Népszabadság, 1980. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-01 / 230. szám

1980. október 1., szerda NÉPSZABADSÁG Brezsnyev és Reddi beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége és a szovjet kormány ebédet adott a magas rangú indiai vendég tiszteletére. Az ebéden Leonyid Brezsnyev és Szandzsiva Reddi pohár köszöntőt mondott. — A nemzetközi helyzet, így az ázsiai földrész helyzete napjaink­ban korántsem egyszerű — jelen­tette ki beszédében Brezsnyev. — Nem nehéz megérteni, mi váltotta ki ezt, elegendő csupán néhány kérdést feltenni. Ki támadott Vietnamra, ki sem­misítette meg békés városait és falvait? Ki nyújtott ösztönzést eh­hez az agresszióhoz? Ki az, aki mindmáig nem hagyja békében Kambodzsát, amelynek népe csu­pán egyet akar, békében építeni új életét? Ki szervezi és irányítja az afgán ellenforradalmat, ki buj­­togatja Pakisztánt szomszédai el­len? Kinek a repülőgép-anyahajói és különleges egységei fenyegetik Damoklész kardjaként a Perzsa­öböl és a Vörös-tenger térségének független államait? Ki hoz létre új katonai támaszpontokat az In­diai-óceán térségében, a Közel- és Közép-Keleten, Afrikában ? Az említett kérdésekre adott vá­lasz világosan megmutatja, hon­nan származik világunkban ma a veszélyes feszültség. A világ ezekben a napokban lett tanúja Irán és Irak, két szomszé­dos, a Szovjetunióval baráti vi­szonyban levő ország fegyveres konfliktusának. Aligha vélhetjük, hogy csupán a tragikus meg nem értés taszította szembe egymással a két népet ezekben a számukra nehéz időkben. Nyilvánvaló, hogy a konfliktus füzében valaki saját pecsenyéjét akarja sütögetni. Ha azt kérdezik, hogy kicsoda, a válasz az, hogy azok, akiknek nem tetszik az imperialistaellenes erője összefogása a Közel- és Kö­zép-Keleten. Azok, akik saját el­lenőrzésük alá akarják helyezni a közel- és közép-keleti olajat, akik arról álmodoznak, hogy Iránt is­mét katonai támaszponttá, az im­perializmus csendőrposztjává vál­toztathatják. Sem Irán, sem pe­dig Irak nem nyer a kölcsönös pusztításból, a vérontásból, egy­más gazdaságának szétrombolásá­­ból. Csak az a harmadik fél nyer ezáltal, amelyiktől távol állnak a térség népeinek érdekei. A Szov­jetunió azt kívánja, hogy Irán és Irak a tárgyalóasztal mellett ren­dezze vitás kérdéseit. Jó volna, ha mindazt, amit már most ren­dezhetnének, az egyetértés szelle­mében oldanák meg, s amit nem tudnak ma rendezni, halasszák holnapra, amikor a megoldás ta­lán könnyebb lesz. Általánosságban az a vélemé­nyünk, hogy a háború napjaink­ban nem válhat az államok kö­zötti vitás kérdések rendezésének eszközévé, és nem is kell, hogy ez így történjék. S még inkább érvé­nyes ez az olyan feszültséggel ter­hes térségre vonatkozóan, mint amilyen a Közel- és a Közép-Ke­let. A békeszerető szovjet külpo­litika arra irányul, hogy az em­beriséget megszabadítsa a hábo­rú fenyegetésétől. Ez a politika gyakorlati tetteinkben, építő kez­deményezéseinkben jut kifejezés­re. Alig néhány napja a Szovjet­unió az ENSZ szószékéről ismét egész átfogó intézkedési progra­mot terjesztett elő a béke megszi­lárdítására, a nemzetközi légkör megjavítására. Ez az irányvonal számításba veszi a világ mai rea­litásait, érthető a népek számára, megfelel óhajuknak. Leonyid Brezsnyev beszédében méltatta a szovjet—indiai kap­csolatokat, és rámutatott: keddi elnök látogatása ismét tanúbi­zonyságot ad arról, hogy a két ország a baráti szovjet—indiai kapcsolatok továbbfejlesztésére és megszilárdítására törekszik. Hang­súlyozta: a két ország kap­csolata évről évre bővül, mind sokoldalúbbá válik, és egyre je­lentősebb tényező a háborús fe­nyegetés elleni küzdelemben, Ázsia és az egész világ békéje megszilárdításában. A szovjet ál­lamfő méltatta India külpoliti­káját, amely a békés egymás mellett élés és az el nem kötele­­zettség elvein alapul, és megér­demelt tekintélyt vívott ki ma­gának. Indira Gandhi, e kiemel­kedő ázsiai politikai személyiség kormányának politikáját a béke­szerető törekvések, a józan ész és a realizmus jellemzi. — Az erőpolitika, a diktátu­mok, a fenyegetések, a fegyver­kezési verseny politikájának hí­vei elégedetlenek ezzel az irány­vonallal. Ezen azonban nem kell csodálkoznunk. Volt idő, amikor egyesek „erkölcstelennek” nevez­ték az el nem kötelezettség Dzsa­­vaharlal Nehru által meghirde­tett politikáját. Napjainkban nem lehet a szó szoros értelmé­ben erkölcsösebb, tisztességesebb politika, a népek szívéhez és jó­zan eszéhez közelebb álló poli­tika, mint a béke, az enyhülés, a fegyverkezési verseny meg­szüntetésének politikája. Örö­münkre szolgál, hogy e célok fe­lé törekedve együtt haladunk In­diával — mondatta Leonyid Brezsnyev. Válaszbeszédében Szandzsiva Reddi indiai elnök rámutatott: — Az indiai—szovjet barátság és együttműködés nem csupán két­oldalú kapcsolatainkat gazdagí­totta, hanem hozzájárul Ázsia és az egész világ békéjéhez és sta­bilitásához. Kapcsolatainkat az jellemzi, hogy mélységesen meg­értjük egymás létfontosságú gondjait. E baráti szálak nap­jainkban még jelentősebbekké válnak egy olyan világban, ahol a feszültség újabb gócpontjai jönnek létre, az enyhülés folya­matát pedig szemmel látható ká­rok érték. Reddi méltatta Leonyid Brezs­nyev személyes hozzájárulását az európai enyhülés folyamatához, s hangoztatta: az Indiai közvéle­mény tudja, hogy a szovjet ál­lamfő meg akar­ja őrizni az eny­hülés szellemét és folyamatát A brit Munkáspárt bírálja a kormányt James Callaghan, a brit Mun­káspárt vezére keddi beszámoló­jában egységfelhívást intézett a blackpooli kongresszushoz. Beszé­dének bevallott fő célja az volt hogy a reformokat elhalasztva, változatlan szervezeti formában adja át a pártot utódjának. Cal­laghan kormányzásra alkalmat­lannak­ minősítette a torykabine­­tek amely — mint mondta — másfél év alatt 600 ezerrel nö­velte a munkanélküliek számát szabadjára engedte az inflációt és megroppantotta a brit szociális rendszert. Ami a kongresszus fő témáját, a baloldal által követelt szerkezeti reformokat illeti, Cal­laghan atyai modorban kioktatta a pártot, az nem írhatja elő még saját kormányának sem a prog­ramját. A Munkáspárt végrehajtó bi­zottságának újjáválasztása során a jobboldal vereséget szenvedett azokban a manővereiben, hogy le­morzsolja a baloldal többségét a párt vezető szervében. A bal­­szárny néhány szekcióban még meg is erősítette a pozícióit. A 79. kongresszuson a párt több társa­dalmi és gazdasági kérdésben bal­oldali határozatokat hozott állást foglalt például a drága magán­iskolák teljes felszámolása, a ma­gánfuvarozás államosítása és egy­séges állami szállítási és közleke-s dési rendszer létrehozása mellett.­­ (MTI) Kabuli cáfolat pakisztáni koholmányokra Az afganisztáni Bakhtar hír­­ügynökség nyilatkozatban ítélte el pakisztáni katonai köröknek azt a koholmányát amely szerint af­ganisztáni helikopterek megsér­tették volna Pakisztán légterét A nyilatkozat ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy pakisztáni fegyveres erők többször behatol­tak Afganisztán területére, s Pa­kisztán fegyverzi fel és képezi ki azokat a bandákat, amelyek pro­vokatív akciókat hajtanak végre Afganisztán törvényes kormánya ellen, békés polgárokat gyilkol­nak meg és fosztogatnak. (MTI) Mint az­árás idején Békés megye mezőgazdasági termelése az ország élelmiszer­­ellátásában jelentős tényező, ép­pen ezért nyomaszt bennünket, hogy páratlanul nehéz esztendő zúdult ránk. Úgy tűnt pedig, hogy nyugodtan nézhetünk az idei év elé: ami emberileg megtehető,azt becsülettel megtették a mező­­gazdaságban dolgozók, gondos munkával, idejében felkészültek a korábbiaknál is jobb eredmények előteremtéséhez. Az időjárás azonban közbe­szólt. Mint másutt, úgy nálunk is a kései tavaszodás késleltette a növénykultúrák fejlődését. Péter- Pál napján még alig szűkültek a búzák, pedig máskor már a kom­bájnok arattak ilyenkor. Később a szüntelen eső miatt akadozott az aratás. Július harmadik heté­ben harmincezer hektárnyi terü­leten pusztított nálunk a vihar és a jégzuhatag. Még fel sem mér­hettük e kárt, amikor hírt kap­tunk: áradnak a Körösök. Megtettük az ilyenkor szüksé­ges rendszabályokat, és viszony­lag nyugodtan néztünk az elemek újabb támadása elé. Hozzáedződ­tünk már, mert az utóbbi húsz esztendőben szinte menetrendsze­rűen, 4—5 évenként tört ránk az árvíz. Ezért az elmúlt évtized­ben, ahol csak tudtuk, megerő­sítettük a Körösök gátjait, vész­tározókat alakítottunk ki, és gyakorlatot is szereztünk az árvíz­­elhárításban. Nem is tett jelentő­sebb pusztítást az árvíz nálunk, az előző években­ inkább az árhul­lám hatására megjelenő belvizek okoztak gondokat. Ezt a veszélyt is évről évre szűkebb határok kö­zé szorítottuk anyagi lehetősé­geink szerint. Tizenhárom­ezer­r­-ese . Az ideihez hasonló áradásra azonban még példa sem volt vi­dékünk történelmében. Igaz ugyan, hogy a Kettős-Körösön az 1974-es nagy árvíz idején a békési mércék közel azonos ma­gasságú árhullámot mértek, de most szinte egyik óráról a má­sikra duzzadt 963 centiméterre a vízszint. A Fekete-Körösön 44 centiméterrel haladta meg az ed­dig mért legmagasabb szintet a vízállás, és hasonló helyzetbe ke­rült a Sebes-Körös is. Békés alatt a vízoszlop minden figyelmeztető jel nélkül szinte kirobbant köz­vetlenül a szivárgást ellenőrző gátőr szeme előtt, és egyik perc­ről a másikra egész falvak ke­rültek vészhelyzetbe. Az ugyan­így kitörő Sebes-Körös elárasz­totta Halaspusztát. Tizenháromezer ember élete ke­rült közvetlen veszélybe, és anya­gi értékekben milliárdokban mér­hető kár támadt jóformán pilla­natok alatt. Mezőgazdasági kul­túráink csaknem tíz százaléka pusztult el. Tizenhárom, veszély­­helyzetbe jutott településünket a védekezésben helytállók jóvoltá­ból sikerült megmenteni attól, hogy ezeket is egyetlen roham­mal elseperje az ár. A külterüle­teken viszont másfél ezer lakást öntött el a víz, s közülük 1100 összedőlt. Közutaink egy része — köztük fő közlekedési utunk is — a víz alá került. A békési Egyetértés Tsz hat és fél ezer hek­táros területén a betakarításra váró teljes termést maga alá gyűrte az árhullám. És ki tudná számba venni a károk között mindazt a kegyetlen megpróbál­tatást, amely az itt élő embere­ket érte?! Keni iVi(‘j!lu‘iün!! Soha nem felejthetjük el mind­azt, ami e helyzetben történt ve­lünk, körülöttünk, értünk. Mielőtt az első szó elhangzott volna, párt­­szervezeteink tagjai — a taná­csokban, a tömegszervezetekben dolgozó társaikkal együtt — már a védelmi munkák első vonalá­ban küzdöttek. Nem igaz az, hogy csupán az anyagi előnyök irá­nyítják az emberek tetteit A baj hírére előbb százak, aztán ezrek jelentkeztek segíteni, és a gáta­kon küzdő emberrajok közül egyetlenegy sem kérdezte: mikor jön a váltás? Nem a saját sorsu­kat latolgatták, amikor mások életének megmentéséért szálltak szembe az árhullámmal. Félcipő­ben, maguk hozta szerszámmal, a sármasszává vált gátakon egyet­lenegy sem hátrált meg, a leg­kegyetlenebb pillanatokban sem e sok névtelen, de nagyszerű em­ber közül. . Ezreket kellett kitelepíteni, és bizony nem könnyű feladat ilyen sok ember gyors elhelyezése, élel­mezése, egészségügyi gondozása. Senki sem maradt közülük haj­léktalan, egyikük sem éjszakázott szabad ég alatt. A távolabbi te­lepüléseinken ismeretlenek invi­tálták szíves szóval az ismeret­len ki­telepí­tetteket, megosztották velük otthonukat, asztalukat.. Épületek, lakások, tanyák marad­tak üresen. Az embert és a lábas­­jószágot kellett menteni elsősor­ban. Az ingóságokra és az apró­­jószágokra a legtöbb helyütt nem jutott, mert nem juthatott idő és figyelem. Idegenek szállták meg e veszélyeztetett környékeket: az árvízi közerők. Aki közülük a riasztásra az utolsó pillanatokban érkezett, és egy szelet kenyeret sem hozott magával, még az sem nyúlt a zárva hagyott otthonok­ban árválkodó kamrákba. Egyet­len jószág sem tűnt el, és sehol nem akadt dolga a karhatalmi erőiknek. Ünnepnapokon, számvetések idején, a megtett út eredményeit mérlegelve, jogos büszkeséggel szoktuk emlegetni a közös munka révén elért anyagi sikereket. Most azonban bennem is felötlik mind­az, amire sokszor nem is gondo­lunk ... Az a változás a legdrá­gább kincsünk, ami az emberek tudatában az elmúlt évtizedek fo­lyamán végbement! Gondolom, érthető, hogy a pártmunkásban a történtek után így összegeződnek a ránk zúdult megpróbáltatások: nincs semmilyen anyagi érték, amely felérne azzal, amit pártunk az ország nagy emberi közösségé­ért tett; minden siker eltörpül amellett, hogy a párt ilyen össze­fogásra, önzetlen segítésre, igaz emberség kifejezésére képes tár­sadalmat nevelt. Holnap miért ne? Talán nem alaptalanul mondjuk olykor, hogy a hétköznapok le­fokozzák a hősiességet. Az emberi helytállás és hősiesség szembeszö­kően látványos példáival a meg­szokott munkanapokon valóban ritkábban találkozhatunk. Mégis meggyőződésem, hogy okulnunk kell mindabból, ami az árvíz ide­jén történt nálunk. Nem sikkad­hat el, nem merülhet a feledés homályába mindaz az igaz embe­ri érték, amelyet a hirtelen ve­szélyhelyzet a felszínre hozott. A csendes munkanapok sem gond­talanok. Miért ne nyújthatna se­gítő kezet egy-egy gazdaság em­beri közössége a szomszédjukban nehezen boldogulóknak máskor is? Miért ne figyelhetnénk olyan emberséggel oda azokra, akiknek sorsa nehéz, mint ahogy azt tet­tük vész idején? Miért ne foghat­nánk össze hasonló elszántsággal és akarattal a köz javát szolgáló célok megvalósításáért a békés időszakokban is? Nyilvánvaló, hogy lehetetlen ugyanolyan hőfokon táplálni az egymásért küzdés érzéseit, a fele­lősségérzetet, a minden résszel szembeszálló, önfeláldozó akaratot, a most ránk köszönő, remélhetőleg nyugodtabb hónapok és évek so­rán. Ám ügyelhetünk arra, hogy ez a szép láng ne hamvadjon el, tetteinket hevítse holnap is. Pél­dául úgy, hogy okos szóval, való­ban meggyőzően magyarázzuk: céljaink milyen fokon közösek, milyen mélységesen szolgálják az egész társadalom és az egyes em­ber boldogulásának személyes ügyét egyaránt Tíz éve a szamosi árvíz pusz­tított, és akkor a szomszédaink, Fehérgyarmat megsegítésére fo­gott hasonlóképp össze a mi me­gyénk is. Most kamatostul kaptuk és kapjuk vissza, amit akkor mi tettünk másokért. Szocialista álla­munk magára vállalta a ká­rok helyreállításának fő terheit és már itt van az újjáépítéshez szükséges valamennyi tégla, ce­ment, cserép, üveg. Nem kértünk és nem kérünk most sem sem­mit senkitől, mégis ezrek jelent­keznek segíteni: pártszervezetek, szocialista brigádok, iskolák, egész vállalatok és szövetkezetek. Itt va­gyunk — mondják —, segíteni akarunk. Nem maradtunk tehát magunk­ra most sem. Ilyen tények kész­tetnek bennünket arra, hogy a magunk politikai, nevelő munká­jának kötelezettségeire is kissé másként figyeljünk, mint ezelőtt. Gondolok például a védekezésben részt vett ezernyi katona bátor helytállására — többségeit az ide­­érkezésük másnapján szerelt vol­na le. Fiatal életük legsúlyosabb megpróbáltatásait élték át nálunk. Gondolok az ország szinte vala­mennyi vízügyi igazgatóságáról idesereglett vezetőkre, szakembe­rekre, dolgozókra, akiknek erőfe­szítései eredményeként sikerült megmenteni valamennyi veszély­be került ember életét. E sor ele­jére tartoznak karhatalmi erőink, a rendőrség, a munkásőrség, a ha­tárőrség tagjai és a tanácsi szer­vezetek dolgozói is. Mindazok, akiknek helytállása nyomán meg­menekült a lakosság vagyona, és most visszatelepülhetnek otthona­ikba a családok. Köszönet A helyreállítás nagy feladat mert a károk is nagyok. Sürgősen lakásokat kell biztosítanunk a hajléktalanokká váltaknak, rend­be kell hoznunk megrongálódott ár- és belvízvédelmi műveinket, közutainkat és közintézményein­ket. A társadalom összefogása, a közös erőfeszítés azonban napja­inkban is legyűri a legnehezebb akadályokat is. Így született ez a tegnap még elképzelhetetlen tény: az árvíz pusztította vidékeken sem maradt el sehol a tanévkezdés. Mezőgazdasági nagyüzemeink is szembeszállnak a pusztulással; megtesznek mindent erejükön fe­lül is, hogy az ország megkapja mindazokat az élelmiszereket, amelyeket tőlük várt. Akad olyan ipari üzemünk is, amely teljesen víz alá került, ám a károk ellené­re a vezetők és munkások minden leleményüket latba vetve már dol­goznak azért, hogy a lakosság megkapja tőlük azokat az árukat, amelyekre most is szüksége van. Nemcsak a károkat, hanem az ilyen értékeket is kötelességünk összegezni: ez az együvé tartozás, együttes gondolkodás és cselekvés akadályozta meg, hogy vesztesé­günk az elszenvedettnél három­­négyszerte nagyobb legyen, és most ez teszi lehetővé, hogy az elpusztult vidékeken újra gyöke­ret verjen az élet, ismét teremt­hessen az emberi tudás, értelem­ és akarat. Köszönet mindazoknak, akiket ezért az elismerés megillet Azoknak, akik emberhez méltón viselték el a megpróbáltatásokat akik segítettek és segítenek ma is nekik. Éljünk és dolgozzunk holnap is ugyanígy, vállt vállhoz vetve! Frank Ferenc az MSZMP Békés megyei Bizottságának első titkára 3 Bethlen Gábor-emlékünnepségek A napokban ünnepeljük Beth­len Gábor erdélyi fejedelem, vá­lasztott magyar király születésé­nek 400. évfordulóját A jubileumi eseménysorozat október 7-én, kedd délelőtt Beth­len Gábor budapesti szobrának megkoszorúzásával kezdődik, a Kodály köröndön az emlékbizott­ság, valamint az országos ren­dezvények házigazdáinak képvi­selői — Debrecen és Hódmezővá­sárhely küldöttei helyezik el ko­szorúikat Ugyanezen a napon nyílik meg a Bethlen korát és életművét bemutató kiállítás a Hadtörténeti Intézet, és Múzeum várbeli épületében. Október 8-án és 9-én nemzetközi tudományos konferenciát rendeznek Debre­ceniben. Napirendjén két fő refe­rátum szerepel; az egyik előadás Bethlen Gábor és állama, a má­sik Bethlen és az európai műve­lődés címmel hangzik el.

Next