Népszabadság, 1980. augusztus (38. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-10 / 187. szám
20 SZOMBATHY VIKTOR: Pikk úr, a jóbarát Pikk urat életem első hűséges barátjának mondhattam, s mondom ma is, annyi év után. Nem emberi lény volt pedig, hanem négy lábon futkározó cimbora, a szomszéd udvar zsemlyeszín vizslája. Vicsorogva morgott, ha haragos volt, széles szájjal vigyorgott, ha jókedve támadt. Ha bánatom volt, biztatón simult hozzám, vagy mellém ült a venamda lépcsőjén. Mindenre ügyelt, mindenkit féltett, minden ismerőséhez volt néhány jó szava. Morgása, persze. Örömmel vállalt szívességi szolgálatokat a távoli portákon is, ha hívták, vagy rá akarták bízni a baromfiudvar őrizetét. Messzire ugatta el még a csirkék fölött kóválygó vércsemadarakat is. Igazságos volt és megbízható. De gazdáján kívül régis velem volt a legjobb barátságban. Hétköznap rendszerint ketten bóklásztunk a kertek útjain, ki a mezőre, es a Rima folyó partjára ; olykor megmegfutott, ha macska izgatta föl, vagy egeret látott. Mert mindenekelőtt a vadászathoz értett legjobban. Gazdája — a szomszéd, akit Gavora Károlynak hívtak és a nebulókat oktatta számtanra-montanra a piros tetejű, szép, nagy iskolában — vasárnaponként vitte vadászni. A nyulak hajszolása, szalonkák erdei kutatása, őzek lesése, vaddisznók szimatolása volt mégis Pikk úr legkedveltebb mulatsága. Híres vadász volt. Ha egyedül maradtunk napközben, beszélgettünk, mert értettük jól egymás nyelvét; rajta tanultam lovagolni — türelmes paripának bizonyult —, és húszig számolni is, mert pontosan annyi körme volt. Egyébként mindenki csak Pikknek hívta katonás rövidséggel, csak én tiszteltem meg azzal, hogy úrnak szólítottam. A nyugodt méltóság, amely személyéből áradt, a sugárzó tekintély — bármily bizalmas barátok voltunk is — nehezen engedte, hogy minden különös tiszteletadás nélkül én is csak úgy szólítsam: Pikk. Hiszen előkelő kutyacsalád sarja volt. Három testvére az ország három sarkában élte hasonlóan szép életét: Treff, Káró és Kör szintén rajongott a sportért, az erdőért, mezőért; állta a vadat, hozta a madarat, s olykor díjakat is nyert. Hol vadászi ügyességükért, hol szépségük okán jutalmazták őket. De hát nekem ő tetszett a legjobban, Pikk úr. Örömeim osztályosa, bánataim terhének viselője, bizodalmas barátom. Bánatom nem sok akadt, paci jellegei gyorsan eloszoltak fejem fölül. Olyankor volt ez, amikor édesanyám búsan pillantott rám, borzolgatva lelkiismeretemet, aggódón sóhajtva hozzá, s nekem ennyi elég volt. Pikk úr zsemlyeszín nyakába borultam, fogtam át fejét zokogva. Kövek szakadhattak meg fájdalmukban ilyenkor, keserves zokogásom hallván. Pikk úr azonban csörgő könnyeimet is állta, tűrte moccanat nélkül. Udvarunk peremét a Rima lassú folyású, iszapos ága szegélyezte, és túl a mi virágos udvarunkon,az utca végén Török szomszéd disznói háborogtak szüntelen éhségükben. Olykor kiszabadultak az ólból, kutató útra indultak a folyóág partján végig. Ama napsugaras nyári délelőtt,én magam is útnak eredtem Törökék kerítése felé. Az ifjú felfedezők láza hajtott mind előbbre a parton. Lepkék illegtek előttem csábítón. És mint a sötét végzet, közeledett szuszogva felém Törökék disznói közül kettő. Mire észbe kaptam volna, a vastagabbik és éhesebbik koca már bőszülten hajtott a folyó lágy iszapjába, ellenfelet látott bennem netán, avagy ennivalót Fekete, sötét, sáros, szagos jelenség volt. Az ároknak nyomott. Alig bírtam megkapaszkodni egy kiálló cölöpben. Csak nyögtem elhalón: — Pikk úr! Pikk úri. Mert barátom zsemlyeszín hátát most láttam feltűnni a folyó partján, a görbe fűzfák között. Nyilván engem keresett S újra nyöszörögtem: Pikk úr! Pikk úr gyors felfogású egyéniség volt, azonnal felismerte a helyzetet, s intézkedett is. Pillanatig sem fontolgatott, ugrott neki máris a sötét sertés képében mutatkozó végítéletnek, s marta Törökék négy lábon mozgó zsírvagyonát minden fogával. Tépte a nyakát, harapott combjába. A fekete rém rémülten visított, harapott volna vissza, de Pikk urat nem lehetett elkapni, úgy forgolódott, mint egy cirkuszi oroszlán, s váratlanul a másik ellenfelet is oldalba kapta. Én pedig már-már lankadtam, végső erőfeszítéssel kapaszkodtam a karóba, éreztem, hullok alá a dagadó iszapba. Ámde ebben a pillanatban, a harci szünetben Pikk úr otthagyta a támadókat, s engem vett ápolásba. Alig szemvillanásnyi időm maradt még az iszap fölött. Pikk úr galléron ragadott. Négy lábát nekifeszítve a pázsitos partnak, húzott, vonszolt kifelé, mint valami harcsát, és én aléltan csúsztam utána. Csak akkor nyugodott meg, amikor hasmánt terültem el a biztonságos parton. Még egy utolsót a disznók után üvöltött. Azok visítva menekültek. Pikk úr nem bánta, hogy sáros az arcom, nyalintott rajtam egy biztatót. Rám tette első pracliját, mint amikor az őz teteme fölött áll, büszkén s ragyogva. És amikor már mindenek öszszefutottak, s édesanyám reszketve emelt karjai közé, és Törökné asszonyom sikoltozva hajszolta vissza szőrös, fekete kísérleteit, állt csak föl mellőlem Pikk úr, mint egy jól nevelt, szerény fővadász, és sétált el észrevétlenül kuckójába. Attól félt, hogy, mert kiszökött a kapun, végén még ki is kaphat. Édesapám azonban, amikor alkonyat évadján az előmerészkedő Pikk úr elé porcelántányéron három adag kolbászt tálalt, megsimogatta Pikk úr fejét. Pikk úr két nyelet között apám lábához simult. — Ezentúl én is utazni foglak! — mondta neki apám. Pikk úr azonban nemet intett két hosszú fülével. Az urazást ezentúl is csak tőlem fogadja el — így szólt az intés. Elvégre egykorúak voltunk. NÉPSZABADSÁG 1980. augusztus 10., vasárnap Tónagy Sándort Megyek a boltba Van egy forintom , hű de toki Veszek belőle füttymagot. Vagy ami mégis fontosabb: nevetést veszek, fodrosat. Szemem sarkába csillanót, madaras kedvet, cikkanót. Orrom hegyére pirt veszek, fuoska hajnalt, díszeset. Megyek a boltba: Jónapot! Kérek ezt meg azt, jó nagyot. Kérek azt meg ezt, jó sokat, fonottat, frisset, párosat. Van egy forintom — szép vagyon! Költekezem hát gazdagom Verbőczy Antal: Nyár-tánc Itt lombos ág, ott lenge fű, harangvirág a csengetyn. Zöld-aranyló csíkosan fürge, apró gyíkoson. A hullám-ár — sok kis szirén — csábtáncot jár a víz színén. Dús virág a bokrokon, s réten nyitó sok rokon kelybe ringva integet, hív vendégül melleket. Kék egekbe felszökött, szélterelte nyár között a napsugár a Földre száll, ott hoppszaszál és visszaszáll. A szabadságharc hős női huszártisztje Az 1848—49-es magyar szabadságharc dicsőséges hónapjaiban megszámlálhatatlan hőstettet hajtottak végre forradalmi hadseregünk katonái, akik közül sokan — bátorságuk jutalmaként — szinte máról holnapra lettek közhonvédekből tisztek, tisztekből pedig tábornokok. Gondoljunk csak az alig harmincesztendős Görgey Artúr, Klapka György, Kazinczy Lajos, gróf Leiningen- Westerburg Károly — hogy csupán néhány nevet említsünk — karrierjére. A honvédelmi harc egyik legendás alakja Lebstück Mária honvéd huszár főhadnagy, aitai mint a ,,gyengébb nem" képviselője kapta meg a tiszteknek járó arany kardbojtot a férfiaknak is becsületére való bátorságáért ! A hős amazon 150 esztendeje, 1830. augusztus 15-én született Zágrábban. Tizenhárom éves korától bécsi nagybátyja, báró Simunich Boldizsár császári altábornagy házában nevelkedett. Az 1848. március 13-án kirobbant bécsi polgári forradalomban magával sodorták őt is az események: eladta fülbevalóját, s az érte kapott pénzen férfiruhát vásárolt, majd Károly néven belépett a nemzeti gárdába, később pedig a német légióba. A bécsi barikádokon küzdött a szabadságért, meg is sebesült. A forradalom leverése után kalandos körülmények között átszökött Magyarországra. Részt vett a Görgey vezette nagy téli északi visszavonulásban, mint a tiroli hegyivadász alakulat „közlegénye”. 1849. február 5-én egyik részese volt — már mint fővadász — a Branyiszkóihágónál aratott nagy győzelemnek, amely megnyitotta a kaput a dicsőséges tavaszi hadjárat előtt. Az 1849. február 26—27-én, Kápolnánál lezajlott csatában három osztrák vértes vette üldözőbe, de Lebstück Mária közülük kettőt lelőtt, mire a harmadik elmenekült. Dembinski tábornok még ott, a csatamezőn előléptette őt hadnaggyá: „Fiatalember, maradjon mindenkor ilyen vitéz, ma megszolgált az arany kardbojtért” — mondotta a lengyel főparancsnok — nem tudván, hogy a karcsú tiroli vadász „fehérnép”. Ám titka már másnap lelepleződött, mert a verpeléti ütközetben megsebesült, és Lumnitzer doktor kötözés közben rájött, hogy a Károly név alatt egy tizenéves leány rejtőzik. Lebstück Mária ezután áthelyeztette magát a Miklós-huszárokhoz; a rakamazi csatában már huszártiszti egyenruhában, lóhátról kergette az ellenséget. Áprilisban újabb tanújelét adta nem mindennapi vakmerőségének. Huszonhárom szekérből álló lőszerszállítmányt juttatott el Szolnok alól — ellenségesterületeken át — az ostromlott Komárom vára alá. Mészáros Lázár hadügyminiszter e tettéért huszár főhadnaggyá léptette elő. Fegyverrel a kezében küzdött Buda várának bevételéért. Az ostrom alatt ismerkedett meg későbbi férjével, Jenák József cseh származású honvédtiszttel, akinek rábeszélésére szoknyában jelent meg a tisztek számára rendezett budavári mulatságon. Görgey Artúr — mivel kémnek nézte — letartóztatta, sőt agyon akarta lövetni! Maga Kossuth Lajos lépett közbe „Mária főhadnagy” életének megmentéséért. Rendhagyó módon zajlott le esküvőjük is. A tábori lelkész Kiskundorozsmán eskette össze Jénák őrnaggyal. A menyegzői lakomán rajtuk ütött az ellenség, és az ablakon át kellett kimenekülniük. „Mégis magammal vittem egy egész túrósrétest, és a ló nyergéhez kötöttem” — írja emlékiratában, humorát csillogtatva. A világosi fegyverletétel után férjével együtt az aradi várbörtönbe zárták. Mivel gyermeket várt, később magánlakásban őrizték. Férjét tizenhat évi börtönbüntetésre ítélték, s a fogságban hamarosan meghalt, Máriát pedig visszatoloncolták szülővárosába. Később átköltözött Magyarországra. 1891-ben még utoljára magára öltötte huszár főhadnagyi egyenruháját, így állt őrt a szabadságharc emlékére rendezett kiállítás Kossuth-szobájában, 1892. május 30-án hunyt el. Nevét fővárosunkban utca és emléktábla őrzi. KÁLMÁN GYULA Lebstück Mária főhadnagy. (Egykorú rajz.) KESZTHELYI ALKOTÁSOK, ALKOTÓK VÍZSZINTES: 1. Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész, az évente megrendezett ünnepségek emlékére állított jelképes szobor alkotója. 12. Létfermtartási költség (névelővel). 13. Házkészítés. 15. Férfinév. 16. Vasvár környéki település. 18. Személyes névmás. II. Értesülése, tapasztalata van valamiről. 21. Férfinév. 23. Veszteség. 24. Keszthely egyik nagy kiterjedésű nevezetessége. 27. Ut. 28. Az egyik nyári hónap fele. 29. Mohamedán férfinév. 31. Lánggal lobog. 33. Neves amerikai költő volt. 115. Kör részek. 37. Visszavonult magányos személy. 40. Liba hangot adó. 42. Szobrászművész (1876—1927), a keszthelyi Festetics György-szobor alkotója. FÜGGŐLEGES: 1. Cukorgyáráról ismert alföldi település. 2. Mózes közepe. 3. Középcsatár. 4. Város a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. 5. Kötőszó. 6. Mértani alakzat. 7. Szótanul. 8. D. P. 9. Hegység Afrikában. 10. Keresztül. 11. Megadott formák. 11. Könnyet hullat. 17. Beteggondozó. 20. Szolgáltatásért fizetett összeg. 22. Lap, keverve. 23. ...Rog, város a Szovjetunióban. 24. Világhírű német filozófus volt. 25. Állatok adásvételével foglalkozó kereskedő. 26. Balatoni nyaralóhely. 27. A testben keringő nedv. 30. Bölcs, sokat tudó. 32. Folyó Hollandiában. 34. Határozatban névelő. 36. Én, latinul. 38. Amur közepe. 39. A tantál vegyjele. 41. Nem valódi. Beküldendő: a vízszintes 1., 24., 42. és a különálló sor; egy keszthelyi születésű zeneszerző neve, akinek szobrát a vízszintes 42-ben szereplő szobrász készítette. (A különálló sorba a rejtvény azonos számú kockáinak betűit kell beírni.) T. D. Beküldési határidő: augusztus 16. Cím: Népszabadság, Gyermekrovat, Budapest, Blaha L. tér 3. 180 p. MEGFEJTÉSEK - NYERTESEK Az augusztus 3-i keresztrejtvény megfejtése: Batsányi János, Segesdi György, R. Kiss Lenke , Marton László. Türelmes számolást! Az ábrában öszszesen 80 háromszöget lehet körülhatárolni. A július 28-i számunkban megjelent rejtvény helyes megfejtői közül az alábbiak nyertek könyvutalványt: Göntér Gyula, Debrecen; Horváth Judit, Szombathely; Horváth Mariann, Győr; Halasi Hajnalka, Dunaújváros; Madaras Judit, Hajdúböszörmény; Kéri Ildikó; Szigligeti Kádár Katalin, Jászkisér; Kanyó Erika, Porcsalma; Luspai Ágnes, Dejtár; Mohácsi Imre, Tárnok; Nagy Kornél, Kiskundorozsma; Nyeste Ágnes, Balatonalmádi; Prokopp Mária, Nagykovácsi; Páll Enikő, Miskolc; Portik Klára, Kecskemét; Réger Szilvia, Kecskemét; Skobrák Attila, Érd; Serák Judit, Előszállás; Somogyi Melinda, Kemenesmihályfalva; Széll Júlia, Szeged; Tóth Hajnal, Újszász; Barkó Judit, Kristóf Emőke és Eszter, Mikulas Márta, Sárdi József, Sáli Ildikó, Sepsi Henriett, Szilinyi Judit, Wágner Tünde Rébek Attila, Budapest. PETŐFI VERS A rejtvényben Petőfi Sándor egy szép versének a címe van elrejtve. Megfejtésül a verseimet kérjük.