Népszabadság, 1980. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-04 / 80. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 24 oldal — Ára: 1,00 Ft Eddigi vívmányaink erői adnak további munkánk­ioz Toroncsi Pál bvsavtlv f­élsakibtitlistasnntk .VI. úrford­ulújún us l'­rktil Ssínhúabiin Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkal­mából, a Magyar Szocialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa, a Hazafias Népfront Országos Taná­csa és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság orszá­gos elnöksége csütörtökön díszünnepséget rende­zett az Erkel Színházban. A díszünnepség elnökségében foglalt helyet Ká­dár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára; Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke; Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke; Aczél György, Benke Valéria, Gáspár Sándor, Havasi Ferenc, Korom Mihály, Maróthy László, Méhes Lajos, Németh Károly és Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellen­őrző Bizottságának elnöke. Az elnökség tagjai voltak a munkásmozgalom régi harcosainak képviselői: Andrásfi Gyula, Föl­des László, Füredi József, Kovács Ferencné, Ko­vács Gyula, Kun Ágnes, Lóránd Sára, Móró Ist­vánné, Novák­ Sándor, Padányi Mihály és Zsig­­mond Magda. Az elnökségben foglalt helyet: Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke, Barinkai Oszkárné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára, Biszku Béla, az MSZMP KB tagja, Czender Józsefné, az Egyesült Izzó­műve­zetője, Czinege Lajos hadseregtábornok, honvé­delmi miniszter, Dombi Ferenc, a Budapesti Kő­olajipari Gépgyár műszaki-gazdasági tanácsadója, Eckhardt Sándor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának elnöke, Faragó Lászlóné, a Május 1. Ruhagyár szabásza, szocialista brigádve­zető, Fehér Lajos, a Magyar Partizán Szövetség elnöke, Fock Jenő, az MSZMP KB tagja, Földvá­ri Aladár, a SZOT elnöke, Garai Gábor Kossuth­­díjas költő, a Magyar Írók Szövetségének főtitká­ra, Győri Imre, az MSZMP KB osztályvezető­je, Huszár István, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Kállai Gyula, a HNF Országos Tanácsá­nak elnöke, Kellér Dezső kiváló művész, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, Kékesi Jenőné, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár mechanikai műszerésze, Király Tibor, az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem állam- és jogtudományi karának egyetemi tanára, Kovács Antal, az MSZMP KB osztályvezetője, Ladunga István, a Láng Gépgyár villanyszerelője, Major László, a Magyar Optikai Művek optikus szak­munkása, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nemes Dezső, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója, Papp Árpád vezérőrnagy, a munkásőrség orszá­gos parancsnoka, Pethe Béla, az Ikarus-gyár vil­lanyszerelője, Puja Frigyes külügyminiszter, Rácz Imre, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár Vörös Csillag gyáregységének öntője, szocialista brigád­vezető, Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályveze­tője, Réli Károly, a MÁV Északi Járműjavító géplakatosa, Sebestyén Nándorné, az Országos Béke­tan­ács elnöke, Serfőző Gyuláné, a Magyar Posztógyár szövőnője, Szépvölgyi Zoltán, a fővá­rosi tanács elnöke, Szűcs Istvánné, a Magyar Út­törők Országos Szövetségének főtitkára, Törő Im­re akadémikus és Venesz Ervin, a Csepel Vas- és Fémművek esztergályosa. Az elnökség tagja volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, Vlagyimir Szi­­vonok vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban ál­lomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancs­noka és Zinaida Kruglova, az SZKP KB tagja, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének elnöke. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára nyitotta meg az ünnepséget, majd Lo­­sonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Losonczi Pál beszéde Tisztelt ünnepi ülés! Kedves elvtársak és elvtársnők! A magyar történelem kiemelke­dő eseményére, 1945. április ne­gyedikére, felszabadulásunk nap­jára emlékezünk. Ma a nevezetes dátum 35. évfordulóját ünnepel­jük. Ezer év után — négyszáz éves idegen elnyomásnak véget vetve — ez a nap hozta el né­pünknek a szabadságot, adta visz­­sza független államiságunkat, el­­érkeztével vált valóra a társadal­mi előrehaladás reménysége, és — 35 év után joggal mondhatjuk — lett győztes szocialista forra­dalmunk alapja. 1945. április negyedikén, amikor a felszabadító Vörös Hadsereg csapatai hazánk teljes területét megtisztították az ellenségtől, min­den dolgozó magyar ember nem­csak érezte, hanem tudta is, hogy e pillanatban valami örökre le­tűnt, és valami más, új kezdődik a dolgozó milliók életében, a haza sorsában. Mindenki érezte akkor, hogy Magyarországon a történe­lem friss szele támadt fel. Hálával gondolunk a Vörös Hadsereg katonáira Az új kor létrejöttének felisme­rése érlelődött, amíg folytak a fel­szabadító harcok, és amelyeknek csúcspontja s egyben jelképe áp­rilis negyedike lett, amelyben ösz­­szegeződött a Battonyától Nemes­­medvesig tartó hadjárat minden hatása. Az az 1945-ös április a nagy fellélegzést, a békét és a reményt hozta el a magyar nép­nek. Ezért jelkép mindazóta áp­rilis negyedike! Ezért kitörölhe­tetlen, maradandó élmény a kor­társaknak, mindazoknak, akik át­élték azt a napot, és tudatos, cse­lekvő részesei mindannak, ami azóta történt hazánkban. " Emlékezve az emberöltő előtt történteide, visszapillantva az az­óta megjárt útra, első gondola­tunk a mélységes hála a világ el­ső szocialista állama, a világ első győztes munkásforradalmának hő­siesen harcoló, nekünk szabadsá­got hozó Vörös Hadsereg és ka­tonái iránt. A kegyelet és a tisz­telet érzésével hajtjuk meg a vö­rös és a nemzetiszínű zászlót az elesett hősök dicső emléke előtt. Tisztelet az élőknek, akik harcol­tak, s vérüket hullatták a Duna— Tisza táján, országunk egész föld­jén népünk szabadságáért. Hálá­val és kegyelettel gondolunk azok­ra a bolgár, jugoszláv, román, an­gol és amerikai katonákra, akik kivették részüket országunk fel­szabadításából, s hazánk földjé­ben alusszák örök álmukat. A hő­sök emlékét népünk mélyen a szívébe zárta: dicsőségüket ugyan­az a fény ragyogja be, mint azo­­két a magyar antifasisztákét, akik vállalva a nehéz harcot, életüket "áldozták szabadságunkért és füg­getlenségünkért. Kedves elvtársak! Harmincöt év már történelmi korszak. Emberöltőnyi idő. Ele­gendő távolság ahhoz, hogy vé­leményt mondhassunk: mennyi­ben váltotta be akkori várakozá­sainkat az azóta eltelt idő. A sza­badság felvirradása, a régen áhí­tott béke beköszöntése, az a re­ményünk, hogy valami másnak nézünk el­ébe, mint amit magunk mögött hagytunk, kétségtelenül az első és uralkodó vonása volt ér­zéseinknek. De a háború és a há­borús pusztítás nyomasztó terhe — a szükség, az elesettség, a kín­zó nélkülözés, sok helyütt, első­sorban a fővárosban — megkese­rítette az örömöt, és késleltette a várakozások beteljesülését. Szokatlan, látszólag önmagának ellentmondó helyzet uralta az élet hétköznapjait. Az öröklött társa­dalmi, politikai elmaradottságot a háborús pusztítás iszonyata tetéz­­te. Hatszázezer magyar ember éle­tét oltotta ki a háború, és az anya­gi kár 4—5 békeév nemzeti jöve­delmével volt egyenlő. Csoda-e, ha sokan kilátástalannak látták az akkori helyzetet és bizonyta­lannak a jövőt? És ebbe a komor világba öntött hitet a meggyőző­dés ellenállhatatlan erejével a kommunisták jelszava: Lesz ma­gyar újjászületés! Ám az anyagi elesettségnél­­ is nyomasztóbb volt a történelmi örökség terhe. Akkor, amikor a francia forradalom óta másfél év­századnál is több idő telt már el, a magyar társadalom nagyobb­részt még a feudális elmaradott­ság terhét nyögte. Magyarország urainak király nélküli királyságá­ban a milliók elnyomatása, meg­aláztatása és nyomora volt a tör­vényes rend. A korábbi századok borongós önmarcangolása gyak­ran felidézte a nemzethalál láto­mását. Az elvakult magyar ural­kodó osztályok önzése, népellenes politikája valóban csaknem ide juttatta az országot. Népünk, nem­zetünk szerencséjére, a szovjet csapatok nem hódítókként, hanem felszabadítókként léptek hazánk földjére. Baráti jobbot nyújtot­tak. A hálás magyar nép ezt so­ha nem felejti el. A kom­mun­isták­ vezetésével az újjáépítésért A Lesz magyar újjászületés! jel­szava sokkal többet foglalt ma­gában, mint a háborús pusztítás pótlását. Érezhetően benne volt ebben a társadalmi újjászületés, a társadalmi megújulás feszítő gondolata és sürgető igénye. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next