Népszabadság, 1977. augusztus (35. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-02 / 180. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára:­ao fillér 1977. augusztus 2., kedd AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXV. évfolyam 180. szám Ipari tanulókra várva Ahhoz, hogy gazdaságpolitikai céljainkat valóra tudjuk váltani, elsősorban munkaerőgondjainkon kell enyhíteni. Szabad munkaerő­vel azonban nemigen rendelke­zünk. Munkáskézre van szükség az építőipari szakmákban, a mű­szeriparban, új munkaerőket igényelnek a gépi forgácsoló, a he­gesztő, hengerész, forrasztár, ko­vács, öntő, ács-állványozó, kőmű­ves, vasbetonkészítő, szerkezetla­katos, cipész, cipőgyártó, szövő, fonó szakmák. Az új munkaerőket azonban csak az iskolákat frissen végzettek táborából nyerhetjük. Az idén alig 114 ezer nyolca­dik osztályos fejezte be az általá­nos iskolát. Ez a szám az úgyne­vezett demográfiai mélypont mu­tatója. Nem mindegy hát, hogy hányan és az ipar mely terüle­tein jelentkeznek szakmunkásta­nulónak a fiatalok. A megyei ta­nácsok javaslatainak megfelelően 58 ezer első éves szakmunkásta­nuló felvételét tervezték az 1977— 78-as oktatási évre. Eddig 50 681 fiatal jelentkezését­ fogadták a szakmunkásképző iskolák. Ez az arány kedvezőbb az egy évvel ez­előttinél. Jóllehet az első évfo­lyamra felvett szakmunkástanu­lóknak eddig 72,8 százaléka vá­lasztott ipari vagy építőipari szak­mát, a tervezett 75,4 százalékos arányt még nem értük el. A szá­mok önmagukban biztatóak, az ipar egyes területeire jelentkezők aránya mégsem egyezik a népgaz­dasági igényekkel. Míg az említett szakmák oktatásával foglalkozó intézetek még több száz jelentke­zőt várnak, addig autószerelőnek például másfélszeres a túljelent­kezés. Ezeket az aránytalanságokat a szakmunkásképző iskolák a je­lentkezők átirányításával igyekez­nek megszüntetni. A gondon azon­ban így csak részlegesen tudnak enyhíteni, mert az úgynevezett hiányszakmákban még megvan­nak és jó darabig meg is lesznek az objektív és csak nehezen meg­változtatható adottságok. Házat építeni csak szabad ég alatt lehet, a cső hideg vagy meleg, rozsdás vagy olajos lesz a jövőben is. A végleges megoldás tehát csak a technikai és műszaki fejlesztés le­het, addig is sokat segít a társa­dalmi ösztöndíjrendszer. így sike­rült például az elmúlt évek alatt megfelelő számú vájártanulót szerződtetni és ezt bizonyítja az is, hogy a most végzett általános iskolai tanulóknak 9,2 százaléka — a tervezettnél valamivel több­­ jelentkezett mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmákra. A ke­reskedelmi és vendéglátóipari szak­munkásképző iskolákba ugyan­csak több jelentkezőt vettek fel, mint amennyi felvételkérőre egyál­talán számítottak. Az eddigi ta­pasztalatok azt bizonyítják, hogy romlott a helyzet a középiskolát végzettek szakma iránti érdeklő­désében, a számukra előirányzott tanulóhelyeknek mindössze 28 százalékát töltötték be. A lányok aránya összességében eléri ugyan a tervezettet, de egyes szakmák­nál, mint például a műszeripar­ban, a múlt évinél is kevesebb a jelentkező. Megyénként nézve sem egyfor­ma az arány. Bács-Kiskun, Tolna és Nógrád megyékben már meg­teltek a szakiskolák, míg Békés, Somogy és Veszprém megye szak­munkásképző iskolái még sok he­lyet kínálnak a fiataloknak és Budapesten is csak az előirány­zottak 70 százaléka jelentkezett szakmunkástanulónak. Augusztus­­köz­epéig még van idő az üres he­gyek betöltésére. Mérő Miklós HALADÓ ARAB VÉLEMÉNYEK VANCE ÚTJÁRÓL A washingtoni­ tel-avivi „béketerv" nem szolgálja a közel-keleti rendezést Anvar Szadat egyiptomi elnök hétfőn, alexandriai nyári reziden­ciáján megbeszélést tartott Cyrus Vance amerikai külügyminiszter­rel, aki hétfőn érkezett Egyip­tomba. A találkozón egyiptomi részről jelen volt Hoszni Muba­rak alelnök és Iszmail Fahmi kül­ügyminiszter. Amerikai részről pedig Vance közvetlen munka­társai, köztük Philip Stabib, po­litikai ügyekben illetékes külügy­miniszter-helyettes. Elutazása előtt tett nyilatkoza­tában Vance kijelentette, tárgya­lásainak célja a szemben álló fe­leket megosztó ellentétek enyhí­tése, a szükséges formulák meg­találása a közel-keleti békeegyez­ménnyel foglalkozó genfi konfe­rencia összehívására — jelenti washingtoni tudósítónk. Carter elnök a­ Time folyóirat legújabb számának adott nyilat­kozatában optimizmusának adott hangot, közölve, évek óta a leg­jobb esélyeket látja Vance tár­gyalásainak sikeréhez. Optimiz­musát arra alapozza — mint mondta —, hogy az arab és az izraeli vezetők magánbeszélgeté­sek során jelezték neki, hogy haj­lékonyságot tanúsítanak a béke­egyezmény keresése közben. Az elnök közölte, nem ismeri el és nem tárgyal a Palesztinai Felsza­­badítási Szervezettel, míg az nyilvánosan el nem ismeri Izrael nemzeti létét. Az Al-Baath, a szíriai Baath­­párt sajtóorgánuma pesszimistán írt hétfőn Vance körútjának kilá­tásairól. Megállapította, hogy wa­shingtoni értesülések szerint az amerikai külügyminiszter olyan „béketervet” vitt magával közel­­keleti útjára, amely kizárja a PFSZ részvételét a felújítandó genfi értekezleten. Bejrútban a PFSZ szóvivője kifejtette, hogy a szervezet véleménye szerint Vance nem hozott magával új javasla­tokat, csupán azt fogja elmondani arab tárgyalópartnereinek, hogy mit kíván Izrael. A szóvivő sze­rint az amerikai külügyminiszter kísérletet tesz a PFSZ elszigete­lésére és a genfi értekezleten való részvételének megtorpedózására. A libanoni-palesztin kapcsola­tokat szabályozó kairói megálla­podás végrehajtásának harmadik napján, hétfőn Eliasz Szárkisz li­banoni elnök fogadta Jasszer Ara­­fatot, a PFSZ VB elnökét. A liba­noni államfő és a palesztin ve­zető a találkozón a megállapodás végrehajtásának második szaka­száról cserélte ki nézeteit Hétfő reggel, a bejrúti találko­zóval egy időben a libanoni—iz­raeli határövezetben jobboldali milicisták és palesztin fegyvere­sek több órás tüzérségi csatát vív­tak egymással Parlamenti választások Szíriában Parlamenti választásokat tar­tottak hétfőn Szíriában. Az or­szág mintegy kétmillió szavazás­ra jogosult állampolgára megvá­lasztja a legfelsőbb törvényhozó szerv 195 képviselőjét. A népi ta­nács mandátumaiért mintegy 2250 jelölt indult a választási küzdelemben. Megfigyelők véleménye szerint várható, hogy az ország haladó pártjait tömörítő Nemzeti Haladó Front ezúttal is megszerzi a sza­vazatok többségét. A frontnak a kormányzó Baath-párton kívül tagja a Szíriai Kommunista Párt, az Arab Szocialista Unió, az Egyesült Szocialista Mozgalom és az Arab Szocialista Mozgalom, a választásokon induló jelöltek 70 százaléka a Baath-párt színeiben indul. A parlament 99 tagja a munkások és parasztok soraiból kerül ki. A legfelsőbb törvény­hozó testület tagjait négyéves időszakra választják. (MTI) Újabb összetűzések Dél-Afrikában Fokozódik a fiatalok apartheidellenes mozgalma Hétfőn Johannesburg színesbő­­rűek lakta elővárosaiban, Sowetó­­ban és Dobsonvilleben újabb ösz­­szetűzésekre került sor a dél-afri­kai rendőrség és több száz színes bőrű tüntető között. A rendőrség könnygázgránátokkal és gumibo­tokkal támadott rá a főleg fiata­lokból álló tüntetőkre. A dél-afrikai Sowetóban a Vors­­ter-rezsim rendőrsége hétfőn — a dél-afrikai rádió jelentése szerint — ismét tüzet nyitott tüntetőkre. A golyók egy fiatalember életét kioltották. A TASZSZ hírügynökség jelen­tése szerint tovább fokozódik a dél-afrikai fiataloknak a faji meg­különböztetés elleni tiltakozó moz­galma. A sowetói diáktanács fel­hívására egyre többen csatlakoz­nak az oktatás bojkottjához, azt követelve, hogy számolják fel az oktatásban uralkodó egyenlőtlen­séget. Ennek egyik kiáltó bizonyí­téka az, hogy míg egy-egy fehér bőrű diák oktatására évente 500 dollárt fordítanak, az afrikai diá­kokra átlagosan csak 55 dollár jut. Az ifjúsági mozgalom aktivis­táit tömegesen tartóztatják le, a legfrissebb adatok szerint eddig 172 személyt vettek őrizetbe. Rakéták robbantak vasárnap a Zimbabwei Afrikai Népi Unió ne­vű felszabadítási szervezet lusakai székházában. Jelentős anyagi ká­rok keletkeztek, de sebesülés nem történt. A szervezet ,­lusakai szék­háza ellen az év elején is merény­letet követtek el, akkor a me­rénylet során életét vesztette a szervezet egyik vezető személyisé­ge. Az unió vezetői szerint az év eleji merénylet rhodesiai ügynö­kök műve. MAI SZÁMUNKBAN: Szolnok megyei számvetés Aratás után (3. oldal.) Közel-Kelet Genf esélyei (4. oldal) Tárca: Pihenőben (4. oldal) Hol tart a gyermekélelmezés? (5. oldal­) Könyvszemle (7. oldal­) A lottótárgynyeremények gyorslistája (8. oldal) Tudomány és technika A Nap változó arca (10. oldal) (50 ) Teljes ülés a belgrádi előkészítő tanácskozáson A jugoszláv fővárosban hétfőn teljes üléssel folytatta munká­ját a belgrádi európai biztonsági és együttműködési találkozó elő­készítésével foglalkozó értekezlet. Több küldött felszólalásában re­ményének adott kifejezést, hogy a jelenlegi megbeszélések a legkö­zelebbi napokban eredményesen befejeződnek. Kinyilvánították készségüket, hogy ennek érdeké­ben határozott erőfeszítéseket tesznek. (MTI) Tito a KNDK-ba látogat Belgrádban hivatalosan beje­lentették, hogy Joszip Broz Tito államfő, a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetségének elnöke Kim Ir Szennek, a Koreai Munkapárt KB főtitkárának, a KNDK elnökének meghívására augusztus második felében hivatalos baráti látoga­tásra a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaságba utazik. (TASZSZ) Az ország legkorszerűbb textilipari bázisa lesz Felújítják a d­áhatextet A fejlesztés során elsősorban a fonodát és a szövődéi gépparkot korszerűsítik. Teljesen átállnak az orsó nélküli fonás és a mikroveté­­lésű szövés technológiájára. A fo­noda korszerűsítése már jelentő­sen előrehaladt. Hétfőn megkezdte üzemszerű termelését húsz cseh­szlovák nép, amelyek a fonoda ter­melésének 40 százalékát adják. Ezek a gépek kevésbé zajosak, mint elődeik és sokkal termeléke­nyebbek is. A gépeket jó szerve­zéssel, a szerelés gyors elvégzé­sével a tervezettnél másfél hó­nappal korábban állították be a termelésbe, ami a második fél­éves terv teljesítését is kedvezően befolyásolja. A gépek határidő előtti munkába állítása segíti a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulója tiszteletére­­tett munkaverseny-vállalások tel­jesítését is. A fonoda mellett a szövődei géppark kicserélésén is dolgoznak, a fejlesztés során 260 nagy termelékenységű szövőgépet vásárolnak. A gyárban az idén mintegy 30 millió négyzetméter különböző anyag készül. A színes ágyneműk mellé nagy mennyiségben gyárta­nak színes lepedőket is. A divatos színes férfi, női inganyagokból is többet gyártanak. A termékekből több mint 10 millió négyzetmé­tert értékesítenek a tőkés piacon. Az eddigi korszerűsítések már le­hetővé tették, hogy 130 centimé­tertől 240 centiméterig terjedő szélességű anyagokat tudnak gyártani a győri Rábatext Textil­ipari Vállalatnál (MTI) A győri Rábatext Textilipari Vállalat az ország legkorszerűbb textilipari bázisává fejlődik az ötödik ötéves tervben. A tervidő­szakban valósítják meg a gyár re­konstrukciójának második üte­mét, amelynek során több mint 700 millió forintos fejlesztést haj­tanak végre. ELKÉSZÜLT A CSEPEL AUTÓGYÁR ÜDÜLŐSZÁLLÓJA Vonyarcvashegyen elkészült a Csepel Autógyár 40 szobás üdülőszállója. A Balaton-parti üdülőt a gyár kollektívája tervezte és építette, több mint 30 ezer óra társadalmi munkát áldozva rá. A szállóba már megérkeztek az első vendégek. (Fehér József felvételei — MTI Fotó.)

Next