Népszabadság, 1978. április (36. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-04 / 79. szám
18 Futtában "Olykor még visszaesünk abba az öreg hibába, hogy csak nézünk, de nem látunk. E fogyatékosság leginkább azokra jellemző, akik fáradhatatlanul hajtogatják, hogy csak azt hiszik el, amit látnak. Aztán csak néznek és nem látnak. Ám hogy mindez ne elvont fejtegetésnek tessék, szolgálhatok akár gyakorlati példával is. Sokan felfigyeltek a fiatal pápai elektroműszerész országot átszelő 650 kilométeres futására Battonya és Nemesmedves között. Az úgynevezett szupermaratoni futás budapesti részhajráját a tévéhíradó is bemutatta. Különféle megjegyzésekből úgy sejtem, hogy többen csak nézték a képernyőt, de nem a lényeget látták. Ezért csupán azt vették észre, hogy a riporter zihált. Ez kétségkívül igaz, de mellékkörülmény. A lényeget szerintem másban kell keresni, rögtön meg is próbálom logikaimódszerrel. Tehát eddig is tudtuk, hogy a riporterek beszélni szoktak, ez a mesterségük. Elképzelhető, hogy különböző helyzetekben futni is szoktak, mondjuk vonat vagy villamos után, esetleg éppen riportalany után. Arra azonban nem emlékszem, hogy a riporter a riportalany mellett futott volna. Itt pedig a riporter egyszerre futott és beszélt is. Megtehette volna, hogy békésen várakozik a pihenőhelyen, és csak akkor kezd el beszélgetni a futóval, amikor az már kifújta magát, ő azonban a nehezebb megoldást választotta. Ennél nehezebb helyzetbe talán csak akkor kerülhetettvolna, ha olyasvalakihez csatlakozik mikrofonostul, aki a Duna teljes magyar szakaszának végigúszását vállalja, mondjuk vízfolyással szemben, és vele készít riportot az Árpád-híd és a Lánchíd között. Talán már sejtik is, hogy mire próbálok kilyukadni. Természetesen arra, hogy sok minden készült már nálunk futtában, de hangos tévériport még nemigen. Ezt kellett volna elsősorban észrevenni, és az új kezdeményezéseket megillető rokonszenvvel fogadni, úgy, ahogyan a Találmányi Hivatalban vagy az újítások elbírálásánál köztudomásúlag szokás. Itt ugyanis valami új született, amelyet abban lehet összefoglalni, hogy a riporter ugyanazt csinálja, mint a riportalanya. Mármost korántsem bizonyos, hogy ez a lelemény csakis futás közben alkalmazható. Maradjunk egyelőre csak a sportok szférájában. A magasugrásnál például nyilván azok a legizgalmasabb pillanatok, amikor a sportoló elrugaszkodik. Ebben a kritikus időszakban a riporternek mellette volna a helye, mert ha egyszerre ketten verik le a lécet, máris elviselhetőbb a kudarc. Még ennélis egyszerűbben folyhatna a súlylökés újszerű közvetítése, hiszen több riporterünk is képes arra, hogy játszi könnyedséggel elvesse a sulykot. A sűrűje azonban csak most jön. Közvetítés az Operaházból, tenorista énekel, riporter dalban közbekérdez, válasz nagyáriában. Cirkuszi mutatvány a kupolában. Az egyik trapézon ketten lengenek ki a szédítő mélység fölé, majd a hármas szaltó közben a riporter köré csavarodik a mikrofonkábel, ennek ellenére nyöszörögve fölteszi a kérdést a légtornásznak, hogy pillanatnyilag miképpen érzi magát. Vagy: alaposan előkészített újszerű riport a családtervezésről, a hitvesi ágyban már ott a férj és feleség, riporter harmadiknak futva érkezik ... de nem, ez mégse jó, ilyenkor egy harmadik jelenléte már nem tekinthető normálisnak. Az elmondottakból remélhetőleg kiderült, hogy lelkes híve vagyok ennek az újszerű riporteri felfogásnak. Kivéve talán az olyan eseteket, amelyekben a riporter tekintélyes embereket szólaltat meg asztal mellől, kényelmes körülmények közepette. Ilyenkor végképp nem értem, miért liheg, amikor nem is fut. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 1.33: Emlékeztető tavaszi mezőkre. A műsorban dr. Horn Antal akadémikus, nemzetközi tekintélyű tudós idézi fel gyermekkorát, genetikus pályájának főbb állomásait, hivatásának szépségeit. 8.10: öt kontinens hét napja. * 8.36: Népdalkórusok. 8.45: A hét zeneműve. 9.15: Olvastam egy novellát. 9.40: Lehár-operettdalok. 10.03: Százszorszép Színház. 10.51: Fúvóspolkák. 11.16: Zenekari hangverseny. 13.10: Édes anyanyelvünk. 13.00: Rázós úton . . . 13.10: Operettrészletek. 14.03: Metronóm. 14.23: Beszéljünk Liszt Ferencről. 15.17: Népdalkörök országszerte. 15.37: Pillantás a szoc. világba. 15.57: Két Marenzio-madrigál. 16.07: V. Hugó: Nyomorultak c. rész. 17.10: Aureliano Pertile énekek 17.30: Benjámin László versei. 17.45: Ungár Imre zongorázik. 18.00: Nóták. 18.45: Rekviem egy varietéért. 19.55: Szimfonikus zene. 21.11: Apám, Juhász Ferenc eposzának I.változata. 22.15: Egy óra dzsessz. 23.15: Csajkovszkij, a-moll trió. 0.10—2.00: Melódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Liszt-orgonaművek. 8.05: A jövő hét műsorából. 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: vasárnapi koktél — hétfőn. 10.33: Humorimpex. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04: A hat cimbora. Mesejáték. 14.00: Táskarádió. 15.00: A látvány világa. 15.20: Mikrofonnál az irodalmi szerk. 15.33: Operettrészletek. 16.03: Színes népi muzsika. 16.50: Ötórai tea. 17.50: Ha még nem tudná... 18.20: Zeneközelben. 19.33: Versek. 19.43: Könnyűzenei olimpia. 20.13: Népdalcsokor. 20.52: Egy szerelem három éjszakája. Zenés tragédia. 23.19: Nóták. 3. MŰSOR 8.08: Handel-művek Szt. 10.00: Új Zenei Újság. 10.35: Bemutatjuk új lemezünket. Szt. 11.10: Égtájak. 12.10: Beethoven-művek. Szt. 13.50: Balassi Bálint versei (ism.). 13.54: Operarészletek. Szt. 15.08: Arcképvázlat Kodályról. 16.18: Zenekari muzsika. 17.15: Üveggyapot. Riport. 17.30: A hét zeneműve. 18.03: Kamarazene. Szt. Közben: kb. 18.33: irodalmi műsor. 19.26: Fischer-Dieskau R. Strauss-felvételei. IV. rész. Szt. 20.03: Ragyogj csillag. Hangjáték. 1. rész. 20.42: Huszonöt perc beat. Szt. 21.07: Leontyne Price énekel. Szt. 21.30: Zenekari muzsika. Szt. TELEVÍZIÓ 8.13: Tévétorna (sz.). 8.20 és 8.55: Mindenki iskolája. 9.25: Zsebtévé (ism.). 9.55: Hírek. 10.00: Csak gyerekeknek! Kisfilmek. 10.35: A csodálatos kincs. Mb. NDK- mesefilm (sz.). 11.55: Magyarország—NSZK ökölvívóiért. 14.43: Pedagógusok fóruma. 13.20: Gusztáv (sz.). 15.25: Egyforma szó. 16.10: A fekete város 5. rész (sz.). 17.00: Műsorainkat ajánljuk! 17.30: Dal a Kárpátokról (sz.). 17.55: Lehet egy kérdéssel több? 18.40: Esti mese (sz.). 18.50: Tévétorna (sz.). 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Ment a katona. IConsztantyin Szimonov dokumentumfilmje a második világháború emlékeit eleveníti fel. A haza védelmére készülő, gyakorló, rohamozó, pihenő katonával ismertet meg. 21.30: Muzsikaszó (sz.). 21.55: Hírek. 22.00: Vörös és fekete. Mb. francia film. 1. rész (sz.): KEDD KOSSUTH RÁDIÓ 8.11: Weber: Concertino. 8.32: Versek. 8.42: Dalok a felszabadulásról. 8.57: A Balogh család. 7. rész, 9.16: Áriák. 10.03: Rádiójáték gyerekeknek. 11.03: Mozart-művek. 12.10: Magyar zeneművészek portréja. Kocsis Zoltán. 13.20: Énekszóval, muzsikával. 14.00: A ház, ami összetart. 14.30: Lemezmúzeum. 15.13: Hangképek az ifjúsági nagygyűlésről. 15.43: Grace Bumbry és Jussy Björling énekel. 16.38: Pillantás a szoc. világba. 17.10: Szimfonikus zene. 18.00: A Szabó család. 18.45: Székely Mihály szerepei. 19.16: Dobozy Imre műveiből. 20.10: Kórusművek. 20.30: Csajkovszkij: I. szimf. 21.15: Népi muzsika. 22.17: Kovács Dénes hegedül, Bácher Mihály zongorázik. 22.55: Meditáció. 23.05: Puccini, Tosca. Részi. 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Kamarazene. 8.05: Híres prímások muzsikálnak. 8.33: Slágermúzeum. 9.33: Derűre is derű. 9.58: Daljátékokból. 10.33: Örökzöld dallamok. 11.45: Közelkép Barcsay Jenőről. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 13.11: Hangjáték gyerekeknek. 14.00: Operaslágerek. 14.30: Tánczenei koktél. 15.15: Juhász Ferenc versprózájából. 15.33: Fúvószene. Közben: 16.10: Irodalmi kirándulások. 17.15: Magyar tájak dalaiból. 18.11: Barátság slágerexpressz. 18.41: Az ismert és az ismeretlen Janus Pannonius. 19.00: Táncok operettekből. 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Csipetnyi bors. Irodalmi összeállítás. 21.12: Könnyűzenei olimpia. 21.42: Liszt-operaátiratok. 22.17: Filmdalok. 22.33: Táncdalok. 23.10: Porter zenés játékaiból. 3. MŰSOR 8.08: Vonósnégyesek. Szt. 8.44: Zenekari muzsika. Szt. 10.54: Csajkovszkij: A Pikk Dáma. Három felv. opera. Szt. Közben. 13.05: Kis magyar néprajz. 13.54: Kedvenc könyveim .. . 15.08: Gyűvészlemezek. 16.11: Magyar zeneszerzők. Szt. 16.43: A dzsessz történetéből. 17.23: Ragyogj csillag. 2. rész. 18.03: Mindenki zeneiskolája. 18.44: Barokk muzsika. Szt. 19.33: Két zongoranégyes. Szt. 20.46: Rossini: Olasz nő Algírban. Részi. 21.38: Beethoven-művek. Szt. TELEVÍZIÓ 9.48: Tévétorna (sz.). 9.55: Idesüss! 10.20: Ünnepi nagygyűlés közvetítése (sz.). a Jubileumi Ifjúsági Parkból 11.30: Csak gyerekeknek! Kisfilmek (sz.). 15.08: Hírek. 15.15: A vadon szava (sz.). 16.50: Fabula. A játék (sz.). 17.40: Nótaszó (sz.). 18.00: Klasszikus orosz költészet. 3. rész 18.35: Magyarország 1978. A dokumentumfilm — felszabadulásunk 33. évfordulójára emlékeztetve — az utóbbi évtizedek változásait kíséri végig (sz.). 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétérna (sz.). 19.30: TV Híradó. 20.00: Erkel; Hunyadi László. Az opera tévéváltozata (sz.). 21.45: Vörös és fekete 2. rész. 23.05: TV Híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Iszony. Németh László egyik nagyregényének filmváltozata egy ember benső életének, sorsának mesteri ábrázolása. Nelli nemcsak jövendőbelijétől, de általában a házasság tudatától irtózva mond igent Takaró Sanyinak. Az asszony útja tragédiához, majd személyisége felszabadulásához vezet. 21.43: TV Híradó 2. 22.05: Rohan az idő. Kedvelt dallamok L (sz.). SZERDA KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Az ember és környezete. 8.57: Zenevér. 9.12: Kocka igényei. 9.22: Vonószenekari muzsika. 10.05: Móra: Kincskereső kisködmön 1. rész. 10.36: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.51: Beethoven: Két zongoraszonáta. 11.08: Pergői est: Az úrhatnám szolgáló. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigádnapló. 13.40: Mezők, falvak éneke. 14.00: Vendégjáték. 14.28: Járdányi Pál műveiből. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Indulók. 16.10: Népi zene. 16.33: Bemutatjuk új felvételeinket. 16.44: Mindenki iskolája. 17.07: Hasznos és haszontalan mulatságok. 17.32: Holnap közvetítjük ... 18.15: Könyvszemle. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Bagoly a cégtáblán. Műveltségi játék. 20.25: Népi zene. 21.20: Kis magyar néprajz. 21.25: A rákkutatás élvonalában. A rák a laikusok körében is állandó beszédtéma. Ellenszerének felfedezését az egész világon várják. A műsor készítői Heidelbergbe látogattak, ahol egy , hatalmas kutatóközpont munkatársai szólnak eredményeikről, feladataikról. 22.30: Évfordulók nyomában. 23.30: Operettdalok. 0.10: Monteverdi-művek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Benkó dixieland játszik. 8.33: Zenés játékokból. 9.33: A 04. 05. 07 jelenti. 11.33: A Szabó család 12.00: Tánczene Kanadából. 12.33: Szovjet költők versei. 12.50: Szimfonikus zene. 13.30: A Gyermekrádió műsora. 14.00: Dalok. 14.10: Miklós György zongorázik. 14.25: Néhány perc tudomány. 14.35: Operettrészletek 15.10: Politikaidal-tanítás. 15.36: Ötödik sebesség. 16.25: Egészségünkért! 16.33: Magyarország—Jugoszlávia N EB labdarúgó-mérk. II. fi. 17.20: Slágermúzeum. 18.20: A legnagyobb kedvezmény elve. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Népi zene. 19.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.33: Iránytű. 21.43: Könnyűzenei olimpia. 22.13: Népdalok. 22.50: Könnyűzene. 23.30: Bizet: Szimfónia. 3. MŰSOR 14.05: Gounod: Faust. Részi. Szt. 15.20: Bemutatjuk új felvételeinket. Szt. 16.03: Húszas stúdió. 16.56: Hangverseny az MZI hallgatóinak. 17.36: Külföldi tudósoké a szó. 17.50: Meditáció. 18.05: Fekete Afrika Zenéjéből. 18.20: Fischer-Dieskau R. Strauss-dalokat énekel. Szt. 19.08: Olasz szerzők művei. Szt. 19.37: Hangversenyközv. Szt. Kb. 21.35 . 2000 felé Kb. 22.15: Dzsesszfelvételek. TELEVÍZIÓ 8.14: Tévétorna (sz.). 8.20—10.00: Pedagógus-továbbképzés (ism. 14.30-tól). 10.00: Szünidei matiné, kisfilmek. 11.05: Delta (ism.). 11.45: Utak és kalandok 1. rész (ism., sz.). 12.20: Lehet egy kérdéssel több? (ism.). 16.28: Hírek. 16.35: Kaukázusi rezervátum (sz.). 17.00: Dél-alföldi krónika. 17.30: Nyugalmunk érdekében. 18.00: Közművelődés — közelről. 18.40: Szépen, jól magyarul... 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: TV Híradó. 20.00: Rumba. Kubai táncfilm (sz.). 20.10: NSZK—Brazília labdarúgó-mérk. közv. (sz.). 22.10: TV Híradó 3. 22.20: Simon és Clotilde. Tévéfilma Vercors kisregényéből (ism.). 2. MŰSOR 20.00: Piros karaván Cigánymusical két részben. A Fővárosi Operettszínházbn. (sz.). Közben: 21.20: TV Híradó 1. NÉPSZABADSÁG vízszintes t. 1945. április 4-ről ezt mondta ki az Elnöki Tanács rendelete, amelyben ünneppé nyilvánította felszabadulásunk napját (az első rész, zárt betűk: U, T). 12. . . ott marad, ahová dől (közmondás). 15. Mérlegelő megítélés. 16. Kényelmes. 18. Ellenben (fordítva). 19. Az igazgyöngy hatását keltő mesterséges gyöngy. 21. Egykori világhíres spanyol labdarúgókapus. 22. Nagyobb rész, többség. 24. TV 6. 25. Petőfi költeménye. 27. Nagy tömegben készít. 28. 555 méter magas hegy, aljában fekszik Eger. 30. Az idézet harmadik része (zárt., betűk: P, Z). 33. Híradó szolgálatot ellátó katona. 33. A természetes logaritmus angol felfedezője. 36. Lak betűi, keverve. 37. A zongora ismétlőszerkezetének francia feltalálója. 38. Erre csörög ... Úrfi.. . . Roy (Walter Scott regénye). 41. Y .. 42. Maga után húz. 43. Szovjet város az Oka folyó mellett. 45. Neheztel valamiért. 46. Európa Kupa. 47. A dzsesszben a melódiákat összekötő rögtönzések. 48. Csurgó. 49. TD. 50. A fej tréfás neve. 52. Kinyújtott tenyér hossza. 53. H E E. 54. Személyes névmás. 56. Bömböl. 57. Melléknévképző. 58. Más táborhoz csatlakozik. 60. Egy varrómozdulatot végez. 62. Olyan építmény volt, amelyen áthaladva csak fizetség mellett lehetett árut szállítani. 61. Feltétlenül megteszem! 67. Angol költő (1688—1744). 68. Táplálék. 69. Becézett Ibolya. 70. Helyesel az angol. 72. Egykori sportmozgalom. 73. Mókuska. 75. Lehajít. 77. Az ember hű társa. 78. Dátummal ellátó. 80. Község Csongrád megyében. 82. Szigligeti... 83. A dán szigetek egyike. FÜGGŐLEGES: 1. Kiejtett betű. 2. Tektonikus eredetű völgy és patak a Budai-hegységben. 3. N T. 4. Kisfaludy Károly születési helye 5. Azokat a személyeket. 6. Aludni térés. 7. Ilyen állat a rák. 8. Éra betűi, keverve. 9. Adás egynemű belül. 10. Egymást előző betűk az ábécében. 11. A O Z. 12. Testgyakorlás (névelővel). 13. Ravasz ötlet, furfang. 14. Fotófilmek fényérzékenységét jelöli. 17. Keleti férfinév. 18. Az idézet második része (zárt betűk: S, R). 20. Az 1848-1849-i magyar szabadságharc ezredese. 23. Város Szumátrán. 25. Zománc. 26. T .G I. 29. Német birtokos névmás. 31. Hegység Dél-Amerika nyugati partja mentén. 32. Francia város, II. Rákóczi Ferenc 1715—1717. közt itt élt. 34. Filmbéli Emília, akit szeretni kell. 38. A száj része. 40. Dickens álneve volt. 44. A szem ... a fényre. 45. Kikötőváros Algériában. 47. Versenyszánkó. 48. Olasz karmester (Alberto). 49. Üzem, vállalat működési helye. 51. Az idézet negyedik része (zárt betűk: D, L). 52. Máshollét igazolása. 53. Tőszámnév. 55. Utat, Irányt veszít. 57. Ökör! egyiptomi város. 59. Szakít. 61. Pithagorasz ... 63. Római 2001 64. Erre a helyre hajít. 65. Csinos, tiszta. 66. Szerencsejátékban megszerző. 71. Semmikor se. 73. Gazdasági eszköz. 74. Nyelvjárás van ilyen. 75. Régi súlymérték. 76. Bilina egynemű betűi. 79. ös. 80. Kiss... Kate. 81. Kiejtett betű. Bednay József£ Beküldendő a vízszintes 1., függőleges 18., vízszintes 30. és a függőleges 51. sz. sor megfejtése — lehetőleg levelezőlapon — legkésőbb április 11-ig. A cím mellé írandó „REJTVÉNY”. MÁRCIUS 19-i rejtvénypályatunk NYERTESEI: Megfejtés: Anyám, a nő piros kihívás, / kicsattanó, akár az alma, J üt arra, ki felfogja hullját, / s annak édes, ki megharapja. Budapestiek: Czelfi János, Kátai Oszkárné, Madarász János, Bártfai Andrásné, Marton Jánosné, Harangozó Andor, dr. Ormos Margit, Szentkúti Gyula, Hegedűs János, Búzás Ferencné, Tamás Gusztáv, Novotta Sándor, Borbás Istvánná, Novák Lászlóné, Ungl Éva, Roóz Ferencné, Keresztes Gézáné, Bolemák Tiborné, Kovács Istvánná, Száky Béláné, Budinszky Andorné, özv. Zala Károlyné, Tövispataki Tiborné, Kühl György, Tóth Gézáné. Vidékiek: Babák Ferenc, Heves; Hanneh Anna, Bakonyoszlop; Simon Jánosné, Szeged; Halmai János, Szentes; Hesz Imre, Mázaszászvár; Dezsényi Gyula, Eger; Plánk Mihályné, Székesfehérvár; Kiss István, Kecskemét; dr. Pásztor István, Nyíregyháza; Must Istvánná, Balatonakarattya; Romhányi Sándor, Kálóz; Galambos Ferenc, Vác; Seper János, Székesfehérvár; Szendi Márton, Debrecen; Lukács Béla, Eger; Id. Várszegi József, Békéscsaba; Gellér Erzsébet, Nyíregyháza; Mátyás István, Sopron; Máthé Lászlóné, Ajka; Rafael Árpád, Esztergom; Práfi Gyula, Jászárokszállás; Fehérvári Józsefné, Kaposvár; Makai Sándor, Nagykőrös; Nagy Károly, Répcelak; Matolcsy Józsefné, Székesfehérvár. Nyereményként egy-egy 50 forintos könyvutalványt küldünk postán. ÜNNEPNAP 1978. április 3., hétfő