Népszabadság, 1977. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-16 / 88. szám
4 IZRAEL Mi várható Peresztől? — ötven dollárt szeretnék Lea Rabin számlájára befizetni — lépett be az ismeretlen férfi a National Bank of Washington helyiségébe. A gyanútlan tisztviselő átvette az összeget, sajnálkozván, hogy Lea Rabin, az izraeli miniszterelnök felesége nem tudja igazolni a befizetés tényét, s a férfi csak Lea Rabin számlaszámát kapta meg. Ennyi elég volt neki — a Rabin-kormányzattal szemben álló Haarec című izraeli lap washingtoni tudósítójának —, hogy bizonyítékot szerezzen az izraeli politikusok botránysorozatának legutóbbi ügyéhez, Rabin hallásához. A szóban forgó bank folyószámlát, amelyen néhány ezer dollár volt, Rabin felesége tartotta fenn az Egyesült Államokban. Noha a jelenlegi ügyvezető miniszterelnöknek 1968-tól 1973-ig lehetősége nyílott ekkora összeget megtakarítani, hiszen Izrael washingtoni nagykövete volt, mégis felesége folyószámlája lett az a banánhéj, amelyen elcsúszott. A kötött devizagazdálkodású Izraelben ugyanis magánszemélyeknek tilos külföldi bankbetétet tartaniuk. Az összeg mégis jelentéktelen, hiszen az utóbbi időben Izraelben nem néhány ezres, hanem néhány százezres, sőt milliós — nem külföldi betétekre — visszaélésekre, megvesztegetésekre, illegális pártkasszafeltöltésekre derült fény. Vajon ezen a néhány ezer dolláron múlt volna csak Rabin ügyvezető miniszterelnök politikai bukása, kényszerű lemondása a munkáspárt elnöki székéről? A bukás valós okai között belpolitikaiakat éppúgy megtalálunk, mint külpolitikaiakat. Ami a folyószámla-banánhéj belpolitikai környezetét illeti — Rabin pártján belül is tükrözve a mind mélyülő válságot —, megerősödtek a széthúzás elemei. A megosztódást jelezte a hatalmon levő Munkáspárt februári elnökjelölő kongresszusának végeredménye is, mert a háromezer szavazatból 48 százalékot szerzett meg Rabin ellenfele, Simon Peresz hadügyminiszter. Múlt vasárnap , amikor Rabin visszalépése miatt a párt központi bizottságának új elnököt kellett választania . Peresz került a legnagyobb izraeli párt (inkább pártszövetség, hiszen hat csoportból tevődik össze) élére, májusban győz a munkáspárt, s miniszterelnök lesz Peresz, milyen politikát várhatnak tőle? Pereszt héjának tartják, aki a közel-keleti rendezés kérdésében a „kemény vonal” híve. Figyelemre méltó azonban, hogy az angol Guardian olyan héjának írja le Pereszt, akinek „éles szeme van a lehetőségek felmérésére”. Rabint gyakran hibáztatták „gyengekezűségéért”, „határozatlanságáért”. Pereszt ebben a tekintetben sokan éppen a bukott politikus ellentétének tartják. Ezek a tulajdonságai is magyarázhatják, hogy a belpolitikai válsággal, széthúzással, korrupcióval, a vezető politikusgárda csődjével küszködő Izraelben befolyásos uralkodó körök Simon Pereszben látják azt a gyakorlatias héjaminiszterelnököt, akire ma szükségük lehet. Maga Peresz is szívesen ápolja a „rugalmas héja” róla kialakított képét, gyakran hivatkozik arra, amit egykori főnökétől, Ben Guriontól tanult: „Az a fontos, amit teszel, nem amit mondasz." Szavak és tettek Persze ha a tetteknél maradunk, Simon Peresz már nem is annyira rugalmas politikus, mint amennyire önmagát reklámozza. Hadügyminiszterként például aktívan támogatta a szélsőjobboldali Gus Emnium mozgalmat izraeli félkatonai települések létesítésében a megszállt Ciszjordániában. Ő volt az, aki — a jelenlegi kormányban egyedül — elvetette az izraeli fogalmak szerint engedményeket tartalmazó, Ciszjordániára vonatkozó Allon-tervet. (Ez a terv — amely lényegében a mai izraeli vezetés kompromisszumos készségének a határát jelzi — a Jordán folyó mentén izraeli katonai vonallal Cisszjordániát „szigetként” zárná el Jordániától.) Peresz elképzelése szerint Ciszjordániát még szigetként sem juttatnák jogos arab fennhatóság alá, hanem jeruzsálemi székhelylyel izraeli—arab „föderációt” alakítanának. Még a részmegállapodásokra leginkább hajló reakciós arab körök sem fogadták el Peresz indítványát, sőt a munkáspárt jelenlegi elnöke még Izraelben sem talált támogatókat tervéhez. Simon Peresz politikai portréjának egyik igen lényeges elemét egy izraeli újságíró így fogalmazta meg: „Nagy megértést tanúsít az Egyesült Államokkal való kapcsolatok jelentősége iránt.” Ez korántsem elhanyagolható tényező nemcsak Izraelen belül, hanem befolyásos washingtoni körökben sem. Ezek az Egyesült Államok közel-keleti politikájának bizonyos mérvű súlypontáthelyezésén tevékenykednek, azaz Izrael mellett a haladásellenes arab erők alkalmi érdekszövetségét tekintik a térséggel kapcsolatos amerikai politika másik alappillérének. Peresz — jobbra nyitás? Izraelben tehát a vezetés súlyos válsága dobta a felszínre — mint a keményebb politika képviselőjét, az esetleges jobboldali irányú kiutat — Simon Pereszt. Az új pártelnök az önálló izraeli hadiipar meggyőződéses híve, és jó kapcsolatokat tart a francia, valamint az amerikai fegyvergyárosokkal. A fegyveripar fejlesztése azonban csak az agresszív politika katonai háttere lehet, s nem pedig válasz a súlyos gazdasági helyzet támasztotta kérdésekre. 1972 és 1976 között például 200 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, a munkanélküliek hányada jelenleg 3,5 százalék. Az aggasztó mértékben csökkenő beruházási ütem még nagyobb mérvű gazdasági hanyatlás, pénzügyi-költségvetési válság árnyékát veti előre. A gazdasági gondoknak természetesen megvan a belpolitikai vetületük is. Terjed a sztrájkmozgalom, ugyanakkor fokozódik a „másod- és harmadosztályú” izraeli állampolgárok, a szefárd zsidók és az arab lakosság elégedetlensége. A bevándorlás lassul, sőt a kivándorlók száma már meghaladja az Izraelbe érkezőkét. Taufik Tubi, az Izraeli Kommunista Párt főtitkárhelyettese a feszültségek folytán erősödő szélsőjobboldali veszélyre figyelmeztet. „Rendibe kell tenni a házat!” felkiáltással a tömegek elégedetlenségét szélsőjobboldali mozgalmak próbálják kihasználni — kísértetiesen emlékeztetve a nyugat-európai és az amerikai szélsőjobb „jog és rend” jelszavára. Ebben az ingatag belpolitikai helyzetben felmerül a kérdés: ha Amerika szerepe Az Egyesült Államoknak nyomós érdekei fűződnek a közelkeleti helyzetnek a jelenlegi „felállás” szerinti megszilárdításához. Ehhez viszont az szükséges, hogy az izraeli álláspont is kimozduljon a holtpontról, és Tel Aviv beleilleszkedjen az „amerikai béke” Közel-Kelet-képébe. Az Egyesült Államokban mind több nyilatkozat tanúskodik arról, hogy Washingtonban tért hódít a felismerés: a palesztin kérdés mellőzésével nincs tartós közel-keleti nyugalom. Izraelben a jobboldal viszont makacsul azt vallja, a palesztinokkal csak a harctéren, s nem a tárgyalóasztalnál szabad találkozni. Az ellentmondásos izraeli helyzet, a következő időszak politikájának esetleges árnyalatnyi változásai , amelyek várhatóan csak a májusi választások után válnak körvonalazhatókká — magukban rejtik a „kemény vonal” fokozottabb érvényre jutásának, de ezzel esetleg a Tel Aviv—Washington-viszony kiéleződésének a lehetőségét is. Dunai Péter NÉPSZABADSÁG 1977. április 16., szombat Kitüntetések a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozása alkalmából A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsától a szocialista brigádvezetők V országos tanácskozása alkalmából, a szocialista brigádmozgalomban kifejtett brigádvezetői tevékenységük elismeréseként a Szocialista Munka Hőse kitüntetést és kitüntető címet kapta Makádi József, a Ganz- Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár vízgép- és kompresszorgyáregysége szerelő-lakatos csoportvezetője, Nagy Károly, a Recski Bányászati Aknamélyítő Vállalat csapatvezető vására, Tagliber Ferencné, az Üvegipari Művek salgótarjáni öblösüveggyárának üvegipari munkása, Végh Jánosáé, a Nagykőrösi Konzervgyár konzervipari szakmunkása. A népgazdasági tervek teljesítésében elért eredményeik elismeréseként a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést kapta a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát kombájnos szocialista brigádja, a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat hatvani ABC-áruházának Kossuth szocialista brigádja, a Kőbányai Gyógyszerárugyár Heparin szocialista brigádja, a Taurus Gumiipari Vállalat szegedi gumigyárának Puskás Tivadar műszerész szocialista brigádja. A szocialista brigádmozgalomban kifejtett brigádvezetői tevékenységük elismeréseként a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Bácsik László, a Csőszerelőipari Vállalat csőszerelője, Bende Jánosné, a Május 1. Ruhagyár gőzvasalónője, Bódis Sándor, a Chinoin Gyógyszerárugyár vegyipari szakmunkás csoportvezetője, Falucskai Antal, az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt nagyalföldi kutató- és feltáróüzemének vezető fúrómestere, Hangyái György, a Volán 14. sz. Vállalata dunaújvárosi üzemegységének gépkocsivezetője, Horváth Imréné, a Kenderszövő Vállalat szegedi jutagyárának fonónője, Kóródi Miklós, a Ferencvárosi Malomüzem tmk csoportvezetője, Major Jenőné, a fertőszentmiklósi Új Élet Tsz baromfitelep-vezetője, Márton János, a Budapest-Keleti MÁV Vontatási Főnökség villamosmozdony-vezetője, Pozsonyi Pálné, a Fővárosi Kertészeti Vállalat kultúrvezetője, Sütő László, a sátoraljaújhelyi Hegyalja Ruházati Szövetkezet csoportvezetője, Szűcs István, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár esztergályosa. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát 15-en, bronz fokozatát 25-en kapták. A kitüntetések átadása után az Elnöki Tanács fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. A Minisztertanács a Magyar Népköztársaság kiváló brigádja kitüntetésben részesítette az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalat felsőpetényi üzemének Lenin fejtőbrigádját, a 21. számú Állami Építőipari Vállalat Május 9. kőművesbrigádját, az Újpesti Gyapjúszövőgyár Vidám kivarróbrigádját, a Volán 7. számú Vállalatának II. Rákóczi Ferenc komplex autóbuszvezető—kalauz brigádját, a MÁV Szombathelyi Járműjavító Üzem Petőfi Sándor rugókovács brigádját és a Csepeli Transzformátorgyár Braun Éva gépmunkás brigádját. A Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát 24-en, ezüst fokozatát 29-en, Az Ifjúságért érdemérem kitüntetést 13-an, a KISZ Érdemérem kitüntetést 17-en kapták. A Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja kitüntetéseket a kormány nevében Nemeslaki Tivadar, a szakszervezeti kitüntetéseket Herczeg Károly, a SZOT főtitkárhelyettese, a KISZ-kitüntetéseket Maróthy László adta át (MTI) A SZOCIALISTA MUNKA HŐSEI Makádi József Nagy Károly Tagliber Ferencné Végh Jánosné KONZULTÁCIÓ Előre látható-e a társadalom jövője? MINDEN KORBAN foglalkoztatta az embereket, hogyan fog alakulni jövőjük, a sajátjuké, közvetlen környezetüké, hazájuké, esetleg az egész emberiségé? Nemcsak a puszta kíváncsiság tétette — s téteti — fel ezeket a kérdéseket. Az ember tudatos lény, s ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy mielőtt cselekszik, képes arra, hogy végiggondolja majdani cselekvésének útjátmódját, eszközeit, várható következményeit. Vajon azt jelenti-e ez a tudatosság, hogy az egyes emberek — akik ténykedésük közvetlen kihatásait általában fel tudják mérni — minden esetben tisztán látják tetteik társadalmi kihatásait is? Ezt már korántsem állíthatjuk ilyen biztosan. „Az emberek maguk csinálják történelmüket — írja Engels Starkenburghoz intézett levelében —, de eleddig nem közös akarattal, közös terv szerint, még egy meghatározott, körülhatárolt társadalomban sem. Törekvéseik keresztezik egymást, s mindezekben a társadalmakban éppen ezért a szükségszerűség uralkodik, melynek kiegészítése és megjelenési formája a véletlen.” A társadalmi folyamatok tudatos irányítása, amely alapvetően a szocialista társadalomra jellemző, az egyes emberektől és kisebbnagyobb közösségeiktől is megköveteli, lássák át cselekvéseik társadalmi kihatásait, nemkülönben az egyéni, illetve csoporttevékenységből összetevődő társadalmi tevékenység hatásait, eredményeit, perspektíváit. De lehetséges-e ez egyáltalán? Jelezhetők-e előre a társadalmi folyamatok irányai, vagy a történelmi események valóságos menete? Valamikor régen az emberek mindkettőben hittek. Olyan égi jelekből, mint a csillagok állása, kiolvasni vélték sorsuk alakulását, üstökösök megjelenéséből, madarak vonulásából próbálták jelezni egy-egy jelentős társadalmi történés — például egy csata — kimenetelét. Csakhogy a társadalom életét nem társadalmon kívüli vagy fölötti erők határozzák meg. A végső mozgatóerők a társadalmon belül vannak. Ezért helyesebb, ha előbbi kérdésünket így tesszük fel: Előre látható-e,s ha igen, milyen mértékben az emberek tevékenységének történelmi eredője? Kiszámítható-e, miként fognak az emberek a jövőben cselekedni? BÍZVÁST ÁLLÍTHATJUK, hogy e kérdés megválaszolásának mikéntjét korunkban is mindenekelőtt az osztályszemlélet szabja meg. Egyáltalán nem véletlen, hogy a jelenkori polgári filozófiák zöme nem ismeri el a hosszú távú társadalmi prognózisok lehetőségét, tudományos megalapozottságát. Ennek a meggyőződésnek az eredménye, hogy az utóbbi évtizedekben kialakult jövőkutatással foglalkozó tudomány, a futurológia polgári képviselői nem vállalkoznak többre, mint a technika, a gazdasági folyamatok, leginkább a számszerűen is megragadható társadalmi jelenségek lehetséges fejlődéstendenciáinak felvázolására. Ezáltal persze érintetlenül hagyják a fennálló társadalmi viszonyokat. Következésképp olyan jövőkép rajzolódik ki előttünk, amely a legjobb esetben is csupán a kapitalizmusnak a polgári humanizmus szellemében megreformált változata. A TÁRSADALMI FOLYAMATOK előreláthatóságának tagadása, a jövőnek csupán a kapitalizmus keretein belüli elképzelése egyébként következik még a polgári gondolkodóknak a társadalmi törvényekkel kapcsolatos álláspontjából is. Tagadják ugyanis azt, hogy a társadalomnak átfogó fejlődéstörvényei vannak. Legfeljebb csak időlegesen ható irányzatokat ismernek el. Gyakran éppen a történelemben végbemenő, kevésbé jelentős változásokra hivatkozva, vagy a társadalmi forradalmakat tagadva, vonják kétségbe a jövő tudományos előrelátásának lehetőségét. A kérdés megértéséhez a társadalmi jelenségek természetének sokrétűbb és sokoldalúbb ismerete szükséges. Vannak ugyanis olyan társadalmi jelenségek, amelyek érvényessége csak egy-egy szűk történelmi periódusra — esetleg éppen a kapitalizmusnak csupán az első szakaszára — korlátozódik, így például az eredeti tőkefelhalmozás, a szabadverseny stb. gazdasági jelenségei. Az ilyen szűk hatótávú társadalmi folyamatok tendenciáit, sajátos törvényeit mechanikusan kivetíteni a jövőre valóban annyit jelentene, mint a jelent a múlt, s a jövőt pedig a jelen változatlan ismétlődéseként értelmezni. Hatnak persze