Népszabadság, 1978. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-01 / 258. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér NEPsmmM 1978. november 1., szerda AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXVI. évfolyam 258. szám Viskóból lakásba Szemérmesen a szociális körül­ményeknek meg nem felelő laká­soknak nevezzük a falu-, illetve városszéli telepeket, amelyek tér­deplő, ki tudja mikor-hogyan ösz­­szeeszkábált viskóiban cigányok élnek. Ám legalább annyira sze­mérmesen, csak egy-egy hír jelzi, ha fölszámoltak valahol egy put­risort és lakói emberibb, kényel­mesebb világba kerültek. Legutóbb például Kunágotán történt ilyen, ahol a földdel tették egyenlővé a hajdani pérót: 31 épületet bontot­tak le tulajdonosaik, hogy a telep­ről a községbe költözzenek. Szer­kesztőségünkhöz érkezett levelek gyakran számolnak be arról, hogy a városukban vagy falujukban alig akad már putrilakó. 1964-ben kormányhatározat in­tézkedett a szociális körülmények­nek meg nem felelő telepek fel­számolásáról. Az akció kezdete óta az állam körülbelül egymilliárd forint hitelt nyújtott ilyen célra, és ezenkívül egyéb módon — ál­lami, tanácsi lakással — igyeke­zett segítséget nyújtani a vályog­viskókban élő családoknak. Igaz, 1980-ig — mint azt a hatvanas évek elején terveztük — nem tűn­nek el a perók, de több tízezer család felejtheti a nedves, pené­szes odút, ahová — sokáig úgy hit­te — odaláncolt volt az élete. Töb­ben vallották, hogy míg putriban laktak, nem is igen volt mire köl­teni pénzüket, maradt az ital. A parkettás szoba kedvet teremt a bútorhoz, a csipkéhez, azaz mind­azon portékához, amelyet putri­lakó korukban elérhetetlen álmú parasztlakásokban gyűjtött össze képzeletük. Akadnak persze hátulütői is a megannyi féle-fajta támogatás­nak. Ahol nem ismerik eléggé a telepieket, könnyen kaphatja olyasvalaki az építési-vásárlási hozzájárulást, aki érdemtelen rá. Hiába a rendszeres munkaviszony, ha életmódja alig-alig különbözik a putriban maradttól. Hallani olyan építőszövetkezetekről is, amelyek a csökkentett értékű la­kásokon csökkentett minőséget ér­tenek, s ház helyett díszlethajlé­kot építenek, kispórolva az anya­got, elhanyagolva a kötelezően előírt munkaműveleteket. Fal­­vaink egy részében az sem ritka­ság, hogy a rendeletek szellemé­vel ellentétben újabb telepeket lé­tesítenek, ahelyett, hogy szétszór­tan, a község belsejében helyez­nék el az új életet kezdőket. A komfortos ház ugyanis nem elég. Sokukat ki is kell szakítani abból a környezetből, amelynek szálai addig gúzsba kötötték. A csökken­tett értékű, egymás hátának ve­tett házikók lakói közül néha elég, ha csak az egyik teremt putrikö­rülményeket az új otthonában — viszi maga után a többit. Határo­­zottabb intézkedést sürget a meg­üresedett viskók lebontása, mivel gyakorta a határozatra váró ap­parátust megelőzi egy újabb csa­lád, s a putri ismét lakott lesz, kezdődhet minden elölről. Nemrégiben a Bács-Kiskun me­gyei tanács vb-ülésén a kiskun­­halasiak számoltak be arról, hogy mit tettek a telepek fölszámolá­sáért. Kiderült, hogy sokat, de mégsem eleget. Mélyreható vál­tozások csak az utóbbi három­négy esztendőt jellemzik. Emlí­tést érdemel például a tavalyi év, amikor is 19 „Cs-lakás” falait húz­ták fel az építők. Idén 26-ot szán­dékoznak. Az viszont furcsa, hogy a cigánydolgozókat foglalkoztató vállalatok csak szerény mérték­ben hajlandók támogatást nyújta­ni az építkezéshez. A szociális körülményeknek meg nem felelő telepek felszámo­lása össztársadalmi feladat, amely az anyagiakon kívül nagyobb fi­gyelmet, több törődést, érzéke­nyebb differenciálást kíván. Tamás Ervin NOVEMBER 7. ELŐTT Új létesítményekkel gazdagodik az ország Közművelődési és egészségügyi intézményeket, iskolákat, üzemeket, utakat, sportcsarnokokat adnak át A november 7-ét köszöntő ese­mények sok helyütt már napok­kal az ünnep előtt megkezdődnek, s az ünnepségeket többfelé össze­kapcsolják egy-egy nagyobb, új létesítmény felavatásával. Győrött ezúttal adják át a me­gyeszékhely új színházát, Debre­cenben a Kölcsey Ferenc nevét vi­selő városi és megyei művelődési központot; az avatóünnepség ke­retében leleplezik a névadó mell­szobrát is. Tatabányán a családi ünnepségeket rendező intézet új épülete készült el; Gyöngyösön művelődési központot avatnak, a Pest megyei Tápiógyörgyén pedig a tömegszervezetek házát, amely­ben klub és könyvtár is helyet ka­pott. Sok város, megye gazdagodik oktatási intézménnyel; Szeged pél­dául 16 tantermes általános isko­lával, továbbá egy szakmunkás­­képző intézettel és szakközépisko­lával, s az utóbbihoz kollégium is tartozik. Dunaújvárosban szintén középiskolás­ kollégiumot, Zala­egerszegen és a Hajdú-Bihar me­gyei Balmazújvárosban 16—16, a Somogy megyei Nagyberkiben 12, a kis zalai Miklósfán, s a szabol­csi Nyírmadán 4—4 tantermes ál­talános iskolát vesznek birtokukba a gyerekek. Most befejezett épít­kezésekkel, illetve bővítésekkel az óvodai helyek száma mintegy nyolcszázzal, a bölcsődeieké két­százzal gyarapodik. Óvodát Szege­den, Székesfehérvárott, Biatorbá­­gyon, Somogyjádon, Igasban, Szen­nán, Szombathelyen, bölcsődét ugyanitt és Székesfehérvárott avatnak. A Bács megyei Miskén és Tiszaalpáron egy-egy társadal­mi összefogással épített öregek napközi otthonát, a Szolnok me­gyei Karcagon százszemélyes szo­ciális otthont adnak át. Új laká­sokba költözhetnek be a napok­ban — többek között — Füzes­abonyban, Törökbálinton, Nyír­egyházán, Kazincbarcikán, Balas­sagyarmaton. Az egészségügyi intézmények bővítése, rekonstrukciója is több helyütt jelentős állomáshoz érke­zik: Mohácson felavatják a váro­si kórház 125 ágyas új épületszár­nyát; a diósgyőr-vasgyári kórház- és rendelőintézet reumatikus, úgy­nevezett aerosol-terápiás gyógyí­tórészleggel bővül, Nagykőrös ta­nácsi rendelőintézetet, Veszprém onkológiai szűrőállomást kap. A szocialista iparfejlesztés je­lentős eseményeként a napokban avatják fel Leninvárosban a Ti­szai Vegyi Kombinát évi 45 ezer tonna kapacitású műanyagfeldol­gozó üzemét, a Komáromi Len­­árugyárban az évente 20 ezer köb­méternyi pozdorjabútorlapot ké­szítő üzemet. A Bélapátfalvai Ce­mentgyár építkezésénél elkészül a II. forgókemence, a paksi atom­erőműnél az indítókazánhoz csat­lakozó 2 kilométeres csővezeték. Dunaújváros a férfifehérnemű­­gyár új üzemével, Sárbogárd a Videoton korszerű csarnokával, Nagyatád cérnagyári üzemmel, Kaposvár a Csepel Művek egyedi gépgyárának 2000 négyzetméteres forgácsolócsarnokával gyarapo­dott. Salgótarjánban forgalmi és műszaki telepet, Szolnokon a Vo­lán-vállalatok első vidéki komp­lex oktatási központját avatják. A Békás megyei Nagyszénáson meg­kezdi működését az a korszerű ag­rokémiai központ, amelyhez a ké­miai anyagok tárolója mellett me­zőgazdasági repülőtér is tartozik. A mátrai regionális vízmű mosta­ni üzembe lépésével lényegében megoldódik az egész üdülőkörzet ivóvízellátása. Vasban és Zalában féltucatnyi község kap vízművet, illetve egészséges ivóvizet. Ugyan­csak ebben a két megyében új utakat is használatba vehetnek a járművek: a 86-os számú főútvo­nal most elkészült átkelési szaka­szát, illetve a 7-es és a 8-as főút­vonalat összekötő 74-es út Bak és Zalaegerszeg közötti 14 kilométe­res szakaszát. Az ünnepre készült el az 500 néző befogadására alkal­mas veszprémi sportcsarnok; fe­dett csarnokában kosár-, kézi- és röplabdamérkőzéseket rendezhet­nek majd. A többi közt Egerben, a Bács megyei Jánoshalmán, a Békés megyei Mezőkovácsházán adnak át még kisebb-nagyobb sportcsarnokot, tornatermet. EDDIG NYOLCVANEZER VAGON ÁRUT VÁSÁROLTAK FEL Kiegyensúlyozott a lakosság ellátása Véget ért a kedvezményes burgonyaértékesítés — Harmincezer vagon termék a tárolókban — Megkezdődtek a jövő évi szerződéskötések (Tudósítónktól.) Október végéig mintegy 80 ezer vagon burgonyát, zöldséget­­és gyümölcsöt vásároltak fel a Zöl­­dért-vállalatok. Panák Lászlónak, a Zöldség-Gyümölcs Kereskedel­mi Központ vezérigazgatójának a tájékoztatása szerint a következő négy-öt hét alatt még 26 ezer va­gon árut kell felvásárolniuk. Mind­ez lehetővé teszi, hogy a téli és a kora tavaszi hónapokban is ki­egyensúlyozott legyen a lakosság ellátása. Az idényszerű cikkekből most is árubőség jellemzi a piacokat. Burgonyából eddig 24 ezer vagon­nal vásároltak fel, 9 ezer vagon­nal többet, mint a múlt év hason­ló időszakában. Kedden véget ért a szeptember 15-től tartó kedvez­ményes burgonyavásár, amelynek keretében a lakosság kilónként egy forinttal olcsóbban szerezhet­te be a téli hónapokra szükséges burgonyakészletét. Az akció során a Zöldért-vállalatok 3500 vagon burgonyát értékesítettek, 22 szá­zalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. Vöröshagymából és fokhagy­mából jó volt a termés, mindkét cikkből nagy a kínálat. Leveszöld­ségből szintén megfelelő az ellá­tás. Mind nagyobb a felhozatal fejessalátából és hónaposretekből. Helyenként kapható még sóska és spenót. Paradicsomból a lakosság ré­szére 1500 vagonnal, hoztak for­galomba, ugyanannyit, mint az el­múlt évben. A héten még ugyan vagy 50 vagonnal felvásárolhat­nak belőle, de ez a mennység nem fedezi a­­keresletet. A napokban viszont már piacra került az üveg­házi paradicsom. Kevés zöldpap­rika termett az idén, a tavalyi mennyiségnek csupán a 60 száza­lékát lehetett felvásárolni. A gyümölcsfélék közül téli al­mából eddig 16 ezer vagonnal vá­sároltak fel, az exportkötelezett­ségek teljesítése mellett a hazai keresletet is kielégítik. Körtéből is megfelelő mennyiség van a piacokon. Csemege és otelló szőlő­ből bőséges a lakosság ellátása. Kapható birsalma és szelídgeszte­nye is. Az októberi napos időjárás ked­vezett a téli és a kora tavaszi hó­napokra szükséges zöldség és gyü­mölcs tárolásának. A Zöldért-vál­­lalatoknak a tanácsi szervek meg­bízásai alapján 23—24 ezer vagon árut kellene tárolniuk. Ezzel szem­ben máris 18 ezer vagon burgo­nya, 7 ezer vagon vöröshagyma és zöldség, valamint 5 ezer vagon té­li alma, tehát 30 ezer vagon áru van a raktáraikban, hűtőházaik­ban. A nagy árubőség folytán az őszi cikkekből előreláthatóan mintegy 40—41 ezer vagon árut fognak tá­rolni, 70 százalékkal többet, mint amennyire vállalkoztak. A napi ellátással és tárolással kapcsolatos feladatok mellett már hozzákezdtek a jövő évi termék­felvásárlási szerződések megköté­séhez is. Ehhez a Zöldker megfe­lelő irányelveket adott ki, amely­ben egyebek között előírja: a zöld­ségfélék átvételére a szerződése­ket december 31-ig, a gyümölcs­­félék átvételére pedig április 30-ig meg kell kötni. Viszont az idei esz­tendő tanulságai arra is figyel­meztetnek, hogy a szerződések megkötésénél az eddigieknél na­gyobb tervszerűségre kell töre­kedni. MAI SZÁMUNKBAN: Együ­ttműködés a dolgozókért (3. oldal.) A szocializmus országaiból (4. oldal.) Tárca: Van időnk ? (4. oldal.) Rendet, de hogyan ? (5. oldal.) Riportsorozat Thaiföldről Bangkok — Indokína kapuja ? (6. oldal.) A Kalapácsos ember körül (7. oldal.) Közgazdaság Termékváltás nemzetközi együttműködéssel (10. oldal.) Ma indul Moszkvába a vietnami küldöttség (Hanoi tudósítónktól.) Ma reggel indult Moszkvába a vietnami párt- és kormánykül­döttség. Le Duan, a VKP KB fő­titkára és Pham Van Dong mi­niszterelnök mellett a Moszkvá­ba, hivatalos, baráti látogatásra utazó delegáció tagja még­ Le Thanh Nghi miniszterelnök-he­lyettes, Van Tien Dung nemzetvé­delmi miniszterhelyettes, vezérkari főnök, mindketten a VKP PB tag­jai, Nguyen Co Thach külügymi­niszter-helyettes, a VKP KB tag­ja, Nguyen Huu Khieu, a VSZK moszkvai nagykövete, a KB tagja és Le Khao, az állami tervbizott­ság elnökhelyettese. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy ilyen magas szintű vietnami küldöttség még soha nem látoga­tott Moszkvába. Bizottság alak­ult Bagdadban a csúcstalálkozó munkaokmányának megszerkesztésére A PFSZ képviselője az Egyesült Államok befolyásának visszaszorításáért ,amennyi munkaokmány tekintet­be vételével dolgozzák ki az „egy­séges munkatervet” — közölte új­ságírókkal Szadun Hammadi ira­ki külügyminiszter, a konferencia elnöke. A döntés az államfői határoza­tok kereteit szabályozó okmány­ról szerda délutánra várható. A csúcs az eredeti tervek szerint csütörtökön kezdődik. Közben a bagdadi lapok a kül­ügyminiszteri értekezleten el­hangzott felszólalások közül szá­mosat ismertettek. Ezekből kitű­nik, milyen választóvonalak hú­zódnak az arab világon belül. A konzervatív, Amerika-barát tábor képviselői nem óhajtanak radiká­lis döntéseket. Szemben a Szadatot mentő igye­kezettel, a demokratikus Jemen képviselője sürgette a Camp Da­­vid-i alku elítéltetését. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet a maga részéről szüksé­gesnek mondotta, hogy a Közel- Keleten helyreálljon a stratégiai egyensúly. Más szóval értésre adta: ahhoz kell a feltételeket megte­remteni, hogy a különutasság és az Egyesült Államok befolyásának növekedése kellő ellensúlyt talál­jon. A konzervatívokat mozgató Szaúd-Arábia — saját hagyomá­nyai szellemében — óvatos nyilat­kozatot tett, amelyben szó esett a Palesztinai Felszabadítási Szerve­zet egyedüli képviseleti jogának elismeréséről és arról, hogy Rijad „nem tekinti Camp Dalidét olyan megállapodásnak, amely alapján békét lehet teremteni”. (MTI) * Kedden Washingtonban tízna­pos szünet után ismét összeült az amerikai, az egyiptomi és az iz­raeli tárgyaló küldöttség, hogy megkísérelje végleges formába önteni a különbéke-szerződés ter­vezetének szövegét. A bagdadi arab külügyminisz­teri értekezlet kedden saját kebe­léből hattagú bizottságot delegált az államfői csúcstalálkozó mun­kaokmányának megszerkesztésére. A bizottságban Irak, Szíria, Jordánia, Tunézia és Kuvait kül­ügyminisztere, valamint a PFSZ politikai osztályának vezetője ka­pott helyet. A „hatok” szerdára a külügy­miniszteri plénum előtt fekvő va-

Next