Népszabadság, 1979. július (37. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-11 / 160. szám

10 NÉPSZABADSÁG 1979. július 11., szerda Szilárdabb gazdálkodási fegyelmet A PÉNZÜGYI-GAZDASÁGI ELLENŐRZÉSEK TAPASZTALATAI 1978-ban a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának országos szervezete több mint háromezer vállalatnál és szövetkezetnél — a gazdálkodó egységek több mint felénél — végzett teljes körű pénzügyi-gazdasági ellenőrzést. A vizsgálatok feltárták a gazdálkodás több területen tapasztalható pozitív jelenségeit, a minőség javítására és a hatékonyság növelésére irányuló erőfeszítések kezdeti eredményeit. Az elvégzett kritikai elemzésekből azonban az is kiderül, hogy a vállalatok és a szövetkezetei jelentékeny része — még nem alkalmazkodott megfelelően a módosított szabályozók által közvetített szigorúbb feltételekhez, s a hatékonyság javulása még csak szűk körben tapasztalható. Jórészt ezzel magyarázható, hogy miközben a termelés és az értékesítés tervszerűen alakult, a vállalatok és a szövetkezetek nyeresége a várakozásoktól és a lehetőségektől elmaradva, az elmúlt évben alig 19k-kal növekedett. A készletek és az export Az eredménynövekedés mérséklődését az értékesítés lassulása, a támogatások csökkenése mellett alapvetően a ráfordításoknak a termelést is meghaladó gyors növekedése okozta. A vállalati gazdálkodás hiányosságaira utal az indokolatlan készletfelhalmozás, az eredményalakulástól független (az előző évit is meghaladó), nagy bérfejlesztés, az anyagokkal való kellő takarékosság hiánya, továbbá a vállalati igazgatással összefüggő, az ún. fel nem osztott költségek rendkívül gyors növekedése. A vizsgálati tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy a nagymértékű (9,8%-os) készletemelkedés döntő hányada a vállalati gazdálkodással, kisebb része (mintegy 16'Vo-a) az árváltozásokkal függött össze. A növekedés túlnyomó része az anyagok, alkatrészek felhalmozásából adódott, ezen belül is a tőkés import beszerzésénél volt számottevő emelkedés. Ez arra is visszavezethető, hogy az 1979. évi importkorlátozásokat egyes vállalatok a biztonsági készlet tartalékok növelésével, taktikai vásárlások fokozásával igyekeztek ellensúlyozni. A kereskedelmi készletek nagymértékű növekedése elsősorban azért minősíthető kedvezőtlennek, mert az árualapok összetétele nem a keresletnek megfelelő, így nem szolgálja a jobb áruellátást. Az exportértékesítés volumene és összetétele nem a tervcéloknak megfelelően alakult. Ezen belül is a nem rubelelszámolású árbevétel növekedése tért el lényegesen az előirányzattól. Mindez azt mutatja, hogy bár a 45 milliárd forintos hitelkeretből megvalósult exportfejlesztő beruházások hatására az árualapok dinamikusan növekedtek, az exportképes termékek összetétele még nem megfelelő. A pénzügyi-gazdasági ellenőrzések megállapításai szerint az export helyenként nem kielégítő gazdaságossága több tényezőre vezethető vissza. Esetenként nem eléggé átgondoltak az exportcélú fejlesztések. Előfordul, hogy csak az export lebonyolításánál — későn, tetemes veszteségek után — derül ki, hogy az elérhető árhoz képest túl drágán termeltünk. Máskor a termékek nem megfelelő minősége, a szállítási késedelem, a szerződéses feltételek megszegése miatt csökken az árbevétel, és romlik az export gazdaságossága. Az elmúlt évi pénzügyi-gazdasági ellenőrzés kiemelt feladata volt az állami pénzügyi támogatási rendszer hatékonyságának a vizsgálata. Megállapítottuk, hogy a támogatott vállalatok és szövetkezetek köre, a különböző korlátozó intézkedések ellenére, továbbra is kiterjedt. Igen kevés vállalat tett olyan intézkedéseket, amelyek nyomán a támogatások mérséklése vagy megszünteté- se lehetségessé vált. Saját kezde- ményezés elvétve fordult elő. Az ellenőrzés több gazdálkodónál javasolta a támogatás indokoltságának a felülvizsgálatát, illetve mérséklését. Továbbra is vannak olyan, nem kellően gazdaságos vállalatok és szövetkezetek, amelyek a támogatások révén a szak- ágazati átlagot meghaladó nyereségre tesznek szert. Az ellenőrzési tapasztalatok arra is utalnak, hogy a gazdálkodó szervek egy része fejlesztési és személyijövedelem-politikájának kialakításában és végrehajtásában még nem mérlegeli reálisan saját lehetőségeit. Tovább nyújtózkodik annál, ameddig a takarója ér. A veszteséges és részesedési alaphiányos vállalatok többsége például az átlagosnál nagyobb ár- és béremelést hajtott végre, így az alaphiányt döntően a túlméretezett bérfejlesztések és a részesedési alapot terhelő, aránytalanul magas évközi kifizetések okozták. Visszatérő hiányosság a bérpreferenciák nem eléggé körültekintő odaítélése. A felügyeleti szervek ilyen engedélyei nemegyszer homályosak, feltétel nélküliek, vagy formális feltételeket tartalmaznak. Egyes esetekben a preferenciák későn (utólagosan) történő odaítélése eleve megkérdőjelezi a hatékony felhasználást. Volt olyan vállalat, amely december 27-én kapott 1 millió forint preferenciát. Ezt az összeget aztán két nap alatt „kiosztotta”, s így nem nehéz elképzelni, hogy érdemben hogyan, milyen hatékonysággal használta, használhatta fel. Az 1978. évi mérlegbeszámolók alapján végzett felméréseink azt mutatják, hogy a nehéz pénzügyigazdasági helyzetbe kerülő (veszteséges és alaphiányos) gazdálko-dó szervezetek többsége saját erőből, meglevő forrásai bevonásá- val, a tartalékalap s a biztonsági tartalékalap felhasználásával meg- felelő egyensúlyi helyzetet tud teremteni. Végeredményben össze-sen 21 olyan vállalat és 15 szövetkezet, illetve 69 mezőgazdasági szövetkezet van, amelynél a gazdálkodás pénzügyi egyensúlya megteremtésének lehetőségét tovább kell vizsgálni. Kényszerinkasszó, túlszámlázás Az állam és a vállalatok kapcsolatát vizsgálva az ellenőrzések a többi között feltárták, hogy 1978-ban a gazdálkodó szervek költségvetési befizetési kötelezettségeiknek 23 milliárd forint öszszegben csak késedelmesen tettek eleget. Emiatt 639 millió forint késedelmi pótlékot kellett fizetniük. (A határidőre, illetőleg az adóelszámolási irodák felszólítása ellenére sem teljesített kötelezettségek kényszerinkasszóval beszedett összege, az előző évhez viszonyítva, több mint a kétszeresére nőtt.) De más jellegű szabálytalanságok is előfordulnak. A Pécsi Hőerőmű Vállalatnál például az 1977. július 1-től bevezetett műszakpótlék (átlagosan 30%-os) kifizetésére a kapott állami támogatás bőven fedezetet nyújtott, sőt 468 ezer forint többlet jelentkezett. Ezt a többletet a vállalat, alapbéresítette, vagyis 69 forint/fő/hó összegben növelte átlagosan a dolgozók alapbérét a műszakpótlékra szánt bérkeretből. A vállalatok egymás közti kapcsolatában még mindig gyakori a szerződésben leírt mennyiségi, minőségi és határidő-kikötések, megállapodások be nem tartása, a késedelmes fizetés, a monopolhelyzettel való visszaélés. Erre minden ágazatban van példa, de külön is meg kell említeni, hogy például az építőipari vállalatok az ún. szakaszszámlázást gyakran nem a rendelet előírásai szerint végzik. Olyan szakaszokat képeznek, amelyek műszakilag nem határolhatók el, olyan számlát állítanak ki, amely a szakaszban meghatározott műszaki tartalommal nem azonos. Jelzések, válasz nélkül A számviteli rend és bizonylati fegyelem vizsgálata azt mutatta, hogy a vállalati mérlegek és eredménykimutatások többnyire hűen tükrözik a gazdálkodási és vagyoni helyzetet, a kimutatott eredmény gazdasági alapja valós. Ugyanakkor azonban jelentős a kisebb-nagyobb hibák aránya, s emiatt a vállalat igazgatója, illetve a szövetkezeti közgyűlés által jóváhagyott mérleget és eredménykimutatást utólag módosítani kell. A megfigyelt körben csak 37 olyan gazdálkodó egység volt, amely mérlegbeszámolóját már több éve hibátlanul nyújtja be. A számviteli rend és bizonylati fegyelem javulásával nem lehetünk elégedettek. Az iparvállalatok és a szövetkezetek jelentős részénél a belső szabályzatokra, a belső információs rendszerre, azok korszerűsítésére nem fordítanak elég figyelmet. Ma már az a veszély fenyeget, hogy a termelés és a műszaki színvonal fejlődési üteme mögött egyre inkább elmarad a belső információs rend fejlődése. Az előzőekből következik, hogy a pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervezet mellett a vállalatoknak, de főként a felügyeleti szerveknek sokkal következetesebben és határozottabban kell fellépniük az ismétlődő hiányosságokkal szemben. Hogy e tekintetben milyen sok a tennivaló, azt az is jelzi, hogy a múlt évi ellenőrzések kapcsán a felügyeleti szerveknek küldött ilyen irányú jelzések közül több mint háromszázra június közepéig nem kaptunk választ, s még formai intézkedés sem történt a hibák és hiányosságok megszüntetésére. A központi irányító szervek több irányú intézkedései nyomán sok vállalatnál, szövetkezetnél folyik a termékszerkezet korszerűsítési lehetőségeinek, a nem gazdaságos tevékenység okainak a feltárása. A vizsgálati tapasztalatok azonban arra utalnak, hogy a vállalatok által tervezett intézkedések egyelőre még meglehetősen szűk körűek, kevés a gyors javulást ígérő, konstruktív javaslat. Jó néhány vállalat alapos indok nélkül is csak további beruházások és támogatások ellenében hajlandó „vállalni” a nem kielégítő gazdaságosság javítását. Az 1978. évi pénzügyi-gazdasági ellenőrzések tapasztalatai összességükben is azt mutatják, hogy a vállalatok és a szövetkezetek többségének gazdálkodásában még nem mutatkozott olyan mértékű fejlődés, amely kellően megalapozta volna az idei tervfeladatok hiánytalan megvalósítását, az egyensúly és a hatékonyság erőteljes javítását. Nagyon indokolt tehát, hogy a tapasztalatokat mindenütt alaposan elemezzék, s a belső ellenőrzést is megerősítsék. Az előttünk álló feladatok sikeres végrehajtásának fontos feltétele, hogy a pénzügyi-gazdasági ellenőrzés egész területén tovább javítsuk a vizsgálatok tervszerűségét, még szorosabban együttműködjünk a társellenőrző szervekkel, az ágazati minisztériumokkal, a megyei párt- és tanácsi szervekkel a vizsgálatok mindhárom szakaszában, az előkészítésben, a tények feltárásában és a kitűzött célok megvalósításában. Tovább kívánjuk fejleszteni ellenőrzéseink nyíltságát, arra törekedve, hogy a zárótárgyalások a gazdálkodó szervek munkáját segítő, demokratikus fórumokká váljanak, s a legfontosabb tapasztalatokat minél szélesebb körben hasznosítsák. Dr. Sütő Dezső ■ Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának vezetője Eredmény szerinti díjazás A PRAVDA CIKKE Eredmény szerinti díjazás címmel J. Turcsinsz, a Lett SZSZK Tudományos Akadémiájának levelező tagja cikket írt a Pravda 1979. június 6-i számában. A cikket az alábbiakban rövidítve ismertetjük: Miként állapítják meg nálunk jelenleg a munkabért? Az állami tervek kidolgozására 1974-ben kiadott metodikai útmutatókban ez áll: „A munkabéralapot a dolgozók számított létszámának növekedése határozza meg átlagbérüket véve alapul.” Mi rejlik eme megfogalmazás mögött? Az átlagbér-színvonal minden időszakban, mint ismeretes, adott nagyságrendet jelent. Tehát a vállalati béralap nagysága nem a munkaeredményektől függ, hanem elsősorban a dolgozók létszámától. A vállalatok ebből eredően érdekeltek abban, hogy a tervekben lehetőleg minél több kiszolgáló személyzetre tartsanak igényt. De népgazdasági szempontból éppen fordítva kellene hogy legyen. A munkahelyek korlátozását és szabályozását a jelenlegi rendelkezések szerint azzal kell biztosítani, hogy „a munkások és az alkalmazottak létszámát a termelési volumenből és a munkatermelékenységből kiindulva állapítsák meg". Ez az útmutatás azonban gyakorta oda vezet, hogy még nagyobbak lesznek az eltérések a népgazdasági céloktól. Hiszen a termelési volument és az egy dolgozóra jutó termelést minden különösebb erőfeszítés nélkül is növelni lehet azzal, hogy több lesz az anyagigényes termék, drága anyagokat használnak fel ott, ahol olcsóbbal is boldogulni lehetne, mesterségesen szélesítik a kooperációt. A jelenlegi rendelkezések szerint az elvégzett, tárgyiasult munka része a termelési és értékesítési volumennek. A kibocsátási mennyiség növelésére, és ehhez minél nagyobb létszám elérésére irányuló törekvés nem kis veszteségeket okoz. Ez lényegében az egyik legfőbb gazdasági korlátja az optimálisan feszített tervek kidolgozásának, fékezi a társadalmi termelés hatékonyságának emelkedését. Erről már sokat írtak, és sok szó esett róla, de keveset tesznek a rendelkezés módosításáért, a mutatórendszer tökéletesítéséért az SZKP XXV. kongresszusán hozott határozatok szellemében. És ha a munkaeredmények alapján díjaznak? Ilyenkor is mindenekelőtt pontosan tisztázni kell: miben fejeződik ki a meghatározott időszak alatt végzett vállalati munka eredménye? Ha például egy húskombinátról van szó, a gazdasági tevékenység évi eredményei: a nyershús és a felvágottak tonnái, azaz a megtermelt termék mennyisége. De teljesen nyilvánvaló, hogy a hús vagy a felvágott termelésében nem csupán a húskombinát vett részt, hanem mindenekelőtt a kolhozok, a szovhozok, amelyek a vágóállatot szállították. A szóban forgó vállalat tényleges hozzájárulását úgy lehet meghatározni, ha az általános eredményből levonjuk azt a részt, amelyet más kollektívák munkája hozott létre és amelyet az anyagi termelési ráfordítások elemei képeznek. Nyilvánvaló, hogy a vállalati kollektíva munkabéralapjának nagyságát is szigorúan a tényleges, az új termék létrehozásához való reális hozzájárulással összhangban, azaz a tiszta termék alapján kell meghatározni. Mi történik, ha a béralapot a tiszta termék alapján határozzák meg? Az anyagi termelési ráfordítások megtakarítása biztosítja a munkabéralap növekedését. És megfordítva. Tegyük fel például, hogy egy száz munkást foglalkoztató vállalatnál minden egyéb feltételt azonosnak tekintve a kollektívának sikerült egy hónap alatt 1500 rubel értékű anyagot megtakarítania. Ekkor a tiszta termék is ugyanekkora öszszeggel nő, a munkabéralap 900 rubellal növekszik (az 1500 rubel 60%-a), egy dolgozó havi átlagbére pedig 9 rubellal emelkedik. A költségvetési hozzájárulás 600 rubellal egészül ki (az 1500 rubel 40%-a). Ha az anyagokra ugyanekkora összeggel indokolatlanul többet fordítunk, minden az ellenkező irányba megy végbe. A nyersanyagokkal, az anyagokkal, a villamos energiával és az anyagi termelési költségek más elemeivel való gondos bánásmód ösztönzésének egységes és pontos rendszabályozása s az anyagi szankciók ugyanilyen pontos érvényesítése, azok túllépése esetén — fontos láncszeme a gazdálkodás hatékonysága növelésére irányuló hatékony gazdasági mechanizmusnak. Vállalati szempontból az lesz az optimális terv, amelyben szerepelnek az anyagi ráfordítások csökkentésének tartalékai. Ez a törekvés egybeesik a népgazdasági érdekekkel is. Foglalkozunk a problémának másik oldalával. A termelési alapok használatáért a vállalat meghatározott normatíva alapján pénzt fizet be a költségvetésbe (például évente azok értékének 16%-át). A termelő alapokon takarékoskodva, a kollektíva csökkentheti a költségvetési befizetés összegét. Ezzel arányosan nő azoknak az eszközöknek az összege, amelyek továbbra is az üzem vagy az egyesülés rendelkezésére állnak. Ez anyagi érdekeltséget teremt az alapmegtérülés növelésében. Előnyössé válik, ha növelik a termelési alapok aktív részét , a berendezéseket, a gépeket, a szerszámgépeket, és csökkentik azok passzív részét , az épületek építésére fordítandó kiadásokat. A berendezések jobb kihasználása, a több műszakos kihasználás és az egyenletes munka, a nyersanyag- és az anyagkészletek csökkentése, az ellátás és az értékesítés pontos megszervezése lehetővé teszi, hogy kisebb legyen az alapok forgó része. Ily módon a termelési hatékonyság valamennyi tényezője tükröződni fog a termelő alapok szerkezetében és nagyságában. Az alapok utáni befizetések a költségvetésbe és a munkabérek közti fordított arány a munkakollektívákat arra serkenti, hogy a maximális termelési hatékonyság elérésére törekedjenek. Ha az általános munkabéralapot a létszámtól függetlenül állapítják meg, a vállalatok abban lesznek érdekeltek, hogy minél kisebb létszámmal termeljenek, a magas munkabér-színvonal biztosítása végett. Ez azt jelentené, hogy a gazdálkodók elvileg új módon közelítenék meg a dolgozói létszám tervezését. Tehát a gazdasági mechanizmus ösztönözne a munkahelyek csökkentésében rejlő összes tartalékok feltárására, és következésképpen a munkatermelékenység fokozására. Ez megteremti a vállalatok és a népgazdaság érdekegységét a munkaerőforrások felhasználásában. Az általános munkabéralap megállapításának javasolt módszere növeli annak ösztönző hatását a munkafolyamatra, az élő munka megtakarítására serkent. Szükségtelenné válik, hogy a premizálás mind újabb formáit tárják fel. A munkabéralap konkrét részekre való felosztásának jogát a gyakorlatban célszerű a vállalatnak biztosítani. Az alapbér összegét az alkalmazottak létszáma és összetétele kell, hogy meghatározza, minthogy a munkabér meghatározott színvonalát törvény garantálja. A fennmaradó rész az anyagi ösztönzési alapot képezi. A vállalatok termelési tevékenysége alapján számított munkabéralap kialakításának javasolt módszere véleményünk szerint nagyobb mértékben felel meg a munka szerinti elosztás szocialista elvének. Egységes és összehasonlító formában határozza meg a kollektíva munkájának általános eredményességét. Az anyagi díjazás mértékének meghatározása ehhez az eredményhez arányosan történik. Az üzemek így idejében tudják, milyen módon alakítják ki az általános munkabéralapot, minthogy nagysága a dolgozók munkabérének színvonala a termelő kollektívától függ. Ez megteremti a legkedvezőbb feltételeket a dolgozók valódi alkotó kezdeményezésének kibontakoztatásához a termelés tökéletesítése és hatékonyságának emelése terén.