Népszabadság, 1980. február (38. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-21 / 43. szám

így IMSZ.1 OS9 Lake Placid, február 20. Amire csak nagyon kevesen számítottak: Regőczy Krisztina és Sallai András jégtáncospár, a téli olimpián ezüstérmet nyert. Közép-európai idő szerint szerd­­­da hajnalban mutatták be szaba­don választott programjukat a jégtáncosok. A magyar kettős ro­mantikus táncával nagy sikert aratott: a nyolcezres nézősereg az első perc után ütemes tapssal kí­sérte a kűrt, a pontozóbírák­ érté­kelése egy 5,7-es kivételével 5,8 és 5,9 pont volt. Teljesítményük az est legmagasabb szintű bemu­tatója volt, s mint utóbb kiderült, egyetlen pontozón múlott az aranyérem. A kilenc bíró közül négy az első helyre javasolta őket, öt pedig a másodikra. Az olimpiai bajnok Linicsuk, Karponoszov párt — egy apró hibát vétettek a szabadkorcsolyázásban — öt bíró látta jobbnak. A verseny utáni sajtóértekezle­ten Sallai András így nyilatko­zott: — Minden éremnek, amit világ­­versenyen nyerünk, nagyon örü­lünk. Csak azt tudom mondani, már az is csodálatos dolog, hogy az olimpiai eredményhirdetéskor a dobogón lehettünk. Regőczy Krisztina válasza: — Az volt a vágyunk, hogy Lake Placidból érmet vigyünk haza. Teljesült az álom. A műkorcsolyázóknál a férfiak befejezték rövid programjukat is, s Jan Hoffmann (NDK) nagy fö­lénnyel vezet. Valamennyi ponto­zónál az első helyen áll. A máso­dik jelenleg a brit Cousins, a har­madik az amerikai Tiekner. A szakértők szerint Hoffmanntól aligha lehet elvenni az olimpiai bajnoki címet, bármennyire is jó szabadkorcsolyázó a brit és az amerikai. A szerdai két döntő közül két­ségkívül a mesterséges havú sí­futópálya vonzotta a nagyobb né­zősereget, hiszen a sífutóverse­nyek egyik leglátványosabb szá­m­a, a férfiak 4X10 km-es váltója — tíz nemzet indult — volt mű­soron. Az időjárás is lényegesen megváltozott. A hétvégi sarkvidé­ki hideg után betört a meleg, a tízezer érdeklődő a napsütötte szakaszokon 7 fokos melegben szurkolhatott. Volt is miért. A versenyen a Szovjetunió négyese a téli olimpiák történetében elő­ször két órán belüli idővel nyert, sőt az ezüstérmes norvégok és mögöttük a finnek órája is kerek két óránál állt meg a célban. Öt nappal azután, hogy Björg Eva Jensen norvég gyorskorcso­lyázónő a 20. születésnapját ünne­pelte, szerdán újabb ünneplésben volt része: a 3000 méteres távon megszerezte Norvégia első Lake Placid-i aranyérmét, mégpedig új olimpiai rekorddal. A női óriás műlesiklás első fu­tamában az 1170 méter hosszú, 364 méter­ szintkülönbségű, 54 ka­pus pályán a 23 éves lichtensteini Hanni Wenzel volt a leggyor­sabb, s jelentős előnyt szerzett az őt követő nyugatnémet Epple és Kinshofer előtt. A téli olimpián csütörtökön a 4x5 kilométeres női sífutó váltó­ban, a női óriás műlesiklásban, a férfi műkorcsolyázásban és az 1500 méteres férfi gyorskorcso­lyázásban avatnak bajnokot. TELJESÜLT AZ ALOM Regőczy Krisztina és Sallai András ezüstérmes Ma újabb négy döntő a téli olimpián Ezüstérem! A Regőczy, Sallai jégtáncospár verseny közben. Tiltakoznak a francia és a nyugatnémet sportolók A francia élsportolók és edzők felhívására a moszkvai olimpia bojkottját elítélő tömeggyűlést tartottak kedd este a párizsi­­Pierre de Coubertin sportstadion­ban. A francia élsportolók Patrick Abaoa rúdugró, valamint Jean- Luc Rouge volt cselgáncs-világ­bajnok vezette bizottsága azt is bejelentette, hogy öt kontinens sportolóinak részvételével már­ciusban nemzetközi találkozót tartanak az olimpiai játékok meg­alapítója, Pierre de Coubertin mirville-i kastélyában, s az olim­pia eszméit védelmező ünnepélyes nyilatkozatot tesznek közzé. A Német Szövetségi Köztársa­ság élsportolói nyílt levelet jut­tattak el Helmut Schmidt nyugat­német kormányfőhöz, Klans Diet­­rich Genscher külügyminiszterhez és a három vezető nyugatnémet párt parlamenti csoportjainak ve­zetőihez. Ebben hangsúlyozzák, hogy a sportszövetségek szóvivői ellenzik a moszkvai olimpia boj­kottját. lvipejioN^ssy| Pyi SU ------------------------ | ■——, ■.... ........—/ ÚJBÓL KAPHATÓ: COLOR STAR színes televízió Ára: 19900 Ft. OTP-hitel. .......................................................■ | |,.Ilii.-. ..................... Érmek, eredmények Jégtánc: 1. Natalja Linicsuk, Genna­­dij Karponoszov (szovjet) 13 hsz, 205,48, 2. Regőczy Krisztina, Sallai András 14 hsz, 204,52, 3. Irina Mojszejeva, Andrej Minyenkov (szovjet) 27 hsz, 201,86, 4. Rehakova, Drastich (csehszlovák) 39 hsz, 198,02, 5. Torvill, Dean (brit) 42 hsz., 197,12, 6. Wighton, Dowding (ka­nadai) 54 hsz, 193,80. 3000 méteres női gyorskorcsolyázás: 1. Björg Eva Jensen (Norvégia) 4:32,13 mp, olimpiai csúcs (régi: 4:45,19, Ave­­rina, 1976), 2. Sabine Becker (NDK) 4:32,79 , 3. Beth Heiden (Egyesült Álla­mok) 4:33,77, 4. Mitscherach (NDK) 4:37,69, 5. Rys-Ferens (Lengyelország) 4:37,89, 6. Docter (Egyesült Államok) 4:39,29. 4x10 km-es férfi sífutóváltó: 1. Szov­jetunió 1:57:03,46 óra (Rocsev, Baz­su­­kov, Beljajev, Zimjatov), 2. Norvégia 1:58:45,77, 3. Finnország 2:00:00, 4. NSZK 2:00:22,74, 5. Svédország 2:0­­ :42,71, 6. Olaszország 2:01:09,93. Szovjetunió I. 8 II. 4 n­. 5 NDK6 5 S Egyesült Államok3 2 1 Ausztria3 1 2 Svédország2 — — Norvégia1 2 3 Hollandia1 1 1 Svájc1 — 1 Finnország —­2 — Olaszország— 2 —1 Liechtenstein— 2 — Kanada— 1 1 Japán— 1­­ Magyarország— 1 — NSZK— — 1 Bulgária— — 1 Csehszlovákia— — 1 PÁRATLAN BRAVÚR (Tudósítónktól.) Nem véletlenül telt meg zsúfo­lásig szerda este a Sportcsarnok: a négy magyar klubcsapat vetél­kedője az asztalitenisz Európa Kupa döntőjében — különösen a férfiak találkozóján — olyan ma­gas színvonalú játékot eredmé­nyezett, amelyre ma a kontinen­sen nem sok együttes képes. Két asztalon kezdődött a ku­padöntő, a nőknél a Statisztika és a Tolnai Vörös Lobogó, a fér­fiaknál a Bp. Spartacus és a BVSC sorakozott fel. S amíg az utóbbiaknál még csak 2:2-re állt a találkozó, addig a Statisztika már páratlan bravúrt könyvel­hetett el: tizedik alkalommal megnyerte az Európa Kupát, mi­után 5:0 arányban legyőzte ellen­felét. A női döntő részletes eredmé­nyei: Magos—Bíró 2:0 (17, 10), Oláh—Balogh 2:0 (15, 14), Szabó —Bolvári 2:0 (13, 14), Magos— Balogh 2:0 (15, 17), Szabó—Bíró 2:0 (14, 6). Mint ahogy az várható volt, nagy küzdelmet hozott az EK- védő Bp. Spartacus és a magyar bajnok BVSC összecsapása. Kez­detben kétszer is a vasutasok ve­zettek — Gergely nagyszerű lab­damenetekben legyőzte Jónyert­ ­ EK: Statisztika tizedszer — de Klampár mindkétszer egyenlített. Később úgy tetszett, hogy a szö­vetkezetieknél Jónyer és Klampár nagyobb klasszisa érvényesül, ám Gergely Kriszton és Klampár ellen is győzött, majd Takács nyert Jónyer ellen, s meglepetés­re a BVSC 5:3-as győzelemmel elhódította a Bp. Spartacustól az Európa Kupát. Eredmények (elölállók a vas­utas versenyzők): Takács—Krisz­ton 2:0 (21, 6), Nozicska—Klampár 0:2 (—20, —16), Gergely—Jónyer 2:1 (23, —16, 16), Takács—Klam­pár 0:2 (—12, —22), Gergely— Kriszton 2:0 (11, 12), Nozicska— Jónyer 0:2 (—13, —20), Gergely— Klampár 2:0 (8, 17), Takács—Jó­nyer 2:1 (13, —13, 17). * Elkészült az április 5-én, Bern­ben kezdődő asztalitenisz Európa­­bajnokság kiemelése. A bizottság a két év előtti EB-győzteseket rangsorolta az első helyre, így a férfi egyesben Gergely, a női egyesben Magos, a férfi párosban Gergely és a csehszlovák Orlowski került az élre. A többiek közül Klampár és a Magos, Szabó női páros második, Szabó a harma­dik, Jónyer a tizenegyedik a lis­tán. ILYEN IS VAN LeM§Fogás] Meghívás Argentínába (Tudósítónktól.) Most érkeztek meg a tengeren­túlról azok a lapok, amelyek a magyar labdarúgó ligaválogatott argentínai vendégszerepléséről ír­nak. Alig hihetünk a szemünk­nek: oldalas tudósításokban mél­tatják a közben már hazaérkezett együttest, amely Mar del Plata­­ban a legjobb klubcsapatokkal kétszer 1-1, egyszer 3-2 és 1-0 arányú eredményt ért el. „Ninguno pudo con Hungária” — így szól az El Grafico egyik vastagbetűs címe, vagyis sem a River Plate, Independiente, Boca Juniors s a Racing sem bírt a magyar csapattal. Tehát ott, ahol másfél éve az akkori magyar válogatott a világ­­bajnokságon csalódást keltett a francia és az olasz válogatottal szemben, most — mint a lapok­ból kiderül, minden alkalommal 45 000 néző előtt — a megerősí­tett Ferencváros teljes elismerést váltott ki. Annyira, hogy a tor­na, a Toreo Copa de Oro utolsó napján (a televízió is közvetítette a mérkőzéseket) az eredményhir­dető táblán ez a felirat jelent meg: „Szeretettel búcsúzunk a veretlen és nagyon sportszerű magyar csapattól.”­­ Szemmel láthatóan érezhető volt, hogy ennek a magyar csa­patnak a játéka megváltoztatta a korábbi rossz véleményeket — mondja Oestreicher Emil, a túra technikai szervezője. — Annyira, hogy az argentin válogatott ka­pitánya, a híres Cesar Menotti, aki mindegyik mérkőzést látta, a torna végén nemcsak hogy gra­tulált, hanem meg is hívta a ma­gyar válogatottat egy barátságos mérkőzésre Argentína ellen. Idő­pontnak október tizenötödikét ajánlotta. Mindezt öröm olvasni és halla­ni. De mi az oka, hogy a magyar játékosok itthon a bajnokságban, vagy a tétmérkőzéseken mégis oly sok csalódást okoznak? Az Olaszországban táborozó magyar olimpiai válogatottkeret szerdán az olasz bajnokság ne­gyedik helyén álló Ascolival ját­szott edzőmérkőzést. Az olasz együttes 12 perc alatt szerzett négy góljával 4-3 (4-1) arányban győzött. A magyar együttes gól­jait Kovács, Baranyi és Kiss sze­rezte. turisztikai______­ AUTÓVAL ALBENÁRA Kitűnő programot ajánl a ter­mészetbarát szövetség kemping bizottsága. A sok kisebb túra mellett ez év nyarára (indulás július 26-án) a Fekete-tenger mel­letti Albena fürdőhelyre, a 41. FICC Rallye színhelyére vezet 20 napos motorkerékpáros, autós, au­tóbuszos túrát. Az autós-motoros túra részt­vevői az útvonal mentén mű­emlékeket, történelmi emléke­ket tekintenek meg, s a szer­vezők segítségükre, szakavatott idegenvezetőket biztosítanak. Olyan természetbarát szövetségi tagok vehetnek részt ezen, a­kik tagjai az MCCC-nek is. Jelentke­zés hétfőnként 16—18 óra között az MTSZ kemping bizottságánál (Budapest VI., Bajcsy-Zsilinsz­ky út 31. II. 3.). TÚRAJAV­ASLATAINK VASÁRNAPRA, TALÁLKOZÁSOK: A Moszva téren: Budakeszi, Hosszú­­hajtáshegy, Tóth György hegy, Nagy­kopasz, Cseresznyés erdő, Julianna major, Kecskehát, Nagykovácsi, 8.00 (Orvosegyetem „Gyopár”); Normafa, Jánoshegy, Ságvári liget, Hűvösvölgy, 9.00 (Újpesti TTE); Normafa, János­hegy, Ságvári liget, Hűvösvölgy, 9.00 (Óbudai Spartacus TE); Hűvösvölgy, Hárshegyi körút, Ságvári liget, 9.30 (Vasas SC); Budakeszi, Fodor szana­tórium, Budakeszi fenyves, Ady-liget, 10.00 (Gépipari Spartacus SE). Az Örs vezér téren: Pécel, Hármas­tanya, Cickapuszta, Tápiósáp, Süly­sáp, 7.30 (Bp. 72. postahivatal SK). A Batthyány téren: Pilisszentlászló, Leányfalu, 8.00 (OTP SK) , Kiskovácsi puszta, Tornyos­hegy, Dobogókő, Pi­­lisszentkereszt, Szurdok, Csobánka, 8.00 (Orvosegyetem „Gyopár”). Az 59-es villamos farkasréti végállo­másán: Farkasrét, Frankhegy, Csille­bérc, Normafa, 10.00 (Tipográfia TE). A Nyugati pályaudvaron: Zebegény, Kisinóc, Verőcemaros, 7.00 (KPVDSZ Vörös Meteor TE), Szob, Misaréti völgy, Széleshegy, Nagykoppány, Má­­rianosztra, 7.00 (Észak-budapesti Pe­dagógus SE). A veszprémi pályaudvaron: Porva, Csesznek, Zörögtető, Ősfenyves, Vi­­nye, 8.00 (Bakony Vegyész TC és a Veszprém megyei természetbarátok nyílt túrája). A székesfehérvári pályaudvaron: Ba­latonfüred, Tóhegy, Aszótő, Apáti­hegy, Levendulás, Cserhegy, Hármas­hegy, Tihany, Balatonfüred, 7:30 (Szé­kesfehérvári pénzintézetek Vörös Me­teor SE). SPORTHÍREK Svét REKORDDAL kezdődött a vá­rosligeti Műjégpályán a Volán gyors­korcsolyázó-versenye. Az 500 méteres távon P. Nagy Zsuzsa (45,60), a fér­fiaknál Simó Ferenc (40,99) ért el új országos csúcsot. A versenyt ma 17.30 órától folytatják. KOSÁRLABDA-SHOW-t rendeznek vasárnap délután a Sportcsarnokban. A műsor Csőke József A kosár és a lab­da című filmjével kezdődik, majd a Testnevelési Főiskola fiatal játékosai tartanak bemutatót. Ezt követi a MAFC —Honvéd öregfiúk rangadó, majd az 1970-es évek női válogatottja mérkő­zik a maiakkal, utána ilyen összecsa­pás lesz a férfiaknál is. KUBA női kosárlabda-válogatottja a Hungária körúti csarnokban 74:67 (30:36) arányban legyőzte az MTK­­VM együttesét. GYŐRBEN barátságos labdarúgó­­mérkőzésen a Rába 3-1 arányban nyert a Bratislava csapata ellen. SZÓFIA: Kétszeri hosszabbítás után 71:69 arányú vereséget szenvedett a Vasas Izzó női kosárlabdacsapata Ronchetti Kupa-mérkőzésen a bolgár Szlávia Szófia csapatától. NÉPSZABADSÁG Az MSZMP központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Nemes Dezső Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 1. Telefon: 343—100, 336—130 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest, V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft INDEX: 25 001 ISSN 0133—1752 SZIKRA LAPNYOMDA • 1 !

Next