Népszabadság, 1980. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-28 / 74. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT XII. KONGRESSZUSÁNAK TANÁCSKOZÁSA A kongresszus A kongresszus délután zárt ülést tartott, majd az ezt követő szünet után Kádár János elnökletével folytatta munkáját. Kádár elvtárs a következőket mondotta: “ A kongresszus délután meg­tartotta zárt ülését, meghallgatta és elfogadta a fellebbviteli bizott­ság jelentését, megválasztotta a Központi Bizottságot és a Köz­ponti Ellenőrző Bizottságot. Ezt követően a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság megtartotta első ülését. . . A Központi Bizottság megvá­lasztotta a Politikai Bizottságot és a Központi Bizottság titkárait. Megválasztotta továbbá a KB mel­lett működő munkabizottságok vezetőit és tagjait, valamint a munkaközösségek vezetőit. Kine­vezte a KB osztályvezetőit, a köz­ponti pártsajtó, valamint a párt­intézmények vezetőit. A Központi Ellenőrző Bizottság megválasztotta elnökét, titkárát, valamint titkárságának tagjait Felkérem Korom Mihály elvtár­sat hogy ismertesse a döntéseket (Folytatás a 4. oldalról.) Az életszínvonallal kapcsolat­ban fenntartom, amit a Központi Bizottság beszámolójában mond­tunk: a fő erőnket az elért ered­mények megszilárdítására kell fordítani. Bizonyos szerény fejlő­dés lesz, de a további fejlődés megfelelő feltételeit az előttünk álló években kell megteremteni. Valószínűleg nem lesz „össznépi” egység a teljesítménybérezésben és annak érvényesítésében sem. Ezt is oda sorolom, elvtársak, aho­vá jó szó kell, amiért agitálni kell, politikai munkát kell végezni. Meg kell szűnnie az olyan jöve­delmek kibocsátásának­, helyen­ként az olyan bérek kifizetésének, amelyek mögött nincs teljesít­mény. Ha ezt rendesen végezzük, a szocialista építés általános sza­bálya fog érvényesülni. Ahogyan a szocialista építés előrehalad, úgy emelkedik rendszeresen a dol­gozók életszínvonala. De minden­ki tanulja meg a munkahelyét is, a munkáját is, a keresetét is be­csülni. Az okos gazdálkodás szocialista kötelesség Aki dolgozik, az érezze magát biztonságban, és legyen nyugodt, mert ezután is boldogulni fog. Aki azonban munkaképes korú, egész­séges ember létére nem akar tisz­tességgel dolgozni, az csak legyen nyugtalan. Ennek a törekvésünk­nek a része az is, hogy — amint a beszámoló is említette — hatá­rozottabban és keményebben­ kell fellépni a közvagyon károsítói és az élősdiek ellen. Mi a beszámoló­ban azt mondtuk: a munkabér vagy a munkadíj nem jelenléti díj. Erre odafigyeltek az emberek, s őszinte rokonszenvvel fogadták. Ennek szabálynak kell lennie. A tőkés sajtó most a kongres­­­szussal kapcsolatban is felemle­gette — s ennek korábban egész irodalma volt —, hogy a Ma­gyar Népköztársaságnak ilyen­olyan gazdaságpolitikája, irányí­tási rendszere van, és bátran al­kalmazza a kapitalista módszere­ket. Ők így „dicsérnek” minket. Belekötöttek, hogy nyereséget szá­molunk, aztán belekötöttek a győ­ri vagongyárba, mert megvált fe­leslegessé vált dolgozóitól. Én er­re a világnézetem alapján tudok válaszolni: ezek nem kapitalista módszerek, ezek szocialista mód­szerek. Először is alapvető kérdés az, hogy a burzsuj javára takaré­­koskodnak-e vagy a nép javára. Ha a munkás a burzsuj javára kénytelen takarékoskodni, az bur­­zsoá módszer, ha a munkás a nép javára takarékoskodik, az szocia­lista módszer. Ha kiszámítjuk, hogy hatékony-e a termelés — ez szerintem szocialista módszer. Az, hogy jó minőségű munkát kell vé­gezni — szerintem ez a szocializ­mus követelménye, mert nem mindegy, hogy a kapitalistának termelem-e a jót, a jobbat, vagy a szocialista rendszernek. A szocialista rendszerben oko­san kell gazdálkodni a nép javai­val, ezekkel takarékoskodni — forradalmi, szocialista kötelesség, a szocialista állam normája! Ez nincs összefüggésben a fizetési mérleg helyzetével, amivel most nem dicsekedhetünk, legfeljebb azzal — s ez nem csekélység —, hogy tavaly, sok év után először, javítottunk rajta egy ki­csit, és már ezt is becsülni kell. Szerintem ezek a szocialista nor­mák akkor is megmaradnak, ami­kor a nemzetközi fizetési mérleg tovább fog javulni. Örvendetes módon — és nem­csak a szakemberek részéről — szóba került a közoktatás, a kép­zés, a kultúra, az emberi ténye­zők szerepe. Gazdasági céljaink eléréséhez nagyobb tudású szak­emberekre, szinte folyamatos to­vábbképzésre van szükség. Erre gondolva is üdvözlöm a közokta­tás, a tudomány dolgozóit, a kul­túra képviselőit. A tegnapi szünet­ben volt velük egy kis találko­zónk. Kongresszusunkon a magyar szellemi élet színe-java vesz részt, részben vendégként. Itt vannak párton kívüli szövetségeseink, ba­rátaink, összetartozunk! Ugyan­annak a népnek a fiai vagyunk, egy a hazánk, együtt élünk, együtt boldogulunk, gondjaink is egyek. Elvtársak! A feladatok nagyok, de aki a kongresszus munkáját figyelemmel követte, és a határo­zati javaslatot ismeri vagy tanul­mányozni fogja, az látja, hogy nemcsak nagyok, nehezek, hanem világosak is. Már ez is jó indítás a munkához. Eg­ységes a végrehajtásban is Mind a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság, mind a magam és Brutyó János elvtárs nevében őszinte köszöne­tet mondok a támogatásért, azért, hogy a felszólalók elfogad­­­­ták a jelentésünket, és nagyon­­ sokféle formában kifejezték, hogy készek tettekkel támogatni azt a politikát, azokat a célokat, ame­lyeket itt a Központi Bizottság,­­ illetve a Központi Ellenőrző Bi­zottság megfogalmazott. Megíté­lésem szerint a beszámolókat és a határozati javaslatokat nagy­­­­szerűen és magas színvonalon egészítették ki a vitában. Ez is egységes gondolkodásunkat, pár­tunk erejét, alkotóképességét, a rendelkezésre álló erőt, és a már felsorakozott és idáig jutott után­­t­pótlás tettrekészségét mutatja. A­­ pártban egység van, a nép egyetért velünk és kész támogat­ni ennek a kongresszusnak a vo­nalát Most csak annyit kérek a je­­­­lenlevőktől, hogy ugyanez az egy­ség nyilvánuljon meg a végrehaj­tásban is! Mutassanak példát, mert az önök szavának különle­ges súlya lesz az emberek sze­­­­mében, hiszen a határozatot is­­ önök hozzák. A pártban és a népben egy­aránt bizakodás és tettrekészség él. Ez logikus kapcsolat: népünk azért bízik, mert kész a cselek­vésre, és azért bízhat, mert a tet­tek alá fogják támasztani opti­mizmusunkat Mi, kommunisták, , eleve opti­misták vagyunk, mert a világné­zetünk is optimista. Ezt a világ­nézetet választottuk. Tiszteletre méltó korelnökünk, Ilonya elv­társ mindnyájunkat megelőzött, ő hatvanhárom éve tagja a párt­nak, a legfiatalabb küldött meg alig több mint egy éve. Az 1929-es világgazdasági vál­ságra — szerencsére — itt­ már kevesen emlékeznek. Nagyon ne­héz és komisz idő volt. Sokféle nézet felütötte a fejét, még a munkásosztály, a parasztság kö­rében is. Kapósak voltak a nyo­mor szülte filozófiák, a szekták. A bajban élő ember a reményt kereste, és ki miben tudta, ab­ban találta meg. Senkit sem aka­rok ezért leszólni. Hiszen aki hisz valamiben, még mindig jobb, mint a cinikus ember. Bi­zonyos szektákban a századok folyamán időről időre meghatá­rozzák, hogy mikor lesz a világ vége és készülnek rá. Mi, kom­munisták nem a világ végére, hanem az életre készülünk. Hízzunk és cselekedjünk! A kommunista mindig bízik. Ez is megkülönbözteti a más po­litikai nézetet vallóktól. Persze születésekor senki nem hozza a kezében a párttagsági könyvet. A pártonkívüli csak később lesz kommunistává, párttaggá. Másik különbség is van. A kommunista azt mondja: szeretnék boldog lenni, szeretném, ha a családom boldog lenne, de nem a másik dolgozó letaposása, kizsákmányo­lása árán, nem a kizsákmányo­­lónak való hízelgéssel és nem talpnyalással szeretnék boldog lenni, hanem a saját munkám­mal, a saját jogomon és a saját rendszeremben, osztályos tár­saimmal együtt! A kommunista akarja, ami az élettől jár neki, de azt munkával, osztályos tár­saival együtt akarja. Úgy nem tud boldog lenni, hogy mások nyomorúságban és elnyomásban élnek. Ez kommunista sajátos­ság, ezt kell megőriznünk. A kommunista az eszmében hisz, sohasem adja fel a reményt, s mindig kész cselekedni. Azt kérem, bízzunk és cselekedjünk. És ha önök úgy döntenek, hogy elfogadják a beszámolókat és a határozati javaslatot, akkor ugyanilyen egységet tanúsítsunk a végrehajtásban is! (Nagy taps.) A Központi Bizottság tagjai: Aczél György a Minisztertanács el­nökhelyettese; An­tas Miklós az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság nyugalmazott elnöke; Apáti Nagy Gábor a nagyszénási Október 6. Tsz főállattenyész­tője; Apró Antal az országgyűlés elnö­ke; Balogh Mihályné a Debreceni Ruhagyár pártbizottságának tit­kára; Benke Valéria a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságá­nak elnöke; Benkei András belügyminiszter; Berecz Frigyes a Beloiannisz Hír­adástechnikai Vállalat vezérigazgató-helyet­tese; Berecz János az MSZMP Központi Bizottsága Külügyi Osztályának vezetője; Biszku Béla az MSZMP Központi Bizottságának nyugal­mazott titkára; Borbándi János a Minisztertanács el­nökhelyettese; Borbély Sándor pártalkalmazott; Burgert Róbert a Bábolnai Mezőgaz­dasági Kombinát ve­zérigazgatója; Cservenka Ferencné az MSZMP Pest me­gyei Bizottságának el­ső titkára; Csémi Károly honvédelmi miniszté­riumi államtitkár; Czinege Lajos honvédelmi miniszter; Dabrónaki Gyula a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság nyu­galmazott elnöke; Deák Gábor a KISZ Központi Bi­zottságának titkára; Deák László a Mecseki Ércbánya Vállalat vájára; Deák Lívia az MSZMP Budapest VII. kerületi Bizottsá­gának nyugalmazott el­ső titkára; Dienes Béla az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. vezérigazgatója; Dobozy Imre a Magyar Írók Szövet­ségének elnöke; Duschek Lajosné a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának tit­kára; Erdei Lászlóné a Magyar Nők Orszá­gos Tanácsának elnö­ke; Ernszt Antal az MSZMP Csepel Vas- és Fémművek Bizott­ságának első titkára; Faluvégi Lajos pénzügyminiszter; Fehér Lajos nyugalmazott minisz­terelnök-helyettes ; Fock Jenő nyugalmazott minisz­terelnök ; Frank Ferenc az MSZMP Békés me­gyei Bizottságának el­ső titkára; Gáspár Sándor a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának fő­titkára; Gergely István az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, állam­titkár; Géczi János az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára; Glanz Lászlóné a felsőszölnöki általá­nos iskola igazgatója; Grósz Károly az MSZMP Borsod megyei Bizottságának első titkára; Gulyás Sándor a hevesi Rákóczi Tsz elnöke; Gyebreszky Andrásné a Habselyem Kötött­árugyár vezérigazgató­ja; Gyenes András az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Gyöngyösi István az Építő-, Fa- és Épí­tőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetének fő­titkára; Győri Imre az MSZMP Központi Bizottsága Agitációs és Propagandaosztályá­nak vezetője; Hart Jánosné az MSZMP Budapest III. kerületi Bizottsá­gának első titkára; Havasi Ferenc az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Hárs István a Magyar Rádió elnö­ke; Hegymegi István a Mátészalkai Állami Tangazdaság igazgató­ja; Herczeg Károly a Vas-, Fém- és Villa­­mosenergia-ipari Dol­gozók Szakszervezeté­nek főtitkára; Hollán Zsuzsa az Országos Haemato­­lógiai és Vértranszfúzi­ós Intézet igazgatója; Hoós János az MSZMP Központi Bizottsága Gazdaságpo­litikai Osztályának ve­zetője; Horváth Ede a Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazga­tója; Horváth István az MSZMP Bács-Kis­­kun megyei Bizottsá­gának első titkára; Horváth József a Csepel Autógyár sze­relő szakmunkása; Horváth József a Diósgyőri Gépgyár esztergályosa; Horváth László az Országos Tervhiva­tal elnökhelyettese; Honig Ferenc a Jánoshalmai községi Pártbizottság titkára; Huszár István a Minisztertanács el­nökhelyettese; Jakab Sándor a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának fő­titkár-helyettese; Kamara János belügyminisztériumi ál­lamtitkár; Karakas László az MSZMP Központi Bizottsága Pártgazda­sági és Ügykezelési Osztályának vezetője; Katona Imre a Népköztársaság Elnö­ki Tanácsának titkára; Katona István az MSZMP Központi Bizottsága Irodájának vezetője; Kádár János az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára; Kállai Gyula a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke; Keserű Jánosné könnyűipari miniszter; Kiss István szobrászművész; Kiss Károly a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának al­­elnöke; Kiss Sándor a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat mű­vezetője; Komócsin Mihály az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának első titkára; Kornidesz Mihály az MSZMP Központi Bizottsága Tudomá­nyos, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetője; Korom Mihály az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Kovács Antal az MSZMP KB Ipari, Mezőgazdasági és Köz­lekedési Osztályának vezetője; Lakos Sándor az MSZMP Központi Bizottsága Társadalom­­tudományi Intézetének igazgatója; Lázár György a Minisztertanács elnö­ke; Losonczi Pál a Népköztársaság Elnö­ki Tanácsának elnöke; Marjai József a Minisztertanács el­nökhelyettese; Maróthy László a KISZ­ Központi Bi­zottságának első titká­ra; Márta Ferenc a­ Magyar Tudományos Akadémia főtitkára; Méhes Lajos az MSZMP Budapesti Bizottságának első tit­kára; Mód Péter a Magyar Népköztársa­ság UNESCO melletti állandó képviseletének vezetője; Nagy Richárd a Magyar Televízió el­nöke; Nemes Dezső az MSZMP KB Párt­történeti Intézetének igazgatója; Németh Károly az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Nyers Rezső a Magyar Tudományos Akadémia Közgazda­ságtudományi Intézeté­nek igazgatója; Oláh István honvédelmi miniszter­­helyettes ; Óvári Miklós az MSZMP Központi Bizottságának titkára; Pap János az MSZMP Veszprém megyei Bizottságának első titkára; Papp Árpád a Munkásőrség orszá­gos parancsnoka; Pataki József a Dunai Vasmű Ko­hászati Gyárrészlege Pártbizottságának tit­kára; Pál Lénárd az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke; Párdi Imre az MSZMP Központi Bizottságának nyugal­mazott osztályvezetője; Péter János nyugalmazott külügy­miniszter; Pothornik József a Nógrádi Szénbányák Vállalat nyugalmazott igazgatója; Pozsgay Imre kulturális miniszter; Prieszol Olga a Közalkalmazottak Szakszervezetének fő­titkára; Pója Frigyes külügyminiszter; Pallai Árpád közlekedés- és posta­ügyi miniszter; Rácz Sándor az MSZMP Központi Bizottsága Közigazga­tási és Adminisztratív Osztályának vezetője; Rényi Péter a Népszabadság fő­szerkesztő-helyettese ; Rév Lajos az OKISZ elnöke; Révész Ferenc a Fővárosi Szabó Er­vin Könyvtár nyugal­mazott igazgatója; Romány Pál mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter. (Folytatás a 6. oldalon.)

Next