Népszabadság, 1980. február (38. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-15 / 38. szám

HALÁLOZÁS Jóban, rosszban — 25 éven át — szerető társam Németh Aladár gé­pészmérnök 1980. január 20-án hirte­len elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása 1980. február 20-án 11.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Részvétlátogatás helyett, kérem gon­doljanak reá szeretettel. Minden kü­lön értesítés helyett. Németh Aladár­­né. Az Országos Reuma és Fizioterá­­piás Intézet Igazgatósága, pártszer­vezete és szakszervezeti bizottsága tudatja, hogy az 1980. január 19-én váratlanul elhunyt Bányai Barna tu­dományos főmunkatárs , hamvasztás utáni búcsúztatója a Farkasréti te­metőben 1580. február 18-án 9 óra 30 perckor lesz. Kovács János gépéarőmérnök, az Eger—Gyöngyösvidéki Vill. RT volt igazgatója, a DÉDÁSZ nyugdíjas osz­tályvezetője rövid betegség után éle­te 83. évében elhunyt. Február 20-án 14 órakor temetik a Rákoskeresztúri új köztemetőben felesége, Losonczi Kamilla mellé. A gyászoló család, köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet a ceg­lédi városi pártbizottságnak, a Bel­ügyminisztériumnak, a Magyar Par­tizán Szövetségnek, valamint elvtár­saknak és barátoknak, akik szeretett férjem, Lakatos Géza nyugállomá­nyú alezredes temetésén részt vet­tek, vagy bármilyen módon részvé­tüket nyilvánították, özv. Lakatos Gézáné és a gyászoló család. Ezúttal mondok köszönetet mind­azoknak, akik felejthetetlen férjem temetésén megjelentek és személye­sen, vagy írásban fejezték ki együtt­érzésüket. Csőke Antalné: Társadalombiztos­í­tási ügyintézőt (nyugdíjast, részm. időst, esetleg mellékfoglalkozásban), autóvillamossági szerelőt, M­—50 gépkezelőt, Schwing betonszivattyú­­kezelőt, hidraulika­szerelőt felvesz a Pros­peritás Építőipari Szö­vetkezet. A Jelölt szak­mákban szak- és segéd­munkások jelentkezését várjuk. Vidékieknek munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezni lehet: Bp. IX. ker. Viola u. 45. sz., munkaügyi osztály. Vasipari munkások! Az MHD óbudai Hajógyára felvételt hirdet az alábbi szakmákra: hegesztő, cső­szerelő, villanyszerelő, vasipari szakmunkás és betanított munkás. A szakmával nem rendelke­zők és pályakezdő fiata­lok részére az általuk ki­választott szakmákban betanulást és szakmásító vizsgára való felkészítést biztosítjuk. Munkás­­szállás van. Felvétel ügyintézése a hét minden napján. Jelentkezni lehet: munkaerőgazdálkodás. Bp. III., Hajógyársziget (Árpád-híd budai hídfő). Telefon: 686—600/169 m. Megközelíthető: 11-es, 33-as villamossal, 6-os, 18-as, 84-es, 86-os, 55-ös autóbusszal és HÉV-vel. ÁLLÁST KERES Gépészmérnök 4 éves tervezői gyakorlattal ál­lást változtatna, vidékre is. ,, Lakásmegoldás kö­zös erővel 190 436’* Jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Lakatos, ív- és lánghe­gesztő, érettségizett ke­reskedelmi eladó szak­mával rendelkező fiatal házaspár, gyermekkel munkahelyet keres, lakás­­megoldással. Válaszokat „Április 009 312” jeligé­re a dunaújvárosi hirde­tőbe. Bármilyen megol­dás érdekel. Gépésztechnikusi plusz munkavédelmi szaktech­nikus állami gazdaságba vagy tsz-be elhelyezked­ne. Vidék előnyben. La­kás szükséges 190 190” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Gépészmérnök házaspár nagy gyakorlattal otthon­ra főállásban gépész­tervek ellenőrzését vál­lalja Budapesten. Siófok, Veszprém környékén.­­ ..Gépészmérnök NSZ 90 300” jeligére a kiadó­ba. Vegyésztechnikus — érett­ségizett fényképész há­zaspár állást keres. ..La­kás szükséges 007 830” Jeligére a debreceni hir­detőbe. Budapesti anyagbeszer­zést vállalnék raktárlehe­tőséggel, telefonnal, gép­kocsival 484—211.­­állást kínál. Hajdú megyei gépipari vállalat felvételre keres több éves gyakorlattal rendelkező, ipari szakon végzett közgazdászt, fő­könyvelő munkakörbe. Jelentkezéseket „Azon­nali belépés 007 827” jel­igére a debreceni hirde­tőbe kérjük. Textil vegyész-technikusi munkakör betöltésére 2 műszakos munkarendbe gyakorlattal rendelkező dolgozót felveszünk. A gyár területén modern női munkásszállással rendel­kezünk. Jelentkezés a gyár személyzeti, vagy munkaügyi osztályán sze­mélyesen, vagy telefonon. Cím: Parautfonóipari Vállalat Újpesti Cérna­­gyára, Budapest IV., Váci út 91. Telefon: 691—911. Házvezetőnőt, egyedül­álló, középkorú, nem do­hányzó, jól főzőt, teljes ellátással, bentlakással, ideiglenes bejelentéssel, keres idős házaspár, más­fél szobás, komfortos, gépesített lakásába. Tele­fon: 275—104. Levélben: Halász Imre, Budapest, Dési Huber u. 16. II. lépcső I. em. 1. 1098. Csongrád Városi Tanács pályázatot hirdet igazga­tói osztályvezetői és szervezési főelőadói mun­kakör betöltésére. Felté­tel: osztályvezetőnél jog­­tudományi egyetemi vég­zettség és 4 éves szak­mai gyakorlat, a szerve­zési főelőadói munka­körbe jogtudományi egye­temi vagy tanácsakadé­miai végzettség. Bérezés: a 15/1976. MüM sz. ren­delet szerint. Jelentkezni lehet március 10-ig Csongrád, Kossuth tér 7. sz. 6640. alatt, személye­sen vagy írásban, önélet­rajz csatolásával a vb­­titkárnál. A Körösi Állami Gazda­ság (Gyoma, Kossuth u. 18.) pályázatot hirdet az alábbi munkakörök be­töltésére: juhászatban jártas, gyakorlattal ren­delkező, agráregyetemi végzettségű szakember részére juhászati ágazat­vezetői munkakörbe. Gyakorlattal rendelkező agrármérnök részére nö­vénytermesztő főágazat­­vezető (osztályvezető) munkakörbe. Fizetés a 14/1977. MÉM sz. ren­deletben meghatározottak szerint, gyakorlattól füg­gően. Pályázatokat cí­münkre írásban kérjük megküldeni. Eskülvől­aba-kölcsönző nyílt a Délinél nívós árukészlettel, vidékre is. Budapest XII., Greguss utca 6. KULTURCIKK 16 mm-es vetítőgépek gyors, szakszerű javítá­sát vállalom, Krosits műszerész. 406—990, te­lephely Dunakeszi, Kos­suth u. 11. sz. Hammond orgona és 760- as Lesly eladó. Érdek­lődni lehet: Hont­ Péter, Dusnok, Ságvári 5/a. 6353. Hétvégén. SZOLGÁLTATÁS Csótány és egyéb rova­rok rágcsálók Irtása vi­déki közületeknek is. 378 —758. Fogsorjavítán­ megvárha­tó. Royal Szálló mellett. Lenin krt. 51. 423—429. Trabantotok speciális kü­­­szö­bök, hossz- és kereszt­tartók kaphatók. Duna­keszi, Bem u. 7. Kon­zervgyárnál. 350 kg NDK típusú sze­mélygépkocsi utánfutó, kempingezési célokra ki­válóan alkalmas, zárható tetővel eladó. Pénzes Ist­ván, Előszállás-Daruhegy, Kállai É. u. 13. 2424. UL rendszámú 1200-as Zsiguli Combi vizsga nél­kül üzemképes állapotban eladó. Megtekinthető: Laczkovich, Nógrádkö­­vesd, Május 1. út 22. alatt. Három és fél méteres la­kókocsi eladó. Kecske­mét, Budakalász u. 1. Shell benzinkúttól a Ha­lasi út felé 800 méterre. Felújított Loyd gépkocsi, üzemképes, eladó. Mo­hács, Táncsics u. 19. IC-s Fiat 124-es eladó. Szántói József, Bazsi, Fő utca 68. VEGYES Kiváló fajtákból nagy mennyiségű kardvirág­hagyma kis és nagy tétel­ben olcsón eladó. Vidék­re utánvéttel: Tóth Gyu­la, Szólád, Kossuth u. 63. 8625. Trabant Combival hétvé­gén bármilyen elfoglalt­ságot, szállítást vállalok. „Megbízható 190 630” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Kiadó a XIII. kerület­ben 1000 négyzetméter területű helyiség, mű­helynek, raktárnak, va­lamint 1000 négyzetméte­res udvarral. „Váci út közelében 191 129” jel­igére a Felszabadulás té­ri hirdetőbe. Könyvkötés gyorsan, pon­tosan Győri Péter könyv­­kötőmesternél, Cinkotá­­tól 5 kma-re. Nagytarcsa, Tessedik u. 4. 2142. Nyolchetes, fekete foltos fehér pulikeverék, kisku­tya szerető gazdit keres. Tel.: 133—708. Pécel, Sárközi u. 8. Tatár. Ezüsttárgyakat, minden­félét, jó áron vesz meg­bízható gyűjtő. Nyerges­újfalu, Postafiók 22. Naposcsibe, Hampshire, vörös, hubbard fehér és kendermagos eladó, elő­jegyezhető: Székesfehér­vár, Móri u. 40. IWSJEW Építkezők, figyelem! Kor­pádon (Baranya megye) bontásra ház eladó (kb. 80 000 nagyméretű tégla biztosítva). Cím: Koczka József, Szentgyörgyvár, Hegyi út 5. 8393. Soproni háromszobás, gázfűtéses öröklakás kp­ert eladó. Sopron, Kos­suth L. u. 33. I. em. Lakyné. Csapókertben két szoba összkomfortos, kertes ház eladó. Debrecen, Gábor Áron út 30. Balatonbogláron, Bala­­tonfü­reden, Velencei-tó­nál építendő szövetkezeti üdülőrészek tagságát szer­vezi 49. OMK, Budapest, Alkotás u. 11., 351—165, 153—898. Kérjen tájékoz­tatót! Megjelent HETI VILÁGGAZDASÁG legújabb száma. SZEMELVÉNYEK A TARTALOMBÓL: A szójapiacon nem babra megy a játék Gyógyszerek a hiánycikklistán Fotópapírok és filmek az ezüst árrobbanása után Deviza- és hitelpolitika: a Magyar Nemzeti Bank tervei BMW-motorok a japán szupergépek nyomában Kikötők tündöklése és bukása Részletes valuta- és aranyárfolyamok Nemzetközi lapszemle HETI VILÁGGAZDASÁG: sok hír, kevés szóval. Ára: 8Ft Kapható az újságárusoknál. INGATLAN Siófokon, ezüstpart és szabadstrand közelében, parkosított, 10 szobás (plusz zuhanyozók, tár­salgók, garázsok), két­szintes, luxus kivitelű, vállalati nyaraltatásra al­kalmas villa eladó. — „Készpénz 019 658” jel­igére a siófoki hirdetőbe. Dunakeszi, Hámán Kató út 3. alatt 3 szoba össz­komfortos családi ház el­adó (ipari áram van, gyümölcsös), esetleg fele, Újpestre cserélhető. Min­den megoldás érdekel. Azonnal beköltözhető összkomfortos új családi ház. 150 n.-es telekkel kp-ért sürgősen eladó. Érdeklődni naponta 10— 16-ig. Érd IX., Burgundi u. 21. Móritz. Diósdon Budapest hatá­rában levő két szoba komfortos, IV. emeleti öröklakásomat tanácsira cserélem vagy eladom. „280 000 kp. plusz OTP” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Sertéstenyésztők! A sertéstenyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági kistermelők ebben az évben is előnyös feltételekkel, hitelben vásárolhatnak nagy tenyészértékű vemhes kocasüldőket AZ ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALATOKTÓL A kocasüldők a legjobb nagyüzemi tenyészetekből és a kistermelői tartási körülményeket jól bíró fajtákból származnak. A tenyészállatok vételára 5900 Ft. A vételárat az átvételtől számított másfél éven belül lehet kiegyenlíteni. KÉRJÜK, HOGY VÁSÁRLÁSI SZÁNDÉKUKRÓL ÉRTESÍTSÉK AZ ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALATOK JÁRÁSI KIRENDELTSÉGEIT. ÁLLA­TFORGALMI ÉS HUSIMPARI TRÖSZT Wll'lil gtVIWM KÖZLEMÉNYEK Utazás 80 kiállítás a KG. Technika Há­zában (Budapest VIII., Rákóczi út 57.). A kiállítás témája a szabadidő, kirándu­lás, utazás, üdülés. Nyitva február 22-től március 2-ig, minden nap 10 órától 18 óráig. Kistermelőknek ajánljuk. Hatvan oldalon megjelent az új, képes kiadvány, a KISTERMELŐK TANÁCSADÓJA Szakszerű cikkek a kertgazdálkodásról, az állattenyésztésről. Részletes információk a korszerű kistermelésről. Képes kisgép-bemutató. Oltóanyag-ismertető. Biztosítás, kártérítés. ennek is minden kérdésére kielégítő választ ad a KISTERMELŐK TANÁCSADÓJA Kapható a postahivatalokban, az Áfész boltokban, a hírlapárusoknál. Ára: 4 forint. FEBRI MÉG VAN IDEJE felkészülni, de ha egyet lapoz a naptárjában, már ITT AZ IDEJE a tavaszi kerti munkáknak. Segítségül tekintse meg február 11-e és 29-e között a Tolbuhin krt. 5. szám alatti kiállításunkon a különféle mezőgazdasági eszközöket, szerszámokat, permetezőszereket, majd fáradjon át a szemközti oldalra, a Tolbuhin krt. 12. szám alá, ahol mindezeket, a tavaszi kerti munkákhoz szükséges eszközöket megvásárolhatja

Next