Népszabadság, 1977. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-08 / 32. szám

6 NÉPSZABADSÁG 1977. február 8., kedd Kémkedés és konkurrenciaharc Az izraeli—amerikai szövetség kulisszái mögött A számok valóban csillagásza­tiak: az utóbbi két esztendőben Washington 6,9 milliárd dollár ér­tékű fegyverrel látta el Tel Avi­­vot. Az előző kormányzatok kész­ségesen beadták a derekukat Tel Aviv befolyásos támogatóinak a kongresszusban. Voltak amerikai politikusok, akik elhitték: az Izraelnek adott fegyverek némi­leg rugalmasabb politikai maga­tartás kialakításához vezetnek. Bombaüzletek Ez nem történt meg. A „kis lé­pések” politikájának keretei közt Tel Aviv csinálta a legjobb üzle­tet: csak vonakodva engedett, je­lentéktelen területeket adott fel, megőrizve a megszállt területek nagy részét. Mindenesetre olyan helyzet alakult ki, hogy új ultra­modern amerikai harci eszközök kerülnek az izraeli fegyveres erők kezére, amelyekkel még az ameri­kai szárazföldi erők sem rendel­keznek. Izrael erre a jövőben is számíthat. Amerikai lapjelentések szerint az Egyesült Államok ígé­retet tett Tel Avivnak a legmo­dernebb fegyverrendszerek szállí­tására, amelyekkel sem a saját hadereje, sem a NATO-szövetsé­­gesek nem rendelkeznek, a szál­lítmányban bombák is lesznek, „amelyek egyesítik a napalmbom­bák és a rendkívül nagy erejű re­peszbombák tulajdonságait”. Brown tábornok, a vezérkari fő­nökök egyesített bizottságának el­nöke, aki az ellen emelt szót, hogy az izraeli fegyveres erőnek prio­ritást adnak, nem állt egyedül, más katonai vezetők nevében is szólhatott. Tény, hogy bizonyos új feszültségek jelentkeztek Izrael és az Egyesült Államok viszonyában — egyéb okok következtében is. Az egyik ilyen tényező az iz­raeli fegyverexport növekedése. Az országban előállított fegyverek 45 százalékát külföldre szállítják és nincs a világon még egy fegy­verexportőr ország, amely ilyen gyors ütemben tudott volna be­törni a külföldi piacokra. 1970- ben Izrael fegyverexportja még csak 38­ millió dollárt, 1976-ban már 340 millió dollárt ért el, s az idén az összeg valószínűleg meg­közelíti a félmil­liárdot. Igaz, hogy ez még mindig kis összeg ahhoz képest, amit az Egyesült Államok kap exportált fegyverekért (12 milliárd dollár), de nem elhanya­golható különösen, ha a tenden­ciát vesszük figyelembe. Ez a tendencia mutatkozott meg a közelmúltban abban az izraeli kérésben, amelyet Peresz hadügy­miniszter juttatott el amerikai kollégájához. Washington vegye tudomásul, hogy Izrael visszavon­ja megrendelését 175 amerikai tankra s járuljon ahhoz hozzá, hogy az ehhez folyósított ameri­kai hitelből Izrael saját tanktípu­sának gyártását kezdje meg. Az ellopott vezérlőrendszer Van más tényező is, amely kü­lönös ingerültséget kelt az ameri­kai fegyveripar bizonyos körei­ben. Az okok megértéséhez ele­gendő ránézni egy Kjir vadász­gépre, amelytől, mint exportcikk­től, az izraeliek a legtöbbet vár­ják. (Ez hasonló kategóriába tar­tozik, mint a francia Mirage F1, a svéd Saab Viggen és az egyesült államokbeli Lockheed F15 , de az izraeliek fele árért kínálják el­adásra, 4,5 millió dollárért darab­ját.) Kiirt már Latin-Amerikába is szállítanak, s licencgyártásra kínálnak a dél-afrikai fajüldöző rezsimnek.* A Kfirt francia Mirage testből és amerikai Ge­neral Electric hajtóműből alakí­tották ki. A gépen Shafrir típusú levegő-levegő rakéták vannak, amelyeket az izraeliek gyártanak , de ezt a típust egy amerikai rakéta legfontosabb alkatrészeiből alakították ki­­ a gyártó cég­en­. A tárgyalások előrehaladott álla­potban vannak, s egybehangzó sajtó­­jelentések szerint ez volt Vorster leg­utóbbi izraeli látogatásának egyik fő témája. Az apartheidkormány fe­je meglátogatta azt a titkos üzemet is, amelyben a repülőgépet gyártják. A két rezsim hadiipari együttműkö­dése már régen kialakult: a tavaly szolgálatba állított sivatagi harcko­csi, a Ben Gurion páncélzata Dél-Af­­rikában készült e­gedélye nélkül. A szóban forgó amerikai vállalat, a Raytheon-cég úgy nyilatkozott, hogy Izrael el­lopta az amerikai rakéta „lelkét” jelentő, infravörös sugarakkal mű­ködő vezérlőrendszert. Nem először fordul elő, hogy az izraeli fegyverkezési ipar a leg­gátlástalanabb módszerekkel ju­tott olyan fegyver birtokába, amelyre szüksége volt. A legem­lékezetesebb ügy mintegy hét esz­tendeje robbant ki. A vizsgálat kiderítette: N. Chain dandártá­bornok, Izrael svájci katonai at­taséja beszervezte Alfred Frauenk­­nechtet, egy Mirage hajtóműveket gyártó svájci nagyvállalat főtiszt­viselőjét, aki 11 hónap alatt — 1968 októbere és 1969 szeptembe­re között — a Mirage lökhajtásos motorjának gyártására vonatkozó több ezer titkos tervrajzot és más dokumentumot juttatott el az iz­raeli katonai hírszerzéshez. A Raytheon-cég leleplezése te­hát nem hat az újdonság ingeré­vel. E cég aligha érvényesítheti jogait , de tény, hogy a Kfirt, mivel a hajtómű amerikai, az iz­raeliek csak az Egyesült Államok engedélyével adhatják tovább. Vi­szont kérdés, meddig és mennyire tartják magukat az izraeliek a kö­telező engedélykérési eljáráshoz. Az­ Egyesült Államokban legutóbb megdöbbenést váltott ki, hogy Iz­rael egy olyan üzletére derült fény, amelyhez engedélyt kellett volna kérni Washingtontól, de nem tette. Ugyanis a közelmúlt­ban Hondurasnak adtak el nyolc Mystere típusú vadászgépet, ame­lyekbe amerikai hajtóművet épí­tettek be. Később, amikor az iz­raeli hadügyminisztertől interjút kértek, ő úgy magyarázkodott, hogy „a gépek elavultak voltak s így nem várták, hogy az Egyesült Államok tiltakozni fog”. Persze az amerikai konkurrencia körei­ben sokan kérdezik: amit az iz­raeliek megtehettek a Mystere-rel egyszer, azt miért ne tehetnék meg a Kfirrel máskor? Az izraeli fegyverbiznisz mö­gött nyilvánvaló profitérdekek, rö­vid távú politikai meggondolások és hosszú távú stratégiai elképze­lések tapinthatók ki. Izrael ma egész költségvetésének 40 százalé­kát fordítja hadi kiadásokra, vál­tozatlanul tartós konfrontációra készül az arab világgal. A leg­újabb fegyverek állandó utánpót­lásához az szükséges, hogy jó pénzért megszabaduljon az elavul­­tabb típusoktól. Másrészről saját militarizált, mind feszítettebbé váló gazdaságának támogatására is fel kívánja használni a hadi­ipari exportot. Ilyen módon ez a fegyverkezési hajsza egyik forrá­sává vált. „Izrael — írta a Times —, kész eladni fegyvereket min­den nem arab országnak, amely ki tudja fizetni a számlát.’’ Űzi a rhodesiai fejvadásznak Ez kétségtelenül így van, s amit még érdemes hozzátenni: az iz­raeli exportőrök különösen jó üz­leteket csinálnak a legsötétebb el­nyomó rezsimekkel, amelyeknek néha beszerzési problémáik adód­nak. Így kap Chile légvédelmi fegyvereket, amelyeknek alaptí­pusait az Egyesült Államokban alakították ki. Dél-Afrika olyan „partizánellenes fegyvereidet”, amelyeket ugyancsak az Egyesült Államokban dolgoztak ki a viet­nami háború idején, a rhodesiai rendőrség fejvadászat Uzi típusú géppisztolyaidat. Abból a filmből pedig, amelyet a CBS amerikai tv-társaság készített Libanonban a harcok idején, megállapítható, milyen fegyvereket szállított Iz­rael az ottani falangista bandák­nak: amerikai eredetű puskákat, páncélozott harci járműveket, tankokat és hadihajókat. Az izraeli hadiipari fejlesztés új és új érdekellentétek magvát rejti magában, amelyek sok tő­késországot érintenek. Ki miért aggódik ? Így például legutóbb megerősí­tették, hogy Izrael 250 F1­6-os amerikai vadászgépet kíván vásá­rolni, de úgy, hogy a gépek nagy részét Izraelben szerelnék össze. Csakhogy ez azt jelentené, hogy Izraelben kapacitás jön létre az F16-osok gyártásához, s Tel Aviv nyilván élne is ezzel. Ami máris aggodalomra ad okot Washington nyugat-európai NATO-szövetsé­geseinek. Amikor 1975-ben ezen országok nagy része a konkurrens francia típussal szemben úgy dön­tött, hogy F16-osokkal moderni­zálja légierejét, Washington azzal tette édesebbé a keserű pirulát, hogy a gyártásban való kooperá­ciós együttműködésre, s ennek megfelelően arra tett ígéretet, hogy a vásárló államok részesül­hetnek a későbbi harmadik világ­beli eladások profitjaiból. A ter­vezett izraeli vásárlás legalább háromféle konfliktushelyzetet hoz­hat létre. Először: egy újabb iz­raeli—arab konfliktus esetén az arab országok úgy tekintik az F16 gyártásában részt vevő nyugat­európai országokat, mint Izrael hadianyagszállítóit. És — mint William Bruce volt hadügyi ál­lamtitkár feltette a kérdést ,va­jon vállalná-e Belgium azt a koc­kázatot, hogy a termelési szerző­dések révén egy arab olajbojkot­tot terjesszenek ki rá válsághely­zetben. Másodszor: Ami a har­madik világbeli eladásokat illeti, ezeket nehezíti, ha az amerikai— nyugat-európai modelleknek az izraeli futószalagról lekerült gé­pek konkurenciájával kell ott megbirkózniuk. Harmadszor: az izraeli összeszerelés az egyesült államokbeli munkanélküliség nö­vekedésével jár. A konkurrenciaharc figyelmet érdemlő elem az izraeli—ameri­kai katonai-gazdasági kapcsola­tokban. Túlbecsülni azonban hiba volna és ezt az elemet nem lehet a többitől elszakítva szemlélni. A Pentagon például rosszallhatja, ha Izrael előbb kap új amerikai fegyvereket, mint az Egyesült Ál­lamok, de azt nem nehezményezi, hogy Tel Aviv önti a fegyvereket a politikailag kényes, ám straté­giailag fontos államoknak. S mi­alatt egyes cégek úgy érzik, az iz­raeliek az ő technikai újításuk ré­vén szereznek profitot, más válla­latok — a Ling-Temco Vought, a Rockwell Aircraft, a Litton In­dustries — maximálisan elégedet­tek azzal a haszonnal, amelyhez az általuk épített automatizált hadianyaggyárak révén jutottak hozzá. Az Egyesült Államokkal fennálló úgynevezett különleges katonai kapcsolat még bő játékte­ret ad az izraeli szoldateszkának. Vajda Péter Szerelőcsarnokban a Kfir. Emlékezés Jahn Ferencre SZÜLETÉSÉNEK 75. ÉVFORDULÓJÁN HETVENÖT ESZTENDŐVEL ezelőtt, 1902. február 7-én szüle­tett, s alig múlt negyvenhárom éves, amikor osztozott a fasizmus áldozatainak sorsában. Ami a két dátum közé esik: a magyar for­radalmi munkás­­mozgalom egyik kiemelkedő harco­sának életpályája. Orvos volt és kom­munista, az illegá­lis párt tagja; a kispesti proletárok gyógyítása közben szerzett tapaszta­latai révén korán­­ jutott el a felisme­résig: a bajoknak voltaképpen tár­sadalmi gyökerük van, maga a tőkés társadalom a be­teg, azt kell for­radalmi úton meg­változtatni. Szorgalmas, sok­­gyermekes kisvendéglős család fiaként látta meg a napvilágot, de édesapja korán elhunyt — ő maga nem is ismerte már —, s fokozato­san elszegényedtek. Ennek ellené­re Jahn Ferenc — nem utolsósor­ban mérnök bátyja anyagi támo­gatásával — tovább tanulhatott. Először ő is mérnöknek készült, de a reálgimnázium hatodik osztálya után, felismerve hivatását, „mó­dosította” pályáját. A proletár­környezetben szerzett ifjúkori ta­pasztalatok, majd az egész élet­re szóló élmény, a Tanácsköztár­saság, az egyetemi évek alatt ak­tív részvétele a kibontakozó bé­kemozgalomban — ezek a ténye­zők érlelték fokozatosan marxista meggyőződésű, széles látókörű fia­tal értelmiségivé. 1928- ban kapta kézbe orvosi diplomáját. Ekkor, s főleg az ezt követő 1929—1933-as gazdasági válság éveiben, a Horthy-Ma­­gyarország hihetetlenül elmara­dott szociális viszonyai közepette, nem volt könnyű kezdő orvosként egzisztenciát teremteni, rendelőt nyitni vagy protekcióval OTI-, illetve kórházi álláshoz jutnia. Sokan hosszú ideig munka nél­kül tengődtek — mégis, pálya­társainak többsége hamarosan biztos polgári megélhetésre, jólét­re tett szert. Jahn Ferenc azon­ban tudatosan a nehezebb utat választotta. Noha ekkor már nős — élet- és harcostársát az emlí­tett haladó, szocialista békemoz­galomban ismerte meg —, a fő­város „vörös övezetének” legel­hanyagoltabb peremvárosában, Kispesten, s ott is a „vadnyugat­nak” csúfolt szegénynegyedben, szülőföldjén kezdte meg praxi­sát. A nincstelenek gyógyításá­nak s mindenekelőtt az elnyo­mottak harcának szentelte életét. Az elnyomottak harcának — min­den lehetséges fegyverrel, szocio­lógiai kutatásaival, a szociálde­mokrata párt adta legális lehető­ségek felhasználásával, az illegá­lis kommunista párt fontos és veszélyes megbízatásainak teljesí­tésével, álnéven írott és nyílt fó­rumokon elmondott szavaival egy­aránt. 1929- BEN EGYIK kezdeménye­zője és szervezője, majd titkára az ugyan nem nagy létszámú, de annál hatásosabban­ tevékenyke­dő, hivatalosan az SZDP orvos­csoportjaként működő, de annak hivatalos irányvonalánál sokkal radikálisabb, baloldalibb, Szocia­lista Orvosszervezetnek. Felhasználta küzdelmében a közélet akkori, kínálkozó lehető­ségeit is. Kispesti munkások 1936- ban beválasztották a város kép­viselő-testületébe, mint az SZDP egyik jelöltjét — a kommunista­ellenes szociáldemokrata vezetés és a jobboldali, fasiszta reakció mesterkedései, intrikái ellenére. Jahn Ferenc ezt a fórumot is a szocialista agitáció, az antifasisz­ta küzdelem terepévé tette. A rendőrség ekkor már hosszú idő óta gyanakvással figyelte te­vékenységét. E gyanakvást fő­képp egy 1937-ben rendezett ki­állítás váltotta ki. Jahn Ferenc néhány társával a kispesti város­házán a lakosság életkörülmé­nyeit fényképekkel, dokumentu­mokkal ábrázoló kiállítást rende­zett. A polgármester kezdetben nem ismerte fel a kiállítás valódi értelmét és ezért támogatta a kez­deményezést, abban bízva, hogy e nagy látogatottságú és a sajtó ál­tal is kommentált bemutató hasz­nosítható módon a városra irá­nyítja a közfigyelmet. Csak a csendőrség leiratára döbbent rá, hogy a hihetetlen nyomornak ez a bemutatása lénye­gében a társadal­mi rendszer bű­neit leplezi le, s világosan sugallja, hogy a nyomor csak a kizsákmá­nyolás, a tőkés rend megdöntésé­vel szüntethető meg. Első ízben az 1940-es nagy le­bukások idején ke­rült csendőrkézre, de ekkor még — miután megkínoz­ták, ám semmit sem tudtak rábi­zonyítani — szabadon bocsátot­ták. Rendőri felügyelet lett az osz­tályrésze, legális lehetőségei a to­vábbi küzdelemre összeszűkültek, illegális munkája pedig rendkívül nehézzé és veszélyessé vált — de folytatta. 1942-ben, mint az Oláh Sándor—Kulich-féle csoportban részt vett összekötőt és külföldi kommunista, főleg szovjet írások magyarra fordítóját, kilenchónapi fogházra ítélték. A FEGYHÁZBAN IS szenvedé­lyesen olvasott, feljegyzéseket ké­szített, közben — felesége közve­títésével — volt betegeit is gon­dozta, útmutatásokat küldött ré­szükre, s mindemellett belefogott egy marxista társadalomtudomá­nyi mű megírásába. Kiszabadulá­sa után kizárták az orvoskamará­ból, nem gyakorolhatta praxisát, s a korábbinál is súlyosabb meg­élhetési gondokkal kellett küsz­ködnie. Ez már a nyílt fasiszta diktatúra tombolásának időszaka volt. Jahn titokban mégis — régi összeköttetéseit felhasználva — a jugoszláv partizánokkal együtt­működő Petőfi brigád számára próbált nagy mennyiségű gyógy­szert szerezni és eljuttatni. A hitleri megszállás után újra elfogták. Most már bírói ítélet nélkül, a csillaghegyi kínzókamrá­kon, a Margit körúti gyűjtőfog­házon, a komáromi Csillag-erődön keresztül vezetett mártírútja a koncentrációs táborig. Azok a ke­vesek, akik vele együtt járták vé­gig ez­t az utat, de valami vélet­len folytán élve juthattak haza, tanúsítják: Jahn Ferenc forradal­már, kommunista meggyőződését nem tudták megtörni. S nem tud­ták elpusztítani az igazi orvosra jellemző, mély humanizmusát. AKI ISMERTE, senki sem von­hatta ki magát megnyerő, szere­tesre méltó, szuggesztív egyénisé­gének varázsa alól. S azok számá­ra, akik ma már csak­ dokumen­tumaiból ismerhetik meg a lezárt életművet, élete példa és tanú­ságtétel. Eszméit, terveit egy, a munkásokat, a dolgozókat szolgá­ló, szocialista egészségügy megte­remtésére — az a társadalmi rend váltotta és váltja naponta valóra, amelynek előharcosa volt. Publicisztikai írásai közt — amelyeket özvegye, Jahn Anna rendezett kötetté 1968-ban, A toll fegyverével címen — olvashatjuk egyik, 1931-es, a Népszavában megjelent cikkében: „Az orvos igazán akkor tud majd gyógyítani, ha megismeri az egészséget és a betegséget deter­mináló tényezőket..., ha megis­meri a gazdasági, politikai élet szerkezetét... Az orvos akkor po­litikus is lesz, mint ahogy­­ ma is az. Csakhogy akkor nem egy kiváltságos osztály kiszolgálója, hanem az összesség segítőjeként.” Koncz István Hétfőn koszorúzási ünnepséget tartottak dr. Jahn Ferencnek a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjánál levő emléktáblájá­nál. Az MSZMP Budapesti Bizott­sága nevében Király Andrásné titkár és Hantos János, a pártbi­zottság tagja helyezett el koszorút. Az Egészségügyi Minisztérium kép­viseletében dr. Zsögön Éva állam­­­­titkár és dr. Aczél György min­­ niszterhelyettes koszorúzott.

Next