Népszabadság, 1979. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-01 / 204. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1979. szeptember 1., szombat A MAGYAR­ SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXXVII. évfolyam 204. szom­bat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XXXVII. évfolyam 204. szám szám­bra: 1,20 FI Negyven év múltán Szeptember elsején negyven éve már, hogy felvillantak a második világháború első torkolattüzei. Hajnali háromnegyed ötkor a Gdansk északi szegélyén húzódó félsziget, a Westerplatte marok­nyi lengyel helyőrségére tüzet nyi­tottak a német hadihajók nehéz­­lövegei. Megindult a fasiszta ha­digépezet, hogy meghódítsa a vilá­got, hogy átrajzolja a térképeket. A történelem összes megelőző há­borúi együttvéve nem követeltek annyi áldozatot, mint ez. Negyven esztendő alatt sok könyvtárnyi kötetet publikáltak a háborúról, előtörténetéről, s per­sze számtalanszor feltették a kér­dést: vajon nem lett volna mód az elkerülésére? Ha sikerül a má­sodik világháború előtt hatékony kollektív biztonsági rendszert lét­rehozni, ha a nyugati diplomácia nem utasítja el sorra-rendre a fa­sizmus elleni hatékony nemzet­közi összefogásra irányuló szovjet javaslatokat, ha London és Pá­rizs elképzeléseinek éle nem a Szovjetunió ellen irányul, akkor az események másképp alakultak volna. Az emberiség szerencsét­lenségére a nyugati hatalmak vál­takozó kormányai a józan ész rö­vid életű felvillanásai ellenére csupán a konok szovjetel­lenes­ségben voltak következetesek. Fennmaradt Majszkijnak, a lon­doni szovjet nagykövetnek egy ko­rabeli jelentése, amelyben meg­írta: a müncheni egyezményt kö­vető reggelen Csehszlovákia lon­doni nagykövete sírva panaszolta neki: „Országomat rabszolgának adták el a németeknek.” E mün­cheni rabszolgavásárra Európa el­árulásának hosszú útja vezetett, s azok, akik azt hitték, hogy má­sokat eladva a maguk zavartalan nyugalmát biztosíthatják — s ezért egyik engedményt a másik után tették Hitlernek —, végered­ményben csak siettették azt a na­pot, amikor őket is elérte a háború. Chamberlain és Daladier — osz­tályuk e tipikus képviselői —nem nyertek semmit. Sem békét, sem díszhelyet a nemzeti pan­teonban, sem enyhe ítéletet a történelemtől. A história az elmu­lasztott alkalmakat nem bocsátja meg. A tanulságokra emlékezni nem felesleges egy olyan világban sem, amely gyökeresen különbö­zik a négy évtizeddel ezelőttitől. A győzelem éve, 1945, egyben tör­ténelmi fordulat kezdetének esz­tendeje lett. A mai bonyolult, részleteiben gyorsan változó nem­zetközi helyzetben az alapvető, hosszú távú realitás ez: vissza­vonhatatlanul megváltoztak a nemzetközi erőviszonyok. A szo­cializmus világrendszerré vált, a klasszikus gyarmati rendszer szét­hullott. A szocializmus nemzet­közi súlyának, hatóerejének gya­rapodása egyben azt jelenti, hogy reális lehetőség van egy új világ­háború elkerülésére. De az sem vonható kétségbe, hogy a lehető­ségek még nem bizonyosságok, s nem is nőnek át maguktól bizo­nyosságokká. A világbékét fe­nyegető legagresszívebb tényezők ha hátrább is szorultak a vezető tőkés országok politikájának for­málásában, azért még továbbra is jelen maradtak, még képesek el­lentámadásokra is, és befolyást gyakorolnak a döntésekre. ők azok, akik ma is „vörös veszély­ről”, „keleti fenyegetésről” szó­nokolnak, hogy jóváhagyassák az új fegyverrendszereket, ame­lyek veszedelmesebbek, drágáb­bak a tegnapiaknál. Ezek azok a körök, amelyek — megint — ké­szek lennének valamilyen „kár­tyát” kijátszani a Szovjetunió, a szocialista közösség ellen, holott megtanulhatták volna: a háború nem kártyajáték, a tűzvész nem irányítható, s az agresszor nem azok céljait követi, akiktől zöld jelzést kapott. Napjainkban a harc egy új vi­lágháború megakadályozásáért, egyben az egész emberiség hol­napjáért vívott küzdelmet jelent. Ahogy Kádár János elvtárs írta a közelmúltban, a New Hunga­rian Quarterly című folyóiratban megjelent cikkében: „A történe­lem azt tanúsítja, hogy a hábo­rúk egyre nagyobb pusztítást okoznak, és az országok, népek életében a békés, alkotó idők vit­ték előre a civilizációt, az em­beri nem fejlődését. Ma, a pél­dátlan pusztító erejű nukleáris fegyverek korában még nyilván­valóbbá válik: egy új világhábo­rú megakadályozása, a béke meg­őrzése a szó szoros értelmében az emberiség létérdeke... A hábo­rú, a háborús veszélyeztetettség az ember legalapvetőbb jogát sérti meg, tehát ezt a legfonto­sabb emberi jogot csak a béke biztosítja.” A mai békeküzdelem alapgon­dolata: el kell hárítani azokat az akadályokat, amelyeket a szél­sőségesen reakciós imperialista erők állítottak az enyhülés útjá­ba. Erre irányul a szocialista kö­zösség országainak diplomáciája, s korunk nagy erejű békemoz­galmában milliók ezért dolgoz­nak. Ezért sorsdöntő kérdés a fegyverkezési verseny megféke­zése, az érdemi fegyverzetkorlá­tozási és leszerelési lépések meg­valósítása. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban roppant politikai ütközet alakult ki a SALT I II. körül, hiszen ha élet­be lép, ez az eddigi legjelentő­sebb lépés lesz a nukleáris há­ború veszélyének kiküszöbölése felé. A háború elleni küzdelem túl­mutat a fegyverkezés megféke­zésére irányuló konkrét lépése­ken. Napjainkban azok a konf­liktusok, amelyeket sokan köny­­nyedén „helyieknek” neveznek, gyorsan terjedhetnek, egész tér­ségeket boríthatnak lángba. Az értelmes és tudatos cselekvés a kor parancsa, és ez küzdelmet je­lent a látszatmegoldások ellen, a konfliktusok alapvető politikai rendezéséért, a népek jogainak megfelelő módon, igazságos ala­pon. Mint ahogy elválaszthatat­lan a béke erősítése a bizalom elmélyítésétől is. E cél kitűzése nem naiv hitet tükröz, vagy azt, hogy megfeledkeznénk a rend­szerek ellentétes osztálybázisá­ról, de azt jelenti, hogy kölcsönö­sen előnyös együttműködésen alapuló kapcsolatokért lépünk fel a különböző társadalmi beren­dezkedésű országok közt. Sőt en­nek részeként — mindaddig, amíg az enyhülési folyamat ki­­teljesedésével nem válik lehetsé­gessé a szemben álló katonai töm­bök megszüntetése — ilyen kon­taktusokat tartunk szükségesnek a különböző katonai szövetségi rendszerekhez tartozó államok közt. Ez teremt olyan légkört, amelyben visszaszorulnak a szu­perbombákkal és szuper hadi­költségvetésekkel házalók, amely­ben a legbonyolultabb leszerelési kérdések megoldása is lehetsé­gessé válik, s kialakítható az európai és az egyetemes bizton­ság rengésálló épülete. Ez a küzdelem nem­ lesz sem rövid, sem egyszerű. De szep­tember első napján olyan hábo­rúra emlékezünk, amelyben öt­venmillió emberért szólt a ha­rang; az emlékek és tanulságok erőt adnak e nehéz küzdelem to­vábbfolytatásához. Vajda Péter ANYAGTAKARÉKOSSÁG A GÉP- É­S MŰSZERIPARBAN Könnyebb és kisebb , új m­egold­ások, javuló minőség A gép- és műszeripari termé­kek versenyképességét meghatá­rozó sokféle korszerűségi köve­telmény közül a megrendelők gyakran első helyen veszik szá­mításba azokat a gyártmányokat, amelyeknek teljesítményükhöz vi­szonyított terjedelme és súlya ki­sebb az átlagosnál, kevesebb he­lyet foglalnak el, könnyebben mozgathatók és szerelhetők. A gépgyártás gazdaságosságának is javára válik, ha a termékek meg­szabadulnak a súlyfeleslegtől, mert ezzel anyagot, energiát, időt és munkaerőt lehet megtakaríta­ni. A bányászatban a korábbinál is jobban előtérbe kerültek a nagy tömegben kitermelt anyagokat gyorsan és gazdaságosan továbbí­tó eszközök, a több száz méter hosszú szállítószalagokból kiala­kított szállítási rendszerek, ame­lyek már a személyszállításban is részt vesznek. Különösen fon­tos ezeknél a berendezéseknél a helytakarékosság és a súlycsök­kentés. Ezt hivatott megvalósítani az Országos Bányagépgyártó Válla­lat több évre szóló gyártmány­korszerűsítési programja, a mély­bányászati szállítószalagok negye­dik generációjának kifejlesztésé­vel. Most jutottak el a program első félidejéhez. Az építőszek­rényelv szerint összeállítható szállítószalagok leggyakrabban használt típusait már kifejlesztet­ték, s a gyártást is megkezdték. Különösen jelentős eredményeket értek el a legterjedelmesebb és legnehezebb gépegységek, a haj­tóművek súlyának és méreteinek csökkentésében. A 80 kilowatt teljesítményű hajtómű súlyát a korábbi 3700-ról 1200 kg-ra mér­sékelték. A 40—150 kilowattos hajtómű­vek körében elérték azt a súly­csökkentési szintet, amit a KGM fejlesztési programja az 1980— 1985 közötti időszakra irányzott elő. Az esztergomi Labor Műszer­ipari Művekben konstrukciós vál­toztatásokkal, újításokkal és gyár­tástechnológiai módosításokkal érvényesítik az anyagtakarékos­­ságot és a súlycsökkentést az új gyártmánycsaládok kialakításá­ban. Az új típusú laboratóriumi termosztátokhoz általában 3—4 kg vörösrézzel és 4 kg speciális forrasztóónnal kevesebbet hasz­nálnak fel, s közben a termék minőségét is javították. Elkészült az elektronikus vezérlésű, 800 li­teres kórházi autokláv mintapél­dánya, amelynek különböző tí­pusainál átlagosan 30—35 kg szí­nes fémet és rozsdamentes acélt takarítanak meg. Negyven száza­lékkal csökkent a berendezés sú­lya, s a korábbinál sokkal kisebb helyen elfér, és jóval üzembizto­­sabb az eddiginél. Az első félév­ben 1,8 millió forint ért­ékű anya­got takarítottak meg, s az év vé­gére várhatóan eléri a megtaka­rítás értéke az 5,5 millió forin­tot. Az Ikladi Ipari Műszergyár és a Dunai Vasmű szakemberei új­fajta, szilíciumszegény dinamóle­mezt fejlesztettek ki, s most már nagy sorozatban ebből készítik Ik­­ládon a villamos kismotorokat. Az új anyag azt is lehetővé tette, hogy átlag tíz százalékkal csökkentsék a motorba beépített rézhuzat és vas mennyiségét, s változatlan teljesítményű, de kisebb motoro­kat készítsenek. A­ javarészt ház­tartási hűtő- és mosógépekbe ke­rülő motorok áramfogyasztása is tíz százalékkal kevesebb a koráb­binál, ami országosan jelentős mennyiségű villamos energia meg­takarítását eredményezi. A villa­mos motorok gyártásához koráb­ban 500—2000 tonna dinamószala­got kellett tőkés piacról beszerez­ni, s most már erre sincs szükség. A két vállalat által kifejlesztett anyag minősége eléri a legjobb európai termékek színvonalát, s az idén 9 ezer, jövőre pedig 18 ezer tonna készül belőle. Ikladon az idén 800 ezer korszerűsített villa­mos kismotort gyártanak. Duna­újváros és Iklad fejlesztési együtt­működése évente 30—40 millió fo­rint értékű anyag- és energia­megtakarítást tesz lehetővé. A Csepel Művek szerszámgép­­gyárában a súlycsökkentés vi­szonylagos formája érvényesül a fejlesztésben, mert az anyagfel­használás gazdaságosságát elsősor­ban a termékek teljesítményének, műszaki színvonalának növelésé­vel javítják. Az a cél, hogy azo­nos súlyú anyagból értékesebb, versenyképesebb gépeket készít­senek. Ezért növelik a termelés­ben a hagyományos fúró- és ma­rógépek rovására a nagy pontos­ságú és numerikus vezérlésű gé­pek arányát. A termékszerkezet korszerűsítésének eredménye az is, hogy 1974 óta az évente kiszál­lított gépek összsúlya 6600-ról 4200 tonnára csökkent, de közben az értékesítésből származó bevé­tel majdnem megduplázódott, 672 millióról 1174 millió forintra nőtt. (MTI) Ü­lést tartott az Elnöki Tanács Korszerűsítették a bírósági végrehajtást A Népköztársaság Elnöki Taná­csa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelettel újra szabályozta a bí­rósági végrehajtást. A korszerűsí­tés egyrészt összhangba hozza ennek szabályait mai társadalmi­­gazdasági viszonyainkkal, más­részt egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a vagyon-, a család- és a munkajogi követelések bírósági végrehajtását. Többek között megkönnyíti a tartásdíj behajtá­sát, a gyermek elhelyezésére és átadására vonatkozó határozat végrehajtását, megfelelő eszközö­ket biztosít a bírósági döntésből fakadó kötelezettségeiket nem teljesítő állampolgárok és szervek elleni hatékonyabb fellépésre, szi­lárdítva ezzel az állampolgári és állami fegyelmet. A törvényerejű rendelet 1980. január 1-én lép ha­tályba. Az Elnöki Tanács ezután sze­mélyi kérdésekben döntött: Zara Lászlót, a Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság tagját — nyugállo­mányba vonulása miatt — fel­mentette tisztségéből, s egyidejű­leg Balogh Istvánt a KNEB tag­jai sorába beválasztotta. Az El­nöki Tanács végül bírákat válasz­tott meg és mentett fel. (MTI) Folytatódik Havannában a külügyminiszteri tanácskozás Hét újabb tag az el nem kötelezettek mozgalmában HAVANNAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek szep­tember 3. és 7. között Havanná­ban megrendezendő találkozóját megelőzően pénteken folytatódott a mozgalom külügyminiszterei­nek tanácskozása. Csütörtökön a délutáni ülésen a miniszterek el­fogadták hét állam, Bolívia, Gra­nada, Nicaragua, Suriname, Irán, Pakisztán és a Zimbabwe Haza­fias Front felvételi kérelmét. Isi­­doro Malmierca kubai külügymi­niszter — aki az el nem kötele­zettek értekezletei gyakorlatának megfelelően házigazdaként betölti a tanácskozás elnöki tisztét — ki­fejtette, hogy a hét első felében tartott szakértői, nagyköveti szin­tű koordinációs iroda döntésének megfelelően üresen marad a kam­bodzsai hely, minthogy nem jött létre egyetértés a részvevők kö­zött a szék betöltését illetően. Akkreditációs kérelmet nyújtott be a megdöntött Pol Pot-rezsim és a népi Kambodzsa tényleges kormányzó hatalma is. Havannában egyébként hivata­losan is bejelentették, hogy Fidel Castro meghívására, a csúcsérte­kezlettel egy időben, látogatást tesz Kubában a Kambodzsai Népi Köztársaság elnöke. Ez a meghí­vás jelzi, hogy a kambodzsai kép­viselet ügyében hozott kompro­misszumos határozattal egyidejű­leg a házigazda Kuba szükséges­nek érzi kifejezni szolidaritását a kambodzsai haladó rendszer iránt, amely a tényleges hatalmat gya­korolja a délkelet-ázsiai ország­ban. A mozgalom külügyminiszterei­nek értekezlete a tervek szerint ma ér véget. A külügyminiszteri tanácskozás elfogadta a korábbi szakértői meg­beszélés javaslatait az ügyrendi kérdésekről, s a többi megállapo­dással egyetemben a csúcsértekez­let elé utalta. A tanácskozás fontos eseménye volt Malmierca kubai külügymi­niszter beszéde, amely jelezte, hogy Kuba igen határozottan fog­lal állást a mozgalom alapkérdé­seiben és a nemzetközi helyzet fő problémáiban. Malmierca lelep­lezte az Egyesült Államok és szö­vetségesei, illetve Peking törekvé­seit a csúcsértekezlet munkájának megzavarására, a mozgalom egy­ségének meggyengítésére. A ku­bai külügyminiszter kifejezte re­ményét a csúcs sikerét illetően. Pénteken, havannai idő szerint kora reggel megérkezett Sri Lan­ka elnöke is a hétfőn kezdődő csúcsértekezletre. Sorrendben ő az ötödik államfő, aki már Havan­nában tartózkodik. A pénteki ku­bai lapok az első oldalon számol­tak be Fidel Castro és Tito jugo­szláv elnök találkozójáról. O.­L. Gy.

Next