Népszabadság, 1976. október (34. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-17 / 246. szám

1­1 Konsztantzin Katusev fogadta a magyar n­agykövetet Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára szombaton Moszkvában fogadta Marjai József magyar nagyköve­tet. Katusev és Marjai József meg­beszélést folytatott a magyar— szovjet kapcsolatok fejlesztésével és elmélyítésével összefüggő fel­adatokról. A találkozó meleg, ba­ráti légkörben zajlott le. — Hazaérkezett Berlinből a ma­gyar delegáció, amely dr. Kapo­­lyi László nehézipari miniszter­­helyettes vezetésével a KGST szénbányászati állandó bizottság 48. ülésén vett részt. — A magyar—kínai műszaki-tu­dományos együttműködési bizott­ság 15. ülésszakára Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes ve­zetésével tegnap magyar delegá­ció utazott Pekingbe. — Népek barátsága klub nyílt a szentgotthárdi szakmaközi művelő­dési otthonban, amely a Szentgott­­hárdon és környékén élő szlovén és német anyanyelvűek művelődésé­hez, hasznos szórakozásához nyújt szervezeti kereteket. A GAZDAG PROGRAMMAL ké­szül fennállása 40. évfordulójá­nak megünneplésére a Vándor Kórus. Október 24-én a Villányi úti pártoktatási igazgatóságon­­ünnepi taggyűlést tartanak, amelyre az együttes jelenlegi tag­jain kívül meghívták mindazo­kat, akik fennállása óta a kórus tagjai voltak.­­ BEFEJEZŐDTEK a beiratkozások és sorra kezdődnek az előadások, tanfolyamok, előkészítők a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Társulat budapesti szervezetében. Az idén is változatlanul nagy érdeklődés kísé­ri a József Attila Szabadegyetem kurzusait. — TÍZÉVES fennállását ünnepel­te szombaton a zalaegerszegi Kiszev táncegyüttes; ebből az al­kalomból díszelőadáson mutat­ták be az egy évtized alatt ta­nult táncok legjavát. — EGYETLEN ALMAFÁN 14-féle al­ma terem a szovjetunióbeli Grugyi­­nyino egyik kertjében. A gyümöl­csök között található nyári, őszi és téli termés, édes és savany­­kás, fehér héjú, rózsaszínű, zöldes­és bíborszínű. A kert gazdája, A. A. Vinokurov évek óta a gyümöl­csök keresztezésével foglalkozik. — Antropogén hatások vizeinkre címmel háromnapos tudományos ta­nácskozást tartottak Tihanyban, a 18. hidrobiológus-napok alkalmából. Há­rom nap alatt 34 tudományos kutató számolt be az élővizeinkre káros szennyező hatásokról. — A KGST közlekedési állandó bizottságának autóközlekedési és útügyi szekciója október 11. és 15. között a jugoszláviai Trogir­­ban tartotta 29. ülését; a részve­vők intézkedéseket dolgoztak ki a tagállamok együttműködésének továbbfejlesztésére az autóköz­lekedés, a közutak és a forga­lombiztonság terén.­­ Bulgáriában szombaton befeje­ződött a KGST mellett működő Interelektro kábelekkel és veze­tőkkel foglalkozó munkacsoport­jának hatodik ülésszaka. Az öt­napos tanácskozáson megvitatták a kábelgyártás perspektíváit 1980-ig, és az Interelek­tro-tagor­­szágokban gyártott kábelek és vezetők egységes szabványosítá­sát. — A MAGYAR VÖRÖSKERESZT meghívására Szegedre látogatott a Jugoszláv Vöröskereszt kül­döttsége, Stefa Spilja alelnök ve­zetésével. — Ipari-műszaki napok kezdődtek Karcagon, több tudományos konfe­renciára, író-olvasó találkozóra, ze­nés irodalmi műsorra is sor kerül a rendezvény keretében. — Kommunista műszakot tartot­tak szombaton a Styl Ruházati Vállalat szombathelyi központi üzemének, valamint körmendi és vasvári gyáregységének dol­gozói. — MÚZEUMOT AVATTAK szombaton Komlón. A természettudományi rész főleg a Mecsek világát mutatja be, a helytörténeti rész pedig a telepü­lés fejlődését­ szemlélteti az őskortól napjainkig.­­ A KÖZÉP-OROSZORSZÁGI Vlagyimir város Uszpenszkij szé­kesegyházában 1161 és 1189 kö­zött készült falfestmény részle­teit tárták fel a restaurátorok. — Befejeződött a szabadföldi paradi­csom termésének betakarítása a Sió­foki Állami Gazdaságban; a diákok segítségével 80 hektárról kétszáz­húsz vagon paradicsomot szedtek le. — Életbe lépett a téli menetrend a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gaz­daság lillafüred-garadnai erdei kis­vasútán.­­ Nyolcvanmillió forintért kor­szerűsíti termékszerkezetét a Beton- és Vasbetonipari Művek miskolci gyára, hogy a keresett tetőhéjazati elemeket, áthidaló gerendákat és egyéb egyedi ter­mékeket hagyományos és feszí­tett kivitelben is készíthessék.­­ Felújítják a híres győri Maul­­bertsch-faliképeket. A Képzőművé­szeti Alap restaurátorai a második világháborúban megrongálódott fali­képek egy részét már helyreállítot­ták, s a következő években is foly­tatják a munkát. A képek restaurá­lásával együtt rendbehozzák a szé­kesegyház belsejét is. — KILENCSZÁZ DIAFILMET, 250 fekete-fehér és színes fotót küldtek be a szombathelyi művelődési és sportházban megnyílt országos fotó­kiállításra. NÉPSZABADSÁG 1976. október 17., vasárnap A­ KISZ-kü­ldültség ausztriai látogatásai Az Osztrák Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség meghívására Auszt­riában tartózkodik a KISZ KB ta­nulmányi delegációja; tanulmá­nyozták az Osztrák KISZ politikai és ideológiai oktatási és nevelő munkáját. A szövetség tevékeny­ségéről Willy Rau, az osztrák testvérszervezet elnöke adott részletes tájékoztatást. A delegációt fogadta Walter Wachs, az Osztrák Kommunista Párt KB titkára, a politikai bi­zottság tagja. Mit kell tudni az SZKP XXV. kongresszusáról? d­j Kossuth-kiad­vány A Kossuth Könyvkiadó a nép­szerű Mit kell tudni? sorozatában megjelentette az SZKP XXV. kongresszusával kapcsolatos leg­fontosabb ismeretanyagot, Nemes János tollából. A szerző ismerteti a kongresz­­szus körülményeit és jelentőségét, vázolja az SZKP kongresszusának a világhelyzetre, a békeharcra gyakorolt hatását, a Szovjetunió új ötéves tervének és az SZKP gazdaságpolitikájának legfonto­sabb jellemzőit; ismerteti a párt szerepét a fejlett szocializmus kö­rülményei között, s végül felvá­zolja napjaink világforradalmi folyamatát s az ezzel kapcsolatos elvi kérdéseket. Száztizennégy négytalálatos a lottón A Sport­fogadási és Lottóigazga­tóság közlése szerint a 42. játék­héten 5 találatos szelvény nem volt. Négy találatot 114 fogadó ért el, nyereményük egyenként 53 763 forint. A háromtalálatos szelvé­nyek száma 8087; 379—379 forint nyereménnyel. A kéttalálatos szel­vények száma 231 160, ezekre egyenként 17—17 forintot fizet­nek. A budapesti színházak műsora Vasárnap: — V: Hétfő: — H: Operaház: V: Anyegin (Ifjúsági bérlet, III. sorozat, 1. ea., de. 11); Orfeusz (F. bérlet, 2. ea., 7); Erkel Színház: V: Bánk bán (Vasutas bér­let, 1. ea., de. 11); Parasztbecsület: Bajazzók (Losonczy-bérlet, 1. ea., 7); H: A Bp.-i Filharmóniai Társaság Zkr. hangversenye (Téli bérlet, A/I— All., fél 8). Zeneakadémia: V. öt világrész dalai (Beszélő muzsika, II­I., de. fél 11 és m/1., du. fél 4); Bánki Dezső Schubert-estje (Zongora­­bérlet 1/1., fél 8); H: A Postás Szim­fonikus Zkr. hangversenye (Remek­művek 1., fél 8). Zeneakadémia Kis­terem: V: Marian Lapsánszky zon­goramatinéja (de. 11). Nemzeti Szín­ház: V: Oedipus rex (Ifjúsági bérlet, IV. sorozat, 1. ea., de. fél IL); A gam­masugarak hatása a százszorszépekre (7); H: Lear király (7). Madách Szín­ház: V: Én, Bertolt Brecht (Móricz­­bérlet, de. 11); Széchenyi (6. bérlet, 7); H: Csillag a máglyán (7). Madách Ka­maraszínház: A házasságszerző V: (du. fél 3) és N­: (7); Bunbury V: (7/1. bérlet, 7). Vígszínház: V: Har­mincéves vagyok (du. fél 3); Miran­­dolina (7); H: Képzelt riport... (7). Pesti Színház: V: Eredeti helyszín (du. fél 3); Hárman a padon (7); H: A kör négyszögesítése (7). Fővárosi Operettszínház: V: Nebáncsvirág (du. fél 3 és 7). József Attila Színház: Szombat, vasárnap, hétfő V: (Rad­­nóti-bérlet, 1. ea., du. fél 3) és II: (II. bérlet, 1. ea., 7). Sok hűhó sem­miért V: (7). Thália Színház: V: A hétfejű tündér (de. 11); Thália-ka­­baré (7); H: Történelem alulnézet­ben (7). Vidám Színpad: V: Lehe­tünk őszinték? (fél 8); H: Aki mer, az nyer! (fél 8). Radnóti Miklós Szín­pad: V: Eszmélet (elmarad); Négy mo­nológ (fél 8); H: Előszó (5 és fél 8). Mikroszkóp Színpad: V: Ki fog gólt lőni? (fél 9). Huszonötödik Színház: V: Cserepes Margit házassága (fél 8). Korona Pódium: H: Orosz—magyar nyelvű irodalmi est (7). Déryné Szín­ház: V: Arany­völgy (7). Ódry Szín­pad: V: Thespis kordéja (de. fél 11). Budapesti Gyermekszínház: Bátyám és a klarinét V: (de. 11) és H: (du. 3); Csipkerózsika V: (du. 3). Állami Báb­színház: V: Óz, a nagy varázsló (de. fél 10 és fél 12); Hencidai csetepaté (du. fél 4); N­: Háry János (felnőtt­­előadás, fél 8). Kamara Varieté: V: Fiatalabbak is elkezdhetik (3, fél 6 és 8). Fővárosi Nagycirkusz: őszi pará­dé V: (de. 10, du. fél 4 és este fél 8) és II: (fél 8). Újságírók Duna-konferenciája Megkezdte tanácskozását szom­baton Szentendrén, az OVH he­lyiségeiben az a konferencia, ame­lyen nyolc Duna menti ország 50 újságírója vesz részt. Jelen van Paul Evan Rest, az ENSZ környe­zetvédelmi programjának igazga­tója is. A konferencián előadás hang­zott el a Dunának mint folyónak a jelentőségéről. A Dunán ma 25 nép hajózik. Nemzetközi haszná­latát évszázadok óta többször szabályozták. Legutóbb 1948-ban a belgrádi egyezményben rögzí­tették: minden nép számára biz­tosítják a szabad hajózás jogát. A Duna az utóbbi időben verseny­társa lett a Balatonnak. A Duna mentén talán még jobban együtt vannak azok a feltételek — hang­súlyozták —, amelyek az élményt adó pihenést biztosíthatják. A Ma­gyar Népköztársaság kormánya különös figyelemmel kíséri a du­nai idegenforgalom fejlesztését Dr. Fekete György, a Duna-bi­­zottság igazgatója üdvözölte a konferencia részvevőit, és ecse­telte a dunai hajózás előnyeit. Szó volt még a Duna menti országok idegenforgalmának kölcsönös nö­veléséről, a közös reklámpropa­ganda, turisztikai akciók szerve­zéséről. Fölvetődött a dunai ünne­pi játékok rendezése nyolc ország részvételével. A konferencia alkalmából meg­hirdetett nemzetközi fotópályázat képeiből kiállítás nyílt. A tanácskozás ma fejezi be munkáját. VAN HAL, DE KEVESET FOGYASZTUNK 400 vagon halat forgalmaz a negyedik negyedévben a Halért (Tudósítónktól.) — Országszerte megkezdődött a halastavak őszi lehalászása — kezdte tájékoztatását Ács István, a Halértékesítő Vállalat igazgató­ja. — Az állami gazdaságok, a mezőgazdasági, valamint a halá­szati termelőszövetkezetek terme­lési tevékenysége az idén is so­kat fejlődött. Így minden remény megvan arra, hogy a téli hóna­pokban­­ megfelelő mennyiségű élőhal kerül forgalomba. A fogyasztók és a kereskedelem régi, közös panasza: a ponty mel­lett hazai halfajtákból választék­ról szinte nem is beszélhetünk. Az idén a mezőgazdasági, halászati üzemekben a múlt évekhez képest valamelyest emelkedett az amur és a márvány-, valamint az ezüst­ponty-termelés. Az ország halastavaiból kiter­melt halmennyiség 90 százalékát nyolc-tíz nagy halasgazdaság ad­ja. A Halért a termelő gazda­ságoktól a IV. negyedévben 600 vagon halat vesz át. Ebből bel­földi fogyasztásra bocsát 350 va­gon pontyot és 50 vagon növény­evő amurt, márvány- és ezüst­pontyot. E mennyiségből 150 va­gon ponty és tíz vagon növény­evő hal javítja a főváros ellátá­sát. Az ősszel kifogott teljes mennyiségből száz vagon élő ha­lat adnak át a konzervgyáraknak feldolgozásra és szintén száz va­gonnal szállítanak exportra is. A vállalat az őszi lehalászás idején — egészen november végéig —, a nyári időszakhoz képest olcsób­ban hozza forgalomba a pontyot, így az egy kilón felüli ponty kiló­ja 26 forint, a korábbi 33 forint helyett. Hazánkban tavaly az egy főre jutó halhúsfogyasztás nem érte el a három kilót sem. Ugyanakkor a szomszédos Csehszlovákiában öt, Ausztriában pedig kilenc kiló ha­lat fogyasztanak személyenként. A Halért szorgalmazza a fo­gyasztás növekedését azzal is, hogy halkóstolókkal egybekötött ismeretterjesztő előadásokat, be­mutatókat szervez. Sokat tesznek azért is, hogy mind több konyha­kész, gyorsfagyasztott hal kerül­jön forgalomba, melyből rövid idő alatt lehet ebédet, vacsorát készíteni. Az élőhal belföldi értékesítése gyakran akadozik. Ennek fő oka, hogy sok üzletben hibás az akvá­rium és a megjavítása hosszú időt vesz igénybe. A Halért és a ke­reskedelem közös erőfeszítéseket tesz azért, hogy a téli hónapok ellátása zavartalan legyen. Sorozatos hajószerencsétlenségek után „Fekete dagály” fenyegeti a francia partokat A vihar mérlege: harminc eltűnt matróz (Párizsi tudósítónktól.) A La Manche csatornán és Franciaország atlanti partjain há­rom napon át dühöngő szélvihar a hét végére elült, mérlege azon­ban rendkívül súlyos. Mintegy harminc tengerész tűnt el a hul­lámokban, tucatnyi különböző ha­jó süllyedt el vagy sodródott zá­tonyra a part menti sziklákon. A helyenként 150 kilométeres sebességgel száguldó szél által fel­vert hullámoknak nem tudott el­lenállni a Boehlen nevű NDK-beli olajtartályhajó sem, amely Finis­tere partjaitól mintegy 20 tengeri mérföldnyire elsüllyedt. Harminc­öt főnyi személyzetéből csupán tizenegyet sikerült megmenteni. A roncsból, amelyben 10 ezer tonná­nyi nyersolaj van, megkezdődött az újabb „fekete dagály” áramlá­sa Bretagne partjai felé. A ható­ságok elrendelték az úgynevezett Polmar-riadót, vagyis a tenger­szennyeződés elleni intézkedése­ket. Két francia halászhajó a Mont Saint-Michel öbölben süly­­lyedt el. A Hague foknál egy nyu­gatnémet hajó került a hullámsír­­ba. A francia közvéleményt külö­nösen nyugtalanítja az Andros Antares nevű, libériai zászló alatt hajózó tanker esete. A tartályhajó görög kapitánya nem fogadta meg Le Havre kikötőparancsnokságá-­­ nak rádióparancsát, nem volt haj­­l­landó tengervízzel megtölteni az üres tartályokat, és így a szélvi­harban a kikötő mólóihoz sodró­dott, tartályaiban 16 ezer tonna nyersolajjal és fűtőanyaggal. Több vontatóval sikerült el­vontatnia a­­227 ezer tonnás óriás hajót a mólótól, de a hatóságok pert indítanak a kapitány ellen, mert magatartásával az olaj kifo­lyását kockáztatta. A L’Humanité megállapítja: a hajótulajdonos olajtársaság csupán üzleti érde­keit nézte, nem volt hajlandó a költséges biztonsági intézkedés végrehajtására, inkább kockáz­tatta a hajótörést, vagyis a ten­gerészek életét és a partvidék el­­szen­ny­eződését. R. I. KÖZLEMÉNYEK: A BKV értesíti az utazóközönséget, hogy október 18-án, 19-én, 20-án és 21-én 8.30 órától 13.30 óráig a 28-as és 37-es villamosok vonalán az Akna ut­­­­ca és az Új köztemető között, októ­ber 19-ről 20-ra virradó éjjel 21 órá­tól 4 óráig a 9-es és a 19-es villamo­sok vonalán, a Móricz Zsigmond kör­tér és a Batthyány tér között; a 18-as villamos vonalán a Móricz Zsigmond körtér és a Szarvas tér között; a 47-es és 49-es villamosok vonalán a Móricz Zsigmond körtér, illetve Ke­lenföld és a Madách tér között villa­­mosviteldíjjal autóbuszokat közleked­tet, felső vezeték-javítás, illetve vá­gányjavítás miatt. Október 19-én, 20- án és 21-én 8.30 órától 14 óráig az 51-es villamos vonalán, a használtcikk­­piac és Pestlőrinc között az 54-es au­tóbuszokon ugyancsak villamosvitel­­díjjal szállítja az utazóközönséget. A FŐVÁROSI VÍZMŰVEK értesíti a lakosságot, hogy október 18-tól no­vember 1-ig — a hálózat-karbantartá­si munkálatok idején — az I., II. és III. kerületi fogyasztóknál esetleg za­varos víz folyik a csapból.

Next