Népszabadság, 1979. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-16 / 217. szám
1979. szeptember 16., vasárnap , NÉPSZABADSÁG Tabi László: a COLOK Az a véget nem érő mérkőzés, mely egyfelől a Nyelvvédők, másfelől a Nyelvtámadók között folyik, az előbbiek szempontjából ugyancsak rosszul áll, bár a Nyelvvédők soraiban ott található a rádió és a televízió jó néhány ilyen célú műsora csakúgy, mint a nyelvészek számos oktató szándékú cikke, intelme, sőt újabbanaz Édes anyanyelvünk című folyóirat is, a védelem minden erőfeszítése meddő, mert a gólokat rendre a Nyelvtámadók rúgják, egyiket a másik után, csőstül. Abból az alkalomból fakadok e vigasztalan helyzetjelentésre, hogy egyik reggeli napilapunk hírrovatában ezt olvastam: „Gyengélkedik a híres Tower-híd Londonban.” Rémülten kaptam a szívemhez: hát már egy londoni híd is gyengélkedik? Figyelemmel kísértem ennek az igének példátlanul fényes karrierjét. Lehet már vagy húsz éve is, hogy először hallottam a rádióban egy sportriporter szájából: „Gyengélkedik az MTK védelme.” Alighanem tréfának szánta, komolyan nem gondolhatta, hogy egy futballcsapat védelme gyengélkedik, hiszen ha egy futballista nem egészséges, kimarad a csapatból. Hát még ha egy egész védelem, három-négy ember betegeskedik! Az a bizonyos riporter azt óhajtotta mondani, hogy az MTK védelme nincsen formában, rosszul, gyengén játszik. Megtetszett ez az idétlenség a többi riporternek, hetek-hónapok alatt elterjedt a szélrózsa minden irányában, átszivárgott a közélet egyéb területeire, s ma már ott tartunk, hogy minden gyengélkedik, ami körül valami nincs rendben. Gyengélkedhet a húsellátás, gyengélkedhet a szuperhatalmak erőegyensúlya, az építőipar, az iskolareform, s íme, már lenyomtatható az is, hogy a Tower-híd gyengélkedik. Nem sokkal kisebb karriert csinált a közbeavatkozik ige is. Szintén a sportriportázs terméke egyébként. Ilyen magyar szó sohasem volt, a magyar nyelv értelmező szótára ma sem ismert; nyelvünk a legutóbbi időkig beérte a beleavatkozik, beavatkozik, illetőleg a közbelép igékkel. Ám valaki — teljesen fölöslegesen — kitalálta a közbeavatkozók-ot, s ma már megtalálható mindenütt, a filmek szinkronjában éppen úgy, mint diplomáciai jegyzékekben. Jómagam semmi pénzért le nem írnám, de legalább nem megyek a falnak tőle. S legyen szabad felhívnom olvasóim figyelmét egy mostanában induló karrierre. Ez pedig a fogalmaz. Nem arra a tevékenységre gondolok, amikor az ember tollal a kezében, papír előtt ülve fogalmaz, hanem arra, amikor ez az ige azt jelenti: beszél, közöl, kijelent, állít valamit stb., stb., amikor egy fontos ember „úgy fogalmazott, hogy ...” Régebben az MTI híreiben (amelyekben egyébként a Nyelvvédőknek rúgott gólok szép számmal találhatók) ez a fogalmaz csak akkor szerepelt, ha az idézett szöveg éppen a megfogalmazása révén — annak fondorlatos, rejtélyes vagy feltűnő volta miatt — fokozott figyelmet érdemelt. Ma már ez a fránya fogalmaz lassan-lassan kiszorítja a nyilatkozik, megállapít stb. igéket. A Hétfői Hírekben olvasom: „Várhidi Pál, az V. Dózsa edzője rossz hangulatban fogalmazott a csapatáról ...” (Fogalmazott a csapatáról! Szép, ugye?) Legközelebb bemegyek a közértbe, és az eladónak úgy fogalmazok, hogy fogalmazásom tíz deka vajat eredményezzen. 0 GYERMEKKOR Női tornászsportunk egyik nagy reménysége még iskolás korú kislány. Hogyan telik el egy napja, erről számolt be hallgatóinak a rádió, így: Reggel nyolc órára természetesen iskolába megy. Fél kettőre hazaér, ebédel, s aztán három órára siet az edzésre. Este nyolc óráig (!) edz, utána hazatér, vacsorázik, és tanul másnapra. S ez így történik a hét hat napján. Ehhez az életmódhoz volna egy-két megjegyzésem. Ismerve azonban hazám népének mindent elsöprő, szinte már gyötrelmes vágyát az olimpiai aranyérmek után, inkább hallgatok. Mert hiába van megjegyzésem a szóban forgó kislány életmódjához, ha a megjegyzéshez nincs bátorságom. Még csak az kéne, hogy a hazaárulás utálatos bűnébe essem! VALAMI ÚJ Réges-régen, talán több száz éve történt, hogy fürkésző tekintetét a messzi távolba vetve a varsói csodarabbi, így kiáltott fel: „Lodz városa lángokban áll!” Kiderült ugyan, hogy Lodz egyáltalán nem állt lángokban, de hittestvérei körében a rabbi távolbalátó képessége továbbra is csodálatot keltett. Egy ősrégi zsidó vicc száraz lényegét ismertettem az előbbiekben. Nos, a televízió híradójának soros külpolitikusa per analógiám a fenti viccet mondta el a közelkeleti helyzet elemzése során. De az ő előadásában nem a varsói csodarabbi látott távolba, hanem a bölcs kádi, és persze nem Lodz városa égett, hanem Mekka, a szent város. Ebből pedig kiderült, hogy a Camp David-i különegyezségnek van egy titkos záradéka: Izrael a megszállva tartott területek fejében a régi zsidó vicceket átengedte az araboknak. ELEMZÉS Több évtizedes tapasztalataim alapján állíthatom, hogy nem könnyű dolog nevet találni a humoros-szatirikus írások szereplőinek. A személytelen jellegű, sablonos Kiss, Nagy vagy Szabó névre nem lehet mindenkit elkeresztelni, kerülni illik az olyan neveket is, melyek esetleg bánthatják a hasonló nevű olvasókat, viszont túlságosan blőd, „vicces” neveket alkalmazni olcsó fogás, amelyhez igényes író nem folyamodik. E rövid eszmefuttatás után idézek a Magyar Nemzet Szatirikus névadás című cikkéből, melynek szerzője, Huszár Ágnes, Moldova György névleleményeit vizsgálja. Egyebek között ezt olvasom: „Plank Kelemen kapitány neve írói telitalálat. Ennek a különféle egyházakba és szektákba beépülő embernek vezetékneve Max Planckra, a modern kvantumelmélet megalapítójára, tehát a materializmusra utal, utóneve pedig a számos Kelemen nevű pápára, tehát a vallásra.” Pompásan mulattam ezen a fejtegetésen. Semmi kétségem ugyanis abban a tekintetben, hogy Moldovának a kvantumelmélet az eszébe sem jutott. Piánk Kelemen kapitány a vezetéknevét a piánk adu tízesről nyerte (piánk, pontosabban blank, egy bizonyos színből egyetlen kártyalap, lásd: Idegen Szavak Szótára). Kelemen pedig nem a pápák nyomán lett a kitűnő kapitány, hanem azért, mert a János, József, Gyula stb. szürke, az Ede, Alajos, Ödön, Benő stb. pedig humorilag alkoptatott. „Gondolta a fene ...” — jegyezte fel hasonló esetben jó Arany Jánosunk. A HASZNOS TUDNIVALÓ Nem értettem a minapi tévéjáték finomságait. Eh, mert ne legyek őszinte: tulajdonképpen azt sem értettem, hogy miről szól. Olvasom a végén az úgynevezett stáblistát, a színészek s egyéb közreműködők névsorát. És feltűnik, hogy a sok között van fővilágosító is. Nyilván tőle kellene fővilágosítást kérnem. 15 A SZATURNUSZ CSODÁI Szeptember 1-én a Pioneer—11 jelzésű űrszonda elhaladt a Naprendszer második legnagyobb bolygója, a Szaturnusz közvetlen közelében. Nem sokkal az általa készített első fényképfelvételek megérkezése után máris világgá röppent a szenzációs hír: sikerült felfedezni az égitest hatodik gyűrűjét! Ezzel egyidejűleg pedig azt is megállapították és bejelentették, hogy a Titán nevű hold légkörében szerves molekulákat sikerült felfedezni, és nincs kizárva annak lehetősége, hogy ezen az égitesten megkezdődött az anyag fejlődésének, szerveződésének az a folyamata, amely az élet kialakulásához vezethet. Lehetséges tehát, hogy sokkal távolabb kell keresnünk a Földön kívüli élőlényeket, mint eddig hittük? Alig néhány évvel ezelőtt még a Vénuszt és a Marsot vettük az élet hordozóinak — azóta azonban kitűnt, hogy a Vénuszon uralkodó adottságok mellett ott élőlények nem lehetnek, a Marson pedig a Viking-űrszondák leszállóegységei semmiféle biztos jelét nem tapasztalták annak, hogy a talajban bármiféle baktérium vagy más, kezdetleges lény létezhetne. Az élet keresése szempontjából ezért fordult most az érdeklődés a Naprendszer távolabbi vidékei felé. Amint cikkünkben még visszatérünk rá, ez idő szerint a Jupiter, a Szaturnusz és a Titán egyaránt számításba jöhet, mint olyan „vegykonyha”, óriási „kozmikus laboratórium”, ahol az élet lehetősége (a mostoha körülmények ellenére!) nem teljesen kizárt. Hány gyűrűje van? Az egyik gyors kommentárban, amely az eredmények ismertetésekor elhangzott, a hírmagyarázó azt állította: a Szaturnuszt Calileo Galilei fedezte fel az 1610-es években. Ez azonban tévedés. A Szaturnusz ugyanis szabad szemmel is jól látható, s így már ősidők óta ismeri az emberiség. Galilei volt azonban az, aki — teleszkópja segítségével — első ízben pillantotta meg a gyűrűket. A műszer, mai szemmel nézve, meglehetősen gyenge volt, és a nagy olasz tudós nem tudta pontosan megállapítani, mit is lát valójában. Nem ismerte fel, hogy a bolygót gyűrű övezi. Feljegyzései között így számolt be a látottakról : „A »felső bolygót (azaz a Szaturnuszt — A szerk.) hármasnak észleltem.” Galileinek ugyanis úgy tűnt, mintha a bolygó korongját két oldalról két, viszonylag eléggé nagy kiterjedésű égitest kísérné, sőt rajzain úgy ábrázolta, hogy ezek az égitestek éppen érintik a Szaturnuszt. Jóval később, amikor újra észlelte a bolygót, a gyűrűk éppen a Föld irányában álltak, vagyis élükkel fordultak mifelénk, s Galilei műszere számára láthatatlanokká váltak. A tudós ekkor úgy vélte, hogy korábbi megfigyelései hibásak voltak , és többé nem foglalkozott a kérdéssel. Élete végéig nem tudta meg, hogy a bolygónak gyűrűi vannak. Ezért nem felel meg a valóságnak az, amit a Galileiről szóló drámák egyikében a címszereplő kijelent: „Amióta felfedeztem a Szaturnusz gyűrűit, a környékbeli asszonyok úgy beszélnek róla, mint egy «égi jegygyűrűről”.” Később, amikor már jobb műszerek álltak a tudósok rendelkezésére, felismerték, hogy nem a Szaturnuszt kísérő, önálló égitestekről van szó, hanem egy vagy több gyűrűről (ezt Christian Huygens, 1629—1695, holland csillagász mondotta ki először). De eleinte úgy vélték, az egész gyűrűrendszer szilárd, összefüggő tömeg. James Clark Maxwell angol fizikus (1831—1879) 1856-ban azonban számítások segítségével kimutatta, hogy a gyűrű nem lehet szilárd és összefüggő test, hanem millió apróbb-nagyobb, önálló darabból áll. Minthogy a cári Oroszországba csak nagyon elvétve érkeztek hírek a külföldi tudományos eredményekről, a világ első egyetemi professzornője, az orosz Szofija Vasziljevna Kovalevszkaja (1850—1891) nem szerezhetett értesülést Maxwell eredményeiről, így tőle teljesen függetlenül végezte saját elméleti vizsgálatait, és ugyanarra az eredményre jutott, mint az angol tudós. Nagyon sokáig az a vélemény uralkodott (sőt sokan még ma is elfogadják), hogy a gyűrűk egy szétrobbant, hajdani hold darabjai. Újabban azonban az a vélemény is napvilágot látott, hogy annak az ősanyagnak a maradványáról van szó, amelyből a Naprendszer összes égitestje (a Napot is ideértve) kialakult. Ezt a véleményt látszik igazolni, hogy legújabban az Uránusznak és a Jupiternek a gyűrűit is felfedezték, sőt valószínű, hogy a Neptunusznak is van legalább egy gyűrűje. Úgy látszik, a gyűrűk az óriás bolygók jellegzetes képződményei — ezek az égitestek maguk köré gyűjtötték az ősanyag még megmaradt részét. Egészen a közelmúltig csak három gyűrűről volt tudomásunk. Néhány évvel ezelőtt azonban felfedeztek egy igen halvány belső és egy legkülső gyűrűt — most pedig a Pioneer—1s kimutatta, hogy létezik még egy hatodik gyűrű is. Minthogy pedig e gyűrűket jéggel bevont felszínű, porszemnyi, ökölnagyságú és elvétve házméretű kődarabok alkotják — elmondhatjuk, hogy a Szaturnusznak a már ismert tíz holdja mellett milliárdnyi más holdja is van, hiszen a gyűrűket alkotó testek mindegyike önálló holdként kering körülötte. Az élet lehetősége A Titán nevű Szaturnusz-hold — amelyről a magyar televízió is sugárzott képeket — a Naprendszerben vagy a legnagyobb, vagy a második legnagyobb bolygókísérő (attól függően, hogy milyen értéket fogadunk el a Neptunusz bolygó Triton nevű kísérőjére. A Titán átmérője ugyanis 5800 kilométer, a Tritoné pedig egyes mérések szerint csak 4000, mások szerint azonban 6000 km!) A Titán légkörét G. P. Kuiper, a nemrégiben elhunyt világhírű holland származású planetológus fedezte fel. A legújabb vizsgálatok szerint az, amit távcsőben látunk, nem a Titán szabad felszíne, hanem a légkörében lebegő vörösesbarna felhőzet, amely néha teljesen elfedi a felszínt. Ezt az atmoszférát metán és hidrogén alkotja, a légnyomás e hold felületén 0,1 és 1 atmoszféra közötti. A felszínt alkalmasint jég borítja, és a hőmérséklet 123 Kelvin-fok (azaz —150 Celsius-fok) körüli. A geokémikusok feltételezik, hogy a Föld eredeti, ősi atmoszférája éppoly gazdag volt metánban és hidrogénben, mint amilyen jelenleg a Titáné. Ha van valamilyen termális, esetleg vulkáni tevékenység ezen a holdon (ez egyáltalán nem kizárt dolog, ha meggondoljuk, hogy a Jupiter Io nevű holdján rendkívül heves, a földit erősségben messze felülmúló vulkánosságot fedeztek fel épp a közelmúltban!), akkor könynyen lehetséges, hogy a nagyon alacsony hőmérséklet ellenére, a belső meleg és a feltörő láva hatására helyenként meleg tavak képződnek a jég felszínén, és ezek a tavak sokáig megmaradhatnak. Ez esetben pedig ezek vizében csakugyan megkezdődhet a szerves molekulák képződése. A víz jelenléte és egy bizonyos hőmérséklet megvalósulása elengedhetetlen alapfeltétel ahhoz, hogy az élet meghonosodhasson egy olyan égitesten, amelynek van légköre. (Sajnos a Pioneer—11 által közvetített adatok egy része a naptevékenység váratlan felerősödése miatt — amint erről lapunk is hírt adott — megsemmisült, egyebek között éppen a Titánról készült infravörös felvételek adatai, amelyek pedig eldöntötték volna, létezhet-e élet a Titán felszínén. ( A szerk.) Ámbár a Szaturnusz valamelyest kisebb a Jupiternél, a két óriás bolygó számos hasonlóságot mutat. Mindkettőnek a légkörében előfordulnak ammóniából és ammónium-hidroszulfidból, valamint közönséges víz jegéből felépülő felhők. Mindkét égitest több energiát sugároz ki magából, mint amennyit a Naptól kap, vagyis saját hőtermelése is van, ami a kérdéses bolygók lassú összehúzódásával magyarázható. Nemcsak a Jupiter légkörében vannak viharközpontok (a Vörös Folt és más, kisebb foltok is), hanem Asaph Hall, az ácsmesterből lett világhírű amerikai csillagász (1829—1907) 1876. december 7-én, az esti órákban felfedezte, hogy a Szaturnuszon is mutatkozik egy óriási kiterjedésű, sárgásfehér folt. Végül pedig az elméleti alapon kidolgozott modellek azt mutatják, hogy a két égitest belső felépítése is igen hasonló. A Jupiter légkörére vonatkozó kísérleti vizsgálatok eredményei ezért meglehetősen jól alkalmazhatók a Szaturnusz esetében is. Két vegyész kísérletei Két vegyész, C. Ponnamperuma, aki az Egyesült Államokban levő marylandi egyetemen dolgozik, és P. Mollon, a londoni Erzsébet királynő Kollégium munkatársa, három baktériumfélét és egy élesztőgomba-fajtát olyan laboratóriumi körülmények közé helyezett, amelyek megfeleltek a Jupiter és a Szaturnusz légkörében uralkodó viszonyoknak. A kísérleti berendezésben a hőmérsékletet 303 K-től lefelé 70 Kelvinig, vagyis +30 Celsius-foktól —200 Celsius-fokig lehetett változtatni, a nyomást pedig 0,987 MPa (megapascal)-tól 197,4 MPa-ig, vagyis a régebbi mértékegységek szerint 0,1 atmoszférától 200 atmoszféráig. A tapasztalatok szerint a kísérleti élőlények még a legmostohább körülményeket is épségben átvészelték! Ezzel nemcsak az bizonyosodott be — immár ismételten —, hogy az élő szervezetek hallatlanul szívósak, hanem az is, hogy egyszerű (?) élőlények jelenléte nem tekinthető teljesen kizártnak a Jupiter és a Szaturnusz légkörében. Hogy csakugyan léteznek-e ott baktériumfélék, azt természetesen ma még nem tudhatjuk. De a létezésük lehetősége okvetlenül fennáll! Helytelen, ha az élet kozmoszbeli lehetőségeit csakis annak alapján ítéljük meg, hogy milyen élőlények léteznek a mi számunkra „normális”-nak mondott földi hőmérsékleti és légköri adottságok mellett. Emlékeztetnünk kell e tekintetben arra, hogy egy baktérium — minden előzetes sterilezés ellenére — a Surveyor-űrszondák egyikével véletlenül átkerült a Holdra. Két évvel később, a Surveyor-szonda televíziós berendezésével együtt az asztronauták hozták vissza a Földre. A laboratóriumban kiderült : a baktérium átvészelte nemcsak a kétszeres űrutazást, hanem a Holdon uralkodó rendkívüli körülményeket is. Dr. Hédervári Péter Ezt a két — az eredetiben vörös, illetve kék színű — felvételt a Pioneer—11 amerikai űrszonda készítette a Szaturnusz gyűrűiről augusztus 31-én, a bolygótól 586 ezer mérföldnyi távolságból. A képek minden eddiginél részletesebb betekintést adnak a tudósoknak a gyűrűk szerkezetébe.