 733-3128 8.Szolnok 259 8 834-2826 9.Pécs SS9 61035-2224 10.MÁV DAC 259 61030-3424 11.Várpalota 257 9 930-3623 12.Vasas Izzó 257 81028-3422 13.Szekszárd 25 610 928-3622 14.Olajbányász 257 81025-3522 15.Komló 257 81024-4022 16.Oroszlány 256 81130-4120 17.Nagybátony 257 51326-4119 18.Fősped 256 61331-4318 19.Bábolna 256 41532-5516 20.Bp. Spartacus 251 81321-5216 Török és Lázár a mezei bajnok Dunakeszin rendezték meg Ma­gyarország 1976. évi országos atlé­tikai mezeifutó-bajnokságait. A viadal az alsóbb korosztályok ver­senyeivel kezdődött s a három if­júsági győztes, a 17 éves Sulyok Attila, a 18 éves Kiskirály Ernő, de különösen a 19 évesek között győztes Farkas Rezső ígéretes te­­­hetség. A női felnőtt mezőny 3000 m-es távnak vágott neki. 2500 m-ig nem történt semmi érdemleges, minden esélyes versenyző egy bolyban futott az élen. A célhoz közeledve először Lázár—Csipán —Babinyeczné hármas alakult ki, majd kivált közülük a Lázár— Csipán­ duó, és kettejük küzdel­méből kitűnő hajrával a Debre­ceni EAC versenyzője, Lázár meg­védte tavalyi bajnoki címét. A férfi felnőttek mezőnyében Fancsali nagy iramot diktált, már a második körben mintegy 50 m-es előnyt szerzett a mezőnnyel szemben. Fél távig nem is tudták­ megközelíteni, ott azonban Kerék­gyártó és Török robbantotta az üldöző bolyt, és az újpesti futó nyomába eredt. A felzárkózás az utolsó körre a szegedi Török Já­nosnak sikerült, aki a végén na­gyon biztos győzelmet aratott. A nőknél a csapatverseny a cse­peliek győzelmét hozta, míg a férfiaknál biztosan lett első az Újpesti Dózsa. Lázár Magdolna Török János Élén a MAFC Hétfő este a Sportcsarnokban, zsúfolásig telt ház előtt játszot­ták le a férfi kosárlabda-bajnok­ságban a Ganz-Mávag—Csepel és a MAFC—Bp. Honvéd rangadó­kat. Az első találkozón a Ganz- Mávag drámai fordulatokban bő­velkedő összecsapásokon 82:81 (41:37) arányban győzött. A má­sodik mérkőzésen, amely a sport­ág nagy hírverése volt, az egye­temisták nagy küzdelemben 5 pontos győzelmet arattak 92:87 (44:43) arányban. A Bp. Honvéd már vasárnap is kikapott a Cse­peltől. A rangadó után az élcsoport: 1. MAFC 23, 2. Bp. Honvéd 22, 3. Ganz-Mávag 22, 4. Csepel 21. NÉGY MAGYAR, hat külföldi ver­­senyző győzött a felszabadulási kö­töttfogású birkózóversenyen. A súly­csoportok első helyezettjei: Kuczinski (lengyel), Rácz, Dulica (román), Ka­­zakov (szovjet), Steer, Kocsis, Petko­­vics (jugoszláv), Demjanov (szovjet), Dani (jugoszláv), Rovnyai. NÉHÁNY JÓ EREDMÉNYT hozott az új Komjádi uszodában rendezett verseny második napja. A 200 méte­res férfi mellúszásban Vermes 2:25,93 mp-et ért el, 209 méteren Rudan 1:58,87 mp-es jugoszláv rekordot úszott. EGYHETES MAGYARORSZÁGI VEN­DÉGSZEREPLÉSRE érkezett a brazil ifjúsági labdarúgó-válogatott. A dél­amerikai fiatalok ma 15.30-kor Mono­­ron, csütörtökön 15.30-kor Dunaújvá­rosban a magyar ifjúsági válogatott ellen játszanak. A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Katona István Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Előfizetési díj egy hóra 20.— Ft Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100, 142—220 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél NÉPSZABADSÁG SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001

Next