Népszabadság, 1977. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-08 / 32. szám
6 NÉPSZABADSÁG 1977. február 8., kedd Kémkedés és konkurrenciaharc Az izraeli—amerikai szövetség kulisszái mögött A számok valóban csillagászatiak: az utóbbi két esztendőben Washington 6,9 milliárd dollár értékű fegyverrel látta el Tel Avivot. Az előző kormányzatok készségesen beadták a derekukat Tel Aviv befolyásos támogatóinak a kongresszusban. Voltak amerikai politikusok, akik elhitték: az Izraelnek adott fegyverek némileg rugalmasabb politikai magatartás kialakításához vezetnek. Bombaüzletek Ez nem történt meg. A „kis lépések” politikájának keretei közt Tel Aviv csinálta a legjobb üzletet: csak vonakodva engedett, jelentéktelen területeket adott fel, megőrizve a megszállt területek nagy részét. Mindenesetre olyan helyzet alakult ki, hogy új ultramodern amerikai harci eszközök kerülnek az izraeli fegyveres erők kezére, amelyekkel még az amerikai szárazföldi erők sem rendelkeznek. Izrael erre a jövőben is számíthat. Amerikai lapjelentések szerint az Egyesült Államok ígéretet tett Tel Avivnak a legmodernebb fegyverrendszerek szállítására, amelyekkel sem a saját hadereje, sem a NATO-szövetségesek nem rendelkeznek, a szállítmányban bombák is lesznek, „amelyek egyesítik a napalmbombák és a rendkívül nagy erejű repeszbombák tulajdonságait”. Brown tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, aki az ellen emelt szót, hogy az izraeli fegyveres erőnek prioritást adnak, nem állt egyedül, más katonai vezetők nevében is szólhatott. Tény, hogy bizonyos új feszültségek jelentkeztek Izrael és az Egyesült Államok viszonyában — egyéb okok következtében is. Az egyik ilyen tényező az izraeli fegyverexport növekedése. Az országban előállított fegyverek 45 százalékát külföldre szállítják és nincs a világon még egy fegyverexportőr ország, amely ilyen gyors ütemben tudott volna betörni a külföldi piacokra. 1970- ben Izrael fegyverexportja még csak 38 millió dollárt, 1976-ban már 340 millió dollárt ért el, s az idén az összeg valószínűleg megközelíti a félmilliárdot. Igaz, hogy ez még mindig kis összeg ahhoz képest, amit az Egyesült Államok kap exportált fegyverekért (12 milliárd dollár), de nem elhanyagolható különösen, ha a tendenciát vesszük figyelembe. Ez a tendencia mutatkozott meg a közelmúltban abban az izraeli kérésben, amelyet Peresz hadügyminiszter juttatott el amerikai kollégájához. Washington vegye tudomásul, hogy Izrael visszavonja megrendelését 175 amerikai tankra s járuljon ahhoz hozzá, hogy az ehhez folyósított amerikai hitelből Izrael saját tanktípusának gyártását kezdje meg. Az ellopott vezérlőrendszer Van más tényező is, amely különös ingerültséget kelt az amerikai fegyveripar bizonyos köreiben. Az okok megértéséhez elegendő ránézni egy Kjir vadászgépre, amelytől, mint exportcikktől, az izraeliek a legtöbbet várják. (Ez hasonló kategóriába tartozik, mint a francia Mirage F1, a svéd Saab Viggen és az egyesült államokbeli Lockheed F15 , de az izraeliek fele árért kínálják eladásra, 4,5 millió dollárért darabját.) Kiirt már Latin-Amerikába is szállítanak, s licencgyártásra kínálnak a dél-afrikai fajüldöző rezsimnek.* A Kfirt francia Mirage testből és amerikai General Electric hajtóműből alakították ki. A gépen Shafrir típusú levegő-levegő rakéták vannak, amelyeket az izraeliek gyártanak , de ezt a típust egy amerikai rakéta legfontosabb alkatrészeiből alakították ki a gyártó cégen. A tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, s egybehangzó sajtójelentések szerint ez volt Vorster legutóbbi izraeli látogatásának egyik fő témája. Az apartheidkormány feje meglátogatta azt a titkos üzemet is, amelyben a repülőgépet gyártják. A két rezsim hadiipari együttműködése már régen kialakult: a tavaly szolgálatba állított sivatagi harckocsi, a Ben Gurion páncélzata Dél-Afrikában készült egedélye nélkül. A szóban forgó amerikai vállalat, a Raytheon-cég úgy nyilatkozott, hogy Izrael ellopta az amerikai rakéta „lelkét” jelentő, infravörös sugarakkal működő vezérlőrendszert. Nem először fordul elő, hogy az izraeli fegyverkezési ipar a leggátlástalanabb módszerekkel jutott olyan fegyver birtokába, amelyre szüksége volt. A legemlékezetesebb ügy mintegy hét esztendeje robbant ki. A vizsgálat kiderítette: N. Chain dandártábornok, Izrael svájci katonai attaséja beszervezte Alfred Frauenknechtet, egy Mirage hajtóműveket gyártó svájci nagyvállalat főtisztviselőjét, aki 11 hónap alatt — 1968 októbere és 1969 szeptembere között — a Mirage lökhajtásos motorjának gyártására vonatkozó több ezer titkos tervrajzot és más dokumentumot juttatott el az izraeli katonai hírszerzéshez. A Raytheon-cég leleplezése tehát nem hat az újdonság ingerével. E cég aligha érvényesítheti jogait , de tény, hogy a Kfirt, mivel a hajtómű amerikai, az izraeliek csak az Egyesült Államok engedélyével adhatják tovább. Viszont kérdés, meddig és mennyire tartják magukat az izraeliek a kötelező engedélykérési eljáráshoz. Az Egyesült Államokban legutóbb megdöbbenést váltott ki, hogy Izrael egy olyan üzletére derült fény, amelyhez engedélyt kellett volna kérni Washingtontól, de nem tette. Ugyanis a közelmúltban Hondurasnak adtak el nyolc Mystere típusú vadászgépet, amelyekbe amerikai hajtóművet építettek be. Később, amikor az izraeli hadügyminisztertől interjút kértek, ő úgy magyarázkodott, hogy „a gépek elavultak voltak s így nem várták, hogy az Egyesült Államok tiltakozni fog”. Persze az amerikai konkurrencia köreiben sokan kérdezik: amit az izraeliek megtehettek a Mystere-rel egyszer, azt miért ne tehetnék meg a Kfirrel máskor? Az izraeli fegyverbiznisz mögött nyilvánvaló profitérdekek, rövid távú politikai meggondolások és hosszú távú stratégiai elképzelések tapinthatók ki. Izrael ma egész költségvetésének 40 százalékát fordítja hadi kiadásokra, változatlanul tartós konfrontációra készül az arab világgal. A legújabb fegyverek állandó utánpótlásához az szükséges, hogy jó pénzért megszabaduljon az elavultabb típusoktól. Másrészről saját militarizált, mind feszítettebbé váló gazdaságának támogatására is fel kívánja használni a hadiipari exportot. Ilyen módon ez a fegyverkezési hajsza egyik forrásává vált. „Izrael — írta a Times —, kész eladni fegyvereket minden nem arab országnak, amely ki tudja fizetni a számlát.’’ Űzi a rhodesiai fejvadásznak Ez kétségtelenül így van, s amit még érdemes hozzátenni: az izraeli exportőrök különösen jó üzleteket csinálnak a legsötétebb elnyomó rezsimekkel, amelyeknek néha beszerzési problémáik adódnak. Így kap Chile légvédelmi fegyvereket, amelyeknek alaptípusait az Egyesült Államokban alakították ki. Dél-Afrika olyan „partizánellenes fegyvereidet”, amelyeket ugyancsak az Egyesült Államokban dolgoztak ki a vietnami háború idején, a rhodesiai rendőrség fejvadászat Uzi típusú géppisztolyaidat. Abból a filmből pedig, amelyet a CBS amerikai tv-társaság készített Libanonban a harcok idején, megállapítható, milyen fegyvereket szállított Izrael az ottani falangista bandáknak: amerikai eredetű puskákat, páncélozott harci járműveket, tankokat és hadihajókat. Az izraeli hadiipari fejlesztés új és új érdekellentétek magvát rejti magában, amelyek sok tőkésországot érintenek. Ki miért aggódik ? Így például legutóbb megerősítették, hogy Izrael 250 F16-os amerikai vadászgépet kíván vásárolni, de úgy, hogy a gépek nagy részét Izraelben szerelnék össze. Csakhogy ez azt jelentené, hogy Izraelben kapacitás jön létre az F16-osok gyártásához, s Tel Aviv nyilván élne is ezzel. Ami máris aggodalomra ad okot Washington nyugat-európai NATO-szövetségeseinek. Amikor 1975-ben ezen országok nagy része a konkurrens francia típussal szemben úgy döntött, hogy F16-osokkal modernizálja légierejét, Washington azzal tette édesebbé a keserű pirulát, hogy a gyártásban való kooperációs együttműködésre, s ennek megfelelően arra tett ígéretet, hogy a vásárló államok részesülhetnek a későbbi harmadik világbeli eladások profitjaiból. A tervezett izraeli vásárlás legalább háromféle konfliktushelyzetet hozhat létre. Először: egy újabb izraeli—arab konfliktus esetén az arab országok úgy tekintik az F16 gyártásában részt vevő nyugateurópai országokat, mint Izrael hadianyagszállítóit. És — mint William Bruce volt hadügyi államtitkár feltette a kérdést ,vajon vállalná-e Belgium azt a kockázatot, hogy a termelési szerződések révén egy arab olajbojkottot terjesszenek ki rá válsághelyzetben. Másodszor: Ami a harmadik világbeli eladásokat illeti, ezeket nehezíti, ha az amerikai— nyugat-európai modelleknek az izraeli futószalagról lekerült gépek konkurenciájával kell ott megbirkózniuk. Harmadszor: az izraeli összeszerelés az egyesült államokbeli munkanélküliség növekedésével jár. A konkurrenciaharc figyelmet érdemlő elem az izraeli—amerikai katonai-gazdasági kapcsolatokban. Túlbecsülni azonban hiba volna és ezt az elemet nem lehet a többitől elszakítva szemlélni. A Pentagon például rosszallhatja, ha Izrael előbb kap új amerikai fegyvereket, mint az Egyesült Államok, de azt nem nehezményezi, hogy Tel Aviv önti a fegyvereket a politikailag kényes, ám stratégiailag fontos államoknak. S mialatt egyes cégek úgy érzik, az izraeliek az ő technikai újításuk révén szereznek profitot, más vállalatok — a Ling-Temco Vought, a Rockwell Aircraft, a Litton Industries — maximálisan elégedettek azzal a haszonnal, amelyhez az általuk épített automatizált hadianyaggyárak révén jutottak hozzá. Az Egyesült Államokkal fennálló úgynevezett különleges katonai kapcsolat még bő játékteret ad az izraeli szoldateszkának. Vajda Péter Szerelőcsarnokban a Kfir. Emlékezés Jahn Ferencre SZÜLETÉSÉNEK 75. ÉVFORDULÓJÁN HETVENÖT ESZTENDŐVEL ezelőtt, 1902. február 7-én született, s alig múlt negyvenhárom éves, amikor osztozott a fasizmus áldozatainak sorsában. Ami a két dátum közé esik: a magyar forradalmi munkásmozgalom egyik kiemelkedő harcosának életpályája. Orvos volt és kommunista, az illegális párt tagja; a kispesti proletárok gyógyítása közben szerzett tapasztalatai révén korán jutott el a felismerésig: a bajoknak voltaképpen társadalmi gyökerük van, maga a tőkés társadalom a beteg, azt kell forradalmi úton megváltoztatni. Szorgalmas, sokgyermekes kisvendéglős család fiaként látta meg a napvilágot, de édesapja korán elhunyt — ő maga nem is ismerte már —, s fokozatosan elszegényedtek. Ennek ellenére Jahn Ferenc — nem utolsósorban mérnök bátyja anyagi támogatásával — tovább tanulhatott. Először ő is mérnöknek készült, de a reálgimnázium hatodik osztálya után, felismerve hivatását, „módosította” pályáját. A proletárkörnyezetben szerzett ifjúkori tapasztalatok, majd az egész életre szóló élmény, a Tanácsköztársaság, az egyetemi évek alatt aktív részvétele a kibontakozó békemozgalomban — ezek a tényezők érlelték fokozatosan marxista meggyőződésű, széles látókörű fiatal értelmiségivé. 1928- ban kapta kézbe orvosi diplomáját. Ekkor, s főleg az ezt követő 1929—1933-as gazdasági válság éveiben, a Horthy-Magyarország hihetetlenül elmaradott szociális viszonyai közepette, nem volt könnyű kezdő orvosként egzisztenciát teremteni, rendelőt nyitni vagy protekcióval OTI-, illetve kórházi álláshoz jutnia. Sokan hosszú ideig munka nélkül tengődtek — mégis, pályatársainak többsége hamarosan biztos polgári megélhetésre, jólétre tett szert. Jahn Ferenc azonban tudatosan a nehezebb utat választotta. Noha ekkor már nős — élet- és harcostársát az említett haladó, szocialista békemozgalomban ismerte meg —, a főváros „vörös övezetének” legelhanyagoltabb peremvárosában, Kispesten, s ott is a „vadnyugatnak” csúfolt szegénynegyedben, szülőföldjén kezdte meg praxisát. A nincstelenek gyógyításának s mindenekelőtt az elnyomottak harcának szentelte életét. Az elnyomottak harcának — minden lehetséges fegyverrel, szociológiai kutatásaival, a szociáldemokrata párt adta legális lehetőségek felhasználásával, az illegális kommunista párt fontos és veszélyes megbízatásainak teljesítésével, álnéven írott és nyílt fórumokon elmondott szavaival egyaránt. 1929- BEN EGYIK kezdeményezője és szervezője, majd titkára az ugyan nem nagy létszámú, de annál hatásosabban tevékenykedő, hivatalosan az SZDP orvoscsoportjaként működő, de annak hivatalos irányvonalánál sokkal radikálisabb, baloldalibb, Szocialista Orvosszervezetnek. Felhasználta küzdelmében a közélet akkori, kínálkozó lehetőségeit is. Kispesti munkások 1936- ban beválasztották a város képviselő-testületébe, mint az SZDP egyik jelöltjét — a kommunistaellenes szociáldemokrata vezetés és a jobboldali, fasiszta reakció mesterkedései, intrikái ellenére. Jahn Ferenc ezt a fórumot is a szocialista agitáció, az antifasiszta küzdelem terepévé tette. A rendőrség ekkor már hosszú idő óta gyanakvással figyelte tevékenységét. E gyanakvást főképp egy 1937-ben rendezett kiállítás váltotta ki. Jahn Ferenc néhány társával a kispesti városházán a lakosság életkörülményeit fényképekkel, dokumentumokkal ábrázoló kiállítást rendezett. A polgármester kezdetben nem ismerte fel a kiállítás valódi értelmét és ezért támogatta a kezdeményezést, abban bízva, hogy e nagy látogatottságú és a sajtó által is kommentált bemutató hasznosítható módon a városra irányítja a közfigyelmet. Csak a csendőrség leiratára döbbent rá, hogy a hihetetlen nyomornak ez a bemutatása lényegében a társadalmi rendszer bűneit leplezi le, s világosan sugallja, hogy a nyomor csak a kizsákmányolás, a tőkés rend megdöntésével szüntethető meg. Első ízben az 1940-es nagy lebukások idején került csendőrkézre, de ekkor még — miután megkínozták, ám semmit sem tudtak rábizonyítani — szabadon bocsátották. Rendőri felügyelet lett az osztályrésze, legális lehetőségei a további küzdelemre összeszűkültek, illegális munkája pedig rendkívül nehézzé és veszélyessé vált — de folytatta. 1942-ben, mint az Oláh Sándor—Kulich-féle csoportban részt vett összekötőt és külföldi kommunista, főleg szovjet írások magyarra fordítóját, kilenchónapi fogházra ítélték. A FEGYHÁZBAN IS szenvedélyesen olvasott, feljegyzéseket készített, közben — felesége közvetítésével — volt betegeit is gondozta, útmutatásokat küldött részükre, s mindemellett belefogott egy marxista társadalomtudományi mű megírásába. Kiszabadulása után kizárták az orvoskamarából, nem gyakorolhatta praxisát, s a korábbinál is súlyosabb megélhetési gondokkal kellett küszködnie. Ez már a nyílt fasiszta diktatúra tombolásának időszaka volt. Jahn titokban mégis — régi összeköttetéseit felhasználva — a jugoszláv partizánokkal együttműködő Petőfi brigád számára próbált nagy mennyiségű gyógyszert szerezni és eljuttatni. A hitleri megszállás után újra elfogták. Most már bírói ítélet nélkül, a csillaghegyi kínzókamrákon, a Margit körúti gyűjtőfogházon, a komáromi Csillag-erődön keresztül vezetett mártírútja a koncentrációs táborig. Azok a kevesek, akik vele együtt járták végig ezt az utat, de valami véletlen folytán élve juthattak haza, tanúsítják: Jahn Ferenc forradalmár, kommunista meggyőződését nem tudták megtörni. S nem tudták elpusztítani az igazi orvosra jellemző, mély humanizmusát. AKI ISMERTE, senki sem vonhatta ki magát megnyerő, szeretesre méltó, szuggesztív egyéniségének varázsa alól. S azok számára, akik ma már csak dokumentumaiból ismerhetik meg a lezárt életművet, élete példa és tanúságtétel. Eszméit, terveit egy, a munkásokat, a dolgozókat szolgáló, szocialista egészségügy megteremtésére — az a társadalmi rend váltotta és váltja naponta valóra, amelynek előharcosa volt. Publicisztikai írásai közt — amelyeket özvegye, Jahn Anna rendezett kötetté 1968-ban, A toll fegyverével címen — olvashatjuk egyik, 1931-es, a Népszavában megjelent cikkében: „Az orvos igazán akkor tud majd gyógyítani, ha megismeri az egészséget és a betegséget determináló tényezőket..., ha megismeri a gazdasági, politikai élet szerkezetét... Az orvos akkor politikus is lesz, mint ahogy ma is az. Csakhogy akkor nem egy kiváltságos osztály kiszolgálója, hanem az összesség segítőjeként.” Koncz István Hétfőn koszorúzási ünnepséget tartottak dr. Jahn Ferencnek a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjánál levő emléktáblájánál. Az MSZMP Budapesti Bizottsága nevében Király Andrásné titkár és Hantos János, a pártbizottság tagja helyezett el koszorút. Az Egészségügyi Minisztérium képviseletében dr. Zsögön Éva államtitkár és dr. Aczél György min niszterhelyettes koszorúzott.