Népszabadság, 1976. december (34. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-03 / 286. szám
1976. december 3., péntek NÉPSZABADSÁG Emlékezések Rózsa Ferencre Holnap, 1976. december 4.-én lenne 70 éves — ha élne — Rózsa Ferenc, a Szabad Nép első szerkesztője, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom nagyszerű harcosa és vértanúja. Ebből az alkalomból közöljük két egykori harcostársának, Skolnik Józsefnek és Rudolf Wetzelnek a visszaemlékezését. A második Világháború időszakában Skolnik József vasmunkás, az illegális kommunista párt központi bizottságának tagja, egy ideig titkára volt, s ebben a megbízatásában évekig együtt dolgozott Rózsa Ferenccel. Rudolf Wetzel nyugdíjas szerkesztő, a német munkásmozgalom régi harcosa Berlinben. Mozgalmi múltja során többször is találkozott Rózsa Ferenccel, bizottság őt bízta meg a „szabad és demokratikus” Magyarországért alakuló népfront szervezésével. Az elnevezést az ő javaslatára egészítettük ki a „független” jelzővel. A népfront szervezése lehetőséget adott neki arra, hogy a párt javára gyümölcsöztesse széles körű műveltségét, irodalmi, művészeti ismereteit. Rábeszélésére magam is kezdtem színházba, múzeumba, kiállításra járni. Megismerkedtem olyan művészek alkotásaival, akikkel együtt akartunk dolgozni a fasisztaellenes népfrontmozgalomban. Ő persze sok mindent tudott róluk; egyiküket-másikukat személyesen is ismerte. Tele volt tervekkel, elgondolásokkal; cikkeket írt, javított, tájékoztatókat, röpiratokat fogalmazott. — Utolsó találkozásuk? — Az nem jött létre. 1942 május utolsó vasárnapján, a temetőben volt találkozónk. A Szabad Nép következő számában írnunk kellett volna a májusi letartóztatásokról. Vártam. Nem jött. Kimentem a biztosító találkozásra, ott sem sikerült összejönnünk. Néhány nap múlva hallottam, hogy egy utcai találkozón elfogták, azután június vége felé apjától értesültem hősi haláláról. Megrázott a hír — elvtársamat, barátomat vesztettem el benne... Máté György SKOLNIK JÓZSEF: A forradalom szenvedélyes harcosa volt — Alig ismertem embert, aki ennyire elmélyülten és sokoldalúan tudott bonyolult problémákkal foglalkozni, mint ő — mondta Skolnik elvtárs. — A központi bizottság 1941 júniusától elszakadt nemzetközi kapcsolataitól, az országot fasiszta haderők szigetelték el a külvilágtól. Ilyen körülmények között magunk voltunk kénytelenek eligazodni. Ez növelte nehézségeinket. A párt vezetésében többen voltunk, akik korábban Csehszlovákiában dolgoztunk. Mi különösen rászorultunk azok segítségére, akik jól ismerték a magyar társadalmat, az itthoni politikai irányzatokat, azok képviselőit, a munkásságot, a paraszti rétegeket, az értelmiséget. Rózsa Ferenc a maga hazai tapasztalataival sok tévedésünket igazította helyre. — Visszaemlékezik-e Skolnik elvtárs, milyen kérdésekről vitáztak Rózsa Ferenccel? — A népfrontpolitika magyarországi sajátosságainak megítélésében nem könnyen értettünk egyet. Mi ugyanis Csehszlovákiában két évtizeden át legálisan dolgoztunk, ott a kommunistákkal való kapcsolatoktól nem féltek úgy a demokratikus pártok, mint itt, Magyarországon. A fasiszta veszély növekedésével ezért tudtuk ott jobban megérteni magunkat a szociáldemokratákon kívül a polgári csoportosulásokkal is. Itthon, Magyarországon más volt a helyzet. Itt a kommunistákat törvényen kívül helyezték, a velük való kapcsolatfelvétel veszélyes volt, büntetendő cselekménynek számított. Itt tehát másféle politikára, más munkamódszerre volt szükség. Eleinte alig értettük meg egymást. Jó két héten át vettük ■orra a tisztázatlan kérdéseket. Naponként több órán át csaptak össze az érveink. — Milyen részletproblémákban kellett egységes álláspontra jutniuk? — Mindenekelőtt a munkásegység magyar vonatkozásairól és a szövetségesek mozgósításáról volt szó. Tudtam én, hogy a magyar kommunisták jól beépültek a szociáldemokrata szervezetekbe, néhol vezető funkcióba is kerültek. Hasonló volt a helyzet a szakszervezetekben. Sok jelentős szervezetben, mint a közlekedésieknél, a bőrösöknél, a nemesfémeseknél, a sütőiparban, a fásoknál és másutt is, a párttagok befolyásolni tudták a szakszervezeti vezetést. Ez a párt nagy sikere volt. Így hajtották itt végre a Komintern VII. kongresszusának határozatát a munkásegység helyreállításáról. Ebben egyetértettünk. Csak abban voltak nézeteltéréseink, hogy miként használjuk fel, hogyan bővítsük ezt a befolyást? Hogyan tudjuk aktivizálni a német fasizmusellenes polgári erőket, hogyan tudunk velük szövetséget kötni és ugyanakkor a munkásosztály érdekeit képviselni? Azt mondta, minden vonalon tovább kell növelni a párttagok közül a rokonszenvező nem kommunisták gyűrűjét Akkor nehezebben csaphat le ránk az osztályellenség erőszakszerve. — Úgy érti ezt, hogy túl óvatos embernek ismerte meg? — Egyáltalán nem. Inkább arról volt szó, hogy néhányan alig tudtunk valamit a konspirációs — Fényképem, sajnos, nincs róla — a konspiráció miatt nem engedte meg, hogy szenvedélyes amatőr fényképész létemre felvételeket készítsek találkozásainkkor. De emléke így is elevenen él bennem — így kezdi emlékezését Rózsa Ferencre Rudolf Wetzel. — Rózsa gondolatait előbb ismertem meg, mint őt magát. 1931- ben, Drezdában lettem a szabad szocialista diákszövetség tagja, majd röviddel azután elnöke. Rózsa Ferenc, aki kiemelkedő szerepet játszott ebben a kommunista vezetés alatt álló szervezetben, akkor fejezte be mérnöki tanulmányait, és tért haza Magyarországra. A viták, beszélgetések során nagy tekintélyként újra és újra elhangzott Rózsa Ferenc neve. — Hogyan ismerte meg? — Úgy adódott — folytatta Wetzel elvtárs —, hogy 1932 tavaszán személyesen is megismerkedhettem vele. A húgának udvaroltam, az ügy komolyra fordult, és ahogy ilyenkor szokás, elmentem Budapestre bemutatkozni, megismerni a családot. Azon ritka időszakok egyike volt ez, amikor együtt volt a család. Feri bátyja, Richárd nem sokkal előbb szabadult a börtönből: egy esztendőt töltött csak szabadlábon, rövidesen újra lefogták és hat esztendőre ítélték. Ferencnek aránylag sok ideje volt, mert mint olyan sok százezren akkor Magyarországon és Németországban, ő is munka nélkül volt. Megmutatta nekem a várost. Napokig sétáltunk mindenfelé. Ezek az „idegenvezetések” egyetemi előadásokkal értek fel. Rózsa Ferenc megismertette velem a magyarországi politikai helyzetet is. Magyarországon ekkor már több mint egy évtizede a Horthy-fasiszták voltak malmon. Rózsa elemezte e szélsőségesen reakciós rendszer kialakulásának okait és következményeit. Ismertette azokat a párhuzamosságokat, amelyek a német nácikkal hasonlóvá tették, de figyelmeztetett a különbségekre is. Akkoriban én sem voltam mentes a német munkásmozgalomban elterjedt rózsaszínű optimizmustól. A fiatal építészmérnök gondos és alapos helyzetelemzéseivel kissé lehűtötte naivitásomat. Nem volt pesszimista, ő is derűlátó volt. De látta és másokkal is meg tudta értetni, hogy a helyzet nagyon bonyolult, hogy a forradalom győzelme esetleg csak véres, súlyos csaták, nagy történelmi kitérők után következik be. — Illegális kapcsolatuk volt-e? — Az első beszélgetés folytatódott 1933 decemberében, amikor már a nácik hatalomra jutása után illegálisan jártam Budapesten, és újra találkoztam Ferivel. Akkoriban Rózsa Ferencnek már rendkívül kevés ideje volt. Nagy elfoglaltságát minden bizonnyal az általa végzett felelősségteljes és veszélyes pártmunka jelentette. Én szintén a földalatti harc útját jártam; úgy emlékezem az akkori Rózsa Ferencre, mint nagyon higgadt, körültekintő kommunistára, a konspiráció mesterére. Utoljára 1937-ben találkoztunk — folytatódott a visszaemlékezés. — Miután az 1933. decemberi látogatásról visszatértem hazámba, rövidesen a Gestapo kezére jutottam. Börtönt szenvedtem, majd koncentrációs táborba zártak. Kiszabadulásom után híreket kaptunk arról, hogy ismét le akarnak tartóztatni, ezért elhatároztuk, hogy Irénnel, Rózsa Ferenc húgával együtt emigrálunk. Újra hat hetet töltöttünk Budapesten, a szülőknél. Ferenc akkor nem Budapesten, hanem Nagykőrösön dolgozott, és ott is lakott. Egy hétvégén meglátogattuk. Ismét erőt adott reális forradalmi optimizmusa. Úgy váltunk el, hogy nem tudjuk, mikor látjuk egymást. De hittünk abban, hogy jobb időkben, a munkásosztály győzelme után ismét találkozunk. Ezt az időt azonban ő már nem érhette meg. — Kapcsolatuk végleg megszakadt? — Még néhány levelet váltottunk azután is egymással. Nagykőrösön bizonyos titkos érintkezési nyelvet dolgoztunk ki, amelyen mindent tudtul adhattunk egymásnak, anélkül, hogy avatatlan megfejthette volna, vagy éppen rájöhetett volna, hogy nem egyszerű, ártalmatlan családi levelet, hanem illegalitásban élő és harcoló kommunisták tájékoztató sorait tartja a kezében. Az ilyen Rózsa-féle levelek mindig örömet keltettek Svédországban, ha a tartalmuk nem is mindig volt örvendetes, hiszen nemegyszer a párt harcosainak elvesztéséről, vagy mások veszélybe kerüléséről adtak hírt. Rózsa Ferenc emléke számomra egy olyan magyar internacionalista kommunista emléke, akinek korai mártírhalála nemcsak a magyar elvtársak, hanem a nemzetközi munkásmozgalom számára is érzékeny, fájdalmas veszteség volt Pintér István szabályokról, amelyeket a magyar párt 1919 augusztusa óta szerzett tapasztalataira épített. Rózsa Ferenc tudatában volt a súlyos veszélynek és bevezetett bennünket e nehéz tudomány alapjaiba. Tanácsai alapján működtek tovább a kommunisták a munkásszervezetekben, azonban nem mindenki értett úgy a szervezetek elrejtéséhez, mint ő. Ez a fogyatékosság később súlyos következményekkel járt. — Megismerte a forradalmi szenvedélyességen kívül valami mást is Rózsa elvtárs személyes tulajdonságaiból? — Fájdalom, keveset. Összejöveteleink időtartamát igyekeztünk rövidre szabni. Sok dolgunk volt, és egymásra is hozhattunk veszélyt. 1941 közepén a központi RUDOLF WETZEL:„ Úgy emlékszem rá, mint a konspiráció mesterére 1980-hoz igazítják órájukat Nehéz körülmények között is jól dolgoznak a paksi atomerőmű-építkezés kommunistái A paksi atomerőmű-beruházásnál egy évvel ezelőtt alakult meg a pártszervezet, öt alapszervezettel. Ma már hét alapszervezet működik. A maga módján ez is jelzi a munkák előrehaladását. — Közeledik a csúcsidőszak, megkezdődik a visszaszámlálás 1930-tól, az első energiatermelő egység átadásának évétől napjainkig — mondják Pakson. A beruházáson dolgozó kommunisták — szám szerint százharmincnégyen — ehhez tartják magukat, ehhez igazítják órájukat. Mint már eddig is bebizonyosodott, a beruházások sikeres megvalósítása sok tekintetben attól függ, hogyan dolgoznak ott a kommunisták. Ezért foglalkoztak ismételten felsőbb pártszervek is az atomerőmű-beruházás pártszervezetének munkájával, s tűzte napirendre a feladatok kijelölését legutóbb a paksi járási pártbizottság végrehajtó bizottsága is. Kevesen, szétszórtan A beruházáson dolgozóknak jelenleg mindössze 5,5 százaléka párttag, s ők is hét vállalatnál és még több munkahelyen, szétszórtan dolgoznak. A beruházások kezdeti időszakában, amikor jóformán egyetlen barakkból irányították a munkát, elegendő volt, hogy a Tolna megyei pártbizottság egy pártszervezőt küldjön a politikai munka segítésére. De ma, amikor már a vállalatok három nagy irodaházban koncentrálták a vezérkarokat, bonyolult szervezetek épültek ki és megnőtt a térség is, amely jóformán a Duna vonalától az új paksi lakótelepig terjed — a pártmunka szervezeti feltételei is alapvetően mások, jóval bonyolultabbak lettek. Viszonylag kevés például a Pakson munkásszállásokon lakó ember, a többség bejáró, akiket menetrendszerű autóbuszok szállítanak. Az erőmű autóbuszpályaudvarának nagy a forgalma, az emberek sietnek, munkaidő után hamar elnéptelenedik minden, nehéz szervezni, rendezvényeket, megbeszéléseket tartani. Jellemző erre az is, hogy a mindössze háromszáz személyre épített modern fürdőt is alig néhányan veszik igénybe, mert az emberek sietnek haza, sok a kétlaki, az otthon gazdálkodó építőmunkás. De a paksi pártszervezet mégis él, ha szerényebben is. Szervezni a munkásokat A beruházások fiatal pártszervezője (a vezetőségválasztó taggyűlés még hátra van), Hegedűs György elmondja, hogy legfőbb segítői a szervezésben azok a kommunisták, akik a különböző kivitelezővállalatoknál a törzsgárda tagjai, és már sok nagyberuházásnál kijárták a pártépítés és -szervezés bonyolult iskoláját. — Szerencsénkre — mondja — itt a beruházásnál olyan kipróbált kommunisták dolgoznak, akik képesek magukkal ragadni sok fiatal KISZ-est és szakszervezeti aktivistát. Olyan emberekről van szó, akik nemigen akadnak fenn a nagyberuházásoknál szükségszerűen bonyolult szervezeti problémákon. Nem azt nézik, hogy ez vagy az az ember területi elven szervezett párttag, amaz pedig a vállalati szervezethez tartozó szakszervezeti főbizalmi, s emiatt nehéz a fogaskerekek összeillesztése, a pártvezetőség, az alapszervezet határozatainak végrehajtása és ellenőrzése. Figyelmüket a nagy közös alkotás, és ezzel kapcsolatban a közös feladat köti le. Ez főként a kibontakozó munkaversenyben lényeges, és az eredmények a fő tennivalók végrehajtásában már meg is mutatkoznak. Csak egyet, az építőanyagokkal való okos takarékosságot említve a sok közül, jelentős megtakarítást hozott a zsaluzóanyagoknak az ismételt felhasználása a nagymérvű betonozásoknál. Ezt a módszert a kommunisták kezdeményezték. A paksi kommunisták feladata persze nemcsak az új technika támogatása, hanem általában az emberek szervezése, képességeik kiteljesítésének segítése is. Igaz ugyan, hogy „megy a busz”, és az emberek, a brigádtagok gyorsan szedelőzködnek, de a kommunisták a brigádokban munka közben is szervezik, iskolázzák és nevelik az ipari kollektív tevékenységben még járatlan, tapasztalatlan bejáró dolgozók zömét. Bruzsin István ácsbrigádjában például jól megfigyelhető az a küzdelem és sokszor nehezen érvényre jutó törekvés, hogy ne csak a munkásszálláson elérhető emberekkel foglalkozzanak, hanem azokkal is, akik egyelőre főleg a fizetséget nézik, de különben mindegy nekik, hogy éppen kubikolnak vagy síneket fektetnek, s ma még nem is törekszenek semmi többre, „ha egyszer megvan a pénz”. Előtérben az alapszervezetek Amíg csak arról volt szó, hogy az atomerőmű vállalat pártvezetőségében kell egyeztetni a sokféle politikai és gazdaságpolitikai tevékenységet, a vezetőket beszámoltatni, szervezni az oktatást, a nevelést stb., addig viszonylag könnyű volt az áttekintés, a tervszerű politikai tevékenység. Most a szervezeti építőmunka kerül előtérbe. Azzal párhuzamosan ugyanis, ahogyan az építkezések, a szerelések a mind fontosabb létesítményekre, a beruházás fő objektumaira koncentrálódnak, növekszik az alapszervezetek munkájának jelentősége és fontossága is, hiszen az ő tevékenységük áll a legközelebb a munkahelyekhez. Most már nem engedhetik meg, hogy az alapszervezetek munkatervében — ahogyan mondják: cselekvési programjában — ne a legfontosabb célra irányított feladatok szerepeljenek. Nem engedhető meg az sem, hogy a hét közül csak egy-kettő dolgozzék a feladat nagyságához mérhető színvonalon és aktivitással. S nagyobb figyelmet kell fordítani arra is, hogy az egyes vállalatok szakszervezeti és KISZ-munkája is összehangoltabb legyen. Minden párttagnak munkát adni Az atomerőmű pártszervezetének fő feladata — amint azt a járási pártbizottság végreható bizottsága is hangsúlyozta — a szervezeti szabályzat adta lehetőségek jobb kihasználása. Ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogy konkrét pártfeladatokat adnak mindenkinek, rendszeressé teszik a beszámoltatásokat a pártmunka minden területén és szintjén, de elsősorban a munkához legközelebb, vagyis az alapszervezetekben. Az atomerőmű majdani pártvezetőségének munkája is elsősorban azon lesz mérhető, hogy milyen eredményeket érnek el az alapszervezetek. Vagyis pontosan arról van szó, amiről Hegedűs György pártszervező beszélt: gondoskodni kell a paksi kommunisták munkájának a legfőbb feladatokra koncentrálásáról a pártépítésben és a gazdasági munkában egyaránt. Ehhez pedig — mint minden tevékenységhez — meg kell találni a legjobb munkafeltételeket, szervezési módszereket. Ez pedig a beruházás szervezésének bonyolultsága folytán, nem kevés találékonyságot, kezdeményezőkészséget kíván. , Szluka Emil