Népszabadság, 1977. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-01 / 257. szám
4 a szocializmus országaiból Épül a második prágai metróvonal | PRÁGAI TUDÓSÍTÓNKTÓL | Prágát méltán tartják „a legnagyobb csehszlovák építkezésnek”. Annyi építőanyagot szállító teherautót, csatornaárkot ásó gépet, állványt sehol sem látni az országban, mint éppen a fővárosban. Egy időben korszerűsítik az utakat, a csatornahálózatot, építik a metrót, fektetik az új villamosvágányokat, az új lakótelepek építésével és a történelmi műemlékek rekonstruálásával. 1980-ig 60 milliárd koronát „építenek be” a városba; már-már arról is beszélhetünk, hogy Prágát teljesen átépítik a mai élet követelményei szerint. A metró építése áll az első helyen, amelynél most fontos állomáshoz érkeztek: elkészült a prágaiak második metróvonalának alagútja, amely a Vencel teret köti össze a prágai várral, és halad tovább, a repülőtérre vezető Lenin sugárút elejéig. Az alagút megépítéséhez összesen 12 kilométer hosszú vágatot kellett kimélyíteni, ebből 10 kilométer a szerelvények útvonala, 2 kilométer az állomásoké, a mozgólépcsőkhöz 370 méter alagutat fúrtak. Ahol lehetett, gyorsan haladtak előre a szovjet fúrópajzsok, de hosszú szakaszokon az építőiket nagy nehézségek fogadták. Bonyolult feladatnak mutatkozott az áthaladás a Moldva alatt. Számos helyen pedig Prága sziklaalapzata torlaszolta el az utat. Az alagutat 36 méterrel a földfelszín alatt helyezték el, ez a mélység mutatkozott a geológusok szerint a legkedvezőbbnek. Viszont az Óváros alatt éppen ebben a mélységben ütköztek az építők a néhai gótikus és reneszánsz épületek eredeti alapjaiba. A továbbhaladáshoz itt meg kell várni az archeológiai munkálatok elvégzését, s eszerint módosítani az építést. Meglepő felfedezésekkel is együttjár a munka. Például a Vencel tér alján, amelyet ma is musteknek, magyarul hídnak neveznek, a mélységben a metróépítők rábukkantak a névadóra, a több száz éves gótikus hídra. Az itteni metróállomás terveinek részleges módosításával elérik, hogy ezt az előkerült műemléket láthassák a metróra váró utasok. Komornik Ferenc * Új szarvasmarhafajta az NDK-ban BERLINI TUDÓSÍTÓNKTÓL Csak egyszerűen SMR-nek nevezik az NDK-ban az új szarvasmarhafajtát, a „fekete-tarka tejmarhát”, amelyet a legutóbbi években tenyésztettek ki a fekete-tarka, valamint a Friesian és Jersey-fajtáik kereszteződéséből, és amelynek döntő szerepet szánnak az ország állattenyésztési feladatainak megoldásában. Az új fajta elődjeinél egyheteddel több tejet, egynegyedével több zsiradékot és egyötödével több fehérjét ad. Elterjesztésével lehetővé válik az ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítása. Eszerint úgy kell 1980-ra az 1971—1975-ös átlaghoz képest a marhahústermelést 15, a tejtermelést pedig 10 százalékkal emelni, hogy közben a jelenlegi szarvasmarha-állomány, és a takarmányfelhasználás ne növekedjék. A nagyüzemi tartásra különösen alkalmas szarvasmarhafajta elterjesztése már az előző ötéves terv utolsó időszakában megkezdődött, s a jövőt illetően nagyon bíztató eredményeket hozott. Bár már 1975-ben és 1976-ban némileg csökkent mind a szarvasmarha-állomány, mind ezen belül a tehenek száma, a hús- és a tejtermelés egyaránt nőtt valamelyest. A múlt év végén az adatok tanúsága szerint 5 millió 471 ezer szarvasmarhát, ebből 2,1 millió tehenet tartottak, s 1950-hez képest a vágómarha-termelés 6,1- szeresére, a tejtermelés 4,4-szeresére nőtt, miközben a mezőgazdaságban dolgozó lakosság az akkorinak 38 százalékára csökkent. A tudósok szerint az SMR-tehenek az évtized végére az NDK 26 törzstenyésztési központjában átlagban évi 6000 kiló tejet adnak majd. összehasonlításul: tavaly az átlaghozam éppencsak megközelítette az évi 4000 kilogrammot. A távlati tervek szerint 1990-re kizárólag SMR-eket tartanak majd mindenütt. A programban nagy szerepet játszik a mesterséges megtermékenyítés is, így vált például lehetővé, hogy a híres, Robotron nevű bikának, három évvel kimúlása után is még mindig utódai legyenek, s 1980-ig még 37 ezer mesterséges megtermékenyítést végezhetnek „örökségével”. Robotron „leányai” évente mintegy 800 kilóval több tejet adnak, mint a fajta más bikáitól származó tehenek. Pintér István Dusán Cskrebics Budapesten Dusán Cskrebics, a Szerb Szocialista Köztársaság Végrehajtó Tanácsának elnöke Szekér Gyulának, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására hétfőn Budapestre érkezett. Dusán Cskrebics kíséretében van Szlavoljub Raskovics, a Szerb Szocialista Köztársaság Nemzetgyűlése társadalmi-politikai tanácsának elnöke, Rade Csolics, a Szerb Szocialista Köztársaság kormányának tagja, a külügyi bizottság elnöke, Bozsidar Manics, a Szerb Szocialista Köztársaság kormányának tagja, Milorad Mijovics, a Szerb Szocialista Köztársaság külügyi titkárságának titkára. Vitomir Gasparovics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete a magyar fővárosban csatlakozott a küldöttséghez. A vendégeket a Keleti pályaudvaron Szekér Gyula, Gácsi Miklós kohó- és gépipari államtitkár, Roska István külügyminiszter-helyettes, Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettes, Marczali László kulturális miniszterhelyettes, valamint Halász József, hazánk belgrádi nagykövete fogadta. Hétfőn az Országházban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. A magyar tárgyaló csoport vezetője Szekér Gyula, tagjai: Gácsi Miklós, Roska István, Kapolyi László, Marczali László és Halász József. A szerb tárgyaló csoportot Dusán Cskrebics vezeti. Tagjai: Szlavoljub Raskovics, Rade Csolics, Bozsidar Manics, Milorad Mijovics és Vitomir Gasparovics. Elutazott hazánkból az OKP delegációja Hazautazott Budapestről az Olasz Kommunista Párt pártmunkásküldöttsége, amely Guido Fanninak, a központi ellenőrző bizottság mezőgazdasági bizottsága tagjának vezetésével az MSZMP Központi Bizottságának meghívására október 24. és 31. között látogatást tett Magyarországon. A küldöttséget fogadta Szlamenicky István, a KB ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályának helyettes vezetője. Csehszlovák pártmtinkáskiislyűség Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége, Milán Povolnynak, a KB osztályvezetőhelyettesének vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Lendvai István, a KB osztályvezető-helyettese fogadta. NÉPSZABADSÁG 1997. november 1., kedd A szén- és ércbányászat fejlesztése Tatabányán ülésezett az országgyűlés ipari bizottsága . Mondd el, hogyan élünk, milyen körülmények között dolgozunk, mit várunk a holnaptól, s azoktól, akik a jövőnket tervezik! — kérték a tatabányai bányászok az országgyűlés ipari bizottságának ülésére készülő országgyűlési képviselőtől, bányásztársuktól. S hasonló kéréssel fordulhattak másutt is a képviselőkhöz, mert a hétfőn, Tatabányán megtartott tanácskozás igazán rendhagyó volt: meghívottként több olyan képviselő vett részt és szólalt fel, aki maga is bányász. Az országgyűlés ipari bizottsága ugyanis tízezreket közvetlenül érintő témával, a szén, az érc- és az ásványbányászat helyzetével, V. ötéves és távlati fejlesztési tervével foglalkozott. S a bányászok bizonyára elégedetten hallgatták volna a képviselőket, mert a felszólalók a hosszan tartó vitában a szakmát féltő, igaz Indulattal beszéltek. Sürgették a végleges tervek kidolgozását Helyeselték, hogy a geológiai kutatások előrehaladásával párhuzamosan elkészültek a különféle nyersanyagok feltárására, a bányák fejlesztésére vonatkozó elképzelések. Többen sürgették azonban a végleges tervek kialakítását, s főleg azt, hogy mielőbb döntsék el az V. ötéves tervidőszakra vonatkozó állami támogatások mértékét. Bodnár Ferenc országgyűlési képviselő például így fogalmazott: — Sok még a kérdőjel. — Azt kérte, hogy rövidesen dolgozzanak ki olyan energiapolitikai koncepciót, amely megfelelő alapot nyújt a VI. ötéves terv fejlesztési elképzeléseihez is. A recski rézércbányászok véleményét tolmácsolta Fodor Istvánná. Kifogásolta, hogy még nem döntöttek véglegesen az ércvagyon kitermelésében kulcsfontosságú I. számú akna létesítéséről. Ahhoz ugyanis, hogy a terv szerint, 1982-re elkészüljön ez a létesítmény, idejében ki kell választani a gépeket szállító külföldi és hazai cégeket, s mielőbb meg kell kötni velük a szállítási szerződéseket. A képviselőnő hangsúlyozta: " Az idejében hozott döntés: a hatékonyság és a munkafegyelem alapja. Eocénprogram néven ismert az a nagyszabású fejlesztés, amelynek során négy új bányát nyitnak. Márkushegyen és Nagyegyházán már folyik az építkezés, a mányi és a lencsehegyi bánya beruházásának kezdetéről viszont még nincs végleges döntés. Ez — mint Jávorkai István képviselő elmondta — bizonytalanságot keltett a tatabányai bányászok között, hiszen ott lesz majd az új munkahelyük. Ezért örömmel hallotta Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettestől, hogy a beruházások nem maradnak el, egykét éven belül megkezdődnek Mányon és Lencsehegyen is. Javítani kell az alkatrészellátást Több képviselő kifogásolta: nincs elég alkatrész a gépekhez, a termelőberendezésekhez. Forgony László elmondta példaként, hogy Rudabányán nemrég egy sebességváltóra volt szükség, s azt csak a miniszterhelyettes tudta előteremteni. Jazbinsek Vilmos és mások is a hazai bányagép- és alkatrészgyártás fejlesztését sürgették. Mráz Tibor a kisebb munkahelyek gépesítésének fontosságára hívta fel a figyelmet, Karkus Sándor pedig arra, hogy a súlyos bányaművelő gépek mozgatásához megfelelő kisegítő berendezésekre van szükség. A bányászok anyagi és erkölcsi megbecsüléséről is sok szó esett. Többen elmondták, hogy felülvizsgálatra szorulnak a különböző munkakörökben dolgozók kereseti arányai; a termelés közvetlen irányítóinak a jövedelme például nem eléggé vonzó. Elismerték a képviselők: az utóbbi években a bányászok mind több kedvezményben részesülnek. A megemelt hűségpénz, a kedvezményes katonai szolgálat, a tízezer bányászlakás építése egyaránt azt igazolja, hogy a bányászok megbecsülése fokozódik. Ugyanakkor sokan kérték, hogy a bányászlakás-építési akció a VI. ötéves terv időszakában folytatódjék, s részesülhessenek e kedvezményből az érc- és ásványbányászat, valamint az egyéb bányászati iparágak dolgozói. Több kérdésre írásban kapnak választ A több órán át tartó vitában még sok kérdést vitattak meg a képviselők. A felszólalásokra Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettes adott választ. A többi között elmondta, hogy a végleges energiapolitikai koncepció várhatóan a jövő évben készül el. Egyes beruházási döntések elhúzódását joggal kifogásolják a képviselők, de arra is figyelni kell, hogy az új gépekkel a bányászok mindenütt igyekezzenek megfelelően dolgozni. A recski bányában levő modern gépsort például még nem hasznosítják eléggé. Az országgyűlés ipari bizottságának ülésén végezetül elhangzott: a képviselők több kérdésükre írásban kapnak majd választ az illetékesektől, a nehézipari tárca pedig másfél-két év múlva ismét részletes tájékoztatást ad számukra a szén-, az érc-, az ásvány-, valamint a bauxit- és a szénhidrogén-bányászat helyzetéről, jövőjéről. Medve Piroska KONZULTÁCIÓ A polgári pluralizmus mítosza és valósága A KLASSZIKUS kapitalizmus politikai elméletei szerint a többpártrendszer — vagyis a kormányzásért versengő pártok — az az alapvető intézményrendszer, amely összekapcsolja a kormányzó apparátust a választókkal. Azokban az országokban, ahol a kapitalizmus fejlődése lendületes volt, a polgári forradalmak után gyors fejlődésnek indult ez az intézményrendszer. Természetesen a történelem változásai során a pártrendszerek is átalakultak, de a pártoknak ezt a pluralitásán valaminek a többes voltát) ma is a politikai rendszeren belüli ellentmondások „feloldása” biztosítékának tekintik. Az évszázadok során ezt a polgári politikai berendezkedést a demokratizmus feltételeként emlegették. A liberális polgári politikai rendszerben a választási mechanizmuson keresztül a politikai pártok segítségével igyekeznek „demokratikusan átformálni” a különböző osztályok és rétegek közötti konfliktusokat. E „demokratikus átformálás” azonban azt jeleníti, hogy az uralkodó osztály arra törekszik, hogy a különféle pártokat a rendszer további fennmaradása céljából, a hatalom adott kereteibe integrálja. Eközben minden párt, bármennyire részérdeket képvisel is, a „nemzet” képviselőjének hirdeti magát. Egyetlen polgári párt sem számíthatna igazi választási sikerre, ha nyíltan azt hirdetné, hogy a társadalom egyik részének érdekeit védi az állampolgárok többségének érdekeivel szemben. Ez a magyarázata annak a látszólag paradox ténynek, hogy abban a pártrendszerben, amely egészében a nagytőke uralmát szolgálja, egyik párt sem hirdeti magát a nagytőkés csoportok politikai képviselőjének, A. Gramsci találó fogalmazásában: „A nagyiparosok időnként minden meglevő pártot felhasználnak ... Érdekük egy bizonyos egyensúly fenntartása, és ezt éppen azáltal érik el, hogy anyagi eszközeikkel esetről esetre különböző pártokat támogatnak, erősítenek a politikai sakktáblán .. Egyetlen „liberális”, „keresztényszocialista”, „kereszténydemokrata”, „köztársasági”, „konzervatív”, vagy „demokrata” párt sem vállalja a nagytőke, vagy a nagytőke egyes csoportjainak nyílt, kizárólagos képviseletét. Programjaikkal és ígéreteikkel lehetőleg minden választót igyekeznek maguk mögött felsorakoztatni. AZ EGYMÁSSAL ESETENKÉNT látványos küzdelmet folytató polgári pártok felszínre hozzák az ellentétes érdekeket, ezek azonban a tőkés rendszeren belüli ellentétek, amelyek mellett érvényesül közös érdekeltségük az adott politikai rendszer fenntartásában. Az uralkodó osztályok, s mindenekelőtt ezek legreakciósabb csoportjai arról is gondoskodnak, hogy olyan pártok is megszerveződjenek, amelyeket a liberális rendszer leszűkítésére vagy éppen nyílt diktatórikus rendszerrel való felváltására tudnak felhasználni. Mindenesetre számunkra a „competition for power” a „versenyfutás a hatalomért” és az „éles” választási harc valójában csak a javak és a befolyás különböző tőkéscsoportok közötti újraelosztására vonatkozik, összefognak viszont abban a törekvésükben, hogy a munkáspártok politikai befolyását korlátozzák. Ennek nem mond ellent, hogy a munkásmozgalom megnövekedett ereje miatt engedményekre is kényszerülnek, és politikai manőverezéseiket változatosabbá teszik. Az időnként esedékes választások manipulációs lehetőséget is teremtenek arra, hogy a politikailag többnyire iskolázatlan tömegek átéljék az alternatívák közötti választás érzését. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ha időnként be is következnek nem jelentéktelen hangsúlyeltolódások az újonnan hatalomra került polgári párt politikájában, ez nem olyan jelentős változás, amely a burzsoá politika alapvető társadalmi céljait érintené. Olyan, évszázadok alatt kifinomult politikai mechanizmus ez, amelynek lényegére már a marxizmus klaszszikusai is rámutattak. Lenin azt írja, hogy a „demokratikus köztársaság a kapitalizmus lehető legjobb politikai burka, és ezért a tőke, miután ... birtokába vette ezt a legjobb burkot, olyan biztosan és szilárdan alapozza meg hatalmát, hogy ezt a hatalmat a burzsoá demokratikus köztársaságban a személyeknek, intézményeknek, pártoknak semmiféle változása sem ingathatja meg”. Ugyanez Engels szavaival: „a vagyon közvetve, de annál biztosabban gyakorolja hatalmát”. A tőkés monopóliumoknak döntő hatalmi tényezőkké válásával, s különösen az állam-monopolista kapitalizmus kifejlődésével természetesen megerősödik a nyílt burzsoá diktatúrára való törekvés, a polgári liberális rendszer ennek szabad teret biztosít, de működnek az ellene ható tényezők is. A MARXISTA POLITIKAI GONDOLKODÁS korán felismerte a polgári demokratikus koncepció, a polgári pluralizmus korlátait. A polgári politológia és politikai szociológia hosszú időn keresztül nem jutott el idáig. A pluralizmus osztálytartalmának, mint a kisajátítás eszközének elismeréséig ma sem jutottak el, de paradox módon a polgári politikai szociológia empirikus és elméleti kutatásai közül nem egy — ha nyíltan nem is ismeri el, de — közvetve alátámasztja a pluralisztikus modell formális vonásait