Népszabadság, 1980. április (38. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 24 oldal — Ára: 1,00 Ft Eddigi vívmányaink erői adnak további munkánkioz Toroncsi Pál bvsavtlv félsakibtitlistasnntk .VI. úrfordulújún us l'rktil Ssínhúabiin Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnöksége csütörtökön díszünnepséget rendezett az Erkel Színházban. A díszünnepség elnökségében foglalt helyet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára; Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke; Lázár György, a Minisztertanács elnöke; Aczél György, Benke Valéria, Gáspár Sándor, Havasi Ferenc, Korom Mihály, Maróthy László, Méhes Lajos, Németh Károly és Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke. Az elnökség tagjai voltak a munkásmozgalom régi harcosainak képviselői: Andrásfi Gyula, Földes László, Füredi József, Kovács Ferencné, Kovács Gyula, Kun Ágnes, Lóránd Sára, Móró Istvánné, Novák Sándor, Padányi Mihály és Zsigmond Magda. Az elnökségben foglalt helyet: Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Barinkai Oszkárné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára, Biszku Béla, az MSZMP KB tagja, Czender Józsefné, az Egyesült Izzóművezetője, Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Dombi Ferenc, a Budapesti Kőolajipari Gépgyár műszaki-gazdasági tanácsadója, Eckhardt Sándor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Faragó Lászlóné, a Május 1. Ruhagyár szabásza, szocialista brigádvezető, Fehér Lajos, a Magyar Partizán Szövetség elnöke, Fock Jenő, az MSZMP KB tagja, Földvári Aladár, a SZOT elnöke, Garai Gábor Kossuthdíjas költő, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára, Győri Imre, az MSZMP KB osztályvezetője, Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, Kállai Gyula, a HNF Országos Tanácsának elnöke, Kellér Dezső kiváló művész, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, Kékesi Jenőné, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár mechanikai műszerésze, Király Tibor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának egyetemi tanára, Kovács Antal, az MSZMP KB osztályvezetője, Ladunga István, a Láng Gépgyár villanyszerelője, Major László, a Magyar Optikai Művek optikus szakmunkása, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nemes Dezső, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója, Papp Árpád vezérőrnagy, a munkásőrség országos parancsnoka, Pethe Béla, az Ikarus-gyár villanyszerelője, Puja Frigyes külügyminiszter, Rácz Imre, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Vörös Csillag gyáregységének öntője, szocialista brigádvezető, Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője, Réli Károly, a MÁV Északi Járműjavító géplakatosa, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke, Serfőző Gyuláné, a Magyar Posztógyár szövőnője, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, Szűcs Istvánné, a Magyar Úttörők Országos Szövetségének főtitkára, Törő Imre akadémikus és Venesz Ervin, a Csepel Vas- és Fémművek esztergályosa. Az elnökség tagja volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, Vlagyimir Szivonok vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka és Zinaida Kruglova, az SZKP KB tagja, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének elnöke. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára nyitotta meg az ünnepséget, majd Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Losonczi Pál beszéde Tisztelt ünnepi ülés! Kedves elvtársak és elvtársnők! A magyar történelem kiemelkedő eseményére, 1945. április negyedikére, felszabadulásunk napjára emlékezünk. Ma a nevezetes dátum 35. évfordulóját ünnepeljük. Ezer év után — négyszáz éves idegen elnyomásnak véget vetve — ez a nap hozta el népünknek a szabadságot, adta viszsza független államiságunkat, elérkeztével vált valóra a társadalmi előrehaladás reménysége, és — 35 év után joggal mondhatjuk — lett győztes szocialista forradalmunk alapja. 1945. április negyedikén, amikor a felszabadító Vörös Hadsereg csapatai hazánk teljes területét megtisztították az ellenségtől, minden dolgozó magyar ember nemcsak érezte, hanem tudta is, hogy e pillanatban valami örökre letűnt, és valami más, új kezdődik a dolgozó milliók életében, a haza sorsában. Mindenki érezte akkor, hogy Magyarországon a történelem friss szele támadt fel. Hálával gondolunk a Vörös Hadsereg katonáira Az új kor létrejöttének felismerése érlelődött, amíg folytak a felszabadító harcok, és amelyeknek csúcspontja s egyben jelképe április negyedike lett, amelyben öszszegeződött a Battonyától Nemesmedvesig tartó hadjárat minden hatása. Az az 1945-ös április a nagy fellélegzést, a békét és a reményt hozta el a magyar népnek. Ezért jelkép mindazóta április negyedike! Ezért kitörölhetetlen, maradandó élmény a kortársaknak, mindazoknak, akik átélték azt a napot, és tudatos, cselekvő részesei mindannak, ami azóta történt hazánkban. " Emlékezve az emberöltő előtt történteide, visszapillantva az azóta megjárt útra, első gondolatunk a mélységes hála a világ első szocialista állama, a világ első győztes munkásforradalmának hősiesen harcoló, nekünk szabadságot hozó Vörös Hadsereg és katonái iránt. A kegyelet és a tisztelet érzésével hajtjuk meg a vörös és a nemzetiszínű zászlót az elesett hősök dicső emléke előtt. Tisztelet az élőknek, akik harcoltak, s vérüket hullatták a Duna— Tisza táján, országunk egész földjén népünk szabadságáért. Hálával és kegyelettel gondolunk azokra a bolgár, jugoszláv, román, angol és amerikai katonákra, akik kivették részüket országunk felszabadításából, s hazánk földjében alusszák örök álmukat. A hősök emlékét népünk mélyen a szívébe zárta: dicsőségüket ugyanaz a fény ragyogja be, mint azokét a magyar antifasisztákét, akik vállalva a nehéz harcot, életüket "áldozták szabadságunkért és függetlenségünkért. Kedves elvtársak! Harmincöt év már történelmi korszak. Emberöltőnyi idő. Elegendő távolság ahhoz, hogy véleményt mondhassunk: mennyiben váltotta be akkori várakozásainkat az azóta eltelt idő. A szabadság felvirradása, a régen áhított béke beköszöntése, az a reményünk, hogy valami másnak nézünk elébe, mint amit magunk mögött hagytunk, kétségtelenül az első és uralkodó vonása volt érzéseinknek. De a háború és a háborús pusztítás nyomasztó terhe — a szükség, az elesettség, a kínzó nélkülözés, sok helyütt, elsősorban a fővárosban — megkeserítette az örömöt, és késleltette a várakozások beteljesülését. Szokatlan, látszólag önmagának ellentmondó helyzet uralta az élet hétköznapjait. Az öröklött társadalmi, politikai elmaradottságot a háborús pusztítás iszonyata tetézte. Hatszázezer magyar ember életét oltotta ki a háború, és az anyagi kár 4—5 békeév nemzeti jövedelmével volt egyenlő. Csoda-e, ha sokan kilátástalannak látták az akkori helyzetet és bizonytalannak a jövőt? És ebbe a komor világba öntött hitet a meggyőződés ellenállhatatlan erejével a kommunisták jelszava: Lesz magyar újjászületés! Ám az anyagi elesettségnél is nyomasztóbb volt a történelmi örökség terhe. Akkor, amikor a francia forradalom óta másfél évszázadnál is több idő telt már el, a magyar társadalom nagyobbrészt még a feudális elmaradottság terhét nyögte. Magyarország urainak király nélküli királyságában a milliók elnyomatása, megaláztatása és nyomora volt a törvényes rend. A korábbi századok borongós önmarcangolása gyakran felidézte a nemzethalál látomását. Az elvakult magyar uralkodó osztályok önzése, népellenes politikája valóban csaknem ide juttatta az országot. Népünk, nemzetünk szerencséjére, a szovjet csapatok nem hódítókként, hanem felszabadítókként léptek hazánk földjére. Baráti jobbot nyújtottak. A hálás magyar nép ezt soha nem felejti el. A kommunisták vezetésével az újjáépítésért A Lesz magyar újjászületés! jelszava sokkal többet foglalt magában, mint a háborús pusztítás pótlását. Érezhetően benne volt ebben a társadalmi újjászületés, a társadalmi megújulás feszítő gondolata és sürgető igénye. (Folytatás a 2. oldalon.)