Népszabadság, 1977. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-01 / 205. szám

4 OLASZORSZÁG Elhúzódó válság - átmeneti megegyezés Bár augusztus közepétől Itáliában a politika is „vakációra megy”, az idei nyár, mint ahogyan egyéb másban, ebben is különbözik a hagyományostól: változatlanul élénk viták témája az ország gazdasági helyzetének jövőbeni alakulása. Lássuk először is a derűlátásra feljogosító adatokat. Az infláció növekedésének üteme lelassult, az év első negyedében még 25 százalékos volt, a másodikban 14, a jelenlegi áralakulások alapján pedig már csak 10 százalékosnak ítélik. A Banca d’Italia valutatartaléka nőtt, elérte a 6 milliárd dollárt, s ezt jelentős eredménynek könyvelik el még akkor is, ha az ország külföldi adóssága felette van a 7 milliárd dollárnak. Mivel érvelnek a másik oldalon? A termelés emelkedésének üteme 1977-ben várhatóan csak 1,4 százalékkal múlja felül a tavalyi, igen rossz esztendőét. A foglalkoztatottság változatlanul csökken — 1977-ben várhatóan 0,7 százalékkal —, a munkanélküliek száma megközelíti a másfél milliót. A Confindustria szerint ez évben a beruházások alig 2 százalékkal növekednek. Ebbe az egymásnak ellentmondó következtetéseket felsorakoztató vitába szólt bele akarva, nem akarva a Nemzetközi Valutaalap egyik vezetőjének, az olasz kincstárügyi miniszterhez intézett bizalmas jellegű levele, amely indiszkréciók folytán a nyilvánosságra került. A levél egyfelől elismeri az olasz kormánynak a gazdasági stabilizálás érdekében kifejtett erőfeszítéseit, másfelől udvariasan figyelmeztet egy sor, a kölcsönök fejében vállalt kötelezettségre. Gyorsabb tempóban kellene csökkenteni a közkiadásokat a hatásosabb ellenőrzés és a bevételek növelése révén; sorozatos erőfeszítésekre lenne szükség a passzívumok növekedésének megakadályozására, mi több, csökkentésére. A levél olyan részletintézkedéseket is javasol, mint a létszámzárlat az állami alkalmazottaknál, a szükségtelennek minősülő állami intézmények felszámolása, a rövid lejáratú bankhitelek megtagadása az egészségügyi intézményektől, nagyobb hitelek nyújtása a privát szektor részére. „Nem kritikai, hanem csupán a tényeket rögzítő levélről van szó” — kommentálta a dokumentumot Andreotti miniszterelnök, hozzátéve, hogy „nem szabad elfeledkezni a vállalt kötelezettségekről”. falatuk egy csődtömeg lenne. Érvelésüket igazolni látszik, hogy az utóbbi hónapokban valóban több ilyen vállalat jutott válságos helyzetbe. Az állami vállalatok Az állami, illetve állami részesedésű vállalatok 1,5 millió munkást foglalkoztatnak, s a nemzeti jövedelemnek kb. 10 százalékát adják. Deficitjük együttvéve valóban jelentős, ám ennek nagy része a vasútnál, a postánál, továbbá az állami, illetve a városi kezelésben levő közlekedési és egyéb közszolgáltatásokat teljesítő vállalatoknál halmozódott fel. E veszteségeket próbálják ellensúlyozni a közszolgáltatások díjtételeinek sorozatos emelésével. Ha eltekintünk a közszolgáltatásokat végző vállalatok deficitjétől, az állami részesedésű ipari vállalatok veszteségei már nem is olyan jelentősek. A vádra, hogy e vállalatok nagyobb mértékben vettek igénybe külső erőforrásokat, jogos az a válasz, hogy így van ez rendjén, hiszen ma már az egész olasz ipari struktúra technológiai fejlődése e vállalatok programjától függ A Mediobanca által elemzett, 1968—1976 közötti időszakban szinte minden új munkahelyet ezek a vállalatok létesítettek; technikai befektetéseik a háromszorosára nőttek, saját tőkéjük szintén a háromszorosára, miközben a privát szektoré csak kétszeresére. Az állami vállalatok tevékenységének van gyenge oldala is: nem hasznosítják kellőképpen a rendelkezésükre álló erőforrásokat, köztük a munkaerőt. A közös program ezért tűzte célul e vállalatok vezetésének javítását, hatékonyságuk növelését. Bármely oldalról közelítünk is az olasz gazdasági élet megoldásra váró feladataihoz, a hat párt közös programjához jutunk el, amely számba vette, összegezte ezeket. Nem mindegy azonban, hogy milyen erős az egyetértés e programmal az azt aláíró pártokban. Augusztus első felében — egészen szokatlan módon — nyilvánosságra hozták Zaccagnini, a kereszténydemokrata párt főtitkára egyik el nem mondott beszédének téziseit. Zaccagnini nyitván elébe akarván menni a pártjában a közös programot ellenző konzervatívok érveinek, nagy gondot fordít arra, hogy megmagyarázza, mit nem jelent a megegyezés, melyek a korlátai. A megegyezést nemcsak „átmenetinek” és „korlátozottnak” minősítette, hanem olyasvalaminek, amin „a lehető leggyorsabban túl kell jutni”. Nem tulajdonít jelentőséget a megegyezésnek a politikai perspektíva szempontjából, hiszen kijelenti: az „egyáltalán nem képez olyan platformot, amelyen lehetséges lenne továbbfejleszteni egy szélesebb egyetértést”, mert a kommunista párttal „csak néhány időszerű közös érdeket és kötelezettséget tartalmazó kérdésben lehetséges a találkozás”. A baloldal válasza A vállalt kötelezettségek benne foglaltatnak a hat párt közös programjában. Ami a közkiadásokat illeti, a pesszimisták szerint lehetetlen, hogy azok növekedése ne haladja meg 1978-ban a vállalt 7 százalékot. A baloldal válasza: komolyan kell venni az improduktív kiadások csökkentését, és az eddig parazita módon felélt összegeket elsősorban a beruházásokra kell fordítani. A baloldal most — a közös program szellemében — az olyan alapvető termelőágazatokra hívja fel a figyelmet, mint a vegyipar, a fémipar, a textilipar, az építőipar, ahol végre el kell indítani a már törvényben is előírt ipari átszervezést, meg kell kezdeni a tervezést, határozott perspektívát, célokat jelölve meg számukra. Ezzel szemben a fémiparban egy sor, elsősorban a déli tartományokat érintő probléma megoldása elhúzódik; a textilipar — bár kedvező az exportmérlege — belső eladási nehézségekkel küzd, nő a munkanélküliség; az építőiparban még mindig hiányoznak az építéseket szorgalmazó új pénzügyi intézkedések, az új tervezési és építési rendszerek Amióta a Mediobanca közzétette 795 — köztük 178 állami, illetve állami részesedésű — vállalatról szóló jelentését az 1968—1976 közötti időszakról, a polgári sajtó elferdítve, elhallgatva tényeket, összefüggéseket, úgy állítja be, mintha az állami részesedésű vál „korunk nagy témája” Úgy tetszik, mintha a kereszténydemokrata választók jelentős része komolyabban venné a megegyezést. Egy nemrég végzett közvélemény-kutatás szerint ugyanis 61 százalékuk pozitívan nyilatkozott róla. A megegyezés, igaz, eredetileg sem hosszú távra szólt. De „a lehető leggyorsabban túljutni” rajta, vajon megengedi-e ezt az olasz gazdaság helyzete? Aligha, hiszen a válság sokkal súlyosabb, mintsem rövid távon kilábalhatnának belőle. Akkor pedig azok gondolkodnak reálisan a kereszténydemokrata pártban, akik — mint legutóbb Moro, a párt elnöke is — a szövetségesek iránti figyelmet helyezik előtérbe, mondván, hogy az „korunk nagy témája”. Bármiként alakul ugyanis az olasz gazdaság jövője, az nem tisztán gazdasági, hanem jelentős mértékben politikai tényezők függvénye. Faragó Jenő 1997. szeptember 1., csütörtök NÉPSZABADSÁG Megkoszorúzták Révészt.éji sírját Ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással születésének 75. évfordulója alkalmából szerdán megkoszorúzták Révész Gézának, a munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének sírját a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Veres József és Horák Pálné, a Honvédelmi Minisztérium részéről Kovács Pál és Bokor József vezérőrnagy helyezett el koszorút a síremléken, amelyet megkoszorúzott a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Magyar Partizán Szövetség, valamint a családtagok is. A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival zárult. Újabb lehetőségek a magyar-csehszlovák tudományos együttműködésben Szentágothai János nyilatkozata Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, aki a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnökének meghívására látogatást tett Csehszlovákiában, szerdán hazaérkezett. A Ferihegyi repülőtéri fogadtatásán ott volt dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Az MTA elnöke hazautazása előtt nyilatkozott az MTI prágai tudósítójának. Egyebek közt elmondotta: " Mostani megbeszéléseink is igazolták, hogy jól fejlődnek a magyar—csehszlovák tudományos kapcsolatok, de azt is, hogy a csehszlovák és a magyar akadémiai kutatások az együttműködés fejlesztése révén az eddiginél jobban kiegészíthetik egymást. Kézenfekvőnek látszik például a szorosabb összefogás a félvezetőkutatás terén, amelyben mindkét ország számottevő tudományoskutató kapacitást épített ki. Alapvető fontosságú együttműködési lehetőségek vannak az orvostudomány biológiai területein is. A Szlovák Tudományos Akadémia Biológiai Intézetének, ennek az igen nagy és jól felszerelt, általános jellegű víruskutatással foglalkozó intézménynek kutatási érdeklődéséhez két olyan terület is tartozik, amelyekhez mi, magyarok jól hozzá tudnánk járulni kutatásainkkal, s amelyekben na-gyon is érdekeltek vagyunk. Az egyik a kullancsok által közvetített agyvelőgyulladás, a másik pedig azoknak a lassú hatású vírusbetegségeknek kérdése, amelyeknek valószínűleg lényeges szerepük van az idegrendszer megbetegedésében. A pozsonyi intézet termékenyen együtt tudna működni a mi kitűnő, korszerű szegedi biológiai kutató központunkkal a belső sejthártyák bizonyos biofizikális jelenségeinek kutatásában; a csehszlovák mikrobiológiai intézet pedig ugyancsak a szegediekkel a baktériumgenetikai kutatómunkákban. Benyomásaim szerint Csehszlovákia jó néhány lépéssel előbbre tart nálunk a környezetbiológiai kutatásokban, és például a csehszlovák akadémia egyes intézetei intenzíven foglalkoznak a rovarok kártétele elleni biológiai védekezés módjaival; módszerük hosszabb távon sokkal ideálisabb megoldást ígér, mint a jelenleg általános, de sok környezeti ártalmat okozó kémiai védekezés. ÚJ BÚTORGYÁR BALASSAGYARMATON Balassagyarmaton az Ipoly Bútorgyár mintegy 115 millió forintos költséggel új műhelycsarnokot építtetett. A legkorszerűbb gépi berendezésekkel felszerelt új üzem kis- és középszériában állít elő bútorokat. Az új bútorüzemet augusztusban adták át. (Hadas János felvétele / MTI Fotó.) KARRIEREK, SZENVEDÉLLYEL Rubljovról, a középkori Orosz---------------- ország minden bizonnyal legnagyobb ikonfestőjéről készített filmben van egy azóta is sokat idézett jelenet a harangöntés gyötrelmeiről és boldogságáról. Seregnyi filmkritikában, sőt esszében írtak róla. Egy ifjú kézműves, akinek atyját elvitte a kolera, s akitől éppen csak hogy elleshette a harangöntés titkait, vállalkozik rá, hogy zengőbongó szavú, hatalmas harangot önt. De milyen föld, milyen agyag kell az öntéshez, milyen bronz és milyen tűz a hevítéshez? Mikor kell elkezdeni és befejezni az öntést, kibontani a formát, hogy kell a szívet-lelket a harangba önteni? Erről a töprengő, vakmerő, szenvedélyes vállalkozásról szól a film említett jelenete. Tulajdonképpen mindegy, hogy harangot önt az ember vagy házat épít, regényt ír vagy barackot nemesít, textilmintákat álmodik a vászonra vagy turbinalapátokat tervez. Aki alkot, cselekszik, az átéli a töprengés, a szenvedély crescendóit és fortissimóit, miközben megvalósulni látja elképzeléseit, megmozdulni a gépet, amely tegnap még különálló alkatrészek mozdulatlan halmaza volt, állni látja a házat, melynek helyén nemrégen még lapulevél és ürömfű nőtt a mezőn, s látja önálló útra indulni a könyvet, amelyet elméjében szült meg először. A „harangöntés” élményét mindenki érzi, aki valami újat hoz létre, ami azelőtt nem létezett, s ami másoknak hasznot hajt, kényelmet teremt, gyönyörködtet, gyógyít vagy pihentet. S az is öröm, ha találkozunk ilyen emberekkel, akik feloldódnak munkájukban, hiszen nem mindenkinek adatik meg tartósan az effajta szerencse. Egyetlen napom, amelyet egyik alföldi megyében töltöttem el, úgy hozta, hogy több ilyen emberrel is találkoztam. — Van fogalma arról, hogy milyen izgalmas dolog üveget gyártani? — kérdezte tőlem C., egy hatalmas üveggyár igazgatója. — Elképzelni se tudom — válaszoltam. Mint ahogyan tényleg nem tudtam elképzelni. Hiszen éppen az üveggyártást lehet igen magas fokon automatizálni. Itt mindent automaták végeznek, az ember úgyszólván csak kiszolgálja a gépeket. C. magyarázni kezdte, hogy nem így van, egyáltalán nem így. Az ember valóban azt hihetné, hogy az üveggyártáshoz csak kvarc, mész meg szóda kell, a többi a kemence dolga. Mégis, ugyanazzal a recepttel, ugyanazzal az adagolással az egyik öntésből hibátlan, szép üveg kerül ki, a másikból tonnaszám a selejt. Az izzó, folyékonnyá váló anyag ------------ a kemencében bonyolult áramlástani törvényeknek van alávetve, s ha másként sűrűsödik a kemence egyik részén, mint a másikon, már nem sikerülhet jól az öntés. C. ezután bonyolult termodinamikai törvényeket és megfigyeléseket magyarázott, de tán nem is nekem, hanem mintegy önmagával vitázva-töprengve, folytatva azt, ami évek óta foglalkoztatja, amióta csak ennek a gyárnak az igazgatója. Harmincéves sem volt, amikor igazgató lett, s ma az üveggyártás pionírjának számít ezen a vidéken. Amikor a gyár megindult, olyanokat kellett a kemencék és a gépsorok mellé állítani, akik a munka végeztével a környékbeli tanyákra bicikliztek haza, és kukoricát morzsoltak a petróleumlámpa világánál. Ma ők állítják elő a magyar üvegipar termelésének egyharmadát, s itt a legkisebb a selejt. C., aki ma is fiatalnak számít, még látta ennek az iparóriásnak a helyén a libalegelőket, a vályogtanyákat, a sárba fulladt szekereket. Évei egy roppant szenvedélyes és feszült munka közben teltek idáig, mert a gyár azóta is megállást nem ismerve fejlődik. Termékeinek körét állandóan szélesíti, most különféle biztonsági üvegeket visz piacra. Csupán a tőkésországokba 4,5 millió dollárért szállított ez évben. De C. élete most, sikerei teljében is egyetlen kérdés körül forog: hogyan kell jó és jobb üveget gyártani? Ha úgy tetszik, hogyan kell jó és még jobb „harangot önteni”. Ugyanannak a kisvárosnak —at------------ közismert embere V. is, csakhogy az ő nagy szerelme nem az ipar, hanem a mezőgazdaság. Alacsony, halk szavú ember, szinte jelentéktelen külsővel, mintha nem volna elég önbizalma. Szereti meghúzni magát egy sarokban, és figyelni a mások beszélgetését. Csak fanyar humora, a szemeiben bujkáló ironikus-ravaszkodó pillantása árulkodik róla, hogy elméje folyton munkál, ötletekből kifogyhatatlan. Ezek az ötletek úgy zuhognak belőle, hogy szinte elkábul tőlük az ember, s mégsem csillagszórók, amelyek felsziporkáznak és menten kihunynak. Hanem egy gyakorlatias és vállalkozó kedvű ember termelékenységének bizonyítékai. Most éppen azt találták ki, hogy kétszázötvenezer vadkacsát nevelnek exortra. Bombaüzlet ez idő szerint! A tsz, amelynek hosszú idő óta V. az elnöke, több éves átlagban 52 mázsás búzaátlagtermést és 75 mázsás kukoricatermést takarít be. Van egy saját kísérleti gazdaságuk. Mint mondja, azért, hogy „onnan figyeljék, merre halad a világ mezőgazdasága”. V. most már a nyolcvanas évekre készül, mert szerinte a világigények és technológiai lehetőségek akkorra robbanásszerűen megnövekednek, s erre fel kell készülniük „szellemileg és technikai-