Népszabadság, 1980. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-21 / 68. szám
8 Diplomáciai hírek Az afgán újév alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Babrak Karmait, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkárát, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa elnökét, miniszterelnököt. * Az iráni újév alkalmából Losonczi Pál táviratban üdvözölte Ruhollah Moszavi Khomeini ajatollahot és Abdl Hosszan Baniszadrt, Irán elnökét. Púja Frigyes külügyminiszter Szadegh Ghotbzadehet, iráni kollégáját köszöntötte ez alkalomból. Lázár György táviratban fejezte ki jókívánságait Prem Tinszulanond tábornoknak a Thaiföli Királyság miniszterelnökévé történt beiktatása alkalmából. A HAZAFIAS NÉPFRONT Országos Tanácsának és az Országos Béketanácsnak a meghívására csütörtökön Budapestre érkezett a Salvadori Forradalmi Tömegek Koordinációs Bizottságának küldöttsége. KIHIRDETTÉK tegnap a konfekcióipari vállalatok 1979-es újítási versenyének eredményeit. A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének székházában megtartott ünnepségen egyebek közt elmondták, hogy a három évvel ezelőtti, alig hétszázról több mint ezerre emelkedett az újítók száma. Alagút Mégis lehet, hogy alagutat építenek a La Manche csatorna alatt. Egy magánvállalkozókból álló csoport most előterjesztett terve szerint ugyanis a korábbi elképzeléseknél jóval olcsóbban — a brit és a francia vasutak javasolta pénz ötödéért — lehetne megépíteni. Emlékezetes, hogy legutóbb 800 millió font sterlingben jelölték meg a várható költségeket. Az elképzelések szerint az alagútban vonaton négy és fél óra alatt lehetne megtenni a London—Párizs közötti utat. A létesítmény első terve egyébként még 1802-ből, Napóleontól származik. MEMI PASA FÜRDŐJÉT helyreállítják Pécs történelmi városközpontjában. A régészeknek itt sikerült feltárniuk az első olyan török fürdőt hazánkban, amelynek megmaradtak a legjellegzetesebb részletei. ABC-ÁRUHÁZAT avattak a Nógrád megyei Pásztón. A csaknem ezer négyzetméteres üzlet hűtőkamráinak, pultjainak befogadóképessége százharminc köbméter. NEPSZABADSAG AKADÉMIAI SZÉKFOGLALÓ: Halász Béla, az MTA levelező tagja A köztiagy-agyfüggelék mirigy mellső lebenyrendszer szerkezete és működése címmel székfoglaló előadást tartott csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián. A POLITIKAI FŐISKOLA KÖZLEMÉNYEI most megjelent új száma — egyebek közt — közli Lick József írását a propaganda hatékonyságának szociológiai kutatásáról, valamint Szabolcsiné dr. Benedek Ágnes cikkét Nyelv és propaganda címmel. NAGYOBB TERMÉSHOZAMÚ, magasabb fehérjetartalmú búzafajták kutatási eredményeiről számoltak be a Gabonatermesztési Kutató Intézet növénynemesítői Szegeden, az intézet székházában csütörtökön megrendezett tudományos tanácskozáson. MAGYAR NÉPRAJZI KINCSEK SIKERE Cardiffban, Readingben, Bristolban és Münchenben. A látogatók nagy száma azt mutatja, hogy a műértő közönség határainkon túl is érdeklődik folklórunk iránt. AZ ELLENŐRZÉS fokozásáról, az egészséges és biztonságos munkafeltételek eddiginél is hatékonyabb kialakításáról tanácskoztak tegnap a Fémmunkás Vállalat budapesti központjában az építő- és építőanyag-ipari vállalatok vezetői, biztonságtechnikai szakemberei, valamint a megyei tanácsok képviselői. GYÜMÖLCSÖZŐ EGYÜTTMŰKÖDÉST alakítottak ki a városi múzeummal a Kapuvári 404. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet lakói. A diákok elvégzik az apróbb javításokat a múzeumban, kifestik a kiállítási helyiségek falait és segédkeznek a helytörténeti gyűjtésben is. MÁSFÉL MILLIÓNÁL TÖBB vendég fogadására készülnek fel az idén Hajdúszoboszlón. A látogatóknak több mint a fele a nyári hónapokban keresi fel az alföldi fürdővárost. HÚSVÉTI BÁRÁNYOKAT szállít speciális kamionokon Nyugat- Európába a Lajta-hansági Állami Gazdaság. Az ünnepekig még mintegy 1500-at indítanak útnak. KEREZOVICH JÁNOS, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje 73 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. — Az MSZMP Szeged Városi Bizottsága. VINCZE MIHÁLY Kossuth-díjas volt tsz-elnök, a kunszentmiklósi Körös menti Tsz alapító tagja elhunyt. BUDAPEST MÚLTJÁT kutatja az a négyrészes filmsorozat, amelynek forgatását a napokban kezdik meg a televíziónál. Az első adásban a gellérthegyi szüreteket, népünnepélyeket, a magyar hitvilágban megőrzött boszorkányszombatok, búcsúk emlékanyagát dolgozzák fel. A KISKERESKEDELEM fejlesztéséről és egy tízezer négyzetméteres nagyáruház építéséről tárgyaltak tegnap egyebek között a Belkereskedelmi Minisztérium, valamint Csongrád megye vezetői tervegyeztető tanácskozásukon. A REPÜLŐS MŰSZAKI FIATALOK fórumát az idén is megrendezik a Budapesti Műszaki Egyetemen. A ma kezdődő tanácskozás fő témája: a számítástechnikai szolgáltatások alkalmazása a repülésben. KIÁLLÍTÁS NYÍLT Miskolcon, a diósgyőri Vasas Művelődési Központ galériájában. A tárlaton a Perspektíva Alkotócsoport nyolc budapesti képzőművészének mintegy százötven alkotása látható, főként plakátok, illusztrációk és grafikák. Holnap díjmentes közlekedésbiztonsági ellenőrzés a Mozaik utcában Holnap közlekedésbiztonsági napot rendeznek a Mozaik utcai vizsgálóállomáson a Budapest—Pest megyei Közlekedésfelügyelet dolgozói. Kongresszusi műszakban vállalták, hogy tanácsadással egybekötve, díjmentesen, a hatósági műszaki vizsga előírásai szerint, műszerekkel ellenőrzik a személygépkocsik műszaki állapotát, elvégzik a legegyszerűbb javításokat, szükség esetén a követelményeknek megfelelően beállítják a fényszórókat, s ellenőrzik a kocsik fogyasztását is. A közlekedésbiztonsági napon a megfelelő gépkocsi tulajdonosa — amennyiben már időszerű az autó kötelező műszaki vizsgája — a vizsgadíj befizetésével kérheti a forgalmi engedély meghosszabbítását is. Csapadékos idő Az Európa északi és keleti részén felhalmozódott nagy tömegű hideg levegő az elmúlt 24 óra alatt fokozatosan dél, délnyugat felé haladt. A hideg levegő csütörtök délre már elérte a Párizs—Bécs—Szolnok—Kolozsvár— Jalta vonalat. A hideg levegő nyomában sokfelé esik a hó, az eső. Dél- Európában néhány helyen zivatar is kialakul. A hideg levegővel elárasztott területeken a hőmérséklet csúcsértéke több fokkal elmarad az évszaknak megfelelő átlagtól. A következő 24 órában is az észak felől érkező hideg, valamint a délről áramló enyhe levegő határozza meg a Kárpát-medence időjárását. Hazánkban csütörtökön borult, párás idő volt. Sokfelé esett a hó, a délnyugati, déli megyékben az eső. A délutáni órákban nagy hőmérsékletkülönbség alakult ki az ország északi és déli vidékei között. Az északi országrészben csak plusz 1—mínusz 2 fokot mutattak a hőmérők, a déli megyékben viszont 5—10 fokig melegedett fel a levegő. Távolabbi kilátások keddig: Eleinte erősen felhős, borult idő, ismétlődő esőkkel, északkeleten még havas eső, havazás is előfordulhat. Később a felhőzet felszakadozik, de futó eső, záporeső továbbra is várható. A hőmérséklet emelkedik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 2—plusz 3, később 1—6 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 5—10, később 10—15 fok között alakul. Jelentős mennyiségű (legalább 5 miliméter) csapadék az ország területének 70 százalékán várható. Előrejelzés ma estig: Túlnyomóan borult, párás idő, sokfelé havazás, havas eső, délnyugaton és délen eső. Az északkeleti, keleti szél időnként megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet északon 1—4, délen 9 fok körül alakul A Duna vízállása tegnap Budapestnél 230 centiméter volt, mára 235 centiméter várható. KÖZLEMÉNYEK A vígszínház igazgatósága közli, hogy Szabó Sándor betegsége miatt ma este a Pesti Színházban a Váltóőrök helyett a Deficit előadás lesz. A jegyek érvényesek, vagy az előadás kezdetéig a pénztárnál visszaválthatók. KERTÉSZETI TANÁCSADÁS: A Hazafias Népfront Budapesti Kertbarátok Társadalmi Szövetsége március 25-én, kedd délután 5 órakor a NMF budapesti bizottsága székházában (VI., Népköztársaság útja 125.) tartja e havi tanácsadását. Ez alkalommal Terbe István, a Kertészeti Egyetem adjunktusa a zöldségtermesztés, Kienitz Károly a növényvédelem időszerű tennivalóival kapcsolatos kérdésekre válaszol. AZ ÓKORTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ma délután 5 órai kezdettel a Magyar Tudományos Akadémia Kistermében felolvasó ülést tart. Kapitánffy István, Darkó Jenőre emlékezik; az új ásatási eredményeket Póczy Klára (Aquincum), illetve Fitz Jenő (Gorsium) ismerteti. VÍZNYOMÁS-CSÖKKENÉS A X. KERÜLETBEN. A Fővárosi Vízművek közli, hogy a X. kerületben, a Kőér utca—Barabás utca—Bihari út—Ceglédi út, valamint az Üllői út által határolt területen hálózati nyomáscsökkenés várható ma este nyolc órától március 24-én reggel kilenc óráig. Hálózatszerelés miatt várható vízzavarodás a XIX. kerület területén szombat reggel 4 órától éjfélig. INDUL A PAM • PAM • PAMUTAXÖJÖ í-ZtáPMUS hm MÁJUS IPk^Z-2. Minden 20 Ft értékű háztartási textil hulladék után egy sorsjegy is jár. tty£*£M£NYSORSOLAS JUNWS 20 AH 1980. március 21., péntek CSILLEBÉRC: Huszonegy ország ifjú vöröskeresztesei között Sokféle nemzetközi rendezvénynek adott már otthont a Csillebérci Úttörőtábor, de a mostanihoz hasonlónak még nem: itt zajlik kedd óta az ifjúsági Vöröskereszt vezetőinek európai értekezlete, amelyet első alkalommal hívtak össze szocialista ország fővárosába. Az alkalomhoz illő szerény dekoráció, a tanácskozáson 21 részt vevő ország zászlói sorakoznak a nagy tábor kollégiumi épületének homlokzatán, a lépcsőkön, az előcsarnokban, a folyosókon kisebb-nagyobb beszélgető csoportok. Sokan ismerik már egymást a korábbi nemzetközi tanácskozásokról, akik pedig nem, pillanatok alatt összeismerkednek. Iván, Mónika, Michel A nagyteremben, a plenáris ülésen a tanácskozás elnöke már Ivánnak, Mónikának, Michelnek, Manuelnek adja meg a szót. Pergő ütemű a tanácskozás: a Vöröskereszt európai ifjúsági vezetői tárgyilagos tömörséggel összegezik az 1978. márciusi, a norvégiai Lysebuban megtartott európai regionális értekezlet ajánlásai megvalósításának tapasztalatait. Egymás után hallgatják meg a még szintén 1978-ban, a lengyelországi Gdanskban szervezett, s az emberiesség terjesztésének módszereivel foglalkozó szeminárium, az ifjúsági vöröskeresztesvezető-képzésről tavaly áprilisban a belgiumi Wegimontban folytatott tanácskozás tapasztalatait, majd az 1979 júliusában a svájci St. Legier-ben megrendezett vita eredményeit; ezen a vöröskeresztes elvek iskolai oktatása volt a téma. Nagy figyelem kíséri a magyar küldött referátumát a Leninvárosban tavaly júliusban, a nemzetközi gyermekév alkalmából tartott kéthetes vöröskeresztes ifjúsági találkozóról s annak kedvező visszhangjáról. Még egy beszámoló kelt figyelmet: tavaly novemberben a spanyolországi Barcelonában kiváló pedgógusok bevonásával napirendre tűzték a vöröskeresztes oktatói tevékenység helyzetét, kitűnő módszertani segítséget nyújtva színvonalának további javításához. A házigazda dicsérete Halk zümmögés tölti meg a termet: egyetlen fontos mozzanatot sem kihagyva dolgoznak a szimultán tolmácsok. Szinte mindenki jegyzetel. Közbevetett kérdések is elhangzanak, s persze nem hiányzik a fiatalok tanácskozásáról a humor sem. Enyhén fűszerezve a komoly munkát, a nagy felelősséggel, alaposan megvitatott témák tárgyalását. Jól jön két-három órás tanácskozás után 10—15 perc szünet, mindenki feláll, hogy levegőzzék néhány percig, vagy beszélgethessen társaival. E szünetekben népes csoportosulás támad pillanatok alatt a hosszú asztalok mentén, amelyeken ott sorakoznak az egyes országok ifjú vöröskeresztes kiadványai, propagandaanyagai, jelvényei. A barátkozásnak, az ismerkedésnek mindjárt kitűnő alkalmai is ezek; akár csak a magyar ifjú vöröskeresztesek sok ízléses, szép kiadványa, a színes munkájukról tanúskodó megannyi plakát, füzet, ismertető. Nem is formális udvariasságból mondja Virginia Ivanovna bolgár vöröskeresztes vezető: a Magyar Vöröskereszt kitűnően mutatkozott be a házigazda szerepében. S társai is megerősítik azt, amit még hozzátesz: a magyar vöröskeresztesek és külön az ifjúságiak sokoldalú s eredményes munkájukkal nagy nemzetközi tekintélyt szereztek az elmúlt években. Igazi tapasztalatcsere A tanácskozóteremben, a folyosókon, az esti meg a reggeli filmvetítések után, de még a Duna-kanyari kiránduláson is folyik a baráti tapasztalatcsere. Az angol Diana Wilbraham, a svéd Monica Hakansson kisasszonyoktól például megtudtuk, hogy náluk milyen komolyan veszik az ifjúsági vörös keresztes munkát: Angliában és Svédországban is hetenként tartanak összejövetelt az ifjú vöröskeresztesek. A svéd fiatalok baráti kapcsolatot alakítottak ki a nepáliakkal; most is nyolc svéd fiatal tartózkodik hosszabb ideig a távoli országban, hogy segítse a mozgalmat. Monica gyorsan hozzáteszi: ez a kapcsolat természetesen nem egyoldalú, ők is sokat tanulnak ottani barátaiktól. Diana „kiselőadása” is figyelmet kelt: az angliai ifjú vöröskeresztesek — egyebek közt — nyaranként a mozgássérült gyermekek üdültetésére szervezett táborokban is tevékenykednek, úszni tanítják őket, s rendszeresen segédkeznek nekik a víz alatti terápiás gyakorlatok végzésében. Olaszországban — ezt már dr. Massimo Barrától, a Nemzetközi Vöröskereszt Társaságok Ligája ifjúsági bizottságának olasz elnökétől tudtuk meg — csaknem minden városban önálló ifjúsági klubok vannak, s több mint hatszáz ifjú vöröskeresztes segédkezett például az elsősegélynyújtásban az emlékezetes friuli földrengés után. Manuel Fiol Calafat spanyol vöröskeresztes vezető (egyben az ifjúsági bizottság alelnöke) már negyedszer jár nálunk. Nagyon hasznosnak tartja a több napos tanácskozást, amelynek nyomán javítani kívánják az egyetemi hallgatók közötti vöröskeresztes toborzást. Kissé irigykedve hallgatja a bolgár ismertetőt: Bulgáriában az ifjú vöröskeresztesek az általános iskolától az egyetemekig szervezetileg is mindenütt ott vannak. Az iskolákban — a tantervi előírásnak megfelelően — minden tanévben két-két órát szentelnek a pedagógusok a vöröskeresztes eszmék propagálásának, s hogy nem eredménytelenül, azt a 600 ezres ifjú vöröskeresztes mozgalom is jelzi. Igaz — mondja magyarázóig Virginia Ivanovnak, nálunk az oktatási miniszter mindkét helyettese ifjú vöröskeresztes volt diákkorában.* A Vöröskereszt több mint százéves mozgalmában hatvan esztendővel ezelőtt, 1920 márciusában kezdték el megszervezni az ifjúsági vöröskereszt nemzeti bizottságait és nemzetközi testületét. Ezzel a kis „házi jubileummal" esik egybe tehát a mostani tanácskozás, amelynek tapasztalatait biztosan mindenütt jól tudják majd hasznosítani. tíjlaki László