Népszabadság, 1977. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-13 / 267. szám

1977. november 13., vasárnap NÉPSZABADSÁ­G smmwm^EEEműB Bútor és játék A sarokban egymásra halmo­zott, habszivacsból négyszög ala­kúra szabott vagy habszivacs­őrleménnyel töltött színes párnák, ha szükség van­­ rájuk, percek alatt szétdobálhatók, használaton kívül feltornyozhatók. S a párna a heverőn is jó szolgálatot tesz, a fej alá lehet gyűrni, meg lehet ve­le támasztani a házat, a derekat. Ha ezeknek a haszonpárnáknak huzata mosóanyag, nem kell óvni őket, ha pedig tönkremen­nek, nem nagy kár értük. A cip­zár megkönnyíti tisztításukat, de megdrágítja előállításukat. Ké­szülhetnek oldalt visszahajtott be­bújtatott széllel, vagy úgy, hogy egyszerű öltések fogják össze a nyitott oldalt. Nyári ruhák, koc­­kás ingek épen maradt darabjai magukban és egymással ízlésesen párosítva is megfelelnek a cél­nak. Horgolással, színes szalaggal lehet egymástól elválasztva össze­fogni a különböző színeket, min­tákat. Az egyszerű párna készítéséhez sem rajz, sem szabásminta nem kell. Az lehet négyzetes, téglalap alakú, hosszú hasábforma vagy két végén kerek lappal zárt (esetleg csomóval elkötött) henger. Érde­mes viszont szabásminta szerint készíteni párnákat a legkisebbek­nek, akiknek ez nem is lakberen­dezési tárgyuk, inkább játékuk. 1. A kopott farmernadrágból szép, ift hernyó lesz. Két gomb­szeme, vastag fonalból hímzett szája van, és — méretének megfelelő mennyiségű — befőttesü­vegre való gumikarika adja az osztásait. A minta szerint összehajtott anyagból szimmetrikusan készül olyan hosszúra, amilyenre csak lehet. 2. A teknősbéka teste két közel azonos lap. Hogy domború legyen a formája, a hasít a hátánál kisebbre kell venni. S hogy a páncél lát­szatát keltse, a felső rész lapját érdemes kockásra steppelni úgy, hogy vékony habszivacs lapot teszünk alá. Az alsó lapra kell összeállítás előtt rávarrni a farkat­ és a lábakat, amelyek duplán véve, egy kissé kitömve vagy egyszerűen csak a foszlás ellen eltisztázva készülhetnek. Kerekre szabott magas habszivacs lap vagy habszivacs őrlemény lehet a tölteléke. 3. Egyszínű és mintás anyagból lesz a legszebb a baba. Két egy­forma lap kell hozzá, egy ovális alaplap és egy fogantyú, aminél fogva harcolni lehet. Lehet az eleje — deréktól felfelé — például régi kis kötött kabátból, de az arcot és a kezeket rátétként is lehet a kiszabott formára rádolgozni. A szeme gomb, a szája és a haja vastag fonállal láncöltéssel van hímezve. Mire tanít a család? A televízió népszerű műsorá­ban, a Családi körben minden al­kalommal elhangzik egy bevezető előadás, a játékosan feldolgozott témát összefoglaló szöveg, amire érdemes odafigyelni. Mivel azon­ban a „szó elröpül”, nem hiábava­ló ezeknek a szórakoztató kis elő­adásoknak a szövegét írásban rög­zíteni. A Minerva Családi könyvek so­rozatának legújabb, a következő időszakban boltokba kerülő köte­te Ranschburg Jenő hasznos és okos mondanivalójából foglal ösz­­sze néhány fejezetet Családi kör címen. Benne a gyerekek neve­lése mellett helyet kap a „neve­lők nevelése” is. A témákat Ka­ján Tibor illusztrálta. A szerző könnyed, csevegő stílusa olvas­mánynak is hasznos és érdekes. Aki a tévé műsorát látta, bizonyá­ra fel tudja idézni majd hozzájuk a lepergetett eseményeket. Annak még hasznosabb lesz az olvas­mány. — im — VÍZSZINTES: 1. Megzavarhatja a kirándulást. 4. Idézet Nagy László Fogaim közt fe­­kete szipka című verséből (az első sor, zárt betűk: Z, O). 12. A felnőtt embernek 32 van belőle (ha van annyi). 13. Demokratikus ír paraszt­­szervezet, célja a nincstelen ír pa­rasztok föl­dhöz juttatás­a. 16. Fáradó, bágyadó. 18 Párnai 1050. 19. Enyhén, kellemesen meleg. 21. Erős szándék. 22. Az urán és az ezüst vegyjele. 24. Tempó fokozását előíró jelzés a ze­nében. 25. A gépkocsi angol neve. 27. Tamási ... 28. ... Beethoven. 30. A versidézet második sora (zárt betűk: S, K). 33. Külszínről nyitott vágat a bányában. 35. Kikötőváros Észak- Olaszországban. 36. Tűzifa egynemű betűi. 37. Női név és romániai folyó. 39. Ópiumot tartalmazó növény. 40. Lóg betűi, keverve. 42. Z. E. 43. Női röplabdacsapata kitűnően szerepel. 44. Nagy tömegben árad. 46. Kihe­lyez. 47. Y K. 48. Eszménykép. 49. Korai angol utópista szocialista (1437 —1535). 50. A perui gépkocsik jelzé­se. 51. Az észak-amerikai primitív indiánok barbár diadalmi jelvénye. 52. . . .­havat összehord. 53. A hajó része. 54. Recipe, rövidítve. 56. Óvoda, a legifjabbak szavával. 57. Shakes­­peare-király (kiejtve). 58. A dél­­ameri­kai indiánok nyílmérge. 60. An­gol Jóska 62. Egyik bankjegyünk. 65. Szoknyát berakással díszít. 68. A kö­zépkor legjelentősebb európai utazó­ja (Marco). 69. Mély, zümmögő han­got ad. 70. Afrikai antilopfajta. 71. Nagyon csúnya. 74. . . .­lom. 75. Há­zassága. 77. a Kaszpi-tengerbe ömlő iráni folyó 79. Z. I. 80. Hógolyó. 82. Elrámol. 84. Ha megy, szaporodik utána a barázda. 83. Népszerűvé fő­zött étel. FÜGGŐLEGES: 1. A versidézet harmadik sora (zárt betűk: A, ö). 2. Bő, buggyos keleti nadrágok. 3. Szálkás húsú hal. 4. Római szám és százszorosa és tíz­szerese. 5. Ha szilárd, lehet rá épí­teni. 6. Város az Ukrán SZSZK-ban. 7. Angol autómárka. 8. Azon a mó­don. 9. A latin É. 10. Talmi. 11. Aga betűi, keverve. 12. A fa anyagát szi­lárdító sejt. 13. Tekints csak arra! 14. Német betűtípus. 17. Növény tá­masztéka. 20. Sponcsónak. 23. Sebes víz, és a Dunába siet. 25. Tengeri ra­gadozók. 2. Repülő, egynemű betűi. 29. Azonos betűk. 31. Dél-Indiában élő nép. 32. Ókori nép Közép-Euró­­pában. 34. A versidézet negyedik so­ra (zárt betűk: O, E). 38. Galli-Curci személyneve. 41. Levitézlett francia terrorszervezet. 45. Mocsár. 46. A tyúkanyó mondja. 48. 1. K. O. 49. Nem hajlékony. 50. Járványos bé­nulás. 52. A köznyelvben India né­pe. 53. Raktároz. 53. A cincérek lár­vái. 57. Olasz politikus. 59. Neves holland labdarúgó. 61. Párizs egyik hí­res tere. 63. Város- és községgazdálko­dás. 64. Francia író, az irodalmi Nobel­­díjat nem fogadta el. 66. Mulatságos szerepeket alakító színésznő. 67. Közö ,­ség a miskolci járásban. 72. Hegy- s­ség Európa és Ázsia határán. 73. Kugli. 75. Az alaphangsor 4., 7. és 3. tagja. 76. E. D. L. 77. ... Ramsey. 78. Olimpiai bajnok holland úszónő. 31. Növény (fordítva). 82. Messzire. 83. Kikapsz! Bodnay József Bekülderdő a vízszintes 4., 30., füg­gőleges 1. és 34. számú sorban levő versidézet megfejtése — lehetőleg levelezőlapon — november 21-ig. A cím mellé írandó: „REJTVÉNY”, OKTÓBER 30-I REJTVÉNYPÁLYÁZATUNK • NYERTESEI: Megfejtés: Búcsúzkodik a tarka ősz, / A rozsdamarta lomb / a föld­re hull. / A föld hideg, / kemény, akár a csont. Budapestiek: Lerner­­Irén, Polgár Dezsőné, Ternyilla Mihály, Molnár Jánosnié, Rétfalvi István, Harangozó Andor, Pap Imre, Rákóczi Kálmán, Tóth Lajosné, Almásy Judit, Galam­bos Ernő, Takács Jánosné, Bodor Istvánná, Majoros Zoltánná, Kiss Mik­­lósné, Borbély Imrén­é, Ungi Edit, Gazdik Gyula, Perjés Antalné, Faze­kas József, Koltai Endre, Mezei Jó­­zsefné, Kovács L. Ödön, Weber Ist­vánná, Kónyi Béla György. Vidékiek: Gáli Imréné, Gödöllő; Varga István, Balassagyarmat; Vizs­­meg Ferenc, Baja; Szalma Géza, Szé­kesfehérvár; Kecskés Ferenc, Gyön­gyös; Lászlók Jánosné, Nagybátony; Szorocsán Sándorné, Karrácsond; dr. Pánczél Ferenc, Hódmezővásárhely; Miskolczi Sándor, Szolnok; Kovács Gyuláné, Eger; Szendrő Mihály, Kő­szeg; Havas Gyula, Csongrád; Mátis Györgyné, Pécs; Balogh József, Sásd; Farkas Kálmán, Kaposvár; Jurida Ferenc, Oroszlány; Balogh Gyula, Szeged; Rácz Lászlóné, Medgyesegy­­háza; Kunhegyesi János, Szerencs; Futó Fábiánná, Tata; Szűcs János, Hajdúhadház; Vértes Miklós, Úrkút; Fülöp László, Várpalota; Sóskúti Márton, Makó; Nagy Jánosné, Debre­cen. Nyereményként egy-egy 50 forintos könyvutalványt küldünk postán. ŐSZI HANGULAT A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Henryk Szeryng hegedül. 9.02: olvastam egy novellát. 9.27: Bartók-kórusművek. 9.45: Fenyő László versei. 10.03: Mesejáték. 11.10: Nagy mesterek — világhírű elő­adók. Közben: 12.10: Édes anyanyelvünk. 13.00: Tisztelet az embernek. 13.10: Magyar táncok. 13.29: Metronóm. 13.49: Magyar operaénekesek. Andor Éva. 14.39: Pillantás a nagyvilágba. 15.17: Beethoven-vonósnégyesek. 16.07: Azt beszélik . . . 16.38: Népdalkörök országszerte. 17.10: Kétnyelvű Ady-est közv. Varsó­ból. 18.15: Lili bárónő. Operettrészt. 18.50: Jussi Björling énekel. 19.20: Népdalok. 19.42: a molnárleány. Hangjáték. 20.26: Verdi: Requiem. 22.20: Britten: Vadászó őseink — dal­ciklus. DÍSZFÁK, DÍSZCSERJÉK, FENYŐK, ÖRÖKZÖLDEK, KONTÉNERES NÖVÉNYEK, RÓZSATÖVEK ÉS MŰTRÁGYÁVAL DÚSÍTOTT TŐZEG beszerezhető a FŐVÁROSI KERTÉSZETI VÁLLALAT VÁROSMAJORI LERAKATÁBAN Budapest XII., Városmajor u. 61. Telefon: 169-466. Konténeres díszcserje és dúsított tőzeg egész évben kapható. 22.52: Operettekből. 23.14: Versenyművek. i.io: Magyar rézfúvós művek. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Református félóra. 7.30: Orgonamuzsika. 8.05: A jövő hét műsorából. 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Vasárnapi koktél. 10.33: A látvány világa. 10.53: Ünnepi vacsora után (ism.). 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Mesejáték. 14.00: Táskarádió. 15.00: A cirkuszhercegnő. Részi. 15.33: Mikrofonnál az irodalmi szerk. 15.43: Népdalcsokor. 16.23: Kórusok. 16.40: Ötórai tea. 17.33: A vasárnap sportja. Totó. 18.00: Ha még nem tudná. 18.30: Pop-műhely. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Nagykanizsai dzsesszhétvége. 20.30: Ez is, az is .. . 22.33: Szórakoztatózenei 3. MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. Szt. 9.59: Új Zenei Újság. 10.34: Sztravinszkij: Mavra. Szt. 11.09: Égtájak.­­ 12.10: Debussy-művek. Szt. 13.05: Madrigálok. Szt. 13.26: Kis magyar néprajz. 13.31: Zenekari muzsika. Szt. 15.08: Világszínház 16.15: így láttam Kodályt. 16.53: Kiárusítás egész évben. 17.08: Művészlemezek. 18.03: Beethoven—Schubert ciklus, n. Szt. Közben: kb. 18.43: Világlíra. 19.46: A középkor alkonya. 20.10: Mozart: Idomeneo. Részi., szt. 21.06: Csak fiataloknak! 22.06: Zenekari muzsika. Szt. TELEVÍZIÓ 7.58: Tévétorna (sz). 8.05 és 8.35: Mindenki iskolája. 9.10: utazás egy mosolyért! Lengyel kisjátékfilm-sorozat. 1. rész. 9.40: Melyiket az ötezerből? (ism.). 9.55: Hírek. 10.00: Pingpongsuli. 2. rész. 10.25: Béni és Frédi. 10.50: Csak a derű óráit számolom. 11.50: Élet a Fekete-sziklán (ism., sz). 13.08: Gusztáv olvasna (ism., sz). 13.15: Tél. Magyar rövidfilm (sz). 13.30: Pedagógusok fóruma. 14.05: Mágnás Miska. Magyar film. 15.30: Műsorainkat ajánljuk! 15.55: Lehet egy­ kérdéssel több? 16.30: Az asztalitenisz-bajnokság dön­tői. Közv. 18.40: Esti mese (sz). 18.50: Tévétorna (sz). 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: A nő hétszer. Mb. amerikai film (sz). 21.40: Telesport — Sporthírek; Aszta­litenisz-bajnokság; Románia— Jugoszlávia VB selejtező mérkő­zésről. Kb. 23.30: Hírek. HÉTFŐ Miskolci nap. Az ország második legnagyobb városába látogatnak el a Rádió munkatársai. Beszámolnak a város életéről, munkáról és művelő­désről, , bemutatják érdekességeit, és­­természetesen lesz vidám játék, üdí­tő zene is. KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Balettzene operákból. 9.00: Paul Eluard versei. 9.10: A hét zeneműve. Haydn: G-dúr szimfónia. 9.40: Miskolci óvodások énekelnek. 10.05—10.30: Iskolarádió. 10.30: Irodalmi összeállítás. 11.00: Händelt D-dúr szonáta. 11.13: Miskolci ének. 11.38: Colas Breugnon 6. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Népi zene. 13.55: Ezeregy délután. 14.23: Édes anyanyelvünk. 14.30.17.45: Miskolci minta... Zenés riportműsor. Közben: 16.05: Szoc. brigádok akadé­miája. 17.45: Irodalmi műsor. 19.15: Mi, miskolciak. 21.00: Dzsesszhangverseny Miskolcról. 22.30: Madrigálok. 22.45: A gondolat hatalma. 23.00: Debussy-művek. •­0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalok. 9.00—12.00: Miskolci mozaik. 12.00: Cseh fúvósmuzsika. 12.33: Jaj, de felmegyek a hegyre. 12.53: Zenekari muzsika. • 13.28: Kis magyar néprajz. 13.33: Zene gyerekeknek. 14.00—17.00: Kívánságműsor Miskolc­ról. 17.00: Miskolci rébusz. 18.15: Bemutatjuk a miskolci Nyeker­­gő együttest. 18.33: Ze­neközelben. 19.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.33: Operettdalok. 21.00: A regénnyé vált elmekórtan 11. 21.30: Nótacsokor. 22.33: Derűre is derű. 22.58: Tánczene. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. Szt. 16.03: Erika Köth és Jurij Mazurek énekel. 16.40: Mindenki iskolája. 17.10: Huszonöt perc beat. Szt. 17.35: Láttuk, hallottuk .. . 18.05: Zsebrádiószínház. 18.26: Kamarazene. Szt.­­ 19.15: Angol nyelv. 19.33: Zenekari hangverseny. Szt. Közben. kb. 20.25: Erdei tó. Elbeszé­lés. Kb. 21.05: Hangszerszólók. Szt. 21.33: Donizetti: Betty. Vígopera. 22.30: A hét zeneműve (ism.). 19

Next