Népszabadság, 1979. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-16 / 217. szám

1979. szeptember 16., vasárnap , NÉPSZABADSÁG Tabi László: a COLOK Az a véget nem érő mérkőzés, mely egyfelől a Nyelvvédők, más­felől a Nyelvtámadók között fo­lyik, az előbbiek szempontjából ugyancsak rosszul áll, bár a Nyelvvédők soraiban ott találha­tó a rádió és a televízió jó né­hány ilyen célú műsora csakúgy, mint a nyelvészek számos oktató szándékú cikke, intelme, sőt újabban­­az Édes anyanyelvünk című folyóirat is, a védelem min­den erőfeszítése meddő, mert a gólokat rendre a Nyelvtámadók rúgják, egyiket a másik után, csőstül. Abból az alkalomból fakadok e vigasztalan helyzetjelentésre, hogy egyik reggeli napilapunk hírrovatában ezt olvastam: „Gyengélkedik a híres Tower-híd Londonban.” Rémülten kaptam a szívemhez: hát már egy londoni híd is gyengélkedik? Figyelemmel kísértem ennek az igének példátlanul fényes karri­erjét. Lehet már vagy húsz éve is, hogy először hallottam a rádió­ban egy sportriporter szájából: „Gyengélkedik az MTK védel­me.” Alighanem tréfának szánta, komolyan nem gondolhatta, hogy egy futballcsapat védelme gyen­gélkedik, hiszen ha egy futbal­lista nem egészséges, kimarad a csapatból. Hát még ha egy egész védelem, három-négy ember be­tegeskedik! Az a bizonyos ripor­ter azt óhajtotta mondani, hogy az MTK védelme nincsen formá­ban, rosszul, gyengén játszik. Megtetszett ez az idétlenség a többi riporternek, hetek-hónapok alatt elterjedt a szélrózsa minden irányában, átszivárgott a közélet egyéb területeire, s ma már ott tartunk, hogy minden gyengélke­dik, ami körül valami nincs rend­ben. Gyengélkedhet a húsellátás, gyengélkedhet a szuperhatalmak erőegyensúlya, az építőipar, az is­kolareform, s íme, már lenyom­tatható az is, hogy a Tower-híd gyengélkedik. Nem sokkal kisebb karriert csi­nált a közbeavatkozik ige is. Szin­tén a sportriportázs terméke egyébként. Ilyen magyar szó so­hasem volt, a magyar nyelv ér­telmező szótára ma sem ismert; nyelvünk a legutóbbi időkig be­érte a beleavatkozik, beavatkozik, illetőleg a közbelép igékkel. Ám valaki — teljesen fölöslegesen — kitalálta a közbeavatkozók-ot, s ma már megtalálható mindenütt, a filmek szinkronjában éppen úgy, mint diplomáciai jegyzékek­ben. Jómagam semmi pénzért le nem írnám, de legalább nem me­gyek a falnak tőle. S legyen szabad felhívnom ol­vasóim figyelmét egy mostanában induló karrierre. Ez pedig a fo­galmaz. Nem arra a tevékenység­re gondolok, amikor az ember tollal a kezében, papír előtt ülve fogalmaz, hanem arra, amikor ez az ige azt jelenti: beszél, kö­zöl, kijelent, állít valamit stb., stb., amikor egy fontos ember „úgy fogalmazott, hogy ...” Ré­gebben az MTI híreiben (ame­lyekben egyébként a Nyelvvé­dőknek rúgott gólok szép szám­mal találhatók) ez a fogalmaz csak akkor szerepelt, ha az idé­zett szöveg éppen a megfogalma­zása révén — annak fondorlatos, rejtélyes vagy feltűnő volta miatt — fokozott figyelmet érdemelt. Ma már ez a fránya fogalmaz lassan-lassan kiszorítja a nyilat­kozik, megállapít stb. igéket. A Hétfői Hírekben olvasom: „Vár­­hidi Pál, az V. Dózsa edzője rossz hangulatban fogalmazott a csa­patáról ...” (Fogalmazott a csapa­táról! Szép, ugye?) Legközelebb bemegyek a kö­zértbe, és az eladónak úgy fogal­mazok, hogy fogalmazásom tíz deka vajat eredményezzen. 0 GYERMEKKOR Női tornászsportunk egyik nagy reménysége még iskolás korú kis­lány. Hogyan telik el egy napja, erről számolt be hallgatóinak a rádió, így: Reggel nyolc órára természete­sen iskolába megy. Fél kettőre hazaér, ebédel, s aztán három órára siet az edzésre. Este nyolc óráig (!) edz, utána hazatér, va­csorázik, és tanul másnapra. S ez így történik a hét hat napján. Ehhez az életmódhoz volna egy-két megjegyzésem. Ismerve azonban hazám népének mindent elsöprő, szinte már gyötrelmes vágyát az olimpiai aranyérmek után, inkább hallgatok. Mert hiá­ba van megjegyzésem a szóban forgó kislány életmódjához, ha a megjegyzéshez nincs bátorságom. Még csak az kéne, hogy a haza­árulás utálatos bűnébe essem!­ ­ VALAMI ÚJ Réges-régen, talán több száz éve történt, hogy fürkésző tekintetét a messzi távolba vetve a varsói csodarabbi, így kiáltott fel: „Lodz városa lángokban áll!” Kiderült ugyan, hogy Lodz egyáltalán nem állt lángokban, de hittestvérei kö­rében a rabbi távolbalátó képes­sége továbbra is csodálatot kel­tett. Egy ősrégi zsidó vicc száraz lényegét ismertettem az előbbiek­ben. Nos, a televízió híradójának soros külpolitikusa per analógiám a fenti viccet mondta el a közel­­keleti helyzet elemzése során. De az ő előadásában nem a varsói csodarabbi látott távolba, hanem a bölcs kádi, és persze nem Lodz városa égett, hanem Mekka, a szent város. Ebből pedig kiderült, hogy a Camp David-i külön­­egyezségnek van egy titkos zára­déka: Izrael a megszállva tartott területek fejében a régi zsidó vic­ceket átengedte az araboknak.­ ­ ELEMZÉS Több évtizedes tapasztalataim alapján állíthatom, hogy nem könnyű dolog nevet találni a hu­moros-szatirikus írások szerep­lőinek. A személytelen jellegű, sablonos Kiss, Nagy vagy Szabó névre nem lehet mindenkit elke­resztelni, kerülni illik az olyan neveket is, melyek esetleg bánt­hatják a hasonló nevű olvasókat, viszont túlságosan blőd, „vicces” neveket alkalmazni olcsó fogás, amelyhez igényes író nem folya­modik. E rövid eszmefuttatás után idézek a Magyar Nemzet Szatirikus névadás című cikké­ből, melynek szerzője, Huszár Ág­nes, Moldova György névlelemé­nyeit vizsgálja. Egyebek között ezt olvasom: „Plank Kelemen kapitány neve írói telitalálat. Ennek a különféle egyházakba és szektákba beépülő embernek vezetékneve Max Planckra, a modern kvantumel­mélet megalapítójára, tehát a materializmusra utal, utóneve pe­dig a számos Kelemen nevű pá­pára, tehát a vallásra.” Pompásan mulattam ezen a fejtegetésen. Semmi kétségem ugyanis abban a tekintetben, hogy Moldovának a kvantumel­mélet az eszébe sem jutott. Piánk Kelemen kapitány a vezetéknevét a piánk adu tízesről nyerte (piánk, pontosabban blank, egy bizonyos színből egyetlen kártya­lap, lásd: Idegen Szavak Szótá­ra). Kelemen pedig nem a pápák nyomán lett a kitűnő kapitány, hanem azért, mert a János, Jó­zsef, Gyula stb. szürke, az Ede, Alajos, Ödön, Benő stb. pedig hu­­morilag alkoptatott. „Gondolta a fene ...” — jegyez­te fel hasonló esetben jó Arany Jánosunk. A HASZNOS TUDNIVALÓ Nem értettem a minapi tévéjá­ték finomságait. Eh, mert ne le­gyek őszinte: tulajdonképpen azt sem értettem, hogy miről szól. Olvasom a végén az úgynevezett stáblistát, a színészek s egyéb közreműködők névsorát. És feltű­nik, hogy a sok között van fővi­­lágosító is. Nyilván tőle kellene fővilágosítást kérnem. 15 A SZATURNUSZ CSODÁI Szeptember 1-én a Pioneer—11 jelzésű űrszonda elhaladt a Nap­rendszer második legnagyobb bolygója, a Szaturnusz közvetlen közelében. Nem sokkal az általa készített első fényképfelvételek megérkezése után máris világgá röppent a szenzációs hír: sikerült felfedezni az égitest hatodik gyű­rűjét! Ezzel egyidejűleg pedig azt is megállapították és bejelentették, hogy a Titán nevű hold légköré­ben szerves molekulákat sikerült felfedezni, és nincs kizárva an­nak lehetősége, hogy ezen az égi­testen megkezdődött az anyag fejlődésének, szerveződésének az a folyamata, amely az élet ki­alakulásához vezethet. Lehetséges tehát, hogy sokkal távolabb kell keresnünk a Földön kívüli élőlé­nyeket, mint eddig hittük? Alig néhány évvel ezelőtt még a Vé­nuszt és a Marsot vettük az élet hordozóinak — azóta azonban kitűnt, hogy a Vénuszon uralkodó adottságok mellett ott élőlények nem lehetnek, a Marson pe­dig a Viking-űrszondák leszálló­­egységei semmiféle biztos jelét nem tapasztalták annak, hogy a talajban bármiféle baktérium vagy más, kezdetleges lény létezhetne. Az élet keresése szempontjából ezért fordult most az érdeklődés a Naprendszer távolabbi vidé­kei felé. Amint cikkünkben még visszatérünk rá, ez idő szerint a Jupiter, a Szaturnusz és a Titán egyaránt számításba jöhet, mint olyan „vegykonyha”, óriási „koz­mikus laboratórium”, ahol az élet lehetősége (a mostoha körülmé­nyek ellenére!) nem teljesen ki­zárt. Hány gyűrűje van? Az egyik gyors kommentárban, amely az eredmények ismerteté­sekor elhangzott, a hírmagyará­zó azt állította: a Szaturnuszt Ca­­lileo Galilei fedezte fel az 1610-es években. Ez azonban tévedés. A Szaturnusz ugyanis szabad szem­mel is jól látható, s így már ősidők óta ismeri az emberiség. Galilei volt azonban az, aki — teleszkópja segítségével — első ízben pillantotta meg a gyűrű­ket. A műszer, mai szemmel néz­ve, meglehetősen gyenge volt, és a nagy olasz tudós nem tudta pontosan megállapítani, mit is lát valójában. Nem ismerte fel, hogy a bolygót gyűrű övezi. Feljegyzé­sei között így számolt be a lá­tottakról : „A »felső bolygót­ (az­az a Szaturnuszt — A szerk.) hár­masnak észleltem.” Galileinek ugyanis úgy tűnt, mintha a boly­gó korongját két oldalról két, vi­szonylag eléggé nagy kiterjedésű égitest kísérné, sőt rajzain úgy ábrázolta, hogy ezek az égitestek éppen érintik a Szaturnuszt. Jóval később, amikor újra észlelte a bolygót, a gyűrűk éppen a Föld irányában álltak, vagyis élükkel fordultak mifelénk, s Galilei mű­szere számára láthatatlanokká váltak. A tudós ekkor úgy vélte, hogy korábbi megfigyelései hibásak voltak , és többé nem foglalko­zott a kérdéssel. Élete végéig nem tudta meg, hogy a bolygónak gyű­rűi vannak. Ezért nem felel meg a valóságnak az, amit a Galilei­ről szóló drámák egyikében a címszereplő kijelent: „Amióta fel­fedeztem a Szaturnusz gyűrűit, a környékbeli asszonyok úgy beszél­nek róla, mint egy «égi jegygyű­rűről”.” Később, amikor már jobb mű­szerek álltak a tudósok rendel­kezésére, felismerték, hogy nem a Szaturnuszt kísérő, önálló égites­­tekről van szó, hanem egy vagy több gyűrűről (ezt Christian Huygens, 1629—1695, holland csil­lagász mondotta ki először). De eleinte úgy vélték, az egész gyű­rűrendszer szilárd, összefüggő tö­meg. James Clark Maxwell an­gol fizikus (1831—1879) 1856-ban azonban számítások segítségével kimutatta, hogy a gyűrű nem le­het szilárd és összefüggő test, ha­nem millió apróbb-nagyobb, ön­álló darabból áll. Minthogy a cá­ri Oroszországba csak nagyon elvétve érkeztek hírek a külföldi tudományos eredményekről, a vi­lág első egyetemi professzornője, az orosz Szofija Vasziljevna Ko­­valevszkaja (1850—1891) nem sze­rezhetett értesülést Maxwell ered­ményeiről, így tőle teljesen füg­getlenül végezte saját elméleti vizsgálatait, és ugyanarra az ered­ményre jutott, mint az angol tu­dós. Nagyon sokáig az a vélemény uralkodott (sőt sokan még ma is elfogadják), hogy a gyűrűk egy szétrobbant, hajdani hold darab­jai. Újabban azonban az a véle­mény is napvilágot látott, hogy annak az ősanyagnak a maradvá­nyáról van szó, amelyből a Nap­rendszer összes égitestje (a Na­pot is ideértve) kialakult. Ezt a véleményt látszik igazolni, hogy legújabban az Uránusznak és a Jupiternek a gyűrűit is felfedez­ték, sőt valószínű, hogy a Nep­­tunusznak is van legalább egy gyűrűje. Úgy látszik, a gyűrűk az óriás bolygók jellegzetes képződ­ményei — ezek az égitestek ma­guk köré gyűjtötték az ősanyag még megmaradt részét. Egészen a közelmúltig csak há­rom gyűrűről volt tudomásunk. Néhány évvel ezelőtt azonban fel­fedeztek egy igen halvány belső és egy legkülső gyűrűt — most pedig a Pioneer—1s kimutatta, hogy létezik még egy hatodik gyűrű is. Minthogy pedig e gyű­rűket jéggel bevont felszínű, por­­szemnyi, ökölnagyságú és elvét­ve házméretű kődarabok alkotják — elmondhatjuk, hogy a Szatur­­nusznak a már ismert tíz holdja mellett milliárdnyi más holdja is van, hiszen a gyűrűket alkotó tes­tek mindegyike önálló holdként kering körülötte. Az élet lehetősége A Titán nevű Szaturnusz-hold — amelyről a magyar televízió is sugárzott képeket — a Naprend­szerben vagy a legnagyobb, vagy a második legnagyobb bolygókí­sérő (attól függően, hogy milyen értéket fogadunk el a Neptunusz bolygó Triton nevű kísérőjére. A Titán átmérője ugyanis 5800 ki­lométer, a Tritoné pedig egyes mérések szerint csak 4000, mások szerint azonban 6000 km!) A Ti­tán légkörét G. P. Kuiper, a nem­régiben elhunyt világhírű hol­land származású planetológus fe­dezte fel. A legújabb vizsgálatok szerint az, amit távcsőben látunk, nem a Titán szabad felszíne, hanem a légkörében lebegő vörösesbar­na felhőzet, amely néha teljesen elfedi a felszínt. Ezt az atmosz­férát metán és hidrogén alkotja, a légnyomás e hold felületén 0,1 és 1 atmoszféra közötti. A fel­színt alkalmasint jég borítja, és a hőmérséklet 123 Kelvin-fok (azaz —150 Celsius-fok) körüli. A geo­­kémikusok feltételezik, hogy a Föld eredeti, ősi atmoszférája éppoly gazdag volt metánban és hidrogénben, mint amilyen jelenleg a Titáné. Ha van vala­milyen termális, esetleg vulkáni tevékenység ezen a holdon (ez egyáltalán nem kizárt dolog, ha meggondoljuk, hogy a Jupiter Io nevű holdján rendkívül heves, a földit erősségben messze felül­múló vulkánosságot fedeztek fel épp a közelmúltban!), akkor köny­­nyen lehetséges, hogy a nagyon alacsony hőmérséklet ellenére, a belső meleg és a feltörő láva ha­tására helyenként meleg tavak képződnek a jég felszínén, és ezek a tavak sokáig megmaradhatnak. Ez esetben pedig ezek vizé­ben csakugyan megkezdődhet a szerves molekulák képződése. A víz jelenléte és egy bizonyos hő­mérséklet megvalósulása elenged­hetetlen alapfeltétel ahhoz, hogy az élet meghonosodhasson egy olyan égitesten, amelynek van légköre. (Sajnos a Pioneer—11 által közvetített adatok egy része a naptevékenység váratlan fel­erősödése miatt — amint erről la­punk is hírt adott — megsemmi­sült, egyebek között éppen a Ti­tánról készült infravörös felvé­telek adatai, amelyek pedig el­döntötték volna, létezhet-e élet a Titán felszínén. ( A szerk.) Ámbár a Szaturnusz valamelyest kisebb a Jupiternél, a két óriás bolygó számos hasonlóságot mutat. Mindkettőnek a légkörében elő­fordulnak ammóniából és ammó­­nium-hidroszulfidból, valamint közönséges víz jegéből felépülő felhők. Mindkét égitest több ener­giát sugároz ki magából, mint amennyit a Naptól kap, vagyis saját hőtermelése is van, ami a kérdéses bolygók lassú összehú­zódásával magyarázható. Nem­csak a Jupiter légkörében vannak viharközpontok (a Vörös Folt és más, kisebb foltok is), hanem Asaph Hall, az ácsmesterből lett világhírű amerikai csillagász (1829—1907) 1876. december 7-én, az esti órákban felfedezte, hogy a Szaturnuszon is mutatkozik egy óriási kiterjedésű, sárgásfehér folt. Végül pedig az elméleti ala­pon kidolgozott modellek azt mutatják, hogy a két égitest bel­ső felépítése is igen hasonló. A Jupiter légkörére vonatkozó kí­sérleti vizsgálatok eredményei ezért meglehetősen jól alkalmaz­hatók a Szaturnusz esetében is. Két vegyész kísérletei Két vegyész, C. Ponnamperu­­ma, aki az Egyesült Államokban levő marylandi egyetemen dol­gozik, és P. Mollon, a londoni Er­zsébet királynő Kollégium mun­katársa, három baktériumfélét és egy élesztőgomba-fajtát olyan la­boratóriumi körülmények közé helyezett, amelyek megfeleltek a Jupiter és a Szaturnusz légköré­ben uralkodó viszonyoknak. A kí­sérleti berendezésben a hőmérsék­letet 303 K-től lefelé 70 Kelvinig, vagyis +30 Celsius-foktól —200 Celsius-fokig lehetett változtatni, a nyomást pedig 0,987 MPa (mega­­pascal)-tól 197,4 MPa-ig, vagyis a régebbi mértékegységek szerint 0,1 atmoszférától 200 atmoszfé­ráig. A tapasztalatok szerint a kísérleti élőlények még a leg­mostohább körülményeket is ép­ségben átvészelték! Ezzel nem­csak az bizonyosodott be — im­már ismételten —, hogy az élő szervezetek hallatlanul szívósak, hanem az is, hogy egyszerű (?) élőlények jelenléte nem tekint­hető teljesen kizártnak a Jupiter és a Szaturnusz légkörében. Hogy csakugyan léteznek-e ott bakté­riumfélék, azt természetesen ma még nem tudhatjuk. De a létezé­sük lehetősége okvetlenül fenn­áll! Helytelen, ha az élet kozmosz­beli lehetőségeit csakis annak alapján ítéljük meg, hogy milyen élőlények léteznek a mi számunk­ra „normális”-nak mondott földi hőmérsékleti és légköri adottsá­gok mellett. Emlékeztetnünk kell e tekintetben arra, hogy egy bak­térium — minden előzetes steri­­lezés ellenére — a Surveyor-űr­­szondák egyikével véletlenül át­került a Holdra. Két évvel ké­sőbb, a Surveyor-szonda televí­ziós berendezésével együtt az asztronauták hozták vissza a Földre. A laboratóriumban kide­rült : a baktérium átvészelte nem­csak a kétszeres űrutazást, hanem a Holdon uralkodó rendkívüli körülményeket is. Dr. Hédervári Péter Ezt a két — az eredetiben vörös, illetve kék színű — felvételt a Pioneer—11 amerikai űrszonda készítette a Szaturnusz gyűrűiről augusztus 31-én, a bolygótól 586 ezer mérföldnyi távolságból. A képek minden eddiginél részlete­sebb betekintést adnak a tudósok­nak a gyűrűk szerkezetébe.

Next