Népszabadság, 1979. augusztus (37. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-19 / 194. szám

1979. augusztus 19., vasárnap OLVASÓTÁBOR DEBRECENBEN Játék — komolyan Rendkívüli tábor? Olvasótábor! A fiatal írók kezdeményezése nyomán földből kibúvó tavaszi gólyahír. Ma már a csillagászok, történészek éppúgy tagjai a mozgalomnak, mint a szociológusok, pedagógusok, újságírók, könyvtárosok vagy a művészetek képviselői. A hátország is kibővült, lelkes támogatókra talált a párt, a KISZ, a szakszervezet, a népfront, a megyei, járási, városi tanácsok berkeiben. Nyaranta nyolcvan-száz helyen vernek tábort az ipari tanulók és az általános iskolások. A jelző, ami kíséri őket: ,,hátrányos helyzetűek”. A debreceni olvasótábor a Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanyasi iskolákat patronáló mozgalmának keretében szerveződött. Majd félszázan jöttek el a várost körülölelő, elszórt településekről, zömmel hatodik-hetedik osztályosok. A tábort egy fiatal író, hét egyetemi és egy főiskolai hallgató vezette. Vincze Erzsébet táborvezető: — Nem ez az első tábor az egyetemen, de mi vagyunk az elsők, akik kapcsolatba léptünk az olvasómozgalommal. Varga Csabáért, a Fiatal Művészek Klubjának vezetői még a tavaszszal meghívták a tatai előkészítőtáborba a jövendő tábor- és csoportvezetőket, így értük el egymást. Nem túlzás, új világ nyílott meg előttünk, fia az nincs, most nem lennénk más, mint egy jó erős úttörőtábor, kultúrprogrammal... Beszélünk sok mindenről ez alatt a tíz nap alatt: családról, barátságról, szerelemről, hazaszeretetről, majd bővítjük a kört a szociális országokra, Európára, a világra, a mindenségre. Nem ragaszkodunk szorosan az „előírt” programhoz sem. Szabadon engedjük érvényesülni az ötleteket. A tábor így tulajdonképpen egyetlen nagy, demokratikus szellemű beszélgetés. Menet közben pattan ki Sztancs Jancsi fejéből: — Mi is tudnánk újságot csi■nálni? •— Persze. — Akkor csináljunk! A kórus is csatlakozik: csináljunk! Program ide, program oda, itt már nem lehet visszakozni. — Kell mindenekelőtt egy főszerkesztő! Ki legyen az? — Maga az ötletet felvető. — Mi kell még hozzá? Rovatvezetők. — Sorban töltődnek a posztok". Fábián Juli, Kis Mari, Deák Anni, Molnár Róza... A munkatársak maguk a táborlakók. Hála az egyetemi pártszervezet rugalmasságának, papírt, nyomdát is kapnak, így még zárás előtt megjelenhet az Olvasótábori Akármi. Kiscsoportos foglalkozás. Létszámban: nagyobb család. A téma is hasonlatos: szituációs játék az otthonról, környezetről. Azután fölolvasás: A „véletlen” választás. Sánta Ferenc: Kicsik és nagyok. Sokáig csend. Majd sóhaj. — Te jó ég, hisz ez majdnem ugyanaz! Két tövis. Az elsőt, már jóval a tábornyitás előtt, a szervezők kapták. A kirándulás kettőspontja után ez állt: körutazás az Északi-középhegységbe. A Volán válasza: hiába a pénz, erre a célra nem tudnak autóbuszt adni_ Gyorsigazodás az élethez: egynapos utazás Pestre vagy Diósgyőrbe. A döntés a népé. Az eredmény: csoport indul a hegyek és székesfővárosunk felé is. A második szúrást már a gyerekek kapják. Konzervgyári idegenvezetőnk gyárlátogatás ürügyén mindössze a levescsomagoló automata megtekintésére érdemesít. Azt is a folyosó ablakán át. Kárpótlásul felhívja a figyelmünket a végzős szakmunkástanulók falon lógó tablóira. A gyárat, szakmát népszerűsítő célzás félreérthetetlen: „Aki hozzánk jön tanulni, annak megbecsülésben, elismerésben lesz része, és ide kerül a képe...” A várt lelkesedés elmarad, így elmarad a megígért („ha jók lesztek”) barack is. Jó órában mondtam, tábori rózsánkat több tövis nem kísérte. Mielőtt észbe kapnánk, belopakodik hozzánk a történelem. A várlátogatás után fölidéződik a középkor: király- és királynőválasztásra, koronázásra készül a tábor. Korhű öltözetben, könyvek mélyén megbúvó leírásokszerinti fényes ünnepség kerekedik. Pápai áldást hordozó püspökök, követek, kényes dámák, hercegek, grófok sürögnek-forognak. Itt van a nádor, a főpohárnok és az országot igazgató többi nemes, és itt vannak a pórnép képviselői is. •Demokratikusabb koronázást aligha ismernek a századok. A király beszédet intéz vivatozó népéhez, megígérve, hogy jól és igazságosan fog uralkodni. A ceremóniát követő bálon az udvari bolond indítja az örömtáncot ropó úri társaságot. Zenei foglalkozás. Ismerkedés a hangszerekkel, dallal, ritmussal. Nagy siker a poharak, kanalak megszólaltatása. Ami követi: kívánságműsor zongorán. „Játszd el nekem az oroszlánt! A szomorút. Azesőt. A tavaszt. A hóesést. A szerelmet A nyarat. Azt, hogy futok ...” Este „valaki” észrevétlenül fellopja a lemezjátszóra Vivaldi Négy évszakját. — Te mondd! — hajol hozzám egy bozontos fej. — Ez nem olyan, mint a tavasz? Újra látom a megszikkadt tanyák beszédre, értelemre vágyó kis Rozikáját, ki azt hitte, olvasni sem nagyon tud, nem is szeret, mégis biztos vagyok benne, hogy visszajáró álma lesz a „Kis herceg” ... Föltűnik Jancsi, amint rájön, hogy Nagy Sándor festőművész a barátja, „és eszméletlenül jó dolog a gyurma, a faragás, érdemes csinálni, mert addig sincs egyedül az ember ...”Emlékszem, a szőke kamaszlány, Kati mosolyára, aki fellebbezhetetlen gőggel kijelentette: „Mit számít nekem a vers? És láttam Sellei Zoltán előadóművész varázslatos, Krúdyt idéző szavai nyomán miképp szaladnak a gondolatok. Csodák csodája, Pisti hallani vélte nagyságos Rákóczi- fejedelmünk harangjának zúgását, mit azelőtt egyetlenegyszer sem, pedig tőlük rálátni a debreceni nagytemplom mindkét tornyára. Katit Csokonai lobogó szerelme ébresztette a valóságra: „Hisz én is ezt érzem, csak nem ilyen szépen!”" Dacos gyerekszájból, művészhez induló szó: köszönöm, úgy még soha nem hallottam ... Ismét összeomlik Babilon tornya Sebestyén Árpád rektorhelyettes nyelvi szárnyalása után. És még Bonyhádi Pisti, az aranymikrofonos riporter sem akarta elhinni Bodnár Istvánnénak, hogy a hangokkal, szavakkal játszani is lehet. Igaz, nem mindennapi pedagógia nyomán. Láttam napégette szeplős arcokat, hangos beszédre fejelé kezet kapókat, földrenézőket, akik úgy tanulták odahaza, ha nem szólnak bele semmibe, úgy bajuk sem eshet. Éreztem, hogy e nemszólás sebei mennyire sajognak. És a vers, a mese, a zene olajként hűsített. Nem, nem hiszek a csodákban! Tudom, hogy nem töltődtek meg a fejek, miképp holmi köcsögök, tudományokkal. „Csak” szikra csiholódott bennük. Kincset érő szikra e gyújtogatással nem vádolható oktatói világban. És ha itt-ott néha-néha lángra lobban, már megérte! Fényénél olvasni lehet, és melegével tán a hátrány marta sebek is hamarabb gyógyulnak! Bartha Szabó József A táborozók egy csoportja a diósgyőri kiránduláson. (A szerző felvétele.) „Élünk, ha csínján is álmainkkal századok bűnét eltemetve s nagy vásznára a fekete sorsnak szívünkkel csillagot festve.’* Az idézet az autodidakta cigány képzőművészek országos kiállításának katalógusából való, melybe Lakatos Menyhért írta az előszót és e verset. Ezen a kiállításon, melyet a SZOT, a fővárosi tanács művelődésügyi főosztálya, a Pataky István Művelődési Központ és a Népművelési Intézet közösen rendezett, tizenegy cigány alkotó festménye és fafaragása volt látható Budapesten, a Pataky István Művelődési Házban, majd az ország különböző pontjain. Közülük a legfiatalabb, az 1955- ben született, Komlón élő Orsós Teréz, így mutatkozott be a katalógusban a látogatóknak: „Kisiskolás koromban úgy éreztem, hogy én egyáltalán nem tudok rajzolni. Pajtásaim olyan szép köröket és vonalakat tudtak húzni, hogy én csak pirultam mellettük... Igaz, hogy nekem sem kedvem, sem vonalzóm nem volt a szép egyenes vonalakhoz, de Koltay Magda tanár néni mindig az én rajzaimat osztályozta a legjobbra. Az ő biztatására rajzoltam le először az anyámat, amit a tanár néni bekeretezve elvitt egy kiállításra. Aztán már nem tudom, hogy lettem rabja a festékeknek. Hamar férjhez mentem, és még hamarabb gyerekem született. Férjemtől elmaradva, a két gyermek nevelése mellett, a festés tölti be az életem ...” Ennyit tudtunk róla, és még anynyit, hogy a MÁV-nál dolgozik. — Orsós Teréz nálunk takarítónő, de jelenleg betegállományban van — kaptuk munkahelyén a választ. — Komlón a Sztahanov utca 7-ben lakik. A nyitott ajtón egy műteremlakásba lépünk. Fiatal, szép arcú cigányasszony, mellette egy férfi. Ők fogadnak. A lakásban alul fürdőszoba, konyha, valamint a nagyméretű műterem, melyből lépcső vezet fel a galériába. A műteremben egy kisszekrényen és tévén kívül semmi nincs. — Sokáig Kossuth-aknán laktunk, most tavasszal kaptam a tanácstól ezt a lakást. Bútorunk még kevés van. A tévén, rádión, mosógépen, centrifugán kívül semmit sem hoztam el a cigánytelepről — magyarázza Orsós Teréz, miközben felfelé megyünk a lépcsőn. A galéria mellett két apró szoba. Heverővel, szekrénnyel, fotelokkal berendezve. Az egyikben a két kisfia — az ötéves Ferike és a négyéves Sanyika —, a másikban ő. A falakon mindössze egyetlen kép. Az sem festmény, hanem fénykép: Koltay Magdolnáról. Évekkel ezelőtt kérte el a tanárnőtől, kinagyíttatta, és a falra akasztotta. A tanárnő volt, aki felfedezte még az V. osztályban, foglalkozott vele. Biztatta: rajzoljon. Ő volt az, aki az egyik rajzát elküldte egy kiállításra. Aztán a többire is. Teréz pedig díjakat, jutalmakat kapott. Sőt az egyik évben országos pályázatot is nyert. De vége lett az általános iskolának, afiatal lány hamarosan férjhez ment, gyermekeket szült. És persze évekig a kezébe sem vette az ecsetet... De elromlott a házasság, elment a férj. Talán a bánat állította újra a festőállvány mellé. És ismét felfedezték az évek óta „hallgató” Orsós Terézt. Kiállították a képeit a megyében több helyen is, Komlón, Pécsett, Mecsekfalun, különböző klubokban, művelődési intézményekben. Meghívták Nagykanizsára, Budapestre. — Azért nincs most itthon egy képem sem, mert a komlói kiállításon van kilenc, a pécsin négy és a budapesti anyagból ötöt megvásárolt a kecskeméti múzeum — mondja magyarázatképp. Tizennégy képét pedig a közelmúltban fotózták az ősszel megjelenő"„Cigány bölcsődal” "című gyermekmesekönyv illusztrációjának. Képeire a színek kavalkádja és a sok figura a jellemző. Általában életképeket fest, egy-egy ellesett jelenetet arról, hogyan mulatnak az erdő szélén, rőzseszedésről, ahol mezítlábasak az asszonyok, a karácsonyfa-vásárlásról, ahol az ünnep közeledtével sugárzik az emberekről az öröm, a várakozás. A krumplihámozó asszonyról, aki még viskó előtt ült, s körülötte gyerekek, kutyák, macskák. — Engem legjobban az emberi mozdulatok érdekelnek. Képeimen a régi — gyermekkoromban látott —, a nagyapámtól hallott színes, érdekes cigányéletet szeretném megeleveníteni, meg időnként az álmaimat. — Amikor érdeklődtünk a munkahelyén, azt mondták: takarítónő. — Bárcsak az lepnék megint, sokkal többet keresnék... De nem lehet, mert itt vannak a gyerekek, miattuk csak egy műszakban dolgozhatok. Váltótisztító vagyok. A síneken levő váltókat tisztítom meg a piszoktól, az olajtól. Bizony, elég nehéz — sóhajt —, egy-egy ilyen váltó, megvan legalább 25 kiló. Meg aztán mindig kint van az ember az esőben, a hóban, a kánikulában. — Nem tudna valami könnyebb munkát keresni? —Az az igazság, hogy még nem is néztem máshol. Megszoktam már a főnökeimet, kollégáimat. Meg eddig egyedül is voltam, kellett a pénz. A gyerekeket sem hagyhattam magukra. Csak olyan munkát vállalhattam, ami egy műszakos. Tűnődve néz a mellette ülő férfira, aztán megsimogatja a kezét. ’ — Szerencsére visszajött a férjem. — Tanulnia kellene, képzőművészeti ismereteket szerezni. A jövő miatt. A tehetség még önmagában nem elég. Legalábbis hoszszú távon nem ... Szakmát is szerezhetne. — Talán majd később, néhány év múlva. Még nagyon picik a gyerekek. Szótlanul ül egy darabig, aztán elmondja, hogy nemrégiben szerveztek egy szakkört felnőtteknek a Kossuth-aknai általános iskolában. Itt" jönnek össze néhányan, szőnek, fonnak, fafaragásokat készítenek. Ő az egyetlen, aki fest. Eddig csak vízzel, temperával dolgozott. — A tanárnő megígérte, hogy ősszel megismertet az olajfestéssel is — mondja boldogan. Mielőtt búcsúznék, megkérdezem: ha lenne egy jó tündér — mint a mesében —, és teljesítené három kívánságát, mi lenne az? Eltűnődik. Aztán mosolyogva a férjére néz: — Első talán, hogy jól éljünk aférjemmel, ne hagyjuk el soha többé egymást. Aztán, hogy csak a festészettel foglalkozhassak, tanulhassak ... Harmadik? Hogy a gyermekeimet rendesen felnevelhessem. Pálfi Diana ORSÓS TERÉZ NÉPSZABADSÁG 17 Harmincéves az alkotmány Indul a fővárosi fiatalok vetélkedője Ki mit tud szocializmust építő hazánk alaptörvényének paragrafusairól, társadalmi rendünkről, az országgyűlés és az Elnöki Tanács működéséről, a kormányzati munkáról, az állampolgárok alapvető jogairól és kötelezettségeiről és más, a 30 éves alkotmányban foglalt kérdésekről?— augusztus 21-től az év végéig Budapesten alapvető államjogi ismeretekből vizsgázhatnak a vállalkozó kedvű 14—35 esztendős fiatalok. (Természetesen a jogi diploma a 30 éves az alkotmány című vetélkedőben „összeférhetetlenségi ok”.) A Hazafias Népfront budapesti bizottsága és a KISZ budapesti bizottsága népünk újkori történelmének 30 esztendős alapszabályára építette a vetélkedő kérdéseit, feladatait. A rendezők arra kíváncsiak, hogy a felszabadulásunk óta született ifjú nemzedék mennyire ismeri államrendünk felépítését, működését, az Állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, a közéleti tevékenységhez nélkülözhetetlen alapszabályokat. A rendezők tudják, hogy nem csupán a „legeknek” jutó díjak — a jövő évi nyári olimpiai játékokon való részvétel, 10 napos tengerparti üdülés vagy az 50 napos külföldi utazás és értékes tárgyjutalmak — vonzzák a startnál a főváros ifjúságát. Ugyanis a vetélkedő nem egyszerűen kérdés-felelet játék lesz, sok-sok játékos elem, testre szabott feladat vár valamennyi részvevőre. Az előselejtezők augusztus 21. és október 10. között zajlanak. Egyéni"" versenyzők állnak rajthoz a munkahelyeken, majd a tanévet kezdő iskolákban. Aki mint valamely fővárosi kerület lakója kíván versenyezni, az a kerületi KISZ- és a körzeti népfrontbizottságokon már kedden kitöltheti a 13 plusz 1 elméleti totószel- vényt, amely az alkotmány ismeretéből vizsgáztat. Ezután állnak össze a háromfős csapatok. Október 20. és november 10. között fővárosszerte kerületi erőpróbákon válaszolnak a közéleti tevékenységgel kapcsolatos kérdésekre a továbbjutók. December végéig zajlik majd a nsolt fővárosi kerületi középdöntő,februárban pedig tizenhat csapat döntője, egyre bővülő tematikával.