Népszabadság, 1977. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-06 / 209. szám

1977. szeptember 6., kedd N E I* SZAIJ A I­ S A I Budapesten a nemzetközi autótúra részvevői Látogatás a Partizán Szövetségnél és a KISZ Székházában a Nagygyűlés Csepelen tében fogadást adtak a vendégek tiszteletére. A délutáni­ órákban a nemzetkö­zi autós-emlékmenet gépkocsijai begördültek a Csepel Vas- és Fém­művek kapuján. A delegációkat a gyár párt- és gazdasági vezetői fogadták, s Kiss László párttitkár ismertette velük a vörös Csepel eredményeit. Az ismertető után a vendégek nagygyűlésen találkoztak a dolgo­zókkal. Elmondották, hogy ezek­ben a napokban a szocializmust építő országok útjain a béke, a barátság, az internacionalizmus jegyében haladnak a nemzetközi autós-emlékmenet gépkocsijai a Szovjetunió felé, tisztelegve a­­ Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom hősei előtt. Alekszej Mama­­jev ezredes a szovjet, Kiril Kirilov tartalékos altábornagy a bolgár, Vlascenu Haralambie vezérőrnagy a román delegáció nevében kö­szönte meg a szívélyes fogadtatást, emlékezett a 60 év előtti történel­mi eseményekre, szólt elisme­rően a Csepel Vas- és Fémmű­vek munkaverseny-kezdeményezé­­séről, amely más országokban is követőkre talált. Borbély Gábor, a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bi­zottságának titkára és Kiss Lajos vezérőrnagy, a Magyar Honvédel­mi Szövetség főtitkára este foga­dást adott az MIISZ országos köz­pontjában a nemzetközi autós­­emlékmenet delegációvezetőinek tiszteletére; a fogadáson megje­lent Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, politikai főcsoportfőnök, minisz­terhelyettes is. Vasárnap délután érkezett Bu­dapestre a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom­­10. évfordulójá­nak tiszteletére indított nemzet­közi autós­ emlékmenet. A Hotel Ifjúság előtt ünnepélyesen fogad­ták a túra­ részvevőit, a bolgár, ro­mán, szovjet és magyar autósokat. Hétfőn folytatódott a nemzetkö­zi autós-emlékmenet részvevőinek budapesti programja. Reggel a de­legáció vezetői a Magyar Partizán Szövetségbe látogattak el. Fehér Lajos, a szövetség elnöke, Markó Imre, a szövetség titkára és Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ fő­titkára fogadta a vendégeket, akik baráti beszélgetést folytattak a magyar munkásmozgalom vete­ránjaival. Délután a Kommunista Ifjúsági Szövetség központi épület Jól haladnak az időszerű mezőgazdasági munkák Megkezdődött a burgonyaszedés, vetik a repcét (Tudósítónktól.) A kalászos gabonafélék beta­karítása után — mint azt az or­szág különböző tájairól érkező jelentések hírül adják — meg­kezdődött az őszi felkészülés, s a szántókon, gyümölcsösökben rendben végzik az időszerű mun­kákat. A zöldségfélék betakarí­tása jó ütemben halad. A termés a nyári érésű zöldségnövényekből — paradicsomból, paprikából — is jó. Gondot a betakarítás üte­mezése és helyenként a felvásár­lás okoz. A szeptember elején to­vább tartó nyárias időjárás gyor­san érleli e növényeket — gyor­sabban, mint a feldolgozóipar, a kereskedelem fogadóképessége. A zöldségfélék után ezekben a napokban megkezdődött a bur­gonya, a cukorrépa betakarítása is. A cukorgyárak közül néhány már ezen a héten hozzálát a fel­dolgozáshoz. Így aztán azokban a körzetekben, amelyekben elkez­dődik a cukorkampány, a nagy­üzemek egy része hozzáfogott a cukorrépa felszedéséhez. A sző­lőültetvényekben az étkezési és csemegeszőlő szedése folytatódik. A gazdaságok készülnek a­ szü­retre. A gyümölcsösökben a fe­hér almát szedik. A termés almá­ból is jónak ígérkezik. A szántó­földi növények közül a silókuko­rica betakarítása van napirenden. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szokásosnál nagyobb szá­razanyag-tartalmú silókukorica nagyobb beltartalmi értéket ad az állattenyésztésnek. Ezt a silózás időpontjának megállapításakor — amennyiben az egyéb munkák engedik — helyes figyelembe venni. Az aratás befejezése után a tar­lómunkák — a szalma letakarí­­tása és a tarlóhántás — meggyor­sultak. Néhány gazdaságban azonban tapasztalni késedelmes­kedést és még mindig találni tar­lót, jóllehet a gazdaságok zöme már rég elfeledte ez a munkát. A talajművelő gépek, eszközök zömét ma már a vetőágykészítés­sel foglalkoztatják termelőszö­vetkezeteink és állami gazdasá­gaink. A tapasztalatok szerint ez a munka is jó ütemben halad, bár az ország néhány vidékén — így Fejérben is — a szárazság miatt mind nehezebb a szántás, tárcsázás, a talaj vetésre való elő­készítése. ősszel legkorábban a repcét vetik. E nem különösebben nagy területet — mintegy 55 ezer—60 ezer hektárt — elfoglalt növény vetése a befejezéshez közeledik. A legfőbb őszi növények — búza, árpa, rozs­­— vetés-előkészülete jól halad. A vetőmag-kiszállítá­sok megkezdődtek. A gazdaságok saját vetőmagkészleteiket vizs­gálják, csíráztatják. A felméré­sek szerint az idei őszön sem okoz gondot a vetőmagellátás. Óvodákat, bölcsődéket épít házgyári elemekből a szegedi BELÉP ( Tudósítónktól.) Egy felmérés szerint a terület­fejlesztési terv alapján öt év alatt mintegy 22,8 milliárd forint ér­tékű munkát várnak el Csongrád megyében az építőipari vállala­toktól. Az elemzés viszont azt is kimutatta, hogy ezek a vállalatok csak 22 milliárd forintnyi kapa­citással rendelkeznek, szükséges tehát, hogy minél jobban kihasz­nálják az építési kapacitásokat, hatékonyabban éljenek a fejlesz­tés lehetőségeivel. A legnagyobb munka a Dél­­magyarországi Magas- és Mély­építő Vállalatra hárul, amelynek fejlesztési terveiben évi átlagban mintegy 6 százalékos termelési növekedést irányoztak elő. Ezt segíti, hogy a most következő években tovább bővül Csongrád megyében a házgyári termékek választéka. A házgyári rekonst­rukció keretében sor kerül a me­leg- és színes beton, valamint a színes vakolat előállítására. Sa­ját erőből és állami támogatás­sal valósítják meg a szegedi ház­gyár rekonstrukcióját. Tekintet­tel arra, hogy több lakás építésé­re teszik alkalmassá az üzemet, kölcsön formájában a megyei ta­nács is támogatja a vállalatot, a végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy már az idén 30 millió fo­rintot bocsát a DÉLÉP rendelke­zésére. Ismeretes, hogy majd minde­nütt uralkodóvá vált a panelek, valamint a blokktechnológia al­kalmazása. A tervezők arra gon­doltak, hogy iskolát is házgyári elemekből építsenek. Nemrégiben hivatalosan eldöntötték, hogy házgyári panelekből az elkövet­kezendő években Szegeden csak óvodát és bölcsődét fog a válla­lat építeni. A szakértői vélemé­nyek ugyanis bebizonyították, hogy a házgyári termékek nem alkalmasak az iskolaépítésre , így sem­­az oktatási, sem az építésügyi és városfejlesztési mi­nisztérium nem járult hozzá az építőipari cég elképzeléseihez. Egyébként az első 100 férőhelyes paneles óvodát a Szegedhez tar­tozó Dorozsmán adják át 1973- ban. Nemzetközi játékkiállítás Budapesten Szeptember 16. és 25. között rendezik meg — a BNV-vel egy időben — tizenkét ország kiállí­tóinak, valamint 25 hazai válla­latnak és szövetkezetnek a rész­vételével a kőbányai vásárváros D pavilonjában az első budapes­ti nemzetközi játékkiállítást. Itt a különböző korosztályok­nak, köztük a felnőtteknek is ké­szülő játékokon kívül bemutat­ják a gyermekjátszóterek, ját­szóparkok és -szobák ideális be­rendezéseit, s a különböző já­téksportok eszközeit is. Nagy te­rületen szervezik meg a fiatalabb és idősebb gyermekek pedagógu­sok által irányított játékbemuta­tóit. Csakis I. osztályú élelmiszer lehet előre csomagolt A Belkereskedelmi Minisztérium a kulturáltabb kiszolgálás, a vásárlási idő rövidítése és a bolti munka haté­konyságának növelése érdekében az előre csomagolt élelmiszerek körének és mennyiségének állandó bővítését szorgalmazza, s ellenőrzi is e követel­mény érvényesülését. A minisztérium nemrégen kiadott rendelkezése hangoztatta, hogy az elő­­recsomagolás széles körű elterjeszté­sének legfőbb feltétele a vásárlók bi­zalmának megnyerése és megtartása. Ezért kötelezte a vállalatokat, a szö­vetkezeteket, az iparban és a boltok­ban előre csomagolt élelmiszerek mi­nőségének folyamatos és szigorú ellen­őrzésére. A rendelkezés szerint tilos az áru keverése, csakis azonosan jó minőségű, friss és csak egész része­ket tartalmazó hús és húskészítmé­nyek, valamint a szabvány I. osztályú előírásainak megfelelő — egyenletesen érett és egyforma nagyságú — zöld­ség és gyümölcs hozható előre csoma­­goltan forgalomba. (MTI) AZ ŐSZI BNV ELŐTT Szeptember 16-án nyitja meg kapuit az őszi BNV, a fogyasztási cikkek vására. A pavilonokban már folyik a berendezkedés, de mint képünk ábrázolja, még új pavilon is épül. (Mikó László felvétele.) Országos Környezet és Természetvédelmi Tanács és Hivatal alakul Rendelet a szervezet feladatairól . A környezet- és természetvé­delem szervezetének továbbfej­lesztéséről szóló minisztertanácsi határozatot ismerteti a Magyar Közlöny egyik legutóbbi száma. A rendelet szerint Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Ta­nács alakul, amely környezet- és természetvédelmi ügyekben a Mi­nisztertanács koordináló, vélemé­nyező és ellenőrző szerve. A ta­nács kijelölt tisztségviselőkből, tudósokból és szakemberekből áll, elnökét a Minisztertanács ne­vezi ki. A tanács titkára az Or­szágos Környezet- és Természet­­védelmi Hivatal elnöke. A tanács feladata többek között a környe­zet- és természetvédelem fejlesz­tése, a tudományos kutatás főbb irányainak kijelölése, ezen kívül a pénzügyi eszközök felhasználá­si irányelveinek jóváhagyása és ellenőrzése. A környezetvédelem koordiná­lásával és ellenőrzésével kapcso­latos feladatok végrehajtására — a kormány közvetlen felügyelete alatt — Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalt is lé­tesítenek. Az új intézmény átve­szi az Országos Természetvédel­mi Hivatal feladatát és hatáskö­rét. Környezetvédelmi feladata a többi között: segíteni a tanács munkáját, valamint a környezet­­védelem megfigyelő- és informá­ciórendszerét. Egyúttal figyelem­mel kíséri a tanács határozatai­nak végrehajtását, véleményezi a környezetvédelmet érintő előter­jesztéseket, jogszabályokat, vala­­mint a fejlesztési és beruházási terveket. Megállapítja a pénz­ügyi eszközök felhasználási irány­elveit. A környezetvédelemmel kapcsolatos mérésekről, megfi­gyelésekről adatokat és tájékoz­tatást kér az állami, szövetkezeti és egyéb szervektől. Központilag irányítja a környezetvédelmi ko­ordinációval összefüggő megyei, fővárosi szakigazgatási tevékeny­séget. A természetvédelemmel kap­csolatban sok egyében kívül gon­doskodik a védett értékek fenn­tartásáról, megőrzéséről és keze­léséről, tudományos kutatásokat szervez és az ehhez szükséges fel­tételeket megteremti. A rendelet 1977. október 1-én lép életbe. 600 helyett 90 forint egy faház bére Árkedvezmények a balatoni utószezonban (Tudósítónktól.) Augusztus 20. után az idén is ro­hamosan csökkent a Balatonon a vendégforgalom. A kempingek, motelek elnéptelenedtek, és a hó­nap végén sok vendéglő is bezárt. Pedig még egy ideig kellemesen lehet üdülni a Balatonon. Azok­nak, akik most az utószezonban a tónál akarnak pihenni, a Siótour jelentős árkedvezményt ad. Szeptember elsejétől a még nyitva tartó kempingekben 20 szá­zalékkal olcsóbban bérelhetők sá­torhelyek, személyenként 9,60 fo­rintért. A kempingeken kívül a fizetővendég-szolgálatra és a mo­telekre is vonatkozik az árkedvez-­ mény. A földvári kemping és a zamárdi autóskemping szeptember 15- ig, a siófok-sóstói ifjúsági kemping szeptember 19-ig, a sze­­mesi Lidó-kemping szeptember 22-ig tart nyitva Szemesen az október 2-ig nyit­va tartó Vadvirág-bungalótelepen és Fonyód-Bélatelepen a szeptem­ber 25-ig nyitva tartó Napsugár­telepen jelentős engedménnyel bé­relhetők ki a négyszemélyes fahá­zak is. Szeptember 6-ig 600 forint helyett 480 forint, szeptember 6- tól 16-ig 280 forint, szeptember 16- tól október 1-ig 180 forint egy négyszemélyes faház bére. Az utolsó időszakban két személyre is bérelhető egy ház 90 forintért. A szolgáltatások továbbra is vál­tozatlan áron vehetők igénybe. 9 MECHYILL A RAVILL ÉS A HAJDÚSÁGI IPARMŰVEK Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út 49. MOSÓGÉPEK, CENTRIFUGÁK, PORSZÍVÓK ÉS EZEK ALKATRÉSZEI. GYORSÍTOTT OTP-ÜGYINTÉZÉS. * MINTA SZERINTI ÉRTÉKESÍTÉS. DÍJTALAN HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS. * SZAKTANÁCSADÁS. AUTOMATA MOSÓGÉP ÜZEM KÖZBEN VALÓ BEMUTATÁSA, MINTABOLTJA

Next