Népszabadság, 1977. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-29 / 151. szám

4 KAMBODZSA Rizs és fejlődés Tavaly júliusban, egy vietnami újságíró-küldöttségnek adott nyi­latkozatában Pol Pot miniszterel­nök így foglalta össze Kambodzsa győzelem utáni első esztendejét: „Pillanatnyilag nincsenek rendkí­vüli eredményeink, kivéve a for­radalmi tömegmozgalmat. Ezzel a mozgalommal könyvelhetjük el el­ső siket­ünket, haladásunkat 1975- höz képest.” Alig egy évvel később leng Sa­­ry külügyminiszter malaysiai lá­togatása során megkérdezte ven­déglátóitól, vevők lennének-e százezer tonna kambodzsai rizsre. És miért ne? Kuala Lumpurban éppúgy, mint Délkelet-Ázsia más országaiban, emlékeznek még rá, hogy a háború előtti Kambodzsa milyen jó minőségű rizst expor­tált. Érdekesebb a kivitel poten­ciális lehetősége, amely egyéb­ként már korábban is felmerült, a Phnom Penh-i rádió egyik adása alapján: „Ebben az évben népünk annyi élelmiszert termel, hogy önmaga ellátásán túl felesleg is keletkezik, s ez tőkéül szolgál majd országunk építésére”. Élelmiszer és biztonság Régi alapigazság: rombolni könnyebb, mint építeni. Kambod­zsa újkori történelmének ölt „ame­rikai” esztendeje a totális pusztu­lás időszaka volt. A helyreállítás bonyolult társa­dalmi-politikai feltételek között folyik. A győzelem utáni tenni­valók két pontban sűrűsödtek: 1. Az élelmiszerhiány égető gondjának felszámolásában. 2. A politikai biztonság megszi­lárdításában. Annak idején Phnom Penh, Kompong Thom, Battambang s a többi város kiürítése épp e két legsúlyosabb probléma egy sajá­tos megoldási kísérlete volt De­leng Sary épp a közelmúltban fej­tette ki a nyugatnémet Spiegel tu­dósítójának, hogy vége a kiürítés időszakának, a városok is­mét be­népesülnek. Az újjáépítés első sikere. Tény, hogy a háború megnyo­morította Kambodzsa rendkívül szegény ország, történelmi örök­sége sovány, fejletlen termelő­erőd, gyenge, s részben megsem­misült ipari bázis. Az ország la­kosságának 80—85 százaléka ha­gyományosan a mezőgazdaságban lelt létalapra. S minthogy az amerikai bom­bázások a mezőgazdaságot is alap­jaiban megrendítették, csupán az, hogy Kambodzsa 1977-ben, két év­vel a győzelem után rizsfelesleget produkál, figyelemre méltó telje­sítmény. Sőt, a kaucsukültetvé­­nyek helyreállítása olyan gyors ütemű, hogy húszezer tonna ter­mészetes gumi kivitelére is gon­dolnak már az idén. Ebben a vi­szonylag nagy területű és kis lé­lekszámú országban a közlekedés alapvető fontosságú. Ez év máju­sára újjáépítették a Phnom Penh —Kompong Thom közti 250 kilo­méteres, s a Phnom Penh—Battam­bang­ közötti 350 kilométeres vas­útvonalat. Ha még jó időbe is te­lik a háború előtti évek termelő­­kapacitásának teljes helyreállítá­sa, de az újjáépítés nehézségeinek optikáján át e kezdeti eredmé­nyek is hallatlan erőfeszítéseiket sejtetnek. — Éhezés nincs többé — mond­ta a külügyminiszter, de a malá­ria és más betegségek még gyöt­rik Kampuchea népét. Kambod­zsa új társadalmat akar teremte­ni — fejtegette. — E rendszer alapsejtjeit önellátó szövetkezeti közösségek alkotnák, az áru- és pénzviszonyok feltételezett kikap­csolásával, Ieng Saiy azt is hang­súlyozta, hogy mindez egyelőre kí­sérlet. Realista gondolkodásmódra vall, hogy a kambodzsai vezetés, az or­szág adottságainak megfelelően, elsősorban a mezőgazdaságot akarja fejleszteni, modernizálni. De hozzáteszik: a belső ellátást saját erőforrásokra támaszkodva szeretnék megoldani. A felgyor­sult változások korában azonban az autarkia csak ideig-óráig tart­ható fenn. Noha Phnom Penh­­nek — Pol Pot szavai szerint — nincsenek nagyra törő iparosítási tervei, a fejlettségbeli hátrány le­dolgozása, a technikai-technoló­giai haladás nyilván nem nélkü­lözheti a külső forrásokat sem. A rizs­ meg a gumiexport ennek biz­tosíthatná a pénzügyi fedezetét. Élénkülő külpolitika Phnom Penh megtette már az első óvatos lépteket a külgazdasá­gi kapcsolatok feltámasztásához. Hongkongban kereskedelmi iro­dát nyitott, hasonló terveket fon­tolgat Szingapúrral kapcsolatban is. Az eleddig uralkodó külgazda­sági szemlélet lassú módosulásá­val párhuzamosan Phnom Penh külpolitikája is aktivizálódik. A Demokratikus Kampuchea Hang­ja rádióállomás szokásos hírbulle­tinjében nemrég közreadta a győ­zelem második évfordulóján, a diplomáciai testület vezetői előtt elhangzott külügyminiszteri­­ be­szédet. Kitetszett belőle, hogy Kambodzsa továbbra is a fejlődő világ államaival, az el nem köte­lezett országokkal való kapcsola­tok bővítését szorgalmazza. E cél­tól vezéreltetve képviseltette ma­gát az el nem kötelezett országok colombói csúcsértekezletén, az ENSZ 31. közgyűlésén. „Kor­mányküldöttségünk sikeres láto­gatása Délkelet-Ázsia és Dél- Ázsia öt államában (Malaysia, Szingapúr, Burma, Sri Lanka és Pakisztán) jelzik erőfeszítéseinket, hogy minden, közeli és távoli or­szággal, politikai rendszerüktől függetlenül, egyaránt jó kapcsola­tokat teremtsünk” — adta tudtul a rádió. Két ország neve azonban nem hagzott el a beszédben: két indo­kínai szomszéd államé, Vietnamé és Laoszé. Igaz, Kambodzsa át­alakulási folyamata sok tekintet­ben különbözik akár Vietnamé­tól, akár Laoszétól. Phnom Penh is meg Hanoi és Vientiane is egyetért azonban abban, hogy a három országot — a társadalmi­gazdasági építés sajátosságai, lé­nyeges eltérései ellenére — össze­köti a közösen kiharcolt győze­lem, a történelmi múlt éppúgy, mint a jelen aktuális gondjai. Elég csak arra gondolnunk, hogy a há­rom, új útra lépett indokínai állam ma sem építheti jövőjét nyugod­tan, zavarmentesen. Thaiföld mindhárom ország életében igyek­szik zavarokat kelteni, szüntele­nül zaklatni őket. Már csak ezért is az előrelépés kulcsa az együtt­működés, a regionális összefogás. A kelet-európai népek Dunája Indokínában a Mekong. Nagy kincs. Termékennyé teheti a föl­deket, energiát és halat adhat. Ez is, min­t errefelé annyi más dolog, csak együttes erővel állítható az ember szolgálatába. Győri Sándor BALATONI FÜRDŐTÚRA július 2.és szeptember 3.között, minden szombaton garantáltan indul Részvételi díj: . Jelentkezés az IBUSZ irodákban. 1977. június 29., szerda NÉPSZABADSÁG Béremelés több mint negyedmillió dolgozónak A ruházatipar dolgozóinak fokozott anyagi megbecsülése­i A kormány határozata alapján július 1-ével átlagosan 4 százalé­kos béremelésben részesülnek a ruházatipar fizikai dolgozói. Az intézkedés hatálya kiterjed a tex­tilipari, a textilruházat-ipari, a bőr-, szőrme-, cipőipari vállalatok és szövetkezetek munkásaira és bedolgozóira, valamint a kézmű­ipari és háziipari vállalatok és szövetkezetek ruházatipari tevé­kenységet végző fizikai dolgozóira és bedolgozóira, összesen 260 ezer emberre. A központi béremelést az tette szükségessé, hogy az érintett szak­mák dolgozóinak keresete — a munka nehézségéhez, intenzitásá­hoz, a munkakörülményekhez mérten — indokolatlanul alacsony volt. A július 1-vel életbe lépő in­tézkedés segíti az elmaradás fel­számolását, javítja a bérarányo­kat, feltehetően mérsékli az érin­tett szakágazatok munkaerő-ellá­tási gondjait. S mert olyan szak­ágazatokról van szó, amelyekben túlnyomórészt nők dolgoznak, egyszersmind jelentősen hozzájá­rul az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének fokozott érvényesü­léséhez. A 4% — átlag Átlagosan négyszázalékos bér­emelésről van szó, ám a felosz­tásnál ágazatonként, vállalaton­ként, sőt dolgozónként erős diffe­renciálás érvényesül, azoknak a szempontoknak az alapján, ame­lyek a központi intézkedést indo­kolják. Az átlagosnál valamivel nagyobb arányban emelik a bért a minisztérium felügyelete alá tartozó nagyiparban, ahol a re­konstruált, nagy értékű, maga­sabb hatékonyságú termelőberen­­dezéseken a munka nehezebb, in­tenzívebb, a keresetek elmaradá­sa és a munkaerőhiány a legna­gyobb. Átlagos mértékű béreme­lést kapnak a tanácsi felügyelet alá tartozó vállalatok, s az átlag­nál valamivel kevesebbet a szö­vetkezetek. Az így kialakított arányok az egyes szakmák közti elosztásban tovább differenciálódnak, a szó­ródás mértéke 3,75 százalék és 5,74 százalék közt van, a legna­gyobb központi fejlesztést, 5,74 százalékot a kötszövőipar kap­ja. A szakmákon belül a vállala­tok között még nagyobb, 3-tól 7,4 százalékig lehet az eltérés, figye­lembe véve a végzett munka ne­hézségét, intenzitását, a dolgozók szakmai felkészültségét, valamint a keresetek színvonalát. Végül, de nem utolsósorban a vállalaton be­lüli elosztásnál is érvényesül a különbségtétel a dolgozók helyt­állása, szorgalma szerint. Műszakpótlék és alapbéremelés A munka szerinti elosztás fo­kozott érvényesülését segíti, hogy ugyancsak július elsejével életbe lép a kormány határozata a mű­szakpótlék emeléséről. A ruhá­zatiparban 150 ezer munkást és közvetlen termelésirányítót érint ez az intézkedés. A kormányren­delet szerint a második műszak­ban ledolgozott időre a törzsbér és a rendszeres prémium 20 szá­zalékát, a harmadik műszakra a törzsbér és a prémium 40 száza­lékát kell fizetni, s a folytonos munkarendben dolgozók további 10 százalékos pótlékot kapnak. E pótlékokat részben központi támogatás, részben a vállalatok saját anyagi forrása fedezi. A kor­­mányrendelet úgy szól, hogy a központi támogatást azok a vál­lalatok is megkapják, amelyek már eddig is megközelítették, el­érték, vagy akár meghaladták a július elsejétől érvényes 20—40 százalékos pótlékot. A ruházat­iparban, ahol a több műszak igen elterjedt, s arra az esetek több­ségében eddig is számottevő pót­lékot fizettek, több vállalat igen kedvező helyzetbe került ezáltal, mert a július 1-től kötelező pót­lék fizetéséhez nem kell felhasz­nálnia a teljes központi támoga­tást, csupán annak egy részét, a többit az alapbérek emelésére for­díthatja. Erre annál is inkább szükség van, mert a korábban fi­zetett pótlékok miatt eddig nem jutott elég pénz az alapbérek emelésére. Természetesen az alap­­béremelésből sem maradhatnak ki azok, akik több műszakban dol­goznak, hisz éppen az ő munká­juk révén jut a vállalat központi támogatáshoz A ruházatipari vállalatok tehát 1977-ben három forrásból — a központi, átlagosan 4 százalékos béremelésből, a műszakpótlék központi támogatásból és saját eszközeikből — emelhetik a dol­gozók bérét, javíthatják a kere­seti arányokat. Tekintve, hogy a ruházatipar vállalatai átlagosan ötszázalékos bérfejlesztést tervez­tek erre az évre, a vállalatok többségénél a több műszakban dolgozók mintegy 18—20 százalé­kos béremeléssel számolhatnak. Persze lesz, aki ennél többet, vagy kevesebbet kap, aszerint, hogy hány műszakot vállal, mennyit tesz a vállalat előtt álló felada­tok megoldásáért, az ered­mény növeléséért. A fedezet: a hatékonyabb munka A központi támogatást a válla­latok a termelési költségek ter­hére számolják el. A költségek növekedése viszont a nyereséget csökkenti. Ezt a nyereségcsök­kentő hatást hatékonyabb, jobb munkával kell ellensúlyozni, ami egyformán megköveteli a költsé­gek csökkentését és a nyereség növelését célzó kezdeményezése­ket. Az a vállalat, az a kollektíva tudja ezt megtenni, amelyik a bérfejlesztés számottevő lehetősé­geit a termelékenység növelésé­nek, a minőség javításának ösz­tönzésére használja fel, s az át­lagot meghaladó mértékben be­csüli meg azokat, akik legtöbbet tesznek e célok megvalósításáért. S. E. KÉT KERÉKEN A minap az M 7-es autópályán ------------- kissé kapatos férfiú tolta kerékpárját, s időnként, ha integetésére megállt egy-egy au­tós, élénken érdeklődött az iránt, merre is van Székesfehérvár. Ma­gánügy, hogy ki-ki tudja-e, mer­re tart, a dolog nem is ezért ér­demel említést. Sokkal inkább azért, mert a jámbor „közlekedő” többszörösen megsértette az elő­írásokat — szándékosan vagy akaratlanul. Mert hiszen aki bár­milyen járművön, legyen az akár kerékpár, részt vesz a közleke­désben, nem vonhatja ki magát a mindenkire vonatkozó rendelke­zések alól. A szabályok megtar­tása ugyanis egyet jelent a biz­tonságos közlekedéssel. Tudjuk, halljuk elégszer, már a könyökünkön jön ki — mondhat­ja bárki, s bizony nem ok nélkül. Tény, hogy kevés ilyen örökzöld témája van az újságírónak, mint a kifogásolható közlekedési ma­gatartás. Naponta hallani erről a rádióban, a televízióban, ír róla az újság, a téma visszaköszön plakátról, tájékoztatókból, oktató filmekről. Mondhatjuk-e, hogy elégszer, hogy mindenkit meg­győzve, dicsekedhetünk-e azzal, hogy e tekintetben betöltötte már feladatát a propaganda? Sajnos egyetlen kérdésre sem válaszolha­tunk igennel. Szomorú tény, hogy a múlt év­ben ez­e­rh­a­tszázhe­t­ven n­égy bi­ciklis okozott közlekedési balese­tet, százan életüket vesztették, 721-en súlyosan, 853-an könnyeb­ben megsérültek. Tanácstalan az okokat kereső, pedig nagyon jól ismerjük azokat. A közlekedés, a gyalogosénál gyorsabb helyvál­toztatás különösen a gyerekeknek élmény. Miért mondom ezt? A mindent tudó statisztikák arról sem hallgatnak, hogy elsősorban a legfiatalabb és az idősebb kor­osztály kerékpárosai vétenek az életüket óvó szabályok ellen. A gyerekek számára a bringa több közlekedési eszköznél a szórako­zás. Belefeledkezve sokszor nem is veszik észre a rájuk leselkedő veszélyeket. A felnőtté a felelős­ség, neki kell vigyáznia. Sokszor kevés ez is. A fizika törvényei nem engedelmeskednek a szán­déknak. Nem lehet üresen is sú­lyos teherautóval — ha csak 30— 40 kilométeres sebességgel halad is — néhány méteren belül meg­állni. Mi lehet a következménye te­herautó és kerékpáros összeütkö­zésének? Látott már valaki ilyen tragédiát? Agya rögzítette film­ként az előtte lejátszódó képsoro­kat? Nem lehet elfelejteni! Az emlékekből örökké előhívható a sofőr arcára kiülő riadalom, a fé­kek sikoltása, hogyan szól, ha fém a fémmel csattan. S föltolak­szik egy ottfelejtett tárgy is: fél­retaposott gyerekcipő a köveze­ten. Nem lehet elfelejteni? Szétosz­lik a tömeg, jár a hír szájról száj­ra, napokra-hetekre észrevehe­tően hatáskeltőn. Óvatosabban lép a járdáról le a gyalogos, ke­rekező gyerekeket nem látni, ti­lalmat mondott ki rá a szülői szi­gor. Telik-múlik az idő, eljárt a tiltás felett is, láthatsz ismét, ha arra jársz, önfeledten kerékpáro­zó gyerekeket. Vigyázz tehát! Ért valamit a szülő szigora? Na­­---------------- pokra, hetekre bi­zonyosan. S azon túl? Elárulhatom: nem szépülnek a statisztikák. A szülő, aki büszke rá, mennyi midenre tanítja gyermekét, jó, ha egy kicsit közlekedési szakember­ré is lesz, a kor megköveteli. Mert nemcsak járni, közlekedni is meg kell tanítani a legkisebbeket. Igaz, ez nehezebb, bonyolultabb, mint tiltani, felkészültebb embert kí­ván, de hatásosabb. A háromke­rekű biciklit felváltja a kétkere­kű, azt a segédmotor, majd az igazi: a motorkerékpár. Mesélő kedvű nagyanyám gyerekként még ámulva futott hasonló korú társaival, ha hírét vette, hogy bi­ciklisták érkeztek a faluba. Falu­helyen apám gyerekkorában sem ment sokkal kisebb csodaszámba a két keréken guruló utazó. A ma gyerekei lóerőkről, motor- és au­tómárkákról vitatkoznak egymás szavába vágva. Hangjáról ismerik föl a kocsikat, s szaktekintélyek, ha egy motorkerékpár végsebes­sége kerül szóba. Csoda-e, ha szí­vesen átnyergelnek segédmotor­ra, robogóra? Csoda-e, ha néhány esztendő elteltével ezeket a mo­torkerékpár váltja föl majd? Miért lenne az, telik erre is, arra is: csaknem négyszázezer segéd­­motoros kerékpár és hétszázezer motorkerékpár fut országútjain­kon. Tavaly hat kisgyermek okozott közúti balesetet motorkerékpár­ral. Egyikük sem volt még 14 éves, tehát még segédmotorkerék­­párt sem vezethettek volna. A hegyhez tapadó kicsi falu erdé­sze autót vett, Skodát. A régi, ki­szolgált Pannónia azontúl hetedi­kes fiáé lett, hajtotta is rendesen a község fél kézen megszámlálha­tó utcáiban. „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik” — vé­lekedtek a bölcsek. Az apa egy idő után nem fogadta a tanító kö­szönését: „Minek avatkozik ez a ... bele a dolgomba. Tud az én fiam motorozni.” Nem örült sen­ki, amikor a fia megcáfolta ebben. Toronyi képez a grafikon, segéd­motor-kerékpárral 15—18, motor­­kerékpárral 19—22 éves kor között történik a legtöbb baleset. Visznek utast az együléses járművön, s a könnyű szerkezet, megváltozott

Next