Népszabadság, 1979. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-10 / 34. szám

10 íme- ■■ • • | lehótiH’k 'i)riáírá/*éíií'.iú ,no\(:i' ­­vabbra is ››ο l. gondot idoz^ si­nn- , ráhatásnak - de az ar.v mmmM sz­­ fo- Aligha lehet hatékonyai: vede- i­s,..o (›qvaní,".y nehezen képzelt*­ Otthonunkról, környezetünkről van szó (Kelemen Lajos: Hogy még szebb legyen Budapest, Népszabadság, január 26.) „Érdeklődéssel olvastam a Fő­városi Tanács általános elnökhe­lyettesének írását — kezdi levelét Halmai Sándor budapesti olva­sónk. — Egy-egy város lakóinak hangulatát, közérzetét valóban nagymértékben befolyásolja, hogy milyen tiszták az utcák, a terek, mennyire gondozottak a parkok, a lakóházak. Budapest műemlékei­ről, hangulatos utcáiról, csodála­tosan szép fekvéséről elismeréssel beszélnek az ide látogató külföl­diek. Ámde ami a rendet és a tisztaságot illeti, erről már nincse­nek ilyen jó véleménnyel. A bu­dapestiek nem vigyáznak eléggé városuk rendjére, tisztaságára — mondják. Kétségtelen, hogy az utóbbi években az állami és a tár­sadalmi szervek óriási erőfeszíté­seket tettek a főváros szépítésére, a méltó környezet megteremtésé­re. Gondoljunk csak az újjávará­­zsolt külsejű Rákóczi útra, Óbu­da düledező viskóinak helyén a toronyházakra, a város körül épü­lő korszerű lakótelepekre és más létesítményekre. Megmozdult a lakosság is: több kerületben szé­les körű mozgalom fejlődött a la­kóhely szépítésére,­ csinosítására. A VIII. kerületben az Egy nap a kerületért mozgalom, Zuglóban a fásítási akció ért el szép eredmé­nyeket. Mindez azonban kevés. A jövőben még nagyobb erőfeszíté­sekre, a lakosság szélesebb körű bevonására lesz szükség, hogy Bu­dapest még vonzóbb legyen.” „A cikk szerzője elismerte, hogy a főváros utcáin egy időben túl sok helyen kezdik el a bontást, javítást Nyilván ezért nem jut mindenhová elegendő ember — írja Weisz Gyula (Budapest). — A köz javát szolgálná és ésszerűbb lenne, ha kevesebb helyen kezde­nék el azonos időben az útfelbon­tásokat s a munka befejezése után mindjárt be is temetnék az árkokat, a gödröket, hogy ne kel­jen újból viszamenni a félbeha­gyott munkát befejezni. A na­gyobb arányú javítást, átalakítást megfelelő létszámmal két műszak­ban kellene csinálni. Így a munka idejét felére lehetne csökkenteni.” „Egyetértek azzal, hogy erősíte­ni, javítani kell minden területen az állampolgári fegyelmet — írja Moh­ay Ödönné (Budapest). —He­lyes, ha a szabálysértőket nem­csak figyelmeztetik, hanem bün­tetést is rónak ki rájuk. Vonat­kozzon ez a szemetelőkre is. Ne lehessen büntetlenül piszkítani a főváros utcáit, közterületeit. Hal­lottam, hogy külföldön gyakran a járókelők maguk megszólítják azokat, akik az utcán szeme­telnek. Nálunk is elterjedhetne ez a szokás, mert egyelőre még az a helyzet, hogy az szégyenül meg, aki szólni mer a szemeteidre. Ma­gam is így jártam nemrég. Az autóbuszmegállóban egy ifjú apa narancsot hámozott a gyermeké­nek, és a gyümölcs héját szem­rebbenés nélkül leszórta a járdá­ra. Szóltam a fiatalembernek, hogy miért várja el, hogy más ta­karítson utána. Jól megkaptam a magamét.” Kijelentés és valóság (Seregi László: Figaro Albertfal­ván, Népszabadság, január 14.) „A cikk színes, eleven képet fes­tett az Asztalos János nevét viselő középiskolai kollégiumunk életé­ről — idézzük Geréb Andornak, a kollégium igazgatójának levelét. — Sajnos több pontatlan adat, ki­jelentés került az írásba, amely rontja a hitelét. A szerző például több olyan kijelentést nekem tu­lajdonít, amelyet én nem mond­tam, és több olyan eseményt ír le, amely nem történt meg. Nem pon­tos például a bukások arányáról közölt adat. A Soós István Szakkö­zépiskola diákjai csak a múlt év szeptembere óta laknak kollégiu­­­munkban. Amikor a cikk készült, csak a korábbi tapasztalatokról beszélhettünk, de még nem tud­hattam, hogy hányan buknak meg félévkor. Most már ismerjük az eredményt: a kollégiumban lakó szakközépiskolásoknak csupán 9,2 százaléka bukott meg. A szakkö­zépiskola borászokat képez, a gye­­gyerekek tudatosan választják ezt a pályát, a jelentkezési lapjukon első helyen jelölik meg a Soós István Szakközépiskolát.” „Az Asztalos János Kollégium­ban vagyok nevelőtanár, így ért­hető, ha a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel olvastam a cikket — kezdi levelét Átányi László (Budapest). — Kollégiumunkban sokkal nagyobb és sokszínűbb kul­turális tevékenység folyik, mint azt a szerző megállapította. A Fő­városi Művelődési Ház szálláshe­lyi műsora — amelyről a cikk szólt — csak egyike a lehetőségeknek. Húsz bérletet váltottunk a „Nem­zeti Színház fiatal barátai” elne­vezésű kör kéthetenként megren­dezésre kerülő programjaira. Így minden kollégista kéthavonként részt vehet egy-egy műsoron. Eb­ben a félévben megtekintettük az Erkel Színházban a Parasztbecsü­let, a Bajazzók és a Coppélia cí­mű operát, illetve balettet, a Ma­dách Színházban a Mahagonnyt. Az iskola szervezésében a gyere­kek rendszeresen megnézik az új magyar filmeket, író-olvasó talál­kozókon vesznek részt, rendszere­sen látogatják a múzeumokat. TIT-előadásokon világnézeti és politikai jellegű előadásokat hall­gatnak. A kollégiumban és az is­kolában a szakközépiskolások és a szakmunkástanulók együtt van­nak ugyan, de az utóbbiak leg­alább olyan arányban vesznek részt a kulturális és politikai ren­dezvényeinken, mint a középisko­lások. Kulturális hátrányról nem beszélhetünk.” A kiskert növényanyaga nem állandó. Idővel megunhatja a ker­tészkedő még azt is, hogy mindig csak jonatánt egyék a kertjéből, hisz van a piacon elég. Mást akar, olyat, ami csak nála van, ami di­vatos, amihez emlékek fűzik, ami neki jobban ízlik, mint a jonatán. Mit tehet ekkor? Megálmodja, hogy mire van szüksége, és ezt be akarja szerezni, de nincs! Nem is lehet, mert az üzemi faiskolák ke­vés és elsősorban üzemi gyümölcs­­fajtákat szaporítanak. A sok-sok eltérő egyéni igényt nem elégíthe­tik ki. Az idő azonban nagyon drága. Az új fa kifejlődéséhez szükséges 6—8 év 3—4 évre csökkenthető, ha nem oltványt nevelünk, hanem vagy meglevő fiatal fáinkat oltjuk át, vagy tavasszal a lerakatban (fajtára való tekintet nélkül) vá­sárolunk szép, fejlett oltványokat. Almából például Golden Deli­­cioust, körtéből Pap-körtét vehe­tünk, és ezt később oltjuk át a kí­vánt fajtára. Ha kevés a helyünk, akkor a vásárolt oltványok törpe alanyúak legyenek, ha van hely bőven a kertben, akkor az erős alanyúak is jók. A beszerzett oltványokat gondo­san telepítsük el, és metsszük meg, majd gondozzuk lelkiismeretesen, többször is öntözve az első évben, hogy megeredjenek, és lombhul­lásig legalább ceruzavastagságú, 60—80 cm hosszú hajtásaik legye­nek. A lombvédelem kiemelten fontos ebben az évben. A jó fejlődésű, egészséges fákat az ültetést követő tavasszal, met­szés után, amikor leveleik kb. egy­­harmad nagyságukat elérték, bár­ki — még az is, aki sohasem csi­nált ilyet — sikerrel átolthatja olyan fajtával, amilyenre vágyik. A 3—4 éves, már teremni kezdő fák is átolthatók így, sőt egy-egy fára több fajtát is olthatunk, ame­lyek az eredeti fajtával együtt vagy anélkül egész kis fajtagyűj­teményt adhatnak. OLTÓVESSZŐ SZEDÉSE Az oltáshoz a kívánt fajtából oltóvesszőre van szükség. Legjobb, ha magunk szerezzük be — lomb­hullástól, míg ki nem pattantak a rügyek — fajtagyűjteményből, is­merőstől, a nagyszülők udvarából vagy bárhonnan, ahol van. Az oltóvessző egyéves, lombta­lan, fejlett rügyű, fajtaazonos, egészséges, legalább ceruzavastag­ságú, 30—40 cm hosszú növény­rész. Az idős fákon rendszerint vékonyabbak és rövidebbek van­nak. Nálunk fagymentes időben, december közepétől február köze­péig szedhető vagy beszerezhető. Az oltásig 2—4° C-on — nehogy kipattanjanak a rügyei —, névvel ellátva, nyirkos újságpapírba, majd műanyag fóliába göngyölve, ház­tartási hűtőszekrényben tárolható. Az oltóvesszőnek ugyanis oltáskor teljes nyugalomban kell lennie. A kiskertben a régi paraszti re­gula szerint legjobb február 10-e táján megszedni az oltóvesszőt — ekkor még teljes nyugalomban vannak a rügyei. AZ OLTÁS elkészítése Oltásra a tárolt és közvetlenül az oltás előtt kiszedett oltóvessző­nek csak az egészséges, ki nem pattant rügyű, 2—4 rügy hosszú­ságú, egészséges részeit lehet fel­használni. A héj alá oltás a legegyszerűbb és legkönnyebb oltásmód. Ezt használjuk az átoltásnál. Ideje ta­vasszal a fák lombosodásakor van, amikor az oltáshely környékén héjkérgük már elválik a fás ré­szektől. (Erről könnyű meggyő­ződni, ha a tervezett oltás helye felett a vessző héját T-alakban — a farészig benyomva a kés élét — 1—2 cm hosszan bevágjuk, és a T felső, vízszintes száránál megkísé­reljük az oltókés hegyével vagy tűrőjével a héjkérget elválasztani a fától.) Hazánkban ez kb. április első felében már sikerül. Az átoltandó növény törzsét vagy ágait az oltás helyén metsszük vissza. Ezután a csúcsán 1—1,5 cm hosszan a farészig bemetsszük a héjkérgét, amit esetleg kissé el is választhatunk a farésztől. A héj­kéreg és a fa közé helyezzük az alapján kb. 30°-os lejtésű metsz­­lappal megvágott oltóvesszőt úgy, hogy a metszlap teljes hosszában simuljon az alanyhoz. Jó, ha a metszlap ellenkező ol­dalán fejlett rügy van. A metszlap hossza az oltóvessző vastagságá­nak két és félszerese legyen, ami ceruzavastagságú oltóvesszőnél 2— 2,5 cm. A metszlapot éles késsel, egy vágással készítsük, hogy felü­lete sima és ne hullámos legyen. Az oltásra tiszta kést használ­junk, nehogy szennyeződjenek az általa ejtett sebek, de ügyeljünk, hogy a szél se vigyen rá port a metszlapra. Ne nyúljunk kézzel sem hozzá, mert ez is gátolja az eredést. A nemes és az alany csak úgy forrhat össze, ha érintkezési felü­letükön nem mozdulnak el egy­mástól. Az oltást tehát be kell kö­tözni. Régen raffiával kötöztek, ma a műanyag szalag (8—10 mm széles, 25—30 cm hosszú) általáno­sabb. Ha nem lehet beszerezni, úgy vastagabb fóliazacskóból vagy fóliatekercsből magunk is készít­hetünk ilyet. A vékony is jó, de kötözésnél könnyen szakad. A műanyag szalaggal sűrűn kötöz­zük, hogy ne legyen hézag a kö­tözőanyagcsíkok között. Lényeges, hogy egyenletesen tapadjon a nö­vényre. Nem szükséges nagyon megszorítani, mert szakadhat. Pár nap múlva úgyis feszülni fog a növényen, hisz az vastagodik. Az alany és oltóvessző csúcsán friss sebfelületeket a kiszáradástól óvni kell, ezért a kereskedelem­ben beszerezhető oltóviasszal ken­jük be vékonyan és hézagmentesen. A héj alá oltást mindig az alany csúcsán készítjük. Az oltóvesszőt sérüléstől a szabadban ilyen eset­ben védeni kell. Kössünk mellé 2—3 cm vastag ágat, lécet úgy, hogy 15—20 cm-rel magasabban legyen a csúcsa, mint az oltó­vesszőé. AZ OLTVÁNY gondozása Az oltások összeforradása gyors. Már az első héten megindul, ha megfelelő az időjárás, és 6—8 hét múlva befejeződik. Legtöbb eset­ben 4—6 hét után az oltóvessző rügyei duzzadni kezdenek, majd kihajtanak. (A korábbi kihajtás sokszor nem a siker, hanem az oltóvessző helytelen tárolásának jele. Ne örüljünk neki nagyon, mert a korán kihajtott oltóvessző nem forr össze vagy nagyon hiá­nyos lesz az összeforradása, és a nemes hosszabb-rövidebb idő múl­va elpusztul.) Az oltvány gondozása során az alanynak az oltás közelében fej­lődő hajtásait visszametszük vagy eltávolítjuk. Ha azonban az oltó­vessző új hajtásai 10 cm-nél hosz­­szabbak, lazán kössük a karóhoz, nehogy a nyári viharok letörjék azokat A növényvédelem, főleg a lomb­védelem nagyon gondos legyen eb­ben az évben is. Lombhullásig az oltási társak együttélése zavarta­lanná válik, az oltásból fejlődött új hajtás az oltvány szerves része lesz, és úgy neveljük tovább a fa koronáját, mintha nem lenne átol­tott Dr. Probocskai Endre tanszékvezető egyetemi tanár, Kertészeti Egyetem Gyümölcsfák átoltása Héj alá oltás. ISLPSZABADSÁG 1979. február 10., szombat Mm mmtömuM A határozott és határozatlan időre kötött munkaviszony Egy évre szóló szerződéssel állt alkalmazásba Szegi Istvánná deb­receni olvasónk. Közben a dolgo­zó, akinek a helyettesítésére al­kalmazták felmondott. Akkor szó­ba került, hogy a megüresedett munkakört véglegesen ő fogja be­tölteni. Így természetesnek tartot­ta, hogy a szerződés lejárta után tovább dolgozik. De alig telt el két hét, új, hat hónapra szóló szer­ződést akartak vele aláíratni. Ere­deti szándékuktól, hogy véglege­sítik, szerinte azért tértek el, mert közben terhes lett. Kérdezi, el­­küldhetik-e, illetve kötelezhetik-e a szerződés aláírására? A vállalat és a dolgozó a mun­kaviszonyt határozatlan időre vagy határozott időre létesítheti. A határozott időre létesített mun­kaviszony a szerződésben kikötött idő elteltével automatikusan —te­hát felmondás nélkül — megszű­nik. Ha azonban a dolgozó a mun­kaszerződésben meghatározott idő­tartam eltelte után a munkája irányításával megbízott dolgozó tudtával egy munkanapot megha­ladóan a vállalatnál tovább dol­gozik, a 30 napnál hosszabb tarta­mú határozott időre létesített munkaviszony határozatlan időre szólóvá, a 30 napos, vagy annál rövidebb időre létesített munka­­viszony pedig annyi idővel hosz­­szabbodik meg, amilyen időtar­tamra eredetileg létesítették. Ez a jogszabály vonatkozik olvasónk ügyére is, ezért helyesen tette, hogy az újabb szerződést nem írta alá, hiszen munkaviszonya — te­kintve, hogy egy munkanapot meghaladóan főnöke tudtával to­vább dolgozott — határozatlan időre szólóvá alakult át. A határozatlan időre szóló mun­kaviszonyt a vállalat csak felmon­dás útján szüntetheti meg. Nem lehet azonban felmondással meg­szüntetni a terhes és szoptató nő munkaviszonyát a terhesség alatt, illetve a szülést követő 6. hónap végéig és az azt követő 15 napig, ha pedig az anya a gyermek gon­dozásának céljára fizetés nélküli szabadságot kapott, akár részesül gyermekgondozási segélyben, akár nem, munkaviszonyát e szabadság tartama alatt és ezt követően 15 napig nem lehet felmondással megszüntetni. Olvasónk tehát nyugodtan dol­gozzék tovább, a jog az ön olda­lán áll. Ha alkalmaztatásának for­májával kapcsolatban mégis vita keletkezne, vagy munkaviszonyát meg akarnák szüntetni, forduljon panasszal a vállalati döntőbizott­sághoz. A föld alatt dolgozó bányászok pótszabadsága­ doznak a bányászatban föld alatti munkán. Közülük a vájárokat, a segédvájárokat, a csapatcsillése­ket, továbbá a föld alatti terme­lést közvetlenül irányító bánya­mestereket, főaknászokat, akná­szokat, segédaknászokat, lőmeste­­reket és szállítási felvigyázókat (más néven: termelőket) hat mun­kanap, az egyéb föld alatti dolgo­zókat (más néven: kiszolgálókat) három munkanap pótszabadság illeti meg. E pótszabadságot, va­lamint a munkaviszony alapján járó pótszabadságot évi tizenkét munkanap mértékéig össze kell adni. Ez azt jelenti, hogy a két­féle címen járó pótszabadság együtt az évi tizenkét munkana­pot nem haladhatja meg. Tíz évet meghaladó föld alatti munka esetén a pótszabadság mér­téke a termelőknél évi tizenkét munkanap, a kiszolgálóknál évi hat munkanap, amelyet a munka­­viszony alapján járó pótszabad­sággal az alábbiak szerint össze kell számítani. Tizenegy—tizenöt évi föld alatti munka esetén a kétféle címen já­ró pótszabadság együtt a terme­lőknél 15 munkanap, a kiszolgá­lóknál 12 munkanap, tizenhat—húsz év föld alatti munka esetén a termelőknél 18 munkanap, a kiszolgálóknál 15 munkanap, huszonegy—huszonöt évi föld alatti munka esetén a termelők­nél 21 munkanap, kiszolgálóknál 18 munkanap, huszonhat vagy ennél több idő esetén a termelőknél 24 munka­nap a kiszolgálóknál 18. A pótszabadságra való igényjo­gosultság és a kiadás részletes fel­tételeit a kollektív szerződésben kell meghatározni. Második éve dolgozik bányában, föld alatti munkán Lakatos And­rás oroszlányi olvasónk. Szeretné tudni, erre való tekintettel meny­nyi pótszabadságra jogosult, s en­nek mértéke a továbbiakban, vagyis az évek múltával hogyan alakul? A rendelkezés első részében azok pótszabadságáról intézkedik, akik tíz évnél kevesebb ideje dúl­ Néhány sorban válaszolunk Az 1954. október 1. előtti hatá­lyos jogszabályok alapján megál­lapított öregségi, rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjakat, összegükre tekintet nélkül , egy­ségesen havi 400 forinttal emel­ték 1979. január 1-től. (Dinnyés András levelére, Szentendre.) Szilikózis megbetegedés esetén a dolgozó már akkor is jogosult baleseti rokkantási nyugdíjra, ha ebből a betegségből eredő munka­képesség­ csökkenésének mértéke az 50 százalékot eléri. Márton László kérdésére, Ajka.) Az állami gondozottak és inté­zeti elhelyezettek önálló életkez­désének támogatásáról a 7/1978. (VII. 21.) OM sz. rendelet intéz­kedik. Megjelent a Magyar Köz­löny 48. számában. (Makány Ti­bornak, Érd.)

Next