Népszabadság, 1978. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-01 / 283. szám
4 A konzervativizmus fogságában Tudósítónk kommentárja a nyugatnémet ellenzékről Helmut Kohl elvesztett egy fogadást. A nyugatnémet CDU—CSU kancellárjelöltje 1976 októberében az éppen elszenvedett választási vereség után aligha igazolható optimizmussal kijelentette: „Bármiben lefogadom, hogy két éven belül kancellár leszek.” A két év eltelt, Kohl és az uniópártok azóta is parlamenti ellenzékben vannak, kilátásaik pedig, hogy egyhamar hatalomra jussanak, a pártelnök önbizalomtól duzzadó szavai óta semmit sem javultak. A bonni CDU-székház a búr időkből emlékezetes szekértáborhoz hasonlít, amelyet azonban nemcsak kívülről ostromolnak, hanem bent a generálisok sem tudják, hogyan jussanak tovább. Két hónapja, a hesseni tartományi választás után, amelynek megnyeréséhez a kereszténydemokraták annyi reményt fűztek, született egy elemzés: az uniópártok kimerítették teljes választási potenciáljukat, ami azonban kevés a többség megszerzéséhez. Új menetirány Kohl álma, hogy leválaszthatja a szabaddemokratákat a bonni SPD-FDP-koalícióról, beteljesületlen képzelődésnek bizonyult, a viszonzatlan „szerelem” az FDP iránt pedig Hessen óta gyűlölködésbe csapott át. „Ha nem tudjuk megnyerni az FDP-t, megnyerjük választóikat” — ez a legújabb menetirány. Messze vannak azonban az adenaueri idők, amikor a CDU-t jellemző konzervativizmus elegendő volt egy párt programjának kitöltéséhez. Generációs okai is vannak ennek, főként azonban a modern tőkés termelési viszonyok csúcsai és hullámvölgyei teremtenek olyan körülményeket a mai NSZK-ban, hogy a társadalom nem tud mit kezdteni a konzervatív eszmékkel (és rögeszmékkel). Az uniópártok választási potenciálja ténylegesen süllyed, a megújulásra képtelen párt csak ott számíthat sikerre, ahol ellenfele hibákat követ el. Ludwigshafeni kongresszusuk néhány hete mintapéldákat szolgáltatott ehhez. Hiába próbálták ki a Norbert Blüm körül csoportosult konzervatív erők a frissen tanult liberális csengésű jelszavakat, a sokkal erősebb őskonzervatívok Biedenkopf volt főtitkár vezetésével elnémították őket. Ludwigshafenben ismét bebizonyosodott, hogy a reakciós konzervativizmus szoros fogságban tartja a CDU-t. Nem vetődhet fel az NSZK-ban egyetlen kül- vagy belpolitikai probléma sem, amelyről előre ne lehetne tudni a kereszténydemokraták retrográd álláspontját. Amikor Filbinger náci hadbírói múltja napvilágra került, azonnal megszületett a tézis, hogy „ami jog volt akkor, nem lehet jogellenesnek ítélni ma sem”. Amikor tavaly karácsony előtt a hitlerizmust és a háborút dicsőítő hullám borította el a nyugatnémet könyv- s hanglemezpiacot, az uniópártok védelmezték meg „a pusztán üzleti szempontokat”. Ezekben a hetekben megújuló erővel bontakozik ki egy tíz évvel ezelőtti vita: elévülhetnek-e az emberiség ellen elkövetett hitlerista bűncselekmények, az egyedi és a tömeggyilkosságok? Az eredetileg húszévi elévülési időt annak idején tíz évvel meghosszabbították, és az új határidő a jövő év végén lejár. A nyugatnémet társadalom most ismét szembekerül a kérdéssel, illetőleg annak jogilag leegyszerűsített formájával : büntetlenséget élvezhetnek-e 1980 után a még bíróság elé nem került náci gyilkosok? Antikommunizmus Az NSZK-ban sokak élete terhelt nemzetiszocialista múlttal, a CDU azonban az a párt, amely még vezető politikusainak életrajzaiban sem finnyás a barna foltokra. Így volt ez, amikor Lübke, Globke, Kiesinger és mások személyében náci terheltségű politikusokat emelt magas állami funkcióba, és nincs másképpen most sem, amikor a CDU akaratából Karl Carstens személyében egy volt náci párttag tölti be a második legmagasabb állami méltóságot, a Bundestag elnöki tisztségét. A CDU jelszava: „Ne kezdjük újra a nácitlanítást!” A konzervativizmusból, továbbá abból a tényből, hogy az unió nem tud végérvényesen leszámolni a nemzetiszocializmussal, vezethető le a kereszténydemokraták vezérkarának engesztelhetetlen antikommunista viselkedése is, amelynek a baloldal ellen alkalmazott foglalkozási tilalom ad mindennapi aktualitást. A nevében „demokrata” jelzőt viselő három párt közül kettő már kezdi belátni, hogy valahol baj van azzal a rendszerrel, amely a baloldali demokratákat eltiltja foglalkozásuktól, és elűzi állásukból. Képmutatóan egy kalap alá veszik a kommunistákat az új vagy a régi nácikkal, legalábbis ezt teszik propagandájukban, és közös nevezővel utasítják el őket, mint „szélsőségeseket”. A valóságban azonban mindenféle színezetű nácik zavartalanul töltenek be közhivatalokat a CDU—CSU védnöksége alatt, miközben egyszerű kommunista párttagokat dobnak ki állásukból. A ludwigshafeni kongreszszuson Alfred Dregger alelnök pedig egy „még erősebb állam” után kiáltott, amely jobban elbánik a „szélsőségesekkel”. A vágyak katalógusa A rendőrállam és a tekintélyuralmi rendszer utáni követelés nagyon legyengíti a szavazó állampolgár szemében annak a pártnak a hitelét és szavahihetőségét, amely a sorozatos választási vereségek hatására, harcolva az ősliberálisnak tekintett FDP-vel, most egyszeriben felfedezni véli a maga „liberalizmusát”. Amióta Heinrich Geissler, volt rajnapfalzi szociálisügyi miniszter a CDU bonni székházában elfoglalta a főtitkári széket, a kereszténydemokraták fogalomkörébe belekerült a „szociális” kifejezés. A CDU programja: bevezetni az anyák gyermeknevelési segélyét, felemelni a családi pótlékot, dinamikusan növelni a nyugdíjakat. Geissler és Biedenkopf természetesen tudja, hogy ezekhez az intézkedésekhez pénz, mégpedig milliárdok kellenek. Az NSZK államkasszája azonban új kiadásokat nem bírna el, illetőleg adósságlevelekkel van tele, és a CDU saját mostani költségvetései közül egyet sem tudna teljesíteni, ha hatalomra kerülne. Kívánják ezenkívül a kereszténydemokraták az adóknak, különösen a vállalatok adóinak leszállítását, több pénzt a Bundeswehr számára, kívánják a környezetvédelem megjavítását, és még sok mindent, amiről már a legifjabb választópolgár is tudja, hogy nincs rá fedezet, és akkor sem lenne, ha az uniópártok vennék át a kormányzást. A CDU „liberalizmusa” így puszta demagógiaként lepleződik le, Ludwigshafen programja pedig vágyak katalógusa marad. Mindenkinél jobban tudja ezt Franz-Josef Strauss, a CDU „testvérpártjának”, a CSU-nak az elnöke, aki november közepe óta Bonnból szűkebb pátriájába, Bajorországba vonult vissza, nem annyira a tartományi miniszterelnöki tisztség utáni vágyból, mint inkább azért, hogy saját oroszlánbarlangjában készüljön fel a következő nagy választási csatára. Strauss semmi jót nem vár Helmut Kohltól és vezérkarától, csak saját erejében bízik, hogy valahonnan előteremti azt a néhány százalékot, amelyre az uniópártoknak az abszolút többség megszerzéséhez szüksége van. Straussnak saját értékelése van arról, hogy valóban kimerült-e a CDU— CSU választási potenciálja és saját stratégiája a hatalom megragadásához. Ha azonban a CDU konzervatív, akkor Strauss CSU- ja ultrakonzervatív, amelynek Bajorországon kívül alig van talaja. Bonn, 1978. november. C. Tóth Béla NÉPSZABADSÁG 1978. december 1., péntek Kitüntetések Az Elnöki Tanács Karkus Mátyásné minisztériumi főtanácsosnak, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium osztályvezetőjének, nyugállományba vonulása alkalmából, eredményes munkássága elismeréseként, a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést csütörtökön Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter adta át. Ugyanebben a kitüntetésben részesítette az Elnöki Tanács, nyugállományba vonulása alkalmából Hegedűs Istvánnét, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság munkatársát. A kitüntetést csütörtökön Nagy Mária, az MSZBT főtitkára adta át. Korniss ny/.s« kitüntetése A Minisztertanács Korniss Dezső festőművésznek, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze kitüntető címet adományozta. A kitüntetést Molnár Ferenc kulturális államtitkár csütörtökön adta át. Időszerű átszervezés az Ózdi Kohászati Üzemekben Kilencről hatra csökkentik az Ózdi Kohászati Üzemek gyáregységeinek számát. Mint Pethes András, a nagyüzem vezérigazgatója a csütörtökön megrendezett műszaki-gazdasági aktívaértekezleten elmondta, a január elsején életbe lépő intézkedéstől a gazdaságosság javulását várják. Az új helyzetben ugyanis nagyobb önállóságuk lesz a gyáregységeknek, megteremtődnek annak a feltételei is, hogy az eddigihez képest fokozott mértékben törődjenek a dolgozókkal. Az új, nagyobb részlegekben külön szociálpolitikai csoportokat hoznak létre. Az Ózdi Kohászati Üzemekben az utóbbi évek nagyberuházásai — a folyamatos acélöntőmű, a rúd-drót hengermű létrehozása és az acélgyártás nagyarányú fejlesztése — szinte gyökeresen új helyzetet teremtettek. Ennek következményeit szervezetileg is érvényesíteni kellett, hogy még jobban kibontakozhassanak a nagyberuházásokkal megteremtett lehetőségek — hangoztatta a vezérigazgató. (MTI) Kitüntetések a IX. magyar békekonferencia alkflm álál Az Elnöki Tanács a IX. magyar békekongresszus alkalmából, a békemozgalomban kifejtett tevékenységük elismeréseként Jeney Jenőt, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkárhelyettesét, az Országos Béketanács tagját, Karáth Ferencet, a Közlekedés- és Fojtaügyi Minisztérium főosztályvezetőjét, az OBT elnökségének tagját, Lőrinc Tamást, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettesét, az OBT alelnökét, Sándor Istvánt, az Országos Béketanács titkárságának osztályvezető-helyettesét, az OBT tagját, Pethő Tibort, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, az OBT elnökhelyettesét, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökét és Weisz Ferenc protonotárius kanonokot, az OBT tagját, az OBT katolikus bizottságának főtitkárhelyettesét a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Tízen a Munka Érdemrend ezüst négyen pedig a bronz fokozatát kapták meg. A kitüntetéseket csütörtökön az Országház Munkácsy-termében Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke nyújtotta át. Jelen volt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára. Béke- és szolidaritási nagygyűlés a Taurus Gumiipari Vállalatnál A IX. magyar békekongresszus előestéjén csütörtökön forró hangulatú béke- és szolidaritási nagygyűlést tartottak a Taurus Gumiipari Vállalatnál. A kongresszust köszöntő és a Vietnam iránti szolidaritást kifejező feliratok díszítették a nagytermet, amelyet zsúfolásig megtöltöttek a gyár dolgozói, a szocialista brigádok képviselői. Az elnökségben helyet foglalt és felszólalt Nguyen Phw Soai, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete, s ott voltak a Béke-világtanácsnak a IX. kongresszuson részt vevő küldöttei: Vlagyimir Kovanov akadémikus, a szovjet békebizottság alelnöke és Harry Bridges, az USA kikötői rakodómunkások szakszervezetének tiszteletbeli elnöke, a békeerők nemzetközi összekötő fórumának alelnöke. Mészáros Józsefnének, a vállalat pártbizottsága titkárának megnyitóját követően Darvasi István, az Országos Béketanács alelnöke méltatta a világ békeerős összefogásának jelentőségét. A Taurus dolgozói nevében Finta István, a Béke szocialista brigád vezetője, Maszlagi Dezsőné, a műszaki gumigyár munkásnője és Csikai Miklós gépkezelő, a KISZ-bizottság tagja szólalt fel. A nagygyűlés részvevői a IX. békekongresszushoz intézett üzenetükben állást foglaltak a béke megszilárdítása, a feszültségek csökkentése, az enyhülés, valamint az atomfegyverek felszámolása mellett. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa elnökségének ülése Budapest 19 gépipari, könnyűipari, vegyipari, élelmiszeripari és tanácsi szolgáltató vállalatánál az igazságosabb bérezést megalapozó teljesítménykövetelmények rendszerének kiterjesztési lehetőségeiről végeztek társadalmi felmérést. A felmérések eredményeiről tárgyalt többek között tegnapi ülésén a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának elnöksége. A vita alapján az elnökség javaslattal fordul a SZOT-hoz, hogy kezdeményezze a teljesítménykövetelményeket kidolgozó szakemberek, normálok egységes oktatási rendszerének kialakítását. Szükségesnek tartja azt is, hogy az ágazati és az iparági szakszervezetek az eddiginél jobban ösztönözzék a vállalati szakszervezeti testületeket, támogassák a hatékony teljesítménykövetelmények rendszerének kiterjesztését. A SZAVAK HITELE késő éjszaka volt.A szonda alá-------------------------posan elszíneződött, a kocsi mellett álló fúvója pedig másodszor tette fel a kérdést: — Hát nem ismernek meg az elvtársak? — De igen — válaszoltak udvariasan a rendőrök, de még azt a lehetőséget sem használták ki, hogy kioktassák a szondaszínkép előidézőjét, miszerint a KRESZ ismer ugyan megkülönböztetett járműveket, de megkülönböztetett személyekről egy árva szó sem esik benne. Igaz, felesleges is lett volna erről kiselőadást tartaniuk , ugyanis az ilyen jellegű kiselőadások tartása a megyében éppen a szeszesen rajtakapott autós feladata, társadalmi megbízatása volt. Az illető egy nyugat-dunántúli városban eléggé ismert személyiség, szerény hivatali rangja is van, és emellett élénk tevékenységet folytat — folytatott? — egy, a balesetek megelőzését neveléssel, propagandával, figyelemfelhívással segíteni kívánó társadalmi szervezetben. Ilyen minőségében kapott fórumot, s ezen a fórumon ezrekhez szólt, egyebek között éppen arról, hogy a közúti baleset okai között igen gyakran szerepel az ittas vezetés. Sokan még — saját kitalációjaként harsogott — kedvenc jelszavát is tudták: „Már egy féldeci félrebiccenti.” Félrebiccent ő is. Gyakran-e, vagy most egyetlen alkalommal, ez a jogi eljárás során fontos lehet, de a közvélemény nem hallgat meg tanúkat, és nem fogad el érveket, egyértelműen kimondja a szentenciát: vizet prédikált és bort ivott. Ez az ember, munkáját, társadalmi szerepét tekintve a legfontosabbat vesztette el — szavainak hitelét. Még akkor is, ha az ittas vezetést illetően a társadalom ítélete, állásfoglalása nem mindig olyan egyértelmű, mint a rendőri vagy a bírói gyakorlat. Tán éppen ezért súlyosabb a saját hitelrontása, hiszen neki kellett volna segítenie rendet rakni a fejekben, meggyőzően magyarázni, tudatosítani, hogy a volán mögött nem lehet bocsánatos bűn az a néhány pohár akármi. Félreértés ne essék, nem a fejet követelem, és sajnos nem egyedi példáját is csak azért említem, hogy a mondandó lényegére hangoljam az olvasót: a kimondott szó felelősségére, szavaink hitelének fontosságára. Mert nagyon sok függ ettől, gyakorta észre sem vesszük, nem is tudjuk, hogy miért sűrűsödött meg körülöttünk a levegő, miért fogadja ígéretünket nem titkolt félmosoly, miért tartanak rólunk kevesebbet. Egyesek a miértek sokaságára gyors választ kaphatnának, ha többre tartanák szavaik súlyát, jobban figyelnének az általuk mondottak és tetteik összhangjára. Ismerem a középvállalat veze------------tőjét, aki korábban kisebb cég helyettes vezetője volt. Most azon töpreng, hogy hol veszthetett csatát. Bár jó szakember és jó szónok — az utóbbi sem lebecseülendő erény —, most mérhetetlenül bosszantja, hogy új pozíciójában a kétkedés légköre veszi körül, és intézkedéseit titkon úgy veszik tudomásul, hogy „addig csak kibírjuk”. Vajon miért számolgatják, hogy meddig az addig? Azért, mert mindenki tudja: előző munkahelyén minden lehetséges alkalmat megragadott arra, hogy nyílt színen, pátosszal közölte a kollektívával: „Egy életünk, egy halálunk, itt csináltak belőlem embert, itt kaptam lehetőséget, itt akarok bizonyítani, erre tettem fel az életem, így együtt megforgatjuk a világot” ... Tűzbe mentek volna érte. Ő nem tűzbe ment — hanem él. A legelső adott alkalommal, nagyobb ranggal és fizetéssel. Már a „székfoglaló” beszédében — és azt követően minden lehetséges alkalommal — itt is elhangzottak a szívet feltáró mondatok: „Itt kaptam lehetőséget, itt akarok bizonyítani.” És most módfelett csodálkozik, hogy nem mennek tűzbe érte, mert — jogosan vagy helytelenül, de — szavai hitelét ismerve, feltételezik, hogy ismét csak nem a tűzbe igyekszik ... Kézközelben van egy másik példa is, amely szintén azt bizonyítja, hogy a vezetői tekintély csorbulása múlhat néhány oktondi mondaton vagy hivalkodó kijelentésen is. Egy létszámában kicsi, de fontosságában jelentős kollektíva vezetője leváltott valakit — nem túlzottan jelentős posztjáról —■, mondván, hogy az illetőnél lényegesen rátermettebb embert talált erre a beosztásra, mégpedig házon belül. Ne firtassuk — nem firtathatjuk — az intézkedés jogosságát vagy jogtalanságát, már csak azért sem, mert az aktus a lehető legdemokratikusabb keretek között zajlott le. A döntést tudomásul is vette mindenki. Az érintett azonban megsértődött, és rövidesen megvált a cégtől. Csakhogy a tröszthöz került, a korábbinál magasabb beosztásba, és egy fél esztendő múlva az is egyértel-lműen kiderült, hogy előző munka-