Népszabadság, 1976. április (34. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-10 / 86. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Áru: 80 fillér 1976. április 10., szombat A1. MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXIV. évfolyam 86. szám Add a neved! Levelet írnak, újabban bemutatkoznak a szolgáltatók. A Patyolatnál két esztendeje a Fáklya szocialista brigád indította: „A munkád mellé add a neved"-mozgalmat, amihez azóta a vállalat 47 kis kollektívája csatlakozott. Két éve még hökkenten vettük kezünkbe a hazahozott tiszta öltöny zsebében talált levelet: „Tisztelt Megrendelőnk! Az Ön ruháját a 2-es számú üzemegység Fáklya szocialista brigádja vasalta. Köszönjük megbízását, reméljük, hogy munkánkkal továbbra is kiérdemeljük bizalmát”. Ez a levél akkor újdonságként hatott, elgondolkoztatott, és csak azt kívánhattuk, bár minél többen vállalnák végzett munkájuk minősítését, jó vagy rossz elbírálását a nevükkel is. Azóta a Patyolat megrendelői megtalálhatják a Hámán Kató, az Egyetértés, a November 7. brigád, 47 szocialista brigád levelét, sőt a József körúti szalonban Kiss Lászlóné brigádja tovább lépett, és a frissen vasalt, tisztított kosztümökbe, felöltőkbe azt írják már: „Ezt a kabátot Ibolya vasalta.” Ne mosolyogjunk kérem, emberi kapcsolatokra számít ez a kis levélke. Arra, ami ma már gyakori tény: ebbe a gyorstisztító szalonba úgy megy a megrendelő, hogy név szerint kéri: ha lehet, Ibolyának adják a ruháját. És a „furcsaságok” sorához tartozik, hogy a Gelkánál a telefonközpontban ülő köszön és bemutatkozik, s még egy figyelmes félmondata is van: „Kérem, bármilyen gondja adódna, hivatkozzon rám.’’ A műszerész pedig pontosan érkezik, gyorsan dolgozik és mondja: ha lenne újabb munka, tessék engem kérni. A Köles utcai Autójavító Szövetkezetben tízezres szerviz után azt mondják: „Ha elégedett volt, ezután is nálunk dolgoztathat. Visszavárjuk.” Nem, sajnos, még nem általános jelenségről számolnak be ezek az apró figyelmességek, amelyek valójában a munka jobb minőségét jelzik. Elkezdődött még egy kívánatos folyamat, a több száz embert foglalkoztató szolgáltató vállalatok dolgozói elérhető közelségbe kerülő személyek lettek, és megtörik azt a ma még szinte bűvösnek számító falat, ami mögött mindig eltűntek az egyesek hanyagságai, ami miatt az általánosítás: így dolgozik a vegytisztító, ilyenek az autószerelők, ilyen a Gelka ... Iskolát teremtenek és jó példával szolgálnak, így is lehet. Kilépve a névtelenségből, vállalva munkájuk minősítését, beleértve a hibákat, az esetleges balsikereket is. És a névre szóló reklamációt, talán azzal a gondolattal, hogy ne egy munkáskollektíván, ne egy üzemen, egy gyáregységen verjük el a port — nyilván gyakran jogos felháborodásból —, hanem annak címezzük rosszallásunkat, aki valóban hibát követett el, hanyagul dolgozott. Úgy vélem, akkor javul gyorsabban a szolgáltatások minősége, akkor lépünk nagyot hétköznapjaink egyik — bár nem döntő, de nagyon bosszantó — régiójának a rendezésében, ha ez a mozgalom még nagyobb teret nyer. Hisz a Patyolat, a Gelka és a többi szolgáltató vállalat, ahol már a szocialista brigádok ezzel a módszerrel dolgoznak, bemutathatják a köszönőleveleket is! Köszönettel vesszük a természetes dolgokat, az udvariasságot, a határidő megtartását, a jó munkát. Mert sosem szabad elfelejteni: a szolgáltatásoknál dolgozók munkája mindig családok előtt vizsgázik, és jó tudni, kinek jár a köszönet, és az is jó, ha az a szakember is tudja: becsülik a munkáját, hozzáértését, és őt keresik majd legközelebb is. Dolecskó Kornélia A szakszervezetek a népgazdasági terv megvalósítására összpontosítják erőiket ÜLÉSEZETT A SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA (Tudósítónktól.) Pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Az ülésen részt vett Fock Jenő, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Földvári Aladár, a SZOT elnöke megnyitó beszédében megemlékezett a közelmúltban elhunyt Szabó Antalról, a SZOT számvizsgáló bizottságának elnökéről és dr. Kilián Józsefről, a SZOT tagjáról. Az ülés részvevői egyperces néma felállással adóztak emléküknek. Az előterjesztett napirend szerint a SZOT elnöksége beszámolóját a szakszervezetek XXIII. kongresszusa óta végzett munkáról Gál László, a SZOT titkára ismertette. Hangoztatta, hogy a kongresszus határozataiban kiemelkedő helyet foglalnak el a népgazdasági célok megértetésével, a tervek készítésével s a megvalósításukkal összefüggő feladatok. 1976 első negyedévének tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a szakszervezetek átfogó politikai meggyőző munkával törekedtek a népgazdasági célok megértetésére, szorgalmazták a gyakorlati megvalósításukat. Sajátosságaikat figyelembe véve jól határozták meg az 1976. évi feladatokat. A gazdasági vezetőkkel együtt széles körben megvitatták a kollektívákkal a vállalati terv feladatait. A vállalati tervek tartalmazzák a gyártmányszerkezet korszerűsítését, az export fokozását, a beruházási határidők megtartását szolgáló intézkedéseket. Az első három hónap tapasztalataiból megállapítható, hogy a termelési eredmények biztatóak, s várható, hogy a továbbiakban a termelés üteme még gyorsulni fog. Az 1915. évi eredmények alapján átlagosan 16—17 napi munkabérnek megfelelő részesedést fizettek ki a vállalatok. A bérek az év első két hónapjában mintegy 6 százalékkal nőttek. A nagyvállalatok többsége évi 4—6 százalékos bérfejlesztést tervezett. Mintegy 300 vállalat azonban arra kérte a szakszervezeteket, illetve a SZOT-ot, hogy helyzetüket vizsgálják felül, mert termelési és gazdasági eredményeik előreláthatóan nem adnak lehetőséget a népgazdaságilag előirányzott bérfejlesztés megvalósítására, illetve a jóléti alapjuk hiányos. A kérelmek felülvizsgálata folyamatban van. Jó irányú intézkedések történtek a munkaerő-gazdálkodás javítására, ösztönzőbb bérrendszerek kialakítására és a munkafegyelem megszilárdítására. A munkaverseny szervezése is eredményes volt, a vállalások nagy többsége elkészült, összhangban van a vállalatok legfőbb tervcéljaival. Most az a feladat, hogy a verseny tudatos irányítása, szervezettsége tovább javuljon. Fontos, hogy a gazdasági és műszaki területeken dolgozók még jobban bekapcsolódjanak ebbe a munkába, segítsék a vállalások teljesítéséhez szükséges feltételek megteremtését. A beszámoló ezután a vállalati középtávú tervek készítésével foglalkozott, hangoztatta: a munka jól halad, a minisztériumok a szakszervezetek képviselőinek részvételével az ütemterv szerint egyeztetik a vállalatok fejlesztési terveit a népgazdasági célokkal. Mindemellett szóvá kell tenni, hogy a dolgozók bevonása a vállalati tervek kidolgozásába nem kielégítő. El kell érni, hogy a dolgozók minden vállalatnál konkrét, jól érthető tájékoztatást kapjanak a középtávú tervjavaslatokról, s ezeket lehetőség szerint termelési, gazdasági egységenként, rétegenként vitassák meg. A szakszervezeti bizottságok szervezzék ezeket a tanácskozásokat, és segítsék a dolgozók észrevételeinek, javaslatainak érvényesítését. Különösképp fontos a részvétel a vállalati szociális tervek kidolgozásában. A szakszervezetek vezető, úttörő munkát vállaltak abban, hogy 1976- tól a vállalatok a középtávú és éves terv keretében egységes, átfogó szociális fejlesztési tervekkel rendelkezzenek. Az a tapasztalat, hogy a nagyüzemek többségében a szakszervezeti szervek nagy felelősséggel foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. (Folytatás a 3. oldalon.) A békés célú föld alatti nukleáris robbantásokról Moszkvában véget értek a szovjet—amerikai tárgyalások Moszkvában befejeződtek a szovjet—amerikai tárgyalások a békés célú föld alatti nukleáris robbantásokra vonatkozó egyezmény szövegének előkészítéséről. A tárgyalásokat a föld alatti nukleáris fegyverkísérletek korlátozására vonatkozó 1974. július 3-án megkötött szovjet—amerikai szerződésnek megfelelően tartották meg. A tárgyalásokon részt vett szovjet küldöttséget Igor Morohov, az Állami Atomenergia Bizottság első elnökhelyettese, az amerikai küldöttséget pedig Walter Stoessel, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete vezette. A küldöttségek jelentést tesznek kormányuknak a tárgyalások eredményeiről. (TASZSZ) LIBANON Bizottság a parlamenti ülés biztosítására Bejrútban pénteken az összes érintett felek képviselőiből álló bizottságot hoztak létre a parlament szombati ülésével kapcsolatos biztonsági problémák megoldására. A hírt az Abdab tábornokot támogató bejrúti rádióadó közölte. Megélénkült a nyugati országok diplomáciai aktivitása. Dean Brown, az amerikai elnök különmegbízottja pénteken, miután Frangio elnökkel tárgyalt, újságíróknak úgy nyilatkozott: a libanoni államfő teljesen megérti, hogy az Egyesült Államok az ő távozását szeretné. Georges Gorse, a közvetítési szándékkal csütörtökön Bejrútba érkezett francia diplomata péntek délelőtt ugyancsak Frangié elnökkel folytatott megbeszélést. Bejrútban és környékén tizennyolcan vesztették életüket a fegyvernyugvás ellenére folytatódó összetűzésekben. A libanoni sajtó pénteken nagy teret szentelt a Pravda csütörtöki számában megjelent libanoni helyzetelemzésnek. „A Szovjetunió — írja az Asz-Szafir — határozottan fellépett a Libanon belügyeibe való külföldi beavatkozás ellen.” Az An-Nida hangsúlyozza, hogy „a Szovjetunió szót emelt a libanoni nemzeti haladó erők támogatása érdekében, a konfliktus rendezése reakciós terveinek megvalósítását célzó kísérletek ellen.” Kommunistaellenes tüntetést tiltottak be Lisszabonban A lisszaboni polgári kormányzó megtiltotta annak a kommunistaellenes tüntetésnek a megtartását, amelyre az „antikommunista hazafias front” (FPAC) nevű fasiszta szervezet szólította fel a lakosságot péntek estére. A kormányzó közleményében „mi felelő intézkedéseket” helyezett kilátásba arra az esetre, ha mégis megrendeznék a tüntetést. Egy másik szélsőjobboldali szervezet péntek délutánra ugyancsak provokatív „bűnbánó csendes menetre” szólította fel a katolikus hívőket, hogy kiérdemeljék „a miasszonyunkat a legutóbbi két évben ért sérelmek miatti megbocsátást”. A lisszaboni érsekség körlevélben elhatárolta magát a tervbe vett akciótól, és felszólította a hívőket, ne csatlakozzanak hozzá. (MTI) MAI SZÁMUNKBAN: A kommunizmus építőinek demokratizmusa (3. oldal.) Kereszty András egyiptomi jegyzetei Munkássors a Nílus mentén 3. Helyan (4. oldal.) Konzultáció Fejlesztés és visszafejlesztés a gazdaságban (4. oldal.) A Tetra Bábolnáról (5. oldal.) Kamjén István: Marék föld (6. oldal.) A milcista élete Róbert Cápáról, két esemény között (7. oldal.) A Vöröskereszt keresőszolgálata (8. oldal.) Fiatalok „A faterem kocsija" (10. oldal.) Todor Zsivkov Athénba érkezett Todor Zsivkov bolgár államfő pénteken délelőtt Konsztantin Cacosz görög köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatásra Görögországba érkezett. Kíséretében van a többi között Petr Tancsev, az államtanács elnökének első helyettese és Petr Mladenov külügyminiszter. (MTI) A kereszténydemokraták elutasítják az OKP javaslatát A kereszténydemokrata párt elutasította az OKP vezetőségének azt a javaslatát, hogy a mélyülő válság megoldása, a parlament feloszlatása veszélyének elhárítása érdekében dolgozzanak ki politikai egyezséget valamennyi demokratikus párt részvételével a legsürgősebb tennivalókat illetően. Az olasz kormánypárt elutasító válasza miatt mind kevesebb az esély arra, hogy elkerülhetők lennének az új választások. (MTI) TOVÁBB ÉPÜL AZ M 1-ES AUTÓPÁLYA Az M 1-es autópálya Komárom és Győr közötti szakaszán 18 felüljáró és híd épül. Közöttük az egyik legnagyobb Csémpuszta határában. A Concó patakot és a mellette levő vasútvonalat áthidaló felüljárót a Hídépítő Vállalat tatabányai építésvezetősége építi. Az M11-es újabb szakaszának átadását 1977 nyarára tervezik. Képünkön: az épülő concói híd.