Népszabadság, 1980. május (38. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-10 / 108. szám
8 Z ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Lázár Kolisevszkit, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnökét,, tisztségének átvétele alkalmából. AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK meghívására pénteken Budapestre érkezett Mohamed Saleh Muthic, a Jemeni Szocialista Párt Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára. ROMÁNY PÁL mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter pénteken a MÉM-ben fogadta az agrár-felsőoktatási intézmények idén végző hallgatóinak képviselőit, akiket tájékoztatott az agrártermelés előtt álló időszerű feladatokról. TEXTIL VEGYÉSZEK konferenciáját rendezték meg pénteken Székesfehérvárott, a Pamuttextil Művek helyi gyárában. Ezen bejelentették, hogy a gyár új textilkikészítési és színezési eljárást vezetett be, amellyel jelentősen csökkentették az önköltséget és javították a kelmék minőségét. NEMZETKÖZI OKTATÁSI FILMHETET rendeznek május 12. és 17. között Veszprémben. Az Unesco és az Oktatási Eszközök Nemzetközi Tanácsa támogatásával az Országos Oktatási Központ és a Magyar Televízió rendezi a bemutatót, amelyen 21 ország ,több mint 250 oktatófilmjét vetítik. KORA VASKORI TEMETŐT tártak fel a régészek a Csongrád megyei Csanytelek határában. Az első leletekre a vízügyi dolgozók hívták fel a muzeológusok figyelmét, akik eddig 103 szkíta-kori sírból hozták fel a fém hajdíszeket, bronz karpereceket, lószerszámokat, cserépmaradványokat. A lottó nyerőszámai: 14, 22, 29, 59, 60 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Lentiben megtartott 19. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 14, 22, 29, 59, 60. A budapesti színházak mai műsora Operaház: A léhaság útja (II. béri. 7. ea. 7). Erkel Színház: Ernani (11. béri. 7. ea. 7). Zeneakadémia Kisterem: Kiss András és Falvai Sándor hangversenye (Hegedűbérlet 6. fél 8). Nemzeti Színház: Húsz János (Feln. béri. F. sor. 3. ea. 7), Döglött aknák (Fővárosi Múv. Házban 7). Madách Színház: Pygmalion (du. fél 3), Sok hűhó semmiért(F. béri. 7). Reflektor Színpad: Búcsúvacsora (8). Vígszínház: Homburg hercege (Vendrey Ferenc béri. 3. ea. 7). Pesti Színház: Majális (a Veszprémi Petőfi Színház vendégjátéka 7). Fővárosi Operettszínház: János vitéz (du. fél 3), Violetta (7). József Attila Színház: Weekend a tengerparton (7). Thália Színház: Házszentelő (7). Vidám Színpad: A családban marad (7). Mikroszkóp Színpad: Minek néz engem? (fél 9). Várszínház: Frontátvonulás (7). Józsefvárosi Színház: Mindenki tánca (7). Radnóti Miklós Színpad: Candide (7). Játékszín: A hős (7). Egyetemi Színpad :Az ELTE Spanyol tanszékének előadása (7). Ódry Színpad: Pillantás a hídról (du. 3). Budapesti Gyermekszínház: A csodálatos jávorfák (du. 3). Állami Bábszínház: A titokzatos jóbarát (Népköztársaság útja 69. du. 4), Rózsa és Ibolya (Jókai tér 10. du. fél 3). Fővárosi Nagycirkusz: Egész nyáron cirkusz (fél 4 és fél 8). Kitűntél*** Az Elnöki Tanács Varga Sándornak, a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat vezérigazgatójának 60. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést pénteken Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter adta át a MÉM-ben. ÉPÍTŐIPARI TÁRSASÁG megalakulásáról szóló jegyzőkönyvet írtak alá pénteken Zalaegerszegen. A megye 14 építőipari szervezetét, köztük a megyei tervező és beruházó vállalatot tömörítő társaság július 1-én kezdi meg működését. SZAKMUNKÁSTANULÓK országos találkozója kezdődött tegnap Pakson. A hét megyéből érkezett végzős diákok az épülő atomerőművel, az első KISZ-építkezéssel ismerkednek; brigádtalálkozón és szakmai vetélkedőn is részt vesznek. BÚZA BARNA szobrászművész válogatott alkotásai kerültek a közönség elé Sarkadon. A tegnap megnyílt tárlat teljes képet ad az alkotó munkásságáról. A MAGYAR ÉS A SZOVJET színházművészet képviselői — színészek, rendezők, díszlettervezők — találkoztak pénteken az újjáépült Vigadóban: szakmai konferencián beszélték meg az évad elején kezdődött II. szovjet drámaszemle, a magyar és a szovjet színházak együttműködésének tapasztalatait. A GDANSKI KIKÖTŐBEN a Petrobaltic, Lengyelország, az NSZK és a Szovjetunió közös vállalata átvette az első tengeri fúrótornyot, amely a Balti-tengeren végez majd kőolaj- és földgázfeltárást. Az úszó üzem júniusban kezdi meg a munkát. A VÁC VÁROSI KISZ-KÓRUS nagy sikerrel szerepelt Belgiumban, a neerpelti nemzetközi ifjúsági kórusfesztiválon. Az együttes a kiemelt és az ifjúsági kategóriában egyaránt az elérhető legmagasabb pontszámot s a vele járó első díj Summa cum Laude fokozatát kapta meg. A TAKARÉKOSABB energiagazdálkodás lehetőségeit vitatta meg a mezőgazdasági üzemek képviselőivel a Komárom megyei népi ellenőrzési bizottság a pénteken Tatabányán rendezett tanácskozáson. BUDAPESTI VENDÉGJÁTÉKRA érkezett a veszprémi Petőfi Színház társulata, és mától öt napon át hat darabot nyolc előadásban visznek színre. A veszprémiek a Vígszínházban és a Pesti Színházban lépnek közönség elé. kábítószer-csempészés miatt két embert tartóztatott le a japán rendőrség. A több milliárd jen értékű narkotikumot, amely Dél-Koreából került az országba, elkobozták. CIKLON SÚJTOTTA az elmúlt napokban az indiai Uttar Pradesh államot. Nyolcvanan életüket vesztették, több ezer ház rombadőlt, megsemmisült a teljes mangótermés. Hűvösödik az idő Európa középső része felett széles kiterjedésű és hosszan elnyúló, alacsony légnyomású időjárási zóna húzódik, különböző nedvességtartalmú és hőmérsékletű légtömegek kavarognak. Mozgásukat kisebb ciklonörvények irányítják, változó a felhőzet, esővel és zivatarral. Hazánkban pénteken eleinte változóan felhős volt az ég. Hajnalban kialakult egy-egy zivatar, melyet a déli óráktól több helyen zápor, illetve újabb zivatar kísért. A Kárpátok fölé behúzódó frontzóna egyik hullámaként, a ciklonok hatására, egyre inkább növekszik a felhőzet. A hőmérséklet északnyugaton 1ö—30, másutt lö—24 fok között alakult. Előrejelzés ma estig: Időnként erősen felhős idő, többfelé esővel, záporral, zivatarral. Elsősorban a Dunántúlon megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi, északkeleti szél. A nappali felmelegedés gyengül. A legmagasabb hőmérséklet általában 13—18 fok között. A Duna vízállása tegnap Budapesten 478 centiméter volt, mára 400 centiméter várható. 19Bo, aijut 9 M NÉPSZABADSÁG Koszorúzás Sebes László emléktáblájánál Sebes László születésének 75. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek pénteken a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. A dachaui koncentrációs táborban mártírhalált halt ifjúkommunista gránit emléktáblájára a budapesti pártbizottság nevében Molnár Endre, a budapesti pártbizottság titkára és Záhorzik Teréz, a budapesti pártbizottság tagja helyezte el a megemlékezés koszorúját Megkoszorúzták az emléktáblát a KISZ KB képviselői, Sebes László családtagjai, hozzátartozói és volt harcostársai is. A megemlékezés az Internacionálé hangjaival ért véget. A MAGYAR—GÖRÖG kormányközi kulturális, tudományos és oktatási együttműködési munkatervet pénteken aláírták a Kulturális Kapcsolatok Intézetében. Az 1981—83. évekre szóló egyezmény szerint magyar festészeti kiállítást rendeznek Athénban, görög népművészeti bemutatót nálunk, és kölcsönösen filmheteket is szerveznek. NEMZETISÉGI FILMNAPOK kezdődtek tegnap Baranya megyében. A legfrissebb jugoszláv és német filmeket előbb Mohácson, majd a megye több nemzetiségek lakta községében is bemutatják. TÖBB HETI SZÁRAZSÁG miatt Peruban több tízezer hektárnyi földterületet nem tudnak megművelni, százezer hektár legelő használhatatlanná vált, és már most súlyos élelmiszerhiányt okozott a csapadékhiány. OLASZORSZÁGI vendégszereplésre utazott pénteken a Vígszínház társulata. A firenzei színházi fesztiválon Csurka István Házmestersirató és Deficit című művét mutatják be két-két előadásban. NYÍLT TANÍTÁSI NAPOK kezdődtek Komárom megye nemzetiségi óvodáiban és iskoláiban. A gyerekek szüleiket, rokonaikat, ismerőseiket is meghívják az órákra, amelyeken a szlovák, illetve a német nyelvvel ismerkednek. MOST JELENT MEG: Janusz N. Michalowski: Matejko. — Tátrai Vilmos: Piero della Francesca. A művészet világa sorozat új kötetei. Magyar—lengyel:—NDK közös kiadás (Corvina). — Berkesi András: Pisztrángok és nagyhalak. Regény, 2. kiad. (Magvető). — Az idő lovai. Antológia, vál. Tornai József. A világirodalom gyöngyszemei (Kosmosz). —Stark Antal: A szocialista tervgazdálkodás nemzetközi gyakorlata. Az európai KGST-országok gazdasági fejlődése, 1945—1980 (Közgazdasági). — Vígh Béla: Jóga és az idegrendszer (Gondolat). 1980. május 10., szombat Ötven nap alatt felépíthető Családi ház gyári panelekből (Tudósítónktól.) A kislakás- és családiház-építőknek kíván kedvet csinálni a paneles építkezéshez az a pénteken megnyitott bemutató, melyen a Keletterv elgondolását a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében tekinthetik meg a látogatók. A debreceni házgyár elemeiből készült kétszintes, 130 négyzetméter alapterületű, két fürdőszobás lakások jól példázzák, hogy ez a korszerű módszer igényes, szép otthonok létrehozására is alkalmas, ugyanakkor a hagyományos építési módnál jóval gyorsabb, és költségei is közel azonosak. A prototípusként elkészült lakások Nyíregyháza—Sóstón tekinthetők meg, ahol az építési feltételek hasonlóak több környékbeli kisvároshoz, faluhoz: az elemedet autódaru emelte be, mely földúton is megközelítheti az építési területet. Mindössze ötven nap kellett a ház felépítéséhez. A kivitelezési idő és költség tovább csökkenhető csoportos sor- vagy láncházak építésével. A bemutatott három plusz kétszer félszobás, illetve négyszobás házak több nemzedék közös hajlékaként szolgálhatnak, de szerényebb igényeket is kielégítenek, jóval olcsóbban. Többféle tervvariáció áll ugyanis a vásárlók rendelkezésére, s az épületeket félkész állapotban is átvehetik azok a lakók, akik majd maguk kívánják elvégezni a belső szereléseket, tapétázást stb. Az idén az OTP közreműködésével száz paneles kislakás épül Nyíregyháza ifjúsági lakótelepén. Növekszik a sertéshizlalás jövedelmezősége A március végi állatszámlálás adatai azt mutatják, hogy hazánk sertésállománya mintegy 2 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban volt Mindez összhangban van az 1980. évi népgazdasági tervünkkel. Ezen belül a kistermelők tulajdonában levő sertések összes száma változatlan. A háztáji és kisegítő gazdaságokban március végén 366 ezer kocát tartottak. Ez azt jelenti,, hogy az utóbbi húsz év alatt mindössze két ízben, 1974, illetve 1979 márciusában volt több a koca a kistermelőknél. Hazánkban ma mintegy 900 ezer család foglalkozik sertéshizlalással. Ők termelik az összes vágósertés több mint felét. Tenyésztői kedvük kedvező alakulását mutatja a többi között az is, hogy az önellátáson kívül az utóbbi négy év alatt csaknem megkétszerezték áruértékesítésüket. A legutóbbi időszakban is több központi intézkedés történt a sertéstartás ösztönzésére. Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt például intézkedett, hogy vállalatai a kistermelőknél tekintsenek el az átadás határidős előrejelzésétől, mivel új vágókapacitások léptek üzembe. A gabonaforgalmi és malomipari vállalatok megkönnyítették a takarmánybeszerzést, bővítették a választékot Az elmúlt év végétől takarmánykoncentrátumot is értékesítenek, ami lehetővé teszi a saját szemes takarmány felhasználását, otthoni, olcsóbb, házi keverését. A papírzsák árát 7 forintról 3 forintra csökkentették, és az új, 50 forintos jutazsák helyett 7 forintért kapják a használt jutazsákot a kistermelők. A vállalatok eredményük terhére számolják el a különbséget Csak ez az utóbbi intézkedés mintegy 40—60 forinttal csökkenti a sertésenkénti hizlalási költségeket. Május 15-től a kistermelőktől felvásárolt hús és húsjellegű sertések átvételi súlyhatárát 10 kilogrammal felemelik. A jövőben a kisteremelők 95—125 kilogrammos súlyig — nem számítva a több éves szerződéses és más felárat — kilogrammonként 30,50 forintért, 125 kilogramm fölött pedig 28 forintért értékesíthetik sertéseiket Ez utóbbi határ fenntartása indokolt, mert a zsír nehezen és kedvezőtlen áron értékesíthető. (MTI) 8 tárgyalóteremből Saját üzletek a szövetkezeti boltban A IV. és XV. kerületi Bíróságon ítéletet hirdettek Prikászky Ferenc budapesti lakos és társai bűnügyében. Prikászky Ferenc elektrotechnikus 1970-től 1978 nyaráig a Kultúrcikk és Fémárukat Gyártó Ipari Szövetkezet Kozmosz 3. számú boltjának volt a vezetője. A szövetkezet működési engedélye híradástechnikai termékek gyártására és kiskereskedelmi értékesítésére terjedt ki. Az ügyviteli szabályzat szerint a bizományba átvett árucikkek értékének megállapítása az üzletvezető feladata, a beadott holmikat pedig 18—20 százalékos haszonnal értékesíthette a szövetkezet. Noha az értékesítési megbízásokat vagy a megbízások esetleges visszavonását szigorú előírások szabályozzák, a visszaélésekre mégis módot nyújtott a laza ellenőrzés. Prikászky a helyettesével, Buócz Kálmánnéval három év alatt 500 ezer forinttal károsította meg a szövetkezetét. Több módszert is alkalmaztak. Kezdetben a bizományi értékesítésre beadott cikkeket rendben eladták, a vételárból szabályszerűen kifizették a beadót, majd hamis okmányokkal igazolták, hogy a beadó az értékesítési megbízást visszavonta, s így az eladásból származó haszon az ő zsebükbe vándorolt Később a beadott képmagnókkal ügyeskedtek; az értékesítési megbízásra ráírták: „Képmagnó és tartozékai”. Részletes felsorolás híján a későbbi vevők nem vehették észre, hogy egyik-másik tartozék hiányzik. A két szélhámos aztán az eltulajdonított tartozékokat is eladta. Barátaikkal, ismerőseikkel megbeszélték, hogy őket tüntetik föl a képmagnók tartozékainak beadójaként, s hogy legalább forma szerint minden rendben legyen, az értékesítés után ki is fizették a „beadókat”. A pénz később viszszakerült hozzájuk. A IV. és XV. kerületi Bíróság Prikászky Ferencet négyévi, Buócz Kálmánnét háromévi és hathónapi szabadságvesztésre, az ügy további kilenc vádlottját hat hónaptól egy évig terjedő, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélte. Sz. K. Mestermunkák a Lenin körúton Május 5-től két héten át gyönyörködhetnek és vásárolhatnak a népművészet értői és kedvelői az Egyéni Népművész Alkotók című kiállításon, a Népművészeti Vállalat VI., Lenin krt. 5. szám alatti boltjában. EGYEDI NÉPI KERÁMIÁKKAL ÉS FESTETT NÉPI BÚTOROKKAL VÁRJUK ÖNT Népművészeti és Háziipari Vállalat