Népszabadság, 1978. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-24 / 251. szám

10 fimmmnás NÉPSZABADSÁG 1978. október 24., kedd Megújulás küszöbén a szilárd ásványok kitermelése A bányaművelés jövője István király 1031-ben Harold herceg kérésére magyar bányászokat küldött Angliába. Szakértőkként. Színes ércet, nemesfémeket kerestek és találtak akkoriban. (Szénbányászatunk azonban alig több mint 200 éves.) Most mintegy ezerféle — s nálunk is 300 — ásvány gazdája a bányászkodás. E munka mindig nehezen szerzett kenyeret adott, s mindig keresni kellett az embert kímélő, termelékeny, új módszereket. Úgy látszik, hogy az új évezred meghozza a fordulatot. Első, útkereső lépéseit teszi napjainkban a XXI. és a XXII. század bányászata. Új módszerek is kellenek A bányászkodás célja a földkéreg hasznosítása három általánosan elterjedt, uralkodó eljárás segítségével. Az első a mélyfúrás, amely főként a szénhidrogén kitermelésének módszere (bár újabban a szilárdásvány-bányászat is él lehetőségeivel). A második a külfejtés, amelynek lényege, hogy az ásványi kincset takaró földréteget távolítják el, és a szabaddá vált készletet gépekkel a felszínen termelik ki, napjainkban már akár kilométernyi mélységből is. (A világ legmélyebb külfejtését Szibériában tervezik. Csaknem két kilométer vastag, gazdag tápértékű, és kitűnően hasznosítható földrétegtől szabadítják meg a szénkészletet. Ilyen mélységben még a mélyműveléses bánya is ritkaság.) A harmadik módszer a legősibb: a mélyművelés. Lényege, hogy szállító útvonalakat építenek ki a készlet és a felszín között; a fejtés, a kitermelés tehát a föld alatt folyik, közvetlen emberi részvétellel. Ez utóbbi módszer gyengéje — veszélyességén és gépigényességén kívül — éppen az, hogy a fejtésnek, a termelésnek igen nagy kiszolgáló apparátust kell eltartania. Ez megmutatkozik abban is, hogy az anyagot, az energiát, a levegőt szállító vágatok, aknák teszik ki a fenntartandó bánya legnagyobb részét, és abban is, hogy a közvetlen termelést kiszolgáló, annak szempontjából improduktív létszám a nagyobb, a lent dolgozók 70—80 százalékát is kiteheti. Nyilvánvaló, hogy ez a gazdaságosság szempontjából döntő kérdés, amit a jövő bányászatáról szólva feltétlenül mérlegre kell tenni. Alább csupán a szilárd ásványok kitermelésének új módszereit érintjük, hiszen a bányászat oly sokrétű, hogy valamennyi területével legfeljebb könyvben lehetne foglalkozni. Az alapképlet egyszerű. Mind többféle és mennyiségileg is egyre több ásványi nyersanyagot kell a felhasználó iparnak adni, s mind mélyebb rétegeket feltárva, hiszen a felszínközeli készletek gyorsan kimerülnek. Igaz, itt-ott kiderül: a felhagyott vagy meg sem kutatott területeken maradt még hasznosítható nyersanyag. De a „sűrűsége” esetleg csak néhány százalék. Tonnányi meddő közt néhány kilónyi érc. És ezekhez a parányi mennyiségekhez sem lehet hozzáférni a régi módszerekkel. Új eljárásokra van szükség. Automata rendszer Minden azt követeli tehát, hogy ez a hagyományos, joggal ősinek nevezhető iparág (hazánkbeli példa: Sümeg környékén a neandervölgyi ősember is bányászott követ, feltáró vágatokat építve, vagyis elméletileg mélyművelési módszerekkel) minél többet hasznosítson a világ fejlődő technikájának eredményeiből. Erre is törekszik, s eredményesen. S ad is, adott is másutt hasznosíthatót cserébe. Kevesen tudják, hogy a Davy-lámipával vette kezdetét a ma már általánosan elterjedt, jól műszerezett vizsgálati eljárás: a gázelemzés, vagy hogy az űrruha végeredményben a bányamentők önfenntartó öltözékének korszerűsített, különleges változata. Ami persze beválik a föld felszínén — gép, berendezés —, a kéreg belsejének mostoha környezetében újra vizsgázik, s gyakran alapos módosításra szorul. Néhány száz méteres mélységben a szénbányák levegőjének relatív páratartalma elérheti a 90 százalékot, nem is szólva az esetenként jelen levő robbanásveszélyes gázkeverékekről, amelyek miatt a villamosság, az elektronika, a legközönségesebb hajtómotorok is csak különleges konstrukciós megoldásúak lehetnek. Ezek a szempontok befolyásolják a bányagépek tervezőit, és törekvésük az, hogy magát a művelési módot is megváltoztatva — a szűk vágathajtásról, a kamrafejtésről a minél szélesebb munkamezőt adó frontfejtésre áttérve — olyan berendezéseket szerkesszenek, amelyek lehetőleg az ember közvetlen jelenléte nélkül is termelőképesek. Tág tere nyílik itt az automatizálásnak, a távirányításnak, s van már olyan kísérleti bánya — például Lengyelországban , ahol az önállóan dolgozó gépektől nagy távolságban, légkondicionált fülkében ül az ellenőrző munkát végző bányamérnök, s jószerivel néhány gombnyomás elegendő a teljes fejtési rendszer működtetéséhez. Önjáró mindenes kísérleti körülmények között bemutatkozott már az az úgynevezett gördülő komplexum is, amely egyetlen berendezésben egyesíti az előfúrást, a robbantást, a jövesztést, a szállítást és a biztosítást végző gépeket, rendszereket. Nagy előnye lesz — ha beválik — ennek a mindenes rendszernek, hogy afféle robotként „küldhető be” a földkéreg munkába vett tereibe. Az ember csak felügyel és irányít. Nyilvánvaló, hogy komplett robotbányák ma még nincsenek, és valószínűleg nem is lesznek soha. Az ember alkotó közreműködése nélkülözhetetlen termelési tényező. Meg aztán a bányászkodás híres a mindig várható váratlan eseményekről. Ezért nem lehet tökéletesen leírni számítógépes programokkal a folyamatokat, hogy aztán esetleg az egész üzemet komputer felügyeletére bízzák. Gondoljuk meg: a váratlan események bekövetkezésének valószínűsége a bányászatban három százalék, a különösen bonyolult geomorfológiájú Kárpát-medencében ennek háromszorosa, s az űrhajózásban csak 1,2 ezrelék. Pedig az űrhajózás sem tartozik a könnyen kiszámítható lefolyású események körébe. A mélyműveléses bányatípus a XXI. század közepére mégis már így lesz jellemezhető: magas fokon automatizált üzem, amelyben a munka egy részét — a levegőszállítást, vízszállítást, a szállítószalag vezérlését — számítógép irányítja, s ahol az ember távol kerülhet a veszélyes területektől, nagy termelékenységű, s a rutinfeladatokkal boldogulni képes berendezésekre bízva a termelést. Ide számítható az a másik elképzelés — erre is van már jó példa —, amelynek lényege, hogy az ércelőkészítés is a föld alatt történik, s a meddőtől nagyrészt fizikai módszerekkel megtisztított ércet szállítják csak a felszínre, míg a többit visszatömedékelik a járatokba. A Szovjetunióban működik már ilyen, a föld alatti bányával egybeépített ércelőkészítő mű, s igen gazdaságossá teszi a termelést. A másik, ezzel rokon változat — próbálkoznak vele Kanadában és a Szovjetunióban is — a vízsugaras jövesztés. Itt végül is maga a frontot megbontó nagynyomású vízsugár végzi el az ércelőkészítést: a meddő és a más fajsúlyú hasznos anyag a csővezetékben válik szét, s a szivattyúk csak a már viszonylag kevés idegen anyagot tartalmazó ércet, ásványt emelik a felszínre. Vegyi anyagok és baktériumok A mélyfúrás, a mélyműveléses bányászkodás, valamint a kémia és a biológia találkozása ugyancsak ígéretes csokra az új eljárásoknak. Ha ugyanis az ércet, a kifejteni kívánt ásványt nem vágatokkal közelítik meg, mert például a tömzs (így nevezik a néhány ezer vagy akár sok millió tonna súlyú föld alatti óriás rögöket, amelyek hatalmas, szabálytalan gömbökként a meddő környezetben a hasznos ásványt jelentik) érctartalma csak néhány százalék, egyszerűbb és gazdaságosabb lehet,és az eddigi kísérletek ezt bizonyítani is látszanak — valami módon kilúgozni a hasznos anyagot, s csak azt hozni a felszínre. A módszer: a tömzsre ráfúrt lyukon kémiai hatóanyagot szivattyúznak a föld mélyébe, s egy másik fúrólyukon már azt a vegyületet emelik ki, amelyből visszaalakítható a keresett, megtalált elem. S ha nincs erre alkalmas vegyi anyag, szerephez juthatnak a baktériumok, amelyek közül néhány száz faj életfeltétele nem az oxigén, hanem a réz, az ólom, a vas, hogy csak néhányat említsünk. Az ércgumót,,megfertőzik” ilyen baktériumtörzsekkel, amelyek ott elszaporodva testükbe építik a bányászni kívánt anyagot, s ha az előbbihez hasonló módszerrel, két vagy több fúrólyuk közbeiktatásával átöblítik a kőzetet, máris rendelkezésre áll egyfajta „biomaszsza”, amelyből aztán kivonható a bányászkodás végterméke. Mindkét módszernél az a bökkenő, hogy a kémiai és a bakteriológiai bányászat is egy-egy termőhelyre kidolgozott, és csak ott alkalmazható különleges eljárás. Ahány tömzs, ahány föld alatti környezet, annyiféle — csak sok munkával kialakítható — baktériumfaj, vagy vegyi anyag ,az egyedül alkalmas. S ez bizony ma még igencsak megdrágítja az eljárás bevezetését, terjedését. Gázosítás, gőzösítés jellegében hasonló módszerek a szénre kidolgozott elgázosítási, vagy elgőzösítési eljárások. Az előbbinél afféle városigáz-gyártásra késztetik a széntelepet: lassú égetéssel gázt fejlesztenek, s így csak az energiát hordozó gáz kerül a felszínre. Az utóbbinál a lassan égő szén vizet forral, amelyet fúrólyukakon engednek föléje, s akkor a gőz lesz a végtermék. Mindkét eljárás közös hibája: nehéz a tüzet „kézbentartani”. A kémiai bányászat, a baktériumos kilúgozás, a föld alatti elgázosítás és elgőzösítés, akárcsak a nukleáris bányászat — amelynek lényege, hogy igen mély függőleges aknán át nukleáris robbanóanyagot engednek a tömzsbe, s az ott összezúzza a teljes készletet, ahonnan aztán mint valami föld alatti raktárból, csak el kell szállítani az aprított kőzetet, ércet — a XXI. század végére, a XXII. század elejére válhatnak általánossá, vagy legalábbis rutinszerűen alkalmazhatókká. Ami a magyar bányászatot illeti, itt sem állt meg az idő Harold és István szerződése óta. Bauxitbányászatunk például jövesztési módszereiben, gépesítettségi fokában, korszerűségében a legkorszerűbb színvonalat képviseli. A szilárdásvány-bányászatnak az ezredfordulóra tervezett fejlesztési célja: általánossá tenni a távvezérelt termelő géprendszereket, a számítógéppel vezérelt víz-, levegő-, anyagszállítást. Így a segédmunkát, a kiszolgáló tevékenységet folytatók arányát a felére lehet csökkenteni. Ez ugyancsak mérőszáma a gazdaságosságnak, a korszerűségnek, és bizonyos értelemben a biztonságnak is. S addigra napjaink kísérleteiből is ígéretes gyakorlati módszerek válhatnak, amelyek alaposan, átrajzolják majd a bányászkodás mostani arculatát Dr. Búza Péter Ez már napjaink technikája, a balinkai bánya 1976 áprilisában üzembe helyezett diszpécserközpontja. ELECTRICA SPECIAL TÖBBET A Protexan vízben oldódik, az egészségre ártalmatlan Gyümölcstartósító emulzió A gyümölcsök rövidebb vagy akár hosszabb ideig való eltartásakor, különösen, ha csak szükségből erre alkalmassá tett, ideiglenes tárolóhelyre szorulnak, jól alkalmazható az új, Protexan elnevezésű, NDK-gyártmányú tartósító készítmény. Ez a fehér, sűrűn folyó, szagtalan, íztelen és az élelmiszereknél már elterjedten alkalmazott tartósító szorbinsavval is kiegészített paraffinemulzió alkalmas a tárolásra szánt termések érték- és épségmegóvó bevonására. Veszélytelenül használható, miután nem mérgező, még élelmezés-egészségügyi várakozási ideje sincs, mert — mint emészthetetlen anyag — könnyen eltávozik az emésztőcsatornákból, ha a vele kezelt gyümölcs fogyasztása előtt ajánlatos alapos lemosás nem volt tökéletes, vagy esetleg más okból véletlenül a szervezetbe kerül. A Protexan felhasználás előtt csapvízzel a megfelelő arányban hígítandó. A vízzel hígított emulzióba lehet bemeríteni a jellemző szín elérésekor leszedett , és ezt megelőzően lehetőleg legalább két alkalommal felszívódó gombaölőszerekkel is kezelt — gyümölcsöt, egyszerre annyit, hogy még mindegyiküket teljesen ellepje az oldat. Majd sorra kiemelve — és a kocsány-, illetve, csészemélyedésükben meggyűlő oldatot kifolyatva — papírral bélelt ládába kerülhetnek, sorolva. A kezelésüktől számított hat-nyolc nap elteltével a filmszerű vékonyságú emulziós réteg, a víztartalmat elveszítve, erősen megkötődik a felületre. Egy kg emulzió 0,8—1,2 g gyümölcs kezeléséhez elegendő. A bevonat hatására csökken a tárolás alatti súlyveszteség, és az érési folyamatok is lassúbbak lesznek, ami a tárolás időtartamát növelheti. De a fő előny mégis a ráncosodás gátlása, az apadási veszteség mérséklése. Ezenkívül a bevonat elejét veszi az átfertőződéseknek, vagyis annak, hogy az esetleg mégiscsak romlásnak induló darabok az egészségeseket is megfertőzzék. Elsősorban téli alma, körte, birs kezelhető vele.