Népszabadság, 1980. május (38. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-07 / 105. szám
1980. május 7., szerda OKTATÁS ÉS TOVÁBBKÉPZÉS AZ MTESZ-NÉL Harmincezer munkás és mérnök vesz részt a tanfolyamokon A szakterületükön bekövetkezett újabb és újabb változásokkal lépést tartani kívánó szakmunkások, technikusok, mérnökök változó, növekvő igényeit elégítik ki az MTESZ tagegyesületei és területi szervei által szervezett tanfolyamok. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének e tanfolyamai iránti igényt jelzi, hogy amíg 1970-ben 186-ot rendeztek belőlük hétezer részvevővel, addig a tavaly meghirdetett 904 előadássorozatnak már több mint 30 ezer hallgatója volt. Továbbképző tanfolyamot az MTESZ 32 tudományos egyesülete közül csaknem valamennyi tart. A szervezést nagyobbrészt a vállalatok és szövetkezetek jelzett igényei alapján kezdik meg, de sokszor maguk a társaságok is kezdeményeznek egy-egy előadássorozatot. Még a Bolyai János Matematikai Társulat is indított a gyakorlati élet szempontjából igen hasznos tanfolyamot az általános iskolai új tanterv bevezetése kapcsán, annak segítésére. Ezen túlmenően a targoncavezetők képzésétől az NC-szerszámgépek kezelésére és gazdaságos üzemeltetésére felkészítő tanfolyamokon át a különféle osztály- és üzemvezetők, mérnökök továbbképzéséig igen széles, változatos a skála. A szervezés és az irányítás korszerűsítése mellett az idén — és várhatóan a következő években is — a szakmunkás-, a mérnök-, valamint a technikus-továbbképzésben akarnak a tagegyesületek egyre nagyobb segítséget adni. Az MTÉSZ központi oktatási bizottsága, amelynek tevékenységében ismert tudósok, magasan kvalifikált szakemberek és állami vezetők is részt vesznek, javaslataival hozzá kíván járulni — egyebek között — az állami oktatás és a tananyag továbbfejlesztéséhez, az egyetemi, főiskolai mérnökképzés korszerűsítéséhez, a gyakorló szakemberek számítástechnikai ismereteinek szélesítéséhez. Az oktatási bizottság — egyebek közt a különféle szintű tantervek bírálatával — folyamatosan közreműködik a párt- és állami szervek oktatási programjainak kidolgozásában is. P.Gy. Csökken az üzemi balesetek száma (Tudósítónktól.) . Az ágazati, iparági és megyei szakszervezeti szervek munkavédelmi felügyelő titkárai, osztályvezetői, főfelügyelői, valamint vállalati szakemberek részvételével országos munkavédelmi tanácskozás kezdődött kedden Siófokon. Az ülést Sólyom Ferenc, a SZOT titkára nyitotta meg, majd Fecze Lajos, a SZOT munkavédelmi osztályának vezetője tartott előadást. A többi között elmondta, hogy az üzemi baleseti helyzet lassan javuló irányzata a múlt évben és 1980 első négy hónapjában is tovább folytatódott. Csökkent az üzemi balesetek száma (1979-ben 2,3 százalékkal kevesebb üzemi sérülés történt, mint egy évvel előtte), és némileg mérséklődtek a halálos, valamint a csonkulásos sérülések is. A kedvező változások ellenére azonban, napi átlagban még mindig mintegy 10 ezer dolgozó van távol a munkahelyéről üzemi baleset miatt,s a sérülések anyagi kihatásai évente megközelítik az 5,5 milliárd forintot. Az előadó kitért a munkavédelmi ellenőrzések tapasztalataira, és megállapította, hogy az ellenőrök még mindig igen sok szabálytalanságot találnak a vállalatoknál, szövetkezeteknél, s a balesetek okainak kivizsgálásában is sokfelé tapasztalhatók hiányosságok. A tanácskozás tegnap délután plenáris ülésekkel folytatódott, amelyek ma fejeződnek be. kimmiMMinWMtmmmmMRin KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.56: Beszélni nehéz . . . 9.08: Cherubini: E-dúr vonósnégyes. 9.40: Kis magyar néprajz. 9.45: Szlovák népmesék. 10.05: Beszélgetés örömeinkről, bánatainkról. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Cseh népdalok és táncok. 11.20: Kórusművek. 11.30: Henry Dunán utódai 1980-ban. 11.40: Cseh fúvósmuzsika. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: Örökzöld dzsesszmelódiák. 14.15: A prágai és a pozsonyi Rádiószínház műhelyében. 15.10: Beszélgetés a népzenéről. 15.20: Iskolák — őrsök — barátok. 16.10: Filmzene. 16.16: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 17.46: Fogyasztók Fóruma Szolnok megyében. 19.15: Operettdalok. 19.40: Az MRT Szimfonikus Zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.20: A gyorsuló idő nyomában . . . 21.30: Verbunkosok, csárdások. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Petri Miklós énekel. 22.45: A telefonnál: F. F. Coppola. 23.00: A kamarazene kedvelőinek. 0.10: Fúvószene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Heves megyei népdalok. 8.20: Indokína fél évszázada. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: A miskolci stúdió műsora. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: Nóták. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Jegyzet. 13.30: Színes szőttes. Kettőtől négyig. Zenés délután. 14.00: Szalma Ferenc énekel. 14.15: Takács Béla nótákat énekel. 14.35: Slágermúzeum. 15.23: Operettegyüttesek. 15.45: Mai cseh és szlovák költők. 16.00: Mindenki iskolája. 16.35: Néhány perc tudomány. 16.40: Csehszlovák énekesek felv. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Körkapcsolás bajnoki labdarúgómérkőzésekről. ■19.25: Pekingi beszélgetések. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Tudósítás a Vasas—Volán bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 20.36: 139—660: Automata közönségszolgálat. 22.33: Verbunkosmuzsika. 23.15: Gyöngy Pál szerzeményeiből. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: XX. századi operákból. Szt. 10.12: Triófelvételek. Szt. 11.05: Zenekari muzsika. Szt. 13.07: Schubert-művek. Szt. 14.54: Altáriák. Szt. 15.09: Évszázadok mesterművei. Szt. 15.55: Magnóról — magnóra! Szt. 16.40: Várnai Zseni versei. 16.47: Öt földrész zenéje. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Theo Adam énekel. Szt. 18.06: Cseh zeneszerzők műveiből. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Harminc év múltán... Dokumentumműsor. 20.15: Összeállítás a cseh—magyar kulturális és irodalmi kapcsolatok történetéből. 2. r. 20.53: A dzsessz történetéből. Szt. 21.33: Beethoven kamarazenéjéből. Szt. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (sz.). 8.05: Orosz nyelv 5. o. (ism. 14.30). 9.05: Környezetismeret 1. o. (ism. 14.05, sz.). 9.35: Téváévi. 10.05: Magyar nyelv 3. o. (ism. 14.55, sz.). 10.20: Közlekedj okosan! (ism. 15.10. sz.). 10.30: Delta. 10.55: Anna Karenina 1. r. (sz.). 11.45: Lehet egy kérdéssel több? 15.20: Korok művészete. 15.50: Kamera. 16.25: Hírek. 16.30: Vöröskereszt 1980 (sz.). 17.00: Madame Curie 5. r. (sz.). 17.55: Ki figyel oda? Riportműsor. 18.20: A békét nem elég kívánni. I* Dokumentumfilm. 18.50: Tíz perc ifjúság. 19.15: Tévétorna (sz.). 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: Hat év történelem. A Szovjetunió hadüzenet nélküli megtámadásával együtt Hitler kalózrepülőgépei megsemmisítették a szovjet légierő vadászainak és bombázóinak felét. A náci hadvezetés ujjongott, elképzelhetetlennek vélték e csapás kiheverését. Egy év telt el, s a hátország gyárai ontották a fasiszták légierejét jóval felülmúló gépeket (sz.). 20.45: A Magyar Televízió III. nemzetközi karmesterversenye (sz.). 22.15: TV Híradó 3. (sz.). 2. MŰSOR 19.05: A pécsi körzeti stúdió műsora. 19.30: TV Híradó (sz.). 20.00: Frázis-bázis (sz.). 20.40: Lengyel rajzfilm (sz.). 20.50: TV Híradó 2. (sz.). 21.10: Jó estét Barcikaiak. Riportműsor (sz.). 22.00: Portréfilm Marija Fortuszról (sz.). NÉPSZABADSÁG Érkeznek a delegátusok a IIVT-tanácskozásra Folyamatosan érkeznek Budapestre, a Béke-világtanács május 8. és 12. között fővárosunkban sorra kerülő elnökségi ülésére a külföldi delegátusok. Már Budapesten tartózkodnak az angol, az ausztrál, a belga, a ciprusi, a csehszlovák, a dél-afrikai, az egyiptomi, a finn, a francia, a görög, a guayanai, a Koreai NDK-beli a lengyel, az NDK-beli, a portugál és a Szíriai békemozgalom, valamint a PFSZ küldöttei. Tíz évvel meghosszabbítják a dorogi 21-es akna életét Kitűnő minőségű barnaszén feltárását szolgáló beruházást gyorsítottak meg a dorogi 21-es aknában; a külszínről ezer méter hoszszú lejtős aknával hatoltak a mélybe, hogy elérjék és kiaknázzák a bányaüzem legmélyebb pontján húzódó gazdag széntelepeket. Egymillió tonna szenet tárnak fel a régi bányában. A dorogi medencében itt található a legjobb minőségű — 4500—5500 kalóriás —, főleg a lakosság ellátására alkalmas szén. A telep vastagsága is kedvező, s így lehetővé teszi a gépesített munkahelyek kialakítását. A bánya legjobb brigádjai gyorsított tempóban dolgoznak azért, hogy már a jövő évben megkezdhessék a folyamatos széntermelést a mélyszinti új mezőben, 10 évvel meghosszabbítva ezzel az 1950-es években megnyitott 21-es akna életét. Felszabadulási kiállítás Berlinben A fasizmus feletti győzelem 35. évfordulójának ünnepségei keretében Berlinben kedden megnyílt kilenc szocialista ország — Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió és Vietnam — reprezentatív fotódokumentációs kiállítása. A Felszabadulás címet viselő kiállítás gazdag anyaga bemutatja a felszabadítás és a győzelem — a szovjet nép Nagy Honvédő Háborúja, a Szovjetunió és a Hitler-ellenes koalíció többi hatalma harcainak, az ellenállási mozgalmak és a partizánok küzdelmeinek történetét, s a szocialista közösség országainak fejlődését. A tárgyalót&r&nab&t Saját zsebre értékesítették a sódert A Fővárosi Bíróság dr. Cserei Emil büntetőtanácsa ítéletet hirdetett Szuchy István és tizenhárom társa bűnügyében. Szuchy István 1970 decemberétől dolgozott a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalatnál különböző beosztásokban. 1977 őszén telepvezetőnek nevezték ki a vállalat Meder utcai telepére, ahonnan a kitermelt sódert a Volán 1. számú Vállalatának gépkocsivezetői szállították a megrendelőkhöz. A gépkocsivezetőket ebben az időben Antal János oszlopvezető irányította, akivel Szuchy hamarosan feketefuvarok szervezésében állapodott meg. A telepen dolgozó egyes gépkocsivezetők már korábban is szállítottak sódert magánszemélyeknek készpénzért, s a fuvaronként kapott 1500—2000 forintból leadtak 350 forintot az akkori telepvezetőnek. Szuchy és Antal idejében azonban már szervezetten folyt a fosztogatás. Bármelyik gépkocsivezetőnek engedtek feketefuvart, ha köbméterenként 40 forintot leadott. Szuchy ügyelt a „rendre”, a rakodó jegyeket három csoportba osztotta. Török Kálmán és Császár János rakodók csak ránéztek a jegyre, s azonnal tudták mi a teendő. A telepvezető ugyanis kék tintával írta a szabályos rakodójegyeket — ilyen esetben rendszerint kevesebbet raktak a kocsira, mint amennyi a fuvarokmányokon szerepelt. A zöld színnel írt rakodójegy azt jelentette: nem egy, hanem másfél fuvarnak megfelelő sódert kell a kocsira rakni. A piros szín üzenete pedig ez volt: jól meg kell pakolni a kocsit, mert az egész szállítmány feketefuvar. A rakodókkal a pirossal írt blokkok alapján számoltak el, akik minden feketefuvarnál öt-hat köbméterig 50, nyolc és tíz köbméter között 100 forintot kaptak, Török Kálmán pedig műszakonként további 300 forintot. A feketefuvarokkal a megrendelőknek okozott kár több mint 550 ezer forint. A Fővárosi Bíróság Szuchy István telepvezetőt négyévi, Antal János oszlopvezetőt háromévi, Császár János rakodót két év és hathónapi, Maczó Mihály gépkocsivezetőt kétévi, Székely János gépkocsivezetőt kétévi, Sárosi Kálmán gépkocsivezetőt egy év és háromhónapi, Nyíri Lajos gépkocsivezetőt egyévi, Török Kálmán rakodót egy év és kéthónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ügy további hat vádlottját hat hónap és egy év közötti, próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Sz. K. FEDETT FÜRDŐ ÉPÜL SZEGEDEN Fürdő épül Szegeden a Tisza-parti strand mellett. Négy különböző nagyságú és mélységű medencét építenek. A fedett fürdőt még az idén megnyitják. hímfészek gazdálkodásának idei tapasztalatai Ülést tartott a SZÖVOSZ elnöksége Tudósítónktól.) A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége kedden, Szlamenicky István elnökletével ülést tartott. A tanácskozáson, amelyen Juhár Zoltán belkereskedelmi államtitkár is részt vett, megvitatták — a kecskeméti, a marcali és a szolnoki áfész tapasztalatai alapján — az új közgazdasági szabályozó rendszer érvényesítésének eddigi tapasztalatait. Megállapították, hogy az áfészek az idei első negyedévben is megfelelően valósították meg áruellátási feladataikat. Az év eddig eltelt időszakában kedvezően alakultak az áfészek és a nagykereskedelem kapcsolatai, de bizonyos iparcikkek hiánya gondot okozott. A bútort, a kultúrcikkeket, a vasműszaki és az építőanyagokat forgalmazó nagykereskedelmi vállalatok magatartása nehézségeket idézett elő. Vannak panaszok a söriparra is. Az egyes szövetkezetek helyzetét lényegesen befolyásolja tevékenységük szerkezete. Ott, ahol a felvásárlás és az ipari tevékenység is számottevő, a nehezebb körülmények között is viszonylag könnyebben boldogulnak. Széles körben érzékelhető a kistermelők körében az érdeklődés mérséklődése a hatósági áras mezőgazdasági termékek (sertés, baromfi) iránt. Több helyen csökkent a törzsállomány s a tenyészállatok száma. Ez a tény sürgős és alapos vizsgálatot és intézkedést követel, mert a belföldi ellátásra és az exportra is károsan hat. Az elnökség elemezte az áfészek és a szövetkezeti vállalatok 1980. évi terveinek főbb irányzatait. Megállapította, hogy a 282 áfész és a 48 szövetkezeti vállalat tervei reálisak, összhangban vannak a gazdaságpolitikai célokkal, tükrözik a szabályozó rendszer magasabb követelményeit. Ez is biztosíték arra, hogy ez a szövetkezeti ágazat teljesítse, illetőleg mintegy három százalékkal túlteljesítse azt, amit mostani ötéves tervünk időszakára vállalt. Lényegesen hozzájárult ehhez, hogy ugyanezen idő alatt mintegy 430 ezer m2-rel bővül az áfészek kiskereskedelmi üzlethálózata. 9 Öt baranyai tsz befejezte a kukoricavetést A baranyai gazdaságokban a traktoron elhelyezett monitorok segítségével éjszaka is dolgoznak, vetik a kukoricát. A készülék fényjelzéssel figyelmezteti a gépkezelőt az esetleges hibára. Az egyházaskozári Haladás Tsz által sorozatban gyártott műszer olyan érzékeny, hogy egyetlen kukoricaszem kimaradását is észleli. A feszített ütemű munka eredményeként a baranyai gazdaságok a vetésterület mintegykétharmadán már földbe tették a kukoricát. Öt termelőszövetkezet — a bicsérdi, a lippói, a mohácsi, a pécsváradi és a sombereki — teljesen végzett a munkával, s gépeiket felajánlották más gazdaságoknak. KÖZLEMÉNYBEN pályázat gáznyomásszabályozó ÁLLOMÁSOKRA Az ÉVM, a NIM, az OMFB, az Országos Energiagazdálkodási Hatóság, a Fővárosi Gázművek és a városi mélyépítés fejlesztésére alakult célprogrambizottság közös pályázatot hirdetett a környezetbe jól beilleszthető, korszerű gáznyomás-szabályozó állomások tervezésére. A városképbe illesztéssel párosítva gondoskodni kell az építés és a szerelés egyszerűsítéséről is. A pályázati kiírást már átvehetik az érdeklődők a Mélyépítési Kutatás-fejlesztési Irodán. A kész terveket legkésőbb október 15-ig kell postára adni; a bíráló bizottság legkésőbb december 6-ig teszi közzé a pályázat eredményét. FORGALOMKORLÁTOZÁS A XVII. KERÜLETBEN. A Fővárosi Tanács Közlekedési Főigazgatósága értesíti a gépjárművezetőket, hogy ma és 8-án, csütörtökön 8 órától 16 óráig a XVII. kerület Ferihegyi út—hatvani vasútvonal kereszteződését, valamint a Rákoscsaba utcai vasúti átjárót a közúti forgalom elől vágányépítés miatt lezárják. Az ajánlott terelőészvonal: Kasztér András utca—Cinkotai út— Pesti út. A FŐVÁROSI VÍZMŰVEK értesíti a lakosságot, hogy a XI. kerületi Dayka Gábor út—Élőpatak u.—Rodostó u.—kelenföldi vasútvonal által határolt területen, valamint Kelenvölgy, Kecskeméti u.—Késmárki u.—Jobbágy u. és a régi balatoni út határolta területen, továbbá az őrmezői lakótelepen, Budaörsön és Kamaraerdőn a vízszolgáltatás hálózatátalakítás miatt ma 23 órától holnap 13 óráig szünetel.