Népszabadság, 1978. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-11 / 9. szám

1998. január 11., szerda NÉPSZABADSÁG. Tíz nagyberuházást kell az idén befejezni AZ ÉPÍTŐK VERSENYE A SZERVEZETTEBB ÁTADÁSÉRT A nagyberuházásokat építő, ki­vitelező szervezetek erőforrásait a korábbinál jobban koncentrálni kell, mert nagyberuházásonként átlagosan 40 százalékkal növeked­tek az építési feladatok. Az idén indítandó két újabbal együtt 43 nagyberuházáson dolgoznak az építők, s ezek közül tízet 1973-ban be kell fejezni. Az erők összefo­gását és hatékony felhasználását segíti a vállalatok dolgozóinak elhatározása a szocialista mun­kaverseny folytatására. A 31-es Építőipari Vállalat dol­gozói, segítőtársaikkal, az alvál­lalkozókkal együtt az építési munkálatok meggyorsításával le­hetővé teszik, hogy a Borsodi Ve­gyi Kombinát új pvc-gyárának különböző üzemrészeiben folya­matosan, márciustól megkezdhes­sék a próbatermelést, és így mód nyíljon meg az idén mintegy 50 ezer tonna pvc gyártására. Ugyan­csak a próbatermelés építési fel­tételeinek gyorsabb megteremté­sét szorgalmazzák a Tiszai Vegyi Kombinát polipropiléngyárában, az Agrofila gyártóüzemben pedig már a második negyedévben munkaterületet adnak a techno­lógiai berendezések szerelőinek. A Kelet-magyarországi Köz­mű- és Mélyépítő Vállalat dolgo­zói az idén tető alá hozzák a Taurus nyíregyházi mezőgazdasági abroncsgyárának új épületeit, hogy­­a technológiai szerelők mi­előbb megkezdhessék a munkát. A szak- és szerelőipari szocialista brigádok pedig elhatározták, hogy az épületek beüvegezését, a gyári hálózatot és a jövő év közepére tervezett végleges fűtési rendszert is még az idén elkészítik. Egy hó­nappal hamarabb, augusztus kö­zepére befejezik a záhonyi regio­nális vízmű második szakaszának építését, Eperjeskén pedig két héttel előbb­ adják át a nagy tel­jesítményű, 2000 adagos üzemi konyhát. A Zala megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói első­sorban a zalaegerszegi hű­tőház építését gyorsítják; terveik sze­rint június 30-ig végeznek a be­fejező munkálatokkal,­­ így a má­sodik félévben megkezdődhet az üzemszerű termelés. A vállalat dolgozói sok új kezdeményezéssel segítik az anyag- és energiagaz­dálkodást is: az idén több mint hárommillió forint megtakarítást érnek el, s csaknem egy százalék­kal csökkentik a termelési költsé­geket. A Hajdú-Bihar megyei ÉVM Vállalat dolgozói számítógépes termelési programok alapján szer­vezik meg munkájukat, hogy min­dig pontosan tehessenek eleget kötelezettségeiknek. A vállalat fiataljai KISZ-védnökséggel is se­gítik a Magyar Gördülőcsapágy Művek debreceni gyáregységének rekonstrukcióját, hogy az idén késedelem nélkül, az előírt határ­időre befejezzék a munkálatokat. A megye nagy építési igényeinek megfelelően az idén több mint 10 százalékkal növelik a termelést, ezt a termelékenység emelkedésé­vel alapozzák meg. Az építők gyorsítják a munkát azokon a be­ruházásokon is, amelyek — köz­vetve vagy közvetlenül — hozzá­járulnak az export bővítéséhez és a lakosság ellátásának javításá­hoz. A Szabolcs megyei ÉVM Vál­lalat dolgozói két hónappal ha­marabb, szeptember végére befe­jezik az Újpesti Gyapjúszövőgyár újfehértói fésűsüzemének építési és szerelési munkálatait. A Vas megyei ÉVM Vállalat szocialista munkabrigádjainak felajánlása lehetővé teszi, hogy a Magyar Va­gon- és Gépgyár szombathelyi egységének első ütemében elő­irányzott üzemrészt már március végén felavassák. A gabonatáro­lási gondokat enyhítik azzal, hogy a határidőnél egy hónappal ha­marabb, október közepére befeje­zik Szombathelyen az 1000 vago­­nos siló épületszerkezeti mun­káit. Körutazások, üdülések a Cooptouristtal Egy év alatt negyedmillió utas - Szövetkezeti és szakmai programok (Tudósítónktól.) A magyar szövetkezetek utazá­si irodájának, a Cooptouristnak a múlt évi munkájáról és idei ter­veiről tájékoztatta kedden a saj­tó képviselőit Lesték Pál vezér­­igazgató. Elmondta, hogy tavaly 250 ezren vettek részt a vállalat szervezte kül- és belföldi utazá­sokon. , Igen népszerűek voltak a kü­lönféle szövet­kezeti és szakmai programok, a tengerparti üdülé­sek, s a sport- és kulturális ren­dezvények alkalmából lebonyolí­tott utak. A legtöbben a Szovjet­unióba látogattak el. Sokan jár­tak Jugoszláviában és más orszá­gokban is. Jelentékenyen bővültek a bel­földi programok. Különösen sike­resnek bizonyult a Szovjet Kul­túra és Tudomány Házába, a BNV-re, a soproni ünnepi hetek­re, a szegedi szabadtéri játékokra és a szövetkezeti találkozókra szervezett utazások. Ebben az évben változatlanul arra törekszik a Cooptourist, hogy elsősorban a nem nagy jövedel­mű emberek igényeit elégítse ki, az eddiginél magasabb színvona­lon. Belföldi programfüzete több mint 200 ajánlatot tartalmaz. A külföldi utak közül különösen ér­dekesnek ígérkezik a régi orosz városok megtekintése, több kör­utazás — köztük kubai, egyipto­mi és tunéziai — és tengerparti, illetőleg hegyvidéki üdülés. A belföldre és a szocialista or­szágokba irányuló utazások — egy-két kivételtől eltekintve — az idén sem kerülnek többe, mint tavaly. Némi áremelésre kénysze­rült a vállalat a romániai és a bul­gáriai programok­, esetében, mert ez a két ország növelte az ottani szolgáltatások díjait. Néhány szá­zalékkal drágábbak lettek az utak egyes tőkésországokba is. Az eddigi tapasztalatok alapján elsőrendű feladatának tartja a vállalat a szállodai, az ellátási és a közlekedési színvonal további javítását. Arra törekszik, hogy eb­ben az évben ne legyen okuk a programok részvevőinek a tavaly még szórványosan előfordult, jo­gos panaszokra. Bejelentette a vezérigazgató azt is, hogy a Cooptourist az idén el­kezdi Budán a Rege Szálló építé­sét. Gázrobbanás egy debreceni lakásban Hétfő este Debrecenben gázrob­banás történt a Nagyerdei körút 2. szám alatti OTP-társasház IV. emeleti lakásában, az eddigi meg­állapítások szerint egy gázkon­vektor szivárgása következtében. A nagy erejű robbanástól a lakás tulajdonosa, Jánosi András 32 éves műszaki vizsgabiztos har­madfokú égési sebeket szenvedett; a lakásban keletkezett tüzet a tűz­oltók oltották el. A robbanás következtében a szomszédos lakások falai is meg­rongálódtak, emiatt a 32 lakásos épületből négy családot ki kellett költöztetni. A robbanás okának tisztázására szakértők bevonásá­val vizsgálat indult. (MTI) M Rendkívüli ajánlásunk: g S JANUÁR 9-TŐL 14-IG 0 ‘''—I □ 20 %-OS ÁRENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHATÓ ^ * A KÖNNYEN TISZTÁN TARTHATÓ, £ @ TÖBBFÉLE SZÍNŰ ÉS KIVITELŰ S I PVC-PADLÓ s lk A 1 ■A.tfe'H. VASEDÉNY SZAKÜZLETEIBEN = W | OQLQBi _ ._________________________________ Jf ?' ÚJ OTTHONBAN AZ ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET Az ötven évvel ezelőtt alapított Állategészségügyi Intézet hatéko­nyan részt vesz a nagy kárt okozó állati járványok felszámolásá­ban, megelőzésében. Tavaly új épületbe költöztek, ahol jól felsze­relt laboratóriumok segítik az állatorvosok, kutatók munkáját. Képünkön: Dr. B. Szabó Istvánné elektronmikroszkópos vizsgá­latot végez. (Branstetler Sándor felvétele / MTI Fotó.) Sarki hideg az Egyesült Államok keleti részén (Washingtoni tudósítónktól.) Az Egyesült Államok keleti ré­szét, az ország mintegy felét a dél felé áramló sarki hideg öntötte el. A Kanadával határos Észak- Dakota állam és a Mexikói-öböl parti Louisiania állam vonalától keletre eső vidékeken 10—12 fok­kal alacsonyabb a hőmérséklet a szokásosnál. Alabama állam déli részén, ahol a jeget eddig csak jégszekrényből ismerték, fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. Flo­ridában fagyveszély fenyegeti a még fán levő narancstermést. Chicagóban kedd reggel mínusz 25 fokot mértek. A hirtelen lehűlést erős hava­zás előzte meg, így a 1c80—100 ki­lométeres­­ sebességgel száguldó szél rendkívül nehéz helyzetet te­remtett az utakon és a városok­ban. A rendőrség jelentése szerint eddig nyolc megfagyott embert találtak. Az Erie tó partján levő Cleveland város hó- és jégtakaró alá került. Az erős szél és a flo­ridai tornádó fákat csavart ki, há­zakat döntött romba, kocsikat so­dort le az utakról. A rádióállomások ismételt fel­hívással fordultak a lakossághoz: aki teheti, maradjon otthon. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szoc. brigádok akadémiája. 8.57: Zenevár. 9.12: A színháztörténész mondja. 9.22: Lily Pons és Dan Iordachescu énekel. 10.05: Nyitnikék. 10.40: válaszolunk hallgatóinknak. 10.53: Versenyművek. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigádnapló. 13.40: Népdalfelvételek. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Kóruspódium. 14.40: Faragó András énekel. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Mozgalmi dalok. 10.10: Zongoraművek. 17.07: Olvasó a labirintusban. 17.32: Vivaldi: A négy évszak. 13.15: Bata Imre könyvszemléje. 19.15: A Nyugat 70. születésnapjára. 20.00: Színes népi muzsika. 20.34: Kis magyar néprajz. 20.39: Puccini: Manon Lescaut, 4 felv. opera. 23.16: Beothoven-felvételek. i.io: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvószene. 8.33: Könnyűzene. 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. 11.33: A Szabó család. 12.00: Operettrészletek. 12.33: Haydn kamaramuzsikája. 13.33: A Gyermekrádió műsora. Kettőtől ötig ... Zenés délután. 14.00: Katonadalok. 14.11: Victoria de Los Angeles énekel. 14.25: Néhány perc tudomány. 14.35: Slágermu­zeum. 15.36: Hepke Péter zongorázik. 15.51: Operettekből. 16.33: Dodgson: Szonáta rézfúvókra. 16.45: Egészségünkért! 16.50: Népi muzsika. 17.00: ötödik sebesség. 18.00: A világgazdaságról. 18.10: Most érkezett. . . 18.33: Nótacsokor. 19.30: Harminc perc rock. 20.00: Iránytű 21.10: Pop-műhely. 21.55: Granadai vásár. 22.33: Gyulai Gál János-művek. 23.20: Népi zene. 3. MŰSOR 14.05: Vonósnégyes-hangverseny. Szt. 15.30: Dz­sesszfelvételek. Szt. 16.03: Húszas stúdió. 16.55: Rettegett Iván. Operarészl. 17.50: Meditáció. 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. 18.19: Zenekari muzsika. Szt. Közben: 19.15: Iskolarádió. 20.20: Alkotás, szakértő, társadalom. 20.35: Hangfelvételek felsőfokon. Szt. 21.20: 2000 felé. 22.00: Párizsi beszélgetés Nadia Bou­­langer-val. TELEVÍZIÓ 7.59: Tévétorna (sz.). 8.05: Orosz nyelv 5. o. (ism. 14.05). 8.35: Továbbképzés orosztanárok­nak (ism. 14.30). 9.05: Fizika ’78 (ism. 14.50). 9.40: Delta (ism.). 10.05: Kurtizánok ... 5. (sz., ism.). 11.00: Tisztelendők. 1. (sz., ism.). 11.40: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 15.30: És így tovább . .. 16.28: Hírek. 16.35: Burjátia. Szovjet rövidfilm. 17.00: A modern festészet előfutárai. 2. (sz.). 17.40: Melyiket az ötezerből? 17.53: Add tovább! 18.15: Magyar tudósok. Soós Rezső akadémikus. 18.50: Szépen, jól magyarul . .. 19.15: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: TV Híradó. 20.00: Kalaf és Turandot története. Tv-dráma (sz.). 21.10: Megkérdezzük a minisztert. A tv forgatócsoportja Sághy Vil­mos belkereskedelmi miniszter­nél vendégeskedik. A műsorban szó esik az áruellátásról, a vá­sárlók kívánságairól , mind­arról, ami­­ a nézőket érdekli és érinti. 21.40: Nyitott könyv. 22.45: TV Híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Salvatore Adamo műsora (sz.). 21.00: TV Híradó 2. 21.30: A Lautensack fivérek. Mb. NDK-tv-filmsorozat, 1. rész. A budapesti színházak mai műsora Operaház: Siegfried (B. bérlet, 4. ea., 6). Erkel Színház: Otello (Fő­iskolai bérlet, XI. sorozat, 3. ea., 7). Zeneakadémia: A MÁV Szimfoniku­sok hangversenye (Téli bérlet, Afi.I . fél 8). Nemzeti Színház: Visszajelzés (7). Madách Színház: Lóvátett loo­vagok (7). Madách Kamaraszínház: Egy, kettő, három (7). Vígszínház: Popfesztivál (7). Pesti Színház: Ked­ves, hópeer . . . ! (7). Fővárosi Ope­rettszínház: My Fair Lady (M. bér­let, 2. ea., 7). József Attila Színház: Özvegyek (7). Thália Színház: Gar­­gantua és Pantagruel (7). Vidám Színpad: Észnél legyűrik! (fél 8). Rad­nóti Miklós Színpad: Tündér a kert­ben (7). Mikroszkóp Színpad: 60. szimfónia (7). Korona Pódium: Sze­retőnk, anyánk (7). Egyetemi Szín­pad: Bodograph Filmklub (VII., fél 6 és fél 8). Budapesti Gyermekszín­ház: Halhatatlan őrjárat (Csepelen, du. 3). Állami Bábszínház: A csodá­latos kalucsni (Jókai tér 10., de. 10); A sárkány (Népköztársaság útja 69., du. 3). Fővárosi Nagycirkusz: Gála ’78 (fél 8). Változékonyabb, enyhébb idő­ kontinensünk nyugati felének idő­járásában jelentős átalakulás kezdő­dött. Ennek lényege az, hogy a né­hány napon át uralkodó magas nyomású zóna, az ún. anticiklon fo­kozatosan kelet felé húzódott és he­lyét átadta a megerősödő nyugat­­keleti irányú áramlásoknak. Ezzel az áramlással enyhe, nagy nedvesség­tartalmú óceáni levegő nyomul egy­re beljebb a szárazföld fölé. Vonu­lása megerősödő széllel jár, amely a napok alatt áthűlt, hideg levegőt át­keveri, ennek hatása a Kárpát-me­dencében is fokozatosan érvényre jut, így enyhébbre fordul az időjárás. Hazánkban az ország jelentős ré­sze felett kedden egész nap borult volt az ég, erősen párás, egy-két he­lyen ködös idővel. Elszórtan hul­lott hódara, s többfelől gyenge ha­vazást, illetve ónos szitálást jelentet­tek. Az ország több pontján időn­ként felszakadozott a felhőzet és né­hány órára kisütött a nap. A hőmér­séklet csúcsértéke általában mínusz 2—mínusz 7 fok között alakjait. Várható időjárás ma estig: Időnként felszakadozó felhőzet, több helyen havazás, havas eső, később ónos eső, eső. A mérsékelt déli, dél­nyugati szél napközben megélénkül, hajnalban és reggel helyenként köd. A legmagasabb hőmérséklet általában plusz 3,mínusz 2, keleten mínusz 5 fok körül alakul. A Duna vízállása kedden Budapest­nél 208 centiméter volt, mára 200 cen­timéter várható.

Next