Népszabadság, 1980. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-30 / 177. szám

HALÁLOZÁS Megrendülten, szomorúsággal tu­datjuk, hogy édesanyánk Óhidy Je­nőné sz. Szabó Mária, apánk a mun­kásmozgalom régi harcosának küz­dőtársa, 1980. július 11-én hosszú szenvedés után 82 éves korában örökre eltávozott. Gyászolják lányai Magdolna, Zachár Andrásné, Margit Buchema Nándorné, Irén Mészáros Györgyné és családjaik. Fivére Ist­ván és húga Juliska. Utolsó útjára kísérjük 1980. augusztus 1-én, pén­teken, 13 órakor a Gödöllői temető­ben. Az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat és a gyászoló család fájda­lommal tudatják, hogy Sulykos La­jos meo-vezető, 1980. július 22-én, életének 52. évében tragikus hirte­lenséggel elhunyt. A vállalat saját halottjának tekinti. Temetése 1980. július 31-én du. 15 órakor lesz a Rá­koskeresztúri temetőben. Balatonnagybereki Ál­lami Gazdaság, az épülő főttvad exporttelepének vezetésére felvételre ke­res élelmiszeripari főis­kola technológus szakán végzett legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező üzemmérnököt. Jelentkez­ni lehet személyesen v. írásban a személyzeti osztályvezetőnél, Balaton­­fenyves ÁG Központ cím alatt. KULTÚRCIKK 100 W-os Marshall, 2 manuálos Vermona or­gona. 60 W-os Regent és 2 db 30 W-os Selmer énekfal eladó. Kalocsa, Vörösmarty u. 49. szám. 6300. EU KEDVEZMÉNYES BÁNYÁSZLAKÁS-AKCIÓ A MECSEKI SZÉNBÁNYÁKNÁL kizárólag föld alatti dolgozóknak. Kiutalás: egy éven belül. FELTÉTELEK: bizalomkeltő munkakönyv, legfeljebb 35 éves életkor, lakás-igényjogosultság, tízéves munkavállalási szerződés. Címünk: MECSEKI SZÉNBÁNYÁK MUNKAÜGYI OSZTÁLYA Pécs, Komját Aladár u. 5. 7629. ■ mi­­állást keres Gépkocsi alkatrész, fmnk anyag budapesti beszer­zését vállalom, megyei, városi vállalat (élelmi­szer-, sütőipar) részére). Telefon reggel és délben: 221—729 Hús-tej szakos üzemmér­nök állást keres. „Le­hetőleg lakásmegoldással 24 846" jeligére a Ma­gyar Hirdetőbe. Veszp­rém, Kossuth u. 6. Műanyag feldolgozó sza­kon végzett üzemmérnök négyéves gyakorlattal ál­lást változtatna, „Heves megye 25 091" jeligére az egri hirdetőbe. Művész házaspár a Pa­saréten két gyermekkel bentlakással vagy bejá­rással megbízható, ház­tartásban jártas házveze­tőnőt keres. — „Főzés, gyermekszeretet 217 448" jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. ÁLLÁST KÍNÁL Zuglói KÖZÉRT Válla­lat felvételre keres: gyors­ gépírónőt és titkár­nőt. Jelentkezés: a vál­lalat munkaügyi osztá­lyán, Budapest VII. Damjanich u. 51. Mun­kanapokon: 8—13 óráig. Tapolcai ÁFÉSZ pályá­zatot hirdet kereskedelmi főosztályvezetői munka­kör betöltésére, közgaz­dasági egyetemi vagy ke­reskedelmi főiskolai vég­zettséggel rendelkezők­nek. Közgazdász munka­kör betöltésére, közgaz­dasági egyetemi vagy szakirányú középiskolai végzettséggel rendelke­zőknek. Felsőfokon vég­zetteknek 5 éves, közép­fokon végzetteknek 10 éves gyakorlati idő. Ér­deklődni lehet Tapolcán az ÁFÉSZ személyzeti osztályán (Tapolca, Le­nin tér 5. Telefon: 64.). A sárisápi ,,Új Élet" Mgtsz géppel felő, olyan tehenészcsaládot keres esztergomi tehenészeti te­lepére, ahol legalább ket­ten felni tudnak. Jelent­kezés személyesen vagy levélben Cím: Eszter­gom. Felszabadulás u. 5 2500 Tsz-maior. A kabai Vörös Csillag kiemelt kategóriás mgtsz (Kaba, Szabadság tér 5.) pályázatot hirdet a tsz 3 nos korszerű zöldség fólia telepére kertészeti főágazatvezetői beosztásra kertészmérnök felvételére. Feltételek: szakirányú egyetemi vég­zettség és legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Fizetés a 19/1977. MÉM —MüM sz. együttes ren­delet szerint a ,,kiemelt" kategória alapján, jelent­kezni tehet írásban vagy személyesen a termelőszö­vetkezetnél.­­Kaba, Sza­badság tér 5. Kerti traktor pótkocsival hidraulikus ekével eladó. Cím: Tősér Attila. Ság­vár, újtelep 1.­­ (8654). 250 mm-es marógép és asztali fúrógép 13 mm­­ig eladó. Balassagyarmat, Vörösmarty út 3 2660. Deme István: Betonkeverő gépek készí­tése, eladása. Varga gé­pésztechnikus, Vecsés, Nándor utca 43. 2220. JÁRMŰ Alfasud személygépkocsi 4 éves eladó. Nagykőrös, Ságvári út 31. szám. 4 éves M—24-es Volga Combi eladó. P­luisz László. Tapolca, Bartók B.­u. 24 Babelta, egyéves, eladó. 5000 Ft-ért. Érd.: 350— 366. Garantáltan jó állapot­ban levő 1200-86 Ford Consul Cortina motor, karosszéria, kerekek, jó gumikkal és m­ég sok Ford alkatrész olcsón el­adó. Érdeklődni minden­nap este 7 után. Pécsely, Vásártér u. 169. Kovács. Trabant Combi CG-s, teljesen felújított, jó karban levő, új gumik­kal. 1981. májusig vizs­gáztatva eladó. Posta­cím: 1509 Bp. Pf. 119. pf. 57. Tel.: 450—678, reggel. Zir­a Lada 1500. vizsgá­zott eladó. Budapest XIII., Szt. István park 5. Tucchák. Tel.: 494— 225.______________ NSO Prinz 600-as kis­kocsi 1981 Őszig érvényes műszakival, motorh­ibás, eladó. Finta. Szekszárd, Bocskai u. 48. CO fisz. Skoda 1000 MB. motorhibás, olcsón eladó. Vecsés, Szalvai Mihály u. 30/b. Keresz­tesi. Kiszerelt 3 db FA XI. típusú kazánt megvételre kínálunk. Ezek alkat­részként is hasznosítha­tók. Megtekinthető II. sz. Általános Iskola. Za­­laszentgrót. Ifjúság út 2. 8790 vasárnap kivételé­vel mindennap. A FŐVÁROSI 4. SZ. építőipari vállalat BEISKOLÁZ SZAKMUNKÁSTANULÓKAT Eternitpala eresz aljára méretre vágva. Vill., Karácsony S. 31. 344— 006 Lakáskultúra! Piros, fe­hér stb. színű fugázott téglalap alakú üvegből falburkolást vállalok (ra­gasztással előszobába, szobás étkezőhelyiségbe). Kérje és küldöm a szí­nes prospektust. Peller Gyula kisiparos, Pilisvö­­rösvár, Piliscsabai út 23 2085 Szesz, és mustfokolók 64 Ft-ért kaphatók. Után vénei II.­ Üvegtechnika Bp., Tompa u. 15/b. 1094 Oltott mész állandóan kapható. Festéshez, fala­záshoz, vakoláshoz, ház­hoz szállítással is, meg­rendelhető. Botos Gusz­táv, Szabadbattyán, Ná­dor u. 34. 8151. Bélyeggyűjteményt állan­dóan vásárol Schiller bé­­lyegszaküzlet, VII., Bar­­csay u. 6. (Lenin krt. 19. sarok) 223.000. SZOLGÁLTATÁS Redőnyjavítás, készítés garanciával. Szülik Kál­mán. Majakovszkij u 108. 315.016. ALBÉRLET 60 éves szolid férfi le­vegőváltozás végett al­bérleti szobát keres lehe­tol és Mátra vagy Bükk vidékén. Kovács Pál Ceglédbercel, Ady E. u 20. szám. WK­MIIM Külön költözők! Elcserél­ném budaörsi 5b mni és Bp. 111. kerületi 51 női­es tanácsi lakásunkat 2 és másfél szobások. Ké­rünk vidéki házat, nagy telekkel plusz ráfizetést. Konkrét árajánlattal.­­ ..Megegyezés 216 017" jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Budaörs, Marx Károly út 65/c. alatt 2 szobás házrész, garázzsal eladó. Beköltözhető. Érdeklőd­ni: Budaörs, Béke tér 3. Sovány Judit. Taplószecse központjá­ban 3 szobás ház 1300- as telekkel eladó vagy víkendházra cserélhető. Kossuth u. 22. Püspök. Eladó család! ház üzlet Dunaújvárosban családi helyiséggel, Kaposvártól ház beköltözhetően el- 14 xvi-re. Mezőcsokonya, adó. Kertváros, Hársfa Kossuth L. u. 11. sz. utca 16. alatt. Érdeklődni min- ~ ' “ ' ‘ ~~ hennap Petőfi S. u 66. Fiatal házaspár eltartási sz. alatt. szerződést kötne egyedül-0.'. .'v:-----------:------- álló személlyel lakásért, Budapesttől 5 km-re, fejér és Pest megyében. ..Egyetértés 17 305” Jel­­szágos közműve,, építési­g a szombathelyi lejek eladó. írd.: 317- hirdetők... 4­2, 5 óra után.----------------------------------­Budakeszin eladó két Hojdúszoboszlón kétszo­­szoba összkomfortos la­­bu­s, összkomfortos fa­kas csendes, nyugodt he­­vikendház berendezve. 50 igen, kis kerttel, érdek- négyszögöl telekkel, igé­­lődni: 11—17 óra ké­­nyesnek eladó. Érdeklőd­zött: Budakeszi, Széche­­ni, Venczel József, Dob­­nyi u. 73. Pihés. Tel.: récén. Darabos u. 8. 646—053.____________H. 10-__________________ Cl Ráckeve, Gólya utca 6. H*d­i« lílusz' »2 sz? sz. alatti családi ház el- Érdeklődni lehet: vetkezett lakás (szeptem- 2010(­ Gyula Ráckeve béri beköltözéssel) Bu­d a?u­dapest XIII., Róbert Ki­­lecnazi 01 '•-----------­roly krt.- 24. IX. 117- Eladó Budapest mellett biojia kdici'zvi,- v.- 1LrL1La jó közlekedéssel, 86 nm­^ „ «. összkomfortos lakás­­ában 740 n.-olon fekvő rím-2 szoba, konyhás csalá- * BudakaUTM' di ház. Utcai részre épít- „ u f t , ' hető. Miskolc'].. Gvadá- AHU'V38/1 nyi u. 25. Göd-felső. I n‘h­ol “IX’u.i1' ' 6' Lenkey u. 24. 2132. — ig*r megállóhely.______ Tel.: Göd 30._________ Baté, Rákó pusztán Elcserélem ajkai, 56 négyszobás családi ház nm-es, összkomfortos, garázzsal, pincével, nagy szövetkezeti lakásomat istálló, pajtával, disznó­­budapestire, „Budapest él, 3200 négyszögöl, 215 .360" jeligére a Fel- mindenre alkalmas, áron szabadulás téri hirdető- alul eladó. Tóth Sándor, be. Baté, Rákó puszta, 7258. Pákozdon 300 n.-es üdülőtelek eladó. Érdek­lődni: Székesfehérvár, József A. u. 2/B. IX.3. Németh, Velence-fürdőn nyaraló­ház eladó. Érdeklődni: Dunaújváros, Kossuth ut­ca 7. 11. 4. 15—18 óráig. Badacsonyon, belterüle­tén 380 n.­ölcs közmű­vesített telek építési en­gedéllyel, egyszáz,hatvan­­ezer Ft-ért eladó. Érdek­lődni: Lichtnekert Gyu­la, Badacsonytomaj, Ba­laton út 18. Révfülöpön vennék ki­sebb családi házat, nya­ralót. — Ajánlatokat: „Készpénz 11 151" jel­igére a székesfehérvári hirdetőbe. Balatonhoz, Hévízhez közel, 457 o.-ös terület, melyből 300 n.-öl tennő szőlő, romos pincével el­adó. Méhészkedésre al­kalmas. Lakatos Zoltán, Rezi, Vaszarosi út 3. Déli fekvésű 150 n.­élet üdülőtelek eladó sürgő­sen. „Mátra alján 19 498" jeligére a salgó­tarjáni hirdetőbe.____ Balatonfüreden telket v. nyaralót vennék. „Jó ki­látás 19 497" jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. AZ EXPRESS ŐSZI AJÁNLATAIBÓL SZOVJETUNIÓ MOSZKVA—LENINGRAD október 7-től 18-ig és október 20-tól 31-ig, utazóT: különvonattal, illetve menetrendszerű vonattal. Részvételi díj: 4970 Ft, illetve 4300 Ft. MOSZKVA október 24-től 28-ig, repülőgéppel. Részvételi díj: 4290 Ft KIJF­V—LENIN­GRAD—MOSZKVA október 21-től 31-ig, vonattal és repülőgéppel. Részvételi díj: 5790 Ft LENINGRAD november 4-től 8-ig, repülőgéppel. Részvételi díj: 4290 Ft­­ UNGVAR november 26-tól 28-ig, repülőgéppel. Részvételi díj: 16­50 Ft MOSZKVA—LENINGRAD—MOSZKVA 12 napos utazások szeptembertől decemberig, vdhattal. Részvételi díj: 4300-4950 Ft KIJEV—LENINGRAD—MOSZKVA 11 napos utazások, szeptembertől októberig, vonattal és repülőgéppel. Részvételi díj: 5790—6100 Ft LENINGRAD 5 napos utazások, szeptembertől decemberig,­­ repülőgéppel. Részvételi díj: 3500 Ft MOSZKVA—LENINGRAD 8 napos utazások. Sz­eptembertől decemberig, repülőgéppel és vonattal. Részvételi díj : 4300—4980 Ft KIJEV 7 nap, novemberben, gyorsvonattal, II. osztályú hálókocsiban. Részvételi díj: 2400—2800 Ft MOSZKVA 4 napos utazások, szeptembertől novemberig, repülőgéppel. Részvételi díj: 3500—4290 Ft UNGYÁR 4 napos utazások, októberben, novemberben és decemberben, autóbusszal. Részvételi díj: 1650 Ft NDK BADSCHANDAU—SZÁSZ-SVÁJC— DREZDA november 10-től 15-ig és december 16-tól 21-ig, vonattal. Részvételi díj: 1500—1700 Ft Tájékoztatás. Jelentkezés az Express budapesti és vidéki Irodáiban. BERLIN—POTSDAM 5 napos utazások, szeptembertől decemberig, repülőgéppel. Részvételi díj: 2350—2650 Ft BERLIN— POSTDAM—OSTRAU— SZÁSZ-SVÁJC—DREZDA 9 napos utazások, szeptembertől novemberig, repülőgéppel és vonattal. Részvételi díj: 3350—3980 Ft LENGYELORSZÁG KR­YKKÓ 5 nap. decemberben, autóbusszal. Részvételi díj: 1980 Ft KRYNIC­A—KRAKKÓ 5 nap. októberben, autóbusszal. Részvételi díj: 1850—1980 Ft ZAKOPANE 7 napos utazások szeptemberben és októberben, autóbusszal. Részvételi díj: 2350 Ft CSEHSZLOVÁKIA PRÁGA 6 napos utazások, szeptembertől novemberig, vonattal. Részvételi díj: 1700 Ft MAGAS-TATRA-FELSŐT­ATRAFÜRED 5 napos utazások, szeptembertől novemberig, autóbusszal. Részvételi díj: 1490 Ft MAGAS-TATRA—FELSŐT­ATRAFÜRED 4 napos utazások, szeptembertől decemberig, autóbusszal. Részvételi díj: 1750 Ft CSEHSZLOVÁKIA-NDK PRAGA—DREZDA—POZSONY október 10-től 18-ig, autóbusszal. Részvételi díj: 3610 Ft az 1980 81-es tanévre, a következő szakmákban: kőműves, ács-állványozó, víz-, gáz- és központifűtés-szerelő, villanyszerelő, fapadlózó, műanyagburkoló, épületasztalos, épületburkoló, szobafestő, mázoló, tapétázó és épületbádogos. Jelentkezhetnek a jelenleg nyolcadik osztályos tanulók, továbbá azok a fiatalok, akik a 17. életévüket még nem töltötték be. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben A VÁLLALAT SZEMÉLYZETI ÉS OKTATÁSI OSZTÁLYÁN: Budapest IX., Hámán Kató utca 3—5. 1096 A vidékről beiskolázott tanulóknak teljes tanulóotthoni ellátást nyújtunk. Nyár 1980.: MEGJELENT A NŐK LAPJA NYÁRI MAGAZINJA A tartalomból: Milyen az ideális nő? Családi és hétvégi házak Winnetou utódai Évszázadunk „ideális” házassága Befőzési receptek, kozmetikai és divattanácsok, kézimunka, rejtvény Már kapható a hírlapárusoknál a legfrissebb Nők Lapja Magazin KÖZLEMÉNYEK Polski Fiat 125P alkatrészek érkeztek­ kipufogócső és dob; sebességváltó; kup­lungtárcsa; fékberendezés első, hátsó­ ge­nerátor, behúzótekercs, gyújtás és index­­kapcsolók, kardankereszt. KERAVILL Polski Fiat Szaküzlet, Bp. XIII., Tahi u. 74. Tel.: 408—544. Az nevet, aki kitalál egy jó nevet! A pályázat eredménye a kövekező: 3396-an küldtek be fantázianevet, 13-an javasolták a vezetőség és a kerületi tanács által jú­lius 6-án elfogadott Kőbányai Centrum Áruház nevet. A 13 pályázó közül a két nyertes nevét közjegyző által ellenőrzött sorsoláson húzzák ki. A nyerteseket kü­lön levélben értesítjük. Minden pályázót szeretettel várunk augusztus 26-án reg­gel az új Kőbányai Centrum Áruházban, ahol részükre a nyitás előtt, reggel 9-től 10 óráig külön vásárlási lehetőséget biz­tosítunk. A Centrum áruházak vezetősége. Nagyszerű lovaglási lehetőség a Buda­pest Touristtal Kisvárdán. Augusztus 17— 23. között, teljes ellátással. Részvételi díj: 2600.— Ft. Részletes felvilágosítás és je­lentkezés a Budapest Tourist irodáiban és a megyei — városi idegenforgalmi hiva­talokban. A Debreceni Agrártudományi Egyetem Mez­őgazdaságtudományi Egyetemi Karán 1930 őszén az alábbi szakon indul szak­mérnökképzés: mg. vízgazdálkodási, ha­lászati, talajerőgazdálkodási és mg. válla­latgazdasági szakon, a felvételi pályázato­kat a Tü. 821. sz. nyomtatványon pótlólag 1930. augusztus 15-ig az Egyetem Dékáni Hivatalához kell benyújtani. Részletes tá­jékoztatást a Dékáni Hivatal ad. Cím: Agrártudományi Egyetem Dékáni Hiva­tala, Debrecen, Böszörményi u. 138. Pf. 58. 4001.

Next