Népszabadság, 1980. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-18 / 90. szám
___rn / / j j igil NEGYEDIK OLIMPIÁJÁRA KÉSZÜL WOW ViLap Fegyelem és kitartás nélkül kevés a tehetség Budapesti beszélgetés Viktor Szigyakkal, a kardvívás mesterével A ma kezdődő kardvívó Európa Kupa egyik legismertebb külföldi vendége Viktor Szigyak, a Moszkvai CSZKA sportolója. A szovjet hadsereg 37 éves őrnagyát nemcsak a vívósportban járatosak ismerik, hanem nagyon sokan a televízió nézői is. Csapata "eddig tíz alkalommal nyerte el az Európa Kupát, Szigyai pedig háromszor a Hungária Kupát. — Hányadszor jár Budapesten? — kérdeztük. — Másfél évtizeddel ezelőtt voltam itt először, azóta nagyon sokat versenyeztem a magyar fővárosban. Mondhatnám, úgy jövök ide, mintha haza mennék. Tetszik a város, sok a jó barátom, szimpatikusak a pesti emberek. — Mikor és hol kezdett sportolni? — Jövőre lesz huszonöt éve. Iskolás voltam, a testnevelő tanár csábított a víváshoz. Amikor már a legjobbak közé kerültem, a magyarok közül Bakonyi, Pézsa, Meszéna voltak a legnagyobb ellenfeleim. — Meddig jutott? — Három olimpián vettem részt — Mexikóban, Münchenben, Montrealban —, s remélem, Moszkva lesz a negyedik. Van három olimpiai aranyérmem, ebből kettőt csapatban szereztem, ezenkívül egy ezüst és egy bronz. Világbajnokságon tízszer indultam, s kétszer nyertem szovjet bajnokságot egyéniben, csapatommal tízszer voltunk elsők. — Mennyi időt tölt el hetenként a páston? — Biztos, hogy vannak, akik többet edzenek nálam, de az én koromban, úgy érzem, elég a heti öt-hat edzés, általában két-, két és fél órás időtartammal. — Szabad idő? — Az elég kevés. Feleségem, tizenhárom éves Tatjána lányom és hatéves Valerij fiam Minszkben lakik, én Moszkvában sportolok, s repülőgéppel ingázom a két város között. Ila ráérek, az olvasás, a kirándulás és a család tölti ki az időmet. Egyszer, ha abbahagyom a sportolást, szeretném megírni mindazt, amit láttam a sportvilágból, s tapasztaltam a versenyeken. — Mit vár az olimpiatől? — Már az eddigi nemzetközi versenyek eredményei is bizonyítják, hogy rendkívül nagy a konkurrencia. Számolni kell nemcsak a régi ellenfelekkel, a magyarokkal, hanem a lengyelekkel, románokkal, sőt még a tengerentúliiakkal is. Meggyőződésem, hogy a fizikailag legjobban felkészült versenyző nyer majd, kiegészítve, hogy a győztes a tapasztalt, rutinos vívók közül kerül ki. — Milyen tanácsot adna a fiataloknak? — A vívás nagyon szép sport, de csak az válassza, aki úgy érzi, szereti azt, amit csinál. A tehetség kevés fegyelem és nagy kitartás nélkül. Ez utóbbi kettő nélkül nincs siker. — Saját tervei? — Budapest után még Olaszországban versenyzünk, s otthon következik a szovjet bajnokság. Rohan az idő, mindjárt itt az olimpia, most már nincs megállás. De ez mindenkinél így van. Szeretnék jó felkészülést, s majdan eredményes szereplést kívánni amagyar olimpikonoknak. Meggyőződésem, jól érzik majd magukat az olimpián, mivela rendezők mindent elkövetnek a szívélyes és baráti vendéglátásért. Moszkva kapui nyitva állnak minden sportoló előtt. Ma rajtol a Sportcsarnokban a bajnokcsapatok Európa Kupája kardtalálkozó. Összesen 14 együttes indul (két magyar csapat szerepelhet), s megtörtént a csoportbeosztás. Ezek szerint az A csoport : Moszkva, Bonn, London, B: típ. Honvéd, Katowice, ,Bécs, C: Bukarest, Nápoly, Párizs, Madrid, D: V: Dózsa, Szófia, Prága, Belgrád. A csoportokon belül körmérkőzés lesz, a győztesek az 1—4., a második helyezettek az 5—8. helyért vívnak. A döntő időpontja: 15 óra. Muha József Szigyák. Az MNK döntőjébe jutásért f Labdarúgás) Sabaria—Vasas, Komló—DVTK Zajlik a hazai és a nemzetközi labdarúgóélet, ezt jelzi, hogy elkészült a Magyar Népköztársasági Kupa sorsolása, s több érdekes eredményről érkezett jelentés. A MNK középdöntőjében kétkét NB I-es (Vasas, DVTK) és másodosztályú (Sabaria, Komló) együttes szerepel. A következő forduló időpontja április 23., szerda, kezdés 17 óra. A párosítás: Sabaria—Vasas, Komló—DVTK. Az otthon szereplő alsóbb osztályú csapatoknak a döntetlen is elég a továbbjutáshoz. Az utánpótlás Európa-bajnokság döntőjébe jutásért Sheffieldben nagy meglepetésre az NDK csapata legyőzte Angliát, a magyarok ellen továbbjutott csapat 2-1 arányban bizonyult jobbnak, így a jövő szerdai jénai visszavágó előtt jó a helyzete. Gijonban barátságos találkozón Csehszlovákia (a magyar válogatott április 30-i kassai ellenfele) 2-2-re végzett a vendéglátó Spanyolországgal, mégpedig úgy, hogy kétszer is vezetett. A vendégcsapatban a magyarok elleni prágai olimpiai selejtező mérkőzés szereplői közül Netolicka, Berger, Vizek, Livka és Janecka játszott. Gólok: Nekoda (2), illetve Migueli és Quini. Ugyancsak barátságos mérkőzést játszott Bulgária válogatottja Zágrábban, ahol Cvetkov góljaival 2-1 arányban győzött a helyi Dinamó ellen. Hosszú csatározás zajlik az angol kupadöntőbe jutásért. Az egyik részvevő már ismert, miután a másodosztályú West Ham United 2-1-re győzött az Everton ellen. A győztes gól másfél perccel a hosszabbítás befejezése előtt esett. Ismét megküzdött egymással a Liverpool és az Arsenal. Ezúttal sem hozott a hosszabbítás döntést, 1-1 lett az eredmény, így április 28-án újra megmérkeznek az együttesek. ABC slyerteltésg ! Tízen az EB-n (Tudósítónktól.) Április 25-től a belgrádi Piníci sportcsarnokban rendezik a súlyemelő Európa-bajnokságot, sorrendben a 39.-et. A szövetség elnöke, dr. Tóth Dezső, valamint Orvos András vezetőedző csütörtökön adott információt az OTSNI-ban a magyar versenyzők előkészületeiről?" Elmondták: a közelgő olimpia miatt (éppen eddigi tapasztalatai alapján) a szakvezetés úgy találta jónak, hogy az összecsapáson ne rajtoljanak a legjobbak. Értesüléseik szerint a szovjet, a bolgár és a lengyel válogatott sem a sztárjaival vonul fel, s csak az NDK képviselteti magát teljes válogatottal. Összesen tíz sportolót nevezett a szövetség. Az 52 kg-os súlycsoportban Pátrovits a jelölt, eddigi legjobb eredménye 215 kg. Íme, a további lista: CO: Dénárt (267.5) , 75: Dobó (322.5), 82.5: Orvos (342.5) , 90: Rehus-Uzor (385), 100: Varga (360) és Végi (355), 110: Mészáros (365) és Fekete (362,5), plusz 110: Réti (382,5). Túl a hetediken Szpasszkij és Portisch túljutottak a hetedik játszmán is. Ez így folyt le: SZPASSZKIJ—PORTISCH Caro—Kirin védelem 1. e4, c6 (Ismét újabb védelem, az eddigi mérkőzéseken még nem fordult elő. Jó szolgálatot tett több világbajnoknak : Capablancának, Botvinniknak, Petrosztannak — és éppen Szpasszkij ellen, 1973-ban Karpovnak.) 2. c4 (Ritkább változat. Karpov ellen Szpasszkij a szokásos 2. (14-gyel foktatta.) 2. —, d5 3. ed., cd: 4. cd., HfC 5. Hc3 (Alighanem jobb itt 5. Fb51, mint a Steiner fivérek, vagy 5. Fc4, mint Sax szokta játszani.) 5. —, Hd5: 6. Fc4, Hb6 7. Fb3, Heti 8. Nf3, Ff5 9. d4, éti 10. 0—0, Fe7 11. d5 (Ezzel világos megszabadul a gyenge elszigetelt gyalogtól, de az állásban rejlő feszültség is megszűnik, szimmetrikus gyalogállás mellett további cserél, után a döntetlen elkerülhetetlen.) 11. —, ed: 12. Hd5Hd5: 13. Fb5:, 0—0 14. Fe3, Ffti 15. Bel, Hb4 (15. ), Fb2: 16. Bc5, Fa3 17. Bb5 után a gyalogelőny alighat tartható.) 16. Fb7:, Bb8 17. Vd8:, Bfd8: 18. Fc6, Hc6: 19. Bet1:, Bb2: 20. Fa7: döntetlen. A mérkőzés állása 4-3 Portisch javára. NÉPSZABADSÁG Az MSZMP központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Várkonyy Péter Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Blaha Lujza tér S. Telefon: 343-100, 336-130 A Népszabadság levélcíme: 1960 Budapest A Hírlapkiadó Vállalat levélcíme: 1959 Budapest Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. 1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 30.— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft SZIKRA LAPNYOMDA INDEX: 25 001 ISSN 0133—1752 TÖRŐDÉS MINDENKIVEL Az utóbbi időben divatossá vált tömegsporttal sokan és sokszor foglalkoznak. Gyakran előfordul, hogy remek határozatok születnek, ugyan az egészséges életmód és a versengés elterjesztésére, de az elképzeléseket nem követi tett, azaz semmit sem ér a legjobban hangzó döntés sem. Nem könnyű feladat ugyanis a tömegsport megszerettetése — különösen a nagyvállalatoknál, ahol a különböző műszakok, az egymástól eltérő munkarendek és időbeosztások, valamint foglalkozási ágazatok miatt nehéz a konkrét programok kidolgozása. Mégis egyre több helyen fordítanak kölémös gondot a gyári sportegyesületek, közül arra, hogy megfelelő teret nyerjen a tömeges testedzés. Az OTSH- ban tartott tájékoztatóból például kiderül, két ismert és nagy gyár, a Csepel és a Ganz- Mávag sok tízezer dolgozója közül igen sokan jelentkeznek a versengésekre, gyakorlásokra, hogy ezáltal is felfrissüljenek, mozogjanak , és egészségesen szórakozzanak. A gyári „profiloktól” függetlenül, mindkét helyen sorra keresik a lehetőségeket, hogy végrehajtsák a tömegsportfeladatok legfontosabb elemét, a rendszeres testedzési alkalmak megteremtését. Csepelen például minden évszakban zajlanak a kupavetélkedők a felszabadulás, az alkotmány ünnepe, valamint november 7-e alkalmából. Mindezeken több tucatnyi csapat indul, de a sok-sok sportágat felölelő versenyek mellett rendkívül népszerű a természetjárás. Tavaly például 560 túrán tízezren barangoltak a festői ösvényeken. Mindegyik alkalom jó lehetőséget kínál arra, hogy állandóvá, kényszerszünetektől mentessé tegye a testedzést. A Ganz-Mávagban úttörő módon többek között a kosárlabdázást tették , tömegsporttá — éppen a versenysport hagyományai alapján, ugyanakkor szorgalmazzák, hogy minél több embert vonjanak be a rendszeres úszásba, sőt a gyár dolgozóinak kondíciótornát is szerveztek, örvendetes tapasztalat mindkét nagy egyesületben, hogy a minőségi sporttal egyenrangúak ismerik el a tömegsportot, azaz éppúgy törődnek* vele, mint valamelyik nagyon jól szereplő szakosztályukkal. Éppen ez a mentalitás a * i záloga annak, hogy az említett két ütemben nemcsak szalmaláng-lelkesedéssel zajlik időnként valamilyen sportakció, hanem sokkal inkább a menetrendszerű pontossággal. Szabó Ferenc van így Tungsram Kupa: Erős válogatottak (Tudósítónktól.) Ismét megrendezik a Tungsram Kupa nemzetközi vízilabdatornát, amelyet eddig többször is a magyar válogatott nyert el. A Magyar Úszó Szövetség és az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. közös rendezésében most, április 23-án kezdődik az összecsapássorozat Jugoszlávia, az NSZK, Románia, Olaszország, Magyarország és az Egyesült Államok csapatainak részvételével. Az olimpia előtti legjelentősebb rendezvényről csütörtökön tartott információt a sporthivatalban Ruza József, az úszószövetség főtitkára, Vuszek Antal, a MÚSZ vízilabdatitkára, Gyarmati Dezső szövetségi kapitány és Baumgartner Elemér, az Izzó szociális és gazdasági igazgatója. A torna főbírója az osztrák Dirn Sceber, a további semleges játékvezetők: Asencio (spanyol), Ekszerov (bolgár), Fuchs (belga), Prelovszky (csehszlovák), Dorp (holland), Tsantas (görög). A szakemberek az eseményről szólva elmondták: a magyar csapat jelenleg nincs csúcsformában, minden erejével az olimpiára készül, de jó átlagteljesítménnyel is megszerezheti a tornagyőztes címet, ebben legnagyobb ellenfele feltehetőleg az Egyesült Államok és az NSZK csapatalesz. A keret: Molnár, Steinmetz, Hauszler, Szívós, Kuncz, Faragó, Csapó, Kenéz, Horkai, Gerendás, Kiss, Wiesner, Somossy (az utóbbi eltiltása után most kapott játékengedélyt a válogatottban). A mérkőzéseket a Komjádi-uszodában rendezik. FOLYTATÓDOTT a Körcsarnokban a Honvéd Kupa nemzetközi ökölvívótorna. Az egyik legérdekesebb mérkőzésen, a 48 kilogrammos súlycsoportban az olimpiai és Európa-bajnok Gedó nagy csatában győzött a KNDSC sportolója, Pak Sze Gyang ellen. Pehelysúlyban a 21 éves kecskeméti Gönczi 4-1 arányú pontozással győzött a világbajnok kubai flotta ellen. bélyeggyűjtés A BÉLYEGMÚZEUM JUBILEUMA » Alapításának félszázados jubileumát ünnepli a Magyar Posta Bélyegmúzeuma. Világhírű gyűjteménye több milliárd forint értékű, mintegy kilencmillió bélyeget tartalmaz. Az évforduló alkalmából, április 28-án egy forint névértékű bélyeg jelenik meg, amelyet Papp Gábor grafikusművész tervezett. A kép az egyik legnagyobb magyar ritkaságot ábrázolja: az 1921/25-ben kibocsátott, úgynevezett Koronás Madonna-sor ötezer koronás értékét, amelyen a Madonna-ábra fordítottan szerepel. Egy száz bélyegből álló, ötezer koronás névértékű címleteket tartalmazó ív a második menetben tévedésből fordítva került gépbe, tehát fordított középrésszel nyomták fel. Egy ilyen bélyeget most 75 ezer forintra értékelnek. A kibocsátás napján elsőnapi bélyegzés lesz. ALKALMI BÉLYEGZÉSEK A Vigadó Galéria megnyitása, IV. 19., 20., 22. (Bélyegzés a helyszínen.) A Tessedik Sámuel szarvasi gazdasági iskolát kétszáz éve alapították. Szarvas, IV. 19. Emlékkiállítás Lenin születésének 110. évfordulójára, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban, IV. 21. (Bélyegzés a helyszínen.) Alföldy László női nemzetközi sakkemlékverseny, Budapest, IV. 22., V. 9. (Alkalmi hivatal az Utasellátó Vállalatnál, V., Veres Faimé utca 9.) ÚJDONSÁGOK Csehszlovákia: Lenin születésének 110. évfordulójára 1 csk bélyeg. — Dánia: A mozgáskorlátozottak alapítványának 25. évfordulójára 1,30 -1 0,20 m bélyeg. — Feröer-szigetek: Flóra, ötcímletű sor. — Finnország: Maria Jotutli írónő emlékére 1,10 m bélyeg — Fülöp-szigetek: Hetvenöt éves a női egyetem, bélyegpár. — Guyana: A nemzetközi méhészeti konferenciára 100 p bélyeg. — India: Könyv-világvásár, 30 p bélyeg. — Mauritius: Botanikai kertek, ötcímletű sor és egy blokk. — Mozambiki Nemzeti nap, négycímletű sor. — Nigéria: A 12. afrikai labdarúgó-bajnokságra bélyegpár. — Olaszország: Vöröskeresztes bélyegek nemzetközi kiállítása, bélyegpár. — USA: ősi szélmalmok, ötértékű sor. nnnnnnnnroagys MSflfl ai wi i i HÁZTARTÁSI GÉPEIT, Milllfilll fl / ai 3 I HÍRADÁSTECHNIKAI ISzPRAIMÍI ■ I [ KÉSZÜLÉKEIT JAVÍTTASSA A MHIUIBlHUIi ■ X-— | nnnnnnnnnnnnnnnnnnnnn n =■