Népszabadság, 1977. július (35. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-05 / 156. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: SO fillér NÉPSZABADSÁG 1977. július 5., kedd AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXV. évfolyam 156. szám A gépek jobb hasznosításáért Eddig az idén a mezőgazdasági üzemek több mint 1200 gabona­­kombájnt vásároltak. Így aratás idején a ga­bonabetakarítás gépei­nek elméleti teljesítőiképessége egy-egy 10 órás műszakban meg­közelíti az ötszázezer tonnát Az a nagy átalakulás, amely igazán erőteljesen a szocialista átszerve­zés befejezése után kezdődött a mezőgazdasági termelésben, tehát tovább tart, s ennek egyik nagy fontosságú területe a további gé­pesítés. Tovább tart ez a folya­mat, annak ellenére, hogy nagy­üzemeinkre legalább egy évtize­de a gépesített termelés a jel­lemző. Az immár hagyományosnak számító gépesítési területek — gabonaaratás, kukoricabe­takarí­tás — mellett az elmúlt évekbeli nagyot haladt a cukorrépa, több más ipari növény, a burgonya és néhány zöldségféle termelésének és betakarításának a gépesítése is. Az állattenyésztő telepeken — a baromfihús- és a tojás­termelést követően — a tejtermelésben, a sertéshústermelésben, újabban egy-­két helyen a juhászatban is jellemzővé válik a gép, a korszerű eszköz, berendezés. Ötödik ötéves tervünk — e folyamat tovább­­erősítéséért — fokozott gépesítés­sel számol. Az ötödik ötéves terv mezőgazdasági beruházásainak több mint a fele a gépesítést szol­gálja. Tavaly — mindenekelőtt a ke­resettebb eszközök, gépek szűkös volta miatt — a számítottnál ke­vesebb géphez jutott a mezőgaz­daság. Az idén viszont — az eddi­gi tapasztalatok mutatják — erő­teljes ütemű lett a gépvásárlás. Az esztendő első negyedében az idénre tervezett gépnek, eszköz­nek 36 százaléka — több mint harmada — került nagyüzemeink­be. Ez a gép- és eszköztömeg csaknem másfélszerese annak, mint amennyivel tavaly hasonló időszakban a mezőgazdaság gya­rapodott. A gépek mennyiségének, tel­jesítőképességének növekedésével párhuzamosan, sőt annál nagyobb mértékben, nő a géphasznosítás jelentősége a mezőgazdasági ter­melésben. A több, nagyobb telje­sítményű gép lehetővé teszi, hogy a termelés sikerében vagy siker­telenségében oly nagy szerepet játszó egyes munkafolyamatokat — a vetést, a növényápolást, a betakarítást — rövid idő alatt, abban az időszakban végezzék el a gazdaságok, amely a lehető leg­kedvezőbb. Ha a búzabetakarítást egy tíz hat-hét nap alatt elvégzi — vagyis a teljes érés elején —, akkor nyilvánvaló, hogy hektá­ronként nagyobb termést takarít be, mint akkor, ha a túlélés idő­szakában is arat. A gépek száma, teljesítőképes­sége azonban nem dönt el min­dent. Műszaki állapotuk, karban­tartásuk, a gépi munka szerve­zettsége legalább ilyen fontos. A hozam miatt is, az egy hektárra, az egy mázsa terményre jutó gépi költség csökkentése miatt is. A hatékony gépkihasználás ma már a mezőgazdasági termelés egyik kulcskérdése. S erre legkésőbb most kell gondolni ott is, ahol esetleg­ eddig nem gondoltak az aratást, a gabonabetakarítást kö­vető egyéb munkák és a mindig igen nagy feladatokat hozó ősz előtt. A gépesítés színvonalának, ráfordításainak megfelelő nagy hozzáértéssel kell a géppel bánni, és a gépekkel, berendezésekkel dolgozók munkáját összehangol­tan, jól megszervezni. Almási István Kádár János az MSZK-ban Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások dala fejlesztésére. De már a hét­fői eszmecsere alkalmával is elé­gedetten állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kö­­zött rendezettek a kapcsolatok, olyanok, amelyek jó alapot nyúj­tanak a kontaktusok továbbfej­lesztéséhez. A kétoldalú kapcsola­tok kérdései mellett nagy figyel­met fordítottak mindenekelőtt az európai béke és biztonság kérdé­seire. Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának tagja Helmut Schmidt­­nek, a Német Szövetségi Köztár­saság szövetségi kancellárjának meghívására hétfőn hivatalos lá­togatásra a Német Szövetségi Köztársaságba utazott. Kíséreté­ben van Pója Frigyes külügymi­niszter, dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszter és Katona Ist­ván, az MSZMP KB osztályveze­tője. Hamburger László, a Ma­gyar Népköztársaság nagykövete Bonnban csatlakozott a kíséret­hez. Kádár Jánost és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Lázár György, a Minisztertanács elnö­ke, Biszku Béla, a Központi Bi­zottság titkára, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjai, dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke, Benkei András belügyminiszter, Pallai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, dr. Szalai Béla külke­reskedelmi államtitkár, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes búcsúztatta. Jelen volt Karl Münch, az NSZK budapesti nagy­­követségének ideiglenes ügyvivő­je. Helmut Schmidt üdvözli Kádár Jánost. Ünnepélyes fogadtatás (Tudósítóink jelentik Bonnból.) A Kádár Jánost és kíséretét szállító­ különrepülőgéphez az NSZK légterébe érkezésekor csat­lakozott a légierő egysége, amely dísz­kísérettel tisztelgett a vendégnek. A különrepülőgép pontosan egy órakor érkezett meg a bonni repülőtér katonai részle­gére, ahol Franz Joachim Schöl­­ler protokollfőnök köszöntötte Ká­dár Jánost. Az üdvözlésnél jelen voltak Hamburger László vezeté­sével a bonni magyar nagykövet­ség munkatársai, továbbá Her­­mann Kersting, a Német Szövet­ségi Köztársaság budapesti nagy­követe, Kádár János köszöntötte a megjelenteket, majd kíséretével együtt szálláshelyére, az NSZK kormányának vendégházába, a Bormtól nem messze fekvő gym­­nichi kastélyba hajtatott. Az ünnepélyes fogadtatásra dél­után fél 4-kor a szövetségi kan­cellári hivatal díszudvarában ke­rült sor. Helmut Schmidt kancel­lár szívélyesen üdvözölte pártunk Központi Bizottságának első tit­kárát, majd néhány pillanatig mindketten a filmesek és a fény­képészek rendelkezésére álltak. Kádár János ezután köszöntötte a fogadására megjelent személyisé­geket, köztük Hans-Dietrich Gen­­scher külügyminisztert, dr. Hans Friderichs gazdaságügyi minisz­tert és Hans-Jürgen Wisch­­newskit, a kancellári hivatal ál­lamminiszterét. Felhangzott a két ország himnusza, majd a zenekar díszjetére a vendég és vendéglátó ellépett a Bundeswehr három fegyvernemének díszalakulata előtt. A megbeszélések szívélyes, őszinte és konstruktív légkörben kezdődtek meg. Kölcsönösen kife­jezték azt a reményt, hogy a tár­gyalások tanúsítani fogják: mind­két fél kész a kapcsolatok sohol­ Az első megbeszélés közvetlenül a fogadási ünnep­ség után a szövetségi kancellári­­hivatalban megkezdődött az első tárgyalás Kádár János és Helmut Schmidt között. Az eszmecsere az eredetileg ter­vezett egy óra helyett csaknem másfél órán át tartott. Kádár Já­nos és Helmut Schmidt egyaránt felidézte a Helsinkiben lezajlott találkozásukat, s kölcsönösen hangsúlyozták, hogy e mostani megbeszéléseiket bizonyos érte­lemben az ottani párbeszéd foly­tatásának tekintik. A szövetségi kancellár vacsorája Helmut Schmidt kancellár hét­fő este Kádár János tiszteletére vacsorát adott a Bad Godesberg-i Redoute-ban, abban a díszpalotá­­ban, ahol a szövetségi kormány magas rangú külföldi vendégei tiszteletére fogadásait általában adja. A vacsorán a szövetségi kan­cellár és az MSZMP KB első tit­kára pohárköszöntőt mondott. A vacsora után Kádár János és kísérete visszatért gymnichi szál­lására. Hétfő délután Pója Frigyes kül­ügyminiszter a bonni külügymi­nisztérium épületében tárgyaláso­kat folytatott Hans-Dietrich Gen­­scherrel. Ugyancsak megbeszélé­seket tartott dr. Bíró József kül­kereskedelmi miniszter bonni partnerével, dr. Hans Friderichs gazdaságügyi miniszterrel. A mai program Kádár János keddi programjá­nak főbb eseményei: folytatja megbeszéléseit Helmut Schmidt kancellárral, látogatást tesz Wal­­ter Scheel szövetségi elnöknél, és ebéden találkozik Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel, az FDP elnökével, illetve szállásán fogadja Helmut Kohlt, a keresz­ténydemokrata párt elnökét. Rényi Péter—C. Tóth Béla MAI SZÁMUNKBAN: Helmut Schmidt és Kádár János pohárköszöntője (3. oldal.) Tárca: Kint és bent (4. oldal.) Olvasóink véleménye (6. oldal.) Könyvszemle (7. oldal.) Cikksorozat Igénylők, sorszámok, lakáscserék 1. Fogadónap Csepelé® (8. oldal.) Tudomány és technika Robbantás vagy földrengés? (10. oldal.) Edward Gierek Prágában Hétfő délelőtt Edward Gerek­nek, a LEMP KB első titkárának vezetésével lengyel párt- és álla­mi küldöttség érkezett Prágába a CSKP KB, a csehszlovák köztár­sasági elnök és a csehszlovák kormány meghívására hivatalos baráti látogatásra. A tizenegy ta­gú küldöttség tagjai között van Piotr Jaroszewicz miniszterelnök is. A lengyel vendégeket a Prága­­ruzynei repülőtéren Gustáv Hu­sák, a CSKP KB főtitkára, köz­­társasági elnök, Lubomír Strou­­gal, a CSKP KB Elnökségének tagja, miniszterelnök, valamint számos más magas rangú párt- és állami vezető személyiség üdvö­zölte. A nap folyamán a prágai vár­ban megkezdődtek a tárgyalások. (MTI) Az orenburgi építők barátságfesztiválja Ma kezdődik az orenburgi gáz­vezeték építésén részt vevő or­szágok népeinek barátsági feszti­válja a Szovjetunióban. Zinaida Kruglova, a szovjet baráti társa­ságok szövetségének elnöke a Pravdának adott nyilatkozatában kijelentette: „A szovjet emberek szíves örömmel fogadják a szo­cialista országok delegációit, az Orenburg—nyugati határ gázve­zeték építőit. A fesztivál, mely a gázvezeték mentén fekvő váro­sokban zajlik majd le, hozzá fog járulni a szocialista országok né­pei közti barátság és sokoldalú együttműködés megszilárdításá­hoz, a szocialista gazdasági integ­ráció komplex programjának si­keres megvalósításához.” Az amerikai szárnyasrakéta-program veszélyezteti a SALS-megállapodást A szovjet sajtó Carter fegyverkezési döntéseiről A szárnyas rakéta kifejleszté­sével az Egyesült Államok újabb menetet kezd a veszélyes fegyver­kezési hajszában — írja a Pravda vasárnapi száma. Carter elnöknek az új stratégiai fegyverrel kap­csolatos döntését kommentálva. Mint ismeretes, a szovjet—ame­rikai tárgyalásokon élesen felve­tődött a szárnyas rakéták problé­mája. Éppen ezért logikus a kér­dés: nem arra készülődik-e az Egyesült Államok, hogy újabb akadályokat állítson a stratégiai támadófegyverek korlátozására vonatkozó szovjet—amerikai meg­állapodás létrehozása útjába? Carter másik döntését, amellyel ellenzi a B—1-es stratégiai bom­bázó és rakétahordozó szériagyár­tásának beindítását, ezek után aligha tarthatjuk a mérsékeltség jelének — mutat rá a Pravda —, hiszen a B—1 kipróbálása folyta­tódik. Az Egyesült Államokban nem­régiben újabb kísérleteket végez­tek a Trident-típusú, tengeralatt­járókra felszerelhető ballisztikus rakétákkal, s bejelentették, hogy a stratégiai rakétákat nagy pon­tosságú, MK—12a típusú nukleá­ris robbanófejekkel látják el — folytatódik a cikk. Nyilvánvaló, hogy mindez nem az amerikai vezető körök jó szán­dékáról tanúskodik — írjta az SZKP központi lapja. A hosszú éveken keresztül lé­tező hármas stratégiai arzenál — az interkontinentális ballisztikus rakéták, a tengeralattjáróról fel­bocsátható ballisztikus rakéták és a nehézbombázók arzenálja — most egy negyedik komponenssel bővül ki — írja heti katonapoliti­kai szemléjében a Krasznaja Zvezda, a szovjet fegyveres erők napilapja „A Pentagon új tétjei” címmel A Pentagon úgy döntött, hogy új „cirkáló”-stratégiájába bevon­ja a NATO-partnereket is: a nyu­gat-európai sajtó szerint a NATO nukleáris tervezési csoportjának legutóbbi ottawai ülésén az NSZK, Nagy-Britannia, Kanada, Olaszország, Hollandia és Görög­ország hadügyminiszterei „lelke­sen” fogadták az Egyesült Álla­mok ajánlatát, hogy az európai NATO-csapatokat cirkáló raké­tákkal szerelik fel. A lap végül emlékeztet Leonyid Brezsnyev szavaira, melyekben a szovjet vezető figyelmeztetett: ha nem sikerül ezt az ördögi hajszát lefékezni, akkor a világ ismét el­juthat a kiszámíthatatlanság ha­táraira, mint a­­hidegháborún

Next