Népszabadság, 1979. december (37. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-25 / 301. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 32 oldal - Ara: 2.50 Fot/ ,*SZABADSÁG 1979. december 24., hétfő AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXXVII. évf. 301. sz. Békét akar az emberiség !Remények és gondok között ünnepeljük az idei karácsonyt. Reménységünk abból a hitből és meggyőződésből fakad, hogy a növekvő összefogás, egymás jobb megértése árán úrrá leszünk gondjainkon, s a megszokott lendülettel haladhatunk tovább a kitaposott úton. Kétségeinket a nagyvilágból érkező hírek táplálják. Háborúra spekuláló, a népeket már eddig is nagy terhekkel sújtó fegyverkezési verseny további növelésén mesterkedő körök ismét növelik a feszültséget. S ez a hír megkeseríti a karácsonyi ajándékok örömét. Az 1979-es év egyik legszebb ajándékígérete a SALT I II. szerződés aláírása volt. A Szovjetunió által sürgetett tárgyalások eredményeként a békeszerető erők nagy küzdelme árán tölthetett el bennünket a várakozás öröme. Mind erősebben hittünk abban, hogy az aláírást ratifikálás, majd újabb szerződés követi, s a zaklatott esztendők után új erőre kap, szilárdabbá, visszafordíthatatlanabbá válik az enyhülés. S néhány nappal karácsony előtt, amikor a reményeket már úgyis jócskán megtépázta a halogatás, a nyugtalanító konfrontáció, Brüsszelben ünneprontó ajándékot kapott a békére áhítozó világ. A NATO külügy- és hadügyminisztereinek tanácsa elfogadta az úgynevezett eurorakéták tervét, mely szerint új típusú amerikai rakétákat telepítenek Nyugat-Európába, célba véve velük a szovjet föld gócpontjait, fenyegetve a többi szocialista országot is. Az Észak-atlanti Szövetség irányítói néhány vonakodó tagállam akarata ellenére példátlan politikai és gazdasági nyomással kényszerítették ki a terv elfogadását, s az erőszakot az általuk kitalált szovjet katonai fenyegetéssel indokolták. Ezt a koholmányt egyaránt cáfolja a tapasztalat és a józan értelem. Sok millió békeszerető, tárgyilagosan ítélő ember látja napnál világosabban, hogy a szovjet néptől semmi sem áll olyan távol, mint egy új háború kirobbantásának gondolata. Az a nép, amely a második világháború legnagyobb terheit viselte, húszmillió halottját mai napig siratja, poraiból építette újjá lerombolt falvait, városait, minden porcikájával tiltakozik az újabb háború ellen, amely ismét megsemmisítené a sokat próbált nép emberfeletti erőfeszítéseit a nagyobb bőségért, a tágasabb, kényelmesebb életért vívott roppant küzdelem biztató eredményeit, s talán magukat az embereket is. Kétszínű az az ígéret is, amelylyel a brüsszeli határozat kierőszakolóiámítani próbálják a világot. Hiába fogalmaztak úgy, hogy a rakétatelepítésekkel párhuzamosan mód nyílik majd a fegyverkezés korlátozásával kapcsolatos tárgyalásokra is. Fából vaskarika ez, amely nem fedi el az imperialista körök agresszív szándékait. Ha például az USA valóban jó szándékkal keresné a békét, miért emelte csillagászati magasságokba jövő évi hadiköltségvetését? Mert diktálni akar. Az erő pozíciójában tetszelegve olyan fegyverkezési versenyt akar a szocialista országokra kényszeríteni, amely roppant terheivel megnehezíti életünket, zavarja a békés építőmunkát. Ezzel ugyan saját népeik életét is megnehezítik, de a hadiipari hatalmasságok hasznát hatalmas összegekkel gyarapítják.Csakhogy sem a NATO-terv, sem a felemelt költségvetés nem az utolsó szó, amely a fenyegetett béke ügyében elhangzott. Egyrészt a Szovjetuniót s a többi szocialista országot nem lehet ilyen eszközökkel sem megijeszteni, sem céljaitól eltántorítani. Másrészt a békeszerető emberiség is résen van, levonta az átélt háborúk tanulságait. A szovjet nép és a Varsói Szerződés többi országa méltósággal, ereje biztos tudatában fogadta a brüsszeli kihívást, a békeszerető tömegek pedig a világ minden táján haraggal utasították el a várakozásokat megcsúfoló, méltatlan karácsonyi ajándékot. Nemcsak a háborús körök étvágya nő, hanem a békeszerető emberek felháborodása is. Nem csodálkoznánk, ha ez a felbolygatott, megzavart ünnep is siettetné a világ jobbik felének szándékát, hogy válaszút elé állítsa a békebontókat. Válaszra kényszerítse azokat, akiknek üzlet a háború, számon kérve a sok álszent ígéretet és a megcsúfolt reményt. Az emberiség békét akar, egymást keresi mind az öt kontinensen. A világ különböző tájain élő emberek egymás szavát akarják hallani, jó megértésre törekszenek, s nem arra, hogy a rakéta-robbanófejek számának és hatásfokának árnyékából gyanakodva figyeljék egymást. Az emberiség tartós békét akar, nem pedig egy olyan bizonytalan világot, amelyben a katonai egyensúly az egyetlen kapaszkodó, az egyetlen garancia arra, hogy nem lesz háború. Ezért akarják a szocialista országok a nemzetközi élet minden vitatott kérdését tárgyalások útján megoldani. Ezért küzdünk rendületlenül azért, hogy a politikai enyhülést katonai enyhülés kövesse, ezért küzdünk a feszültségi gócok felszámolásáért, a konfliktusok békés megoldásáért. S ebben az eltökélt harcban nem állunk egyedül. Ezt a harcot támogatják a harmadik világ imperialistaellenes lépései, a tőkés országok dolgozóinak sokasága is. Még az imperializmus józanabbul gondolkodó vezető politikusai is belátják, hogy a világ mai rendjében nincs más ésszerű lehetőség, mint a különböző társadalmi rendű államok békés egymás mellett élése. Ami, magyarok, az emberiség sokszorító gondja, a milliókat nyugtalanító feszültségek ellenére is békés, nyugodt karácsonyra készülünk. De az is bizonyos, hogy a meleg családi környezet, az örömteli találkozások, az ünnep csendje se feledtetheti el a tennivalóinkat. A világot megrázó gondok, az energiaválság a mi életünket is megnehezítették. Vezetőink egy pillanatig sem rejtették véka alá gondjainkat, tudjuk, hogy a gazdasági feszültségek feloldása tetteket követel mindannyiunktól. Míg jelenlegi terheinktől meg nem szabadulunk, fejlődésünk üteme, benne életszínvonalunk emelkedése sem lehet olyan dinamikus, amilyennek a korábbi években megszoktuk. Nem mi vagyunk az oka, hogy egy tonna búzánkért a korábbi öt tonna olaj helyett ma csak egy tonnát kapunk, és más fontos termékek és nyersanyagok cserearánya is a mi kárunkra változott. Ezek mind olyan tények, amiken mi nem tudunk változtatni. Az viszont a mi dolgunk, hogy az így ránk szakadt súlyok terhét a magunk portáján nagyobb és felelősebb rendteremtéssel egyenlítsük ki. Gondjainkon elsősorban az segít, ha egy akarattal, szoros nemzeti egységben vállaljuk a nem csekély többletet, amelyet a következő évek megkövetelnek. Megértjük és támogatjuk a megoldást sürgető jó intézkedéseket, megértjük, hogy életkörülményeink rendezése, munkánk tökéletesítése átmeneti gondokat, feszültségeket, is teremthet. Tudomásul kell vennünk például, hogy az igazságos differenciálás azt követeli, hogy a nagyobb teljesítményért vastagabb, a kisebbért vékonyabb boríték járjon. Nem javít a közérzetemen, ha azt látom, hogy a szomszéd gyárban fizetnek nyereségrészesedést, nálunk meg nem vagy csak jóval kevesebbet. Ilyen esetben nincs más megoldás, ki kell találnunk valamit, hogy a szomszédot utolérjük. S azt is be kell látnunk, hogy azt az életszínvonalat, amelynek korábban rendszeres emelkedéséhez szoktunk hozzá, most már csak az előzőnél lényegesen nagyobb teljesítményekkel tudjuk megőrizni és a további fejlődés feltételeit megteremteni. Gondjainkból, átmeneti szorongásainkból egyetlen kivezető út lehetséges: a nagyobb teljesítmény, a megbízhatóbb, színvonalasabb helytállás. • "Eddigi munkánkkal nemcsak ■*-t népgazdaságunk fejlődésének útját egyengettük. Erkölcsi és szellemi értékek dolgában is egy egész fejjel lettünk magasabbak. Gondjaink ellenére is elmondhatjuk, hogy lehetőségeinkhez képest törődünk öregekkel, fiatalokkal, azokkal is, akik a maguk erejéből nem boldogulhatnának. Küszködve némelyek értetlenségével, a bürokráciával, védelmezzük életünk tisztaságát, a közrendet, a törvényességet, egyengetjük a tehetséges alkotók útját. Jó érzés, hogy nemcsak javakat gyűjtöttünk a harmincöt év során. Szereztünk jó barátokat is, testvérnépekkel élünk szoros szövetségben, tisztelőink, barátaink sora nő az egész világon. Jó politikánk, kezünk munkája, életünk szolid, megbízható rendje mind több elismerést arat. Megtanultuk, hogy az internacionalista politika nemzeti érdekeink legjobb kifejezője. Sok gondunk ellenére sincs okunk pesszimizmusra. Országunk épül, gyarapodik. Ez évben is üzemek, létesítmények, új lakóházak egész sorával lettünk gazdagabbak. Tettekkel, munkával, szorgalommal próbáljuk meggyőzni a borúlátókat, ébresztgetni a közönyösöket. Tudjuk, hogy a sikerhez hit kell, a hit az összefogás erejéből, a célok és eszmék egységéből fakad. Gondnak, bajnak bővében van az egész világ, sok hozzánk hasonló adottságú népet tenne boldoggá a mi kiegyensúlyozott életünk, értelmes küzdelmeink sok szép eredménye. Dolgozó népünk nagy többsége tudja, érzi ezt. Ezért is okoznak nyugtalanságot a kardcsörtetők békebontó fenyegetései. Tudjuk, mi mindenünk van, mennyi a veszítenivalónk, mennyi mindent kell megvédenünk. Erre a közös küzdelemre hív mindannyiunkat pártunk közelgő kongresszusa, szocialista meggyőződésünk és önbecsülésünk, a világban kivívott rangunk és becsületünk. Kékesdi Gyula