Népszabadság, 1976. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-01 / 154. szám

BEFEJEZŐDÖTT AZ EURÓPAI KOMMUNISTA ÉS MUNKÁSPÁRTOK TANÁCSKOZÁSA (Folytatás a 2. oldalról.) mozgalma közvetlen ellenállást tanúsít az imperialista politikával szemben. Tito különösen jelentős­nek minősítette az ilyen országok államfőinek és miniszterelnökei­nek hamarosan sorra kerülő co­lombói értekezletét. A nemzeti kisebbség jogainak figyelmen kívül hagyása, azok jo­gainak elhanyagolása ellentétes a legelemibb emberi jogokkal, s kü­lönösen ellentétes a nemzeti kér­dés marxista—leninista megköze­lítésével — mutatott rá. A kommunista mozgalom prob­lémáiról szólva, Tito hangoztatta, hogy minden forradalmi mozga­lom közvetlenül saját munkásosz­tályának és saját népének felelős, s pozitívan hat a nemzetközi kap­csolatok fejlesztésére, ha figye­lembe veszik, hogy a szocializmu­sért vívott harcának különböző útjai lehetségesek. Lars Werner, a (svéd) Baloldali Párt — Kom­munisták elnöke Lars Werner, a (svéd) Baloldali Párt­­— Kommunisták elnöke be­szédében hangsúlyozta, hogy a legutóbbi években a világon po­zitív változások történtek. Erre példa az amerikai imperialisták indokínai veresége. — Mindez azonban nem jelenti — tette hozzá —, hogy az ameri­kai imperializmus és a NATO el­vesztette volna fenyegető jellegét. Továbbra is igyekeznek beavat­kozni más országok belügyeibe. Ebben a harcban mind nagyobb szerepet játszik az internaciona­lista szolidaritás.­­ A szónok kifej­tette, hogy a svéd kommunisták a proletár internacionalizmus hívei. Ez nyilvánvalóan megerősíti a pártoknak azt a jogát, hogy stra­tégiájukat és taktikájukat önma­guk dolgozzák ki. Lars Werner ezután arról be­szélt, hogy pártja nagyra értékeli azokat a vívmányokat, amelyeket a szocialista országok a szocialis­ta demokrácia kialakításában az­által értek el, hogy a tervgazdál­kodással a dolgozók közvetlenül részt vesznek a termelés és a tár­sadalmi élet irányításában. A szónok kifejtette, hogy a nem­zetközi szolidaritás keretében tá­gítani, bővíteni kell azoknak a körét, akikkel a kommunisták együttműködnek a nemzetközi konszernek elleni harcban. Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkára — A Német Szocialista Egység­párt azt a szilárd akaratát fejezi ki, hogy hozzá fog járulni ahhoz, hogy az európai békéért, biztonságért és együttműködésért vívott harc­ban új sikerek szülessenek — kezdte beszédét Erich Honecker. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az Európa békés jövőjéért folyó harcban milyen nagy súlya van a kommunisták szavának. " A mi pártjaink természetesen saját munkásosztályukhoz, saját népük­höz szólnak, de minél erősebb a nemzetközi szolidaritás, minél jobban megértjük egymást a kö­zös harci célokat illetően, és mi­nél inkább ennek megfelelően cse­lekszünk, annál nagyobb lesz si­kerünk, amelyre mindnyájan tö­rekszünk — mondotta. A továbbiakban a szónok kifej­tette, hogy az értekezlet dokumer­­­tum­a a kérdéseknek csupán egy bizonyos, korlátozott körét fogja át, de ezek olyan kérdések, ame­lyek az egész emberiségre nézve nagy jelentőségűek, a szó legiga­zibb értelmében életfontosságúak a népek számára. " A legutóbbi években sok min­dent sikerült elérni, hogy elhárít­suk a békét fenyegető veszedel­meket. Bebizonyosodott, hogy a békés együttélésnek egyszerűen nincs más alternatívája. Az eny­hülés a világpolitika fő iránya lett. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a békét előmozdító sikerek csakis antiimperialista harcban érhetők el. Ezek a sikerek első­sorban a Szovjetuniónak köszön­hetőek. Az NSZEP főtitkára a továb­biakban azt hangoztatta, a helsin­ki konferencia óta eltelt időben is beigazolódott, hogy a béke inga­tag mindaddig, amíg az imperia­lizmus olyan mérhetetlen, módon tovább fegyverkezik. A politikai enyhülést katonainak kell követ­nie, viszont a leszerelés beleütkö­zik a fegyverkezési monopóliumok törekvéseibe, így a leszerelési és a fegyverzetcsökkentési intézkedé­sek is csak antiimperialista harc­ban vívhatók ki.­­ Az imperializmus egyik leg­nagyobb csalása — folytatta —, amikor úgy tünteti fel a dolgot, hogy az enyhülés egyúttal területi státus quót is jelent a kapitalista kizsákmányolás és a szocializmus között. Olyan elméleteket hirdet­nek, mintha a világot befolyási szférákra osztották volna fel. Ezért aztán igyekeznek beavat­kozni más népek belügyeibe. Ilyes­mi elsősorban az Egyesült Álla­mok és az NSZK uralkodó körei­ben jelentkezik. Ez egyértelműleg a népek nemzeti önrendelkezési jogának megtagadása. Ez a konferencia is visszatük­rözte: a szocialista és a kapita­lista országok munkásosztályának közösek az érdekei. Senki sem fe­lejti el, hogy a harci feltételek természetesen különbözőek, hi­szen ezek a teljesen különböző társadalmi-gazdasági rendszerek­ből fakadnak. De elválaszthatat­lanul összekapcsol bennünket a cél közössége, hogy tudniillik olyan világot akarunk teremteni, amely a munkásosztály és a dol­gozó nép számára szocialista igaz­ságosságot, szabadságot és emberi méltóságot jelent. Közös ellensé­günk az imperializmus, amely nemcsak a békét, hanem az em­beriség haladását is veszélyezteti — mondotta végül Erich Ho­necker. Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt­­ főtitkára Enrico Berlinguer beszéde be­vezetőjében felhívta a figyelmet arra a rendkívüli érdeklődésre, amelyet a nemzetközi közvéle­mény és a világsajtó tanúsít az európai kommunista és munkás­pártok berlini értekezlete iránt. — Nyilvánvaló, kritikusokban sincs hiány — fűzte hozzá —, akiket már az a tény felizgatott, hogy az európai testvérpártok találkozót határoztak el. Pártunk örül annak, hogy e konferencia kezdeményezői közé tartozik — mondotta. Az olasz pártküldöttség vezetője utalt ar­ra, hogy a berlini értekezletet hosszas és fáradságos előkészítő munka előzte meg a tanácskozás dokumentumainak kidolgozására. A munka demokratikus alapon folyt és kikristályosodott az ilyen okmányok összeállításának há­rom főbb ismérve, nevezetesen hogy az okmánynak meghatáro­zott témákra kell korlátozódnia, hogy nélkülözhetetlen a konszen­zus, végül hogy az okmány nem érintheti egyetlen párt független­ségét sem. Az Olasz EP főtitkára ezután a nemzetközi enyhülésről beszélt. Hangsúlyozta a harc szükségessé­gét a reakciós erők ellen, ame­lyek nem mondanak le arról, hogy ilyen vagy olyan módon hátráltassák vagy visszafordítsák az enyhülési folyamatot, illetve azt hangoztatják, hogy az enyhü­lésnek minden országban együtt kell járnia a társadalmi és a po­litikai egyensúly fenntartásával. — Minden kommunista párt lé­nyeges vonása az internacionaliz­mus — mondotta. — Ez azt je­lenti, hogy elkötelezetten részt vesz abban az akcióban, amely hazájában és nemzetközi mére­tekben kibontakozik, részt vesz a dolgozók, a népek közös mozgal­mában, akik, illetve amelyek sa­ját társadalmi és politikai felsza­badulásukért, a nemzeti függet­lenségért, az egész emberiség bé­kéjéért és haladásáért küzdenek. Berlinguer annak a véleményé­nek adott hangot, hogy ez a moz­galom már túlnő a kommunista pártokon, s a legkülönbözőbb szellemi irányzatú politikai és társadalmi erőket ragadja magá­val. Ebben a széles és differen­ciált mozgalomban uralkodó ten­dencia a mai társadalom problé­máinak megoldását olyan úton keresni, amely a szocializmushoz vezet. A szónok ezután a szocia­­­lizmus irányába tartó fejlődés sokféleségéről szólt, és rámuta­tott, hogy a fejlett tőkésorszá­gokban ma már nemcsak a mun­kásosztály törekszik szocializ­musra, hanem a dolgozók más ré­tegei is, fiatalok, nők, értelmisé­giek nagy tömegei.­­ Olaszországban, ahol a de­mokrácia kivívásáért, megvédel­­mezéséért és fejlesztéséért folyta­tott harc fő erői mindig is a munkásosztály és pártunk volt és maradt, mi olyan szocialista tár­sadalomért küzdünk, amely az egyéni és kollektív szabadságjo­gok értékének és biztosítékainak megerősítésén épül fel — jelen­tette ki. Beszéde további részében ele­mezte a nyugat-európai testvér­­pártok közötti együttműködés egyes területeit, majd általában a kommunista és munkáspártok közötti szolidaritásról szólt. Han­goztatta: a be nem avatkozás el­vének tiszteletben tartása nem zárja ki, hogy szabad megítélni más pártok elméleti és politikai állásfoglalásait, valamint a nem­zetközi élet és a munkásmozga­lom bizonyos fejleményeit. — Más kommunista és munkáspár­tokhoz tartozó elvtársak is kifej­tettek beszédeikben és cikkeik­ben — egyenesen vagy közvetve — bíráló megjegyzéseket orientá­ciónkról vagy meggyőződésünk­ről... Óhajunk is, hogy a nagy témákban tovább folytatódjék a vita a munkásmozgalomban, a barátság és a megértés szellemé­ben, mind szabadabban és nyíl­tabban. Enrico Berlingu­ez beszéde be­fejező részét a parlamenti válto­zások utáni olaszországi helyzet elemzésének szentelte. Portugália — két évig tartott, rendkívül bizonytalan, ideiglenes jellegű demokratikus helyzet után — most új alkotmány életbelépé­sével egy új demokratikus rend kezdetét éli át. Vannak olyan em­berek, akik azon a véleményen vannak, hogy a forradalmi erők, különösen a PKP, olya­n ritmust erőltettek a forradalomra, amely nem felel meg a reális erőviszo­nyoknak. Az igazság az — szögez­te le a PKP főtitkára —, hogy Portugáliában már régen restau­rálták volna a fasizmust, ha a forradalmi erőknek nem lett vol­na bátorságuk felvenni a harcot a monopolkapitalizmus és a nagy­birtok ellen, ha a munkásosztály nem ragadta volna magához az élet hatékony ellenőrzését a gaz­daság számos fontos területén. Ennek az értekezletnek a meg­rendezése — hangoztatta a PKP főtitkára — rendkívüli jelentősé­gű a pártjaink közötti baráti kapcsolatok, együttműködés és szolidaritás megszilárdítása szem­pontjából. Noha egyik vagy má­sik problémát illetően nézetkü­lönbözőségek vannak közöttünk, noha a különböző országokban kialakult helyzet sajátosságai sa­játosságokat követelnek meg a koncepciókban, a taktikában és a társadalmi haladás felé vezető utat tekintve is, alapvető célunk közös. Az osztályérdekek azo­nossága képezi objektív alapját egységünknek, a kommunista és munkáspártok közötti kölcsönös szolidaritásnak, a proletár inter­nacionalizmus fennkölt eszméi­nek. — Szolidárisak vagyunk a szo­cialista országok kommunista pártjaival és a tőkésországok kommunista pártjaival. Szolidá­risak vagyunk a szocialista Ku­bával és Indokína népeivel. Szo­lidárisak vagyunk az algériai FLN-nel, amely a szocializmus útján vezeti az emiatt imperia­lista támadások célpontjává vált országot. Szolidárisak vagyunk a Szudánban, Iránban és Indoné­ziában, Chilében, Uruguayban és Brazíliában üldözött kommunis­tákkal, szakszervezeti aktivisták­kal és demokratákkal. Szolidári­sak vagyunk Djibouti független­ségért harcoló népével, a felsza­badulásért küzdő nyugat-szaha­­rai néppel. E napokban külön szolidaritásunkról biztosítjuk a kommunista pártot, az össz­es de­mokratikus erőket, amelyeket kí­méletlen megtorlás sújt Spanyol­­országban. Szolidárisak vagyunk Libanon kommunistáival és más haladó erőivel, a Palesztinai el­lenállással. Domínique Urbany, a Luxemburgi Kommunista Párt elnöke Dominique Urbany, a Luxem­burgi Kommunista Párt elnöke, a berlini konferencia ülésén el­hangzott felszólalásában hangsú­lyozta, hogy a nemzetközi erővi­szonyok alapvetően a haladás erőinek javára változtak meg. — Ma már teljesen világos — mon­dotta Urbany —, hogy az impe­rializmus többé nem képes visz­­szafordítani a történelem kere­két. Nem fér kétség ahhoz, hogy ennek a fejlődésnek a rendkívüli dinamikája, az európai népek életére gyakorolt pozitív hatásai napról napra erősödnek. Ez min­denekelőtt a kommunista és mun­káspártok tevékenységének kö­szönhető, amelyeknek harca és egész politikája a marxizmus- leninizmus tudományos és való­ban forradalmi ismeretein alap­szik. A Luxemburgi Kommunista Párt elnöke felszólalásában ki­emelte, hogy a hidegháború kor­szakából az enyhüléshez vezető történelmi fordulat a béke és a haladás erői előtt nyílt újabb le­hetőségek a szocialista országok sikereinek és töretlen felemelke­désének köszönhetők. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt KB főtitkára A berlini­­értekezlet szerda dél­előtti ülésén szólalt fel Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára. Bevezetőben rá­mutatott, hogy az enyhülés, a különböző gazdasági és társadal­mi rendszerű országok közötti együttműködés kedvező feltétele­ket teremt a népelmek a demok­ráciáért, a haladásért és a valódi nemzeti függetlenségért vívott harcához. — A portugál forradalom — mondotta, a továbbiakban — meg­teremtette az előfeltételeket a diplomáciai kapcsolatok felvételé­re a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal, valamint a harmadik világ országaival és az egykori portugál gyarmatokkal. Kivétel a Kínai Népköztársaság, amely mind a mai napig elutasí­totta a kapcsolatok felvételét az új, demokratikus Portugáliával, ugyanakkor azonban kifejezte készségét kapcsolatok létesítésére abban az esetben, ha Portugáliá­ban a kommunisták részvétele nélküli jobboldali kormány ala­kul. Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára Georges Marchais, a Francia KP főtitkára bevezetőül jelezte, pártja egész tevékenységében a franciaországi válság konkrét elemzéséből és minősítéséből in­dul ki, majd a továbbiakban ki­jelentette: a Franciaországban mélyreha­tó demokratikus reformok szük­ségességének kérdése van napi­renden. Lehetővé kell tenni a nemzetnek, hogy saját gazdasági és szociális fejlődésének ura le­gyen, mégpedig a nagymonopó­liumok államosítása útján. Biz­tosítani kell a dolgozók részvéte­lét az ország ügyeinek intézésé­ben minden szinten, beleértve a kormányt is. Az osztályharc napirendjén sze­repel, hogy népünk újabb sza­badságjogokat és egyéb jogokat vívjon ki, amelyekre támaszkod­va a dolgozók kiszélesíthetik har­cukat, saját javukra változtathat­ják meg a politikai erőviszonyo­kat, meghátrálásra kényszeríthe­tik a nagyburzsoáziát és veresé­get mérhetnek rá. Az FKP főtitkára foglalkozott a fejlett tőkés országokban tevé­kenykedő kommunista pártok harcának néhány közös vonásá­val, majd az imperializmus je­lenlegi helyzetével. Idézte az FKP XXII. kongresszusának azt a megállapítását, hogy „a nem­zetközi küzdőtéren új erőviszo­nyok vannak kialakulóban, ame­lyek már nem teszik lehetővé az imperializmusnak, hogy saját be­látása szerint cselekedjék”. A nemzetközi enyhülésről szól­va Marchais megállapította: „ Európa népei még soha nem ren­delkeztek ilyen lehetőségekkel ahhoz, hogy tartós békében élje­nek, a leszerelés útján haladja­nak, biztonságban munkálkod­hassanak, mint napjainkban. Ez a békés egymás mellett élés azonban semmiképpen sem je­lent országunkban társadalmi és politikai status quót — mondotta. A francia pártküldöttség veze­tője élesen bírálta a francia ka­tonapolitikát, annak kalandor elemeit, az amerikai stratégia el­fogadását, a magas katonai ki­adásokat. Célul jelölte meg az enyhülés elmélyítését és a fegy­verzet csökkentését — egyenlő biztonság mellett —, továbbá az „antagoniszti­kus tömbök” vissza­fejlesztését, majd feloszlatását. Beszélt Marchais a szocialis­tákkal és a keresztényekkel való együttműködés lehetőségeiről, majd a berlini konferencia mun­káját tekintette át. Az FKP fő­titkára befejezésül kijelentette: 3 Martin Gunnar Knutsen, a Norvég Kommunista Párt elnöke Martin Gunnar Knutsen, a Nor­vég Kommunista Párt elnöke egyebek között hangoztatta: lehe­tetlen és helytelen egyetlen nyíl­egyenes közös utat kijelölni, és azt mondani, hogy a kommunisták ezen, és csakis ezen az úton ha­ladhatnak. Ilyesmit senki nem is akart és senki sem javasolt. A konferencia húszhónapos előké­születeit az egyes pártok függet­lenségének és egyenjogúságának legnagyobb tiszteletben tartása jellemezte. A továbbiakban rámutatott, hogy Norvégia manapság, mint a Szov­jetunió NATO-szomszédja, straté­giailag igen fontos és katonailag együttműködik az Egyesült Álla­mokkal. Az Északi-tengerben fel­fedezett gazdag olajlelőhelyek miatt az ország jobban a gyújtó­pontba került, mint bármikor a múltban. Erősödik a vezető NATO- országok nyomása, amelyek azt akarják, hogy az országban atom­fegyvereket tárolhassanak és kül­földi erőket állomásoztathassanak. Egyidejűleg erősödik a Helsinki szellemével szöges ellentétben álló antikommunista és szovjetellenes propaganda is, azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy félelmet és bizal­matlanságot keltsenek a Szovjet­unió iránt. A norvég kommunis­táknak elsőrendű feladata lesz, hogy az összes haladó erőkkel együtt, közösen fokozza harcát a támaszpont-politika, valamint az antikommunizmus és a szovjetelle­­nesség ellen — mondotta Knutsen. Ermenegildo Gasperoni, a San Marinó-i Kommunista Párt elnöke Ermenegildo Gasperoni beszé­dében örömmel nyugtázta, hogy a több hónapos véleménycsere eredményeként összehívták az európai kommunista és munkás­pártok konferenciáját egy olyan dokumentum alapján, amellyel valamennyi részvevő egyetért.­­ A kommunisták, a munkás­­osztály és a különböző politikai beállítottságú dolgozók nagy ér­deklődéssel figyelik a találkozót, amelyet nyílt véleménycsere jel­lemez, s amely a részt vevő kom­munista és munkáspártok egyike számára sem állapít meg előírá­sokat vagy kötelezettségeket. A reakciós és konzervatív erők ugyanakkor arra törekednek, hogy a konferenciával kapcsolat­ban egyrészt valamiféle világ­­szervezet létezésének látszatát keltsék, ami pedig egyáltalában nem felel meg a valóságnak, másrészt pedig, hogy ócsárolják e találkozó politikai horderejét — mutatott rá a szónok. A San Marinó-i KP elnöke be­fejezésül hangoztatta, hogy a San Marinó-i Kommunista Párt erő­södésének alapját a szocializ­mushoz vezető demokratikus és pluralista út, a népi és az anti­fasiszta erőkkel való egységprog­ram, a párt autonómiája és füg­getlensége, valamint a munkás­­mozgalom és a nép internaciona­lista szolidaritása jelenti. A tanácskozáson végezetül az MSZMP képviseletében Kádár János szólalt fel. A konferenciát délután 3 órakor a tanácskozás soros elnöke, Michael O'Riordan zárta be.

Next