Népszabadság, 1980. május (38. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-10 / 108. szám
6 NÉPSZABADSÁG 1980. május 19., szombat KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK ATHÉNI RIPORTJA: Egy parlamenti szavazás története 1980. május 5-e, délelőtt 10 óra 30 perc. Zöld színű különengedéllyel többszöri ellenőrzésen át jutok be a Voulinak (parlamentnek) a külföldi tudósítók számára fenntartott emeleti sajtópáholyába. A fehér márványfalak visszaverik az üvegtetőn át a terembe behatoló napsugarakat. Lent, a padsorokban már ülnek a képviselők. A mi páholyunk éppen számbeli van az elnökség emelvényével. 10 óra 57 perc. Az elnöki asztalnál sürgés-forgás kezdődik, kigyulladnak a jupiterlámpák, a tévékamerákat „tüzelőállásba” állítják. Balról belép a terembe Andreasz Papandreu, a Pánhellén Szocialista Mozgalom vezetője, akit a baloldalon a párt kilencvennél több képviselője felállva, tapsokkal köszönt. Aztán a jobboldalról Konsztantin Karamantisz miniszterelnök, a kormányzó Új Demokrácia vezérel jön be. Az ő tiszteletére a jobboldal mintegy kétszer annyi képviselője áll fel és veri össze tenyerét. Nyolcvankét perc 11 óra. Papaszpiruval, a parlament elnökével az élen, bevonul az elnökség. Leülnek. Az elnök szemüveget cserél, olvasni kezd. Miután az előző két szavazáson nem sikerült megválasztani a köztársaság új elnökét, ez alkotmány értelmében a parlament most harmadszor szavaz. Az eddig szükséges kétharmados többséggel szemben (ami a 300 tagú képviselőházban 200 szavazatot jelent, de az első szavazáson csak 179-en, a másodikon 181-en adták szavazatukat Konsztantin Karamanliszra . A szerző, ez alkalommal már 180 szavazat is elegendő az új elnök megválasztásához. A szavazás titkos, 11 óra 5 perc. A mandátumvizsgáló bizottság egy tagja egyenként, név szerint szólítja a képviselőket, akik kimennek, és az elnökség előtt elhelyezett urnába bedobják szavazatukat. A szavazatszedő bizottság vezetője visszhangozza a neveket: X. Y. képviselő leszavazott. Amikor Konsztantin Karamanliszt szólítják, a karzatok felmorajlannak. Az előző két szavazáson nem vett részt, de most minden egyes szavazatra szükség van. Karamantisz ez alkalommal kimegy az urnához, és leadja szavazatát önmagára. A Pánhellén Szocialista Mozgalom képviselői nem mennek szavazni. Csupán kezüket emelik a magasba, amikor szólítják őket. (Az athéni újságok szerint fennállt a lehetősége annak, hogy a mozgalom néhány képviselője — a titkos szavazás adta lehetőséggel élve — Karamanliszraadja voksát. A párt vezetői ezért elhatározták, hogy képviselői nem vesznek részt a szavazásban.) Az Új Demokrácia képviselőitől viszont egyesek valamiféle papírt vesznek át. Egy görög kolléga szerint, az ő pártjuk megbízottai az üres szavazólapokat gyűjtötték be, nehogy valamelyiküknek eszébe jusson azt tenni a borítékba. (A képviselők cédulát kapnak: az egyiken Karamantisz neve állt, a másik üres volt.) 11 óra 35 perc. Az utolsó képviselőt is szólították. A szavazás véget ért. Az urnát felviszik az elnöki pódiumra, tartalmát az asztalra borítják. A szavazatszedő bizottság egyenként nyitja fel a borítékokat, és lázas számolásba kezd. Külön rakják a Karamantisz nevét tartalmazó lapokat, és külön az egyebeket. Mellettem a kollégák árgus szemekkel figyelnek, és két külön lapra, húzzák a strigulákat. Amikor öt vonás együtt van, áthúzzák, és odaírják a számot: 5, 10, 15... Nekem felég a lapjukra pislognom, hogy tudjam, hol tart a számolás. 12 óra 15 perc. A szavazatszedő bizottság elnöke felmutatja három ujját. Karamanlisz ennyivel kapott többet a minimumnál. A jobboldal fellélegzik. Az elnök bejelenti: a háromszáz képviselőből 298 volt jelen, kétszázöten vettek részt a szavazásban, 183-an Karamanliszra adták voksukat, tizenketten ellene (közülük tizenegy kommunista), tízen másokra szavaztak. Az Új Demokrácia képviselői felállva tapsolnak. A baloldal ülve marad. 72 óra 22 perc. Az elnök az ülést bezárja. • Elmaradt ünneplés Kilépek a parlament előtti napfényes Szintagmára, az Alkotmány térre. Az emberek dolgukra sietnek vagy éppen sétálnak, a rendőrök éles füttyszóval irányítják a zsúfolt autóforgalmat. Athén éli mindennapi életét. Láthatóan nem vett tudomást róla, hogy az országnak néhány perce új elnöke van. Emlékszem, itt álltam 1974.július 23-án is, amikor megdőlt a gyűlölt ezredesek uralma, és párizsi emigrációjából hazatért Karamantisz. Itt lakott a Szintagmán, a Grande Britannia Hotelben. Akkor egy héten át éjjelnappal tízezrek skandálták a nevét. Azután itt voltam 1974 novemberében, amikor az ezredesek uralmát követő első választásokon Karamanlisz pártja a szavazatok 54 százalékával elnyerte a mandátumok több mint kétharmadát. Vagy két napon át folyt az ünneplése. Tanúja voltam 1977 novemberében a második választásnak is: Karamanlisz pártjára a szavazatoknak akkor már csupán 41,8 százaléka jutott, de ezzel is megszerezte a mandátumok nagyobbik felét (174-et). Már csak néhány ezren, alig néhány órán át ünnepelték. Most csend van. Mindössze három szavazattal sikerült ... "Ahogyan az athéni lapok megírták, azt is csak néhány szélsőjobboldali és úgynevezett független képviselő „ meggyúzása” árán. Másnap olvasom a 73 éves Karamanlisz első nyilatkozatát. Valamennyi görög elnöke kíván lenni. Mellette ott állnak az ellenzékben levő többi párt vezetőinek nyilatkozatai: Karamanliszt csupán az antidemokratikus választási rendszer segítségével, a kisebbség szavazatával is parlamenti többségre szert tett Új Demokrácia választotta meg, lényegében tehát egypárti elnök. Mik a kilátások? Mindössze hat esztendőbe telt, hogy az a párt, amelyre a görög nagy burzsoázia rábízta hatalmát, sok tekintetben felélte a tömegek bizalmát. Még vezérét, Karamanliszt is az utolsó pillanatban juttatta a következő öt évre az elnöki hatalomba. A következő esztendőben, az új parlamenti választások után ez már aligha sikerülne. A kilátásokról kérdezem három különböző párt politikusát. Georgiosz Mavrosz, snesszeti burzsoázia nagy örege, az egykori Centrum Párt vezére, jelenleg új szerepre készülő, független képviselő. — Az Új Demokrácia Karamantisz nélkül még rövid ideig isnehezen őrizheti meg egységét. Már az utódlásáért is nagy harc folyt Evangelosz Averoff hadügyminiszter és Georgiosz Rallisz külügyminiszter között. Most Rallisz került az élre. De e pártban Karamantisz volt a cement. Az ő befolyása azonban mindenképpen nagy lesz. A politikai vezetés súlya a miniszterelnöki hivatalból átmegy a köztársasági elnöki palotába. Karamantisz vezérletével 1975-ben úgy és azért módosították az alkotmányt, hogy ha az Új Demokrácia iránti bizalom elfogy, akkor Karamantisz a következő öt évben az elnöki posztról folytathassa azt, amit addig a miniszterelnöki székből tehetett. Ez az alkotmány ugyanis — a Da Gaulle-i alkotmány mintájára — lehetővé teszi az elnöki hatalom gyakorlását, az elnökre bízza a miniszterelnök kinevezésének jogát, ellenjegyzi vagy visszaküldheti a parlament által elfogadott törvényeket, ő a fegyveres erők feje stb. Ennek ellenére előbb-utóbb kénytelen lesz elfogadni egy koalíciós kormányt, mert az Új Demokrácia már nem tudja megőrizni eddigi befolyását. Emiatt pedig az Új Demokráciának kedvező választási rendszer könnyen megtréfálhatja, és más pártot részesíthet előnyben, így tehát rá fog kényszerülni az arányos választási rendszer bevezetésére is. Georgiosz Alissailidisz, az Új Demokrácia főtitkára: — Karamantisz, mint köztársasági elnök, többé nemvesz részt az Új Demokrácia vezetésében, de az ország politikai stabilitásához szüksége van pártunk eddigi erejére. Ha ez nem lesz meg, akkor elnökként élni , fog alkotmány adta jogaival. Nikosz Kaludisz, a Görög Kommunista Párt főtitkár-helyettese: — A nagytőke legnagyobb gondja az Új Demokrácia egységének megőrzése, mert a burzsoáziának Görögországban nincs meg a klasszikus váltórendszere. Attól félnek, hogy ha a Pánhellén Szocialista Mozgalom, amelyet két tömegbázisa és antiimperialista programja, valamint a GKP tovább növeli befolyását — és erre minden esély megvan —, és összefog, akkor a parlamentben többségre tehet szert. Hogy a népet egyre jobban nyomasztó inflációt, a munkanélküliséget, valamint a növekvő amerikai és NATO-nyomás okozta nemzeti gondokat elhárítsuk, a GKP kész az együttműködésre a pánhellén Szocialista Mozgalommal. Papandreu kijelentette, hogy van lehetőség az együttműködésre, de csak az új választások után. Azt hirdetik, hogy nekik egyedül kell győzniük. De nekünk meggyőződésünk: csak közös erővel kerekedhetünk a jobboldal fölé. És most, amikor az Új Demokrácia válsága kiéleződőben van, erre nagyobb szükség van, mint valaha. Athén, május 9. Várnai Ferenc A görög törvényhozás üléstermében. Nemzetközi kerekasztalkonferencia a DIVSZ-ben A fasizmus felett aratott győzelem 35. évfordulója alkalmából kétnapos kerekasztal-konferencia kezdődött pénteken Budapesten a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség székházában. A több mint 110 országból 270 haladó és demokratikus ifjúsági szervezetet tömörítő világszövetség sok európai tagszervezete, valamint nemzetközi ifjúsági szervezetek, köztük a Nemzetközi Diákszövetség és a Latin-amerikai Diákok Szervezete (UCLAE), továbbá a Nemzetközi Partizán Szövetség és a Szakszervezeti Világszövetség képviselteti magát. Eljöttek a tanácskozásra az egykori fasizmus elleni harcok, az ellenállási mozgalom veteránjai a Szovjetunióból, Csehszlovákiából, Bulgáriából, az NSZK-ból, Dániából, Olaszországból, valamint hazánkból is. Barabás Miklós, a DIVSZ főtitkára mondott megnyitó beszédet. A nemzetközi kerekasztalkonferencián részt vevő tagszervezetek képviselői hozzászólásaikban beszámoltak az ifjúsági szövetségeknek a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, valamint az újfasizmus jelenkori megnyilvánulásai ellen folytatott akcióiról. Ma további hozzászólásokkal folytatódik a tanácskozás. A békéscsabai gimnázium 125 éves Áchim L. András, Gyóni Géza, Bajcsy-Zsilinszky Endre iskolája, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium pénteken ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját. Az ünnepségen Hanga Mária oktatási miniszterhelyettes mondott beszédet; a volt diákok nevében Kiss István Kossuth-díjas akadémikus beszélt a régi iskola haladó és műveltségápoló szerepéről. Az ünnepségen avatták fel Mladonyiczky Béla szobrászművész alkotását, a csabai gimnázium első igazgatójának, Horváth Jánosnak a mellszobrát. TARR FERENC: PANASZBEADVÁNY Tisztelt Elnök Elvtárs! Kedves Józsi Bátyám! Innen írom soraimat a városi kórházból. A seb nem komoly, pár étös. Hamarosan otthon leszek. De addig is szeretném, ha legalább Józsi bátyám ismerné az igazságot. Úgy, ahogy én ismerem. Mert hallom, hogy otthon most mindenféléket fecsegnek. Ne hallgasson senkire, csak arra, amit én most elmondok magának. Ott kezdődött az egész, hogy értesített a Merkúr, hogy megjött a Trabant. Én erre a napra már régóta várok. Azt is megmondom, miért. Józsi bátyám is jól tudja, hogy a tehenésznek, a jószággondozónak nincs szabad szombat, nincs vasárnap, nincs ünnep, ha ott kell lenni, amikor rákerül a sor. De ez a kisebb probléma. A nagyobb az, hogy a tehenészet hat kilométerre van a falutól, oda mindennap ki kell jutni, meg haza is kell jönni. Tudom azt is, hogy van rá rendelkezés, három kilométeren túl ki kell szállítani a dolgozókat, meg hazahozni. Látja, azt is tudom, hogy nincsen busz, mert nem kap a szövetkezet. Próbálkoztam hát biciklivel. Jó is tavasszal meg nyáron, de amikor beáll a sáros ősz, meg a fagyos, havas tél, szegre akaszthatja az ember a kamarában, mehet gyalog, ahogy tud. Ez annyit tesz, hogy hajnalban legalább k°t órával korábban kell felkelni, hogy időre kiérjek. Este meg ugyanennyivel később érek haza, olyan fáradtan, hogy még a tévét sincs kedvem nézni. Azt gondoltam, ez így nem lesz jó. Fiatal, másfél éves házasok vagyunk, Józsi bátyám megértheti, mit jelent, ha az ember csak elterülsz ágyban, mint egy hulla. Akkor gondoltam rá, hogy venni kéne valami négykerekű kis járgányt. Mért ne lehetne már nekem is? A faluban legalább ötven szaladgál már, pedig egy sem tehetősebb nálam. Miért legyen az büntetés nekem, hogy tehenész vagyok, hogy ez a szakmám, és messzire van a munkahelyem? Kérdezem magát, Józsi bátyám, nincs igazam? De nem is itt kezdődött a kocsinál, hanem még előbb. Amikor előhozakodtam vele. A kis feleségem rögtön megölelte a nyakamat, láttam rajta, hogy megértett, és örült, hogy majd másképpen lesz. De az apósom — mint tudja maga is, ott laknak velünk közös udvarban, a régi házban, mi meg az utca felől, az újban — csak nagyot nézett, hogy mit akarok én, és hogy miből? Ezt a szót azért húzom alá, mert én rögtön elértettem. Az öreg ugyanis disznót hizlal, egyik csapatot a másik után, mind le van szerződve, pénze van dúlásig. Adott ötven-ötvenezer forintot a fiának is meg a lányának is, vagyis nekünk is. Nem, nem jól mondom, mert a betétkönyvet nem a kettőnk nevére íratta, hanem csak a feleségem! ?. Mondtam is neki, hogy mit jelentsen ez. Azt felelte, úgyis közös mindenetek. Ez így is van, még a bíróság előtt is, de én tudom, az volt mögötte, meg is mondta a lányának titokban, ő meg elárulta nekem egy kedves óránkon, hogy jól nézze meg, hová megyen majd az a pénz, ő döntse el, ne én, azért áll az ő nevén a betét. Amikor ezt megtudtam, rögtön át akartam menni az apósomhoz, annyira bántott. *Magát nem bántotta volna, Józsi bátyám? De aztán lecsillapodtam. Elvégre tényleg az a fontos, hogy mi ketten, a feleségemmel megértsük egymást, így is lett, mert amikor átölelte a nyakamat, már bele is egyezett a Trabantba. Én meg be is fizettem rá. Attól fogva a kocsi lett a fő beszédtéma otthon. Mi bizonygattuk, hogy kell, de az öregek csak morogtak, hogy elszórjuk a pénzt, urizálásra. A pénzt be kell fektetni valamibe, mondták. Csinálják például a kert végébe istállót, hizlaljak birkát, tartsak nyulat meg galambot. Vehetnék kerti traktort is, kölcsönözném, abból kikeresné az árát, még hasznot is hozna. Egy autó csak eszi a pénzt, az nem gyarapít, így mondták. Na, gondoltam, akkor taktikához folyamodok. Hallgassa csak meg, mit találtam ki. Megmagyaráztam az apósomnak, hogy téved, mert a kocsi is hoz majd, hiszen a feleségem is megtanul majd vezetni, és akkor zöldséget, csirkét, hordós káposztát, házi tésztát hordhat be a városba, kikeresi vele az árát. Erre rögtön megváltozott az apósom nézete, így már jöhet! És hát, hogy fogjunk is hozzá, de azonnal, ásózzuk fel a kertet, vegyünk magvakat, mire meglesz a kocsi, legyen mit szállítani vele. Magának megmondom a kertén, nem gondolhtam én ezt a szállítást komolyan, dehogy! Hanem most már nem bírtam szabadulni, az öreg nem hagyott békén. Nekiláttunk ásazni. Ez még a koratavaszon volt. Elvetettük a mákot Csak jönne már az a kocsi! Jött a dughagyma, írtam a Merkúrnak, sürgettem. Következett a retek, majd a paprika, paradicsom, a sok istennyila. Szidtam magamat, hogy kellett nekem ezt kitalálni, hiszen így is volt a ház körül mit babrálni, igazán nem hiányzott nekem még a plusz kert. De az